Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

1980-11-07 / 262. szám

Rejtélyek a restaurátor műhelyében A hangulat valóban egye­di. Az ember úgy érzi, mint­ha egy alkimista műhelyébe toppant volna, ahol min­dent a titokzatosság légköre vesz körül. A polcokon vegyszeres üvegek regiment­je, különböző tégelyek sere­ge. Az érdeklődést lebilin­cseli a viharvertnek tűnő tárgyak ármádiája. Ha a do­bozokba is bepillantunk, ak­kor méginkább elcsodálko­zunk, s szinte szárnyat kap fantáziánk. Minden egyes ...darab, még ilyen töredezett, ■'VHégviselt állapotban is jel­zés, megfejtésre váró üzenet ■“cl. múltból, valamennyi a 'szinte nyomtalanul eltűnt ősök hagyatéka. Megtalálták, felfedezték, a sirvilágból napfényre hoz­ták a régészek, messze szö­kött századok és ezredévek avatott vallatói. Meglelték mindannyit, a kíméletlen enyészet által rombolva. Ide kerültek, ebbe a modern bo­szorkánykonyhába, hogy a restaurátorok szakértelme, nem mindennapi ügyessége újjávarázsolja őket, hogy in­nen útnak indulhassanak nem­csak a raktárakba, hanem a históriánk, és kultúrtörténe­tünk jellegzetes eseményeit felvillantó kiállításokra is. ceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetemen 1973-ban kémia—biológia szakos kö­zépiskolai tanári diplomát szereztem. Hárman dolgoznak itt. Kö­zülük Kiss Petemét, a mű­tárgyvédelmi osztály vezető­jét kértük meg arra, hogy fejtse meg számunkra e kü­lönös szakma és hivatás rej­télyeit. Már bemutatkozása is fi­gyelemre méltó: — 19(iő-ben kerültem a Dobó István Vármúzeumba, főnökeim azt várták tőlem, hogy ezen a pályán bonta­koztassam ki adottságaimat. Tetszett a megbízatás, de arra mindjárt rájöttem, hogy kellő jártasságot csak úgy szerezhetek, ha tanulok, öt hónapot töltöttem a Nemzeti Múzeumban, ahol Szarvas László és Baki Győ­ző voltak mestereim. Mindig tiszteletté! gondolok rájuk, mert nélkülük aligha talál­tam volna meg a helyemet. Amikor megtudtam, hogy nem elég az alapvető forté­lyok elsajátítása, emellett egy kissé vegyésznek, mű­vésznek sőt történésznek kell lennem, bizonv megri­adtam, Ők azonban átsegí­tettek a buktatókon, s útra- valóul adták a folytonos is- meretavarapítás iáén vét. Többek között ezzel magya­rázható az is, hogy a debre­Arról is meggyőz, hogy a sokoldalú tájékozottság még mindig kevés a sikerhez, s az igazi biztonságot csak a tapasztalatok gazdag tárhá­za adhatja meg, ám ezért meg kell fizetni az iskola­pénzt. — Általában textil, bőr, csont, papír, fa és fém re­likviákkal foglalkozunk. Az különösképp nehezíti a dol­got, ha egy-egy tárgyin ezek együttesen fordulnak elő. Ez érthető is, hiszen mindegyi­ket másképp kell életre kel­teni hosszú Csipkerózsika-ál­mából. Máig is emlékszem első erőpróbámra. Hevesen az egyik ház alapozási mun­kálatai során találtak egy gótikus harangot. Ezt termé­szetesen iszonyatosan vastag korrózióréteg borította. Nagy mérete miatt a hagyomá­nyos, a bevált módszereket nem alkalmazhattam, ezért aztán jó sokat töprengtem, amíg megtaláltam a célra­vezető megoldást. Megérte a fáradozás, hiszen ez az érté­kes darab most ptt díszük a vármúzeum új történeti ki­állításán. Minden tárgyhoz színes sztorik fűződnek, s ezek szemléletesen érzékeltetik a restaurátor alapos felké­szültséget, türelmet, talpra­esettséget követelő feladat­körének megannyi nehézsé­gét. — Az egri Rókus-temető kápolnájából, egy ottani sír­ból előkerült egy tizenhete­dik századi cipő. Elhatároz­tam, hogy megmentem, ak­kor is, ha a vállalkozás majdhogy reménytelennek tűnt. Indulhatott az oknyo­mozás. Pesti kollégáim tá­mogatásával — a maga te­rületén mindenki tájékozot­tabb. mint a másik — át­böngésztem az akkori láb- belikészítésre vonatkozó tud. nivalókat. Ezután jöhetett a még bizonytalanabb forduló, az egyes, a kizárólag hatá­sos preparáló szerek meg­választása. Régi könyvekből lestem e! a talpvarrás haj­dani technikáját. Aggályok és kételyek váltották egy­mást, de végül is csak elér­tem azt, amit akartam: szebb lett — természetesen a korhűség követelményeiről nem mondhattam !e —, mint egykor volt. Nem éppen nőknek való, de csinálniuk kell, mert nincs, aki elvégezné helyettük. — A kiállításrendező ré­gész majd háromtucatnyi, még a török elleni harcok idejéből származó ágyúgolyó restaurálására kért meg bennünket. Ferropasszittal eltávolítottuk a rájuk köve- sedett rozsdaréteget, a ma­radványokat egy sajátos ol­dat tüntette el. Jöhetett az elektrolízis, majd a végül felcsillanó vas konzerválása. Szívesen tettük, csak az me­rített ki mindannyiunkat, hogy folyvást cipelhettük a harminckilós darabokat. Olykor bizony nem köny- nyű váltani, pedig sűrűn akadnak különös érzéket igénylő megbízatások is. — Örülünk annak, hogy a híres egri Ráctemplom kin­cseit pompázatossá formál­hattuk, s most már gyönyör­ködhetnek bennük a hazai és a külföldi látogatók. So­kat bíbelődtem egy, a tizen­kilencedik századból szárma, zó Szent Miklóst ábrázoló ikonnal. A tét nagy volt, mert negyed része szinte teljesen megsemmisült, való­színűleg a helytelen tárolás miatt. Ekkor volt szükség a rajzkészségre, a festői adott­ságokra, ugyanis a róla ké­szült fotók alapján magam egészítettem ki a képet. Lazításra nincs módjuk, mert az ásatások, a feltárá­sok újabb leleteket hoznak napvilágra, s azokkal termé­szetesen nekik kell bíbelőd­ni. Elégtételük a sikerél­mény, s az, hogy nagyon ritkán arra is lehetőség adó­dik, hogy rejtélyes foglalko­zásuk titkait felvillantsák. Nemcsak az újságírónak, ha. nem a nagyközönségnek is. Már nyitva — a vármúzeum klubtermében — az a tanul­ságos kiállítás, amely nem­csak az újjászületett műtár­gyakat mutatja be, hanem abba a modern boszorkány- konyhába is elkalauzolja az érdeklődőket, ahol a kevesek által ismert restaurátorok dolgoznak azért, hogy a múlt titkai mindannyiuhk féltett kincseivé váljanak... Pécsi István Nyolc torta egy évfordulóra Ficsor Csilla 13 éves tanuló munkája Nagyobb öröm aligha ér­hette volna tavaly a hevesi járás úttörőit: a nemzetközi gyermekév alkalmából — saját úttörőházat kaptak. Gyönyörű ház, nagyszerű he­lyen, a Deák Ferenc utcá­ban, a korábbi bank épüle­tében. Az avatásra nagyon szép, nagyon ünnepélyes kö­rülmények között — egy év­vel ezelőtt került sor. Jókedv, vidámság költö­zött az úttörőkkel az akár üdülőszámba is elmenő ház­ba. A pénz korábbi intéze­tének komoly falai mögül most népláncosok gyakorlá­sának ütemes dobogása, vi­dám énekszó hangzik, va­lahogy úgy tűnik, megfiata­lodott ott minden. Ügy hiszem, valóban így van — mondja halk mosoly- lyal Lassú Imre, az úttörő­ház nagy bajuszos igazgató­ja. — Dicsekvésnek, persze, nincs helye, de ezzel együtt tény, hogy a gyermekév al­kalmából kapott járási úttö­rőház igazán otthonuk lett a