Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-16 / 13. szám

Készülnek a tollaslabdázók öt év után ismét edzé­sekkel készülnek a legjobb tollaslabdázók a kiemelt fontosságú versenyekre. A következő kétéves tervet máris elfogadta a sportág vezetése, s az abban fog­laltak értelmében a legjob­bak heti öt edzésen vesznek részt, a minél sikeresebb szereplés érdekében. — A tollaslabdázók fi- gyelmre méltó nemzetközi eredményei — mindenek­előtt a groningeni EB-n a legjobb nyolc közé jutás a női párosban — is nyilván szerepet játszottak a válo­gatott keretmunka visszaál­lításának engedélyezésében — mondta Kaplony Miklós, aki ismét megbízatást ka­pott a válogatott edzői te­endőinek ellátására. — Februártól hetenként kétszer szeretnénk kereted­zést tartani, s bízom abban, hogy a vidékiek is mind gyakrabban megjelennek ezeken a foglalkozásokon. Az új válogatott keretek­ben hat férfi és hat nő ka­pott helyet, közöttük két újonc található: Dovalovsz- ki Márta (SZOTE Lendület) és Fábiánná Losonczi Gi­zella (Hajdúszoboszlói Bocs­kai SE). — Februárban előrelátha­tólag dunavarsányi edzőtá­borozáson vesznek részt a kiszemeltek, és a felkészülé­si időszak március 31-én zá­rul — folytatta _ Kaplony Miklós. — Ezután már egy­mást követik a versenyek, melyek közül a Felszabadu­lási Kupa, az országos fel­nőtt egyéni és csapatbaj­nokság, valamint a szlovén nemzetközi bajnokság emel­kedik ki. A fő szempont, természetesen ez évben is az 1982-es böblingenf (NSZK) EB-re történő felkészülés megtervezése. TORNA Három hétig együtt... Üjdonság a férfi-tornász- válogatott felkészülésében: a hét végén a budapesti tor­nacsarnokban megkezdődő idei első háromhetes együt­tes munkában részt vesz­nek Svájc legjobbjai is, köztük az európai mezőny­ben komoly tekintélynek örvendő Marco Piatti — a bajnok —, Daniel Wunderlin és Urs Meister. Kétségtelen, hogy a vetélytárs válogatott jelenléte „doppingnak” mi­nősíthető tényező: mindkét nemzet válogatottjai a szo­kásosnál is jobban iparkod­nak, nem akarnak szégyen^ ben maradni egymás előtt. Az MTI munkatársa lá­togatást tett a tornacsar­nokban, s a válogatott kulcs­versenyzőitől kért nyilatko­zatot. — Donáth Ferenc: — Úgy terveztem, hogy az idén a tavalyinál kevesebbet ver- senyzem. s inkább a há­rom erőpróbára összponto­sítok. így a márciusi ame­rikai kupára, a májusi Euró- pa-bajnokság:-a, valamint az év végi mexikói világbaj­nokságra. — Guczoghy György: — Az ígéretes 1979 után tavaly sokat vesztettem önbizal­mamból, s ami még na­gyobb baj, a balul sikerült versenyek tekintélyemet is csorbították. Elpackáztam az ifi EB-t, nyerő helyzetben rontottam a torontói Világ­kupán, valójában csak az olimpián jött ki a lépés, de ott sem igazán. Az egész­ben az a legfurcsább, hogy az edzőm véleménye szerint is gyakorlatilag mindent megtettem a helytállásért, s aztán mégis hibát hibára halmoztam. Ez a múlt, az idei évet mindenképpen jó hírem helyreállítására sze­retném szánni. — Kelemen Zoltán: — Néhány hét múlva meg­kezdem 18 hónapos katonai szolgálatomat, nagyon bí­zom abban, hogy az edzés­munkám nem törik meg. — Mókus Lajos: — Újonc vagyok a válogatottban, a meghívást a tavalyi ifjúsági versenyeken elért eredmé­nyeimmel érdemeltem ki, így az országos bajnokság megnyerésével s az ifjúsági barátságverseny talajdöntő­jében kivívott bronzérem­mel, no és az ugrásban el­ért hatodik hellyel. Sajnos karácsony táján egy kisebb műtétet hajtottak végre raj­tam, az orsócsontomból tört