Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-26 / 48. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXII, évfolyam, 18. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. február Zü„ csütörtök I Folytatja munkáját | az SZKP XXVI. kongresszusa Gáspár Sándor a Moszkvai Autógyárban Kádár János, az SZKP XXVI. kongresszusa szünetében a küldöttek körében (Népújság telefotó — TASZSZ—MTI—KS) Javuló egészségügyi és szociális ellátás a vállalatok és tanácsok tervező munkája Sajtótájékoztató a Parlamentben Mindig a többet jZ is barátom, hogy író- nsztalt kapott a szerény hivatalban, úgyszólván első személyes beruházásaként elegáns aktatáskát vásárolt és hirtelen szemüveget kezdett viselni. Azóta pedig, ha dolgozik, úgy széttárja, széthányja maga körül a pak- samétáit, hogy a legfontosabb kartársnak látszik. Főnöke, amikor kinevezték a csoport élére, pocakot eresztett, egyszeriben kimértebb, hűvösebb lett még régi ismerősei körében is, és megszokott, mindennapi mozdulatai mindinkább valamiféle szerepléssé váltak. Az utcabeli énektanár, aki olykor, iskolai ünnepélyeken a diákkórust is vezényli, szívesen lógat ki néhány kottát a hóna alá csapott mappából, miközben lobogó hajjal hazafelé igyekszik. A dekoratőr, aki többnyire csak tapétázik s legfeljebb az árcédulákat rajzolja társai kirakatához, szakállt növesztett már amikor felvették a céghez, s lépten-nyomon szintén iparkodik elhitetni, hogy maga is a művészvilághoz tartozik. A presszó melyén sűrű füstbe burkolózik, kávét és konyakot szürcsölgetve a firkáló kamasz, aki — mert valamikor talán választ kapott egy levelére a szerkesztői üzenetekben — e díszletek között természetesen író, vagy legalábbis költő. Legrosszabb esetben pedig, hogy is mondjam, szóval: tisztes szakmám színeiben megpróbál tetszelegni. S —, hogy mást is ész- revegyen az ember — néha például előkelő külsőségek mögé bújik a valójában hamisítatlan lebuj: a csinos bárkisasszony ugyan utánozhatatlan eleganciával metszett pohárba tölti a drága italt, de ügyet sem vet arra, hogy a szomszéd vendég már csaknem lefordul a székről részegségében, a mellette ülő a pultra borulva horkol, társa pedig az 1 egyik zenésszel hangosko- j dik. .Vagy említeném akár J az üzletet, amelynek ajta- j ja fölé kiírták, hogy min2 tabolt. a választékot, a j minőséget tekintve azon- J bán csupán alig észreve- 2 hetően olyan, mint a bolt. | Sorol.jam tovább..? } Nos, igen: jelmezek ezek, 2 kellékek. Maszkok, ame- } lyek mögé a legkevésbé 2 sem csak ilyenkor, farsang J idején bújunk. Gyerekes, J olcsó játékok, amelyekkel I felnőtt korban is fáraszt- j juk egymást — és ma. t gunkat. 1 Kétségtelenül érdekesek. 2 sőt, helyenként hatásosak ! is a külsőségek. Egyszer1 smind azonban roppant J nevetségesek is, ha észre2 venni, hogy nincs mögöt- 2 tűk komolyabb, mélyebb 2 tartalom. } Belülről kellene adni 2 mindig a többet — még j ha ez nehezebb is. ha ezért 2 jobban meg is kell dolgoz- 2 ni. Igazi kincsekkel, több1 lettel iparkodjunk kiemel2 kedni az átlagosból. Mert J ez a tényleges siker. Min- 2 den más csak szemfény- j vesztés. Gyóni Gyula- ............ Moszkvai idő szerint délelőtt II órakor a Központi Bizottság és a Központi Revíziós Bizottság beszámolójának vitájával folytatta munkáját szerdán az SZKP XXVI. kongresszusa. A délelőtti ülésen Vlagyimir Seserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Ukrán Kommunist Párt Központi Bizottságának első titkára elnökölt. Elsőnek a mandátumvizsgáló bizottság jelentését terjesztette elő Iván Kapito- nov, a Központi Bizottság titkára, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke. Mint elmondotta, a kongresszus előkészítésében több mint II millió kommunista vett részt. A mandátumvizsgáló bizottság jelentését a kongresszus egyhangúlag elfogadta. A vitában részt vevő szovjet küldöttek mellett szót kaptak a tanácskozáson külföldi kommunista és munkáspártok képviselői is. Több felszólaló után három ázsiai ország kommunistáinak küldöttei köszöntötték a kongresszust. Kaysone Phomvihané,'a Lacívszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke felszólalásában aláhúzta, hogy az imperializmus és a nemzetközi reakció összeesküvése fel akarja tartóztatni Délkelet-Ázsiában a történelem menetét, meg akarja változtatni a helyzetet a térségben, meg akarja bontani Délkelet-Ázsia és az egész világ békéjét. Ez ellen éberségre, összefogásra van szükség. Kaysone Phomvihané köszönetét mondott a Szovjetuniónak és a többi szociaKihalt a kőbányai vásárváros. Az olyannyira megszokott nyüzsgés, a csillogás, a zenét és információkat bömbölő hangszórók most mind hiányoznak. Néhány épületet feújítanak, szépítenek: ez jelzi csupán - az újabb nagy nemzetközi seregszemlékre való készülődést. Hogy hamarosan újra mozgalmas és látnivalókban gazdag lesz a Budapesti Nemzetközi Vásár területe, arról a HUNGEXPO Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda szerdai sajtó- tájékoztatóján hallhattak az újságírók. Dr. Körösvölgyi László, a HUNGEXPO megbízott vezérigazgatója adott kiegészítő tájékoztatást a sajtó képviselőinek írásban egyébként is rendszeresen küldött információkhoz. — Jó hírünket, a partnereink sikerei öregbítik — mondta ' Körösvölgyi László. — Az iroda munkáját minősítik a kiterjedt üzleti kapcsolatok. Az exportot az idén még nehezebb fs-ltételek között kell növelniük a magyar vállalatoknak, s a HUNGEXPO alapvető fellista országnak azért, mert támogatják a Délkelet-Ázsia békéjének, biztonságának és stabilitásának biztosítására vonatkozó javaslatokat, amelyeket Vietnam, Laosz és Kambodzsa együttesen dolgozott ki. Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt főtitkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke a mongol kommunisták, a mongol nép üdvözletét tolmácsolta. A többi között foglalkozott azzal, hogy az elmúlt időszakban tovább szilárdult a szocialista közösség országainak egysége, szoros testvéri barátsága, együttműködése. A szocialista közösséget az eszmék és a célok egysége forrasztja össze. Cedenbal foglalkozott az agresszív imperialista erők, az Egyesült Államok és a NATO vezető körei próba 1adata ehhez segítséget ad- di. Megszoktuk már, hogy a vásárokkal kapcsolatban mindig hallunk valamilyen 'rekordról. Ilyen rekordnak számít a tavalyi 1 milliárd 200 millió forintos árbevétel, ami azért is figyelemre méltó, mert az elmúlt évben sok termelő vállalat igyekezett takarékoskodni a propagandaköltségekkel. A megtorpanás azonban nem sokáig tartott, hiszen az idei tavaszi BNV-re már minden hely foglalt, és nagy az érdeklődés a többi szakkiállítás iránt is. Néhány a vásárközpont idei programjai közül: áprilisban rendezik a nemzetközi mezőgazdasági gép- és műszerkiállítást, A beruházási javak tavaszi szakvására után hamarosan újabb nagy rendezvénynek, az orvosi világkongresszusnak ad helyet a vásárközpont. s egyúttal orvosi r»n- szerkiállítást is rendeznek. Az őszi programban a fo. gvasztási cikkek bemutatója mellett barkácskiállítás, nemzetközi játékkiállítás, ipari műszerkiállítás is szerepel. kozásaival az enyhülés alá- aknázására, a fegyverkezési verseny növelésére, a feszültség kiélezésére. Ezekkel az erőkkel együtt lép fel a jelenlegi kínai vezetés, amelynek céljai és tettei az enyhülés ellen, a szocialista országok egységének megbontására irányulnak. A Mongol Népi Forradalmi Párt a haladásért vívott harc részének tekinti a maoizmus, a pekingi vezetés nagyhatalmi sovinizmusa elleni harcot — mondotta a többi között a mongol párt főtitká- 1 ra. Li Dzong Ok, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Koreai Népi Derriok- ratikus Köztársaság közigazgatási tanácsának elnöke a párt üdvözletét tolmácsolva méltatta a Szovjetunió tör(Folytatás a 2. oldalon.) Az iroda nemcsak eladókat szervez vásárokra. Tavaly több mint ötven országból vevők is jöttek, elfogadva a meghívást, s ez igencsak segítette az exportüzletek létrejöttét. Az idén 32 országban összesen 51 szakvásáron és önálló bemutatón vesznek részt a magyar vállalatok a HUNGEXPO szervezésében. Először lesz magyar kiállítás Thai- földön és A hu Dhabiban. Az iroda ezekről az országokról tájékoztatófüzeteket jelentet meg, hogy könnyítse a képviseletek munkáját. Bővül a kapcsolatunk a Kereskedelmi Kamarával, s ennek szintén a külföldre eladni szándékozó termelők láthatják hasznát. A VI. ötéves terv gazdaságpolitikája ösztönzi a vállalatokat, hogy még jobban támaszkodjanak az iroda szolgáltatásaira. Ez az igény bizonyára vissza is hat majd: színvonalasabb lesz a propagandamunka. alaposabb a piaci információk összegyűjtése. Hekeli Sándor Hoós János, az Országos Tervhivatal államtitkára szerdán délelőtt Budapesten a Parlament épületében tartott sajtótájékoztatót. A téma a vállalatok és a megyei tanácsok VI. ötéves tervéhez kapcsolódó tervező munkája volt. A vállalatok egy része részt vett a népgazdasági terv megalapozó munkáiban is. A legfontosabb trösztök és vállalatok 1979-ben előzetes fejlesztési elgondolásokat dolgoztak ki a középtávú terv időszakára. Amint most kiderült, azok a tervek, elképzelések voltak jobbak és érettebbek, amelyek előzetes elgondoláson alapultak, és olyan vállalatoknál készültek, melyek részt vetlek a műszaki-gazdasági koncepciók kialakításában. Igen fontos, — mutatott rá az államtitkár — hogy a vállalati tervek ténylegesen saját érdekeket fejezzenek ki és igy „hozzák vissza’’ a népgazdasági tervet. A korszerű vállalati stratégiát tartalmazó koncepciók mellett azonban még mindig megtalálható a régi típusú, úgynevezett „felfelé való” tervezés. ‘ A vállalatok terveiben több új elem felfedezhető. Így például észrevehetően nagyobb hangsúlyt kapott a prognóziskészítés, a választási lehetőségekben való gondolkodás, valamint a tervek nyitottsága. Ez jelentős fejlődés a tervezés korábbi gyakorlatához képest. A belföldi értékesítési elgondolásokat reálisnak ítélte meg az államtitkár. A nem rubelelszámolású kivitel tervezett mértéke azonban több iparágban alacsonyabb szintű a népgazdasági számításoknál. Jól kivehető például, hogy a vegyipari és gépipari vállalatok a nép- gazdasági terv számításainál alacsonyabb termelésnövekedést terveznek. A beruházások tervezésénél és vállalati Számítások között az eltérés még elég Milyen ütemben folytatják az M3-as autópálya építését, mennyi pénz jut a hatodik ötéves tervben a hatvani vasúti csomópont korszerűsítésére, mikorra készül el a kékestetői új tévétorony, valamint a 25-ös számú fő közlekedési út egri átkelési szakasza, épül-e vasúti aluljáró Füzesabonyban, lesz-e crossbar telefonközpontja Hatvannak, sor kerül-e a gyöngyösi és a hevesi telefonközpont bővítésére? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről tanácskoztak tegnap, február 25-én Egerben. a megyei tanács székházában a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium, valamint megyénk párt- és állami vezetői. A megye igényeiről és a gélkitűzésekről Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bizottságának Borbándi János és Saly Vongkhamsao miniszterelnök-helyettesek, a magyar— laoszi gazdasági és műszakitudományos együttműködési bizottság társelnökei Vientianeban aláírták a bizottság 4. ülésszakának jegyzőkönyvét, Ugyancsak aláírták a két ország műszakitudományos együttműködési állandó bizottsága harmadik ülésszakának jegy. nagy. A vállalatok egy része, főként az alapanyag- iparban, olyan állami eszközök igénybevételét tervezte, amelyekre nincs fedezet. A bérek növekedésének tervezése általában megfelelően történt, ugyanakkor feltűnő, hogy a vállalatok egy részénél nincs kellő törekvés az átlagosnál nagyobb bérfejlesztési lehetőségek megteremtésére. Ez arra utal, hogy sok helyén nem törekednek kellően tevékenységük dinamikus és hatékony fejlesztésére, kezdeményező és kockázatvállaló készségük nem kielégítő. Az államtitkár közölte, hogy az Állami Tervbizottság határozata alapján az irányító szervek február végéig informálják a vállalatokat,, a VI. ötéves tervben hozott, a vállalatokat közvetlen érintő döntésekről. A megyei tanácsok VI. ötéves tervével kapcsolatban elmondta, hogy ’ a tervidőszakban a lakossági infrastruktúra ellátóképességének növelésére 23 százalékkal több eszközzel számolnak mint az előző tervidőszakban. Háromszáznyolcvanezer új lakás építését tervezik, ebből az állami lakások száma 115—120 ezer. A tanácsok az új lakások építése mellett 00—100 ezer lakás felújítását és mintegy 40—50 ezer lakás korszerűsítését is tervezik. Az egészségügyi és szociális ellátás kiemelt fejlesztését a korábbi tervidőszaknál mintegy 50 százalékkal több beruházási eszköz szolgálja. öt év alatt a meglévő kórházak bővítéssel egybekötött rekonstrukciója és felújítása útján hat-hat és fél ezer új kórházi ágy létesül. Az általános iskolai ellátás feilesztését az V. ötével tervidőszakban felhasználtnál 50 százalékkal több eszköz szolgálja majd. Szigethy András ' titkára és dr. Varga Józsefi a megyei tanács elnökhelyet«; tese tájékoztatta a minisztérium képviselőit, az egrielí nevében pedig Schmidt Rezső, az MSZMP Eger város* Bizottságának első titkára kérte a tárca segítségét a megyeszékhely közlekedésének és hírközlésének korszerűsítéséhez. A KPM részéről Cseri István miniszterhelyettes adott részletes tájékoztatót a tervezett fejlesztés lehetőségeiről. A tervegyeztető tanácskozás — lapunkban még visz- szatérünk rá — munkájában részt vett Papp János, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa is. Délután a miniszterhelyettes a KPM-hez tartozó megyei vállalatok vezetőivel találkozott. zőkönyvét és a magyar segítséggel Laoszban épülő ba- romfifarmra vonatkozó hí- telmegállapodást. Borbándi János és Saly Vongkhamsao elhelyezték a baromfifgrm alapkövét. Borbándi János szerdán hazaérkezett. Útja során el. látogatott a Vietnami Szocialista Köztársaságba, a Kambodzsai Népköztársaságba, és a1 Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságba. (MTI) A jó reklám az exportot segíti Minden hely foglalt a tavaszi vásárra A HUNGEXPO évnyitó sajtótájékoztatója Fejlesztés a közlekedésben és hírközlésben Épül, készül a hatodik ötéves tervben. A KPM és megyénk vezetőinek tanácskozása 1 Magyar — laoszi