Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-19 / 168. szám
Micsoda ételek, micsoda etetés! Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit ? Amerikai—NSZK filmkomédia Aki ölni akar, gondosan megtervezi, kiszámítja, az izgalomtól elszorult torokkal. rendellenes szívveréssel küszködve végigcsinálja képzeletében mindazt, amit majd elkövet. Hiszi is azt, hogy igaza van, amikor a tettet elköveti, olyan bosszú vagy egyéb szenvedély irányítja lépéseit a végső pontig, hogy nem tud meg borzadni szörnyű szándékától. Nos, ilyen emberölés itt nincs, bár a hullák derekasan szaporodnak. A hadszíntér a sok-sok konyha, azok közül is a legnagyobbak, a leghíresebbek Európában. Itt mindenki, minden az ételek , és az etelek élvezete körül forog. A nagy konyhafőnökök nemzetközi vetélkedőjén eppen az a tét, kiket is tart s'í ismeretlen gyilkos az európai szakácsmesterek — magyarul, séfek — közül a legnagyobbaknak. Az ölési motívum, az, hogy a tettet a gyilkos miért követi el. az utolsó pillanatig titokban marad, az is. ki a nyomtalanul és szakavatottan séfirtó megszállott. De az ételek Könyvek házhoz szállítva megjelennek előttünk, a színes film minden rafináltságával ránk törnek és a poétikus Huszárik-film jut eszünkbe Krúdyról, Latinovitscsal a főszerepben, ahogyah ott ragyogtak az asztalon sorjában a gyomornedveket izgató fenségességgel. Nem véletlenül jutott eszünkbe ez a lírai hangvételű magyar film. Ott az evés, az asztal, az ételek a maguk helyén voltak, és bemutattak egy szenvedélyt, adták az élni vágyó ember jellemrajzának egyik eszközét. Itt az étel, a gasztronómia, a magyarul köznapian, de kedélyesen zabának nevezett valami, a falatok sorozata főszereplővé lép elő. Minden, mindenki a konyhában, valaki és valami; csak akkor él és csak azért él mindenki, hogy újabb étel és újabb ételsiker megkóstolható, élvezhető és dicsérhető legyen. Itt minden „szuper” a leg-eken is túl, csak az semmi és értéktelen, amit a másik csinál. Ezen a szinten veszekszenek, tépik egymást a gyerekesen naiv komédia főszereplői. Indítékaik is gyermetegek a hiúság indáitól dúsan körülfonva. Amikor 7’ed Kotcheff ezt a filmet elképzelte. rendezői lelke előtt bizonyára megjelent az európai és amerikai ínyencek, sznobok szövetségének egész vezérkara, mint nézősereg, hogy élvezze a torkos Max, Hobby és persze Natasa száj- és ujjnyalogatását. amint az érzelmek felsőfokán kielégítik gasztronómiai vágyaikat. S bár tudjuk, hogy egy nagyon csinos és nagyon bájos nő vállára kenve az édesség még édesebb, ezt így sokáig, a krimis meseszövés apró pancsolásai közben nem kívánjuk. Ha nincs néhány jól elhelyezett geg, talán mocorogtunk volna a székeken, mi. nézők, hogy itt ezzel a lakomával és ilyen szárazon ne etessenek. Még az sem érdekel bennünket, hogy Louist a Buckingham-palotá- ban a királynő az ételekért agyondicsérte. Az operatőr itt a főszereplő, aki színes képeivel hosszú időn keresztül egyenes irányban tudja tartani érdeklődésünket. és még az oly sokszor elpuffantott, , a némafilmek ideiéből ismerős ötleteket is ízléssel tálalja nekünk. A veszekedős szerelmespárt George Segal, Jacqueline Bisset játsszák: beillenek Európa luxusszállóinak minden részletébe. Azt a bizonyos fa Ián kot, az eleven evési reklámot Robert Morley gurítja elénk mázsás hasával és k u g! i goi y ó - szemei vei. így enni már szinte művészet. Farkas András , / V Az egri Megyei Könyvtár az idős emberekért A különböző témájú könyvek gazdag választékával várja olvasóit Egerben, a Megyei Könyvtár. Az intézmény dolgozói nem felejtkeztek el azokról sem. akik már nehezen mozdulnak ki otthonukból. hogy a szabad polcok kínálta kötetek között személyesen válogassanak. Éppen ezért az idén új ke^, deménvezést, szolgáltatást vezetnek be az idős emberek Vöröskeresztes rajzpályázal Megalakulásának 60. évfordulóját ünnepli 1981-ben o magyar ifjúsági Vöröskereszt. Az egészségóvó-mozgal- mi munkájukat elsősorban oktatási intézményekben végző ifjú vöröskeresztesek ebből az alkalomból programokat dolgoznak ki az 1980— 81-es tanévre. Mr at formálják ezeket az akcióterveket az ifjúsági vöröskeresztes alapszervezeti titkárok nyári táboraiban, amelyek a napokban nyitották meg kapuikat több megyében és Budapesten. Az általános iskolásoknak, akiknek sorában mintegy 180 ezer úttörő vörcskeresztes tevékenykedik, rajzpályázatot hirdetnek. A beküldhető pályaművek lehetnek például plakáttervek „megrajzolhatják” a gyerekek a vöröskeresztes iskolai élet egv- egy jelenetét; Kiállítások rendezését is javasolják. jUfp mu m fi MSU. július 19., szombat megsegítéseié — közöttük is elsősorban a mozgássérültekre, az ágyhoz kötött öregekre gondoltak —. akik szamára az ősztől kezdődően házhoz szállítják majd a kért könyveket. A Megyei Könyvtár olvasószolgálata most az új kez21. Pelageja azonban hiába tüzeskedett — dühe lepergett az öregasszonyról. A Nagy Manya nemcsak hogy nem menekült el ész nélkül a házból, mint ahogyan mindenki megtette volna a helyében, de még az arcizma se rándult. Leült a kemencepadkára, a fehér csíkos szövetnadrágja felett a szoknyáját térden felül felhúzta, kei'esztbe tette a lábát, s a tetejébe még rá is gyújtott. Manyának ez a szemtelensége kijózanította Pelageját, különben isten tudja, mi nem történt volna: nála még a rendes emberek sem gyújtottak rá anélkül, hogy meg ne kérdezték volna, akkor hogyan is engedte volna meg egy ilyen jött- mentnek! Csakhogy, gondolta Pelageja, ennek az asszonynak valami van a tarsolyában, nem üres kézzel jött, ha már egyszer ilyen tüntetőén leült. így hát messziről — tapogatózva — megkérdezte: — Mi van oda kinn mostanság? Mi újság a faluban? deményezés bevezetését megelőzően az igények felmérését végzi. Eppen ezért kéri« azokat, hogy akik az új szolgáltatást igénybe akarják venni, jelentsék be nevüket és lakcímüket a Megyei Könyvtárnak: 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 16. — Hát van egy s más. Hogy is lenne másképp — mondta békülékenyem Manya. — Marják egymást? — Hogy marják-e? Van, aki marja, de van, aki boldog. — Persze, persze — sóhajtott Pelageja, — igaz is, igaz. Van, aki boldog. — Te csak ne sóhajtozz. Te sem vagy az a hű, de boldogtalan. — Én? — könyökölt fel csodálkozva Pelageja. — Tudom, amit tudok. — Ugyan, ugyan, ne bánts... A férjem eltemettem. én meg ... Manya nem tiltakozott. Ezek szerint Alkáról van valami híre, jutott eszébe Pelagejának, és hirtelen olyan jól érezte magát, mintha belopó zott volna a házába a nyár. Fürgén felkelt. — Látod, micsoda bánatom van! Vendégem jött, én meg fekszem, akár egy darab fa. Bocsáss meg nekem, bocsáss már meg. Marja Arhipovna, olyan ostoba vagyok — szólalt meg régi hangján, Se otthon, se szakember Miért jutott válságba a tarnamérai közművelődés? Az utóbbi időben egyre rosszabb hírek érkeztek a községből. Többen panaszolták azt. hogy ézen a településen válságba jutott a köz- művelődés. A klubkönyvtárnak nincs otthona, mert élet- veszélyessé nyilvánították. A bajokat csak súlyosbítja az, hogy az épphogy vegetáló kulturális élet irányítását, szervezését olyan emberre bízták, akinek még érettségi bizonyítványa sincs. Először túlzottnak tűntek a vészjelzések. Sajnos, nem így van: a gondok ugyanis aggasztóak. Ebben a faluban jól boldogul a lakosság. A Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben kiegyensúlyozott a gazdálkodás: a tagság anyagilag is megtalálja számítását. Ráadásul szépen jövedelmez a háztáji, s az otthoni állattartás is. A módosságról bárki meggyőződhet: ha végigsétál az utcákon, akkor megcsodálhatja a takaros lakásokat, a hivalkodóan drága vaskerítéseket, a különböző típusú személy- gépkocsikat. Pénz tehát van, és nem fukarkodnak vele: készséggel költik olyasmire, aminek értelmét látják. Szellemi igények, művelődési vágy? A legegyszerűbb lenne azt hangsúlyozni, hogy ilyesmiről sző sincs, a helybeliek érdektelenek. Igen. az afféle látszatmentség lenne a semmittevésre. Ezt az érvet azonban azonnal vessük el, mert az ismeretgyarapítós óhaja sokakban felébredt: a tsz szocialista brigádjai országjáró útjaik során nemcsak szórakoznak, nemcsak megkóstolják a tájjellegű borokat, hanem megtekintik a múzeumok nevezetességeit is. Évente egy-két alkalommal eljutnak a színházi előadásokra is. Nyilvánvaló, hogy nem ez a felső fok, mégis olyan útra léptek, amelyen érdemes lenne haladni. Természetesen csak akkor, ha akad olyan értő kalauz, aki magabiztosan vezeti őket az egyik szintről a másikra. Nem tagadjuk: vannak közömbösök is, akiket kielégít a módosodás, s ennél többet nem is akarnak. Az is tény viszont, hogy egy lelkes, egy sokoldalúan képzett népművelő őket is megmozgatja. Addig érvel, addig győzködik, amíg csak felfigyelnek a kedvező kínálatra, s elmennek egy-egy rendezvényre. 2 Mérán azonban nincs hol kopogtatni. A könyvtár egy tanteremben szorong, s mint mondják: ezzel zárult is a kör. Mit tegyenek, hová hív. ják a közönséget, hol működtessék a különböző kiscsoportokat? Nos, első hallásra elfogadhatónak tűnik ez a magyarázat. Annál is inkább, mivel már 1948-ban kedvezőbbek voltak a tárgyi adottságok. Akkor az urasági cifra istállót alakították át — nem kis részben társadalmi munkával — a kultúra hajlékává. Most ugyanez az épület fenyeget összeomlással, ezt nem célszerű renoválni. ezt kellett — jobb megoldás híján — bezárni. A tehetetlen kesergés mégsem indokolt. Az iskolában ott a pinceklub, a Dél-hevesi Építőipari Szövetkezet bizonyára nem őrzi féltve a jókora tanácstermét. A KISZ-táborban vetítik a filmeket, itt is fogadnának jó néhány rendezvényt. Dolgozhatnának a szakkörök, egymást követhetnék a gonddal összeválogatott tematikájú TIT-előadások, a közhasznú tanfolyamok — pillanatnyilag csak a kertbarátok és a fotózás kedvelői találkoznak rendszeresen —, ha lenne, aki szervezné, szorgalmazná, népszerűsítené ezeket. Arról ’se feledkezzünk meg, hogy Zaránkon van háza a kultúrának, mégsem téved a tájékára senki, mert a csukott ajtók nem vonzóak. 3 Mondjuk ki kertelés nélkül: a válság egyik oka az, hogy nincs szakember, hogy olyanra bízták az irányítást, aki még az érettségi bizonyítványt sem szerezte meg. Lassan négy esztendeje annak, hogy a tanácsi vezetők kiharcolták — a járási művelődésügyi osztály mesz- szemenően egyetértett ezzel —, hogy ne tiszteletdíjasokat, hanem függetlenítetteket alkalmazzanak. Csak dicsérni lehet ezt az igyekezetét, azt viszont aligha, hogy nem rátermett diplomásokat kerestek, hanem előbb egy érettségizettel, majd egy nyolc osztályt végzettel elégedtek meg. azaz lemondtak a nagyszerű lehetőségek kiaknázásáról. Semmilyen elfogadható in dók nincs erre a megalkuvásra. Ilyen rendelkezés sérti akad — ha lenne, akkor a leghatározottabban tiltakozna ellene minden jó érzésű ember — olyan viszont van. hogy „jogosítvány” nélkül senki nem vezethet semmilyenfajta „személygépkocsit”. „Sem ideiglenes, sem állandó jelleggel. A kulturális miniszter ezt világosan megszabta. az illetékesek köny- nyen rábukkanhattak volna erre a paragrafusra, amely ebben az esetben teljesen jogos. Tévedés ne essék: nem személyek ellen emelünk vétót, hanem egy másutt is előforduló vészeden káros gyakorlatot ostorozunk, s azért kardoskodunk, hogy a közművelődést sehol se tekintsék sokadrangú ügynek, mert ilyen esetben a következmények rendszerint elszomorítóak. S még egy: az effajta intézkedések hatására — a klubkönyvtár vezetője Dzvo- nár Sándorné, az iskolaigazgató felesége — akarva- akaratlanul is, megindul a mendemonda, a sokat sejtető, a tényeket többszörösen eltorzító pletyka, sustorgás arról, hogy ki, kit és miért támogat, ki. kinek a jóvoltából jutott egy álláshoz. Ezt az sem szünteti meg, ha „megtiltják” az újságírók tájékoztatását — ez egyébként nem szívesség, hanem kötelesség —, ennél sokkal jobb módszer az, ha mérlegeljük a jogos bírálatot, s korrigáljuk az elkövetett hibákat. A járási művelődésügyi osztály vezetői — közbenjárásunkra — megígérték, hogy legkésőbb szeptember elejéig felszámolják a gondokat, s szereznek megfelelő végzettségű szakembert. Ez megnyugtató, csak az a baj, hogy korábban nem voltak ilyen igényesek, holott ez munkaköri kötelességük lett volna. Kár, hogy erről megfeledkeztek. Pécsi István pöszítve a hiányos foga miatt, s maga is meglepődött, éppen olyan hízelgő és vidám hangon, amelynek senki, még maga Pjotr Ivano- vics sem tudott ellenállni. — Folyton-folyvást csak egyedül, már az agyam is begyepesedett. Nem, nem, Marja Arhipovna! Leülünk a szamovár mellé, megiszunk egy-két pohárkával — ünnep van ma. Csak fújjad, fújjad a füstöt, ne zavartasd magad, Masa. Valaha, amikor a gazda még egészséges . volt, magam is vettem cigarettát. Tán levennéd a csizmád is, ne gyötörd a lábad, majd adok neked a kemencéről meleg papucsot... A hír, amelyet Manya hozott (persze miután háromszor a pohár fenekére nézett — Pelageja mindjárt tudta, hogy száraz torokkal nem beszél az öregasszony), minden várakozását felülmúlta: a községi tanács elküldte Alkának az igazolást a szémélyazonosságihoz. — Igazat mondasz, Masa? Nem téveszted össze valami mással? — faggatta Pelageja, és — nem bírta visszatartani — elsírta magát, hisz éppen ebbe az igazolásba betegedett bele, mondhatni, ezért esett ágynak. Folyton a Fatuskó nyakára járt. kö- nyörgött a kolhozelnöknek, siránkozott Pjotr Ivanovics- nak — sehol semmi. „Nem olyan időket élünk most — mondta neki Pjotr Ivano- vics. — Vissza kell hívni a fiatalokat a faluba. Várj”. De hogyan várjon? A lánya személyazonossági nélkül van a városban — ez még rosz- szabb, mint eltévedni a sűrű erdőben. Most' aztán nagy kő esett le a szívéről— Alkának van személyazonosságija. — És mikor volt ez? — puhatolózott újra, még mindig hitetlenkedve Pelageja. — Tennapelőtt. — Tennapelőtt? És neked volt szíved, Marja Arhipovna, eltitkolni egy ilyen hírt a szülőanyjától? — Mer’ hát honnan tudnám vóna, hogy’ fogad ez az anya... — Ugyan, ugyan — legyintett sietve Pelageja —, minek hánytorgassuk fel a múltat. Néha a napot is eltakarják a felhők, én meg — ostoba öregasszony vagyok ... Beszélj, beszélj, Marja Arhipovna! — De hát mit mondhatnék? Vaszálij Ignatyevics mondta tegnap a boltban: „Végképp, aszongya, kirepült a lányunk. A katonai hatóság igazolást kért .. — Na és, kiadták az igazolást? — Hát mán hogyne adták volna? Mondom, hogy a hadsereg kérte . .. — A hadsereg? — ismételte elgondolkozva Pelageja. — De hát akkor Vlagyik sürgette a dolgot... Istenkém. Masa! Uramisten! — kiáltott fel Pelageja, és kicsordult a könnye. — Ezek szerint, együtt vannak? Ök ketten? Én meg itt folyton rágom magam, sehol se találom a helyem . .. — Hiába, az anyai szív — jegyezte meg sokatmondóan Manya. — De szeretném, jaj, de szeretném látni, milyen boldogok — bökte ki merengve titkos vágyát Pelageja. — De hát mozdulni se bírok. Gúzsba köt a betegség. Annak a kancának meg eszi be se jut, hogy legalább írna. Hát ilyenek ezek a mai gyerekek. A lelkét kifacsarják az embernek, ha kell, amikor meg már minden jól megy nekik, rendbe jönnek, eszükbe se jut az anyjuk... Manya vigasztalta Pelageját, hogy majd csak megjön az a levél, nem vész el, meg hogy minek is írt volna eddig Alka —■ csak felizgatta volna az anyját, ha egyszer nem volt rendben az igazolványa. Aztán váratlanul ‘felajánlotta.: — Hát ha nem bírod kiválni — menessz követet. Egyik lábam ott, a másik meg itt. — Te? A városba? — Mér’ ne? Jól komi nézek. Bízd csak rám. Pelageja jól összeszorította az ajkát — mint mindig, amikor valamit el kellett döntenie. Közben gyors számvetést csinált, mibe kerülhet neki ez a Manya-féle utazás. Negyven rubelbe. Az sok. Majdnem egy egész havi sütődéi fizetés. Másrészt viszont, gondolta, mit számít a pénz? Miért ne áldozhatna a saját nyugalmáért? (Folytatjuk}