Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-11 / 213. szám
A zalaegerszegi városi tanács és a Népi Iparművészeti Tanács együttműködésével nemrég fazekasház létesült Zalaegerszegen. Itt dolgozik a megye két leghíresebb l'azekasmes- tere: Czug Dezső és fia. A Magyarszomballaról származó mesterek a régi zalai, göcseji fazekashagyományok ápolásával készítik a szebbnél szebb korsókat, tálakat és egyéb készleteket. (MTI fotó — Fehér József felv. — KS) Szeptemberi délután Ecséden is Diszkó és szomjúság A bisztrónak még cégtáblája sincs, de egyetlen hely, ahol meleg ebéd fogadja a faluba érkezőt. Leveskondí- tás után. egy szál vendégként ülök a tarka abrosznál. Később gyermekek rajzanak át a köpáddmentumon, és fehér köpenyes leányzó libeg tova előttem levesestálakkal, fózelékestányérokkal, hogy a zsivalygók éhét enyhítse. Várok soromra, mint néhány utánam besettengő vendég. Várok, s az ég kegyes: negyedóra múltán előttem a natúrszelet, vegyes savanyúval. A hozzá szelt kenyér puha, a késpenge azonban csorbul inkább, mintsem a húst legyőzze. De azért fizetéskor elégedettek a felek! A borravaló ellenében, hasznos információként, tudom immár, hogy az áfész- bisztró havi lózungja 170 ezer forint körül cirkál. Naponta 100—120 ebédre fizetnek be a felnőtt- és gyer- mekkosztosok. meg az öregek napközijének látogatói. Legfőbb attrakció pedig a csütörtöki diszkó, mert ugye a fiataloknak kell a szórakozás. — Kell? — Kell. Ezt már Smid Dezső tanácselnök mondja, akinek jjjai alatt „füstölög” a gép, miközben valami hivatalos rományt lekopogtat, a társadalmi elnökhelyettessel pedig megegyezik a következő vasárnapra tervezett „szüreti” fölvonulás, a műsoros délután programjában. Vagy. is! Mivel nincs még szőlő, nincs még szüret, ugrik a jelző szócska, de marad a fölvonulás, tánccal, zenével, majd hat-nyolc népi együttes közreműködésevei. Színhely a termelőszövetkezet szabadtéri színpada, ahová Szlovákiából, s a Vajdaságból is várnak csoportokat. De akikre leginkább fenik a tenyerüket a helybéliek, az a „hazai” együttes, a lankadatlan Peer Imrével az élen. Istenem, ni lesz, ha egyszer — megun ván a sok veszkődést — itthagyja őket? A táncos lá- ->ú fiatalokat, a látványossággal. a nem mindennapi produkcióval gyakorta dicsekvő faluvezetőket? Mert ennek az embernek nemcsak a lelke, hanem valamennyi porcikája dalból, ritmusból van, s bomlik minden, ha kihúzzák alóla a színpaddeszkát. hány utcával, már Buborék László építőmester, az aba- sáriak brigádvezetője sóhajt egy keserveset, mivel jósze- rint rajta csattan az ostor. A helybéli tanács ugyanis szépen eltervezte a megrogy- gyant, korszerűtlen művelődési ház teljes átformálását, idei alkotmányünnepünkön avatni is akarták. Ám a vállalkozó költségvetési üzem kőművesei akkor még jóformán csak a tervekkel ismerkedtek. Hiába, na! Az indulat. a jó szándék kevés egy ilyen komoly feladathoz. Ide elsősorban forint kell, kétmillió erejéig. Ennyi pedig sehogyan sem sikeredett ösz- sze. Legfeljebb az ötven százaléka. Most hát ennek a terhére piszmog öt-hat ember az irdatlan épületen. Mert hát ki szabadságos, ki éppen mennyegzőre készül a brigádból, ki pedig egyszerűen, utálja a munkát. Ennél fogva Buborék László tövig rághatja a tíz körmét, iövő nyárnál hamarabb nem rúgják ezen a színpadon a port a fiatalok, s nem filmezik a megyei moziüzemi vállalat. Amely pedig 500 ezer forintot dobott a kalapba, hogy végre barátságos, szélesvásznú filmek vetítésére is alkalmas hajléka legyen a kultúrának Ecséden. pont is évtizedek során kifejlődött, egészséges ivóvízért követelőznek az emberek. És nagyon igazuk van! Csak hát a pénz. amiből a sok is kevés, az késlelteti a tanács törekvését. No. meg a partos részen lakók, a „hegyi polgárok” szemlélete. Mert ott még valamelyest tűrhető a kutak vize. De meddig? Most sokallják a portánként esedékes 15—17 ezer forint bekötési díjat. Viszont az összeg később triplázódhat. És ha akkor jön meg a szomjúságuk, ököllel törülhetik a szemüket. Persze az is igaz, hogy a kevésbé tehetősek, az idős. magányos nyugbéresek helyzete nehezebb. De hát lehet azt a „beugrót” variálni. Meg részletre fizethető. Szóval el kéne indítani az ügyet. Ma már minden település ad arra. hogy központi vízellátása legyen. Csupán Ecséd ilyen maradi? A változás reményében búcsúzunk Faragóéktói... Moldva.v Győző Ahol szigorral szeretnek... Epizódok egy kitüntetett nevelőtestület életéből Újsághír: Az egri V. számú Általános Iskola tantestülete ~ augusztus 20. alkalmából kiváló nevelp- oktató munkájának elismeréseképpen megkapta a megyei tanács közoktatási díját. Ismerősként fogadnak, s ez egyáltalán nem véletlen, hiszen nemegyszer írtam már átlagon felüli sikereikről, példamutató hivatásszerete- tükről. Először az igazgatónőt, dr. Lendvay Vilmosáét a bizonyára sokakat érdeklő műhelytitkokról kérdem, s ő így összegez: — Az összetétel rendkívül jó: a kollégáknak ötven százaléka törzsgárdatag,. s jó néhányan akadnak olyanok is. akik húsz vagy ennél is több esztendőt töltöttek nálunk. Ez a kohéziós erő az újonnan érkezőkre is hat: ők is igyekeznek úgy dolgozni, mint idősebb, tapasztaltabb kartársaik. Hadd jegyezzem meg: senkit sem , hagyunk magára; valamennyi pályakezdőnket átsegítettünk a rajttal járó buktatókon. Azt hiszem — többek között — ezzel magyarázható, hogy innen csak az ment el az utóbbi huszonhat év során, akit magasabb posztra hívtak, vagy elérte a nyugdíjkorhatárt. Olyan légkör formálódott, amelyben kibontakozhatnak a képességek, s mindenki felkészültsége, igyekezete legjavát nyújthatja. Bárki háborítatlanul alkothat a saját területén. A féltékenykedés, a szakmai irigység kizárt, mert feladat akad bőven. Jó érzés arról szólni, hogy odafigyelünk egymásra, s a másikban kizárólag az értéket, a továbbfejlesztésre érdemes vonásokat keressük. — Kisebb nézeteltérések? — Az ilyesmit nem lehet elkerülni. Egv azonban tény: ezeket nem a pozícióféltés és az anyagiakért folyó viasko- dás szüli. Körünkben az efféle csetepaték szerencsére ismeretlenek. Az Viszont megtörténik, hogy a büntetési módokon és az osztályzatokon, a pillanatnyilag hadba vetendő nevelési eljárásokon vitázunk. Persze addig nem állunk fel az asztal mellől, amíg ki nem alakul az egyetértés. Az ajtón kívülre senki sem visz tőlünk haragot. Érdeklődve hallgatom, amint beosztottjait jellemzi. Megvallom: tartottam az általánosságoktól. az oly divatossá vált mellébeszéléstől. Kellemesen csalódtam, mert minden megállapítást kifejező érvek sorával igazolt, tanúsítva akaratlanul is, hogy olyan vezető, aki valóban méltó a direktori székre. Épp ezért teljesen érthető, hogy munkatársai nagyra becsülik ezt a megnyerő alapállást. Bóta Albertné. az iskolai pártcsoport vezetője, matematika—fizika szakos: — Pedagógusdinasztia leszármazottja vagyok. Ezt a hivatást választotta már dédapám is. Leginkább édesapám hatott rám: tőle tanultam azt, hogy szigorral szeressem a gyerekeket. Követelményeimből — s ez végső soron az ő érdekük — nem engedek, de a nap mint nap jelentkező gondokat közösen oldjuk meg. s együtt örülünk az eredményeknek. Így fejlődik kedvezően a személyiség, s így toborzód- nak a valóban jó osztályközösségek. Az különösképp megnyugtató, ha a cél eléréséért a szülőket is megnyerem. Dr. Juhász Andrásné igazgatóhelyettes tanítóként mindig elsősökkel és másodikosokkal foglalkozott a legszívesebben. — Nem ismerek ennél felelősségteljesebb megbízatást. Arra törekedtem — s ma is ezt az elvet vallom —, hogy megkönnvítsem a betűvetés, a számolás fortélyainak elsajátítását. Ezért az első felkérésre bekapcsolódtam a minisztérium által meghirdetett kísérletekbe. Sokat bíbelődtem az automatikus továbbhaladás feltételeinek biztosításával. Érdemes volt fáradozni, a szemléltetés új lehetőségeit kutatni, hiszen a második osztályban a gyengébbek is behozták lemaradásukat. A gyorsított olvasástanítást is megkedveltem. A korábbi módszer szerint csak az első tanév végére jutottak el a kicsik a kívánt szintre, ez a változat azonban már decemberre felvértezte őket az előírt tudással. Januárban már a mesek szépségében gyönyörködhettek. A határozott fellépésű dr. Szokodi Józsefnéről a testü- letbep azt mondják, hogy ő pótolja a hiányzó férfiakat. Amikor erre utalok, mindjárt kiigazít. — Ez egy kissé túlzás, annyi azonban tény, én is a követelek, mert tisztellek elvét vallom, s igyekszem a gyakorlatban is maradéktalanul érvényesíteni. Azt hirdetem, s ennek megfelelően tevékenykedem — huszonöt éve vagyok a katedrán hogy a diákoktól is tanulhat az ember. Persze csak akkor, ha nem játssza meg a mindent tudót, ha idősebbként is újra szomjúhozóan indul el tanítványaival a Tudás birodalmában. Ök értékelik ezt az igényt, s még inkább hallgatnak ránk. Horváth Sándorné tamffc fél évtizede került az intézményhez. mégis olyan otthonosan mozog, mintha évtizedeket töltött volna itt. — Szívesen vállaltam a korrekciós osztályt, mert tudtam, hogy rajtam áll: boldogulnak-e ezek a pillanatnyilag gyengébb képességű apróságok, akik a szülői háztól kevesebb útravalót hoztak, mint hasonló korú társaik. Nem ment minden úgy, mint a karikacsapás, de idővel csak úrrá lettem a nehézségeken. Elsősorban azért, mert elképzeléseim megvalósításához zöld jelzést kaptam. Ennek köszönhető az, hogy bemutató órákat tárthattam a megyeszékhelyen, valamint a községekben munkálkodó kollégáknak. Itt értem el olyan szintre, hogy szakfelügyelőnek hívhattak. A többiek — Kiss Lászióné igazgatóhelyettes. Koós Józsefné. úttörőcsapat-vezető — hasonló gondolatokat fogalmaznak meg, hangsúlyozva a csapatmunka jelentőségét, az egészséges, az alkotó légkörből fakadó tettvágyat, s azt. hogy ilyen sikernek csak a töretlen összhang lehet fedezete. Bár másutt is így lenne..! Pécsi István Csillog viszont a direktor szeme, amikor a „tanügy” portáján összefutunk. Hárommillió forintból most öltözött puccba a tanácsháza melletti óvoda. És szeptember második felében nem csupán hatvan apróságot fogad, hanem itt alakították ki azt a háromszáz adagos konyhát is, amely a legkisebbek mellett az iskolai napközit éppen úgy ellátja ízletes ebéddel, uzsonnával, mint a falu öregjeit Mindennek a megteremtésében nem csupán a megye áldqzatkészsége segített, nem csupán a helyi községfejlesztési alapot használták fel, hanem sokat tettek hozzá a falubeliek. Az igazgató sorolja a külfejtést, az Ikarust is. amelyek anyagot adtak az épület bekeríté. séhez, csinosításához. Persze, ettől még maradt gond! Annyi az elsős, másodikos Ecséden. hogy a tantermekben reggeltől estig „non stop” oktatás folyik az elmélyültebb munka, s a gyermeki egészség rovására. Színpad. .. ! Itt, ennél a szónál, de megint odébb néMüaüisMM nMJrjjw^“***”*^ 1980, szept. 11., csütörtök A nap alább ereszkedik, jómagam pedig kedves ismerős. Faragó István portóján tudakolom a falu hangulatát. Feleségével, s az idegyűlt néhány szomszéddal mondja, hogy óvoda, iskola, művelődési otthon, diszkó, néptóneegyütte«, könyvtár, mind szép dolog. De itt, a völgyesben, ahol a faluközViaskodás egy cigánydallal (Befejező rész) Tehát az a ti szerencsétek, ami a veszedelmetek. Lám. Vajon szerencse ez valóban? Hát azt a cigányko- vács időkből rátok ragadt atavizmust mikor veritek már ki a fejetekből, hogy a bilincset még mindig verik. Vagy csak balladában veretitek? Mert natúrban, vettem észre, jól tudjátok, hogy alkalom esetén a bilincset villantják, kattintják, miként ti a szép ívű dallamok ritmuskíséretét. A Délinél fölöttébb csendben szálltatok be a négy taxiba, két URH-val fölszerelt rendőr erősen figyelő tekintetétől kísérve, miközben a tudósító a 12-es buszra várakozott, hogy mindnyájan a Nyugatiba igyekezzünk. Különböző sebességgel. Szerintem legelőször a két rendőr üzenete ért oda, közös érdekünkben. Nem is lett semmi baj. A hivatalos, egyenruhás „közegek” között sem ritkaság a jó hallás. A nyíregyházi gyorson egy 190 centis' araszos vállú kisikatona is valamelyes zord derűvel figyelte nótátokat. Rendszeresen tőlem kért cigarettát, másképp nincs Lorcának olyan szép cigányrománca, hogy a kupétok elé mertem volna állni másodszor is. Azt hihettétek volna, hall- gatódzom. Holott. — Az áldott kecskeméti dialektust beszélő kalauz.is milyen elrettentőén figyelmeztetett benneteket: „Gyerökök, ha nem lösztök csöndbe, mikó legközelebb erre gyüvök, úgy körösztülhajítom a balalajkát Szolnok fölött, hogy Mezőhö- gyösön üti agyon a vajdát.” Jó irányérzéke volt a kalauznak. A Szolnok és Mezőhegyes közé húzható légvonal nagyjából derékszögben metszi a vonat haladási irányát, amely szerinti jobb oldalon zenéltek a cigányok. És jó arányérzéke is, mert többet nem jött arra, pedig a balalajkává előléptetett gitár Szolnok körzetében tényleg hallgatott. Hogy aztán annál inkább felzokogjon: ,,Elítéltek hét mázsára, rám meredt a cella rácsa, fönnakadnak rajt' a csillagok, de a sötét szemed átragyog.” Ne csináld ezt velem, szólista, ha Devlát ismersz. Az ilyen vadból siralmasra váltó fordulatoktól, főleg, ha épp te vállalod a szólista felelősségteljes feladatát, te drámai szopránon sziszegő fekete kígyó: én menten elindulnék az étkezőkocsiba, ha a Hajdú expresszen utaznánk. Direkt ezért járok a csak pénteken közlekedő nyíregyházival, mert még büféi ül ke sincs rajta. A ti kezetekben is mire jó az a sok literes, zöld üveg. amit még Pesten vásároltatok? Hogy megveresedjék tőle a szemfehéretek? Hogy eltorzuljon a nóta? A Haidú más. Megfelelő szemöldökjelek után, már-már az arany súlyához közelítő áron kávéscsészébe csempészett konyakot kaphatsz, amitől úgy elborít az öntömjénfüst, hogy boldognak érzed magad, ha egy unatkozó civisdáma engedékenyen fogadja bókodat, s utána majd keneget- heted mirhával évekig a sérülést. Ez a mondat már nem neked szól, szép szólistám, ha nem vetted volna észre. Vagy ha igen: csupán azt indoklom, miért utazom szívesebben veletek, mint az elegáns expresszen. Valamiképp becsületesebbnek érzem itt a hangulatot. Tudom, ha egyet mozdulnék feléd, tizenkét éles kés meredne rám. s tán kis hapekká lényegülnék majd az újabb balladában. De azt is jól tudom. hogy férfias nyíltsággal fölajánlott kellő összegért készséggel átengednének a jó kőművesek. Úgyhogy lényegében mindkét vonat egyforma, a továbbiakban ne is próbáljatok megríkat- ni. hogy úti társatok vagyok, csupán személyes ügy, „Nagy bűn, amit elkövettem, hótt részegen szédületben, a büntetés még kegyetlenebb, roma csávó, mondjad. mit tehet.” Állandóan mentséget kerestek a hősnek. A hirtelen felindulás után újabb enyhítő körülmény az őszinte beismerés. A részegség, remélem. tudjátok, az új Btk. szerint súlyosbít. De ex még hagyján. csak azt a furcsa, harmadik kategóriát hagynátok el. Szédület. Mi az, hogy szédület? Az önérzet fölragyogásanak boldog állapota, amikor sólyomszárnyai nőnek a képzeletnek, S oly mozgékonnyá válik ököl és halef? — „Még egyszer ezt nem csinálom, megígérem, kicsi párom, hűséges, jó urad leszek ám, szabadulok nyolcvan tavaszán.” örvendetes fordulat, boldog vég. Ígéretekben, fogadalmakban sohasem szűkölködtünk. Itt az ideje a beváltásnak. A. Szabó Janes
