Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

1980-11-12 / 265. szám

YTIÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI JfP/lU/fOi/ AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA ARA: 1,20 FORINT Folytatódtak a magyar—bolgár külügyminiszteri tárgyalások A hivatalos, baráti látoga­táson hazánkban tartózkodó Pétr Mladenov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminisz­tere kedden délelőtt látoga­tást tett a székesfehérvári Szabad Élet Termelőszövet­kezetben. Délután a Külügyminisz­tériumban folytatódtak Púja Frigyes külügyminiszter és Petr Mladenov tárgyalásai. A megbeszélésen részt vett Sebestyén Jenő, hazánk szó­fiai és Boncso Pencsev Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) „Kibújt” az Atrium is Bokrétaünnepség a Duna-parti Fórum Hotel építésén Pontosan a tervezett na. pon jutottak el a párkány- szintig, s fejezték be az egesz épületszerkezet kiala­kításút a Duna-parti Fórum szálloda építői. Az esemény alkalmából — kedden dél­után — rövid munkaszüne­tet, hagyományos bokréta­ünnepséget tartottak: az épület tetején felállították a szalagokkal díszített fát, mely ezúttal már természe­tesen fenyőfa volt. Az ünnepség alkalmából bemutatták a sajtó képvise­lőinek és a szakémbereknek az épülő szállodát, amely­nek félig kész homlokzata mögött már megkezdődött a belső szerelés, a szobák ki­alakítása. sőt az első lakó­szinten már készen is van egy mintaszoba is. A szállo­dát mint elmondták, a szer­ződésben előírt időben. 1981. október végén adják át ren. deltelésének. A budapesti Fórum Hotel 14 szintes. A föld alatt két szinten 100 kocsi befogadá­sára alkalmas garázs, vala­mint mosoda és tiszti torna­ion működik majd. A föld­szinten kap helyet a porta­recepeió, a hall. utazási iro­da es MALÉV-kirendellség. Intertourist-üzlel, valamint drinkbár es két étterem. Az első emeleten szabadidő- központot rendeznek be uszo­dával, szaunával és modern kondicionáló teremmel. Olt kap helyet a fodrász, kozme­tikai szalon, a hamisítatlan bécsi kávézó és három ren­dezvényterem. Az úgynevezett lakószin­teken — 8 emeleten — mint­egy 400 fürdőszobás, légkon­dicionált, BUBIV-butorokkal berendezett kényelmes szo­ba és több lakosztály lesz. A négycsillagos szálloda, tízéves szerződés alapján, az Intercontinental Hotel, hálózatához tartozik majd Fórum néven. Működtetője a Hungarhotels lesz. A Fórum mellett „kibújt” már a földből a másik, ugyancsak az említett két osztrák cég vállalkozásában készülő és hasonló méretű szálloda is. Ezt a Pannónia Vállalat részére építik és he­lyet kapnak benne a MALÉV központi Irodái is. Ez. a ter­vek szerint. Átrium névvel 1982. áprilisában nyílik meg. 0 ( A MALÉV Air Tours jövő évi programed A népszerű tavaszi-téli hétvégi városnéző utak kö­rét újabb városokkal bőví­tette. több tengerparti üdü­lési ' lehetőséget kínál és új szolgáltatást vezet be 1981- ben a MALÉV Air Tours — jelentették be keddi sajtótá­jékoztatójukon á Gundel Étteremben. a légi utazási iroda képviselői. Fő tevékenységi körükben, a fölösleges kapacitások hasznosítására szervezett vá­rosnéző túrákba bekapcsol­ták Brüsszelt. Prágát, Milá­nót; a ciprusi járat megin­dulásával Nicosiát, míg a római háromnapos utat fi­renzei látogatással bővítet­ték, ami fárasztó ugyan, -az élménygyűjtőknek viszont felejthetetlennek