Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-15 / 242. szám
* • 1980, október 15., szerein A Nap kel H,03 órakor — nyugszik I6.5Ó óra kor \ Hold kel 11.50 órakor — nyugszik 21,02 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon T E RÉZ nevű kedves olvasóinkat! A „tharasia” spanyol szóból ..bátor”, görögből származtatva ..vaaásznő” a jelentése. 0—0 'Száznegyvenöl évvel ezelőtt született Varga Ferenc kiváló állatorvos, az állatorvosi sebészet; magyar úttörője. Eredetileg a pesti egyetem hallgatója volt. s itteni tanulmányait megszakítva. 1859-Den átiratkozott az állatorvosi tanfolyamra. 1862-ben előbb Pesten állatorvosi. később orvosdoktori oklevelet is szerzett, s a pesti A1 latgyógyintézetben kezdte mek tudományos tevékenységét A többi között Ausztriában és Németországban tanulmányozta az állatorvosi, s az állattartással összefüggő gazdasági intézkedéseket. 1870-ben ő lett az állatorvosi tanintézet sebészeti kór- és gyógy tani tanszékének tanára, majd 1888-tól az intézel igazgatója. Az 1860-as években jelentette meg Patkolástan és Hasznos házi emlösállatók természetrajza című alapvető munkáit. 1878-ban megalapította az első magyar állatorvosi szaklapot, a Veterináriust. Időjárás: Várható időjárás ma e.sjjig: változóan felhős idő- valószínűleg csapadék nélkül. Többfelé 1 élénk, időnként erős északnyugati, majd' délnyugatira forduló szél. A árható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17 és 21 fok között lesz. » A MŰSZAKI HÉT MAI ESEMÉNYEIBŐL II közlekedési ágazat ci Ifi. ötéves tervben A MTESZ megyei szervezete tegnap délután Gyöngyösön, a Volán klubtermében rendezte meg tudományos programjának azt a részét, amely a közlekedési agazat következő ötéves tervi feladatait, lehetőségeit tárta fel. Az előadást dr. Bajusz Rezső, a KPM főosztályvezetője tartotta. A gyűlés elnöki tisztét Fugle- vics Rezső, a Volán 4. számú Vállalatának forgalmi igazgatóhelyettese töltötte be. Tekintettel arra, hogy a VI. ötéves terv végleges adatai még nem ismertek, az előadó csak körvonalazott értékek segítségével rajzolhatta meg az ágazat programját.. Ezt azonban nagyon lebilincselő módon es a lényegei hangsúlyozva telte meg. Kiderült, hogy a gazdasági élet követelményei lényegében a többször hangoztatott hatékonyság kulcsfogalmára építenek. A várható adatok ugyan erőfeszítéseket tételeznek fel az egész ágazatban, de ezek szinte „nyílt tartalékként" érzékelhetők ma is. . A beruházási feladatok, a létszámgazdálkodás, a jövedelmek. a nyereségek, a fejlesztési keretek felvázolt lehetőségei azt jeleztek, hogy a VI. ötéves terv reális és egyben vonzó feladatokat állít majd a közlekedés és hírközlési dolgozói elé, ez csendült ki az előadás égé-, széből. Előadás az energiagazdálkodásról A Heves' megyei műszaki hetek keretében két előadást rendezett tegnap a Gagarin Hőerőműben az Energiagazdálkodási Tudó-, mánvos Egyesület helyi csoportja is. Wiegand Győző, az Állami Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Felügyelet igazgatója ismertette a VI. ötéves terv energiagazdálkodásának -főbb irányelveit, (a/, előadás témájára lapunkban még visszatérünk), ezután a Gagarin Hőerőmű Vállalát és a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem együttműköRibizli, naspolya, mogyoró dése kereleben dr. Bazsek Ja nos vezérigazga tó-helyet tes tartott előadást a készletgazdálkodásban alkalmazott. úgynevezett nagy ABC-analízisről. Az előadásokat vita követte. ★ Ma az egri Technika Házában rendezik a cigaretta- gyártók és. doha ny termesztők országos ankétjét. Szakmai programot szervez ma a Hatvani Cukorgyárban működő tudományos egyesületi csoport is. Debreceni \/ SE VT ELNÖKSÉG CLÉSte. A v.ri \ ezési cs Ve /rtcsi Tudományos Társasa megyei szervezetének elnök ségc a meg idén megvalósi landn tudományos egyesü leti programokat, a város szervezetek tennivalóit vi talta meg keddi ülésén. — ERDÖHASZNOSITÁS. f műszaki hetek programja keletében dr. Kovács Jenő az egri erdőgazdaság igaz gatója tartott előadást ked den délelőtt a Technika Há zában ...4 faanyag kompiéi hasznosítása” címmel, ame Íven az erdészetek műszak és fahasználati szakembere vettek részt. Az'előadást kő, vetően két termelési filme is levetítettek, amelyeket ; MAFILM készített az erdő- gazdaság területén. — BÉLYEGÁRVERÉS. A gyöngyösi Mátra Művelődés Központ bélyeggyűjtő kön 1980. október 20-án delufán öt órakor bélyeggyorscszrei (árverést) rendez a Nemed József tér 3. szám algtt klubhelyiségeben. A gyorscsere lehetőséget nyújt hiányzó belyegek pótlására gyűjtemények kiegészítésére. Köri célra, jutalmazásra vásárolt bélyegekről hivatalos nyugtát adnak. A rendezvényen mindenkit szívesen lát és vár a rendező— AKTÍVAÉRTEKEZLET GYÖNGYÖSÖN. Az MSZMP Gyöngyös járási Bizottságának székhazában tegnap délután nagy érdeklődéssel kísért aktívaértekezletet tartól! Iljics .lenrich Jervin, a filozófiai tudományok kandidátusa, a Moszkvai Nemzetközi Munkásmozgalmi Intézet tanára, a leninizmus és a forradalmi folyamatok a világban címmel. A neves előadó, aki az MSZBT Országos Tanácsa meghívására tartózkodik hazánkban, több. napjaink világpolitikai és ideológiai problémáival kapcsolatos kerdesre válaszolt az előadást követő kötetlen beszélgetésen. I mozi" I EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fel 4. fél 6 és 8 óraikor-: Szegény gazdagok Színes magyar film EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Evezz egyedül Színes, szinkronizált szovjet film Este 6 és 8 órakor: Kínai negyed Bűnügyi történet színes szinkronizált amerikai filmen GYÖNGYÖSI PUSKIN A tizedes meg a többek GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Kaszkadőrök Fél 8 óraicoi*: Düh HATVANI VÖRÖS CSILLAG A három testőr HATVANI KOSSUTH Fél 6 órakor: Apokalipszis most I—lí. + ORVOSI ^JÜGYEUT^JJ Egerben: felnöttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban; 19 órától hoim-ap reggel 7 óláig’ a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJAL-kcszenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496. Haldokló szakbolt Tálán meg egy esztendeje sincs, hogy az egri Széchenyi utcán új szakbolt született egy korábbi, más jellegű üzlethelyiség átalakításával, ldcsinosításával — s az áruda már is haldoklik. A bébicikkeket és diabetikus arukat ígért, egyébként igazán puszta kis kereskedelmi egységben ugyanis — hogy is mondjuk —, nem egészen azt kínálják, mint amit a vevő szeretne. A választék úgyszólván alig tér el más belvárosi. csemegeboltétól, vagy akár a megszokott ABC-kctól, ha igen: inkább csak szűkösebb. Ennélfogva csalódik itt a vásárló, s másokat is lebeszel arról, hogy betévedjen, így szinte minimális a forgalom, messze elmarad a várakozástól. Olyannyira, hogy a kezdeti négy helyett mar a mindössze csak két eladónak -is maholnap felkopik az alia! Ilyen körülmények között kézenfekvőnek látszana, hogy bezárják a boltot. Szó sincs azonban ilyen kívánalomról.' Sokkal inkább az a teendő, hogy: a választékot igazítsak végre az üzlet profiljához. Akár a jelenlegi beszerzési korlátozások feloldásával, töltsék fel a kis árudát például az olyannyira keresett bébiápolási cikkekkel, legyeit a kapós, praktikus külföldi cumisüvegekből, cuclikból, különféle edénykékből is, a beteg emberek pedig hadd találjanak jóval többet a diabetikus készítmények különben mar eléggé szeles skálájából. Több inas mellett ne a 28 forintos termeknél kezdődjék a csokoládé, hanem a sokkal olcsóbbaknál, s lehessen válogatni kinek-kinek kedvere a diétásoknak való cukorkák, kekszfélék, sütemények között. A vegetáló kis szakboltot annak idején a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat kétségtelenül jó szándékkal nyitotta meg. Nos. hasonló buzgalommal próbáljanak meg most úgy javítani a jelenlegi helyzeten, hogy az igazán megfeleljen a fogyasztók igényeinek. (gyóni) Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a papgyilkost a Legfelsőbb Bíróság „faiskolások" Egerben Kedden döntött a Legfelsőbb Bíróság a többszörösen börtönviselt Sólymos Gyula ügyében, aki tavaly nyáro-n a belvárosi templomhoz tartozó egyik papi lakásban kioltotta Szalóczi Elek nyugalmazott templom- igazgató-helyettes életet, A Legfelsőbb Bíróság az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság ítéletét helybenhagyva, a vádlottat előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettéért életfogytig tartó, fegyház- ban letöltendő szabadság- vesztésre ítélte. A 45 éves Sólymos Gyula —, aki valamikor teológiai tanulmányokat folytatott, de a lelkészt hivatástól eltanácsolták — az utóbbi két esztendőben jobbára abból tartotta fenn magát, hogy az ország különböző részein egyházi személyeket keresett fel. és tőlük- különfelé ürügyekkel pénzt csalt ki. így jutott el 1979 tavaszán Szaloczj Elekhez, papi nevén Pel bárt atyához. A 72 esztendős. súlyosan beteg em- ' bértől több tételben össze-! •sen 5500 forint kölcsönt vett \ fel. Sólymos tartozásaitól j szabadulni akart, ezért el- < határozta: megöli Pelbárt! atyát. Július 14-én a déli | órákban lépett be az áldozat ; otthonába, azt állítva, hogy1 törlesztésül háromezer fo- < rintot hozott magával. Az 1 asztalról felkapott üvegvázá- ] val fejbesújtotta az idős j embert. majd a nyakára ; tekerte az asztali lámpa ve- < zetékét, s a zsinórt az író- J asztal lábához kötötte. Sza- < lóczi Elek halálát — a j szakértői megállapítás sze- < rint — a néhány percen belül bekövetkezett fulladás! okozta: • 5 A Legfelsőbb Bíróság az1 fielet indoklásában rá világi- I tott: az életfogytiglani sza- 5 badsá gvesz tes büntetése) arányban all a búncselek- > meny súlyával. Az. idei esztendő őszén is megrendezi az Eger es vidéke Körzeti Általános Fogyasztási es Értékesítő Szövet kezet gyű möl csf a-akcióját. A kiskertek tulajdonosai sok ezer csemetéből veT- laszthatják ki kedvenceiket. E hét végén érkeznek a debreceni Micsurin szakcsoport faiskoláiból az első szállítmányok. Ribizli- es egres- csemeték. Az akció végéig ötezer úgynevezett magas es bokros érkezik ezekből. Debrecenből jönnek a gyümölcsfák is. a Kertészeti Vállalat kertjeiből. Tizenegy- ezer korai, középkorai és késői cseresznye, meggy, Trabant H. Lim. (Bp.) 10 052 Trabant Lim. (Bp.) 1 552 Trabant Lim. (D.) 431 Trabant L. sp. (Bp.) 3 055 Trabant Lim. sp. (D.) 1 018 Trabant combi (Bp.) 505 Wartburg I.. (Bp.) 1 888 Wartburg de L. (Bp.) 1 789 Warlb. d. L. tolói. (Bp.) 7 137 Warlb. 1tolót. (Bp.) 199 Wartb. Touri-t (Bp.) 88| Skoda 105 (Bp.) 756 Skoda 105 (D.) 923 Skoda 120 (Bp.) «41 Skoda 120 (D.) 399 őszibarack, körte, alma, szilva, kajszi, mandula, dió. mogyoró, birs és naspolya íács- kát ültethetnek el az egri kertészkedők az idei őszön. Szőlőoltványból tizennyolcezer bor- és csemegeszőlő-vesszőt várnak az adásán tsz ültetvényeiről. A kertészek a ribizli- és egrescsemetéket várhatóan már a jövő hét elejélől megvehetik az áfész elárusítóhelyein: a Katona téri piacon, a Koszorú utcában és a kőporost lerakatom A gyümölcsfák kicsit késnek, de Egerbe érkeznek október végéig. Lada 120« (Bp.) 8 528 Lada 1200 (D.) « «95 Lada 1300 (Bp.) 5 517 Lada 1300 (D.) 4 312 Lada 1500 (Bp.) 4 789 Lada 1500 (D.) 4 376 Lada combi (Bp.) 1 637 I-ada combi (D.) 573 Lada 1600 (Bp.) 1 910 Lada 1609 (D.) 1015 Moszkvics (Budapest) 9 91« Polski Fial 126 (Bp.) 3 367 Polski Fiai 126 (D.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1 12) Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debrecen) I 22S Zaporozsec (Budapest) 30 570 seg. — IDŐSEK HETE A KÖZLEKEDÉSBEN. Október 17- tol 23-ig Idősek hete a közlekedésben címmel programsorozat kezdődik. Az egri városi-járási közlekedésbiztonsági tanács (öbbek között az idősek napközijeiben, szociális otthonokban rendez tájékoztató előadásokat. — ÜJ SZALON HATVANBAN. A Technolux Szövetkezet új fodrászüzletet alákí- tott ki a Patyolat helyen, a Vörös^ Hadsereg utcán. . A. szalon tegnapi átadása - "átkai inat al bejelentettek, "högjí 1980 végéig a város .többi fodrászatát is új köntösbe öltöztetik. — ÚJJÁSZÜLETŐ MŰKINCSEK. Október 17-én, pénteken, délután fél heroin órai kezdettel nyitják meg az egri Dobó István Vármúzeum klubtermében Újjászülető műkincseink címmel azt az érdekes Idállitást, amely a műtárgyvédelem helyi eredményeiből ad ízelítőt. — ELŐADÁS NAGYREDEN. Október 16-án, csütörtökön, három órai kezdette] — a múzeumj és műemléki hónap megyei rendezvénysorozatának keretében — az általános iskolában Solti Béla muzéulógus tárt előadási a természetvédelem aktuális kérdéseiről. — TÖMEGSPORT, CIGÁNY’- IFJŰ8ÁG. Kedden ülést tartott a hatvani városi KISZ-bizottság. ahol megtárgyalták az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom eredményeit, különös tekintettel a munkahelyi olimpia szervezését. Tájékoztató hangzott el a cigánvifjúság városi helyzetéről, a körükben végzett munkáról is. — MŰSZAKI KÖNYVEK FALUN. A hatvani Damja- nifeh Szakmunkásképző Intézet a városkörnyéki községekben műszaki könyv- kiállitást nyitott, hogy ezzel támasszon érdeklődést a különböző szakmák iránt. Az egesz héten nyitva lévő bemutatók anyagát előzőleg,» városa iskolák növendékei is láthatták. 0 MERKUR-fóI jelentjük Gépkocsiátvételi sorszámok: 1980. október 13-án: I ijfüuifsae, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja: a Heves megyei kap. kiadó Vallaiat. Felelős kiadó: DK. NOSZTrCZIUS FERENC. — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301 (P£.: 23.) Telefon: 13-332, 1S-503, 13-644. 13-935. Gyöngyös.' Rózsa u. 1. 3200. Telefon: H-697. Hatvan. Kossuth tér 8., 3000 (városi tanács epülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3.. 3301. (Pf.: -_>3.) Telefon? 13-381. 1C-656. Terjeszti a Magyar Posta. Któfizetesi díj: egy hónapra 80.—Et. negyedévre 90.— Ft. egy évre 3tío.— Ft. Előfizethető: a hícia pkézbesitö postahivataloknál et> kézbesítőknek — Index. MM2 — Rer» Nyomda Egri Gyáregysége. Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFFÉ. — HU ibüN I I I ft