Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-12 / 162. szám

MA: OB-FORDULO Vasárnap nemzetközi futam Sorban érkeznek a ver­senyautók és vezetőik az Eg­ri Volán hét végi hegyi versenyére. Ma. szombaton a magyar mezőny — mint- egv 75 kocsi — országos bajnoki forduló keretében méri..össze erejét a 24-es úton a parádsasvár—galyate- löi elágazás közötti 5450 mé­teres szakaszon. A kötelező edzést 10.30 órától kezdik meg a résztvevők, majd 14.30-kor lesz a verseny­start. Akárcsak a másnapi nemzetközi versenyen, itt is két .futam összesített idő­eredménye alapján hirdet­nek .gyöztese-Ret azt. egyes géposztályokban. abszolút és csapatversenyben. A külföldiek közül első­ként a többszörös csehszlo­vák bijnók. Marian Raitio- ha érkezett jifafc? „kütönau-. (Fotó: Szántó György) tóbusszal szállítva Forma Easter építésű autóját. A rendkívül látványos Forma —2 verseny kocsik egri be­nevezettjei közül az osztrák Helmut Achatz volt a leg­frissebb. Képünkön éppen Achatz.' látszik tavalyi mát­rai szereplésekor, a BMW Toj pilótájaként. A verseny- bíróság titkára, Madaras Sándor Budapestről kapott hírt az 1979-es abszolút győztes H. Jerich (March BMW) érkezése felől, de va­lószínűleg péntek esti lap­zártánk után a háromszoros Európa-bajnok olasz Mauro Nesti is átlépte határain­kat. A vasárnapi nemzetközi verseny a 8 órai kötelező ed­zést követően 10.30-tói Veszi kezdetét. Minden bizonnyal 1 népes. kgzönseíí' Víőtt'. 7; 1 itinen-snnan PÁRIZS Georges Marchais. a Fran­cia Kommunista Párt főtit­kára is részt vesz a moszk­vai 22. nyári olimpiai játé­kok ünnepélyes megnyitóján. Marchais július 17-én uta­zik el Moszkvába. Az IBM amszterdami sakkversenyének 11 fordu­lójában Ribli Zoltán sötétté) döntetlent ért el a holland Timman ellen. A magyar nemzetközi nagymester a nyolc sakkozó versenyében, jelenleg 6 ponttal a 3. he­lyen áll. Az 1984-es téli olimpia szervező bizottsága úgy dön­tött. hogy eltér a tervezett rendezési , időpontoktól es a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elé a február 7-i kez­dési. é-s a február 19-i záró időpontokat terjeszti be. Er­re a változtatásra azért ke­rült sor, mert az időjárási körülmények 1984-ben előre­láthatólag ekkor lesznek ideálisak. Vasárnap g volt Energia­pályán játssza következő Totó Kupa mérkőzését a Gyöngyösi SE labdarúgócsa­pata. s értesüléseink szerint pályára lep az újonnan iga­zolt játékosok közül Bár­sony. Tóth Gy.. Fiséiul, Tö­rők és Szalai is. Július 12-én nyílik meg és 28-ig fogadja a látogatókat a 10., jubileumi dr. Lénárt János országos hegyi tábor a-z eger—lillafüredi műút mentén, a Heregréten. A tá­borozáson minden természet- barát. részt vehet. A tábor önellátó, kötetlen, a részve­vők sátrakról maguk gon­doskodnak. s indítanak szer­vezett túrákaj Isi.' A fiataloknak sem kedvezett a zürichi sorsolás A nemzetközi kupaküzdel­mek sorsolása után az UEFA Zürichben elkészítette a fiatalok 1980 81. évi ver­sengésének menetét is. A magyar csapatokat — akart csak a kluboknál — itt sem kísérte szerencse, nehéz el­lenfeléket kaptak a selejte­zőben. A hagyományos UEFA- torna helyébe hivatalosan Európa-bajnokság lép. 32 ország nevezett a küzdel­mekre, 15 csoportban küzde­nek az NSZK-ban sorra ke­rülő döntőbe jutásért. A házigazda NSZK a rendező Jogán selejtező nélkül a ti-' zenhatos döntő tagja. A selejtezőket 1981. április 12- ig kell lejátszani. Magyarország ifjúsági vá­logatottja a 11- csoportba került és Romániával kell megküzdenie. Először rendezik meg a Ifi éven aluli válogatottak tornáját is. amelyre 27 or­szág nevezett. A magyarok ellenfele a selejtezőben: Szovjetunió és Románia. Szombati sportműsor Autó-motor: Az országos autós hegyi bajnokság 4. fu­tama a 24-es úton Párád- sasvár és a galyatetói el­ágazás között. Edzés 10.30 óra, verseny 14. A Sir oki Vasas országos motoros ta­lálkozója Sirolc. Kútvölgy. Telte: Agria Kupa nemzet­közi verseny, Eger. Népker­Köszönetét mondunk mindent kedves rokonnak, ismerősöknek és a munkatársaknak, akik felejthetetlen férjem, SZl ROMI JÓZSEF temetésén részt vettek és sírjára virágot hoztak. Gyászoló felesége, gyermekei és unokái flwkolafTi%4k1­íáwsíi* JULIUS H—AUGUSZTUS I-IO AZ IPARCIKK KISKEK. EGRI — GYÖNGYÖSI — HATVANI |»a pírholíja i ha n. PETOFIBÁNYAN Es BEI.apátfaLVAN A VEGYESBOLTOKBAN 30 ENGEDMÉNNYEL A szaküzletekben TANSZEREKBŐL es ISKOLATÁSKÁKBÓL is NAGY VÁLASZTÉK! ALIAS ti automata pálya 8-tól 18 óráig. Vízilabda: Epri Vizmíi— Külker SC OB. 11. B-s mérkőzés, Eper. versenyuszo­da. 17. Töm cg sport: Mun ka helyi olimpia kispályás labdarú­gás, Eger, Csepel Autó pá­lya 9. A Siketek Altalanos Iskolája felvételre keres szakácsnőt. Jelentkezni lehet: Eger. Klapka Gy. u. lü. őrétől. Farkas T«t- van. berze Nagy Já­nos/u, 3. III2. _____ H a* eladó. Ostoros. Rózsa u. 4. az. alatt. Pladó azonnal a Cse- bokszári-lakotelepen az E28. jelű épület­ben (Olasz u. 17—28.) a földszinten lévő 20-as számú nagyobb alapterületű garázs Érdeklődni Eger. Re- menyik Es. u. 2. du. 17—19-ig.___________ H étvégi ház telekkel Zsóri-íürdőn eladó. Érdeklődni Mezőkö- vesd. Rákóczi ut 19. központi fűtéssel. 1 uAn.nMfAi fi «-Mi» fürdőszoba-használat. tál. leányszobatár- sat keresek külön be­járatú szobába, augusztus 10-tÖl. ..Nem dohányzó” jeligére az egri hir­detőbb________­1 szobás albérletet keresek, eltartást is Gyöngyösön raktár- vállalnék. Pontos fi- nak, klubhelyiség- zetó. Eger. Bárány nek, vagy kisiparos- u, g. nak szuterén több---------------- f— évre kiadó. Érdek- Kiadó beköltözhető, lödni Gyöngyös: hir- kis családi ház naRv detésfelvevő iro- telekkel. Kál. Arany dában. vagy telefo- J. u. 1. Érdeklődni non este II után: személyesen. vagy 11-288. levélben. Laskovics n«rXM«<rxTxn-------Ti* András. nos Bp. G yongj oson Jász- n 27s-482 sági u. 10. alatt ha- K^ma u. 27»-«»:,. rom férfi részére bú- Szűcs községben egy torozott szoba für- 2 szoba, konyha, ve- dószoba-haszna!attal randas családi ház kiadó Érdeklődni eladó. Érdeklődni 17 órától özv. Molnár Béláné. 2 szobás----éíiSdíí ÍL°n55U,i' “• 14 egév/ n éző szövetkezeti la- —----------------------­k as sürgősen, fizeté- 2 s?:obas. összkom- si kedvezménnyel el- Ionos. tehermentes adó. Eger, Kertész öröklakás készpén- u. 34. 9 4. zért eladó. Eger. Só­Gyö»» ö.»n , laka- öklödé? dui’V' ö«- sós tarsashaz epité­te* béz sürgősen el- Minden típusú azé- tótokkal. Eger, G8­adó. Érdeklődni dél. melygépkoosi akku- roc tt f-_______. . u táni órákban, vagy muiátor készítéséi. Kis traktor sürgésen szombaton e6 vásár- javításai, tölteset,, .eladó, teljes telsze­naP.______________garanciával vállalom. Telessel. Eg> tenge­P ince eladó a Rác- Üzemképes akku- lyes. 10 láeroa, óláéi kapu tér mellett, mulátorok állandóan gyártmány. Ugyan. Eger. postafiók 240. kaphatók. Érdeklőd- ott új. vegyes tüze. —nT,..„r.. ni du. 4-től. Papp lésű kazán, önada­István.. Heves, Zn- golos. 28 ezer kilo. három és fél szobas nyl út 2-aL_________ riás eladó. Ugyanott k omfortos. kertes Trabant Limousine *u,„5j2Sibtenvészét'“* családi ház beköltőz. (UK 10-78 teher) MÄ"“K"nYkIL hetoen eladó. Er- igen jo állapotban Mondáin King ^1 tó­deklörini a helyszi- eladó. Műszaki vlzs- Hunyadi 5 nen is órától. gaja 1983. május 20- ««-sk. Hunj adt ut ni—ír érvényes. Érdék- •-----------------------;------­3 szoba. központi lodni Kovacs Gábor. Mely gyei m ?Kkocsl PetervMára, Vörös- eladó. Eger. Cifrakai gyermekek gondo­zását Vállalom. Szak­képzett gyermek­gondozó. Eger. Far­kasvölgy ut 22. INGATLAN fűtés ers IT. emeleti Tkp+OTP6' vagy °*2 hadáéi ut 8S _ Pu u. 142. fsz. 3. szobás lakást beszá- Kitűnő állapotban ----------------------------------­mitok es 18O 00« Ft- lévő 3 évee> Wartburg Menyasszonyi ruha ot kérek rá ..ibolya”, de Luxe. vizsga eladó. Eger. Csáknn> jeligére ay egri hír- után eladó Érdek- u. 13. 4. e-m. 2. ajtó. detőbe lódni 17 óra után, Fodor. Érdeklődni» Szövetkezeti------fiSál K*iiJfd2LÍ'LIL_^ - deLgA°W_ órákban. e ladó. Eger, Kertész Mo9t vizsgázott ZO-s 12 láda méh eladó, u. 34. V. 2. sárga Wartburg Lim. Párád. Kékesi, u. 39, ~T~; rr 21 WO km-rel eladó. Kiadó keveset has/­Kettoszobas. fürdő- szombat. vasárnap nait. süllvefgteti szobás családi ház délután. Eger. Fel- s ine er varrógép, ol- eladó. Eger. Turk szabadulás ter l. sz. csőn. 42-es férfias Íz* *Tjßyes . ut 2 R' ..***■ ___ ma rendelésre j..'ke* d eklödni 17 6ra_utan: g ioo-hs Skoda. jó szült bőrből. Kihúz« Andorn akta Iván :jo8 állapotban eladó, hatos rekamié ef négyszögöl telek Eger. Vécsey-völgy matracok. Fehér ágy, sürgősen eladó. Er- ;jg Érdeklődni Í7 teatüzhely. aran\■* deklödni Eger, Kas- óratol keretes festmény —--------— #ó állapotban "tevő J«1'1’ A lkaron 2 szobás, klsfogyosztfisu Ste- arany u’ *• fa fürdőszoba*. kertes yer Puch 500-as DL. p„aa családi ház beköltőz- es. vizsga előtt es ®var tü?eíe*,l hetoen eladó. Er- skod» íoo-a* 1982-ig k~ín ^rde**?M deklödni Alkar, vizsgázva eladó. Te- £***"■ Habó^Véám. Arany J. u. 2o. 1« lekessy u. 11. Tel.: Egei Babocsai San órától. ____ 17-389. _ nor u~ ■ f iban Ehárom«zobá°" ***** ríat ^ “ »««* .traktor társasházi lakás Csőn <a készpénzért. Majoros műszaki vizsgázott ugyanitt eladó Eger. Csoko- gyártmányú 4 ütemű benzinmotor ■» nai ut 45. tói sere alkalmas telket vennék. ..Társasház Eladó Felsötárkánv­3««” jeligére. Gyön- gyös. Pf.: tlő. Jászár okszállás on új, komfortos. csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni Gyöngyös. Bethlen G. u. 8 1.3 szobás, fszt. 3 du. ban lévő 280 négy­szögöl. zártkerti szó­ló. gyümölcsössel. Vikendteleknek is alkalmas. Érdeklődni lehet Eger. Rákóczi u. 80. V. 16. Janos. Füzesabony. 4 db nagyméretű vas­Damjanich út 16. PoUki Piai bontott keret<* üveafal 1 du Makiáron 3 alkatrészek és ka- m „ egy dá­csái,di ház a cent- Í rab ™ mé­rümban. azonnali be- ?dnk- Kge ■ Dot>° tér ,^,oen , mnt-es üve­költözéssel. áron ‘* gezes ?«ep nagy tan­aiul eladó. ..Julius IT Skoda Coupé, iákban. Eladó méc 284” jeligére az egri 65 000 km-rel eladó, hegesztő kovacsüllő. hirdetőbe. Recsk, Ércbánvate- munkapad, fúrógép. kÖT-nontlá* 24. tábori * tüzhel' egyéb szerszámok. Márkáz. Dobo u. 12. garazsos lakást kétszobásra flatar Cserélünk, vagy el­adjuk. Érdeklődni Eger. Albert út 5. fszt. 1. Kompolt központjá­ban 200 négyszögöl US rendszámú. Sül­teiken 3 szoba, ossz- es Trabant megkí- komfortos központi mélt állapotban sör- -lv<_ . h',/- ?i.«a“llytitor melléképülettel. ga_ lödni Eger. Zalka rázzsal. egri 2. 2 és M. 56. IV 12. 17 óra Gyöngyösön gyermektelen. dip­lomás házaspár össz­komfortos. üres szó. bát. vagy lafcrékzt Tiixartireden bérelne. ..Csendes otthon 972” jeligére. Gyöngyös. Pf. 115. Haroms/obáv fél szoba összkom foltos lakásra cse­rélhető. Lehetőleg után. _________ Z L írsz. Lada adó. Eger. Szőlő ut­ca lü. Dr. Szabó. 700 négyszögöl vízparti üdülőtelek megoszt­va is eladó. Érdek­lődni Tiszafüred. OMZH komfortos. tanácsi Schon B. u. 8 vagv bérlakásomat vsa- Kunhegyes. T.: ‘M~ ládi házra cserélném Belvárosban épülöd Gyöngyös belterü-0nócvlalfásos társas- létén. ráfizetéssel, házhoz társakét ke- „VädviPÄg” " bigére rexünk. .7NV*r" iel- 963 Gyöngyös, Pf.: jgére az egri hirde­115._____'________ _ tőbe. E ladó 2 icobás, kis, Gvöngvös. Jókai u. kertes családi ház. :t«. alatti 2 szoba. Eger. Arany János komfortos lakás út 9. Érdeklődni du. azonnal beköltöz- l<-tól. Biririyl, hetoen eladó. vagy Két családnak a~lkai- debrecenire cserél- mas. emeletes, kér- heto. Érdeklődni a tes családi házat cse- helyszínen szombat, •élek — nagv kertes, vasárnap, kisebb családi ház­ra. ..Kölcsönös elő­nyök” leiigére az egri hirdetőbe Hely- megjelöléssel. Egerben i es fel szo­bás szövetkezeti, la­kást venn »k . IV. emeletig. Ara'ánla­tok«t Dudás János ptado F rben 3 szo_ I-enlnvaros Nndrádl B;< k^,f,„.tos. M SSndor_u. i«. I'LLI. t4rs„,ak«. Végvlakasos társas- ami azonnal beköl- házban 3 szoba, kom- tözhető. a belváros- fortos. OTP-s lakás ban Telefon: 17-301 «■rí***«!. (.„ládl hoz- rtadó: h^nen. »orep.en cl- Ps|I i sondorné «do. üttr K»... üt K « András b.vó 5«. fs*t. 1. ÉftlAk- , ,u lodni du. 17 h-tol. szombat. vasárnap Belvárosi, úi eme- egész nap. Tsz-mell ékiizem ék­nek. költségvetési üzemeknek alkal­ma* kórrn e* naev nvö,.. 1eHg5re ^ sororatf>’artasra fól- rl hjrd«tóbe. szerelt esztérgalvos miihelv bérbe adó. vagv e'adó Egerben. ..Korrekt" jeligére az egri hirdetőbe. Bogácson Ri szám alatti ház eladó., helyszínen. go u. 32. hétvégi Cím a 3 szobás, .családi ház lűcs/jn eladó Erdek­-.lödni Eger-. Rákóczl út 115. sz­alatt. 17 óra tói. 1200- Páncéltokés pianínó , . - eladó. Ostoros, eladó. Eger. Cifra­központban. stiand Széchenyi út 18. kapu u. 41 VL2 Te­körnveke előnyben. „ .... ,a(„n. .,0,. Cím: Ficsór Károly, fe'uiuoti. vizsgázott 'efon. 14-398 Kompolt. Kölcsey üt Moszkvics Combi es Pannónia eladó. Fu- i-amoena eladó Er- zesabonv. Hősök út deklödni: Gyongyös- Andornaktálya, Ra- ;Ui sólymos. Ady E. u. kbo/i út 149. sz. csa_ - * 25. ládi ház eladó. Ér- Simson Schwalbe deklödni 18 o ától egyéves motorkerék- Kiadó 1 db 8 éves Eger. Szarvas Gábor pár eladó. Eger. Kér- heréit sodrott 16. út 1. fszt. lü.. vagy tész út 82. Besenyőtelek, Vörös­telefonon: 15-486. hadsereg u. 166. UT írsz. Tuibant él- --------------------------------­I ÁRMÜ «dó. Ei deklodhl Eladó 6 éves tehén jesfvi iu Noszvaj. Bocskai út 3 hónapos vemhes. 11. egész nap. Szajla, Kossuth út Kiiiínö állapotban 43. 1 evő 3 éves Wartburg Jé állapotban lévő -------­de Luxe vir««« után 500-as Fiat eladó. .»Vera” pójázószek- eludó. Érdeklődni 17 Füzesabony, Kos- rénv (ágvnemütartó- óra után Kál, Ady suth u. 29. kent is hasznaiható) u 75. sz. - - nagyon jó állapotban ZF-M lOl^S-ig vizsga- L>00 forintért eiad<'>. zott Lada 1300-as el- Cím: Egei. Tárká­adó Kerecsend. Fő pyi _B. u. 4. I'3. sz. u t Fehér muszlin meny­------- asszonyi rúna . vé­UH-s Trabant 6Ul-«s kony alkatra eladó. 1983-ig műszaki vizs- Eger. Sertekapu út gazott sürgősen el- 27. Ivád.vne. 3 év<*s. most vizsgá­zott piros Wartburg Limousine eladó. Ró­zsa Zoltán. Detk. Vöröshadsereg u. 16. Trabant Combi. 3 eves eladó. Érdek­lődni Gyöngyös. Te- aC|ó. Mátrafüred lefon: 11-40«. Udülösor 32. Bontásból üv egezett __ előszobafal és kisab­’ 82-ig vizsgáztatott. 5 lak eladó.-Eger. Ker- éves Raj Gaz el- u­adó. Eger, Koiozsvá­Segédmotorra \izs «áltatott Simson Schwalbe motorke- rékoár eladó. Gvbn­- gyös. Zalár u. 21. Kiadó egv darab 250. es Mercedes «ép- kocsi sürgősen, áron alul. Minden eJfo- ■•adh ttó ár:iján!a J10-431. VEGYES Telefon: Káposztagyulut 4 acél késsel 75 cm hosszú. 27 szélet 500.— Ft-ért 3 kés­s-e! 85 cm hosszú. 460.— Ft-ért felelős­séggel szállítok. Bt­lete»- ikerház fele énítési költségnél lényegesen olcsób- ban eladó, „össze- költözőknek elő­Usaladi ház kerttel, pincével a Zombori u. 12. alatt beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni Eger. Hatva­nasezred u. 18 b. fJvönfvö«. Kolozs­vári u 9 7. alatt 2 *roNi*. komfnrtn* Flc*er4lnrm egri lakás kp-f-OTP-át- Kallómalom úti II vállal***«!. hekül- '•rn.lcti. kétarnba- tözhetnen elnrió. Rr- o**z]<omfortos. taná- deklödni vasárnap lakájomat fáz- dó’előtt. Kállai. fűt esés 3. vagy 2..<.;--------—--------—_ szobásra. ..Bab!" jel F lc*«reinem gyón- i8éle egrl hirJde; gvösi egy9voba-gaz_ tőbe. fűtéses. összkom- .--------, vr-----­f orto* tanárai lav«- «»"«nem érdi 2 *omat maoánb ,7- « C' ,zobás °^y- ban lévő latráéra, ^mfortos. tanáréi eeetle* te.*ben-rr í^'ak,a'on\ »97” Ftrirklndni Kger. Ko Jeligére Gyöngyös. Pf.: 115. Diákok részére, bú­torozott s*oba szen­tembe*- 1-től kiadó Eger. Bethlen G. út 39. SZ. g«-*-hfn. essládí ház heköpözbetően el adó Eger. út 27. 2 szobás. összkom­dékel Érdeklődni Üjpest egyszemélyes j® Janos. Bekéécsa­F.«er. Szeoasszonv- ágyneműtartós he- t>a- Szarva«i út 69. völgyi kertvendéglő, verő eladó. Eger. Két darab másfél Dorner Ferenc. Ráchegy 37. _ éves kanca csikó é« Ä jUn^ú.*?*%?*”■ Tn Pe,Öti “• 34- “• Vörösmarty ut 30— —-------------UÁ7AéPá/^ 3 2. II 29. Érteti item a kedves HAt A j SAG vizsgázott Tra- vásárlókat. hogy —----------------------——— bánt Combi eladó, zöldség-gyümölcs űz­Eger. Cifrakapu út leiemet Egerben. a i0 evfs özvegy mű- 7t Liszt Ferenc út 7. vagyok, saját sz. alatt (Bástva vran. kisjá­ABC-vel szerűben) nyoma+ nevelem, megnyitottam. Nyíl- «»«^2 céljából vrn\c* mu«rak1\al vfl. 18. ezúton várom egy vőd,°; 1, K*r*caend> ig. Bota Gábor, /.óid- S.vcrmeke« lányvaev L° ut- -’!■ _________ség-gyümölcs keres- ozvegyassrony leve­r tt db eredeti, ú1. kedö. let- •Tlsza If-” jel­Lada 1300-ashoz való -----’- igére az egri hirde­g umi és Skoda-ön- Kérem azt a Zsiguli- töb£- Indítómotor eladó, vezetőt. aki látta. „ . Firdrklődnt : Szűcsi, vagy tud róla hogv 2.‘ éves barma, szem­orvos! rendelő. 1J-9. június. 28-Ali l‘veees ,ánv haza*­40.7-ms Moszkvics 198U. decemberig ér­ság céljából megis- komoly lozsvári u 12. Egri 2 szobás táv. fűtése« öröklakás sürgősen eladó, ko-f 4-OTP Érdeklődni szombat. vasárnap. Horváth József. Eger. Vallon u. 7. Társasház építésére Balassa 140 négy­szögöl telek eladó. ..Közművesített” jel­igére az egri hirde­I9i lMO-ae Tlsieull el- resgel a Kertész ut- adó. Holló Ferenc, cában feleségemet ‘"„”“5. Heves,. Táncsics u. 6. gépkocsijával vitte a ^ ev közötti 'crtl ri'‘ 3 . kórháza sz<tn»ked- va, ^ Most Vizsgázott 65 0WI ’ % M* képe* levelet várok, km-t fűtött Trabant .v®_L:_ ' ..Kalítindojok keríil­Combi eladó. Heves. Eladó gáztűzhely pa- jenek” jeligére az Vöföshadsei eg út 21, lackkal, 1 db új aj- egri hirdetőbe. szövetkezeti tőbe. fortos. lakás, beköltözhető. - c-n eladó. E«er. Olas. F**r belterületen út 35. vnt'2S. Ér­deklődni ttVvanott szobás. ös«zkomfor- tos. szövetkezeti la­kás e1odó. vaev E"°f Eladó E?er. l.e-m környékire cserei, út lW szánni esa^s- * iránvéo: «soo Ftm-. ..Megegye­zünk” jeligére az eg­di ház. pincével 216 négyszögöl terüie*»n ......... ......... A telek megosztható Vf* hirdetőbV két. kétszintes ♦*♦*- ----------------------------------­• heépftéses családi Gyöngyösön. Egri u ház építését engedé- 29. sz. alatti sznba- lyezik. Érdeklődni n konyhás, nagi' ker­/K-« S 100-aK eladó. Tárnáméi». Petőfi uL 3U_________ B AR ETTA as MINT- vrDl eladó Eger. Rákóczi út 38. 9 27. M >i-es Volga alkat­részként eladó. Eger. Bektai út 13. Dácia. 3 éves mű­szakival el^őQ. eset­leg 850-es iriatot be­számítok. Evde’-tódrű Fü^^sphnny. Tfiúság u. n. • ,r'. .1« ánanotban lévő T'p-s I2nrt-as Zs’gi’’1 eladó. Eger. Iglói u:_18.___ _ ___■ 3 éves Skoda S 30o L-és eladó. FeldebrŐ. Damjanich út 9. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy DR. TÖRÖK JÓZSEF ny. péDzigiyi tanáno*, mA/.sagitirvi szakértő, életének 81. eveben elhunyt. Temetése július 15-én, 11 órakor les/, az eyri bazilika altemplomában. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents