Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1980-12-03 / 283. szám
Csak a hivatásérzet segít... Nyugdíjasok Iskolai gondok — közelről Egyre-másra lépnek eletbe az úr tantervek, s megjelennek — olykor persze tetemes késéssel — a hozzájuk méretezett tankönyvek is. A különböző tanfolyamokon felkészített pedagógusok bizakodóan nyilatkoznak. Így aztán hajlamosak vagyunk arra, hogy a jövőt és a jelent egyaránt rózsaszínben lássuk. Olyannyira, hogy észre sem vesszük a hétköznapok szarvashibáit, vaskos tévedéseit. Ezek pedig a katedrákon születnek, azaz valamennyit a gyakorlat produkálja, s kóros hatásuk esetenként már aggasztóvá válik. Ezért kettős kötelesség vezérel bennünket: tudjuk: nem elég meglátni, felfedezni ezeket, előbbre csak akkor léphetünk, ha a leghatásosabb gyógyírt is megtaláltuk. Bántó érdektelenség Diákotthonban élő általános iskolásokkal beszélgettem, s főként a tanulás témakörénél időztünk sokat. Jó néhányan elmondták: nehezen boldogulnak az orosz nyelvvel. Kérdeztem . őket: mi nem megy? Őszinte válaszuk meglepett: „Az egyes olvasmányokat könyv nélkül kell elmondanunk, méghozzá szóról szóra. Döbbenetes — morfondíroztam magamban —, mekkora vétek ilyesmire pazarolni az energiát. Ráadásul az egésznek se célja, se értelme. Tovább kíváncsiskodtam, s rájöttem egyéb furcsaságokra is. Ez a tanár — sajnos nincs egyedül — nem sajátíttatta el a gyerekekkel a főnév és igeragozás fortélyait, így aztán módja sem adódott arra, hogy ezeket összekapcsolja az anyanyelvi tudnivalókkal. Az általa okított fiúk-lányok zöme egyetlen mondatot sem képes önállóan magyarra fordítani, mert azzal a minimális felkészültséggel sem rendelkezik, ami az eligazodás nélkülözhetetlen feltétele.- Higgyék el: a következmények riasztóan tragikusak. Ezek a fiatalok a gimnáziumban még inkább tétovák lesznek. Értelmük fénye kialszik, s magolnak, bifláznak azért, hogy a közepest, vagy a kettest megszerezzék. És meg is kapják, mert a stafétabotot átvevő pedagógusok zöme kényelemszeretetből ráfejel kollégája hibáira. Mentségükre szolgál — legalábbis némiképp — az, hogy a tanmenet gyors tempóra sarkallja őket is. Ezek után csodálkozunk, hogy hazánkban bajok vannak a idegen nyelvek tanításával? Messze a Széptől Bőséges az elkeserítő példatár, épp ezért a terjedelmes listából csak a legjellegzetesebb adalékokat' ragadjuk ki. Az se vigasztaló — s erről érettségi elnökként is meggyőződhettem több alkalommal —, hogy a középiskolások egy része se nem érzi, se nem érti a Szépet, holott irodalomtanításunk egyik alapvető célkitűzése ez. A gyakorlat során a nagy elképzelések azonban többszörösen devalválódnak, s a nevelők megelégszenek azzal, ha a diákok írók és költők életrajzi adatait sorolják és műveiket ismertetik, ezek szerkezeti felépítését taglalják. Az ilyenkor kötelező önvizsgálat elmarad, s a belenyugvás sikernek minősíti a túlontúl szerény eredményeket is. S ha már itt tartunk, akkor jegyezzük meg: az írásbeli kifejezőkészség döbbenetesen alacsony színvonalú. Majd- hogy általános a fogalmazási görcs, a tanulók nem ismerik a rokonértelmű szavak stílusforduló szerepét, jóformán semmit sem hallottak a hangulatkeltés, az érvelés, a meggyőzés dúsgazdag eszköztáráról. Mondataik ezért lesznek satnyák, torzók, szürkék, szóismétlésektől hemzsegök. Babitsnak, Kosztolányinak fájna ez, mi azonban hüm- mögve, amolyan patópálos Uj játékok... Az Országos Piackutató Intézet bemutatótermében noOíMMMM 11)80. december 3., szerda vembcr 1!). és 28. között a Fővárosi Kézműipari Vállalat kül- és belkereskedelmi partnereinek mutatja be termékeit. Képünkön: egy ..illetékes" a játékok között. (MTI fotó — Pintér Márta felv. — KS) kézlegyintéssel elintézzük az egészet. Azok az ellenőrzők A kisiskolások dolgozó szülei de sokat háborognak amiatt, hogy gyerekeik ellenőrző könyve ilyesféle bejegyzésekkel telik meg. „Az órán izgett-mozgott, nem figyelt, társával beszélgetett, a szünetben rendetlenkedett, a tollát nem hozta el, a folyosón szaladgált, a figyelmeztetés ellenére is sustorgott”. A tanítók, a napközis nevelők lelkesen róják a sorokat, s közben egyikőjük sem gondol arra, hogy ezzel az akcióval saját tehetetlenségéről állít ki nagyon is hiteles bizonyítványt. Ezeket a helyzeteket ugyanis nekik kell megoldaniuk, méghozzá ott az iskolában. Ezért töltöttek a főiskolán legalább három évet. Tévedés ne essék: jó együttműködést kell kialakítani a szülőkkel, épp ezért célszerű a fiúk-lányok jellemformálásénak főbb tennivalóit megbeszélni velük, az viszont megmosolyogtató, ha az előbb említett apróságokkal folyvást zavarják őket. Ez aztán addig vezet, hogy jogosan kérdőjelezik meg az ilyen pedagógusok szakmai rátermettségét. Kirívó, de nagyon gyakori eseteket emlegettünk azért, hogy jelezzük a bajokat. Tegyük azonban mindjárt hozzá: ezek megoldhatók. Segít a hivatásérzet. Ha valakiben ez él, akkor szembenéz a nehézségekkel, s legfeljebb ütközeteket veszít, de háborút nem. Ez a nemes indulat állandó önértékelésre késztet mindenkit, s arra sarkallja a tanárokat, hogy gyarapítsák ismereteiket, s keressék a minden helyzetben meglelhető kiutat. Egyébként fel is lehet ébreszteni ezt a cselekvésvágyat. Azért van az ellenőrzés, azért tevékenykednek — ha nem is állnak mindig a helyzet magaslatán — a szakfelügyelők. Érdemes ezen eltöprengeni, mert a tét nem kevés: a felnövekvő nemzedékek szellemének és jellemének pallérozöttsága. .. Pécsi István mCZEKJÓZÍEF• 8. A kaputelefon tehát működik, amint Anna mondta is. Dehát itt cseng a fülemben. mit válaszolt, amikor megkérdeztem tőle: „Az a kaputelefon rossz!” Nem úgy mondta, hogy ez a kaputelefon, hanem az a kaputelefon. Tehát még a fogalmazóiéban is távolította. Pedig a telefon másik vége, ugye, itt van a lakásban, a folyosón. Mi a csudának töröm a fejemet ezen az egész histórián? Talán félreértettem valamit. Amikor Bálinttól megtudta. hogy nekem is restem van benne. Anna valamiképpen mégiscsak örült a telefonnak. De nekem nincs benne részem. Én nem a kaputelefont ellenzem, ezt már réges-régen megmagyaráztam Bálintnak, hanem azt, hogy ez a kiragadott részlet úgy igyekszik feltüntetni magát, mintha a technika csodája lenne. Mintha valami nagyon jó volna. S vele együtt természetesen Bálint is valami nagyon jót tett volna. Ráadásul Anna szemében. No, nem! Nevetséges és bosszantó egyszerre. Lám. Anna fel is ébredt. Karján a takaró, kipihent arccal áll meg a szoba ajtajában. Rám kacsint. — Na? Szép, amint ott áll. Pihent szaga van, asszonyszaga van, szeretném megölelni, tenyeremet végigfuttatni a hátán, derekán, csípője ismerős formáján, megfogni két combját. arcomhoz húzni friss mellét. Ülök, mint egy ázott veréb. Megrántom ' a váltamat. Sokat cigarettáztam, tudom, füstös a szoba. Megyek, hogy ablakot nyissak. Mondom, hogy jön Kati is. Anna a konyhában csörömpöl a kiskanalakkal. Megmelegítette a kávét, betálalja három pohárban. Megcukrozza. Kati csenget. Siet, beengedi. Kati esőszagot hozott. Azonnal összedugják a fejüket. Én meg rágyújtok égy újabb cigarettára. Anna kezembe nyomja a csészét. — Meg is igyam, fiam? Belekortyolok. A frissen főzött jobb. — Ki járt nálatok? — kérdezi Kati. — A barátunk — válaszol Anna. Kati mond valami humorosat, nevetnek. Házibarát? Divatlapokat szednek elő, rám sem figyelnek. Persze, hogy féltékeny vagyok. — Te. ez a Bálint tisztára olyan, mint te — fordul felém Anna. — Én? Nekem mondod? — Persze. — Olyan, mint én? — Megsimítom az ördögárkot a homlokomon. — Jaj, nem úgy értettem. Nem külsőre, hanem egyébként. No jó. ebből élég volt. Jól láthatóan az ölembe teszem a sérült kezemet. Nemsokára észre is veszi. — Mi az, mi van az uj- jaddal ? — Ráütöttem. — Akkor már a telekre sem mégy ki? — Nem. Különben is, ilyen esőben? — És ... fáj ? — Fáj hát. — Az a dolga, mi? — Az. — Neked mi bajod van? Nem fogok nekiállni most a kaputelefont mesélni. És máskor sem. Hogy Kati elmegy, bezárom a szobát. Anna nem tiltakozik, amint vetkőztetem. Ruganyos mellei úgy csapódnak ki a háziköpeny hajtása mögül, mint ott lenn az az orgonavirág. Beletemetkezem asszonyillatába, megvárom, amíg arca tüzelni kezd. maga segít a kezével, és eljutunk addig, amikor Anna már nyögdécselni is kezd. Később módszeresen szerelmeskedünk tovább. Nemsokára felébred a kislány. Az ajtó már nyitva van, Anna pedig a fürdőszobában. Beszappanozott kezével mossa arcát, én pedig nézem. Nem tudja, hogy ez a mozdulata nagyon kedves nekem. — Anna, miért mondtad, hogy rossz a kaputelefon? Arcát szappanozó keze megáll, vizet kap a markába. lemossa szeméről a szappanhabot, kinyitja szemét, rám néz. Feltétlenül úgy nézi ki, mint egy gyerek. — Mert az. — De hiszen Kati is felszólt rajta. — Persze. Hiszen működik. — Hát akkor? — A kaputelefon működik. Aztán kis idő múlva hozzáteszi: —• De azért rossz! Hát, most legyek okos. (Folytatjuk) Mit tudunk a nyugdíjasokról. .. ? — Annyit bizonyosan, hogy közöttünk élnek, s meglehetősen sokan vannak. Jó részük élvezi a család melegét, vagy legalábbis a közelségét. Többet-kevesebbet vállalva osztoznak a mindennapi gondokon: háztartást vezetnek, unokát nevelnek. Akik kisebb szatyrokkal járják a piacot, a boltokat: magányosabbak, elesettebbek. Közöttük is vannak azonban, akik iparkodnak feltalálni magukat, megpróbálnak valamilyen formában még a közösséghez tartozni. Visz- szakéredzkednek a régi mun. kahelyre, szórakozásra spórolnak, fel-felkeresik egymást. el-elmennek a moziba, színházba, egy-egy kirándulásra. Mások céltalanabbul róják az utcákat, s nemcsak barátra — hanem ismerősre is alig akadnak... Külön világ már az övék. Kicsit akaratlanul is kívül■ röl szemlélik a fiatalabb korosztályok életét. Érzékenyebbek, csöndesebbek, szerényebbek, mint amikor még „aktív” szolgálatukat töltötték — jóllehet sokuk akkoriban sem lehetett hangosabb, hivalkodóbb. Legalábbis úgy tűnik azokról, akikkel a .kíváncsiság közelebbről is ösz- szehozott az egri nyugdíjasok háza földszinti napközi otthonában. Ha nyílik az ajló Mert — miért, miért nem? — úgyszólván csupa halk szavú idős ember kapcsolódik a beszélgetésbe, amit a váratlanul érkező idegen kezd. Kedves, barátságos köszöntés, ami ajkaikról legelőször elhangzik. S hamar kiderül, hogy kijut ez mindenkinek, aki a nagy épületbe jó szándékkal, szeretettel bekopogtat. Így fogadják megannyiszor Szucsik doktort, az egészségügyi szobácskábán hetente kétszer rendelő orvost, a sokat segítő Beke Já- nosné asszisztenst, a kultúr- felelős Sávoly Lajosnét. Vagy a lakótelepi gyógyszertár még takarításra is vállalkozó dolgozóit, a MEZŐGÉP patronáló szocialista brigádját. meg a IX-es számú általános iskola tisztelgő kis úttörőit. Valahányszor csak nyílik az ajtó, köszöntenek és megköszönnek. Mert — mint vallják — mindig jól esik az érdeklődés. Lakások, sorsok Ahány lakás a megcsodált, irigyelt házban — annyi történet. Az egyik másfél szobásban élő, valaha jobb na- * pokat látott tisztviselőnő — néhány éve — még másod, magával költözött ide a belvárosi szanálások során. Nem sokkal később már temetett. Második férjét is elvesztette. Gyermek nincs, az emberi kapcsolatokat tulajdonképpen csak a földszinti napközi jelenti számára... Egy másik özvegyasszony kerek negyven esztendeje búcsúzott hitvesétől. Fuvaros volt a szerencsétlen, vonat ütötte el a város szélén, a sorompó nélküli vasúti átjárón. Havi 38 forintos járadék maradt utána, s néhány rossz, öreg bútor, amit már nem lett volna érdemes -áthozni a Rákóczi úti egyszobás, vizes, salétromos bérleményből. No meg a lánya, aki el-eljön hozzá dohánygyári műszakjai után, ha csak teheti, s ilyenkor hoz is ezt, azt. Mivel a nyugdíj még a másfél ezret sem éri el... Aztán akad olyan is a lakók között, aki botjával tapogat nap nap után ide. Immár 21. éve, hogy csaknem megvakult egy átkozott balesetből eredően. Vagy — mint találgatja — az is lehet, hogy ahová nyolc esztendőn keresztül utazgatott gyógyulásért, ott véletlenül „elkezelték”. Inkább már csak a fényt érzékeli valamelyest, homályos foltokat lát, az arcokat nem tudja felismerni. Ha nagyobb baja akad az orvosnál, mentővel megy a „városba”. Különben legfeljebb még a ház elé kíván- kofcik ki néha-néha. Akit szívkoszorú-érelme- szesedés gyötör, olyan házigazda portájának fordított hátat, aki krétával kirajzolta a területet, ahol a lakó mozoghatott az udvaron. Annyi volt a szenvedése, hogy talán csupán ez a mostani saját fészek okozott neki nagyobb örömét egész életében! Hogyan, hogyan nem? — A beszélgető társaság tagjai közül csak az egykori ápolónő számára jelent a kellemes otthonnál többet is ez a ház. Az első önálló lakástól kapott boldogságát ugyanis a jószántából másokért végzett, s mások kedvére való munkával itt idős korában is tovább növelheti. A segítség öröme A még mindig tevő-vevő özv. Ruskó Lászlóné örökébe lépett Kovács Erzsébet — önkéntes vállalással — az „öregek napközi otthonának” állandó naposa. Rendet tart, terít, tálal, tízórait, ebédet, uzsonnát oszt, mosogat. Ha pedig más elfoglaltságot hirtelenjében nem tud kitalálni, hát szóval tartja az ül- dögélőket. 1 — Az az igazság, hogy megvan itt kinek-kinek a maga baja, ebben a korban már sok minden előveszi az embert — magyarázza. — Én is panaszkodhatnék az egészségemre, vagy éppenséggel kesereghetnék, amiért harminc esztendős kórházi szolgálatomból mindössze 12 éves munkaviszonyt igazoltak, s a kis nyugdíjból nehéz kijönni, de igyekszem elfeledni ezeket a go. dókat. S azon vagyok, hogy ez másoknak is sikerüljön! Nem könnyű a sok beteget vigasztalni itt sem, tudom, hogy a lakások 450—767 forintos havi bére önmagában is elég nagy teher. S a cukorbajos, bármennyire is biztatják, nem tud sok húst, húsfélét enni, képtelen a drága diabetikus készítményekhez jut. ni, ha mindössze 1448 forintot hord neki a postás. Mégis kiben-kiben újra meg újra megpróbálom tartani a lelket, kit-kit megpróbálok felvidítani, hogy felhőtlenebb legyen az élet ebben a házban. .-.•!' — Tudjuk, hogy legalább már ebben a szép házban nem illene panaszkodni — kapcsolódik a beszélgetésbe a Pelle házaspár —, hiszen például nemcsak az egészségünket vigyázzák, hanem még a szórakozásunkról is gondoskodnak. Könyvtárunk van, előadásokat, műsorokat rendeznek a napköziben. Feltétlenül kikívánkozik azonban az emberből, hogy az egyébként kellemes lakásaink, amelyekhez itt jutottunk a pénzünkért, az utóbbi idők. ben bizony hidegek... A távfűtés hőmérséklete gyakran » plusz tizennyolc fokot sem éri el, így sokszor még lefekvéskor is inkább felöltözünk, mint levetkőzünk. S roppant kellemetlen az is, hogy egyetlen telefon sincs... — Ha elromlik valami, ha szerelőt hívunk, nem győzzük kivárni, amíg a hibát kijavítják. Mintha a nyugdíjast már nem kellene komolyan venni a pénzéért sem! — dohog, zsörtölődik Hagy Antalné. — Azt még csak elnéznénk, hogy az( öregeknek szánt nagy ház lassan a fiataloké lesz. mert tudjuk, hogy nekik is szükségük van a lakásra. Engem, mivel nagyot hallok, különösebben az sem zavar, ha az ifjabbak olykor túlon-túl is hangosak. Nem perelek, ha a kutyákon, macskákon kívül más állatokkal is betelepítik az épületet, néha a hét elejétől kukorékol a vasárnapra szánt kakas. Ám. megbocsásson a világ, a hetekig csöpögő csapot, a rossz W. C.-t csak nem hagyhatom szó nélkül...! Nagyobb figyelmet Mit tudunk a nyugdíjasokról. .. ? » Sokat — de nem eleget. Egyetlen beszélgetésből is kiviláglik: jobban oda kell fi- gyelni sorsukra. Mert az idős emberek nemcsak közöttünk élnek, hanem hozzánk is tar- toznak. Gyóni Gyula * t i