ígérkezik. Újdonságuk a Kairó—Luxor —Asszuán—Kairó vonalon az egyiptomi körút és a két­naposra bővített athéni uta­zás. amelyben ezúttal krétai hajókirándulás is szerepel. A jövő évi programban szere­pel nyolcnapos szíri ai—jor_ dániai körút, amely ugyan­csak gazdag látnivalót kí­nál. A tájékoztatón bejelen­tették, hogy a jövő évi prog­ramfüzetben meghirdetett tavaszi utakra szerdától fo­gadnak el jelentkezéseket, a nyári üdülések január 20-tól. a jövő őszi programok pedig március 20-tól rendelhetők meg. Jókedvű volt Márton — enyhül a hideg Ha jókedvű Márton, ak­kor hosszú lesz a tél. Az idén Márton nap jó­kedvű volt — országosan ra­gyogóan sütött a nap. Csak­hogy az időjárás ebbe« az évben nem tisztelte a szoká­sokat. Ezúttal is szeszélyes és kétértelmű veit a war» kö- ■áéphőmérsékfet; pgyanís a szikrázó napsütés ellenére is 3—6 fokkal elmaradt a sok­évi átlagtól. Az első napok­ban — úgy tűnik — még mindenképpen a mosolya hat ránk: a Meteorológiai Inté­zet tájékoztatása szerint Bgyanis már szerdán változik, enyhül az idő. 1980. november 12., szerda Apró Antal Kekkonennél HELSINKI: A .hivatalos látogatásának második napján Finnország­ban tartózkodó magyar par­lamenti küldöttség vezetőjét, Apró Antalt, az országgyűlés elnökét, kedden fogadta Ür- ho Kekkonen, a..Finn Köz­társaság elnöke. A magyar delegációt hivatalában fo­gadta Mauno Koivisto mi­niszterelnök és Paavo Vayrynen külügyminiszter. A delegáció a nap folya­mán a finn parlamentbe tár­gyalásokat folytatott a Jo- hennes Virolainen elnök ve­zette küldöttséggel, amely­nek tagjai voltak a parla­ment elnökei, valamint a po­litikai pártok csoportjainak vezetői. Az országgyűlés kül­döttsége találkozott és meg­beszélést folytatott továbbá a finn parlament külügyi bi­zottságával és részt vett a parlamenti ülésen. A két ország kapcsolatait érintve, mind a magyar kül­döttség. mind a finn tárgya­lópartnerek hangoztatták azok baráti és probléma- mentes jellegét. Az Angolai' Népi Köztár­saság magalak utasának 5. évfordulója alkalmából ked­den szolidaritási nagygyű­lést tartottak Kőbányán, a Pataky István. Művelődési Központban. A nagygyűlésen Kacsó Fe­renc ezredes, az MHSZ bu­dapesti szervezetének titka-' ra mondott beszédet. Hang­súlyozta: Angola az új tí­pusú, kizsákmányolástól mentes társadalom építésé­nek jelenlegi szakaszában a szocialista országok közössé­gével összhangban — a vé­delem és az újjáépítés ket­tős feladatat teljesíti. A ma­gyar nép cselekvő szolidari­tással támogatta és segíti az angolai nép harcát. Azt kí­vánjuk. hogy az Angolai Népi Köztársaság az MPLA- munkapárt irányításával további sikereket érjen el. teremtse meg a szocialista társadalom felépítéséhez szükséges gazdasági-társa­dalmi feltételeket, győzzön a külső reakció elleni harc­ban. A nagygyűlésen Garda Moutinho Pedro, a Magyar- országon tanuló angolai diákok egyesületének elnöke méltatta a forradalmi harc eredményeit, majd az an­golai fiatalok együttesétiek műsoí-a következett. ★ Kádár János, az MSZMP Központi Bízol(ságának első titkára cs Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke távirat­ban üdvözölte Jose Eduardo Dos Santost, az MPLA-mun- kapárt és az Angolai Népi Köztársaság elnökét Aneola nemzeti ünnepe, a független­ség kikiáltásának 5. évfordu­lója alkalmából. Közgazdász konferencia Előadások az élelmiszergazdaságról