le egy kis darab, és bizony rövid pályafutásom ' alatt ez már a harmadik hasonló jel­legű sérülés. — Kárpáti Attila: — Tíz éve tornászom, jelenleg a volt válogatott Tihanyi Endre a mesterem. Én is újonc vagyok, s reményke­dem, hogy egy vagy _ több felnőtt-csapatversem’en mér az . idén szóhoz jutok. — Molnár Imre: — Har­minckét évemmel a váloga­tott veteránja vagyok, nem könnyű lépést tartani a fia­talokkal. „Vadonatúj” dol­gokkal nem szolgálhatok, ám úgynevezett „divaíos” elemekkel meg erősítem a gyakorlataimat, így a nyúj­tón a Giengerről, a gyűrűn pedig a Cukaharáról elne­vezett szaltóval. Háromgye­rekes családapa vagyok,-szeretném, ha a kicsikből is tornász lenne ... Súlyemelés A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöksége, illetve budapesti titkársága szerve­zésében január 20-án és 21- én a világ legismertebb súlyzógyártó cégei tanács­koznak a magyar főváros­ban. Képviselteti magát a Glansportprom (Szovjet­unió), York (Egyesült Álla­mok), Uesaka (Japán), Berg (NSZK). Leoko (Finnor­szág), Eleiko (Svédország). Elan (Jugoszlávia) és á Sanghai súlyzógyár (Kína). Először kerül sor ilyen ta­lálkozóra a. súlyemelősport vezetői és a sportszergyártó cégek között. Korábban mái (ft.Jlmusöü, iuoli január 16., péntek felvetődött, hogy a kisebb súlycsoportok versenyzői ré­szére más súlyzókat gyárt­sanak. A gyárak már kész tervekkel érkeznek Buda­pestre, és itt próbálják meg­találni a legalkalmasabb megoldásokat. Elkészült az első hivata­los súlyemelő-világkupa teljes végeredménye: Mint ismeretes, Szalai György lett a győztes, Baczakó előtt, s melléjük a madridi záró-- forduló nyertese, Sólyom­vári került a harmadik hely­re. Az első hivatalos Világ Kupa végeredménye: 1. Sza­lai György (magyar) 76,58 pont, 2. Baczakó Péter (ma­gyar) 75,57 pont, 3. Sólyom­vári János (magyar) 75,22 pont, 4. Daniel Nunez (Kuba) 62,72 pont, 5. Leonyid Ta- ranyenko (Szovjetunió) 61,16 pont, 6. Jankó Ruszev (Bul­gária) 60,76 pont. APRÓHIRDETÉS Érintésvédelmi mé­rés céljából kere- ; sem azt a vékony, magas férfit, akivel már erről beszéltünk (Gyöngyös. Arany­sas, vagy Fecske ut­cai lakos). „Azonnal 7489” jeligére. Gyön­gyös, Pf. 115. Adminisztratív munkakörben több éves gyakorlattal elhelyezkednék. ..Komoly” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. A HEVES MEGYEI PATYOLAT VÁLLALAT felvételre keres jogtanácsost, havi 80—70 órás foglalkoztatási idővel, másodállásban, vagy rész- munkaidőben történő alkalmazással. Jelentkezés: a vállalat központjában. Eger, Tinódi u. 28. FŰSZERT Eger, Lenin út 198. sz. alatt felvesz férfi kereskedelmi dolgozókat. Bérezés-? kollektív szerződés szerint. A TECHNOLUX SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET takarítónőket azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezni lehet: Eger, Petpfi u. 19j Lakó Péter személyzeti vezetőnél. AZ „EGRI CSILLAGOK’* MGTSZ felvételt hirdet szőlőmunkára, metszésre, illetve egész évi folyamatos munkavégzésre, egyének és munkacsapatok részére. Munkahelyre szállítás a gyülekező- helyről autóbusszal történik. Jelentkezés: az „Egri Csil­lagok” Mgtsz központi irodájában (3300 Eger, Dr. Münnich F. u. 6 a), szőlészeti főágazatnál. Történelemből kor­repetálást, felvételi­re előkészítést vál­lalok. „Gyerekekért” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2.