Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-16 / 243. szám
AKI ÜGYES, KISKAPUKRA LEL..; Pályázói! rendszer kérdőjelekkel Jó egy hónapja megkezdődött az új tanév, ez azzal is járt, hogy befejeződtek az elhelyezkedésért, a minél jobb állásokért vívott ..csatározások”. Az feltétlenül megnvugtató, hogy senki sem maradt állás nélkül, jó né- hányan azonban nem ott leltek katedrára, ahová szerettek volna kerülni, ők a csalódottak. az elkeseredettek táborát gyarapítják, s egyáltalán nem fukarkodnak a kritikai megjegyzésekkel. Ám tőlük függetlenül is akadnak — méghozzá szép számmal — olyanok, akik helytelenítik a jelenlegi gyakorlatot. Vajon igazuk van-e, lehet- np-e a mostaninál egyszerűbb, áttekinthetőbb változa. tot kialakítani? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk témánk esetében a legilletékesebbel, Zitára Pállal, a megyei művelődé-ügvi osztály személyzeti Csoportvezetőiével. Méghozzá úgy, hogy közben a megyei tapasztalatokból vontunk le közérdeklődésre számot tartó következtetéseket. Rikító hibák Az mindjárt, kiderül, hogy a személyes indulatoktól fűtött vélemények is tartalmaznak igazságot. — A pályázati rendszer először az 1977—78-as tanévben vizsgázott. Pedagógusberkekben nem fogadták egyöntetű helyesléssel, mégis szükség volt rá, hiszen a kisebb települések nevelőhiányát, akarta — ma is ezt óhajtja — megoldani. A minisztérium — ez-örvendetes — hamar rájött, hogy kisebb finomításokra szorul, s ezektől nem is vonakodott. A mentesítési jogkör egy részét leadta a megyéknek: az ilyen igénnyel jelentkező pályakezdő középiskolai tanároknak az idén már nálunk kellett kopogtatniuk. — A kétségtelen erények mellett azonban akadnak bántó hibák is: köztük a legsúlyosabbak azok, amelyek akadályozzák az érdemi tevékenységet. A működő óvónők, tanítók és tanárok számára februárban hirdetik meg az állásokat, ök e hónap 27-ig kötelesek értesíteni az igazgatókat arról, hogy elfogadják-e a közös megegyezéssel választott helyeket. Nekünk viszont január 20-ig kell elküldenünk a minisztériumba a pályakezdőknek szánt ajánlatot. Az ellentmondás világos: a kínálat nem lehet teljes, s ez a végzősök esélyeit csökkenti. Nyilvánvaló, hogy a lehetségesnél jóval kurtább lesz az a lista, amit a főiskolákon és az egyetemeken március 25- ig kifüggesztenek. Egyébként ez is túl korai időpont, s csak nyugtalanítja a fiatalokat, holott nekik zavartalanul kellene felkészülniük az államvizsgákra. Ricidoznak a falutól A rendelkezés létjogosultságát nem vitatjuk, s a társadalom szempontjából indokoltnak tartjuk. Annál inkább kíváncsiak vagyunk arra. hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? — A megyei mutatók alapján nem lehetünk bizakodóak. A végzettek zöme nem is gondol arra, hogy valamelyik községben tanítson. Ez elszomorító, mert ide igazán kellenének a talpraesett, az alkotni-vágyó, a sokoldalúan tájékozott nevelők. Az is tény, hogy igen kedvező lehetőségek várják őket. A letelepedési segélv összege elérheti a nyolcezer forintot is. s az alapbér is magasabb. mint a nagyobb településeken. Igaz: szolgálati lakás kevés akad. de építési kölcsönt — ez rendkívül előnyös bárki számára — bárki MIS ,/itober 16., csütörtök igényelhet, még az is. aki most szeptemberben lépett, a gyerekek elé. Elutasítástól nem kell tartani, hiszen minden indokolt kérelmet teljesítünk. Ügy látszik azonban, hogy ennyi sem elég ahhoz. hogy eloszlassa a riadozást. a merev tartózkodást. — Sajnos az egyetemek és a főiskolák elsősorban az oktatásra készítik fel az ifjakat. Ezért aztán húzódoznak a nevelési jellegű megbízatásoktól. Az egyik, akinek a megyeszékhelyen kínáltunk nevelötanári állást, igv utasította el: ..Csak nem képzeli. hogy éjjeliőrnek megyek?" A másik — egyébként pedagógia—biológia szakos — ugyanilyen lekicsinylőén értékelte a napközisek miinkáját. Akik ügyesek Az intézkedések világosan fogalmaznak, de hát nincs