Kedden Budapesten foly­tatódott a termelés-szakosi- tás és a gazdasági együtt­működés kérdéseivel foglal­kozó közgazdász konferen­cia. A tanácskozáson részt vett Marjai József minisz­terelnök-helyettes is. Ezen a napon — a tudományos és műszaki nemzetközi együtt­működés elméleti kérdései mellett — különösen az élelmiszergazdaságok kap­csolataival foglalkozó elő­adások váltottak ki nagy ér­deklődést. Az élelmiszertermelés fej­lesztésében mint rámutattak, a hetvenes években egyre nagyobb szerephez jutott, a szocialista nemzetközi együtt­működés kiszélesedése, s ez nemcsak a forgalom nőve- kedésében, de a kapcsola­tok minőségi változásában is érzékelhető. A kölcsönös áruszállítás, licenc-átaclás mellett elmélyült a tudo­mányos, és műszaki vala­mint a termelési kooperáci­ón és szakosodáson alapuló együttműködés. Az utóbbi években azonban a kölcsö­nös élelmiszerszállítások nö­vekedésének korábbi dina­mizmusa lelassult. Ebben az is szerepet játszik, hogy a mezőgazdasági és élelmi- szeripari termékek jövedel­mezősége gyakran kedvezőt­len, és nem mindig kielégítő az egymás közötti kereske­delem növelését elősegítő gazdasági ösztönzés. „A könyvpropaganda a pártmunka szerves része” A politikai könyvnapok megnyitója Hatvanban Dal szárnyalt, Váci Mi­hály verse szólt az ünnep­lőkhöz, akik kedden dél­után, a politikai könyvna­pok megyei megnyitójára összesereglettek a MÁV-pá- lyaudvar művelődési termé­ben. Ott voltak -a Kossuth Könyvkiadó vezető munka­társai. ott voltak a oárt könyvpropagandistái, de a tablókon, a tárlatokban ott voltak a legjelentősebb, leg­frissebb kiadványok is. hogv érdeklődést "keltsenek és mind több ember politikai tisztánlátását segítsék elő Ünnepi beszédet dr. Sipos István, a megyei pártbizott­ság titkára mondott, beve­zetőként visszatekintéct nyújtva a mozgalom sajtó­jának múltjára, arra az út­ra, amelyen ezrek és ezrek váltak ösztönös lázadókból tudatos harcosokká, forra­dalmárokká. — Örömünkre szolgál, hogv a párt. kiadója a ti­zenkilencedik alkalommal megrendezett politikai könyvnapokra huszonegy művet jelentetett meg, csak­nem 750 ezer példányban. S ezek között olyan műveket találunk, mint Lenin válo­gatott munkáinak harmadik kötete. Kállai Gyula életraj­zi visszaemlékezése, vagy ép­pen Pozsgay Imre írása amely a demokrácia és kultúra viszonylataival fog­lalkozik — mondotta dr. Si­pos István. — És különösen fontosnak tartom megje­gyezni hogy az úgynevezett tömegkommunikációs robba­nás sem csökkentette a mélyreszántó elméleti mun­kák ielentőségét. Ellenkező­leg, fokozta az igényt. A könyvek segítenek, hogy a politikai és elméleti kérdé­seket okozati összefüggése­ikkel együtt jobban meg­értsük. Elmondotta későbbiek so­rán a megyei pártbizottság titkára. hogy Hevesben csaknem 130 pártalapszer- veaet kapcsolódik be a könyvrranok rendezvén ­(Fotó: Szántó György) be, s üzemek, intézmények gyarapítják könyvtárukat a Kossuth Könyvkiadó mun­káival. Hangsúlyozta továb­bá, hogy a politikai iroda­lom terjesztése a pártmun­ka szerves része, megyénk­ben ezernél többen tevé­kenykednek ezen a terüle­ten. s az ő személyes örö­mük is lehet, ha egyre 'öbb dolgozó művelődik és is­meri fel a helyét a világ­ban. Végezetül a megyei párt-végrehajtóbizottság ne­vében gratulált dr. Sipps István a politikai irodalom terjesztőinek, s kívánta, hogy e művek révén minél több helyre jusson el a párt sza­va. a szellem világossága. A megnyitó beszédet kö­vetően. mintegy az ünnep­ség záró akkordjaként, ki­tüntető jelvényeket adtak át a legrégebben. legeredmé­nyesebben munkálkodó hat­vani könyvpropagandisták­nak. ?i*: ffff i Intrika nélkül IM i tagadas, napjaink- ? ban nem 'mindenütt j szívderítő a munkahelyi légkör. Elsősorban azért, j mert polgárjogot nyert a ’ klikkesedes, a rákos sejt- burjánzáshoz hasonlóan tér- j jedő intrika. Ez mindenütt rendkívül káros, de a leg­veszélyesebb a kisebb, a í jellegénél fogva összezár- í tabb közösségekben. Peda- i gógusberkekből erre saj- i nos bőven idézhetünk el- < szomorító példákat. Az egyik faluban az < igazgató és helyettese do- j bott kesztyűt egymásnak. > Ettől kezdve nem csőkké- 5 nő hévvel folytak a csa- ( tározások. Szóban már nem j is érintkeztek, inkább j ajánlott levelekben sérte- > gettek egymást. Céljuk el-! érése érdekeben tábort is j szerveztek maguk köré, j győzködve, megnyerve, ígé- ) retekkel csábítgatva a ne- i velők egy részét. A tani- s tök—tanárok amatör nvo- j mozókká váltak: jegyeztek, ? 5 figyelték, ki mit csinál, hoP < szórakozik, kivel poharaz- > l gat, mikor vet egy olyan > > hibát, amiért felelősségre S 5 lehet vonni. Az is előfor- j S dúl, hogy a több kereseti < reménye vagy a túlórák > í miatt lobban fel az ellen- 5 í ségeskedés lángja. ? A következmények ka- S > tasztroiálisak. Majd min- < J deniitt eljutnak addig a j pontig, amikor a legszebb, ? < a legnemesebb feladatkör, > a nevélőmunka' sokadran-s > gúvá devalválódik. Az em- j \ bereket a pillanatnyi „ha- \ < dihelyzet" érdekli, ezt akar- > < ják számukra kedvezőbbé > 7 formálni. A józan ítélőké- í > pességet annyira elsöpri aj jvak indulat, hogy az ösz-l < szecsapásokban részt ve- j < vők és a kibicek száma > jegyre gyarapszik: már! ? minden részletről tudnak ! > a szülők, sot a gyerekek is, j S akik a maguk módján ki > < is használják az „uralko- S í do nélküli” állapotot, sj í amennyire csak lehet, ha- ( > nyagolják a tanulást. Az ? J egész kétségbeejtő helyze- > < tét csak akkor értjük meg! ) igazán, ha figyelembe> > vesszük a pedagógiai káro- ? j sodást, azt — többek kö- j < zött —, hogy milyen torz S < képet alkothatnak a ki- ! ? esik a felnőttek világáról. ' j Tények sora bizonyítja, 1 hogy semmi értelme á j S torzsalkodásnak, a szűnni < s nem óhajtó viaskodásnak.; ! A példánkként emlegetett < < igazgatót és helyettesét le- < 5 váltották, a légkört mérge- í zők fegyelmiket kaptak.; j Igaz, nagyon későn, mert i 5 a tanügyigazgatás illetéke-1 j sei intézkedés. cselekvés < < helyett sokszor a csendes í > semmittevést választják, s S 5 megfeledkeznek arról, hogy 5 5 kötelességük a rendterem- < < tés. < t Legalább ilyen fontos a? I megelőzés, s ennek érdeké- j S ben a túlzottan heveske- j < dók tehetnek a legtöbbet, \ j ha nem csinálnák a bolhá- j ? bó! elefántot, ha hivatá- j > sukra gondolnak, ha szá- 5 S mítanak a felnövekvő nem- 5 S zedékek tiszteletére, ha ar- < (ra gondolnak, hogy az ő \ I nyugalmuk a közösség j 5 nyugalma is, s nem feled- 5 > keznek meg arról sem, < < hogy ez mindannyiunk ér- j < deke..' I ! < Pécsi István j »gpwwwjmaimmmmmnKaaxsmmmmmm Dr. Sipos István megnyitóját tartja Szolidaritási nagygyűlés Kőbányán

Next

/
Thumbnails
Contents