Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-18 / 41. szám

KEDD ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK \ ■' J UemSégjárös Kairóban ÉLÉNK A DIPLOMÁCIAI FORGALOM KAIRÓBAN. Kreisky osztrák kancellár után szerdán újabb nyu­gat-európai politikust fogadnak a Nílus partján. Ez­úttal Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügymi­nisztere látogat Egyiptomba. Szadatnak a közelmúlt­ban tett luxemburgi és párizsi útja, a Kairóba érke­ző nyugati vendégek számának látványos gyarapodá­sa jelzi a közel-keleti rendezés érdekében tett pró­bálkozásokat. Ezt igazolja Genschernek az A1 Ah- ramba kedden közzétett interjúja is. A nyugatnémet külügyminiszter a többi között arról beszélt, hogy „ténymegállapító” látogatást tesz Kairóban. NAGYJÁBÓL ISMERT, hogy mihez óhajt bővebb információkat beszerezni a bonni politikus. A Közös Piac tagállamainak az a törekvésük, hogy kimozdít­sák a holtpontról a közel-keleti rendezés szemmel lát­hatóan megfeneklett szekerét. Nincs könnyű dolguk, mert túlontúl sok szempontot kell figyelembe venni­ük. Mindenekelőtt azt, hogy az Egyesült Államok új adminisztrációja — legalábbis egyelőre — nem óhajtja fölrúgni a Camp Davidben két éve kötött különalku rendelkezéseit. Izrael tapodtat sem enged a palesztin kérdésben, s a június 30-i rendkívüli vá­lasztásokig talán nincs is értelme Tel Avivot meg­győzni merev álláspontjának tarthatatlanságáról. Ami Kairót illeti, Szadat helyzete egyre bizonytala­nabb: az arab államok körében szinte teljesen elszi­getelődött, Izraellel viszont a palesztin-kérdés miatt nem képes dűlőre jutni. Az egyiptomi elnök ráadásul egy kellően át nem gondolt lépésre is elszánta magát. Kreiskyvel folyta­tott megbeszéléseit követően azzal a javaslattal állt elő, hogy a palesztinok hozzanak létre emigráns kor­mányt. Egy napba sem telt, a kairói elképzelés máris i jókora vihart kavart. A Palesztin Felszabaditási ! Szervezet nyilatkozatban utasította el Szadat javas- \ latát, arra hivatkozva, hogy a palesztinai arab nép- ; nek ők az egyedüli törvényes képviselői. Izrael is ' haragosan reagált: a külügyminisztérium szerint Sza- i dat javaslata sérti Camp David szellemét. GENSCHER TEHAT OLYAN IDŐPONTBAN ER- ; KEZIK a Nilus partjára, amikor sok új vonással aligha tudja kiegészíteni a Közel-Keletről alkotott korábbi képet. Nem lesz könnyű dolga a Közös Piac­nak sem: korábbi kezdeményezéseihez képest jelen­leg — úgy tűnik — nincs számára kiút, hacsak nem vállalják annak kockázatát, hogy az Egyesült Államok­kal szembehelyezkedve próbáljanak kitalálni a je­lenlegi zsákutcából. Erre viszont — ismerve a körül­ményeket — aligha vállalkoznak. Gyapay Dénes AZ ÉVSZÁZAD FŐVONALA Á Bajkáltól a Csendes-óceánig Jurij Szoboljev, a közgazda­ságtudományok kandidátusa, az OSZSZSZK Állami Tervbi- zottsága mellett működő Köz­ponti Gazdasági Kutatóintézet I részlegvezetője elmondja J. j Spakovnak, az APN tudósító- iának kérdésére, hogyan fej­lődik majd a Bajkál-Amur vasúti fővonal övezete a tizen­egyedik ötéves tervciklusban. A jelenlegi ötéves terv grandiózus építkezései kö­zött a Bafjkáltól a Csen­des-óceán partjáig vezető vasútvonal megépítése pár­ját ritkítja mind a munkála­tok méretét, mind pedig azt a szerepet tekintve, amelyet ez a népgazdasági objektum a Szovjetunió és egy sor testvéri szocialista ország gazdasága szempontjából ját­szani fog. Mínusz 50 fok alatt A BAM problémáját a köz- - gazdászok nemcsak magának a fővonal építésének szem­pontjából vizsgálják: nem kevésbé fontos a vasútvonal övezetében felvetődő kérdé­sek egész komplexuma. Ahhoz, hogy fogalmat al­kothassunk a Baikál—Amur vasútvonal övezetében meg­oldandó problémák nagy­ságáról, elég megemlítenünk, hogy 1,6 millió négyzetkilo­méternyi területről van szó, ahol a három legnagyobb mi. február 18., szerda nyugat-európai ország — Anglia, Olaszország és Fran­ciaország — kényelmesen el­helyezhető lenne. A munká­latok megkezdéséig mun­kaerő úgyszólván egyálta­lán nem volt itt: az egy négyzetkilométerre számított átlagos népsűrűségi mutató mindössze 0,6 volt. Aztán itt vannak a szélsőséges termé­szeti viszonyok: a térség há­romnegyed részén fokozott a földrengés veszélye, (né­hol a Richter-skála 10. fo­kozatáig terjedő), s az egész területen örök fagy honol, a téli hónapokban heteken át mínusz 50 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála. Az év nagy részén ét fagyot tördelnek a markológépek fogai. Mindez természetesen meg­nehezíti az új városok épí­tését, egy sor problémát ál­lít az ipar elé. Ennek elle­nére egész sor feladat meg­oldását igen rövid idő — egy-két ötéves tervciklus — leforgása alatt tervezik. A szén és vas birodalma A BAM-övezet, mint nyers­anyagforrás jelentőségét az udokani rézlelőhely példá­jával illusztrálhatjuk. Az Udokan hegység közelében feltárt lelőhely országunk­ban a legnagyobbak közé tartozik. A rézkészletek le­hetővé teszik Dórját ritkító üzem létrehozását. A BAM-övezet másik gyöngyszeme a dél-jakutiai Épül a BAM (Fotó — APN—KS — A. Marsan felv.) Meghalnak-e a tengerek? LENGYEL HELYZETKÉP N/ugodt termelőmunka folyik Lengyelországban az utób­bi napokban érezhetően enyhült a feszültség. Az or­szág különböző vidékeiről — hosszabb idő óta először — arról érkeznek jelentések, hogy nyugodt .termelőmun­ka folyik, amelynek nem sztrájkok, hanem az időn­ként felbukkanó anyaghiány okoz kisebb-nag.vobb' leállá­sokat. A fővárosba továbbra is olyan levelek, táviratok érkeznek, amelyekben kü­lönféle munkáskollektívák, üzemi, körzeti szakszerve­zetek (így a szolidari­tás helyi szervezetei is) támogatásukról biztosítják a •Jaruzelski-kormányt és a miniszterelnöknek azt a múlt heti felhívását, hogy követ­kezzék kilencven nyugodt, vagyis sztrájkm'entes nap. Hétfői ülésén a miniszter- tanács új munkastílust hir­detett meg, amelynek lénye­ge: a központi és a helyi vezető szervek a korábbinál gyorsabban, operatívabban végezzék munkájukat, „sza­baduljanak meg a bürokra­tikus ügyintézés terheitől”. Gromiko— Andrei megbeszélések MOSZKVA: A kétoldalú kapcsolatok alakulásáról és időszerű nem­zetközi kérdésekről tárgyalt kedden Moszkvában Andrej Gromiko, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminiszte­re Stefan Andrei román kül­ügyminiszterrel, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjával. Mint a kiadott közlemény megállapítja, a tárgyalások tárgyszerű, elvtársias légkör­ben folytak. A miniszterek a szovjet—román kapcsola­tokról szólva aláhúzták, mi­lyen nagy jelentőségűek a két ország barátságának to­vábbi erősítésében azok a megállapodások, amelyek Leonyid Brezsnyev és Nico- lae Ceáusescu személyes tár­gyalásain jöttek létre. A LEMP vajdasági bizott­ságai is az új feladatokról, a nyolcadik plenum határo­zataiból eredő tennivalókról tanácskoztak. A napirend mindenütt ugyanaz, vagyis a központi határozatok értel­mezése és a helyi körülmé­nyekhez való alkalmazása A bielsko-bialai vajdasági pártbizottság ezenkívül meg­vitatja azokat az okokat, amelyek január végén — február elején több mint tíznapos általános sztrájk­hoz vezettek ebben a vajda­ságban. A helyzet normalizálódá­sa ellenére tovább tart — immár több mint 25 napja —- a lódzi főiskolai diákok sztrájkja. Akciójuk támoga­tására hétfőn „okkupációs sztrájkot” kezdett a krakkói .Jagelló egyetem és a