Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-21 / 222. szám

I CSETLÉS BOTLÁS ÉS TOLONGÁS Kukkantás a diákkonyhákba Mi tagadás, nem vagyok már diák. Ám azért jól em­lékszem még a nem is oly távoli múltra, amikor a su­liból hazajövet, a sarokba yágtam a táskámat, s köszö­nés helyett azt kérdeztem anyámtól: mi a kaja? Mert természetesen farkaséhes voltam, s az otthoni, kicsit erdélyi ízekkel színesített konyháért: éltem-haltaro. Nyilván a szerencsésebb srácok közé tartoztam, mert már egy jó évtizede sem ju­tott ám ki minden iskolás­nak. hogy otthon ebédeljen. Akkoriban is sokan jártak előfizetéses jeggyel étkezni, hiszen a gimiben még tejet vagy kiflit sem kaptunk. Igaz, a KÖZÉRT az iskolá­val szemben volt, s azt roha­moztuk a nagyszünetben. Mindez pedig azért jutott az eszembe, mert ismét egy­re sűrűbben találkozom ebé­delő, vagy étkezni szándéko­zó kis- és nagydiákkal. To­longásuk, csetlés-botlásuk ön­kéntelenül is feléjük fordít­ja az érdeklődést. ■ ■ ■ Nos, ez adta az ötletet is; meg kellene nézni, vajon milyen megyénkben ma, ezen az új tanévet kezdő őszön a diákétkeztetés. S a téma aktualitását egy nem túlságosan rég végzett rész­letes KNEB-felmérés is sür­gette. Ám amikor a riport elő­készületi munkálataihoz fog­tam, már éreztem kissé; dzsungel ez, bozontosak a szálak. Legtöbb helyen azzal is fogadtak, hogy tulajdon­képpen országos gondról van szó, ezek nem egyedi esetek, meg talán jobb* lenne nem is feszegetni most a dolgokat. S ehhez hasonlók. A diákétkeztetés szűkebb hazánkban sem egy kézben összpontosul. Heves megyé­ben jó néhány alsó- és kö­zépfokú oktatási intézmény­ben önálló konyha működik. S ezekben függetlenül dol­goznak, maguk végzik a munkát az anyagbeszerzéstől kezdve, a költségszámoláson át a mosogatásig. Jobbára teljesen szakképzetlen mun­kaerővel, vásárlási, tárolási, szállítási gondokkal egye­temben. Aztán a másik lehetőség: megyénk két nagy vendég­látóipari vállalata, a Panorá­ma és a Felső-magyarországi szervezésében és „bonyolítá­sában” éttermekben vagy központi konyhákról kiszál­lított ételekkel az iskolákban étkeztetik a tanulókat. ■ ■ ■ Számos kikötés, rendelet, törvény szabályozza és kissé nehezíti is mind a vendég­látó vállalatok, mind az is­kolák munkáját. Talán ez érthető is, hiszen nem mind­egy például az. hogy milyen kalóriaértékű ételt adnak a kisdiákoknak, vagy hogy a korszerű, fehérjedús táplál­kozást helyezik az előtérbe. Ha az iskolában önállóan működik konyha, akkor csu­pán a helyi tanács művelő­désügyi osztálya, valamint a KÖJÁL felügyeli a gyer­mekétkeztetés t. Gazdasági lag azonban a maguk urai. Nem így, amikor egy-egy vendég­látóipari vállalat főz, szállít, vagy kiszolgál. Ekkor ugyan­is az alapanyagárhoz 31 szá­zalékos rezsiköltséget számol föl. Ennek ellenére — azt mondják — a gyermekétkez­tetés nem éppen a leggazda­ságosabb tevékenység. ■ ■ ■ A Panoráma Szálloda, és Vendéglátó Vállalat marke­ting osztályának vezetője, Beszterczei György így fog­lalja össze a gyermekétkez­tetés problémáit: — Vállalatunk 1976 óta foglalkozik diákétkeztetéssel, s azóta mintegy 400 százalék­kal növekedett a szakképesí­tés. tehát amióta átvettük az iskoláktól a konyhákat. A termelékenység pedig a dup­lájára. Talán ezek a számok is mondanak valamit. Eger­ben négy konyháról nyolc általános iskola diákjait ét­keztetjük. Naponta mintegy három és fél ezer adag ebéd készül, a napközisek száma pedig kétezer. Gyöngyösön, a Gyöngyös Étteremben mint­egy 600 diáknak főzünk. Hat­vanban 250 ipari tanuló ét­kezik a Park Étteremben. Az étlap havi terv alapján ké­szül, s természetesen itt sok mindent figyelembe kell vennünk: a fehérjeszintet, a gyakoriságot, a kötelező elő­írásokat, mi több, a harmó­niát is. Újdonság, hogy be­vezettük a szóját. A tízórai, az ebéd és az uzsonna ne­künk 13,60-ba kerül, erre jön a rezsiköltség: így fizetnek az iskolák. Itt van például két napi étlapunk: zeller­krémleves, töltött csirke rizssel. fejes saláta, más al­kalommal májgaluskaleves, sóska tojással és lekváros­bukta. A „konkurrens” cég, a Felső-magyarországi Vendég­látó Vállalat igazgatója, Har- gitay Vilmos így fogalmaz: — Mi is 1976-ban kezd­tünk foglalkozni a diákétkez­tetéssel. Akkor egész évben mindössze háromezer adagot adtunk el, s ma már ez a szám 330 ezer. Egerben hat Várnak a sorukra... (Fotó: Perl Márton) konyhánk dolgozik, Gyöngyö­sön pedig négy. Tizenhárom üzletünk szolgálja ki a gye­rekeket, elsősorban az alsó­sokat. Természetesen nem­csak a városokban, hanem Petőfibányán, Lőrinciben. Bélapátfalván és Felsőtár- kányhan is bevezettük a diákétkeztetést. Tizenhárom forintért már kaphat a gyer­mek kielégítő ebédet. ■ ■ ■ Meghallgattuk a két szak­embert, ám amikor a hely­színeken jártunk, nem talál­tuk ily rózsásnak a helyze­tet. Gyöngyösön például az átalakított, s a tavaly meg­nyílt Gyöngyös Étterembe 12 óra felé be se lehet férni. Ottjártunkkor éppen egy KNEB-felmérést végeztek, s a szakemberrel közösen ar­ról beszélgettünk: vajon mi­ért is építették át a régi „KIOSZ”-t úgy, hogy egy korszerű, 1200 adagos kapa­citású konyhához csupán egy 70 személyt befogadó helyi­séget készítettek. S amikor a diákok tanítás után ostro­molják az étkezdét, kettes sorokban kell, hogy várja­nak kint (!) az ajtó előtt. Ha esik. ha fúj! Rájöttek: bővíteni kell az éttermet. Ideiglenes megol­dásként sor is kerül majd erre. A végleges azonban még várat magára. De nemcsak gyöngyösi példával élhetünk. A diák- étkeztetésben jelentősen osz­tozó egri Expressz Étterem — utóbbi tapasztalataink sze­rint —, ha könnyíteni is akart a helyzetfelismerésben, kombinációban, vagy csupán az egyszerű számolásban még nem eléggé magabiztos kisdiá­kok gondján, érzésünk alapján kevésbé segített. A diákebéd- ajánlat, a 15 forintos jegy­gyei, ha az például tésztás csontleves és kelkáposzta sült oldalassal: 16,90-be kerül. S a mindenkinek olcsóbban számított zónaételek egyiké­hez sem fogyaszthat a menü áráért levest a gyerek. Ami fölöttébb meglepő, kínos. Hi­szen ha csupán az Esti Hír­lap minapi hirdetésére gon­dolok: például a fővárosban több mint tíz — nem is har­madosztályú, hanem nívó- sabb — vendéglő háromfo­gásos menüje 14 forintba sem kerül. Nem beszélve arról, hogy az egri áfész Expressz Étter­mében egyre siralmasabbak az állapotok. A szegényes választékot, s a nem éppen diákzsebhez mért árakat ki­egészíti a nemcsak a gyerek­ételekre vonatkozó kifogásol­ható minőség. A tészták és a levesek sokszor hidegek, a húsadagok bizonytalanok, hogy a köretek, a főzelékek nemegyszer kritikán aluli ál­lapotát már ne is említsük. ■ ■ ■ A kisdiákoknál természe­tesen — a szülők hozzájáru­lásánál — figyelembe veszik az édesanya és az édesapa keresetét, amikor megálla­pítják az étkeztetési térítés összeget. Itt vannak különb­ségek. A napköziigényeknél is mérlegelik az anyagi hely­zetet. Ám ez még korántsem minden. Több figyelmet ér­demelne. hogy végül is mit adnak a pénzért. Aztán: a demográfiai elő­rejelzést ismervén, hamarabb kellene elgondolkodni a jövő diákétkeztetésén. Hiszen 198?-ig a tanulók száma csak egyre növekszik. Így jövőre megyénk legtöbb iskolájában már az alsó tagozat negyedik osztályosait sem* tudják a napköziben fogadni. S akkor,' például Egerben, lehet, hogy ők is az Expressz Étteremre kényszerülnek... ? Az eddiginél komolyabb cselekvésre van szükség! Józsa Péter Gyermekek az éjszakában Egy hatvani razzia szomorú mérlege 1980. szeptember 21., vasárnap Alkonyul. Az akciócsoport kocsijai a Tolbuhin utcában fékeznek. Jobbról nyitott, lakatlan telek. Bozóttal, ki­dőlt fákkal. Ágzizegés, futó lépések zaja. Majd egy da­dogva, nehezen beszélő gyer­mek, akit már nem bírt el a lába. öt méterre tőle mű­anyag zacskó, árulkodó pál- matex masszával. — Szippantások — jegyzi meg mellettem az egyik ön­kéntes rendőr. — Melyik is­kolába jársz, kisfiam? — Csak ide, a Szabadság utcába. — Tudod, hogy huszonket- ten már meghaltak a ra­gasztószer mérgező hatásától? — Nem... Az akciót irányító rendőr százados följegyzi a tizennégy éves gyermek nevét, lakcí­mét, miközben idős asszony lép hozzá a szomszédból. — Estente mindig itt ban- dáznak. kérem. Sokszor tí- zen-húszan. Aztán ha szól az ember, küldené őket haza, lekurvázzák. Fogalmam sincs, miért nem számölják föl ezt a dzsungelt. Vagy a tulajo­kat kéne kötelezni, hogy ke­rítsék be a telket... Csúzli és éjjeliőr Három kisebb csoportra ősziünk, háromféléi közelí­tünk a Horváth Mihály ut­cai nagy építkezéshez, amely kitűnő terep az előbbihez ha­sonló bandázásra. A hirtelen lehulló esetében kicsit ideg­borzoló a félbemaradt, vagy éppen befejezett, átadásra váró építmények labirintusa, a töméntelen, szanaszét he­verő szerszám, építőanyag, az innen-onnan felénk szűrődő neszezés. — Valahol csak találunk egy éjjeliőrt! — mondja ma­ga elé Horváth János, az if­júságvédelmi önkéntesek cso­portvezetője. A felvonulási épületben bukkanunk rá. halvány lám­pafénynél vacsoráját mor- zsolgatja. Gulyás Pálnak hív­ják. Tagbaszakadt, lassú mozgású férfi. Aki fél! — Elvtársaim, egyedül va­gyok ekkora területen. Lá­tom én, hogy munka végez­tével ellepik az építkezést a környék kicsapott gyerme­kei, de nem merek kimoz­dulni. Rámcsúzliznak. A múltkor kis híján a szeme­met vesztettem. Legalább'egy kutyát adnának...! A széthagyott sok holmi még a jó szándékú játszado- zót is lopásra csábítja, a nyitott lakások pedig szinte fölkínálják magukat a kör­nyékből szerveződő gyerek- csapatoknak. És innen, a fé­lig telt pálmatexes dobozok­ból származhat az a ..kábí­tószer” is, amivel az imént találkoztunk. Numan György százados mindenesetre föl­jegyzi a noteszába, hogy ér­tesítés küldendő a HAÉV igazgatóságának: Kerítsék be az építkezést, s legalább két éjjeliőr vigyázza a sokmilli­ós értékeket. Részegen a gyárból Rádiós kocsink közben jel­zést kap, hogy a nagygombo­si tejüzemben lopás történt. Nekivágunk az útnak. A Ba­lassi Bálint utcában, túl a vasúti sorompón, majdnem elénk kanyarog két kivilágí- tatlan kerékpáros. Egymást követik, szép ittasan. Amikor a rendőrök leállítják őke*. Rada László még a nevét sem tudja kinyögni. Sós Ist­vánnál pedig semmilyen sze­mélyi okmány nincs. — Honnan ilyen részegen? — kérdi a stopoló kocsiból kiszállt Kassai Ervin törzsőr­mester. — A té-hé-gla-gyá-gyárból. — Vége a műszaknak? — Ihi-gen. — És ilyen piásan enged­ték dolgozni? — Ké-hé-rem, ott mi-min- den-ki iszik. Az ifjúságvédelmi akció- csoporttal tartó közlekedés­rendészeti önkéntesek. Pin­tér Tibor, Deák László. Cser- nok János mindent jegyez­nek. hogy naplózhassák, s később szignalizáció jusson a gyárvezetőség asztalára. Kassai törzsőrmester oe-ba közben ..kiméri” a szabály­sértési kvótát, ami ielen eset­ben 300 forint. A rendőrt sem kíméli A tejüzemben siránkozva fogad bennünket Rafael Já­nosáé művezető. Ma kaptak fizetést, átugrott a vegyes­boltba kenyérért, s mire visz- szaért. a kis iroda asztalán Üresen ta'álta a oénztár"á ját. Ezerötszáz forintja bán­ja! Bóna László törzsőrmes­ter gyorsan jegyzőkönyvet készít, hogy ismeretlen tettes ellen megindulhasson a nyo­mozás. majd visszaindulunk a városba. Cél: a Rózsa mű­vek! Hatvan legforgalma­sabb. legkevertebb közönségű esti szórakozóhelye. És ahol ezen a napon is a legtöbb szabálysértőt találni. Hatvan vepdég közül talán húsznál van személyi okmány. Petro- vics József „betonos” műve­zető félrészegen még az el­járó hatósági közegeket is sértegeti, ahelyett, hogy iga­zolná magát. Hasonló okból indul majd eljárás Horváth Anna, Ajtai Lajos ellen, míg Szőke Lászlót botrányos ré­szegség miatt idézik a rend­őrbíró elé. De a vasútállo­más is kínál meglepetést. A késő estében két boldogi kis­iskolás ácsorog az előcsar­nokban, vonatra várva. Ro­konlátogatóban voltak, lekés­tek az esti nyolcast, s most majdnem éjfélig kell itt ros- ‘oktlniuk. Aki nem talált haza Kilenc óra után Sütő Györgynek és Liktor Pálnak a Népkertbén akad utasa. Tizenhárom esztendős, ittas leányzó, akibe az Aranyfácán előtt Tbotlott az akciócsoport, s most megkísérlik szüleihez transzferálni. Nehezen megy. mert nem találja föl magát a Paoaaáj-házban. Pedig erő­sen állítja, itt laknak. A két tanárember végül becsönget az egvik lakásba, ahol aztán fölismerik a leánykát. s megmondják, hogy egy eme­lettel följebb keressük a csa­Dolomit— a Bükkből A dolomit a Felsőtárkányt Erdei Vasútüzem létfontos­ságú terméke. Az 1960-as években a megszüntetés ve­szélye fenyegette a keskeny nyomtávú vasutat, hiszen a személyszállítás, az idegen- forgalmi utaztatás díja még a fenntartási költségeket sem fedezte. Tóth Gyula, az észak-magyarországi erdei vasutak szakfelügyelője és Felbinger István, a vasút­üzem vezetője olyan lehető­ségek után kutattak, ame­lyek biztosítani tudják a kis­vasút fennmaradását. Kőbá­nyát nyitottak az Esztázkő- nél, s innét szállították a jó minőségű mészkövet a fo­lyók védőgátjainak építésé­hez, megerősítéséhez. E mun­kálatok során bukkantak rá a nyugati Bükk eddigi egyetlen cseppkőbarlangjára is. A kutatások során akad­tak rá Schréter Gyula geo­lógusnak. a földrajzi és ás­ványtani tudományok dok­torának a század első évti­zedeiben készített földtani térképeire. Ezek a térképek a Bükk hegység ásványkin­cseit mérték fel, s a Vár­hegy Felsőtárkányra tekintő oldalán gazdag dolomitréte­get jelzett. A megkutatás si­kerrel járt, s ezután saját erőből bányát nyitottak és kellő piackutatás után meg­kezdték az üzemszerű ter­melést. A várhegyi bánya a ’70-es években szerzett magának hímevet. jó minőségű dolo­mitjával. A dolomit fontos ásvány, az ipar számos ága­zatában nélkülözhetetlen. A kohászatban a nagy hőmér- sékleUv kiégetett és zsugo­rított dolomitot aprítva, vagy téglává formálva ke­mencék bélelésére használ­ják. Szükség van erre az ásványra az üvegiparban, a vegyiparban, a műtrágya- és tűzállóanyag-iparban. Igen alkalmas széndioxid (COi) fejlesztésére, újabban pedig magnéziumfémet is nyernek belőle. Finom pora — mint a VIM — tisztítószerként is­mert. A bükki dolomitbánya leg­nagyobb megrendelője az Ózdi Kohászati Üzemek, az évente termelt 50 ezer ton­nából 40 ezret szállítanak a kemencék béleléséhez. Tíz­ezer tonnát más beruházá­soknál — árvízvédelem, út­építés stb. — értékesítenek. ládot. Itt szőke fiatalasszony nyit ajtót, s kővé dermed, amikor a két önkéntes rend­őr elebe állítja az utast. — Az önöké? — Igen — emeli kezét az arcához a mama. — Engedik este kilenckor kószálni, kocsmázni? — A szomszédba indult..; — Mindenesetre keressék majd az osztályfőnökét. Ha­rangozó Miklósnét. A továb­biak reá tartoznak. A megelőzés érdekében Csanádi Gyula nyugdija* tanár alakulása óta tag az ifjúságvédelmi önkénteseknél, „íefúvás” után tőle kérek véleményt az akcióról. Elég­gé indulatosan fogalmaz. És am1 kor az iskola, a szórako­zóhelyek, a szélesebb társa­dalom felelősségét hangsú­lyozza. nem feledkezik meg a szülök szerepéről, mulasz­tásairól sem. Utóbb gyerme­kek tucatjai lepik el estente Hatvan elhagyott, félreeső helyeit, a gazdátlan épülete­ket és parkokat, anélkül, hogy a papák, a mamák tud­nának hollétükről, vagy egy­általán izgatná őket az ilyen bandázásban rejlő veszély. Ahogy mondja: az eddiginél jóval több felvilágosító muh- kára. szélesebb körű összefo­gásra van szükség, ha meg akarjuk menteni gyermeke­ink eltével.vedett kis csapata, it a teljes zülléstől. Hogy több ezerre vigyáznak? Hogy a többség biztonságban él, tanul, dolgozik? Ez a tudat nem ad fölmentést egyetlen gyermekért indított akció vállalása alól sem! Moldvay Győző

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents