Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-30 / 281. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXI. évfolyam, 281. szám ÁRA: 1,60 FORINT 1080. november 30., vasárnap Hogy vagy? RÁ indig bosszantott, *''■ mert teljesen formálisnak tartottam a szokásos kérdést: hogy vagy? Az jutott eszembe, no, ez a pasas sem tudja, mit kezdjen velem, de hát a nyelvét nem nyelte le, és ha már így összekerültünk, valamit csak illik mondania. — Hogy vagy? Miért is érdekelte volna? Oda sem figyelt a váláséra, a legtöbb esetben már akkor elfordult tőlem, amikor a kérdést be sem fejezte. Lám, az angolok menynyire tudják, hogy ez az érdeklődésnek álcázott semmitmondás mennyire nem vehető komolyan, ök nem is válaszolnak erre, hanem ... a kédésre ugyanazt a kérdést „adják visz- szá”. Jaj annak,' aki beugrik nálunk ennek a megszokásnak és elkezdi, hogy... tudod, a májam, a fejem és a-... Ha pedig egyszerűén azt merészelné válaszolni, hogy „Köszönöm, nagyon jól vagyok” — akkor szemtelenségnek minősítenék a szavait. Mi van ezzel a fickóval? Henceg? Kérkedik? Hogy ő bezzeg... ? Pedig hihetetlenül fontos dolgot tudakol az agyoncsépelt és „komolytalannak” értékelt kérdés. Lehet-e meghatározóbb állapot, mint az ember közérzete, mint a család, a brigád. a gyár és a — társadalom közérzete? Mit ér bármilyen közvéleménykutatás, feszítem tovább az ötlet húrját, mint az a kérdés, az a bizonyos, soha komolyan nem vett, halálosan agyoncsépelt: hogy vagy? Tessék rá válaszolni. Ar-* ra a kárhoztatott kérdésre, de komolyan, felelősséggel, nem is csak néhány üres frázisra hagyatkozva. A válaszból minden kiderül. A válasz olyan lesz, mint a röntgenkép. Vagy a grafikont rajzoló orvosi műszerek ábrája. Aki hozzáértő ember ránéz, mindjárt tudja, hogy az illetőnek a panaszai megalapozottak-e, vagy csak bizonyos jeleket eltúloz, esetleg csupán „elképzel” — pedig az nála ki sem mutatható objektív módon. A válaszok nagyon alkalmasak arra is, hogy a különböző vezető beosztásban lévő személyek eligazodjanak az őket körülvevő kisebb világban, abban a mikrokozmoszban, ami az ő hatáskörzetük. Lássanak és halljanak közvetlenül, áttételek, lépcsők, a belső mechanizmusok egymásba fonódó, összetett sort alkotó láncszemei nélkül. — Hogy vagy? Ne csak a kérdést vegyük komolyan, a választ is. És ne titkoljuk, ha nem tudunk valakinek a gondján segíteni. De a tenni akarásunk sohase lanyhuljon. G. Molnár Ferenc Elutazott Heng Sanvrin elnök vezetésével a népi Kambodzsa küldöttsége Közös közlemény a látogatásról Szombaton elutazott Budapestről Heng Samrin el" nők vezetésével a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja és a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács küldöttsége, amely Lázár Györgynek, a Miniszter- tanács elnökének meghívására hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. Heng Samrin elnökkel együtt elutazott a kíséretében levő Hun Sen külügyminiszter, Chan Ven közoktatási miniszter, Chea Soth tervezési és külgazdasági miniszter, Men Chhan mezőgazdasági miniszter, Thong Chan kül- és belkereskedelmi miniszterhelyettes, Chheng Phon tájékoztatási, kulturális és sajtóügyi miniszterhelyettes és Nuth Savoeun, egészségügyi miniszterhelyettes. A Ferihegyi repülőtéren kambodzsai, magyar és vörös zászlók lengtek. Az ünnepélyes búcsúztatásra katonai díszzászlóalj sorakozott fel csapatzászlóval. A búcsúztatáson megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke,Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Borbéndi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Púja Frigyes külügyminiszter*- Schul theisz Émil egészségügyi miniszter. Vém- csa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Be- recz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztály- vezetője. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, továbbá politikai életünk több más vezető személyisége. Ott volt Almasi Alfréd, hazánk Phnom Penh-i és Khuon Ran, a Kambodzsai Népköztársaság magyarországi nagykövete, továbbá Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Heng Sam- rinnak, majd elhangzott a magyar és a kambodzsai himnusz. Heng Samrin lázár György társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt. Heng Samrin és a népi Kambodzsa küldöttségének tagjai szívélyes búcsút vettek a magyar közéleti vezetőktől. Az ünnepélyes aktus a disz zászlóalj díszmenetével fejeződött be. majd a kambodzsai vendégek repülőgépe a magasba emelkedett. A népi Kambodzsa küldöttségének látogatásáról közös közleményt adtak ki. Dicsérik a Szojuz T—3-at Űrha/őspihenö az összekapcsolás után Pihenőt kapott a Szojuz T—3 űrhajó háromtagú személyzete azután, hogy pénteken késő délután összekapcsolta űrhajóját a Szaljut—6 űrállomással és estére átszállt az űrállomás kabinjába, Kizim. Makarov és Sztrekalov száméra még' bőven akadt munka: ellenőrizniük kellett az Szaljut műszereit, berendezéseit, üzembe kellett helyezniük néhány olyan műszert, amelyet az automatikus üzemmódnál kikapcsoltak. Az űrhármast természetesen ott várta az előző expedíció, a világrekordé? Popov és Rjumin üzenete és írásos jó kívánsága is. A három szovjet űrhajósra sok munka vár a Szál jutón. Ki kell cserélniük néhány műszert, berendezést, alaposan át kell vizsgálniuk a negyedik éve keringő űrállomás jó néhány részét, hogy ennek alapján hozzák meg a program vezetői döntésüket. A tartalék alkatrészek listáját még az előző expedíció állította össze, és már korábban a helyszínre juttatták a földről a szükséges szerkezeteket a Prog- ressz—11 teherszállító űrhajóval, amely most része a hármas űrkomplexumnak. Kizim. Makarov és Sztrekalov együttese elvégez néhány próbát azzal kapcsolatban is, hogyan „viselkedik” az ürkomplexum részeként az új típusú űrhajó, a Szojuz T—3. Az űrállomásra vezető egynapos út során nem volt panasz, annál többet dicsérték az űrhajósok járművüket. Az előző próbaút tapasztalatai alapján néhány kisebb módosítást hajtottak végrí a harmadik Szojuz T—3 építésénél, de • alapvetően nem tértek el a korábban sikerrel kipróbált személy- szállító típus terveitől. A három űrhajós különösen a fedélzeti számítógép működésével volt elégedett, Makarov egyenesen a személyzet negyedik tagjának nevezte a komputert, amely lényegében minden rábízott feladatot meg tud oldani, sokszor gyorsabban és pontosabban, mint az űrhajós és a földi irányító ugyancsak számítógépekkel segített együttese. A „robotpilóta” pontosan elemzi a beérkező adatokat, és ennek alapján szabályozza minden berendezés működését. Bár éjszakára a rajt után Kizim, az űrhajó parancsnoka, minden eshetőségre készen a kézi irányítás műszerei közelében maradt a visszatérő kabinban, két társa nyugodtan pihent az orbitális fülkében. Ha a Szojuz T—3 nem is nyújtja a három űrhajósnak az űrállomás kényelmét, nagy szabad térséget, azért megfelelő helyet ad a nem tartós utazás nyugodt lebonyolításához. MA A hét három kérdése Heti külpolitikai összefoglalónkat a hét három legfontosabb kérdéséről lapunk 2. oldalán olvadhatják. A finnek és a magyarok jó barátok Papp János szombaton kezdett, finnországi útibeszámolójának második részét közöljük a lap 3. oldalán. A „Pro Agria” kitüntetettje A város felszabadulásának, illetve a tanácsok megalakulásának jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen „Pro Agria”-éremmel tüntették ki Fehér Balázs nyugdíjast. A városért oly sokat dolgozó társadalmi munkást mutatja be munkatársunk a 3. oldalon. Száz helyett negyven gyerek A 4. oldalon közölt írásunkban a pétervásári kollégiumot mutatjuk be. Közművelődés - otthon nélkül? Munkatársunk riportja a hatvani közművelődés gondjaiba enged bepillantást: milyen lehetőségek vannak a népművelők munkájára, amíg újjáépül a városban a kastély? A cikk a 4. oldalon található. Jövőre nem gyártanak Trabant Límousine-t A MERKUR tájékoztatóját közöljük lapunk 5. oldalán, ahol többek között arról olvashatnak a népszerű gépkocsira várók, hogy milyen lesz a jövő Trabantja. Harc a dobogóért » A 10. oldalon található sportösszeállitásunkban az élvonalban szereplő labdarúgócsapataink ■ esélyeiről olvashatnak a sportkedvelők. Matyó népművészeti cikkek... Mezőkövesden, a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben a hagyományos matyó minták felhasználásával készítenek térítőkét, blúzokat, babákat és dobozokat, asztali futókat, valamint tányérokat. A babakészítő üzemben százhúszezer darab népművészeti — matyó babát ’készítenek. (MTI-fotó — Fehér József felv. — KS.) Kártolt szövet Uruguayból - gázöngyújtó Szingapúrból Négymilliárd