bányá­szati-kohászati főiskola ösz- szesen több mint két és fél ezer hallgatója — jelentette be kedden délben a varsói rádió. A lódzi diákokkal két nappal ezelőtt megszakadtak a tárgyalások, mivel a füg­getlen diákszövetség képvi­selői vasárnap nem jelentek meg a bejegyzésükről szóló megállapodás aláírására. A Lengyel Szocialista Diák- szövetség a keddi lapokban ismételten a sztrájk beszün­tetésére szólította, fel az egyetemi és főiskolai hallga­tókat. Wojciech Jaruzelski had­seregtábornok, lengyel mi­niszterelnök kedden fogad­ta a Szovjetunió varsói nagykövetét, Borisz Ariszto- vot. Mint a PAP hírügynök. • ség jelentette, a szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Józef Czyrek len­gyel külügyminiszter is. A varsói rádió jelentése szerint Jaruzelski a nap fo­lyamán fogadta a magyar, a bolgár, a csehszJovák. az NDK-beli és a román nagy­követet is. Bányaszsztrajk Hlagy-Britanniában (Népújság tele fotó — MTI—KS) __ Kedden reggel huszon­négyezer walesi bányász munkabeszüntetésével meg­kezdődött a harc a bánya- bezárások ellen, »melyből az alig két éve hatalmon lévő konzervatív kormány eddigi legnagyobb politikai próba­tétele válhat. A walesiekhez nyomban csatlakoztak egy észak-angliai bánya dolgozói, a skóeiai és a kenti szénme­zők bányászai pedig hétfőn szüntették be a munkát. B RÜSSZEL: Az EGK külügyminiszter reinek keddi brüsszeli ta­nácsülése incidenssel kezdő­dött: a Közös Piac alkalma­zottai, akik 3,3 százalékos fizetésemelést követelnek, heves tüntetést rendeztek a miniszteri tanács épülete előtt. Elhatározták, hogy csütörtöktől kezdve sztrájk­ba lépnek, ha a külügymi­niszterek nem teljesítik kö­vetelésüket. Megjegyzendő, hogy a Közös Piac alkalma­zottai sokkal magasabb fir zetést élveznek, mint a ha­sonló beosztásban lévő nem. zeti alkalmazottak bármely tagállamban. BERLIN: Stanislaw Kania, a Len­' gyei Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden Erich Honec- kernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bízott- sága főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének meghívására látogatást tett a Német Demokratikus Köz­társaságban. Honecker és Kania találkozójáról közler ményt adtak ki. PEKING: Kínában tavaly megtaláld ták egy 6470 éve élt fiatal leány múmiáját, amely va­lószínűleg a legrégebbi a világon — közölte keddi szár mában a Zsenmin Zsipao cía mű pekingi lap. A múmiát a belső-ázsiai Hszincsiang tartományban, a Lop-Nor tótól 70 kilométer­re találták a kínai régészek. Az ásatásokkal az ősi Lulan várost akarják feltárni, ame­lyet homokvihar temetett be. HAVANNA: A Kubai Köztársaság és Ecuador képviselői magas­szintű megbeszélést tartottak Havannában. A találkozón megvitatták az ecuadori nagykövetség múlt heti meg­támadása és túszszedő akció után kialakult helyzetet. Az ecuadori külügyminisztérium delegációja — mint a keddi Granma közölte — hétfőn délután érkezett Havannába és" este tartotta meg első megbeszélését a kubai féllel. KABUL: Babrak Karmai, az Afga­nisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, a forra­dalmi tanács elnöke, minisz­terelnök beszédet mondott az észak-afganisztáni Bagh- lan és Badakhshan tartomá­nyok lakosságának képvise­lői előtt. Karmai felhívta az ország minden dolgozóját, hogy akadályozzák meg a békés lakosság ellen terror- cselekményeket elkövető el­lenforradalmi bandák tevé­kenységét, segítsék elő ezek végleges felszámolását, já­ruljanak hozzá az ország tel- *es biztonságának megterem­téséhez. Cousteau kapitány intése szénmedence. Ebből a szén­ből kiváló minőségű kohó­koksz nyerhető, ami pótol­hatatlan nyersanyaggá teszi a vaskohászat számára. A szénlelőhely központjától, Nyerjungrintől pedig mind­össze 30 kilométernyi távol­ságra három nagy vasérc­lelőhely van: Tajezsnoje, Pio- nyerszkoje és Szivanglinsz- koje. Tudvalévő, hogy a földkerekségen ritkák az olyan helyek, ahol a termé­szet egymás közelében „he­lyezte el” a szenet és a vas­ércet. A tizenegyedik ötéves terv folyamán megkezdőd­nek a Távol-Keleten egy nagy kohászati üzem létre­hozásának előkészítő mun­kálatai. Új iparágak Jakutia déli részén a most befejeződött ötéves tervben megkezdődött az ország egyil legnagyobb, dél-jakutiai te­rületi-ipari komplexumánál kialakítása. E feladat meg­oldásának meggyorsítása a legközvetlenebb módon hoz­zájárult a „kis BAM” — a BAM és Ugolnaja állomáso­kat összekötő vasútvonal, amelynek körzetében van a külszíni fejtőhely, ahol éven­te mintegy 13 millió tonna kiváló minőségű szenet ter­melnek ki. A szóban forgó területi­ipari komplexum másik ob­jektuma a nyerjungrini ví­zi erőmű, amelynek első üte­me 630 ezer kilowatt telje­sítőképességű. Az erőmű második üteme lehetővé teszi a kapacitás megkétszerezését, a har­madik pedig, amelynek fel­építési határidejét 1990 utánra tervezik, a kapacitás újabb megkétszerezését fog­ja jelenteni. A körzet komplex fejlesz­tése keretében a szénkiter­melésen, az energetikán kí­vül új iparágakat is létre­hoznak itt. Dél-Jakutia gaz­dag fában, ami az erdő- és fafeldolgozó ipar kialakítá­sát teszi lehetővé. .Jelentős "sillámkészletek is rendelke­zésre állnak, s ígv - körzet a csillámkitermelés központ­jává válhat. Egész sor kisegítő ’ellegű ágazat létrehozására is sor kerül: egyebek között nagy gépjavító -bázist fognak itt létrehozni. „A tenger meggyilkolása” című vasárnap esti tv-fílm a magyar nézőket is felrázta. Sokan talán hitetlenkedve ráz­ták fejüket: igaz történetet láttak, vagy csak a forgatókönyv­író fantáziája dolgozik? A tv-filmmel jutott el hozzánk a je­lentés: a monacói Tengermúzeum igazgatója, Jacques Yvés Cousteau kapitány a közelmúltban kemény hangú nyilatko­zatot adott a világsajtó képviselőinek. — Negyven éve járom a tengereket — mondotta — és ma szomorú kötelességem bejelenteni önöknek, hogy bár­merre járok, mindenütt a szennyezettség jeleit vagyok kény­telen észlelni. Ezt nem érzelmeim, hanem a tények mondat­ják velem. A legsúlyosabb a Földközi-tenger helyzete. Va­lósággal hulladékgyűjtő medencévé vált — mondta. — A tengerek ma már vizi országutak, ahol a legna­gyobb veszélyt az olajszállító tartályhajókkal előforduló gya­kori balesetek jelentik. A hajók személyzete nem mindig ért a radarhoz és egyébként is túl közel hajóznak a pártok­hoz. Cousteau kapitány számtalanszor terjesztett elő javas­latot biztonsági intézkedésekre. Legutóbb az Egyesült Álla­mok szenátusához fordult, mivel az idegen lobogók alatt ha­józó olajkonvojok főleg amerikai érdekeltségűek. — Ilyen volt egy nigériai lobogó alatt hajózó tartály­hajó, amely tavaly télen az amerikai partok előtt törött szét és szennyezte be a partot. Ez az olajfolt megmaradt, kelet felé úszik és az idén már a Földközi tengert fenyegeti. Ugyanígy veszélyben van az Atlanti-óceán franciaországi partja és félniük kell az angoloknak is. A vegyi és mérgező anyagokkal teli Seveso” nevű jugoszláv háió katasztrófája csak előjele volt mindannak, amitől félek. Mi a bizonyiték arra, hogy immár egyetlen tiszta tenger sem található? A legkevésbé szennyezett Déli-Jegestenger pingvinjeinek májá­ban DDT-t találtunk — figyelmeztetett. Cousteau kapitány és rámutatott arra, hogy — mivel az élet alapja a víz örök körforgása —, a tengerek további veszélyeztetés rövidesen az emberi létet fenyegető veszéllyé változhat. (H. K.)

Next

/
Thumbnails
Contents