gyerekeknek. Igaz, a látoga­tottság — a programoktól és 'íi gyerekek elfoglaltságától függőén —; változó, de úgy négyszázan ezt: * otthonuknak tekintik, és joggal. Ahhoz, hogy ez így lehessen, sok ' segítséget kaptunk. — Most, az évfordulón, bi­zonyára megérdemlik, hogy szóljunk róluk. — Így érzem én is. Mert úgy igaz, hogy ritkán tapasz­talható készséggel támogat­ta úttörőházunk létrehozását mind a járás, mind a járás­ziipari és Népművészeti Szö­vetkezetről szólok. Saját, va­lóban művészi igényű és szintű termékeikkel rendez­ték be egyik helyiségünket, ahol az ez iránt érdeklődő A gyerekek igazi szövőszéken ^ gyakorolhatják leendő fog­lalkozásukat. — Egy év alatt bizonyára kin' ikult a ház profilja... — Igen. A gyerekekkel való foglalkozásunkat lényegében három területre csoportosít­juk. Úgymint: szakági tevé­kenység (néptánc, népzene, népművészet, képzőművészet stb.j, úttörötechnikus, vala­mint kispolitikus. Működik emellett irodalombarát és fotószakkör. — Es hozzá: jó irányítás sál. — Ez külön nagyon jó. érzés számunkra. Pedagógu-. sok, pártmunkások, kiváló, itt élő és dolgozó, ne mond­jam: alkotó szakemberek se-- gítik munkánkat. Közülük néhányat hadd említsek meg: Maczkó László, kiskörei mér­nök, Szabó István, hevesi zenetanár, valamint Gombos István, Bíró Péter, Budai Sándor, Somogyi Katalin és Szikora Sándor. És így megy a felnőttek „komoly" beszélgetése. Szó, ami szó: nem csak a srácok dolga. Ök keményen ping­pongoznak, színes tévén né­zik a műsort—és valahogy,, valamiért — szóval nagyon? jól vannak. Készítette: Marsi Katika, 10 éves úttörő székhely vezetősége, és egy­általán nem fukarkodtak a hevesi üzemek, intézmények sem. És természetesen: a já­rás úttörőcsapatai. Anyagia­kat említeni ebben az ügy­ben talán nem lenne ildo­mos hiszen nem csupán a konkrétan juttatott összeg, hanem mindenekelőtt a szándék számít. így aztán a köszönet ismételt kifejezé­sével szólhatnék most kü- lön-külön mindazokról, akik segítettek célunk megvalósí­tásában, pénzzel és társa­dalmi munkával, ki mivel tudott. De legjobb talán, ha az ezeket a szándékokat leg­jobban kifejező Hevesi Há­Búcsúzóul az úttörőháza, igazgatója fényképeket „képzőművészeti” alkotása kát mutat. Ezek igazolják: sok jó rendezvényük volt, már — és lesz is, bizonyáraviÉ Fényképek, festmények, raj-.* zok ke szültek a megalaku-J lás óta eltelt egy év alatt.,1 És adalékként ei mondják,# hogy — zártkörűen — meg-.t tartották saját születésnap-, jukat. Nyolc torta volt az elsőig évfordulóra. A nyolc tortán egy-egy gyertya. Szépen leégtek a gyertyák,-, és a gyerekek a tortaszele-.' teket — befalták. Jó volt a nyolc torta. ! Jó folytatásra enged kö-,1 vetkeztetni a hevesi úttörő-y ház első éve. B. Kun Tibor j ha gőzölögnének: most szárad föl a fű. Dán és Erzsébet sétálnak. — Kevés ilyen szép he­lyet ismerek a világban — •mondja komolyan és megil- letődötten Dán. — És se láttam még ilyen szépet. .. Odanézz, Dán, egy szarvas! Még sose láttam szabadon szarvast... — Menjünk. Igazad van. Menjünk. Megfordulnak. Komoro­dó fellegek ülnek a Kék Pisztráng épülete fölé: már nem is olyan barátságos ez a fogadó. Dán és Erzsébet lehajtott fejjel, kézenfogva mennek. XXXVI. 1980, november 7., péntek Néha — anyagmozgató se- 1 edmunkás híján — a fizikai ! etés sem marad el,* negerőltetés — Pontosan erről van szó. Jones! Ezért siettem! — Ezek szerint az én agyaimat is át kell világíttat­ni! — Pontosan így gondol­tam én is. — Hol van Charlie? — Charlie? Az a vörös ördög? — Igen. De Charlie egy angyal. Vörösnek meg elég vörös vagy te is, Lilian. — Charlie ért az agyát­világításhoz? — Igen. Charlie egy öreg, pompás bohóc, és minden­hez ért. — Akkor én most elme­gyek. — Arra kérlek, s ez most kétszeresen fontos, hogy Bert­ram agyába csak és kizáró­lag olyan információkat juttass, amiről biztosan tud­juk, hogy téves. Meg kell zavarnunk azt a valakit, vagy azokat a valaki­ket.. akikhez eljut Bertram agyának üzenete. — Értem. Jones. így lesz. Rohanok -vissza és megsem­misítem a Dottore felmon­dását. A a nagyon jó lenne,' ha Bertram agya a Dottoréval kezdene foglalkozni. A Dot­tore ugyanis teljesen ártal­matlan figura. — Ez biztos? — Biztos. Különben nem mondta volna el nekem, hogy mit talált Bertram agyában. — Ez igaz. — És nem mentette volna meg az életemet! És nem mondott volna fel Bertram- nak! — Az se volna rassz, ha megtalálnád a Dottorét. Vol­na helye itt nálunk is. Bi-. zonyára remek orvos. — így van. A Dottore re­mek orvos. De a hírszerzés­hez teljesen hülye. — Érzéketlen, Lilian, ér­zéketlen. Nem hülye. Csak érzéketlen. Sokan vannak ilyenek. — Nyilván ez sem sza­bad ... a Kék Pisztránghoz tartozik. Benne van a szám­lában. Közelebb mennek a szar­vashoz, az csak áll, és néz, — Te Dán ... él ez egyál­talán ? — Dobj felé egy követ! Erzsébet lehajol, egy kö­vei megcélozza az állatot, de az csak áll és néz, szo­morú, hatalmas szemekkel. Charlie és Jones egymás-, ra mosolyognak. — Nos, te vörös ördög, most túljárhatsz az esze­men. Gyönyörű, tiszta színek­ben pompázó reggel, a Kék Pisztráng, mint egy közép­korból íttfelele.jtett kastély, úgy ragyog, olyan esetlenül, és ártatlanul. A tornyok cserepein fényt tükröz a har­mat, a rétek távolabb, mint­— Ki van tömve. Csak disz! — Olyan szomorú ez, Dán. Olyan szomorú! Még sosem láttam szarvast, szabadon. — Nem is fogsz, édesem. A szarvasok a mi kontinen­sünkön már aligha élnének meg. Alig van zöld terület, alig van összefüggő, háborí­tatlan erdő. Ezért nincse­nek szarvasok. — És mi van helyettük? — Semmi. Beton, üveg, műanyag. Meg ilyen kitö­mött bábuk — mondja Dán. Dühösen odamegy a kitö­mött, élethű másolathoz és felborítja. A szarvas feldől, és va­lahonnan, a magasból, es messziről, mintha szarvas- bőgés zaját hozná feléjük a szél. — Hallod, édesem? — Hallom. Nyilván mű­ködésbe lépett a Kék Piszt­ráng riasztóberendezése. — Gondolod? — Valószínű. Forduljunk vissza, fizessünk, és men­Jünknel innen; Ä — Igenis főnök; csak mondd meg, hogyan? — Egyszerű. Át kell vfJ tágítanod az agyamat. — Miért? Sötétség borult rá? — Ne viccelj. Ez komoly dolog. Az MGB ügynökség vezetőjének átvilágították az agyát, és ... — ___ Ez még nem e légséges ok ... — Befejezhetem? — Igen. Bocsánat. * — Szóval az MGB veze­tőjének agyában egy leadó­berendezést találtak. — Igen. És ki a címzett? — Charlie láthatóan elko- morodik. — Nem tudják. Nem tud­juk. — És? — Semmi és. Ezért kell átvilágítanod az én agya­mat is. Ha az enyémben is van leadó, akkor ... — Akkor vehetjük a ka­lapunkat, és mehetünk ka­pálni. — Hová? Hisz alig van zöld terület... — Ez csak afféle szólás­mondás. — Főnök! Adjon írásbeli utasítást! Tudja, a szabá­lyok..; (FolytatjukV~ r L

Next

/
Thumbnails
Contents