forint értékű Konsumex importáru az ünnepi forgalomra Az utóbbi hetek növekvő forgalmát tekintve a kereskedelemben már tart az év végi csúcsforgalom, s megkezdődött az ajándékvásár is. Az ünnepi forgalomban a hazai kínálatot az importáruk serege egészíti ki, bővítve a választékot, javítva az ellátást. Az importcikkek kínálata az ünnepi ajándékvásárra sokkal jobb lesz a múlt évinél, miután még négymilliárd forint' értékű áru:' ruházati cikkek, 'lakástextíliák, háztartási, műszaki áruk, kultúr- - és' ajándékcikkek kerülnek folyamatosan a következő hetekben a boltokba. A ruházati . cikkek . közül például ,100 ezer. brazil és mexikói Wrangler farmer s Brazíliából még további 140 ezer gyermek kordfarmer, 50 ezer szingapúri gyermek- farmer, 500 ezer csehszlovák és olasz bébi kötöttáru, valamint 300 ezer olasz felnőtt felső kötöttáru érkezik. Uruguayból 10 ezer méter kártolt szövet, Csehszlovákiából 10 ezer poliészter selyemruha és 400 ezer pár férfi, gyermek sportcipő, Pakisztánból bakfis bőrkonfekció és 200 ezer frottírtörülköző kerül az üzletekbe. Tovább javítja majd a kínálatot ötmillió jugoszláv, libanoni, olasz, osztrák, szingapúri harisnyanadrág, valamint 1,5 millió pár zokni, harisnya. Szovjet pártdelegáció Egerben A Magyar Szocialista Munkáspárt meghívására hazánkban tartózkodó szovjet pártdelegáció tagjai szombaton Egerbe látogattak. A megyei pártbizottság székháza előtt Vi/ctor Iva- novics Gladisevet, az SZKP KB adminisztratív osztályának helyettes vezetőjét, valamint a delegáció tagjait — s a kíséretükben lévő Gál Ferencet, az MSZMP KB alosztályvezetőjét — Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára fogadta. Az üdvözlő szavak után került sor arra a tájékoztatóra amelyben a megyei pártbizottság titkára • bemutatta vendégeinknek a megyét Viktor Ivanovics Gladisev és kísérete a délelőtt folyamán látogatást tett a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol Pálinkás Ferenc r.- vezérőrnagy, kapitányságvezető és Mohácsi József, a BM-dolgozók pártbizottságának titkára adott tájékoztatást szűkebb hazánk közrendjének és közbiztonságának helyzetéről, illetve a belügyi területen dolgozó kommunisták munkájáról. A szovjet vendégek a nap hátralévő részében a város nevezetességeivel ismerkedtek, majd az esti órákban visszautaztak a fővárosba. Külön vásároltak kizárólag a Centrum téxtilház részére 40 ezer méter nyomott mintás függönyt és 11 ezer méter bútorbársonyt, a Sugár centrumnak pedig ágytakarókat Jugoszláviából, ahonnan az első tételek már beérkeztek. \ A nem kimondottan ajándéknak számító műszaki áruk csoportjában jön még a többi között 15 ezer csehszlovák. NDK és román szilárd- tüzelésű : kályha,• - ./osztrák rozsda mentés evőeszköz, .3000 * szovjet ' Siljalís típusú televíziókészülék, ugyaneny- nyi mosógép, 30 ezer jugoszláv és svéd konyhamérleg, 4 vagonnyi NDK porcelán étkészlet. A Skála- és a Centrum áruházak kapnak •nyugati országokból vásárolt rozsdamentes acéledényeket, francia és NSZK színes fürdőszoba-felszereléseket is. Kimondott ajándékárut — köztük a mindig keresett réz dísztárgyakat — várnak Indiából. 400 ezer öngyújtót Szingapúrból, s rövidesen négymillió Wilkinson pengét is kapnak a boltok, az áruházak. A gyerekek az eddigieken felül még 50 fajta, összesen 80 ezer készlet Le- góra, 10 ezer matchboxra, 30 ezer francia autó- és ha- jómodellre, 10 ezer NDK minibobra, 25 ezer pár bolgár, csehszlovák sílécre számíthatnak, s érkezik 26 ezer pár kanadai hokikorcsolya és 4000 szovjet szánkó is. Bőséges és gazdag az im-- portkozmetikum-választék, amelyben megtalálhatók a francia, az angol, a lengyel, és jugoszláv készítmények, lesz Creme 21 testápoló, Charlie kölni, az NSZK-im- portból még 600 ezer — alma, narancs, mandarin, fekete ribizli illatú — gyümölcsszappan, 80 ezer gyöngyvirágszappan, félmillió Fa desodor kerül forgalomba, s vásároltak a legújabb angol férfi kozmetikai sorozatból is. Ezeken felül még határ- menti cserében is érkezik a következő hetekben nagy mennyiségű áru, Csehszlovákiából például 360 ezer rubel értékű férfiöltöny, 180 ezer rubelért sör, Romániából kristályüvegáru és népművészeti cikkek, Jugoszláviából pedig 750 ezer dolláréit kozmetikumok, öngyújtók, zománcozott edény, harisnya és zokni. (MTI) \