Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-27 / 49. szám
Elgondolkoztató és már- már szinte megdöbbentő dologról beszélgettünk a napokban egy fiatal pedagógussal. Elmondta, hogy még csak fél esztendeje tanít egyik iskolánkban, és a rábízott osztályokban megpróbálja saját, pedagógiai. módszereit érvényesíteni, és ezek a módszerek jó néhány pontban eltérnek az elődje által alkalmazottaktól. De a fiatal tanár hisz abban, biztos meggyőződése, -hogy csak következetességgel, céltudatossággal valósíthatja meg szándékát, hogy jól felkészített gyerekeket bocsásson majd útra, ha eljön az ideje. Tiszteletre méltó szándék, és — mondhatnánk — tulajdonképpen nincs benne semmi különös. igy van rendjén. lényegében mindenkinek így kellene dolgozni a saját helyén. Csakhogy a fia tal pedagógus egykettőre észrevette, hogy jó néhány gyerek kapott eddig olyan jó, 4-es, 5-ös osztályzatokat, amit megítélése szerint nem érdemeltek meg, felkészültségük nincs arányban az osztályzatokkal. És ezzel kezdetét is vette ez a bizonyos furcsa, s tulajdonképpen ma is tartó folyamat, jöttek reklamálni a szülők. Hogy az én kislányom így, az én kisfiam úgy, soha rossz felelete nem volt, a régi tanártól mindig kitűnőt kapott, és magának — mármint a fiatal pedagógusnak — nincs joga hozzá, hogy lerontsa a gyerek bizonyítványát. Természetesen nem engedtem, nem vagyok hajlandó feladni nevelési elveimet — ■mondta tovább a pályája kezdetén álló pedagógus —, de a dolog nem maradt a nyugiban. Részben továbbra is jöttek a szülök, akiket én természetesen még csak a nevükről ismerek, hogy ki kinek az édesanyja, édesapja. .. És, hogy ez baj, vagy legalább is mulasztás volt * részemről az hamarosan kiderült. Amikor ugyanis határozottan megmondtam, hogy nem adok jobb jegyet, mint amilyet a gyerek véleményem szerint megérdemel — néhányon bemutatkoztak. Nem a nevüket mondták meg, ' hanem a foglalkozásukat, a beosztásukat, a funkciójukat. . Mondanom sem kell, ezzel a módszerrel sem tudtak „jobb belátásra” bírni, mire azzal búcsúztak el-, hogy jó. akkor majd intézkedünk. És intézkedtek is. Már megkaptam az első „baráti” figyelmeztetést, ez arról szólt, hogy az éveken át kialakult szokásokat nem lehet csak úgy sem mibe venni, X és Y és Z számára nagyon fontos, hogy a gyereke olyan bizonyítványt kapjon, ami a továbbtanuláshoz sok pontot nyom majd a latba. Magyarán: nem, kell olyan sokat követelni, és nem olyan nagy baj az, ha egy kicsit meg- értőek vagyunk. A megértés valóban nagyon jó dolog. Magam is megértettem az egyetemen, hogy hány jó felkészültségű ember nem juthatott be. mert az ilyenek — később sokan kibuktak közülük — elsőbbséget élveznek a kedves szülők „jogán”. Itt pedig tart az ostrom — érdemtelen érdemjegyekért. B. Kun Tibor Könyv alakban is Megjelenik az SZKP XXVI. kongresszusa anyaga A Kossuth Könyvkiadó megjelenteti az SZKP XXVI. kongresszusának anyagát. Az első fejezeteket már szedik a Szikra Nyomdában. A könyv még márciusban á könyvesboltokba kerül. A párt kiadójának idei terveiben fél tucatnál több. a Szovjetunió életét tudományos és szépirodalmi írjü- fajokkal bemutató könyv megjelentetése szerepel. A közeli és a távolabbi múltba kalauzol a Kossuth Kiadónál megjelenő három történelmi, életrajzi jellegű mű. Natalja Zalka. Zalka Máté lánya az összeállítója a Vallomások Zalka Mátéról című visszaemlékezésgyűjteménynek, amelyben a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségéről vall 26 szerző, köztük Konsztan- tyin Szimonov, Hja Ehren- burg és Hidas Antal. Tengeri utakon címmel kerül az üzletekbe Konsztan- tyin Bagyigin, a szovjet tengerhajózás ismert szakértőjének müve, amelyben az északi-jegestengeri hajózás és a tengeri hadműveletek körülményeit írta le. Albert Manfred Napóleonról írt könyvében összegzi azokat az ismereteket, amelyeket az elmúlt évtizedekben a történelemtudomány feltárt a korszakról. A szovjet—orosz' irodalom klasszikusára, Makszim Gorkijra emlékezik a kiadó halhatatlan művének. Az anya című regényének újbóli kiadásával. A regény 75 esztendővel ezelőtt született. (MTI) Falugyűlés — mátraderecskei módra Itt szívesen segítenek az emberek.,. Avagy: egy lelkes társadalmi munkás és követői Az épülő Mátraderecske (Fotó: Perl Márton) az emberek — jegyezte meg később Forgó Miklós tanácselnök. — Mi tulajdonképpen a gond a mátraderecskei iskolával? Bolyki János iskolaigazgató — s egyben a népfront helyi titkára — végigkalauzol az épületben. Az öt. tanterem közül az egyik szük- ségmesoldásból lett oktatóhelyiség. a padsorokban jelenleg 234 gyerek szorong délelőtt, délután. Az értékes szemléltetőeszközöknek nincs megfelelő helyük, egy ódon csűrben tárolják a zömét, odébb az iskolától. — Oda tervezzük, az ríj házsorok mellé... — mutatja Roly- ki János iskolaigazgató, Amíg az iskolára nem terelődött a szó. a falugyűlés nem izgatta fel különösebben a kedélyeket. Elhangzottak a szokásos beszámolók a - közösen elért eredményekről, a település életéről, jövőjének formálásáról. A mátrai község több mint két és fél ezer lakója szinte fejből „fújja” már az adatokat, a tanács és a Hazafias Népfront vezetői is csak a rend kedvéért öntötték beszámoló formájába az adatokat. Szó, ami szó: a terem akkor zsondult meg. amikor napirendre kerültek az iskola gondjai... — Hát fogjunk össze ezért az iskoláért — hangzott a széksorok közül. A biztatásra, a lelkes hangú buzdításra egyszerre felállt valaki, és az emberek felé fordulva az mondta: — Nyugdíjas vagyok, mindenki ismer... Nos, hát én felajánlom ennek az iskolának a bővítésére, gyarapítására az egyhavi nyugdíjam tíz százalékát! Maruzs Jánosnak a következő percekben tízesével akadtak követői. Dr. Donkó József körzeti orvos még licitált is, a fizetéséből húsz százalékot tesz be a közös kasszába, mondta. — Csatlakozom én is.. Felajánlom a nyugdíjam, a fizetésem tíz százalékát. .. ötszáz forinttal tudok segíteni jómagam is... — jelentkezett a tsz-tag, a gépkocsi- vezető, az aknamélyítő, a lakatos, a KISZ-titkár, a téglagyári munkás, a postás, a szállításvezető, az óvónő, a villanyszerelő. Azon az estén, a téli falugyűlésen nem alakult meg egyetlen bizottság sem, nem hoztak létre szervezési csoportot, koordinációs társaságot, ami máskor elmaradhatatlan szokott lenni, csupán arról döntöttek a lakosság képviselői, hogy. összefognak az iskoláért. — Itt szívesen segítenek — Mit tesz az a pár forint, ha tudnék, még többet is vállalnék a faluért... — vélekedik özv. Zám Istvánná, Hatvan és Gödöllő egyezsége a kölcsönös haszon fegyében A hét elején a gödöllői agráregyetem KlSZ-bizottsá- gának vezetőivel tanácskoztak a hatvani Lenin Terme- . lőszövetkezet KISZ-esei, hogy az 1980-ban kötött együttműködési szerződés pontjainak teljesülését értékeljék, s megszabják egyben az 1981- es feladatokat. A felmérés szerint igen hasznosnak bizonyult a közösen meghirdetett tudományos diákköri pályázat, amelynek díjait s közös gazdaság biztosította Az egyetemisták Hatvanba a kerekharaszti gépészet' központba jártak üzemi gyakorlatra, a termelőszövetke- aet ugyanakkor a helyi iskolák mezőgazdasági szakköreit Gödöllőre vitte, hogy megismerjék az intézményt. Herédre pedig olyan találkozót Szerveztek, amelyre az egyetemen tanuló vietnami, laoszi, kambodzsai, afrikai diákokat hívták meg. Az idei esztendő sem ígérkezik szegényebbnek. A most rögzített elképzelések szerint a két KISZ-bizottság kölcsönös tapasztalatcseréket rendez, folyamatosan informálja egymást különböző programjairól, s folytatódik a múlt esztendőben sikerre! elindított tudományos diákköri pályázat. A gödöllői fiatal szakoktatók segítséget adnak a „Lenin” téli vezetőképző tanfolyamához is, amelyet a Magyar Agrártudományi Egyesület helyi csoportja szervez. Ugyanekkoi az egyetemen működő agrár, történeti klub gyűjtőmunka ját a hatvani KISZ-esek hasonló helyi tevékenységgel egészítik ki, éspedig az alap- szervezetekre építve. Ami a kulturális progra mot illeti, az 1981 áprilisában megtartandó gödöllői tudományos diákköri és agrár-közművelődési napokon részt vesznek a hatva ni Lenin Termelőszövetkezet if júkommunistái'. valamint tevékeny részesei lesznek a március végén sorra kerülő növénytermesztési, állat- tenyésztési és gépészeti konferenciáknak. Szerződésbe foglalták' továbbá képzőművészeti, valamint fotókiállítások rendezését csere alapon, a két városban működő stúdiók anyagából. És arról sem feledkeztek meg, hogy kisebb-nagyobb művészeti együttesek kölcsönös bemutatóját készítsék elő Hatvanban és Gödöllőn, figyelemmel a fiatalok érdeklődési körére, vonzalmára. Ilyenformán tehát nemcsak szakmai, hanem általános műveltségfejlesztés szempontjából is hasznot, eredményt ígér a megújított egyezség. (m. gy.) — Az iskolakörzetesítések idején hozzánk csatolták Mátraballát is, de ilyen körülmények között nem tudtuk fogadni a tanulókat. Most szabályosan „átutaznak" rajtunk, s egy községgel távolabb. Recsken kapnak megfelelő szintű oktatást. Mondanom sem kell, hogy ez az állapot nem tekinthető hosszú távú megoldásnak. A gyerekek hangos köszönéssel tódulnak ki mellettünk az apró udvarra, amelyből a nemrégiben épült olajtároló újabb négyzetmétereket harapott le. — Égetően szükségünk lenne még négy tanteremre és egy kis tornacsarnokra — folytatja az igazgató, akinek a szavát megerősítik a neve lök, s a község vezetői is. — Az első lépésekhez már megvan a pénzünk, a megyei tanácstól ötmillió forintos állami támogatást kapunk — mondja Forgó Miklós. — De — Égetően szükség 'enne még négy tanteremre.., — mondja az iskolaigazgató ha mi még egy tornatermet is akarunk, meg a jövő igényeinek megfelelően építeni, akkor ezt a pénzt meg kell toldanunk a saját erőnkből... Végigsétálunk a falun: Mátraderecske szép, rendezett. A tél ugyan megtépázta az utcasorokat szépítő virágágyásokat, a parányi parkok, a ház előtti szélfútta kertecskék, az épülőfélben levő modem otthonok szorgos munkáról, a lakóhely szeretetéről tanúskodnak. Akkor hát Mátraderecskét egy ilyen „iskolaügy'’ nem torpanthatja meg... Amit akartak a község lakói, azt még mindig megvalósították. Az elmúlt öt év alatt 20 milliós beruházást valósítottak meg, többnyire társadalmi munkával. Kérdezzük az embereket, mi mindennel gyarapodtak: — Elértük például, hogy már csak egy-két utcában nincs vezetékes víz... — Három, vagy négy napot dolgoztam az új óvoda építésén... — Ha jól tudom, a falu minden lakója több mint ötszáz forint értékű társadalmi munkát végzett egy év alatt... A tanácsházán nem nehéz utánanézni az adatoknak. Klátyik József vb-titkár „tolmácsolja” a feljegyzéseket: — Az elmúlt eset.endőben 972 ezer forintot ért a lakosság támogatása. segítsége. Csak az óvodaépítésnél 325 ezer, az út- és a vízhálózat bővítésekor 400 ezer forint értékű munkát végeztek a helybeliek. Csak az óvodánál harminc kőműves dolgozott társadalmi munkában! — Akkor nem lesz ez misként az iskolánál sem... — Bízunk benne, hbgy nem — mondja. — Az idén elkészülnek a tervek, s ha minden jól megy, akkor 1983- ban már ott is megkezdődhet az új tanév. Ami a derecs- keiek felajánlását illeti, meg. tartják a szavukat. Ha a nyugdíjas Horváth Pista bácsin múlik, akkor biztos, hogy nemcsak ígéretek hangzottak el a legutóbbi falugyűlésen. Az idős ember volt az első, aki a nyugdíjából befizette a felajánlott tíz százalékot özv. Zám Istvánná a havi 1850 forintos nyugdíjból „állja” a tíz százalékot. Kérdezzük, miért a vállalása? — Ha hiszik, ha nem: engem nem köt az iskolához semmi, se gyerekem, se unokám. De hát, dolgoztam én már ezért a közösségért annyit, mit tesz ez a pár forint. Csak egy a baj, fiam — lötyögted egy bögrében a frissen főzött kávét —, egy! Hogy 69 éves vagyok, s nem hússzal kevesebb, mert akkor még a téglát is megfognám szívesen... A gyerekekért, a faluért — együtt a többiekkel! Szilvás István jéwmS 1981. február 37., péntek figsfl©ii’it^l@n érdemjegyek
