Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-05 / 285. szám

SZÍNHÁZI LEVÉL Á Tragédia Gyöngyösön Merész vállalkozás? Igen, az. Madách klasszikus mü­vét, Az ember tragédiáját színre vinni Gyöngyösön? A szolnoki Szigligeti Színház társulata vállalkozott a „ve­szélyre”: a Tragédia szavai felhangzottak a művelődési központ színháztermében, és az ember történetének ma­dáchi tablója kirajzolódott előttünk az ismert, korszak­sűrítő jelenetek nyomán. Ha korábban kételkedtünk a szolnokiak buzgalmának realitásában, az előadásnak mindjárt az első percében — meglepődtünk. A szokat­lan színpadkép jól kompo­nált szerkezete ráébresztett bennünket arra, hogy a két oldalhajós, főoltáros kated- rális a maga közömbös szürkére mázolt színével a Tragédia minden helyszíné­nek befogadó otthona lehet. A rafinált képzelet most olyat módolt ki, ami éppen egyszerűségével bizonyította hiány talanságát. Majd megindul a madáchi szöveg annyiszor átélt áram­lása. Az ismert színpadi ren­dezéshez szokott fülünk azt várta, hogy az Űr valahon­nan a magasból zengesse szavát, akárha harsona szó­lalna meg, Lucifer pedig a rá kötelezően kirótt ördögi cinizmussal szálljon szem­be a Mindenhatóval. Éva gügyögjön, Ádám reszkessen es így tovább. Egészen más történt, Az Űr akárha egv meg­fáradt mesterember lett vol­na, aki „liferálás” — házhoz szállítás — előtt mégegyszer végignézi a hibátlannak vélt új ruhát, és megkönnyeb­bülten állapítja meg, íme, most sem vallott szégyent. Jól sikerült munkát ad ki a keze alól. ahogy azt már el­várhatják tőle a kuncsaft­jai. Utóvégre a — hírnév kötelez. Dehát a „segédek” között akad egy, aki fanyalogva megjegyzi, hogy a „mester” csak ne nagyon lágyuljon el tudásának végeredményét szemlélve, hiszen ez a „re­meknek” vélt munka - nem is olyan... Így és itt, mindjárt az el­ső percben lehetett tetten érni a rendező szándékát, a szolnokiak által újragondolt előadás lényegét. Az ember tragédiáját emberi léptékre igazították. Kell ettől ter­mészetesebb megoldás? Még- csak nem is „világrengető” újdonság, hiszen az ókori görögök is emberi létre fog­ták rá az olimposzi istenei­ket. Mintha ez a régi „ha­gyomány” támadt volna új életre a mostam Tragédia színpadi átszellemülésében. Aligha kétséges. hogy mennyire tudtam lelkesülni ennek a szándéknak a fel­1 1 ' > Corvina-újdonságok a téli könyvvásáron Több uj reprezentatív mű­vészeti kötettel, színes és fe­kete-fehér fotókkal illuszt­rált városalbummal jelent­kezik a Corvina Kiadó a téli könyvvásáron. A felszaba­dulás utáni magyar művé­szet 35 reprezentáns szemé­lyiségét mutatja be az Ára­dt Nóra szerkesztette, 35 év, 35 művész című könyv. Lap­jain megtalálhatók a ma­gyar művészet klasszikusait — Bernáth, Aurélt, Pálzay Pált, Ferenczy Noémit, Gá­dor Istvánt — a nagy újító egyéniségeket — Korntss Dezsőt, Vitt Tibort, Schaár Erzsébetet — a középnem­zedék vezető alakjait . — Vigh Tamást, Kiss Istvánt, Kokas Ignácot, Szalay Fe­rencet — és a fiatalabbak képviselőit — Asszonyt Ta­mást, Kő Pált — bemutató portrék, amelyek mindegyi­kéhez nyolc kép kapcsoló­dik. Az írások szerzői a ma­gyar művészettörténet-írás és -kritika ismert személyi- ségei. . _ A Magyar Nemzeti Galé­ria gyűjteményei című so­rozat mintájára a hazánk múzeumait bemutató új könyvfűzért indít útjára a kiadó, Magyar múzeumok és mügyújtemények címmel. Az az első kötet a Pécsi Modern Magyar Képtárral, a modern magyar művészet egyik leg­fontosabb gyűjteményével ismerteti meg az olvasót. Negyedik kiadásához érke­zett a korábban már óriási sikert aratott Csontváry-al- bum. A városalbum-sorozatban Szerencsés János fotóalbuma a 700 éves sokarcú Sopront mutatja be: a kecses mű­emlékekben gazdag város­részeket és az időkoptatta régi iparos negyedet, a Le­verek szemet gyönyörködte­tő tájait. A kötet német nyelven is az üzletekbe ke­rül. Magyar, angol és német nyelven is megjelent az az album, amely Kapocsy Györgynek, a Hortobágyi Nemzeti Parkról készült színes felvételeit tartalmaz­za. Gink Károly fotómű­vész Csongrád megye című albumában az egykor agrár jellegű terület városiasodá­sát, iparosodását, hétközna­pi életét villantja fel fotói­val. (MTI) fedezésén. Dehát ez az én magánügyem. Hiszen az íz­lés. mint köztudott, vitára nem alkalmas alaptétel. Azt sem tudom elhallgatni, hogy a következetesség nem volt ennek a gyöngyösi elő­adásnak az erős oldala. Lu­cifer ugyan hű maradt a kezdeti önmagához, de az egyes jelenetek egyes sze­replői már nem nagyon tudtak féket szabni elragad­tatásuknak és szónoki be­tétekkel törték meg az egyenletesség kimért medrét. Elfeledkeztek emberi önma­gukról. Ádám mindvégig dühösen forrt, mint egy túlhevített gőzkazán. Éva időnként „hozzálelkesült” és — sza­valt. Nagy Sándor Tamás és Szoboszlai Éva tudott azon­ban időnként „együttlépni” a többiekkel is' és ilyenkor jó volt látni, hallani őket. Ádám nagy igyekezetében esetenként olyan türelmet­lenül ágált a sorsa ellen, hogy néhány beszédhangot „elspórolt”, Ivánka Csaba nagyon „mai” — tehát realista Lu­ciferé mindvégig nagyon emberi maradt. Egy hullám­hosszon élt Az Úr és más szerepekben is megjelenő Nagy Zoltánnal. Mert mondani sem kell, ez a gyöngyösi Tragédia alig maréknyi társulattal adta a történelmi tabló tel­jességét. A színváltásokat is a néző előtt hajtották végre, és ez senkit sem zavart, leg- feljebbb időnként egy-két tinédzser kuncogott, kacará- szott, amikor elfeledkezett arról, hogy a játékot — ko­molyan kell venni. Ugyanis a délutáni előadáson a gim­nazisták töltötték meg a né­zőteret. Most is kiderült: Gyöngyösön nemcsak a fel­nőttek kedvéért rendeznek sorozatban színházi esteket és érdemes, sőt: nagyon is helyénvaló lenne a város te­kintélyes számú „felnőtt” diákjainak külön előadáso­kat szérvézni. Az elmondottakból az is kitetszik, hogy a szolnoki társulat játékát még sokáig lehetne boncolgatni, de most nem ez volt a célom. Jelez­ni akartam valamit, ami más. mint amit Madách-csal kapcsolatban eddig megszok­tunk. A rendező neve: Padi Ist­ván. G. Molnár Ferenc KONCUK JÓZSEF: m., mm? Svéd alapítvány magyar iskolának Tízezer svéd korona ösz- szegü alapítványt tett Gang- let Waldemár özvegye fer- ie emlékére, a nevét viselő újpesti általános iskola ja­véra, jelentették be csütör­tökön az iskolában megren­dezett ünnepségen. hanglet Waldemár svéd állampolgár 1931-től tizen­két évig élt Magyarországon, dolgozott tanárként az Eöt- vös-kollégiumban, majd munkatársként a budapesti svéd nagykövetségen, ké­sőbb a követség kulturális attaséja volt. A háború alatt menlevéllel segítette a baloldali személyiségeket és más üldözötteket — ezért a nyilasok elől bujkálnia kellett, Nevéhez fűződik a Svéd Vöröskereszt magyar- országi tevékenységének mo. december 5- péntek megszervezése. A háború után tért vissza hazájába, ahol a romokban heverő Budapest lakosságának se­gítésére jelentős adományo­zó akciót szervezett — a szállítmányokat a ma nevét viselő újpesti iskolában gyűj­tötték össze, majd innen ^ osztották szét. Hosszú ideig ebben az iskolában kapott csaknem 500 gyermek ingye­nes ebédet. Még életében nevezték el róla Újpesten az utcát, ahol ez az iskola áll. s ezért kapta éppen ez az intézmény az alapítványt. Az alapítvány az iskola tanulóit illeti: kamatát az 5—8. osztályosok közül min­den évben 2 tehetséges, munkáscsaládból származó gyermek kaphatja meg, az­az két olyan tanuló, aki va­lamilyen tárgyból — esetleg valamennyiből — kimagasló eredményeket ér el. Az adományozó okmányt Torsten Hylander, a Svéd Királyság budapesti nagy­követe adta át. (MTI) 10. A főpostán hosszú sor áll az ablak előtt. Miközben to­póévá haladunk előre, azon gondolkozom, amiről Anná­val beszélgettünk. Mert — azt ne is mondjam — a ka­putelefon témája ezzel még nem zárult le, hogy nálunk járt Bálint. Hogy végül ■ is miért tartja rossznak Anna a kaputelefont, erről úgy győződtem meg, hogy szinte restelkedtem is. Egyik este, táskámban az otthon elvég­zendő munka papírjaival, másik kezemben a tejjel, kenyérrel, felvágottal, ciga­rettával, miegymással teli nejlonszatyorral érkeztem a kapuhoz. Ha már itt van ez a kaputelefon, felszólhalnék, hogy megjöttem. Igen ám, de tele van mind a két ke­zem. S ebben a pillanatban felismertem, hogyan lehet az, hogy’ működik. mégis rossz. Hát, igen. Reggel munkába megyünk, este rendszerint útba ejtve a bol­tot. a vacsorára valóval, szóval általában lefoglal» két kézzel. Ha ilyenkor vol­na még egy harmadik keze az embernek, akkor meg­nyomná vele a kaputelefon Hi fi torony előjegyzésre Új Orion hangdobozok, több színes tévé karácsonyra A szórakoztató elektroni­kai készülékek hazai válasz­téka rövidesen olyan komp­lett berendezéssel gazdago­dik, amely már az őszi vá­sáron több hasonló újdon­sággal együtt nagy közön­ségsikert aratott. Az Orion Ht-fi toronyról van szó, amely valóságos házi stúdió, hiszen erősítőjéhez lemezját­szót, kazettás magnetofon decket és tunert (erősítő nél­küli rádióvevőt) lehet csat­lakoztatni. A 160 watt tel­jesítményű torony az igé­nyesebb vásárlókat is ki­elégíti, hangvisszaadása Hi­fi, vagyis kiváló minőségű. Az Orion-gyár a vásárlá­togatóknak akkor megígérte: megfizethető áron, talán még az idén piacra viszi a kivitelében is igen esztéti­kus tornyot, javítva ezzel a hazai üzletek helyenként igencsak szerény híradás- technikai választékán. De­cember első napjaira elké­szült az első nagyobb tétel, s még a karácsonyi ünnepek előtt a kijelölt üzletek és áruházak polcaira kerülnek a Hi-fi tornyok. Igaz, egye­lőre nem vásárolhatók meg, de a bolti bemutatók alkal­mával előj egy ezhetők a jö­vő évre. Fogyasztói áruk mintegy a fele lesz az ugyanennyit tudó, BÁV-üzle- tekben kapható nyugati ké­szülékek árának. A torony elemei a lemez­játszó kivételével magyar gyártmányúak. A favázkere- tet, a tunert és az erősítőt teljes egészében az Orion készíti, hasonlóan a decket, amelynek mechanikáját a Budapesti Rádiótechnikai Gyár szállítja. A komplett szórakoztató berendezéshez a gyár új HS—500-as hangdo­bozait ajánlja. Ezek a hang­dobozok, valamint az ugyan­csak új, de kisebb teljesít­ményű 280-as típusok kará­csony előtt megvásárolhatók. Ugyancsak az ünnepi el­látást, javítja a néhány hó­napos szünet után a boltok­ba kerülő 2—3 ezer Orion színes televízió is. A fekete­fehér tévéválaszték ezúttal nem lesz nagyobb, de az Orion közlése szerint 1981- ben négy új készülékkel je­lennek meg a hazai piacon. (MTI) gombját, és felszólhatna a lakásba. De mivel csak két kezem van, előbb le kellene tennem legalább az egyik csomagot, s ezek a ma diva­tos nejlonszatyrok erre nem alkalmasak. Éppen az a jó bennük, hogy napközben el­férnek az irattáskában, este pedig bele lehet pakolni. An­na is pontosan így lehet ez­zel. A hét hat napján — mivel nincs három keze — egyszerűbb számára, ha még kettőt lép, s inkább a lift gombját nyomja meg, egy perc és a lakásban van. Le­játszottam magamban a je­lenetet. Hogy is mondjam? Nem akaródzik használni a kaputelefont. No és vasár­nap? Vasárnap nincs tele a két kezünk, de nem is na­gyon van szükség a kapute­lefonra. Végre együtt lehet a család. Értem már Annát. Bármilyen furcsa, a kapute­lefon azért rossz, mert „na­gyon is jf>". Az, aki beépí­tette, nem számolt vele, hogy miként fogunk élni a lakásban. Feltételezte, hogy a gomb nyomására a kezünk szabad lesz. Ugyanez van a lifttel is persze. Szabad len­ne a két kezünk, ha nem kellene annyi mindent cipel­ni, Ha a boltban megrendelt árut házhoz szállítanák. Van is ilyen szolgálat, csakhogy a bolt Is, hogy úgy mond­jam. munkaidőben dolgozik. Tehát akkor szállítanának, amikor mi dolgozunk. Nyolc­tól ötig, Ugyanígy van a nosta is: a nostás hozza a !evelet, ajánlottat, senki nincs otthon, tehát vissza­viszi, otthon hagy egy értesí­tést. így tehát munkaidő után, amikor otthon mind­Dárius kincse? Fúj a fagyos decemberi szél, kopog az ablakon. Az ut­cán kevesebb ember jár most, de azok is fázósan, összehú­zott nyakkal igyekeznek, hogy minél előbb elérjenek oda, ahová indultak. — Ma nyugodt napom lesz — gondolom elégedetten, amikor félszeg kopogtatás hallatszik az ajtó felől. Egy lány jön be, kissé bátortalanul. Valahonnan isme­rem. Hellyel kínálom, valamit teszek-veszek még az íróasztal körül, aztán leülök magam is. — Meleg van itt. Tegye le a télikabótját! Zavartan szabódik, mentegetőzve hárítja el a felhívást, és nyomban elmeséli, hogy ismer és ezért némi bizalommal fordul e helyre kérésével. Csend van néhány pillanatig, aztán szokás szerint tele­fon zavar, majd újra csend. — Tessék, hallgatom akkor a kívánságot. Szó helyett először egy könnycsepp jelenik meg a sz©. mében, azután keservesen sírni kezd. És kigombolja a ka­bátot. .. — Értem. Szóval ez a baj? — Tetszik tudni, nagyon szeretjük egymást. Rendes fl-flü kint vár most is a folyosón. Ez óm nem olyan, mint a többi, hogy csak addig kell neki a lány. Megmondta, ha kitagad­nák a szülei, akkor sem tágítana mellőlem. A téli hózápor szinte zörget az ablakon. — Az úgy volt, hogy amikor észrevettem, nagyon meg­ijedtem. Eleinte senkinek nem mertem szólni. Még neki sem. Szörnyű hetek következtek. Amikor megtudta, akkor már túl voltam a három hónapon. Nem lehetett segíteni. Egyet lehetett tenni: titkolni. Anya szigorú asszony. Apám biztosan belém vágta volna a fejszét. A gyárban a lányok sem gondoltak semmit. Any- nyit csak, hogy van valakim, együtt járunk. Nekem pedig mindig egy gondom volt. Elszorítani magam minél jobban, hogy senki észre ne vegyen semmit. Néha rosszul lettem. Ilyenkor azt mondtam, epés vagyok és kezelésre járok a körzeti orvoshoz... Elhallgat. Elnézést kér, hogy letehesse a kabátját. — Mikorra várja? — Két hónap múlva meglesz a gyerek. Én kislányt sze­retnék, az apja fiút. De hol lakunk majd? Aztán állás kel­lene neki is. Valaki bejön. Zavartan fogja ölébe a táskáját, észreve­hetően előrébb hajol. — És a szülei? — Egy hónapja tudják. Levélben írtam meg anyámnak és vártam a hatást, mi lesz este, amikor a munkából haza­megyek. — Megverték? — Csak szidtak és sírtak. Az apám is. Szóval rosszab­bat vártam. Ahogyan beszél, egyre bátrabb és elszántabb. A gyer­mekes babaarc mögött megjelenik az anya. A gyermekéért, a család jövőjéért, sorsáért aggódó nő képe. Érzem a sza­vain, most már nem tétovázik, nem fél. Kér. Majdnem, hogy követel. A fiúnak állás kell, a gyermeknek tisztességes ott­hon. — És a szülők? — Nem megyek hozzájuk. Igaz, nem is hívnak. Anyá­nak annyit azért megmondtam: mindig csak féltem magá­tól. Ilyesmi dolgokban sohasem oktatott, hiába négyünket hozott a világra. Sose volt bizalmasom az anyám... Elment. Az ablakon utánuk néztem. A fiú — még nincs húsz esztendős — úgy. olyan boldogan karolta a derekát, mintha éppen most találták volna meg Dárius kincsét... Szalay István erről értesülök, még külön elmehetek oda is. Mert a postás is munkaidőben dol­gozik. S hogy a mai csalá­doknál nincsen nagymama, nagypapa, rokon, aki otthon volna, ez érdekel-e valakit? Mintha régi életszerkezet ké_ zenfekvő igazságai . alapján készülnének a tervek, csak azzal nem számolnak, hogy az életformának az emberi oldala is megváltozik ám közben. Ha a postás este hat­tól tízig dolgozna, minden­kit otthon találna. Reggel nyolctól délig a hivatalokba hordhatná a küldeményeket, mert ott akkor vannak, va­gyunk ott, mint bármely munkahelyen. Eltűnődöm. A postás dél és hat óra kö­zött elintézi mindazt a sze­mélyes tennivalóját, amihez így nem jut hozzá, ő is négyig, ötig dolgozik. S az­tán? Futhat velünk tolonga­ni, vacsorát vásárolni. Ezen gondolkodom, s bár az egésznek nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget, any- nyit megfogalmazok magam­nak, hogy csuda tudja miért, az, ami jobb lenne a meg­levőnél, nem akar létrejön­ni, s az, ami igen jónak ígérkezik, mihelyst megváló, sül, mintegy leválik a való­ságos életről. Teszem azt, ha mindig csak színházba jár­nánk, mindig csak azzal len­nénk elfoglalva, hogy otthon várjuk, ki akar jönni hoz­zánk, a kaputelefon valóban jó volna. De hót nem így élünk. Van tehát valami, ami szép, jól mulat, de mi­nek is van valójában? Csak? Sorra kerülök. Forgatja a néni a tenyérnyi blankettát, ez bizony ajánlott levél, de itt nincsen. Hót akkor hol? Ki küldte? Ez kinyomozha­tatlan. A postás, akinek sók munkája van, csak azt a ro­vatot töltötte ki. hogy mikor vehetem át, és hol. De hát nem vehetem át! Megnyua- tat a hivatalnoknő: lalán holnap újra megkísérli. Ez a szó tetszik nekem. Úgy hangzik, mint valami tudo­mányos vállalkozás. Holott én, megtalálható vagyok ott­hon, amikorra ledolgoztam a napomat. Nem akkor keres­nek. így hát kísérletezge­tünk, kísérletezgetünk. Már nem is tudom, bős szankodjam-e. vagy neves­sek, úgy érek haza. A levél aztán napok múlva a levél­ládából kerül elő. Úgy lát­szik, mégis lemondott a postás az aláírásomról, vagy maga írta alá? Ez rejtélyes. A rendelkezés, hogy alá kell Írni — mosolygok magam­ban —, akárcsak ez a tele­fon a kapu alatt. Van van, de... Igaz, egy rend''" '-és nem úgy kerül pénzbe. nt egy műszaki konstrukció, de azért mégis. Bólint írta a levelet. Ol­vasom, miközben bal le mk föl a lépcsőházban — a lift rossz, a két kezem most, véletlenül nincs tele csoma­gokkal — megállók a fénv- nél. Érdekes levél. Barátság­ról, emberi kapcsolatokról, emlékekről... Arra ocsúdok, hogy hűvös van. A fogam szinte vacog. Hűvös a tavasz. Csak ez te­szi? * Tulajdonképpen mi ez a vacogás ? = Vége —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents