Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-03 / 28. szám

II. Richard Derek Jaeobi — II. Richard és Wendy Hiller — York her­cegné emelkedő pontjait, s e meg­ismerés során találkozni is azokkal, akik e kiemelkedő pontok gondos istápolói —■ az aligha kerülheti meg és ki mindazokat, akik Shakes­peare műveit gondozzák. Ér­telmezik, fordítják, rendezik, játsszák, fényképezik, egy­szóval újra és újra életre keltik a soha meg nem hol­tat: az angol drámairó al­kotásait. Kiemelkedő az ér­deme a BBC-nek, hogy pre­cíz, de nem másolód, ha­nem értelmező, a televízió lehetőségeit figyelembe vevő munkával feldolgozta a kép­ernyő számára Shakespeare összes műveit. Így természe­tesen a királydrámákat is. És nem kevésbé nagy az ér­deme a magyar televíziónak, hogy e sorozatot megvásá­rolta és a magyar közönség előtt és számára folyamato­san bemutatja. j Vasárnap esti főműsorban. ! Hogy mindenki lássa, aki nemcsak nézni, de látni is képes. Most vasárnap este TI. Richárd tragédiája bomlott ki a képernyőn. Szemünk előtt játszódott le egy an­gol király bukásának törté­nete, szemünk előtt járta be a csúcstól a mélységig veze­tő útját a Plantagenet csa­lád utolsó királya, hogy he­lyét a Lancaster dinasztia első uralkodója foglalja el. Ez így önmagában még csak képes történelem lenne, tan­mese ifjaknak, véneknek, hogyan is történt és történ­hetett mindaz, amiről a tör­ténelemkönyvek szólnak — hogyan: „élőben”. Csakhogy Shakespeare e királydrámá­ban i s lényegesen többről és másról beszélt, mint hol­mi történelmi ezopiádáról, egy olyan meséről, amelynek némi distinkcióba foglalható mondókás tanulsága is van. Upnuhfífí február 3„ kedd A II. Richárd a hatalom fe­lelősségéről és a felélősség hatalmáról irt dráma. Amely nem a királyok éke és köte­lessége, lehetősége és szá- monkéretésének alapja, ha­nem mindenkié, aki ember, aki így önmagáért és em­bertársaiért is felelős. Mi­nél magasabb a posztja, mi­nél nagyobb a hatalma — és az azzal való visszaélés lehetősége — annál nagyobb e felelőssége. És törvény­szerűen — rosszul élve, visz- szaélve e felelősséggel — annál nagyobbnak kell len­nie a bukásának. A DRÄMA kezdetekor TI. Richárd, Anglia királya a Yorkok, Lancasterek, a bá­rók, a lordok elvitathatatlan uralkodója. Igazságot o^ztó és az ő igazságát törvény­nek, igazságnak elismerő alattvalókkal rendelkező fe­lelősségteljes hatalom. Ám ezzel a hatalommal élni kép­telen volt, tanácsadói révén csak visszaélni tudott véle, megsértve közben önnön tör­vényeit is: Anglia szatócsá­vá vált, ahelyett, hogy Ang­lia királya maradt volna. Mindenki szembekerült ve­le. Talpnyalóinak egy része elhagyta, más részét kivé­gezték,-öt magát — a törté­nelem hitele szerint a To- werbe zárták, majd megöl­ték — letaszítván a trónról, egyenlővé tették a — senki­vel. A felelősség, azazhogy a hatalom tragédiája a II. Richárd, amely — való igaz — dialógusokra, szikrázó pár- és perbeszédekre épülő, magával ragadó szövegével és még viszonylagos rövid terjedelmével is a leginkább képernyőre kívánkozó Shakes- peare-drámák közé tartozik. Erzsébet királynő idejében — állítólag — negyven elő­adást ért meg Londonban a II. Richárd, s nem kell szín­háztörténésznek lennünk ah­hoz, hogy felmérjük — bo­csánat a profán hasonlatért: milyen Csárdáskirálynő-i — sikersorozatnak számított ez annak idején. Jómagam alig emlékszem rá, hogy Magyar­„A buta tehén" w. Josef vem Sternberg pró­bálkozása természetesen zá­tonyra futott Berlinben, és 1933 szeptemberében Marle­nével együtt visszatért Hollywoodba, ahol elkészí­tették az ötödik amerikai filmjüket: „The Scarlet Empress” („A nagy cárnő”) — II. Katalinról. Közben az amerikai cen­zúrahatóságok betiltottak olyan filmeket, melyekben prostituáltak voltak a hős­nők, — egy olyan körül­mény, mely minden Dietrich —Sternberg filmre ráillik. A törvényt az elegáns cárnő címmel kerülte meg, melyet most kölcsönzött a hősnő­jének, — egyébként minden olyan volt, mint „szokásos”. A „The Scarlet Empress” is délceg bukás lett, ugyan­úgy, mint kettőjük követke­ző filmje, mely egyben az utolsó közös munkájuk is volt: „The Devil is a Woman” (A spanyol táncos­nő). Ernst Lubitsch, a Pa- ramount új produkciófőnö­ke mert vállalkozni erre az utolsó próbálkozásra Marlene Dietrichhel és Josef von Sternberggel, mert nem tudta megérteni, miért nem tudják megismételi első három sikerüket. „A forgatás egyetlen tor­túra volt Marlene számára”, — meséli régi barátja. ,.Sternberg 1 csak kiabált ve­le, — németül, és az ame­rikaiak hamar megtanulták, mit jelent a „dumme kuh” („buta tehén”) Marlene már csak bőgött...” Ezentúl a zseniális Stern- berg rendező nélkül kellett boldogulnia, de ha a kö­vetkező 16 filmjét nézzük, melyeket Marlene folyama­tosan forgatott Hollywood­ban .1951-ig, feltűnik, hogy több közöttük a sikertelen, mint a sikeres. „A filmhez való viszonya mind meghasonlottabbá vált”, — magyarázza idős barátja. „Felcserélte a stúdiót, most többet forgatott az Univer­sal részére, és borzalmas bukásokat élt át az olyan úgynevezett független pro­ducerekkel, mint Selznick vagy a londoni Korda. A legkönnyebben még a ke­vésbé komplikált amerikai rendezőkkel és partnerekkel ment a dolog, mint Gary Cooper, John Wayne és James Stewart — ilyenkor tele volt a pénztár, még ak­kor is, ha Marlene húzta az orrát ezeknek a hollywoodi szerelmeseknek a „filmmű­vészete miatt”. Rosszabb volt az anyagi helyzete, mely arra kény­szer! tette, hogy olyan fil­meket is elfogadjon, melyek egy Josef von Sternberg számára hidegvérű gyilkos­ság lettek volna. Mialatt mások millió va­gyonokat szereztek, Marlene milliós vagyonokat adott ki, egy józan berlini, aki az óriási' összegektől melyeket időnként felkínáltak neki. el­vesztette az eszét. Némelyik évben a Paramount 350 000 dollárt fizetett ki neki, me­lyeit ma ötszörösével lehet számolni. „Kiadásai királyi mérete­ket öltöttek” — írja Charles Higham Marlene életrajzá­ban a hollywoodi harmin­cas évekről. „A nagy pári­zsi divatkreátor legpompá­sabb ruháit vásárolta meg; szalonkocsiban utazott; a hajón luxus lakosztályban lakott; Limousinokat tartott sofőrrel; Párizsban és Lancasterben vagy a Tria­nonban lakott. New York­ban a Waldorf Towersban. Kaliforniai nyaralója a multimilliomos Marin D®* vies vendégháza volt, kitér-) jedt Santa Monica-i birto­kán. Maszkmesterének} Dotty Pomedelnek egy há^ zat ajándékozott, másokra arany cigarettatárcával, kar­kötővel vagy kávéskészlet- tel gondolt.. Igen, a megajándékozottad barátok. Mindenkit azohrtal és nagyvonalúan támogatott} aki a szeme láttára szük­séghelyzetbe került, máso­kat is, akiket tisztelt, el­halmozott virággal és ér­tékes ajándékokkal, de néni korlátozódott csak anyagi-^ lag mérhető ajándékokra} törődött barátai, lelki állapod tával is, gondoskodott róluk; gazdag gyógyszertárából, és mindenkinek főzött. Minde­nekelőtt főzött... Madame Odette hozzáfűz zi: „Abban az időben ismeri tem meg Madame Dietrichet} amikor az anyagi helyzete már nem volt igazán jó) Nem tudom, hogy azokkal,' akiknek ő segíteni szokott,' tudatta-e, hogy rosszul megy a sorsa, — félek, hogy nem tette...” Mindig, mikor nagy meg­lepetésre kifosztott bankbeJ tétje előtt állt, elragadta a realizmus egy fajtája, me­lyet elkényeztetett barátai ismé^ elfelejtettek vele. „Ha Párizsban a barátai-- val enni mentek”, — mond­ja Odette Miron — „mindig ugyanazokban az éttermek­ben kötöttek ki: a Maxim-i bán, Fouquet-nál, exbarátjaj Jean-Claude Brialy Oran- gerie-jéban ... Csak ott tudták, az étterem tulajdoj nosai, hogy mindent MaJ dame Dietrich akar fizetni} és neki küldték a szám­lát .. (FolytatjuJejj AKI MEGISMERNI óhajt­ja Anglia történelmének ta­lán legviharosabb századait, egészen Erzsébet koráig, az nyugodtan akár végig is la­pozhatná Shakespeare ki­rálydrámáit — mindent megtudna belőle. Talán, töb­bet is, mintha történelem- könyvet olvasna, többet, mintha tudós történészek ta­nulmányait lapozgatná, mert hogy Shakespeare mélyebb­re és magasabbra jutott, mint amazok, A történelem tényeit okul és jó ürügyül használva a történelem em­bereit formálta meg drámái­ban. Emberi viszonyok, tu­lajdonságok, jellemek, elsöp­rő erejű érzelmek, vak és vad gyűlölet, a szokásokkal szembeni tehetetlenség és az újat a bukás árán is'vállal­ni kényszerülő elszántság — mindez együtt és még mi minden más, ez Shakespeare nagy emberi „képeskönyve”: a kijrálydrámák sorozata. Aki megismerni óhajtja az egyetemesnek nevezett em­beri kultúra legalábbis ki­John Fich — Henry Bolingbroke A Dr. Perge Imre docens a számítási központ vezetője, a leendő „gólyák” körében (Fotó: Szántó György) Szombat délelőtt. A diák ilyenkor már a csengőre fi­gyel, és egyre gyakrabban sandít az ablak felé. Tes­te ugyan az iskolapad sa­nyarú rabságát kénytelen elviselni, de képzelete már szabadón nyargal, s a hét végét tervezi. A szombat a „diákhét” pirosbetűse: a diszkók és a házibulik nap­ja. Az elmúlt hét végén ezt a „szentséget” törték meg néhányan a Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola Leányka úti tanszékein. Az épület folyosóin fiata­lok vonulnak, és eltűnnek egy-egy ajtó mögött. Izga­tottan és érdeklődve pillan­tanak körbe — innen is tudni, ők nem főiskolások. Kicsit ijedten áhítattal fi­gyelik Csordás Katalint, aki ebédjegyeket oszt ki közöt­tük. — Nyílt napot tartunk. Azoknak, a fizikai dolgozó szülőknek a gyerekeit hív-' tűk most erre, akik a mate­matika és az ehhez kapcso­lódó öt másik szakra jelent­keznek az idén. Természe­tesen nemcsak azok vannak itt, akik a felvételi előké­szítő bizottsággal levelez­nek, hanem a harmadikos gimnazisták is, ők esetleg majd jövőre pályáznak ide. A „srácoknak” bemutatjuk a tanszékeket, a laboratóriu­mokat, de megismerkedhet­nek leendő tanáraikkal és azokkal is, akik nevével ed­dig csak a kiküldött fel­adatlapokon találkozhattak. Tudniillik nemcsak ilyen nyílt napokkal könnyítjük meg felkészülésüket, hanem évente nyolcvan példát jut­tatunk el mindenkinek. Eze­ket ők megoldják és az elő­készítő bizottságban dolgo­zó 350 főiskolás kijavítva visszaküldi nekik. Óriási se­gítség ez a „gyerekeknek”. Én is így kerültem be há­rom évvel ezelőtt, s ezért csinálom ilyen szívesen. A matekosok 60—70 százaléka a volt előkészítősökből to- borzódik. Fiala Ágnes az egri Gár­donyi Géza Gimnázium vég­zőse: — Sokan furcsállják, hogy a matematika—fizika szakot, választom. De engem ez ér­dekel, ezt szerettették meg velem a tanáraim. Nagyorf jó dolog ez a nyílt nap, mert sok hasznos tanácsot kap-j tam, s ezeket, remélem, félj használhatom a gimiben is! Szükségem lesz rá, mert félj évkor mindkét tárgyból néj gyes voltam, s év végére jaj vítanom kell. Akkor tatárt „gólya” lehetek.. I , Somi Levente a legmeszJ szebbről, Győrből érkezett.' — Amikor először itt járj tam Egerben, nagyon megj tetszett a város. Műemlé­keivel, a történelmi hanguJ latú várral... Elhatároztam} hogy ha lehet, itt tanulok to) vább. A szándék már megJ van, a többi majd kiderül júliusban. Nyáron is itt voltam az előkészítő tábori bán, megkedveltem a tanáj rókát és a diákokat is. Szü­leim nem sokat segíthetned a tanulásban, hiszen édes- anyám háztartásbeli, édesé apám pedig szerszámkészítő lakatos volt, míg le nem száJ zalékolták. Ezért is örültem annak, hogy a főiskola nem, hagy magamra.. I (szilágy?) 1 KIM« illll országon bemutatták volna, utánvizsgálódósom alapján Is csak egy régi nemzeti színházi bemutatóra futott az emlékezetemből. így tehát a magyar televízió akár „premierként” is elkönyvel­heti e tragédia bemutatását, amelyet még 1948-ban fordí­tott sok-sok hűséggel, szép­séggel. vibráló szellemmel, szójátékos bravúrkészséggel Somlyó György, s amit — mármint a fordítást — kény­szerűen ugyan, de nagy tisz­tességgel alkalmazott a szinkron miatt képernyőre Frigyes Katalin. Ügy illene, vagy úgy is kelle­ne (?), hogy sorra-rendre méltassuk a rendezést — David Giles alkotása (!) — az operatőri munkát, a szí­nészek játékát, ám most csak egyetlen szereplőről ejtek szót, a II. Richardot alakí­tó Derek Jacobiról, aki so­kat köszönhet Tahi Tóth László kitűnő, hű szinkronjá­nak, ám igaz, hogy Tahi Tóth László sem panaszkodhat Derek Jacobi játékára. Bár­milyen kitűnőek ugyanis a színészek a Rómeó és Júliá­ban, vagy á Hamletban, ha a címszereplők alakítása nem képes kifejezni és ki­fejteni a dráma lényegét — sikertelen a játék. Derek Jacobi II. Richárdja, a bel­ső feszültségtől, az önmagá­tól és az önmagából fakadó jövőjétől is reszkető, de még határozott uralkodóból előt­tünk vált először pökhendi, élvhajhász, senkit és sem­mit semmibe vevő nyikhajjá, hogy aztán bukásában, a leg­mélyebb pontján életében emelkedjék a szánandó és önmagát mérlegre tenni me­rő ember magasságába. De­rek Jacobi II. Richárdja ta­lán nagyobb volt megcsúfol- tatásában, mint a hatalma csúcsán. Amikor legmélyebb­re jutott a hatalom infernó- jában, akkor emelkedett az emberi lélek talán legmaga­sabb szféráiba. Arca, tekin­tete, mozgásának ritmikája, fensége és fenségtelensége rendezői, színészi telitalálat! VARJUK a sorozat követ­kező drámáját! Gyár kő Géza Gimisek a főiskolán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents