Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

1980-11-29 / 280. szám

Szégyellem Nem a levelet, amit a lakásom címére küldött a feladó. Az még rám nézve hízelgő megállapításokat is tartalmaz. Hiszen Írója a tudtomra adja, hogy cikkeim. . ., hát hogy is mondjam csak. .., nem éppen rosszak — szerinte. Mit tagad­jam, hiúságomnak'jól is esne a dicséret, ha tudnám, kinek köszönhetném meg. De mit kezdjek én egy K. A. aláírással? Ami alatt csak még egy szó áll: Gyöngyös. Nyomozzam ki a levél Írójának a személyét? Mindez azonban még nem a mondandóm lényege. Ami miatt szégyellem magam,: olyan témában fogott tollat és írt tele két és fél ívet, ami nem is .,rázós” ügy, ami azonban öt foglalkoztatja és amivel kapcsolatban várna tőlem feleletet. — A Népújságon keresztül szeretnék választ kapni rá. hogy ezeket a kérdéseket Molnár elvtárs hogyan értékeli. Így fejezi be a levelet, ami után már csak az „Elvtársi üdvözlettel” és a K. -A. áll. Ez az, amit szégyellek. Főként, ha csakugyan igaz az „elvtársi” jelző. Ha a névtelen levélíró valóban párttag. Hűt csak eddig terjed a bátorsága? Ez len­ne a párttagokra jellemző harcosság? Ennyire bízik a mi szocialista demokráciánkban? Jó. ennek a demokráciának a kiteljesítésére még van mit tennünk. De igy: többes szám­ban. Vele együtt és nem nélküle. Itt a kibicekre nincs szük­ségünk, akár hordanak piros tagsági könyvecskét a zsebük­ben, akár nem. Főként, ha bejegyzett elvtársak. Igaz, vannak időszakdk, amikor hősnek kell lenni, ami­kor nem szabad latolgatni a cselekvés következményeit. De micsoda hősiesség kell ma a közéleti szerepléshez, főként, ha valaki „csak” választ szeretne kapni az őt foglalkoztató — hétköznapi, tehát mindennapi kérdésekre? Most nem kell sem barikád mögé bújnia senkinek, sem a névtelenségnél semmivel sem nyíltabb K. A. kezdőbetűk mögé. Főként, ha az újság szerkesztőségéhez fordul, hiszen ha olyan a2 ügy, a „sajtó” tud rá „vigyázni" — nem adja ki a személyét. Nem hiszem, hogy manapság a „fortélyos félelmek” igaz­gatnák lépteinket, fognák a toliunkat. Még akkor sem, ha keserű tényék sorolhatók arra is, hogy a demokrácia kitel­jesítéséért „vívott harcban” olykor kisebb-nagyobb sebeket is lehet kapniuk azoknak, akik a jó oldalon állnak. De ha már úgy mondjuk: harc — akkor abban nemcsak adni lehet, ha­nem kapni is. Ez elkerülhetetlen. Példánk azonban nem ezt a lehetőséget körvonalazza, és ennek okán szégyellem magam. G. Molnár Ferenc Nöbizottság a lakótelepiekért Autósok estje Besenyőtelken A besenyötelki nevelési központ nagytermében deL cember 2-án rendezi meg ez évi utolsó programját az Autóklub helyi szervezete, s ezen belül működő elsőse­gélynyújtó tanfolyam is. A Vöröskereszt helyi akti­vistái ismertetik a klubta­gokkal az életmentés alap­vető követelményeit, majd levetítik az Életet menthetsz című filmet is. Ezt követően az Autóklub vezetősége beszámol az el­múlt év munkájáról, az el­ért eredményekről is. Itt is­mertetik majd a következő esztendő feladatait is. ame­lyek. remélik, hozzájárulnak majd a besenyőtelki autósok és rfiotorosok balesetmentes közlekedéséhez. Terveik között szerelnek ügyességi versenyek, kül- és belföldi turistautak is. Pólyák Pál Besenyőtelek (gőzükét ■ez? A Titán titkai... A Titán titkai még meg­oldásra várnak. Azt már tudjuk, hogy a „titánok” a gö­rög mitológiai óriások voltak és róluk nevezték el a titán (Ti) nevű elemet, amely a vas­nál. a: acélnál is jobb, igen drága fém. Róluk kapta ne­vét a Titán, mely a Szatur- nusznak (bolygótársunknak) egyik holdja. Hát ennek a holdnak, a Titánnak a titkait kutatják most éppen a tudó­sok. Mert az egyik űrszon­da. a VOYAGER—1, a Sza- turnuszt és környékét kutat­ván a Titán mellett is elha­ladt., és csodálatos felvétele­ket sugárzott. vissza a Földre. Egy tippet adhatok a tudósoknak... Olvastam az Esti Hírlapban egy cikket „Nitrogéneső a Titánon?” cí­men (80. nov. 18.). Ebből idézek: .. .a Titán felszíne, talán a sarkkörök kivételé­vel. forró. így előfordul­hat, hogy folyékony nit­rogéntengerek hul­lámoznak a holdon.” Már­mint a Titánon. A forró felszínű holdon hullámzik a folyékony nitrogén (?) .. .Hát ezt számításba kell venniük a tudósoknak. Mert eddig a tudósok is úgy ta­nulták, hogy a nitrogén, (N), amely nálunk úgy közönsé­gesen g á z n e m ű , és a le­vegő 4/5-részét alkotja, csak mínusz (—)195,8 Celsius- fok alatt folyékony, és mí- n u sz (—1210 C° alatt szi­lárd állapotú elem ... Ezt a tudósok még az általános iskolában tanulták ... Ta­lán. ha egyszer majd vala­ki a Titánon jár iskolába (?), az majd megérti, hogy f or - r ó felszínen hogyan lehetsi- ges folyékony nitrogén­tenger. Mi egyelőre lehetet­lennek tartjuk. De mit lehet tudni?... Majd a VOYAGEP — 1-képeket értékelő tudó­sok eldöntik: folyik, vagy nem folyik ... Kérem őket. értesítsék az EH-f is, meg minket is... Köszönöm! (Dr, Szemes-Varga B.) Csaknem három éve ala­kult meg Gyöngyösön. az Április 4. téri Egyesült La­kásépítő és Fenntartó Szö­vetkezetben a nőbizottság. Céljuk, hogy javuljanak a lakosság élet- és munkakö­rülményei, közelebb kerülje­nek egymáshoz a lakótelepi családok, segítsenek a gyer­mekek számára játék- és sportolási lehetőséget terem­teni. A bizottság fontos szerepet tölt be a szövetkezet tagsá­gának tájékoztatásában, a tömegek kapcsolatának erő­sítésében. a szövetkezeti de­mokrácia szélesítésében. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyer­mekek nevelése, a csalá­dok felelőssége, továbbá a pályaválasztás és pályára nevelés kérdéseire is. Mivel az idős emberek száma is növekszik területükön, kü­lön feladatnak tartják a velük való törődést is. A tagság életkori sajátosságai­nak megfelelően szervezik programjaikat. Rendeztek már József At- la emlékezetére szavalóver­senyt, gyermeknapi majálist. Megemlékeztek a „nemzet­1944. november 30-a, reg' gél fi óra. Az átvirrasztott éjszakától kimerültén fekszem rossz- szagú vackomon, de figyel­mem. mint a hiúzé . . . Me­rőn. égő szemmel nézem a fejem fölötti nyílás deszká­val lezárt sötétlő négyszögét. Nvílik-e már? Mi lesz ak­kor, ha nyílik? Csendesen fekszünk hár­man. tompa robajokra fi­gyelünk. aknánk becsapódá­saira. A ..túlvilág" — így leveztük el mindazt, ami ?zen a pincén kívül esik. Másfél hónapja élünk itt összezárva, a családi ház kis pinceodújában. A helyi­séget egy októberi éjszakán alakítottuk át lázas sietség­gel katonaszökevények bú­vóhelyéül. A külső bejáratot földdel hánytuk be, a fo­közi szövetkezeti nap”-ról — játékos sportvetélkedő volt a gyermekek és felnőttek ré­szére egyaránt. A ..pályaválasztási hónap'' keretében november 20-án a Hazafias Népfront nöbi- zottsága. a GYÖNGYSZÖV Áí’ÉSZ nőbizottsága köz­reműködésével ..Pályaválasz­tás a családi házban” cím­mel előadást szerveztek. Évek óta visszatérő téma a környezet rendje, tisztasága, szépítése. megfelelő játszó­terek kialakítása. Ennek ér­dekében társadalmi munkát is szerveznek. A közeljövő­ben elkészülő klubterembe tervezik az ifjúsági, a kis­mama- és n.vugdí.iasklub szervezését. Tervezik még TIT-előadások, táncház, ké­zimunka. háztartási ismere­tek. asszon ytoma. diszkó, lakberendezés. szabás-var­rás. fórum, politikai vitakör, író—olvasó találkozók meg­szervezését. A szövetkezet nőbizottsá­gának munkája az egész lakóközösség érdekeit szol­gálja. Gyenes István Gyöngyös lőtte lévő szobából pedig nyílást, vágtunk a pincébe. A lyukra deszka került, amit egy szőnyeg és asztal takart felülről. Az avatatlan sem­mi gyanúsat nem láthat így a szobában. Itt tenyészünk hát. pince­bogarak, három 22 éves fia­talember, akik most már megtagadtuk a gyalázatos háborúban való részvételt, és megszöktünk Szálasi had­seregéből. Hárman azok kö­zül, akik hittek abban, hogy nem értelmetlen korai halál­ra, hanem értelmes életre születtünk. Tudtuk, nagy a kockázat, fel fedeztetésünk a kötelet jelentené. Tudtuk már, hogy ,a Dobó-szobor kö­rüli fákon katonaszökevé­nyek hulláit himbálja az őszi szél... Nácik elől bujkálni és búj­tatni nem könnyű. És külö­nösen nehéz úgy, hogy ugyanabba a házba nyilas­barát magyar katonatisztek vannak, beszállásolva. Az a szerencsénk, hogy búvóhe­lyünk külön épületrész alatt van, és a kis szobában felet­tünk, apám tanyázik. Ö lát el bennünket mindennel, úgyszólván teljes vegetá­ciónkkal függvényei lettünk, ö tartja bennünk a lelket jó hírekkel, biztatással: Ne féljetek, nem tart már so­káig!... És persze mindig csak éjszaka. Mikor fent el­csendesedik a ház, mi ak­kor kezdünk élni. Három halk koppánás a lejárat desz­káján: 24 óránként egy fé­nyes pillanat a végtelen éj­szakában . .. A remény és az élet ko­pogtat börtönünk deszkafe­delén. 1944. november 30., reggel 7 óra. . Az olaj mécses kanóca ide- gesítően serceg, a belövések ritkultak és a dörejek mint­ha távolabbról hallatszaná­nak. Hallgatunk. A feszült­ség szinte elviselhetetlen. Mi van, mi lehet odafent? Apám este tizenegykor je­lentkezett és elmondta, hogy Egert nem védik, a katona­ság este kitakarodott a város­ból. Maradjunk veszteg, ha va­A megyei pályaválasztási hónap keretében Gyöngyös és a városkörnyéki községek általános iskoláiban rendez­vények sorozata segíti a ta­nulókat a pályaválasztásban. Az iskolák nevelői a pálya- irányítást a népgazdaság igényeinek figyelembevé­telével, széles körű propa­gandával és meggyőzéssel végzik. Nagyszerű kezdeménye­zés kapcsán a Hazafias Nép­front városi, a GYÖNGY­SZÖV Áfész, valamint a Lakásépítő Szövetkezet nő­bizottsága szervezésében nemrégen Jenei Artúrné, a megyei pályaválasztási in­tézet igazgatója tartott elő­adást. A megjelent 220 szü­VISSZHANG Mindenekelőtt bocsánatot kérek a Népújság 1980. no­vember Ifi. vasárnapi szá­mában — „Tessék rendelni” cím alatt — megjelent cikk írójától* amiért az említett írásában szereplő szót: je­len olvasói levelem címéül kölcsön vettem. Ugyanis, az a kifejezés, hogy „Általában jó”, nézetem szerint is kö­rülbelül fedi a valóságot, mi­szerint: „. .. az alapvető élel­miszercikkekből az ellátás nálunk kielégítő.” De csak általában. Pél­dául az egyik gyöngyösi ABC vezetője, több áruféle­ségnek — amelyeket a FÜSZÉRT-től megrendelt — csak egy bizonyos hányadát kapja meg és. emiatt össze kell neki járnia a fél orszá­got, ha be akarja szerezni azokat: az bizony a vevőt vajmi keveset érdekli. Sőt. még azzal sem törődik, hogy az üzletvezetőnek mennyi jutalék jár a forgalomból. Vagy — mint a vállalat ér­tékesítési osztályának a ve­zetője mondta: „Megrendez­ték az almavásárt — rek­lámáron — biztosítva az áru­utánpótlást is, és ... alig adtak el valamit. A húsból a karaj a „nyakukon marad­na”. ha. . Hát, hogy őszin­ték legyünk; a vásárlónak ez sem igen okoz fejfájást. Aztán, ahogy a megbízott igazgatóhelyettes nyilatko­zott: „A FÜSZÉRT a leg­nagyobb szállítónk. .. Szer­ződésünk úgy szól, hogy a megrendeléseinket a raktár- készletük arányában köte­lami történik, ő jelentkezik. Fentről léptek zaját halljuk. Végre! Felugrálunk a va- cokból és már tör is be a lény a fejünk felett, hallom apám örömtől izgatott hang­ját: — Itt vannak az oroszok! Feljöhettek!! Elsőnek megyek fel a lét­rán. Aztán egyenesen ki az udvarra. A friss, csípős no­vemberi levegőtől szinte ré­szeg vagyok, a szemem könnyben úszik. Látom, amint az udvari fészer tete­jéről egy ismeretlen katona ereszkedik alá, és egy ugrás­sal az udvar kövezetén te­rem. Kezében géppisztoly, barátságos, piros-pozsgás ar­cán mosoly. Tétován indulok feléje. A géppisztolytól félek, a mosoly biztat. A kezét nyújtja felém .. . Ez a kézfogás a háború, az embertelenség, a rettegés évek óta hurcolt koloncaitól szabadít meg. Aztán jönnek a többiek. Mindenki kezet akar fogni a katonával. Én kibotorkálok a kapuba, né­zem a hólatyakos Széchenyi utcát, ahol nem jár még senki. Valami szokatlan uj- jongás ébred bennem. Kez­dem érezni, hogy nem fé­lek, hogy nincs már mitől félnem .. . Négyessy Zoltán lő olyan tanácsokat • kapott melyek segítik a végleges döntést. Ugyancsak a pályaválasz­tást könnyíti az a rendez­vénysorozat, melyet novem­ber 25-én 9 általános iskola úttörőcsapatának részvéte­lével tartottak meg. A tanu­lók a , húsipari és a kertésze­ti szaunákból adtak számot. Felkészítésükben közremű­ködött a gyöngyösi Húsipari Vállalat és a főiskola is. Az első helyen a gyöngyösi 2- es számú, a másodikon a gyöngyösoroszi, a harmadik helyen pedig a gyöngyösi 4- es számú Általános Iskola nyolcadikosai végeztek. Eged György Gyöngyös lesek kielégíteni.” Vagyis: szállít, ha akar. Ezek szerint a szóban forgó vállalat vég­eredményben úgy szállít, ahogy éppen jónak látja, hi­szen a szerződés nem köti semmihez. De hát akkor minek a szerződés? Persze — hogy ki ne Hagyjuk a leglényegeseb­bet —, a vevőt még ez sem zavarja egy fikarcnyit sem. Ö nem a szállítóhoz megy vásárolni, hanem az ABC- be. Mindent egybevetve: bár­hogy ís csűrjük-csavarjuk a dolgot, azt kell látnunk, hogy szó szerint igaz az, amit a „Tessék rendelni” című cikk szerzője megállapít, hogy „Ami igaz, az igaz: ezt még egy kicsit tanulnunk kell országosan is. mert még nagyon kísért a „bázisszem­lélet”, és az éves terv me­revsége. Ismerjük be minden szé- pítgetés nélkül, hogy e téren még mindig igyekszünk az aktákat tologatni és a „rá­zósabb” dolgokat másokra áthárítani. Jó lenne már egyszer az áruellátás terén is olyan sima, egyenes útra kijutni, amelyen nem lenné­nek zökkenők és amelyen elérnénk, hogy „a ... keres­let és a kínálat alapján gaz­dálkodunk.” Hogy az alap­vető élelmiszerekből va­lóban kielégítő legyen az el­látás. Ne csak általában... Dávid Józse) (Gyöngyös Midi műsorok Kossuth rádió 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Népdalcsokor. 9.30 „Vár egy új világ”. 10.05 Opera-müvészlemezek 10.57 Pusztulás. 12.20 Ze­nei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Em­beri dolgok... 13.22 Amíg az ember eljut odáig. 13.45 A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zeneka­ra két operettnyitányt ját­szik 14.00 A Jugoszláv Szo*- cialista Szövetségi Köz­társaság nemzeti ünnepén. 14.30 Közgazdasági szabá­lyozás — vállalati érdekelt­ség. 15.05 Üj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 18.40 Sporthírek. 18.45 Világ- szír.ház (A revizor). 20.10 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.58 Önarc­kép. befejezetlen. 22.10 Sporthírek. 22.15 Bach- felvételek. 23.29 Jugoszláv szerzők műveiből. Petőfi rádió 8.20 Kanada — Keletről. 8.33 Történet az emberről. 9.43 Válaszolunk hallgató­inknak. 10.00 Szombat dél­előtt. 12.00 Ritmus. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 A gyermekeknek ír­ta: Bartók Béla.. 14.05 Kör- kapcsolás bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 15.Q0 Zát-ay Márta és Vámosi János énekel. 15.13 Orvosi tanácsok — a zsírról. 15.18 Nyikorgó ajtó (mesejáték). 16.00 Pophullám. 17.00 Közvetítés a Rába ETÖ— DVTK, Ü. Dózsa—Bp. Hon­véd és Videoton—Tatabá­nya bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. 17.50 Köz­kívánatra! 19.30 Válogatott felvételek. 20.33 Sporthírek. 20.38 A Rádió dalszínháza. 22.00 Szombat esti diszkó. 23.10 Slágermúzeum. Televízió 8.10 Tévétorna. 8.15 Isko­latévé. 8.50 Mese, mese mátka... (kis film-összeál­lítás). 9.20 Hipp-hopp... Óvodások műsora. 9.50 Kuckó. 10.20 Brúnó, a va­sárnapi gyerek (francia— belga film). 11.40 A Cöte d’Azur, a művészet ottho­na (képzőművészeti doku­mentumfilm. ism.). 12.30 Pulzus. 13.15 Egészsé­günkért. 13.30 Hangoskodó. Négy évszak a zenében. 14.00 A négy páncélos és a kutya (lengyel filmsoro­zat 5. rész). 14.55 Fehérben. Ifjúsági vetélkedő egész­ségügyi szakközépiskolá­soknak. 15.55 Ü. Dózsa— Bp. Honvéd bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. 17.45 Tá­jak, városok, emberek. Bo­gota egy napja. Kolumbia, Dél-Amerika legészakibb állama fővárosának min­dennapjairól, az ott élők apró örömeiről, nehéz hely­zetéről készült az emberi sorsok ábrázolásában gaz­dag amerikai dokumentum­film. 18.20 A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság nemzeti ünnepén. 18.50 Egymillió fontos hang­jegy. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. Mese a szolgá­latkész kísérteiről (magyar bábfilm). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. Arany János: Epilógus. 20.05 A gyilkos kötünk van... (tévéjáték). A sike­res francia szerző darab­jának főszereplője nyolc nő. A várostól ís az or­szágúitól távol fekvő ott­honukban egy napon gyil­kosság történik... 21.40 Még egyszer. . (angol ze­nés film). 22.10 Tv-híradó 2. 22.20 A születésnap (amerikai film). 2. műsor 17.25 Vakáci on a Mézga család (magyar filmsorozat. 17.50 József Attila-versek. 18.25 Kék fény. 9.30 Tv- híradó. 20.00 Vers — min­denkinek. 20.05 Éjféli ha­rangszó (spanyol—-svájci film). 21.55 J. S. Bach: Maonificat. 22.30 Tv-hír­j adó 3. így kezdődött... Nyolcadikosok pályaválasztás előtt Általában I

Next

/
Thumbnails
Contents