Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-22 / 274. szám
IC ÉT FILM Hálózat AMERIKABAN STATISZTIKÁK és indexek, nézőszám és a reagálás legkülönfélébb mérhetősége, magyarán a közönség megmért, kipuhatolt tetszése szabja meg az irányt a hogyannak és minden bizonnyal a tartalomnak is. Bizonyos kereteken lseiül. A tévénél is. Mert mindent megmérnek, mindent kikutatnak. Az üzlethez, a fogyasztói társadalom jó közérzetű létezéséhez mindenben a csúcsot igye. kéznek nyújtani, hogy a legmagasabb profit kijöhessen a produkció végén. Ez az újfajta és az egyik legmodernebb zsarnokság egy folyamat végén tetszik ki, amit ez a film mutat be a maga mezítelen könyörtelenségében. Hogy ezt a tragikus következményekkel is járó tévés működést belülről és közelről meg lehessen mutatni, megrajzolnak főszereplőnek egy öregedő és színtelenedé tévériportert. Hiába itt minden baráti kapcsolat, ha a számok ráfizetéséről beszélnek, a régi jó szolgát ki kell dobni. Hacsak nem csinál valami olyan ostobaságot kétségbeesésében, amelyből megint ki lehet valamit hozni. És kihoznak. Ez a va_ lami a film anyaga. A film forgatókönyvéért nem véletlenül kapott Oscar- díjat Peddy Chayefski. Gondolataiból, ötleteiből és próAmerikai film féciáiból akár egy csokorra valót is utána lehet gondolni, míg eljutunk ahhoz a mondathoz, amit épp a film legrokonszenvesebb hősének szájába ad: nem is a demokrácia, nem is a szabadság szűnik meg a kétségbeejtő méretű manipulálás által, amely a tévéből, ebből a modern csőből árad, hanem az egyén, az egyéniség. Európaibb szóhasználattal inkább azt mondanánk: a jellem az önálló gondolatokat, emberi célokat, eszményeket, érzelmeket és szenvedélyeket átélő, megvalósítani szándékozó ember. Howard Beale harsogva követeli, hogy az átlagamerikai merje kinyitni az ablakát és merje világgá kiáltani azt, amiért dühös. Vagy nem is fontos, hogy megindokolja dühét, csak kiáltsa ki, mert lassan a levegőt sem lehet beszívni, annyira sűrűvé, annyira át hatolhatatlanná teszik az agyrémek, amelyekkel a tévéműsorok tömik az agyakat és a teret, ami az agyak körül van. Max Schumacher, az öreg tévés róka még azt is kimondja, amit ma még nálunk így talán nem lehet megfogalmazni: Diana már a tévé által felnevelt személyiség, aki mindenben csak sztorit lát, alkalmat az idegei felcsigázhatóságára, minden érzelem és a szeretetre indító kétkedés nélkül. , SIVÁR VILÁGOT fed fel előttünk a film. döbbenetes tanulságtételekkel és megindító tönkremenésekkel. És mennyi elfogultsággal? Sidney Lumet ugyancsak Oscart kapott ezért a filmért. Némely filmbeli értéke- zés nekünk nem mondott el mindent, ami az amerikai tévések nyüzsgésében ott magától értedődő, de a történet így is kerek egész, még olykor kapkodó zaklatottságában is. Peter Finch kitűnően játszotta el a gyenge idegzetű embert, aki a szerepjátszás közben már el is hiszi magáról a prófé- taságot. Faye Dunaway Diana-ja némely jelenetben — és nemcsak szakmai szinten — gátlástalannak tűnt, de játéka lendületes. Ez az egyéniség sokáig összehasonlítási alapul szolgálhat gyengébb női jellemek megítélésénél. Érdemes felfigyelnünk arra a férfias menedzsertartásra. ahogyan hadba tud és mer szállni a férfiakkal, akik már majdnem a trónon ülnek, vagy legalábbis oda akarnak érkezni. S valamit még! Az ingerültséghez és a szókimondáshoz nem feltétlenül kell a trágárság. Itt sok mindent az amerikai utca nyelvén kimondanak, S valahogy ettől lett hitelessé ez az atmoszféra. Kanadai film AZ ELEMI CSAPÁS érzékeltetése nem hálás művészi feladat. Okait kutatjuk, túl azon, ahogyan a művészek ábrázolják, a méreteit keressük, s rájövünk, hogy minden ilyen művi és időpontra elkészített meglepetés nem hat olyan erővel, a ránktörésnek azzal a minden mástól különböző robajával, rohamával, mint ahogyan az a valóságban történni tud. Ügy ülök be a nézőtérre, hogy az aprólékosan előkészített katasztrófát fogom látni. Apró jelzések, a főcímben bemutatott, valóban lenyűgöző télvidéki panoráma, itt-ott felhangzó zenéi posszenetek, a túlzottan, szinte felhajtottan megjélé- nő társasági jókedv, a fiatalság harsogása, a luxus magabiztossága, a luxusban a hivalkodás, a történést előidéző emberek lelkiismeretének tapintatos vetkőzésé, mind-mind hangoltak engém, a nézőt, hogy véljem. fogadjam el eredetinek azt, amit látok. Ismétlem, nem könnyű az illúziót elfogadni a filmesektől. bár néhol úgy pereg a a film, majdnem azzal a ritmussal, ahogyan a hó lezúdul a sziklákról, de legalábbis annyira, ahogyan a kitűnő síelő menekül az áradat elől. És mégsem az érdekel engem ebben a filmben! Az a látszólag körítésnek szánt emberi csoport izgat. ahogyan ebben a tenyészetben éli a maga steba- dos életét. Nem akarok erkölcsi prédikációt tartani egy jól megcsinált kanadai film ürügyén, de a film főhőse. ez a sikeres David alapjában véve ember: saját magától nem látja a világot, a saját akaratától és lehetőségeitől elbűvölten nem veszi észre, hogy az irány- és az aránytévesztés oka nem kívül van. nem kinti' baj, nem a táj, nem a természet az oka a történéseknek hanem mindaz, amit mi látszólag önös érdekünkből, mégis mindig magunk ellen teszünk. COREY ALLEN, a rendező felnagyít itt néhány figurát, a társadalom által sztárolt jelenségeket, a sikeres embereket. Ezzel a nagyítással együtt felnagyítja ürességüket is. Aki itt a rendező szerint is ég lélek szerint is üdítő jelenség akart lenni, az Caroline, David elvált felesége, aki a tiszta jellemként bemutatott Nick Törne szerelmére érdemes. De ez az asszony Dávidét is szereti, még anyagi és erkölcsi összeomlásában sem akarja megtagadni tőle érzelmeit. Vallomást tesz, hogy szereti őt és aztán lép ki az életéből. Ami tehát engem a filmben végül is. a lavina zúdulásán kívül, mint látványélménytől eltekintve, végül is elgondolkodtatott: sok itt az emberekben a hátsó ajtós surranás, sok mindenhez formálnak itt' jogot ezek a külsőre csillogóan élő és ragyogóan mutató emberek. De Tina még akkor is öngyilkos akar lenni, amikor a lavina hörgése elsöpri ót. Pierre-William Glenn operatőri munkája pontos képsor arról is, amit a lavinán kívül ebben a filmben még látni lehetett, MIA FARROWON kívül Rock Hudson, Robert Forster, Rick Moses, Jeanette Nolen számunkra új arcok. Egy jó együttes összjátékát kaptuk. A rendező okosan adagolta a lírát,vá’’tobzódást es" a lavinát. A szőke korcsolyázónő szerepeltetése a film legszebb pillanatai közé tartozik. Farkas András — Ma éjjel pórul jár valaki — morogta, ahogy fázósan összébbhúzta magán a viharkabátot. Egész nap szitált az eső, csak késő éjszaka állt el. Szél támadt, rázta az öreg tölgyek elsárgult lombját. A vadőr lába körül zörögtek az elszáradt levelű bokrok. Ez a sáv már az őzjárás szélső határa az országút felől. — Hm. Szóval, nyúlhúsra fűlik a tolvaj foga! Nyúlhúsra. Tegnap fedezte föl az orozó csapdát a vízmosás bokrai között, de nem bántotta, hogy fülön csíphesse a tolvajt. Ma éjjel megtudja, akad-e nyúl a hurokban, és ki az, aki a pecsenyéért jön. Bicegő, furcsa léptekkel baktatott. A csípőjében csúszkáló puskagolyó for- mátlanította él a járását. Talán kijön majd egyszer valahol — gondolta. A harangozó is kapott egyet emlékbe a Donnál, majd húsz évig hordta a golyót a farában, aztán csak előbukkant a bőre alatt. Egy kis- fröccsért bárki megfoghatta. — Maholnap a kezeden jársz már, Simon. A kezeden. Csak a barátság tart téged az állásban. A baráti kegyelem. — Kedélyes hangon mondta, de épp eleget értett belőle. Így vágott visz. sza Svegál Anti tavai/ilyen-, tájt, mert szóvá merte tenni, hogy ő maga szegte meg a vadászati tilalmat. Maga a főember.... Szorongató bizonytálanság fogta el még most is. Hogy már csak Kegyelemből tartaná? Simon megrázkódott. Lövés dördült a köves út felől. A párás erdő háromszoros visszhanggal válaszolt a durranásra. Meglapulva hallgatózott. Uramba, ki lehet ez? A titokban nyúlászók aligha jönnek puskalármával. Az ő fegyverük a hangtalan hurok. Meggyorsította a lépteit. A hold lejjebb csúszott, le a felhőfoszlányok alá. Még jó óra és szürkül. Szokás bejelenteni a vadászatot. Meg ilyenkor tilalom van már. Ágropogás, kiabálás jött válaszképpen a töprengésére. a bokrok között zsebiám. pák kutató fénye pásztázott. Valahol a köves úton autó berregett. Az ösvénytől balra, sűrű, csalitos részen nesz hallatszott. Előre dőlve fülelt, hogy megkülönböztesse az új zajt a csörtető lármájától. Kapálódzó dobbanások, kínlódó lélegzet. — A meglőtt állat! Benyomult a sűrűbe. Közeledtére erősödött a hörgő fujtatás, és egy karcsú test lendült el a bokortól. Űz! Az állat utolsó erejével menekült. Elérte az ösvényt, s ott összerogyott. Simon megtapogatta. Föl- kattintotta hülzni-öngyúj- tóját. A fény beleszúrt az őz rémült szemébe: fölkapta a fejét, de a teste nem engedelmeskedett. — Uramteremtőm! — ki- álott föl Simon. Az az őzsuta feküdt előtte, akit a tenyeréből etetett. A tavaszon, őrjárat közben talált rá a magatehetetlen zsenge jószágra. Gyermekelőadás a Gárdonyi Színházban Lofting—Se: Dr. Dolittle és az állatok Ha most mesét írnék — stilszerű is volna — valahogy így kezdeném: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kritikus, akinek az egyik szeme sírt, a másik nevetett. Hogy miért? Végre egy gyermekek szá"* mára írt és játszott darab: szűkében vagyunk az efféléknek. A kicsinyeknél túl vagyunk már az érdeklődés fölkeltésénél, inkább igényüket kellene kielégíteni. S nem is akárhogy. Ráadásul jelentős azoknak a felnőtteknek a száma is, akik csak ilyenkor — kísérőként — jutnak el a színházba. Mivel kevés a kifejezetten az ifjabb korosztály számára alkotott mű, dramatizálni kell hát prózai alkotásokat. Szerencsés választás volt a népszerű Dolittle-regények- hez nyúlni, hiszen Lofting nagyszerű figurákat hozott létre. Ha ezek újrasáületnek a színház világában, valóban nagy sikerre lehet számítani. Persze, ha valóban megélnek itt, mert nem könnyű ezeket az ízig-vérig epikus alakokat megjeleníteni, ahogy a történet maga is nehezen képzelhető £l a „világot jelentő deszkákon”. Ezért, vagy nem ezért: tény az, hogy rendkívül felemás megoldás jött létre. Az előadás kettévált: a két felvonás mind történetében, mind pedig játékstílusában rendkívül eltért egymástól. Az elsőben a regények hangulatának fölidézésére törekszik a gárda, hogy erről a „biztos” talajról rajtolhasson a másodikban, s egy comme- dia deli’arte jelenetet adjon elő. Az elképzelés azonban nem valósult meg: a buktató mindjárt ott jelentkezett, hogy a színészek és a rendező — minden igyekezetük ellenére — nem tudták élet-.' re kelteni a szituációkat. Az alapanyag ellenállt: a sok, szép leírás közül kiemelt néhány rövid párbeszéd nem volt elegendő a jellemek kiformálásához, s a rendezés is adós maradt ezzel. Ehelyett egyre vadabb tempóban hajszolta át az első réDab-Dab kacsa szén a színészeket. Ez ugyan lekötötte a közönséget, de a sokszínű ritmust nem pótolhatta. Teljes „időzavar” uralkodott, mivel a darab színpadra állítój a többször következetlenül áthágta a maga által szabott határokat.-A zűrzavart fokozta még a játék összehangolatlansága és kidolgozatlansága: voltak, akik jól megtalálták a helyüket ilyen körülmények között is ebben a világban, így például Szirtes Gábor, Göb-Göb malac alakítója, de volt, akit csak sodortak az események: a címszereplő, Sallós Gábor jelenléte alig volt érezhetőd Nem csoda hát, ha már olyan technikai segédeszközöket is fölhasználtak a figyelem ' lekötése érdekében, mint a diszkókban szokásos, szaggatott fényt adó lámpa. Sok minden belezsúfolódótt így az első felvonásba, de végül is egy nélkülözhetetlen dolog kimaradt: maga a megjelenítés. Olyan gyorsasággal tanulta meg a doktor az állatok nyelvét, oly hirtelen határozta el és valósította meg afrikai útját, hogy az már majdnem a puszta térty- felsorolás határát súrolta, jól-rosszul kidolgozott látvánnyá vált egy gyorsan forgatott képeskönyvben. Az sem volt ezért meglepő, hogy — Bitangok! — Egyenesedett föl a vadőr, lekanya- rintotta válláról a kétcsövű puskát. Az egyik csövében sós lőpor volt. — Ezért most megfizettek! Reccsenve tört az ág, fény csapódott a nyöszörgő állatra. i — Ide, ide, hé! Megtaláltam a pecsenyét! — rikol- tozott egy rekedt férfihang. Simon érezte a szilvapálinka szagát a levegőbeli. — Meg ám, az anyád ke- servit! A zseblámpás ember ijedten hátrahőkölt. — Igazolja magát! Kik maguk? Hogyan merészelik? A bőrkabátos idegesen kotorászott a zsebében, és hátrafelé, közelgő társaira te- kintgetett. Hagyja csak, Nikolics elvtárs — szólalt meg a sötétből előlépő, báránybőr kucs- más, bajuszos alak. — A mi emberünk ez. A vadőr rögtön felismerte az idegenek kísérőjében Svegál Antalt, a téesz elnökét. — Simon, te — szólt nevetgélve. — Te, te, na. Ne bolondozz azzal a puskával. A városból vannak az elvtársak, láthatod, velem vannak. A téesz vendégei. — Keze hátával barátságosan félretolta a fegyver csövét, s közelebb lépve halkan hozzátette: — Fontos elvtársak, Simon. Téesz-érdek, hogy jól érezzék magukat köztünk. A vadőr leeresztette a puskát, ám a tenyere még mindig a fegyver agyán feszült. — No, szóval megegyeztünk — veregette meg a vállát Svegál. — Felejtsd el ezt is, Simon. Nem láttál semmit, nem hallottál semmit. Mi ez a kis lövöldözés? Voltunk mi már nagyobb kutyaszorítóban is. A fronton. Mi. egykomám? Ne félj, a demizson bor meglesz, ami a vadőrnek ilyenkor kijár. A sebesült suta fölnyö- szörgött. Simon haragosan kifakadt. — Nem kell a borod, Anti! A törvény az törvény! — Ugyan, Simon! — Legyintett türelmetlenül Svegál. — Mit tudsz te a törvényhez? A vadonban élsz, magadnak. Elszoktál te már az emberektől. — Az emberektől? — szegezte rá szűkre húzott szemét a vadőr. — A te nevedben, a te parancsodra kapom el őket. ha a tilosban járnak. (Folytatjuk) a gyermekekhez beszél (Fotó: Szántó György) a darab rendezője, Schwaj- da György kimerevítette a tablót egy-egy olyan fontos (?) alapigazság elhangzásánál, mint például: az a szép, ami természetes; nehogy elsikkadjon a nagy rohanásban. Az első rész végén ráhullt a szereplőkre a rács, amely csak akkor engedi szabadulni őket, ha a derék rendőrnek (Mátyás Ernő) színházat játszanak. Itt azonnal egy. következetlenség: a doktor őszinte örömünkre egyedül az emberek közül megtanulta az állatok nyelvét, s értjük mi, szerencsés beavatottak, nézők is. De hogyan tett szert erre a becses tudományra a rendőr, a fűszeres és a vénlány, Sára Dolittle? Ez az önálló lelemény — minden ellentmondás ellenére — azért volt szükséges, mivel a tempót nem lehetett tovább fokozni, no, meg egy valóban színházszerű jelenettel’, egy Truffaldino-tréfa előadásával ellensúlyozták az előző felvonás epikusságát. Itt már több volt a lehetőség a játékra, a színészek éltek is vele, csak az a fő gond, hogy ha már színház- történeti kalandozásra hívjuk a gyermekeket, miért ennek a commedia dell’arte stílusnak a „felnőttesebb”, vaskosabb ágát vesszük elő, hiszen létezik egy számukra játszott, bohócos változata is. A szereplők közül keveseket lehet kiemelni, a már említetteken kívül. A hétfejű Huzivoni figurája (Somló István és Krivjánszky István) keltett osztatlan elismerést, de ez a jelmeztervező (Fekete Mária) érdeme is. A díszleteket (Gecser Lujza terveit néha roppant zavaróak voltak, mert eltakarták a játszókat, de egyébként sokszínűek, használhatóak. A. saját mesémben valahol ott 'akadtam el, hogy a kritikus egyik szeme sírt, a másik nevetett. Mert örül, hogy látta: minden aggálya ellenére a gyermekek jól szórakoztak. Szomorú, mert a mesejáték adós maradt nekik a legfontosabbakkal. Ezért a címszereplővel együtt mondja: „Gyerekek, menjetek be minden színházba, hátha (valóban) találkoztok ott Dolittle doktorral és állataival. Gábor László Filmfesztivál Lipcsében 45 ország, Nyugat-Berli az ENSZ és egy sor m: nemzetközi szervezet töt mint 160 filmje szerepel a pér teken megnyílt XXIII. lipcs nemzetközi dokumentum- i rövidfilmfesztiválon. A magyar filmesek és ti sek az idén 7 alkotáss; vesznek részt a versenye és a hivatalos jellegű infoi mációs bemutatókon. A fi mek versenykategóriájábs Hernádi Tibor: „Animál — a macska” és Koloni Ilona: „Életköszöntő” cím műve, a tv-filmek vetélkf dőjén pedig Barta Attil „Volt egyszer egy tűz” c: mű munkája szerepel. Dékány Kálmán: HUROK