olyan paragrafus, amelyet ne lehetne kijátszani. Erre utal a személyzetis is. —1 Százhúsz jelentkezőt helyeztünk el, közülük csak hatvanhárman választották a pályázati utat, A többiek — tisztelet a kivételnek, a joggal mentesítést szerzőknek — élelmesebbek voltak. Addig ügyeskedtek, amíg legalább két elutasítást nem kaptak az igazgatóktól, ezután már kötetlenül szétnézhettek a terepen. kereshették a számukra legelőnyösebb megoldásokat, jöhettek hozzánk segítséget, támogatást kérni. A módszer? Ez is nyílt ‘titok: nyolcan-tízen ostromoltak egy helyet, ezt megismételték, s már a kezükben is volt a szabad mozgást biztosító okmány. Az eredmény? Sokszor oda nem jutott ember, ahová a leginkább kellett volna. Különösképp nehéz a helyzet a gyöngyösi já. rás északi részén fekvő falvakban, ahová hiába reméltek új kollégákat. — Ügy hírlik, a városi, a járási művelődési osztályok sem ragaszkodtak mindig az előírásokhoz... — Ez sajnos igaz. Egerben sem hirdették meg az állások jelentős részét. Igv fogadtak hárommal több általános és tizenhattal több középiskolai tanárt. Hibásnak tartjuk ezt az eljárást, s azt kérjük majd, hogy vonják felelősségre' azokat, akik SjZcntesítették ezt a gyakorlatot. Tudják, hogy létezik általunk engedélyezhető szervezett irányítás, de nem éltek vele kellőképpen. A működő pedagógusok pályázati rendszere sem hozta meg a kívánt eredményt: a februárban meghirdetett 40 hely közül csupán hatot sikerült betölteni, ugyanakkor pályázat nélkül százhetvenen szét reztek maguknak katedra!. Ez. bizony a kívántnál jóval nagyobb mozgás. Nyugdíjasok és képesítés nélküliek Eleget, hadakoztunk már a képesítés nélküliek alkalmazása ellen. Mi tagadás: nem sok eredménnyel. Épp ezért 'nagyon aktuális a kérdés: mi a helyzet ebben a tanévben? Alapoznak-e az igazgatók a tapasztalatokban gazdag nyugdíjasokra? — Nos. a válasz nem éppen szívderítő. Száznégy új szakképzetlent alkalmaztak az oktatási intézményekben, azaz többet, mint a- korábbi időszakban. Hetvenegyet gyesen lévők helyettesítésére vettek fel, de a többi üres állást tölt be. Máskor az utóbbiakból csak egy-kettő akadt. Ez akkor is elszomorító, ha a tervezettnél gyorsabb ütemű óvodai fejlesztés. létszámnövelést is kívánt, s a pályakezdőkkel sem köthetnek szerződést. Az ötvenöt, illetve a hatvan éven túliak felvétele sokat jelent, de az intézményvezetők nem szívesen élnek ezzel a lehetőséggel. mert közkeletű kifejezéssel élve ök túl drágák, míg a diploma nélküliek sokkal olcsóbbak. Bizonygatni sem kell, hogy ez nem helyes szemlélet. Az is baj, hogy az igazgatók nem ismerik kellőképpen az új rendeleteket, s emiatt ez évben nem kérték a nyugdíjasok munkaviszonyának meghosz- szabítását, esetleg újak felvételét. s az általuk kereshető harmincezer forintos összeghatár felemelését. Mit mutat a mérleg? Az egyének számára kedvező. Erre utal az is. hogy nyolc állás még ma is betöltetlen, s akad közöttük egri és hatvani is. A társadalom azonban nem lehet elégedett, mert a kis falvak egv része napjainkban is hiába vár diplomás tanítókat és tanárokat, A pályázati rendszer sok szempontból nem vált be megyénkben sem — a jelenség különben országos, épp ezért megérett az. idő arra. hogy még inkább :iz. élethez igazítsák az. illetékesek. Ezt kívánja a felnövekvő nemzedékek, azaz a köz érdeke. .. Pécsi István ' XVII. — Viszontlátásra főnök, viszontlátásra Charlie. Irina elmegy. A férfiak magukra maradnak. Charlie vörös üstökét rázza, v gyűri, látszik rajta, hogy erősen gondolkodik. — Sikerült megtudnod valamit? — Tulajdonképpen mindent tudok. De úgy érzem, nem megyek semmire a tudományommal. Valami hiányzik,. — Hát kezdd el. Ki ez a kérelmezte, hogy visszaköltözzön a mamájához. — Kicsoda ez, a mama? — Furcsa szerzet, annyi bizonyos, Színésznőként végzett, hol is? Marosvásárhelyen ... — mondja papírjaiba pislogva. — Az valahol Európában van.., Magyarországon, ugye? — Nem. Romániában. Aztán