Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-21 / 222. szám
Bárdos és Windsor Ugyanitt: 1973-ban még Abonyi segédhajtója, 1977-ben nemzetközi versenyen 9., 1980-ban egyéni világbajnok Bárdos György, aki Kecskemét után Windsorban is a világ legjobb fogathajtójának bizonyult (Fotó: Szántó György.) Ráncmentes. kedvesen mosolygó« bajuszos .are, de mintha fogyott volna. Látszik azért, az újabb világra szóló sikerért nemcsak a lovai dolgoztak meg. Ámbár neki mindig a lovak az elsők. — Tudja, mennyit adott le egy-egy szürkém a borzasztóan nehéz angliai terepversenyen? Tizenöt kilót! Csoda, ha megviselt engem is? Minden idők legnépesebb mezőnye, 42 fogat indult harcba az V. fogathajtó világbajnokság érmeiért. Köztük a gyöngyösi Bárdos György, az egyéni bajnoki cím védője. — Windsor, a hely, a balul sikerült 1977-es verseny emléke nem nyomasztotta? — Őszinte legyek? Most jutatta eszembe, nem is foglalkoztam vele, de ha már Windsornál tartunk, először 1972-ban jártam a királyi parkban, Abonyi Imre segédhajtójakén t. A klasszist az különbözteti meg az egyébként kitűnő képességűektől, hogy akkor nyújtja tudása javát, amikor a legnagyobb szükség van rá. Amit Bárdos tud EB—VB-ken. Válasza nem meglepő hat. Éppen ő izguljon? Most már kétszeres egyéni Európa- és világbajnokként, háromszoros EB- és kétszeres VB-aranyérmes csapattagként, amihez egy kollektív ezüstöt hozott még számára Windsor. — Csapatban, miért csak ezüst? — Utólag könnyű okosnak lenni, hiszen tudjuk, ha Fin- tha Gabi nem egyéni induló, megvédj ük elsőségünket. Mellettem Muity Feri is hozta magát, csak a Fülöp Sanyi ... ! Egyébként rajt előtt magam is ennek a hármasnak szavaztam volna bizalmat. Es csalódnom kellett vol na. Az asztalon skót whisky, ebből kortyint kicsit. Két üveggel kapott belőle minden magyar csapattag. Az ezüstérmes helyért. Talán búfelejtőnek. — Mire a legbüszkébb?, — Arra, hogy négy lóval nyertem meg a világbajnokságot. Ez a mi sportágunkban olyan rendkívüli, mint például az az öttusázó, aki úgy nyeri a versenyt, hogy egyformán első és legjobb a lovaglásban, vívásban, stb. 1880. szeptember Sl„ xasarnap Az én négyes fogatom mindegyik tagja állta a sarat díj- hajtásban. terepen és akadályhajtásban, az ötödik lovat be se fogtam. Ilyen még nem volt! — Emlékszik ki gratulált elsőnek? — Hogyne, a fiúk a hátam mögül, amikor az alappályán akadály haj fásban megcsináltam a hibátlant. A két segédhaj tóm, Horváth Róbert és Váradv Tamás voltak az elsők. Utánuk rögvest a szövetségi kapitány, dr. Váiady Jenő következett. Alighogy kiejtette a szakvezető nevét, a szobai piros telefon csörögni kezdett. Telepátia? A vonal túlsó végén ugyanis dr. Várady Jenő tu- dakolódzott, megérkeztek-e a lovak? A nem hosszú párbeszéd utolsó mondata csapta meg igazán fülünket: „Jenő bátyám, hadd próbáljak már ki egy pár lovat?” — Mi lesz a pihenéssel? — Pihenni? Itt nem lehet a babérokon ülni. minden évben új fogatot kell vinni. Azonnal hozzá kell fognom, hiszen tavasszal már késő. Azt szeretem, ha mielőbb bent állnak az istállóban a kiszemelt lovak, „akik” jövőre befuthatnak. — Tudomásunk szerint öt tengerentúli hajtó is indult a VB-n. Az amerikaikról hogyan vélekedik? — Jó képességű hajtok, sikerre alkalmas lóállomány- nyal, ennyit mondhatnék tömören. Azaz, nő a konkur- rencia. Lehet, hogy 1982-ben az Egyesült Államok kéri a világbajnokság rendezési jogát. Az viszont biztos, hogy 1981-ben Svájc fogadja az Európa-bajnokság résztvevőit. Ekkor újabb telefonhívás következett a gyöngyösi vasútállomásra. Mi hír a lovakról? Hétfőn hajnalban rakták kamionba az öt lipicait, áthajózták a La Manche-csatornát, a francia parton va- gonírozták be az állatokat. Csütörtök délután még semmi, talán éjszaka lesznek Hegyeshalomnál. Bárdos hangosan vezeti le az utat ^.Akkor pentek eleire felhúzatják a szerelvényt Ferencvárosba, ha minden rendben, estére irány a vasútállomás. Csak már jönnének mielőbb!" ' — Nagyon várja őket? — Persze, sőt kifejezetten aggódom miattuk, nehogy túlzottan lemerevedve érkezzenek. Meg azután az a hatalmas tiszteletdíj, amit kaptam. az is a csomagok között lesz. Szeretném megmutatni. Budavári Sándor Sieroi küzdelemben döntetlen EGER SE—BVSC 5—5 (2—1; 1—3; 1—«; 1—1) OB I-e® vizilábdamérkő- zés, Eger, 800 néző. Vezette: Samu, Kosztolánczy. Eger: Lipovics — Kelemen A„ Búza, Gyulavári, Nagy, Vincze, Petlyánszky. Csere: Madarasi. Edző: Pozsgay Zsolt. BVSC: Bors — Kovács, Szöghy. Horkai, Tóth S., Gém, Varga. Csere: Éppel, Szabó. Petz. Edző: Babarczy Roland. A gólok sorrendje: Gyulavári. Kovács, Gyulavári (ej. Tóth (ej, Éppel (hj, Tóth (4 mj, Madarasi, Vincze (ej. Horkai. Vincze (ej. Jól indult a mérkőzés, Gyulavári trükkjét — viz alatt úszott fel — bevették a vendégek s máris az Eger vezetett. Aztán Vincze majd Búza lövését védte Bors, Kovács egyenlítése után két emberelőnyből egyet kihasznált az Eger. A második negyed fordulatot hozott. A vendégek nemcsak egyenlítettek, hanem emberhátrányból gólt lőttek majd négyméterest harcoltak ki. Madarasi jól eltalált bombájával azonban felzárkózott az ESE. Sőt. a harmadik negyedben nagy küzdelemben sikerült egyenlíteni. Sajnos, ezután kimaradtak az emberelőnyök, így a győzelem megszerzésének lehetőségét kiengedte a kezéből a hazai csapat. A szoros csatában született döntetlen így is értékes, S remélhetően a Ferencváros elleni mai találkozóra is kicsalogatja a nézőket. A hazai csapatból eleinte Gyulavári remekelt, majd Vincze, Nagy és Kelemen ügyes szereléseit, illetve góljait tapsolhatta meg a közönség. Ezúttal Lipovics is megbízhatóan őrizte kapuját. műsorok: kiiiiió Kossuth 8.10 Öt kontinens hét napja. 8.26 Kocogó és kerékpáros sportnap. 8.49 Bozza: Szonatina. 8.31 Zenes reklámturmix. 8.56 Rapszódia a hűségről. 10.08 Jonatán 11.01 Kórusok. 11.14 Vasárnapi koktél. 13.00 Rázós úton. 13.10 Debussy-művek. 13.35 Rádió- lexikon. 14.05 így láttam Bartókot. 15.14 Intermikro- fon. 13.34 Népdalok. 13.57 Halálodra magad maradsz. 17.10 A kerítés rosszabbik oldalán. .. 17.20 Magyar előadóművészek. Fischer Annie zongorázik. 15.17 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Nóták. 18.55 Diákkönyvtár hangszalagon. 19.45 Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.45 A főszerepben: Tito Gobbi. Verdi: Nabucco (négyfelvo- nósos opera). 23.11 Estére. 23.16 Lemezmúzeum. (virágh) LABDARÚGÁS Újonc látogat Gyöngyösre— Miskolcra megy az Eger Előkelő helyet foglalnak el megyénk NB 11-es csapatai a bajnoki táblázaton, s lám az MNK-ban mégsem tudtak túljutni a megye határain. A Hatvani Kinizsi Vasutas a Gyöngyösi SE után el búcsúztatta az Eger SE együttesét is. Anélkül, hogy a vafóban megerősödött megyei csapat sikerének értékét csorbítani akarnánk, meg kell jegyeznünk, hogy a két NB 11-es gárdára nem vet jó fényt a dicstelen MNK- szereplés. Mindkettő majdhogynem felkínálta a továbbjutás lehetőségét a hatvaniaknak azzal, hogy csapnivaló játékot nyújtott. Lehet, hogy nem elég ösztönző az MNK kiírása, hogy ezek a találkozók keveset hoznak a .,konyhára’ a labdarúgóknak, de azért a tapasztaltnál nagyobb önbecsüléssel kellene rendelkeznie focistáinknak. amikor közönség elé lépnek. A bajnoki küzdelem megy tovább, reméljük, hogy a gyöngyösiek otthonukban a Hajdúböszörményi Bocskai, az egriek pedig Miskolcon, a Papp J. SE elleni játékukkal igyekeznek feledtetni az MNK-fiaskót. EGER SE Bánkúti László vezető edző sem tért szó nélkül napirendre a szerdai eredmény fölött. Elmondta, hogy nem volt szerencsés a szünetben végrehajtott kettős csere, mert a végére Farkas — részben sérülése, részben fáradtsága miatt 1— már alig tudott mozogni, Móricz végig nem erőltette meg magát. Pécsit pedig lekötötte a közönséggel folytatott ..párbeszéd”. Ez utóbbiért egyébként az egriek szélsője pénz- büntetést kapott. Móricz teljesítményének „jutalma” pedig az, hogy nem lesz ott a Papp J. SE ellen pályára lépő csapatban. Elégedetten nyugtázta viszont az edző, hogy a fiatal Smutzer megtalálta helyét, megbízható összhangban van társaival. Fitala is rendbe jött, vasárnap csatasorba áll. Az ESE a következő összeállításban kezd Miskolcon: Baár—Bt- rincsik, Zsidai, Smutzer, Veigli—Fegyverneki, Fitala, Farkas, Horváth I.— Fenyves, Pécsi. A cserepadon Erdős, Horváth ll, és Jánosi foglal helyet. Bár az utóbbi két évben az ESE mindkétszer győzött Miskolcon a Papp J. SE ellen. a vezető edző három- esélyesnek tartja a mérkőzést. Remeli, hogy a veretlenségi sorozat folytatódik, ami annál is inkább jó lenne. mert a következő két fordulóban hazai mérkőzések várnak az egriekre. GYÖNGYÖSI SE Üjabb újonccsapattal, szintén egv sereghajtóval szemben folytathatja a pont. vadászatot a GYSE. Az eddig lejátszott hét mérkőzés alapján a papírforma egyértelmű hazai győzelmet ígér, sőt. akár gólkülönbségükön is javíthatnak a gyöngyösiek. ha jó napot fognak ki az eddig mérsékelten szerepelt Bocskaival szemben. A múlt vasárnap elért győzelemről Péczely Szabolcs vezető edző elmondta, hogy összességében jó csapatjátékkal rukkoltak ki labdarúgói. Igaz volt egy kritikus negyedórányi szakasza a találkozónak. de ezt követően képesek voltak a gyöngyösi játékosok a ritmusváltásra, s ez meghozta az eredményt. A héten az ifik első csapatavai együtt készült a GYSE a mai összecsapásra. Az ifisták egyébként elö- mérkőzést játszanak a bajnoki találkozó előtt. A GYSE a következő ösz- szeállításban lép pályára a Hajdúböszörmény ellen: Kovács—Szalai, Bársony, Budai, Nagy G.—Ullmann, Tóth Gy., Pörögi—Fischli, Vágó, Törő. A cserék helyére Szőke, Kelemen, Gombos és Szabó pályázik. Petőfi 8.05 Mit hallunk? 8.30 Miska bácsi levelesládája. 9.00 Közvetítés a futó-kocogó és kerékpáros sportnapról. 10.00 Operettfelvélelek. 10.33 Színházi magazin. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.02 Kiíli- kandúrék a Szalvéta-szigeteken. 14.0 Híres előadók albuma. 14.33 Táskarádió. 15.30 Nőkről nőknek. 16.00 Népdalfeldolgozások. 16.35 Ope- rettfelvételek. 17.00 Slágerek mindenkinek. 17.55 Mit üzen a rádió? 18.33 A vasárnap sportja. Totó. 19.00 Dzsesszfelvételek. 19.33 Notakedve- lőknek. 20.20 A világlira gyöngyszemei. 20.33 Sporthírek. 20.38 Útközben. 20.43 Társalgó. 22.40 Sárospataki diákdalok. 23.10 Ismert énekesek ismeretlen felvételei. Miskolc 8.00 Jó szórakozást, jó pihenést! A miskolci stúdió kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsora. — Vasárnapi krónika. Lapszemle. 8.15 Jó szórakozást. Programajánlat. 8.20 Riporternapló. Szerkesztő: Nagy István. 9.00 Húsz perc táncritmusban. 9.20 Sport. ’9.25 Hírösszefoglaló. 9.30 Szlovák nyelvű műsor. (Hírek, lapszemle — Utószezon ) Szerkesztő: Selmeczy Romo- la. 9.55 Műsorösszefoglaló és a délutáni program ismertetése. 19.30 Hírek, időjárás. Műsorismertetés. 19.35 Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Dobog Béla. 17.57 Műsorösszefoglaló. HÉTFŐ Kossuth 8.25 Mit üzen a rádió? 9.00 Lomha gályán. 9.10 A hét zeneműve. 9.40 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék. 10.35 Al- késztisz (operarészletek). 11.19 Bioritmus. 11.39 Széchenyi István naplójából. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.31 Az amerikai lány (Csáth Géza novellája). 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.10 Kórusfelvételek. 15.30 Visszapillantó. 16.05 Mozart: ASZTALITENISZ: NB Ilias férfi mérkőzések: Egri Kolacskovszky—Vác, Hatran —Ózd, Sírok—Balassagyarmat. Megyei bajnokság: Eger II.—Bélapátfava, Sírok II.—Füzesabony, Galyatető— Recsk, Gyöngyös—Petőfibá- nya. Visznek—Lőrinci, H. Gáspár SE—Selyp. BIRKÓZÁS: A; ifjúsági II. 'korosztály kötöttfogású Bornemissza Emlékversenye, Eger, Kemény Ferenc sportcsarnok. 9. KÉZILABDA: Egri Finommechanika—Mátészalka. NB 11-es férfi mérkőzés Eger, GMSZ-pálya, 11. Megyei bajnokság, férfiak: Füzesabony—Egri Finommechanika II., II. Bencsik, Réti. Gyöngyössol ymos—Heves 16, Balogh, Deák. H. Gáspár SE —Hatvani K\’SC, 10, Atkári, VarjLCayß, Aaiw (musjgevoti SE—Sírok, 10, Galambos, Nemesik. Besenyőtelek—Egri Tanárképző, 11, Horváth, Im- ricsik. RÖPLABDA: Recski Ércbányász—Ny. VSSC, NB. lies férfi mérkőzés, Recsk, 1U0. SAKK: Mesterjelöltverseny, Gyöngyös, Robert Károly út 10., 16 órától. TEKE: Egri Spartacus— Nyíregyházi Spartacus, NB ll-es férfi mérkőzés Eger, népkerti automata paiya II. GYSE—Egri Közút, NB 1 lias férfi mérkőzés Gyöngyös, városi sporttelep, 9. TÖMEGSPORT: KPVDS7,- sportnap, Tardos, sporttábor, 9. VÍZILABDA: Eger SE— íTQ. OB í»cs merkozc* Bgej, versenyuszoda, 17, Marja y, Császár LABDARÚGÁS: Gyöngyösi SE—Hajdúböszörményi Bocskai. NB II-es mérkőzés Gyöngyös, városi sporttelep. 16, Kurmai. Megyei bajnoki mérkőzések 16 órától: Petőfi banya—Hort. Puhl, Füzesabony—Besenyőtelek. jv. Nógrádból. Hatvani KVSC— Tárnáméra. Paksi, Kompolt — Recsk, jv, Borsodból, Heves—Apc. jv. Szolnokról. Egri járás. 1. o.: Verpelét— T a male lesz, Ege r szálat—M i- kófalva , Pétervásara—Eger- szalók, Novai—Nősz vaj, Istenmezeje—PAKÜSE, Kereső ra n yos—Felsőt árkii n y, Egerbakta—Makiár Füzesabonyi járás: Szihaloni—Kál- liapolnck ielcLebro—Bánul, B-dúr szimfónia, 16.30 Fűt® fáig. 17.10 Vavimecz Bélát Balti népek tancai. 17.20 Könyvpremier. 18.00 Bizet: Kromatikus változatok. 18,15 Hol volt, hal nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Miért? 20.15 Népdalest. 21.12 Operafelvételek 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Lemezmúzeum. 23.48 Egy szerelem három éjszakája. Éctőfi 8 0r> Nóták. 9.00 Operettresz- letek. 10.00 Zenedéiéiért. 11.55 Pillanatkép. 12.00 Népi zene. 12.33 Kis magyar nép rajz. 12.38 Tánczenei koktet. 13.25 Aki dudás akar lenni... 14.00 Kettőtől ötig . .. 17.00 Alkotó egyén — alkotó társadalom. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Zeneközeiben. 19.35 Operettdalok. 19.55 Újdonságainkból. 20.33 Társalgó 22.30 Kellemes pihenést! Szolnok 17.00-től 18.30-ig TÓI 9.00 Tévétorna. 9.05 Óvodások filmműsora. 9.30 Zsebtévé. 10.05 János vitéz (magyar film). 11.25 Hangoskodó. 13.40 Déli muzsika. 14.25 Pedagógusok fóruma. 15.00 Marlene bietrich-sorozat. Halálos ölelés (francia film). 16.50 Fejezetek a cirkuszlexikonból. 17.30 Műsorainkat ajánljuk. 17.55 Lehet egy kérdéssel több? 18.40 Tévétorna. 18.45 Esti mese. 19.00 A HÉT... 20.05 Carmen Jones. 21.45 Sporhírek. 21.55 Költőnk és kora, Kalipráfia, 22.20 Hírek. I moli J EGRI VÖRÖS CSILLAG; Telefon: 11-888 Délelőtt in ólakor Adriától a Jeges-tengert* Délután fél 4, fél 6, és este 3 órakor Negyedik fázis Színes, szinkronizált amerikai film EGRI BRÖDY: Délelőtt 10 órakor A beszélő köntös Délután 4 órakor Forgómozgás Magyar dokumentumfilm Este 6 és 8 órakor Akiket forró szenvedély hevít Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték Hétfőn: Hálózat Színes, szinkronizált amerikai film EGRI KERTMOZI: Este fél R órakor Skalpvadászok Hétfőn: Autóbuszakció GYÖNGYÖSI PUSKIN: Telefon: 11-066 Délelőtt iu órakor Gulliver Este: Az áldozat Hétfőn : Júliusi találkozás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Telefon: 11-155 Délelőtt 10 órakor Próbaidősök Délután fél 4 órakor Mese a Szálfán cárról Du.: fél B es este fél 8 órakor A veréb is madár HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Telefon: 18-51 Délelőtt 10 órakor Veronika visszatér Délután fél 4 órakor Csodatevő palatábla Du. fél 6 és fél 8 órakor A biztosan ölő Sárkány Lady Hétfőn: Fél 4 órakor Severino HATVANI KOSSUTH: Telefon: 17-00 A dzsungel könyve HEVES: Karate FÜZESABONYI Bosszúvágy LŐRINCI: Csendestárs PÉTERVÁSARA! Nagy álom Kai—Mezöszemere, Poroszló —Mezötárkány. Gyöngyösi járás „A” osztály: Adács— Atkár, Nagyréde—Nagyfüged, Gyöngyöspata—Boldog, Márkáz—Gyöngyösoroszi, Rózsa- szentmárton—Domoszló, Écséd—Szűcsi, Heréd—Abase r, Vá mosgyörk—Gyöngyöshalász. Hevesi járás: Tarna- örs—Tarnazsadány, Komló— Atány, Tenk—Kisköre, Tisza nana—Tarnaszentmiklós. Pély—Erdőtelek, Egységes kezdés 15 makor. Országos serdülő és ifi bajnokság: Eger SE—Ózd. 10, illetve 11,30. Gyöngyösi SE—Borsodi Volán, 12,30, illetve 14 órától. A megyei serdülő és ifjúsági bajnokság mérkőzései egységesen 10. illetve 11,30 órakor kezdődnek. TE- SZOV-kupa, férfi mérkőzések: Boconád—Kai, Markas —Vámosgyörk. Vasárnapi sportműsor