__________________ Víz központi fűtés karbantartást vállal­nék mellékfoglalko­zásban. intézmény­nél, közületnél ipar- engedéllyel. „Eger­ben 187” jeligére az egri hirdetőbe. Al­kotmány u. 2. ___ É rettségizett, gép­kocsival rendelkező fiatalember elfog­laltságot keres. „Megbízható 144” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2. ____________ F iatal mezőgazdasági gépész üzemmérnök munkahelyet változ­tatna. • Válaszokat „Február 36” jeligé­re az egri hirdetőbe. Alkotmány u, 2. Fiatalember kisipa­rosnál, vagy magán kereskedőnél állást vállalna, bármilyen megoldás érdekel. Gépkocsival rendel­kezem. „Sürgős 7483” jeligére. Gyön­gyös, Pf. 115. 65 m--es lakás kp -f- OTP-átvállalással el­adó. Eger. Kallóma­lom 74. III ll. Tele­fon: 10-431. Részlet- fizetés lehetséges. Gyöngyöshalászon, Rákóczi tér 1. sz. alatti kis családi ■ ház beköltözhetően • eladó. Érdeklődni Gyöngyöspata, Dob­rányi u. 5. _________-_ G yöngyösön eladó 2 szobás társasház kp + OTP-átvállalássa]. ugyanott garázs el­adó az. öntöde mel­letti garázssoron. Érdeklődni Gyön­gyös. Zöldhíd u. 5. in. 4. ____ _ E ger, Honfoglalás u. 8. sz. ház eladó. Ér­deklődni az esti órákban ____________ G yöngyösön, a Vas­öntöde melletti ga­rázssoron garázs el­adó. Érdeklődni Gyöngyös, Zöldhíd u. ll. fszt. 2. Egyet fizet, kettőt kap / Ingvásár EGYES FÉRFIINGEKBŐL a hevesi Iparcikk Áruházban január 20-tól február 2-ig. Az áruház fehérneműosztálya várja kedves vásárlóit. ÉRTESÍTÉS Értesítjük l\ ügyfeleinket, hogy vállalatunk kedvezményes TAVASZI VEGYTISZTÍTÁSI AKCIÓT hirdet 1981. január 15- től február 28-ig terjedő időszakban. A lakosság részére minden felsőruházati és lakástextil vállalási alapárából 10 százalék engedményt adunk. Heves megyei Patyolat Vállalat A „NEMECZ JÓZSEF” MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA technikusminösítő vizsgát szervez — dohánytermesztő — termék- és áruforgalmazó technikusi szakon. A jelentkezés feltétele: növénytermesztő és állattenyésztő, vagy kertészeti szakközépiskolai végzettség, és két év szakmai gyakorlat. Részletes felvilágosítás és jelentkezési lap beszerezhető az iskolában (Gyöngyös, Zrínyi u. 3. Telefon: 12-455). Jelentkezési határidő: január 31. Víkendteleknek al­kalmas, 636 m.-öl szőlő-gyümölcsös a . cigánydűlőben el­adó. Szőke, Hatvan, Horváth M, u. 125. Egerben, a Kistályai út mellett „zárt­kert” ingatlan, eladó. ..Irányár 25 00Ó” jel­igére az egri hirde­tőbe. Alkotmány u. 2.__________________ J ászberényi 2 és fél szobás, komfortos, tanácsi lakásomat 1 szobás egrire cserél­ném. „Tavaszi csere 81” jeligére az egri hirdetőbe. Alkot- mány út 2. Eger 'belvárosban. Csiky S. u. 7. Ili 4. 61 m2-es. ' központi fűtéses lakás ga­rázzsal eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen, vagy a 15-895 telefonon 18—19 óra között. Társasház építésére alkalmas közművesí­tett telek, szoba- konyhás családi ház­zal eladó. Érdeklőd­ni 17 órától a 15-681- es egri telefonon. Elcserélném l szoba­összkomfortos bel­városi tanácsi laká­somat nagyobbra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni naponta 17 h-tól.. Bó- ta, Eger. Grónay S. 5 a„ III 13. ___________ C sebokszári-lakóte­lepen kettőszobás szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Ér­deklődni Eger, Ko­szorú u. 45. sz. 'Sürgősen eladó egri. belvárosi 3 szoba­összkomfortos örök­lakás kp 4- OTP- átvállalással. Érdek­lődni délutáni órák­ban. Tel.: 14-101, Eger. Szoba-konyhás. vagy 2 szoba, für­dőszoba, konyhás la- -. kast veszek. Min­den megoldás érde­kel. Érdeklődni Eger. telefon: 14-538. egész nap. Garázs eladó, mű­helynek is alkalmas. Érdeklődni a 13-033- as egri telefonon. 65 m -es 3 szobás szövetkezeti lakás júliusi beköltözhető- séggel készpénzért eladó. Eger Lenin út 6. III. em. 1. Dö- mény László. Kis családi ház pin­cével eladó. Érdek­lődni délután 16 h. Noszvaj, Dobó u. 1. sz. ____________________ G yöngyösön 2 szo­bás, összkomfortos OTP,-lakás eladó. 3200 Gyöngyös, Kó csag u. 13. IV. 1, Érdeklődni hétköz­nap 17 órától 20 órá­ig. JÁRMŰ Lada 1300-as sze­mélygépkocsi, ZE-s eladó. Morvái, He- ves, Sallai u. 20. ZT rendszámú Wartburg de Luxe eladó. Érdeklődni Sarud, Kossuth u. 227. Napközben mgtsz géptelep, Sző- ke János. __ 1500-as Zsigulihoz bal sárvédőt vennék. Sztrapkovics Pál. Eger. Cifrakapu u. 156. III. em._________ UL frsz. Trabant el­adó. Márkáz. József Attila u. 6. Szekré­nyes Géza. Trabant, 4 éves. el­adó. Böconád, Béke u. 18. __________• I N-es Wartburg el­adó. Érdeklődni Eger, Lőcsei m_3 a. M egkímélt állapot­ban Trabant Combi eladó. Eger, Tűzoltó tér 1. _____________ Z E rendszámú Wart­burg de Luxe sze­mélygépkocsi meg­kímélt állapotban eladó. Szepesi, Kom nőit, Alkotmány út 19. Kitűnő állapotban .evő 601-es Traban­tot nagyobb kocsira cserélem. Polski 1500-as és Moszkvics 412-es előnyben. Ér­deklődni Eger, Olasz út 25. V/15.___________ W artburg CT frsz., műszaki nélkül el­adó. Érdeklődni 5 óra után. Láng. Eger, Kodály Z. u. 10. Kéttűágyas új Neu­mann kötőgép el­adó. Kerecsend, Fő u. 160. Eladó Fürge traktor pótkocsival , és pót- alkatrésszel. Ezen-' kívül 1 db 220 V-os szivattyúmotor és Almárban 1000 n.-öl szőlő- -.vikendtelek- nek, vagy részen-, ként is. Takács Sán­dor, Eger XIII.. Fel­német, Béke u. 44, sz. Wermona kétsoros orgona eladó. Eger, Arany J. u. 5. Grundig C\ 830 stereo deck kazettás n^agnetofon eladó. Érdeklődni Csapó Ervin, telefon: 10-435, du. 17 h-tól. ________ S zerves trágya el­adó. Andornaktálya, József Attila u. 3. 2 db 7 hónapos bi­kaborjú elad>ó. Fel- debrő, Szabadság tér 28. _______ 14 0—150 kg-os hízó eladó. Demjén, Dó­zsa u. 15. Nem használt ga­ranciás.' új. fürdő- szoba-olajbojler el­adó. ' Makiár. József Attila út 66. s’zam. Érdeklődni' du.' 3 órától. Gáztűzhely palack­kal és teatűzhely el­adó. Eger Rozsnyói u. 2/a. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, akik SÁRDIjAnosné temetésén részvételükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A HEVES MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT a 14/1980. Bk.M. sz. rendelet alapján PÁLYÁZATOT HIRDET A MÁTRAFÜREDI ÉS A MÁTRA- SZENTIMREI ZÖLDSÉGBOLTOK SZERZŐDÉSES ■ RENDSZERBEN" TÖRTÉNŐ ÜZEMELTETÉSÉRE. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban 1981. február 15-ig a vállalat központjában. Eger, Klapka u. 9. sz. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat a 38/1980. (IX. 30.) MT. számú és az ennek végrehajtására kiadott 14/1980. (IX. 30.) Bk.M. számú rendelet alapján az alábbi üzletek szei'xűdéües Ü£4‘m<"l let ésére! 4. sz. Meteor Italbolt, IV. o. Petőfibánya, Rákóczi u. 4. 23. sz. Üdülő Presszó, IV. o. Noszvaj, Galassy-üdülő. 40. sz. Zója Büfé, IV. o. Salgótarján, Zója-liget. 51. sz. Strand Büfé, III. o. Eger, strand, Petőfi tér. 81. sz. Orient Presszó, 11. o. Eger, Bajcsy-Zs. tömbbelső. a pályázat benyújtásának határideje: 1981. február 10. \ pályázat elbírálása versenytárgyalás alapján törté- rák. közjegyző jelenlétében. Érdeklődni a lenti címen, a közgazdasági osztályúi A versenytárgyalás ideje: 1981. február 20. Helye: Eger, Lenin út 55.

Next

/
Thumbnails
Contents