Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-28 / 228. szám

t Pátzay múzeuma Kapuvárott Művelődés a XVIII. századi Magyarországon Kosáry Domokos könyvéről A müvelödestórténet sohasem volt marxis­ta történetírásunk erős oldala. ElsócUe-ese r nemcsak azért, mert az ötvenes évek dogma- iiléus szemlélete'a művelődéstörténetben szel. lemtörténeti machinációkat látott, hanem azért is. mert a felszabadulás után induló fiatal marxista történetírás erősen felparcel­lázva kutatta a történelmet. Minden mögött gazdasági okokat sejtett, s túlzottan mereven értelmezte a termelőerők és termelési viszo­nyok történelemre hatott determinációs rend­szerét. Így adódhatott, hogy nemzeti múltun­kat csupán függetlenségi harcok sorozatának tekinthettük, s hogy Dózsától kezdve minden rendi szabadságharcos mozgalom á független magyar állam megteremtésére irányult. Ebbe a leegyszerűsített látómezőbe a művelődés- történet árnyaltabb közelítési módszerei alig­ha szoríthattak helyet maguknak. Örvendetes eredmény, hogy az utóbbi időben egyre több kísérlet szakít, szakíthat!, ezzel a hagyomány­nyal, s a művelődéstörténet olyan tudo­mányágnak tekinthető. ..amely önállóan” is képes újakat alkotni. Kosáry Domokos' könvr vét ebből a közelítésből tekinthetjük mai frítír tenetirasunk egyik csúcsteljesítményének; A szerző által kiválasztott időbeli keret, az 1711 és 1790 közé eső időszak, mindenkép­pen indokolt, A magyar fejlődésben ez a kor­szak tekinthető a polgári átalakulás előkor- szakának. „irodalmi kifejezéssel élve'’ a fel­világosodás korának. Igaz azonban az is. tör­ténetileg ez a korszak nem igazolható egyér­telmű azonossággal. Hiszen a Habsburgok a szatmári béke után mindent megtettek annak érdekében, hogy az országot az újonnan szer­vezett birodalom szerves részévé tegyék, de kultúrtörténetileg mégis sok olyant is „tet­tek”, amiből a polgárosodás irányába ható magyár szellem is gyarapodhatott. Bessenyei szelleme, a jakobinizmus polgárosító törekvé­sei. s nem utolsósorban a Martinovics-féle mozgalom kísérlete egy francia típusú polgá­ri állam létrehozására, ellentmondásosan ugyan, de mégis kiegészítik, s egyben ellen­pontozzák azt a törekvést, amit a Habsbur­gok fo^ngtositöttjik Ja-, magyar részek beke­belezései-e KimyvndatWhul is nyomon kísért itt egy vita. amit a történetírás megnyugta­tóan mind a mai napig nem tudott lezárni; Magyarország XV11I. századi helyzete a Habsburg-birodalomban mennyiben tekinthe­tő gyarmati, félgyarmati viszonynak? Kosáry Domokos ebben a vitában egyértelműen fog­lal állást. Magyarország helyzete a Habsburg,, monarchiában, a centralizációs törekvések ellenére sem tekinthető gyarmati viszonynak,' sokkal inkább egy olyan evolúciós elökészü* leti szakasznak, amelyben az ország felsora­kozott a polgári átalakulás teendőinek vég­rehajtására. Ez az újszerű megállapítás nem­csak azt hangsúlyozza, hogy Magyarország birodalmon belüli alávetettsége nem igaz,, hanem azt is, a polgári átalakulást előkészítő felvilágosodást más akusztikai visszhanggal kell megítélni. A műnek mind ez idáig kevés méltató ja akadt. Minden bizonnyal nem sokáig. Vár­hatóan a vita, az egyértelmű és mindenek felett álló megérdemlő elismerés mellett, a felvilágosodás ideológiai és esztétikai megíté­lése körül fog kibontakozni a történettudo­mány és az irodalomtudomány között. A fel­világosodás esztétikai-művészeti teljesítmé-. nye. vallják okkal az irodalomtudomány mű- velői, minden bizonnyal többre tartható, mint történeti produktumai. De ami ez utóbbiból • következik, az sem kevés, hiszen a felvilágo­sodás racionalizmusa biztosította a jozefinis­ta értelmiség (és a rendi középnemesség kezé­be azokat a fogódzókat, melyeknek birtokában a reformnemzedék első kísérletei a polgári,’ állam megteremtésére megfogalmazódhatták. ’ És ez akkor sem kevés, ha a program meg­valósításának feltételei, az ismert okok kö­vetkeztében, még jó fél évszázadot késtek’! Fontos megállapítása ennek a nagyméretű monográfiának, hogy XVIII. századi művelő­désünkben a nemesség nemzeti ideológiájá­ban. az udvarral való kompromisszumkeresés ellenére is, kimutathatóak a társadalmi halar dás igenlésének nemesi elgondolásai is. Szó sincs itt természetesen olyan egységről, ami a reformkonsrakban születik majd meg, de a nemzeti és társadalmi gondolat már inkább párhuzamos pályán halad, s nem ellentétesen. Kosáry Domokos könyve nagyon „nehéz’* és nagyon tanulságos olvasmány. A könyv csaknem háromnegyed ezer oldalas terjeded. me színesen állítja elénk a magyar XVIII. szárad művelődésének minden szegletét, s minden területét. A szerző hatalmas mennyi­ségű anyagot görget végig a könyvön, de ez a „nyersanyag” a tudósi elrendezés végső ered- - ményeként színes panorámát ad a magyar művelődésről. (Akadémia, 80j SZŐKE DOMONKOS Pátzay: Munkácsy Az elmúlt évtizedben sok életmű, jelentős festői, szob­rászati hagyaték került mu­zeális gondozásba adományo­zás útján. A sort Szőnyi Ist­ván emlékmúzeuma nyitotta •— azóta rendre nyíltak, nyíl­nak az állandó gyűjtemények szerte az országban. Így Pátzay emlékmúzeuma is Kapuvárott. Jellemzője a teljesség. Itt született, itt temették el, itt állították fel „Lenin”-jét és a „Kenyérszegő”-t, itt avat­ták fel’ múzeumát. Dióhéjban ennyi a történet. S még va­lami — a csönd,, mely övezi város és szobrász egymásra találását, a csönd, mely mél­tó keretet ad a műnek, mely országos kincs. Pátzay Pál 1896-ban szü­letett Kapuvárott. itt végez­te középiskolai tanulmánya­it, s bár szobrászí felkészü­lését megzavarta a háború, Pátzay: Szabadság fája első kiállítása 1917-ben nyílt. Ettől kezdve rendszeres mű­vészeti tevékenysége, melyet állandó siker jellemez. 1928 és 30 között római ösztön­díjas volt, 1935-ben állami aranyérmet kapott — a fel- szabadulás után kitüntették a kiváló művész címmel és kétszer is Kossuth-díjjal. 1962-ben Kapuvár díszpol­gára lett. így vall erről ma­ga Pátzay Pál: „Kapuvárott születtem. Hcteáákötődő gyer­mekkori emlékeim kapuvá­rivá tesznek. Ismerem Eúré­pa nagyvárosait és emléke­zéseimben ezek közé sorolom Kapuvaromat is ... Minden hivalkodás nélkül mondom: életemben sok megbecsülés­ben, kitüntetésben volt ré­szem. Legkedvesebb mégis az volt. amikor Kapuvár díszpolgára lettem”. Sralai Sándor akadémikus nyilat­kozta legutóbb a tv-ben, hogy egy ország olyan nagy', amilyen naggyá fiai teszik. E nyilvánvaló igazsághoz bízvást hozzátehetjük: Pát­zay.,.szobrai revén ’ Kapuvár is 'nágyt'áíös ,'a< ’ kontinens szellemi térképén. Az ő pan­teonja remekműveket ter­mett. elsősorban a „Kenyér- szegő”-re" és a székesfehér­vári Huszár-emlékműre gon­dolok, s arra a sok műre. melynek gipszeredetijeit a ka­puvári Pátzay-múzeumban lathatjuk — portréit Gounod. Kodály. Kopernikusz, Mun­kácsy Mihály. Verdi, Virág Benedek. Bartók Béla. Janus Pannonius. Széchenyi Ist­ván. Németh László. Kazin­czy Ferenc, Illyés Gyula, Bernáth Aurél alakjáról. Tudása, ízlése, embersége életének és művészetének egysége. Alapító tagja vólt a Történelmi Emlékbizott­ságnak. _Q .minüjzta azt a Petőíi-jeivényt. melyet a fa­sizmus" él len tüntetők visel­tek 1942-ben. Veszélyes idők­ben is helytállt, meggyőző­désétől soha nem tántorodott el. Ahogy Pogány ö. Gábor jellemezte: „Pátzay Pál a nagy elődök örökségének ta­nulmányozásai alapján ér­lelte Jd magában hivatása teljesítésének az eszményeit, s ezekhez az eszményekhez mindig is híven ragaszko­dott”. Pátzay mérték lett, 'mér­ték maradt. A szobrászí utó­kornak és Kapuvárnak is. Művészetének. emberségé­nek minősége réven emel­kedett azzá. Tanítványainak egész sora óra és növeli ér­tékeit, bennük folytatódik Pátzay tökélyig érlelt mun­kássága1.’ S’ az is’ "utókorának méltó vonása, hogy Kapuvá­rott felavatták szülőháza fa­lán emléktábláját, s hama­rosan odakerül Domonkos Béla Pátzay-portréját ábrá­zoló domborművé is. 80 éves volt Pátzay, ami­kor 1976-ban a városnak ajándékozta műveit, akkor nyílt meg állandó gyűjtemé­nye. s iM nyugszik á kapu­vári temetőben. Egy éve. szeptember 14-en hunyt el M a Pátzay Pál. aki a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Képzőmű­vészeti Főiskola tanára és századunk egyik legnagyobb magyar szobrásza volt, s aki tiszta, maradandó üzenetet hagyott hátra művészétében — népünknek címzett nem­zeti kincset ' L. M. A aokról a töl gyf adura- ^ bőkről, amelyeket a hetvenes evek elején az Ará­ra tan.Keiet-Törökorszég- ban találtak és Noé- bárkája maradványainak tüntettek fel. a legújabb vizsgálatok kiderítették, hogy nem olyan régiek, mint ahogy eredeti­leg feltételezték. Spanyol erdészeti tudósok a fa színe es tömörsége alapján a leletet k'b. 5000 évesnek becsülték. A radioaktív C14 arányának mérése, amelynek segítségé­Nem Noé bárkája vei a szerves minták korát elég pontosan meg lehet ha­tározni, azt eredményezte, hogy a fa lényegesen fiata­labb. 7 évadat közül 5 azo­nos nagyságrenddel Krisztus után 600 és 800 közé esik. R. P. Taylor és R. Berger a kaliforniai egyetem tudósai ' feltételezik, hogy a leletek esetében olyan fatnaradvá- nyokról van szó, amelyek egy örmény vagy bizánci papok által felállított em­lékműből származnak, amely- lyel Noé bárkájának akkor feltételezett kikötőhelyét kí­vánták megjelölni. Az is lei­het, vélik továbbá a tudó-’ sok, hogy az emlékműnek csónak alakja volt. Ivajlo Petrov: Kiáltás H otelszobámat ezen az éjsza­kán barátommal, Petko Ra- dilov festővel osztottam meg. Pet­ko barna volt, mint egy beduin. A tengerről jött. Mindketten örül­tünk a váratlan találkozásnak. Délben, amikor visszatértünk szobánkba, hogy kissé lepihenjünk, Petko kinyitotta hatalmas mappá­ját, és megmutatta képeit. Egyik közülük, amely pedig nem tar­tozott a legszebbek közé. mély be­nyomást tett rám. Sziklafokot áb­rázolt. amelyen megtörnek a hul­lámok. A sziklán fiatalember állt. Felajzott volt, kebléből fájdalmas kiáltás fakadt... — Ez aztán mély átérzés — je­gyeztem meg. — Ez a szamár én vagyok — mondta Petko. — Olyan történt velem, amiért mint egy örült or­dítottam. Elbeszélését kommentár nélkül jegyeztem le: „A parton két barakk állt. Az egyikben én laktam, a másikban idős házaspár az unokájával. Nem ismertem, mert elkerültem őket. Azért jöttem erre az elragadó, vad vidékre, hogy munkába és ma­gányba merüljek. Egyszer azon­ban, déli pihenésem közben, a víz­csap felól lépések es csobogás ra­ja vert fel. Kinéztem az -ablakon. Az unoka állt a vízcsapnál, für­dőruhában. — Megmosakodhatom az ön víz­csapjánál? — kérdezte a lány. — Nálunk nincs víz, ezért bátorkod­tam önt zavarni, bocsásson meg. — Kérem — válaszoltam —, mosakodjék nyugodtan. — De valóban nem zavarom? — Nem. a legkevésbé sem. Ügy tűnt, hogy még valamit akart mondani, de en visszahú­zódtam az ablaktól, és tovább ol­vastam. Egyszer csak hallom, hogy kényeskedő hangon hívják. — Mindjárt jövök! Ne zavarj, nagymama! Nem akarok ordítani, mert akkor valóban zavarom az urat. — Majd maga elé: — Ö, ezek az unalmas öregek! Az ide­geimre mennek az állandó Toni, Toni-jukkall... M ásnap újra megjelent Toni fürdőruhában, és njig mo­sakodtam. a homokra panaszko­dott. amely rátapad a bőrre. Ügyetlen kacérsággal mutogatta vállát és rövid, kerek, feszes combjait. Ügy húszéves lehetett, de nem az a nőtípus, amely ér­deklődésemet felkelthette. A feje túl nagy volt, és valahogy férfi­asán hatott, miként az arca is kissé erős és durva volt. Alacsony homlok, vastag szemöldök, kissé hajlott, lapos orr, erős, kihívó ajkak. Talán enyhén kancsal, hosszas metszésű szemében volt valami, de Toni ezzel sem tudott élni: Tekintetét ügy meresztette rám, mint egy fiatal állat. Minduntalan belém botlott, és minden alkalmat megragadott, hogy beszélgessen velem. Legin­kább az érdekelte, mit festek. Megmutattam képeimet, majd anél­kül, hogy lelkes kitöréseit meghall­gattam volna, továbbmentem. Ké­sőbb parti sétára hívott és kérte, hogy tanítsam úszni. Legközelebb két kiló paradicsomot hozott a fa­luból. Attól kezdve, valahányszor bevásárolt, nekem is hozott enni­valót. Nem engedte, hogy kifizes­sem. Amikor a pénzt felajánlot­tam, elkeseredett arcot vágott és elrohant. Közeledési kísérletei meghatot­tuk. ügy éreztem, belém szeretett. Ezt nem hagyhattam némi viszonzás nélkül. Beleegyeztem hát a sétába. Á séta a közelj pataktorkolatig egy órácskát tartott. Tóni boldog volt: úgy érezte, győzött. Naponta délidőben kiúsztam a tengerbe, és amikor a hátamra feküdtem, hogy kipihenjem ma­gam, ujjam hegyén éreztem a sö­tét tengerfenék hidegét. Ilyenkor félelem fogott el, és sietve partra úsztam. Toni már várt. Nem volt számára mondanivalóm. A mun­kámra gondoltam, és az éggel ölelkező végtelen vizet szemléltem. A távolság nyugalmat adott, és vágyat valami elérhetetlen szép­ség iránt. D élutánonként, amikor mun­kához fogtam, Toni valami ürüggyel rendszeresen megjelent a barakkban és órákig maradt. Munka közben nem szeretek beszélni. Ö csak ült az állvány mellett, olva­sott, vagy rakodott a szobában. Néha hozott egy szendvicset, amit a nagyanyja készített. Lassacskán megszoktam Tónit, anélkül, hogy a bizalmasság érzését felkelthette volna bennem. Ellenkezőleg, gyak­ran a terhemre volt, különösen, amikor gondolkodni szerettem vol­na. hogy vásznam valamely prob­lémáját megoldjam. Idővel sikerült magamat jelenlétében is egyedül érezni... Egy réggel Toni elment, és többé nem láttam... Kora reggel ki szoktam állni a barakk elé a tengert nézni. Megra­gadott fenséges nyugalma, a fel­kelő nap reszkető színeit tükröző hatalmas vízfelület. A sirályok éktelen vijjogással szálltak fal a parti sziklákról, és keringtek a part felett. Hallottam szárnyaik suhogását, láttam felhúzott fekete lábaikat... Ó zon a reggelen viharos volt a tenger. A hullámok elbo­rították a strandot, és minden mozgatható tárgyat magukkal ra­gadták. Meglepődtem: első . ízben láttam reggel a tengert haragosan. Kimentem a partra, és felálltam egy sziklára. A hullámok iszappal borították a lábam. Felkelt a nap. És akkor megláttam Tónit és az öregeket. Az országútra vezető meredek ösvényen haladtak fel­felé, a buszmegállóhoz. Mindhár­muk csomagokkal megrakva. Toni bizonyosan a barakkomhoz futott, hogy elbúcsúzzon és elmondja: az öregek váratlanul határozták el az utazást. Ezt persze nem tudtam biztosan, de kívántam, hogy így legyen. Láttam, amikor bőrönd­jét felcipelte a lejtőn és egyszerre borzasztó fájdalom fogott el. A bánat oly váratlan és heves volt, hogy elállt a lélegzetem, a szívem görcsbe szorult. Ügy érez1-, tem, többé nem tudom magam át­adni a munkámnak, a nyugodt szemlélődésnek, nem tudok többé örülni a felkelő napnak, lelkesed­ni alkotó álmaimtól. Egyszóval: Toni nélkül elveszett számomra ennek az elragadó vidéknek a va­rázsa. — Toni! Gyere vissza! Szerellek! H angos kiáltásomat még a hullámok zúgása sem nyomta el, mert Toni hirtelen megfordult. Abban a pillanatban jött az autóbusz. Megállt, majd továbbindult.” Fordította: Gáti István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents