Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-30 / 177. szám
Tudományos kutatók Áz irodalomtörténész Cs. Horga 1st««őri Egri tudományos kutatók nyomában járva nem kerülhetjük el az irodaion^történet területét sem. Cs. Varga István. a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem orosz irodalomtörténeti tanszékének adjunktusa ül velem szemben, s betszél élet- útjárói, munkájáról, terveiről. Megtudjuk, hogy a vezetékneve előtti ominózus „Cs” anyai családneve kezdő betűje. Még végzős egyetemistaként kerül e megkülönböztetés a neve elé. mivel írásait rendszeresen közreadó Tiszáidj akkori főszerkesztője ajánlotta, hogy mivel sok a Varga- az irodalmi életben, legyen fel valami megkülönböztető jelet. A kapuvári születésű Cs. Varga a nagy múltú győri bencés gimnáziumban járt középiskolába, s ott is érettségizett, majd pedig a debreceni univerzitásön szerezte meg diplomáját. Már egyetemi évei alatt egy évet. töltött Leningrádban, s beutazta 'a hatalmas országot, a Baltikumtól a Krímen at Bakuig. Diplomaosztás után zsebében a moszkvai Lermontov-konferenciára cs egy hozzácsatolt előadói felkéréssel a tarsolyában indult el tanítani Edelénvbe. a kis borsodi bán.vászfaluba. Ott ismerte fel, hogy körülményei között aligha folytathatja maga elé tűzött nagy és szent célját: az orosz irodalomtörténeti kutatómunkát. Doktori disszertációját Németh László korai regényeiről irta. Ekkor került az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola irodalomtörténeti tanszékére, ahol öt éven át dolgozott. Aki valóban megismerte Cs. Varga Istvánt, az benne megtalálta a jellem egyenességét és a tanár lelkiismeretességét. Egykori tanárai hívására került innen a debreceni egyetem orosz irodalomtörténeti tanszékére. Legkedvesebb korszakját tanítja természetesen orosz nyelvű előadások keretében Puskinról, Dosztojevszkijről, vagy Jeszenyin világáról. Az orosz nyelv iránti szeretetét győri piarista tanárától „örökölte”, aki anyanyelvükön fogadta Pannonhalmán a szovjet csapatokat 1945-ben, s aki 1956-ban kikergette a gimnáziumból az orosz nyelv tanításának megszüntetését követelő ellenforradalmárokat. Megtudjuk, hogy jelenleg kismonográfiát ír Jeszenyinről, sót jövőre jelenik még az Európa Könyvkiadónál a „Visszaemlékezések Jeszenyinre” című kötet, melynek szerkesztési munkáit is Cs. Varga István végzi, de ő állítja össze a jegyzetanyagot és a tartalmas utószót is. Cs. Varga nevével sok helyen és gyakorta találkozhatunk. Tanulmányai zöme nemcsak Németh Lászlóról, Móriczról és Nagy Lászlóról szól, de kivált az utóbbi, már kiérett korában Puskinról, Tolsztojról, Jeszenyinről és a magyar—orosz irodalmi kapcsolatokról ír. értekezik. Szakmai folyóiratokban megjelent recenziói és egyéb írásai száma csaknem százra tehető, az újságcikkek száma pedig több százra rúg. Hármas irodalomtörténeti vállalás képezi most Cs. Varga István részére munkássága súlypontját: a regényíró Németh László, Németh és az orosz irodalom kapcsolata, s végül a Jeszenyin című témakör. S mindez a lelkiismeretes tanári munka mellett nem kis vállalkozás. Elmondja, hogy egyre több lehetősége van országos lapokban. folyóiratokban, különböző magyar és idegen nyelvű kiadványokban publikálni.- de mégis — mivel lelkes egrinek érzi magát —, julius SO., »zeni» igyekszik jelen lenni a helyi, a városi és megyei fórumokon is. Így került sor arra is hogy bedolgozott a Heves megyei fiatalok megjelenés előtt álló versantológiájába: az Ütrahívásba is. Tőle származik a kötet címe, de ő írja. az elemző-értékelő kritika jogát is fenntartó Utószót is. A hagyományújító, s egyben kezdeményező antológia pártoló szerve a Heves megyei Tanács és a KISZ-bizottság. Tudományos terveinek első sorában szerepel az Egri Fö- egyházmegyei Könyvtár sla- vica-anyagának a lehetőség keretei közötti maradéktalan feltárása és tüzetes feldolgozása. Ehhez az érdekes munkához bizonyosan tud majd Cs. Varga István időt találni, — segítő tanítványa már van. Németh László nyomán azt vallja, hogy a távlattartó tájékozódás, az itéleterö nagyobb önállósága megóvhatja az alkotót a vidékiesség- töl. ellensúlyozhatja a serkentő ingerek csekélyebb voltát is. A Veres Péter i „vidéken élni, országban gondolkodni” elvét Németh László-i korparanccsal egészíti ki: „az országban is világban gondolkodni”. Németh szerint „a provincializmus nemcsak korlátot jelent, hanem lehetőséget is. — azt, hogy az embernek provinciája. tartománya van". A vidéken élő, vidéken adódó problémákkal küzdő értelmiségi emberek erőpróbája, hogy a regionális láthelyzet hátrányait mennyire tudják kiküszöbölni, esetenként éppen előnyre változtatni, mennyire képesek bekapcsolódni az ország szellemi áramkörébe. Cs. Varga István életútja is példázza, hogy egy sor magát Heves megyeinek, egrinek valló tudományos férfiút „szippantott magához" a debreceni univerzitás. Az egri tanárképző főiskolát Debrecenben alapították, s egy ideig onnan áramlottak a tanárok Egerbe. Az utóbbi időben megfordulni látszik az „áramlás” iránya: Egerből kerülnek tanárok Debrecenbe, vagy vállalják az utazás terheit, az átjárást. Bán Imre professzor, az egykori „dobós” diák, 24 évet tanárkodon a gyöngyösi gimnáziumban, Bitskey István kandidátus, docens, két egri vonatkozást is tartalmazó kötet szerzője, az országos irodalomtörténet terén már befutott férfiú az egri tanárképző gyakorlóiskolájából került a' debreceni egyetemre. A sort folytathatjuk a halmajugrai Juhász Bélával, az Alföld szerkesztőjével, az abasári Fúlöp Lászlóval, aki Gyöngyösön volt gimnáziumi tanár, Szuromi Lajossal, aki a káli gimnázium pedagógusa volt. Befejezésül külföldi kapcsolatai iránt érdeklődöm. Egyre izmosodnak azok a szálak, melyek Cs. Varga Istvánt külföldi szakkörökhöz fűzik. Ebben segítségére van nyelvismerete is. „A nyelvismeret elemi szükséglet — mondja —, amely nélkül kutató már idehaza sem boldogulhat!” Szélhámosságnak tartja azt. ha valaki régi. korok kutatójának vallja magát, de közben a magyaron kívül egy nyelvhez sem konyít. Cs. Varga egyre intenzivebb kapcsolatokat tart fenn neves Szovjet hungaro- lőausokkal. Mielőtt elválnánk, a lelkes egrivé érett Cs. Varga István szóvá teszi, hogy rendkívül furcsa, hogy Balassinak nincs semmi emlék állítva. egy kurta utcácskán kívül Egerben, noha tavaly múlt 400 esztendeje, hogy az egri várba szegődött huszártisztnek, s az egri végvári katonák sorában szerezte gazdag és változatos élményanyagát verseinek. — Ebben a kis országban — mondja —, ha valahol, akkor Egerben jogos lenne a Balassi-kultusz ápolása. Egér Balassi életének négy évig a szintere volt, lírájának pedig életre szóló forrása az egri élményvilág. Sem művelődési. sem oktatási intézmény nincs róla elnevezve. Ha már Balassi Bálintnak, a magyar líra irányszabó ősének, első világirodalmi rangú héroszának szobra nincs a várban és a városban, legalább egy emléktábla hirdethetné és tudatosítaná az évente itt megforduló több százezer látogatóval soha el nem halványuló érdemeit.” Sugár István Hivatása: az emberség Egy kiváló orvosi cím krónikája Az ünnepélyes pillanatok emlékezési-e késztetők. Erről győződhetett meg dr. Szabó Ferenc, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője, amikor sokesztendős eredményes tevékenységének méltatásaképpen a közelmúltban átvette a Kiváló orvos kitüntetést. Látta azt a hajdani ifjút, aki reményekkel felvértezve indult az életbe. —- Nem vagyok orvosdi- nasztia leszármazottja. Apám kereskedelmi iskolai" tanár volt Miskolcon, s vérbeli pedagógushoz méltóan nem befolyásolt, nem határozott helyettem, hanem rám bízta a döntést. Én azért választottam ezt a hivatást, mert nála szebbet, felelősségteljesebbet — egyébként annyi év után is ez a véleményem — nem tudtam elképzelni. A diplomát 1947- ben szereztem meg Budapesten, s izgatottan vártam azt. hogy tájékozottságomat, felkészültségemet gyakorlati tapasztalatok sorával gyarapítsam. A rajt valóban jól is alakult. A miskolci Semmelweis Kórházba került, s a bőr- és az urológiai osztályon három esztendőt töltött. Azt hitte, hogy elsősorban a gyógyítással, az emberségből fakadó segítségnyújtással foglalkozik majd. — Nem egészen így történt. Hivatásos honvédorvos lettem — ilyen minőségben költöztem Egerbe is —, s ezen a poszton maradtam 1956. október 15-ig. Ezután a megyei KÖJÁL alkalmazottja voltam, majd 1957 elejétől bejutottam a megyei egészségügyi osztályra, ahol 1959-től osztályvezető-helyettesként, 1962-től pedig osztályvezetőkent dolgozom. Pillanatnyilag egyetlen olyan kollégám sincs, aki ilyen hosszú ideje tölti be ezt a tisztet. Ügy is mondhatnám, hogy megszerettem ezt a gondokkal terhes, ám mégis örömet szülő elfoglaltságot. Az általam irányított kollektíva azért szorgoskodott, azért munkálkodik a jelenben és a jövőben, hogy a lakosság orvosi ellátása gyors ütemben javuljon. A látványosság, a csinnadratta elmarad, ám elsősorban rajtunk áll — s ennek tudata felemelő érzés —, hogy ezt a nemes célt megvalósítsuk. Lenne miiéi büszkélkednie, de egyéniségétől távol áll. idegen az ön mutogatás. Annál szívesebben beszél iriszont a közös sikerekről, azokról, amelyekért másokkal együtt kardoskodott, érveit; vitázott nap mint nap. — 1959 februárjában a párt Politikai Bizottsága vizsgálta az egészségügy helyzetét, s meghatározta a hosszabb távra szóló tennivalókat is. Ennek köszönhető, hogy országszerte lendületes fejlődés bontakozott ki. Természetesen szűkebb hazánk sem képezhetett kivételt. Ekkor fogtunk hozzá annak a hálózatnak a kiépítéséhez, amely évről évre terebélyesedett. Oj létesítmények sorát avathattuk. Teljessé vált az alap- és a gyermekkörzeti ellátás, s ma már nem a mennyiségi, hanem a minőségi előbbre lépés a cél. Nem kis dolog ez, de hát a régi feladatok megoldása is komoly erőpróbát jelentett számunkra. A nehézségeket, a megpróbáltatásokat lassan elfeledjük — így is van rendjén —, s csak azt emlegetjük — többek között —, hogy az elmúlt két évtized során Hatvanban kórházat adhattunk át, az egri intézményt bővítettük — ezek a munkálatok még nem fejeződtek be —, Gyöngyösön rendelőintézet nyitotta kapuit. Ennek örülhetett a megyeszékhely lakossága is. Az integráció, a gyors, a hatékony segítség révén orvoslódik az arra rászorulók panasza. Jó arról is szólni olykor, hogy a holnapok még többet ígérnek. Az eddiginél is sokoldalúbban törődünk majd — ennek anyagi feltételeit megteremtjük — az időskorúak- kal. akik közül a mostani létszámnál többen juthatnak majd a szociális otthonokba és az öregek napközijeibe. A korszerűség követelményeinek érvényesítésére tetemes summát áldozunk. A hatodik ötéves tervben megindul a gyöngyösi kórház rekonstrukciója, a Zagyva-parti városban pedig új rendelőintézetet létesítünk. Az osztályvezető nemcsak szervez, irányít, hanem arra is ügyel, hogy a városokban és a falvakban tevékenyke* dő kollégái mindig hivatásuk magaslatán álljanak, azaz mindent megtegyenek a betegek gyógyulásáért. — Az anyagiasság mindig tévútra csal. Köztudomású, hogy akadnak olyan orvosok, akik könnyén engednek csábításának, s arra törekszenek, hogy minél több hálapénzhez jussanak. Jó érzéssel mondhatom, hogy az ilyenek száma jóval kevesebb, mint . valaha volt. Nincs annyi etikai vétség, mint régebben. Ez annak is köszönhető, hogy határozottan felléptünk azok ellen, akik megfeledkeztek alapvető kötelességeikről, s mindenekelőtt jövedelmük gya-_ rapítására koncentráltak. Még nagyobb szigorral büntetjük azokat — szerencsére az ilyesmire ritkán akad példa — akik felszínesen látják el teendőiket, holott az emberek egészségének védelménél semmi sem lehet fontosabb. Egy villanásra ismét a pályakezdő fiatalembert, a tervekben bővelkedő ifjút látja, s ebből a helyzetből fakad a számvetés igénye. — Akkoriban arra vágytam, hogy gyógyító orvos legyek, dehát a dolgok úgy alakultak, hogy az irányító apparátus tagjává váltam. Olykor el is fog a nosztalgia. de mégsem bántam meg hogy így alakult az életem, hiszen nem keveset tehettem azért, hogy praktizáló társaim mind jobb körülmények között munkálkodhassanak. Lassan közeleg a nyugdíj ideje, az a korszak jön, amikor napjaimból Sokkal többét áldozhatok a családra, az unokákra — pillanatnyilag még csak egy vart, ő is mindössze háromhónapos —, a könyvekre, a hobbikertre. Abban a tudatban teheti ezt, hogy dolgos évtizedei során jelesre vizsgázott hivatásszer etetböl, emberségből... Pécsi István H. Barta Lajos: Ki volt Marija Oktyabrszkaja? III. Az első riadó Pjotr Ivanovics Csebotyko a háború óta nem dohányzik. de most rágyújt. Furcsán hosszút szív a cigarettából. — Marija Oktyabrszkajavai 1943-ban ismerkedtem meg. Frontsebesülésem, kórházban töltött két hónap után. Omszkba irányítottak, tankvezető iskolába — ’ oktatónak. Ott találkoztunk. Különös volt: egyik nap jelentik. Marija Oktyabrszkaja kihallgatásra vár. Azt hittem, egyik katonám felesége. Mondtam, küldjék be. Kiderült, hogy a tanítványom lesz. Nagy lett a felfordulás: asszony a tankiskolán! Rajta kívül ott nem volt nő. Dehát a behívó szabályos volt: intézkedni kellett. Kiürítettünk egy kis szobát, az lett a lakhelye. — Egyszer elmondta, hogyan került ide. Közölte: megtakarított pénzét. amit még a háború előtt gyűjtött össze, és az eladott értékeiért kapott összeget már elküldte a bankba — tank- építésre. Nem csodálkoztam ezen. Akkóriban országunk egész területén megkezdődött az össznépi gyűjtés. a hadsereg harci ereiének növelésére. Megtakarított pénzét, fölösleges ruháját. bútorát mindenki felajánlotta az államnak. Kilencvenöt milliárd rubelt adtak össze az emberek. — ma ríja UKiya orszitaja közölte azt is. hogy a tank, amit a pénzéért építenek, a Harcostársnő nevet fogja viselni. Ennek története: Marija Oktyabrszkajat, mielőtt a tankiskolára került, s mielőtt engedélyezték, hogy megtakarított pénzén, jelképes összegért tankot vásároljon. Tomszkból a szibériai asszonyok tanácskozására Novoszibirszkbe küldték. A tanácskozás a novo. szibirszki operában volt. Ott egymás után emelkedtek szólásra a küldöttek. A gyárukról, a kolhozról beszéltek, s elsősorban arról, munkahelyük hogyan segíti a hadsereget. Oktyabrszkaja az elnökségben ült. Hallgatta a felszólalásokat. A dobogón akkor Zója Letu. novszkaja, a nehéz — FD — mozdony vezetője beszélt. Felhívással fordult az asszonyokhoz: ne féljenek a technikától, szükség ván • most arra. amikor a férfiak a fronton harcolnak. hogv minél jobban, gyorsabban elsajátítsák az addigi férfi- níunka fogásait. Ekkor Ok_ tyábrszkaja elöreszólt: — Derék ember vagy Zója. — A szünetben összeismerkedtek. Oktyabrszkaja azt mondta: — Ha tudnád, mennyit segítettél nekem. — Miben? — kérdezte Zola. De Marija Oktyabrszkaja már nem válaszolhatott, csöngettek, véget ért a szünet. A kérdésre felszólalásában adott választ. Javaslatot tett, hogy a kongresz- szuson a Szibéria asszonyai kezdjenek gyűjtést, vegyenek repülőgépet a frontnak. Majd egy kis szünet után így folytatta: — És én, én egy tankot veszek. És magam viszem a harcba. Elküldtem a pénzem Moszkvába. Válasz még nincs, de remélem. megengedik. — A második szünetben most már Zója kereste meg Marija Oktyabrszkaját. És ezt követően nem váltak el, sem aznap, sem másnap, egészen a tanácskozás végéig, A kis. vékony Zója. három gyerek anyja, leningrá- di asszony volt. Barátságot kötöttek, s emlékül egymás naplójába írtak. Zója ezt írta: ..A tank erős lesz. ha lesz akaraterőd. És ha majd egy pillanatban a gép már nem bír többet. akkor egész akaraterődet gyújtsd szívedbe és a tank engedelmeskedni fog. Zója”. Marija Oktyabrszkaja pedig ezt írta Zója naplójába: ..Vigyázz a gyerekekre, neveld őket. és mindennap segítsd a frontot. Minden vonat, amit vezetsz, segítség lesz a frontnak, vigyél tankokat. kövedéket. szenet. Emléked örökké velem lesz. Kívánok neked sok szerencsét, hogy viszontlásd tériedet. Marija.” Együtt mentek a területi bizottságra is. Zója az utcán várta meg Mariját. És amikor végre kinyílt az ajtó és megjelent Oktyabrszkaja, Zója a zavart mosolyból megértette: a területi bizottság engedélyt adott. Marija a tankkal a frontra mehet. Ekkor Marija Oktyabrszkaja elmondta Zójának, hogy a tankot Harcostársnőnek fogja nevezni. Először Ilja Ok- tyabrszkijnak akarta nevezni. de meggondolta. ez igazságtalan lenne. Nemcsak a férje halt meg. — Különös asszony volt. Szép, és ne higgye senki.' hogv katonának született. A családiának akart élni. két fiát sűrűn emlegette. az egyik hegedűművésznek készült. a másik géoészmér- nöknek. És hogy nő volt, mindig kitűnt még a laktanyában is. — Hat hónap után Marija Oktyabrszkaia értesítést kapott: elkészült a tank, vegve át a hadiüzemben. Egvütt mentünk. Mania Oktyabrszkaja kérésére én festettem a páncélra a feliratot: ..Harcostársnő”. Amikor elindultunk, a hadiüzemben dolgozó asszon vök sokáig kísértek bennünket. Mariia OktvabrSzkajának ajándékokat adtak, egv evakuáció- ban élő ukrán asszonv pedig áradta Ukrajna térkénét. És azt mondta: ..Szabadítsátok fel Ukrainát”. Két nap múlva ind”Hűnk lom á «he1 vünkre Marija Oktvabrszkaía kérésére a narancsnoksáe hozzáiárult; én lettem a tank parancsnoka. A tank legénvséeét nedia a tanWákolán veszett két, fiatal katona egészítette ki. Gálkin híradós és Jászko lövegkezelő. Szmolenszkbe. a harckocsizó táborba irányú tottak bennünket’ — A szmolenszki harckocsizó táborba hajnalban érkeztünk. Különös volt a fogadtatás. Amikor megállt a harckocsink, és kinéztem a tank fedélzetén. katonák gyűrűjében álltunk. Mindenki a felírást olvasta: ..Harcostársnő”. Senki nem mozdult. Ilyet még nem láttak. De Marija Oktyabrszkaja határozottabb volt mindannyiunknál. Elindult az egyik nagy földkunyhó felé, ahol a parancsnoki szakasz gépfegyveresei laktak. Vizet kért, megszomjazott.. A földkunyhó egyik sarka esősátorral volt elválasztva, ez volt az étkező, benne a katonák készítette asztalok, padok. De köröskörül ételhulladék. újságdarabok, cigarettavégek. Marija Oktyabrszkaja megitta a pohár vizét és most már — a még mindig bámuló katonák legnagyobb megdöbbenésére, ő intézkedett. Sorba állította őket, felsepertette a földpadlót, íemosatta az asztalokat. padokat, kitisztíttatta a katonák sáros csizmáit. Aztán megint sorakoztatta őket és most már meghívta mindegyiket teára. — így kezdődött az első nap a szmolenszki harckocsizó táborban. És beszélgetéssel folytatódott. Mindenki Marija Oktyabrszkaja után érdeklődött. De a beszélgetés nem sokáig tarthatott. Délben, hirtelen, váratlanul megszóalt a riadót kürt. (Következik: IV. A legénység él).