áttelepült egy házasság útján Magyarországra, majd az apja és a férje barátai segítségével Kanadába. így került a kontinensünkre... — Mária hol született? Mária? • — Nemrég fejezte be a főiskolát, némrég költözött 'el a mamájától,, és nemrég — Magyarországon, De nem élt ott sokat... Talán néhány hónapot, /'-•tán a> anyjával agyúit. Allatmese (Szabó Sándor repr.) Sváby Lajos kiállítása a Hatvani Galériában Sváby Lajos húsz olajfestménye látható november 9- ig a Hatvani Galériában. Azért adjuk meg a tárlat bontási dátumát, hogy az. érdeklődök akár egy őszi kirándulást is betervezhessenek a tárlat megtekintése érdekében. Bizonyára sokan lesznek, akik azt mondják, elfogultak vagyunk a művész javára. Hiszen, ki látott már ilyet, spaklival felhordani a temérdek festéket, a témát feldobni a legi/.gatóbb, leg- meghökkentöbb fesztelenséggel és* azt várni, hogy a józan. a látvány hatására itt- ott visszahőkölő állampolgár igenlően fejet hajtson a látvány, a művész mondanivalója előtt. Nem egészen ilyen egyszerű a dolog. A technika egyúttal egyfajta stílust is kényszerít a művészre. Ez látszik, mert ezekben a túl zsírosnak érzett festékfelhordásokban sokszor magunk is elveszni látjuk az arcokat, a gesztusokat, azt a harmóniát, amely a színek között létrejönni látszik, azt a vonal- és jelrendszert, amely kifejez valamit. És mégis ez a valami az, ami ebben a festészetben a megszívlelendő. Minden vászon ugyanis egy be nem fejezett mozgás és lelkiállapot töredéke, ha úgy tetszik, pillanatfelvétele. Nemcsak akkor, amikor maga a téma is a mozgást akarja megörökíteni, mint például a Tánc című kompozíció esetében. Mindig. Itt az emberi test nyugtalanná válik, minden képén azt is -ügy érezzük, hogy egy örökmozgóval van dolgunk, aki nem tudja, miért, de azt teszi, amit tesz. Vagy nagyon is tudja! És ugyan mit is tesz itt ez a néhány test? Felfoko- zottan éli. érzi, igényli, akarja az életet. Azt akarja kifejezni, amit az emberek a legszívesebben elhallgatnak, vagy csak baráti fülnek mernek meggyónni, hogy tudniillik, tegnap jól berúgtunk, s eközben átöleltük egymást, énekeltünk, beleharaptunk abba a bizonyos éjszakába, aminek azért volt olyan jó íze, mert összetévesztettük egy nekünk tetsző asszonyi testtel. És amikor a mámort éreztük ígyen is, meg ugyan is, a szívünk, talán a tudatunk is megtelt olyan feledhetetlen mozzanatokkal, amiket kár volna veszni hagyni. A képaláírások azt mutatják, mintha a művész a helyszínnek bármiféle jelentőséget tulajdonítana. A Szabadban, a Függöny előtt, a Sziget vége, a Falnál nem elsősorban a tájat, azt a kicsinyke helyet tárja elénk, ahol az ember mozog. Szinte úgy tűnik, hogy a tájra, a környezetre a művész oda sem figyel, talán nem is érdekli őt, mert nem közvetett jelrendszerrel dolgozik: neki az a fontos, ami az emberi tesfben. a mozgásban megjeleníthető, amiből a néző ki tudja olvasni, milyen pillanatban, mit érzett 9, aki a világból mindent a testén keresztül fog fel és igyekszik is megtartani. Azzal, hogy kifejezi önmagát egy adott hangulatban, élményben meg- fürödve. A festő technikája és stílusa nem teszi „könnyű olvasmánnyá” képeit. Ügy érezzük, ez is a szándéka. Őszintén nyilatkozik önmagáról, arról, hogy szereti az életet, és nemcsak témáit irányítják az életöröm különféle jelenségei, hanem őt is. Azt akarja, hogy a góndok közül kiszabadulni vágyó ember vegye észre azt. amit másik őszinte embernek adhat. A szerelmi és baráti vonzalmak éppúgy megférnek itt, mint az, hogy az ember, ha művész, játszha- tik akár magának is: bohóckodnak úgy, hogy ezzel a magánszámmal a legrejtettebb egyéni vonásokkal kifejezett vallomás a legtisztább maradjon. Ismételjük: a művész technikája nem engedi meg, hogy az arcot a maga teljes nyíltságában felfedje: a harsány színek, színfoltok, vonalaié úgy burjánzanak, mintha rejtett forrásokból törnének elő megkeresni azt a legrövidebb utat, amely az élményt közvetíteni képes azokhoz, akik ezeket a lelki levetkő- zéseket sok oknál fogva nem gyakorolják. Sváby hozzá akarja szoktatni a nézőt, a közönséget, kortársait, hogy ne a szürke, köznapi világot lássák csupán, merjenek és tudjanak lebukni a hangulatok, az élmények, a baráti vonzások és szerelmi vonzódások mélységeibe, és ha valamit átéltek, tudjanak is, akarjanak is arra visszaemlékezni. Magunk is úgy vagyunk; hogy a most látott vásznakon elénk táruló látványt harsogónak ítéljük. Szeretnénk, ha az alkotó szelídebb formában, nagyobb elmélyüléssel közeledne az emberi archoz. Bár egy pillanatig sem állítjuk, hogy az emberi gondolatok és érzések olyan tiszták és érzékletesen maradandók tudnak maradni; mint ahogyan azt a képzőművészet más mesterei, más módon ábrázolják. Az Állat- mese, az Alkony, a Nevelő lányok, az Éjszaka egy lélektani indítékból származik; csatlakozik a Jász madonna is. És, ha nem hagytuk ott a kiállítást a harsogó tónusok miatt, azt is észrevesszük,’ hogy a pillanatok öröme mögött ott világít az életszeretet, és mert mindenütt az ember teremti itt a hangulatod az ember szeretete sem hiányzik. Farkas András — És a papa? A kedves papa? Vele mi lett? — Sajnos, semmi érdemleges. Irt néhány vacak színdarabot... az egyiket nálunk is bemutatták... de nem jött át, még a bemutatóra sem. Járt ő is Kanadában, de aztán hazament Magyarországra. — És Mária azóta együtt é4 a mamával? — Igen ... illetve csak élt, addig, míg el nem végezte a főiskolát. — A mamából színésznő lett? — Nem, végül is nem. — Európában voltak kisebb sikerei. Aztán, hogy Mária megszületett, egyre inkább csak a gyerek érdekelte. Pedig gyönyörűen beszélt németül, angolul, franciául ... Azt mondják, tehetséges volt. — És* itt... itt miből nevelte a gyerekét... Máriát? — Nyelveket tanított, órákat adott. Mint zeneszerzőnek. elég szép jogdíjakat utaltak át neki Európából. De nálunk ... nálunk valahogy nem jött össze a dolog. — Értem. — Jones elgondolkodva járkált, föl-alá. — És mi az, amit nem értesz, mi az, ami szerinted hiányzik ? — Mária! Maga Mária! Nem értem, mivel főzte meg Foxmant! És miért? Hogyan? Miért? Hiszen * csak főiskolát végzett, az öreg meg igen kényes a szakmai kérdésekre. Nála nemigen lehet blöffölni. Tudni kell! Egyszerűen csak tudni. Más út nincs! — Okos ez a Mária? — Okos. — Szép ez a Mária? — Szép. — Jó ez a Mária? — Jó. — Fiatal ez a Mária? — Fiatalj — Hát. akkor mit csodálkozol, kedves Charlie? Nem is értelek. — Mit nem értesz rajtam? — Hagyjuk ezt. Nincs itt semmi rejtély. Az öreg belehabarodott egy. fiatal munkatársnőjébe és kész. — De Máriának vőlegénye van! — mondja Charlie, szinte kétségbeesve, erősén megemelve a hangját. — Kicsoda? — Egy fiatal tudós. Valami József. Rákkutató. Legalábbis ez van bejegyezve az adatlapján. — Rákkutató... minden második tudós rákkutató ... ez semmi. Ezzel nem megyünk semmire. És ... komoly a dolog? — Ügy latszik, igen. Tegnap éjjel József ott aludt ■Máriánál. — Szegény, öreg Foxman. Vajon tudja mindezt? — Nem tudom. Kérdez-' zem meg? — Nem, ez illetlenség lenne. A lényeget amúgy sem érinti. Tehát Mária .. . — Igen, főnök. Mária, ö a kulcs. — Tudom. • — Van valami terved? — Nincsen, Charlie, Nincsen. — ötlet? Egy kicsi, kósza ötlet sincs? — Sajnos, nincs. Ügy látszik, fáradtak vagyunk. — En még bírom magam ..! — Én is. De a gondolkodás — az most nem megy. Este hívj fel vagy gyere át. Addig aludjunk egyet. — Rendben. Akkor este hívlak. 44. Erzsébet és Dán egy kertvendéglőben ülnek. Festőt hely, fenyvesek, kopár sziklák. gyors folyású oatak Ágak hajolnak az asztalok fölé, a grillsütő a szabad.ban van, füst száll fel a magasba. Pincérek sürögnek. megállnak Erzsébeték asztaláhá^ — Mit parancsolnak? — Pisztrángot! — mon j»' mohón Erzsébet. — Két adag pisztrángot kérek. újburgonyával, tar tárral. És két ásványvizet, ha kaphatnék .. (Folytatjuk)
