Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-18 / 167. szám

HORGÁSZAI Érdekességek a világ minden tájáról A murrnanszki „Dalnie Szeljonzi” Tengerbiológiai Intézetben (Szovjetunió) vég­zett kísérletek során- megfi­gyelték, hogy a halak bizo­nyom szagoktól összetömörül­nek, másoktól viszont szét­szélednek. A vizsgálati ered­ményeket hasznosítani akar­ják a halászati és horgászati módszerek fejlesztésében.- 0 ­A svájci René- Gremoud a G .everzersee folyóból egy 139,5 cm hosszú és 21,2 kilo­gramm súlyú csukát zsák­mányolt. Ez a fogás jelenleg ehben a halfajt«ban világ- ■•ekordnak számít.- © ­A horgászcikk-készítők, úgy, tűnik, kifogyhatatlanok az ötletekből. Egy NSZK-beli cég olyan szemüveget hozott forgalomba, melynek két ol­dalán egy-agy kis lámpa van elhelyezve. A pompás segéd­eszköz megkönnyíti az éjjel horgászok munkáját. A mi­ni reflektorok fényénél köny- nven cserélhetők a horgok és felhelyezhetők az újabb csalik. Az ára 12,5 márka.- 0 ­Amurcsali. A vízinövé­ny ékkel táplálkozó amurt még kévés horgász fogja. Szén nem is csodálkozha­tni, mert még ismeretlen az a csali, amely izgatólag, céalogatólag hat erre a hal- lajtára. Ha hinni lehet a híradásnak, akkor már meg­született az a csodaszer, amelyre szívesen rámegy az amur. Íme az összetétel: Vágjunk néhány maréknyi spenótot apróra és rétesliszt­tel keverjük össze, oly mó­don, hogy gyúrhatóvá váljék és tapadjon. Ha nincs spe­nót, megteszi valamelyik hí­nárféleség is. Növeli a haté­konyságot. ha némi mézet is adunk hozzá. Ezután már csak a szerencsére van szük­ség és akkor meglesz a nagy fogás.- © ­Az angol Gateway Pro­jekt Marketing Ltd (Liver­pool) „Spanish Fly” hal- sprayt hozott forgalomba. A spray-rendszerű dobozban levő folyadékkal be kell permetezni a halak csaliját, majd megkezdhető a horgá­szat. A titkos recept szennt gyártott kondicionáló folya­dékanyag már messziről fel­hívja magára a halak figyel­mét és szinte tnegbüvöli őket, ezzel gazdag zsák­mányhoz juttatja a horgá­szokat. Egy-egy flakon 2,49 angol fontba kerül.- © ­Fehér harcsát fogtak. Egy nyugatnémet sporthorgasz, H. Ándres 112 cm testhosszúsá­gú és 10 kilogramm súlyú fehér (albínó) harcsát fogott. A hír azért érdekes, mert a fehér harcsa legalább olyan ritka, mint a fehér holló.- © — P. Breuning terjedelmes tanulmányt készített a hor­gászat történetéről. Eszerint már 15 000 évvel ezelőtt is fogtak halat horoggal. Mind­ezt az ásatásokból előkerült horgok, szigonyfejek stb. igazolják.- o ­A Gothaer Versicherung biztosító (NSZK) társaság legújabb szolgáltatásaként meghirdette a horgászfelsze­relések és horgászruházat biztosítását. Ezek szerint az éves biztosítási összeg 30, a kárért kifizethető díj maxi­málisan 2000 márka.- O ­Villám csapott a horgász­botba. A Vimmerbyben meg­rendezett horgászversenyen tragikus körülmények között halt meg egy svéd horgász. A gyorsan kerekedett vihar­felhőkből hirtelen villám csapott a horgászbotjába, amely azonnal végzett a sze­rencsétlen emberrel. Szabó Lajos mesztési témák láthatók. — A kiállítás ideje: 1980. augusztus 19—szeptember 4. — Bélyeggyűjtő köreink tagságának a bemutató meg­tekintését, a MÁV 33 %-os utazási kedvezménye is elő­segíti. A XXII. moszkvai nyári olimpiai játékok megnyitásá­nak napján alkalmi levele­zőlapot ad ki a posta. A lap bélyegképén, amelynek névértéke 00 fillér, Hajós Alfréd látható, aki az első úikori olimpián, 1896-ban két versenyszámot is meg­nyert, A levelezőlap terve­zője Dudás László. A lap bal oldalán az athéni olim­pia érmének mindkét olda­lát mutatják be. -—A 69. országos mezőgazdasági és élelmezési kiállítás és vá­sár augusztus 19-én nyílik Budapesten. A megnyitás napján alkalmi levelezőlap jelenik meg, melyet Wider­komm Ervin tervezett. A bé­lyegképen az OMÉK emblé­mája. bal oldalán a témá­ba illő különböző rajzok lát­hatók. — Ugyanezen a na­pon a Pusztaszeren rende­zett ünnepségek 35. évfor­dulója emlékére alkalmi le­velezőlapot ad ki a posta. — Szeptember 16-án a 25. geofizikai szimpózium em­lék-levelezőlapja jelenik meg. Tervezője Dudás Lász­ló. A bélyegkép a Magyar Geofizikusok Egyesületének emblémáját ábrázolja. A lap bal oldalán hazánk vázlatos geológiai térképé és Eötvös Loründ arcképe lesz látha­tó. Valamennyi levelezőlap példányszáma százezer, el­adási ára 70 fillér. — Július 25-én a 1 már ismertetett 1 forint névértékű. Schönherz Zolién születésének 75. év­fordulóiéra kiadásra kerülő bélve? jelenik meg. A bélve­get a Pénzjegynyomda ké­szíti. a A 69, országos mezőgaz­dasági élelmezési kiállítás területén, a 24. számú pa­vilonban a kiállítás időtar­tama alatt bélyegbemutatót tekinthetnek meg a látoga­tók. A bélyegeken főleg mezőgazdasági cd növényter­ALKALMI BÉLYEGZÉ­SEK: Júl. 22. Tour Inter­national Danubian — Nem­zetközi Duna-istour. Bp. 8. Júl. 25.; 9. A Schönherz Z. emlék belyeg megjelenése alkalmából, Bp. 4, Júl 25— 27.; Kiskunsági napok. Apajpuszta, Júl 26,; Duna­kanyar. nyári tárlat, Eszter­gom, Júl. 26.; Duna-ksnyar, nyári egyetem. Esztergom. Augusztus 1—2—16. Bee­thoven-hangversenyek, Mar- tonvásár. Aug. 2.. 16., 17., és 20. XIV. nyírbátori ze­nei napok, Nyírbátor. Aug. 10. Báthori István Múzeum. Nyírbátor. Aug.; 19—20., Kiskun napok. Kiskunfélegy­háza. Auig. 16—20.; 25. Geo­fizikai szimpózium. Székes- fehérvár. Aug. 19—20.; Hor­tobágyi lova.snapok, Horto­bágy. Aug. 22—24.; Pannó­nia 4. Concentration Inter­nationale Motocyclits. Kecs­kemét. Aug. 26. II. országos gyógyszertechnológiai kon­ferencia, Sopron, Szeptember 27.; 450 éves a túri alma mater, Mezőtúr. * Carte maximum hírek. A Filateliai Vállalat boltjai­ban a következő carte ma­ximum újdonságok kapha­tók: Bethlen Gábor, József Attila. Vega-sakk, . Tihanyi apátság, Fa szobrok. A kö­zös magyar—szovjet űrrepü­lés alkalmából 4 darabból álló sorozat készült az 5.—Ft-os bélyeg felhaszná­lásával. A blokkból is ké­szül 'carte maximum Farkas Bertalan képével. Mindkettő kapható a boltokban, illet­ve előfizethető, előjegyezhe­tő a körökön keresztül — A meajelenő Kisfaludy Károly és Erdei Ferenc bélyeghez is készül levelezőlap carte maximum céljára. Németi V. HAZAI TÁJAKON Á zsombói kis erdő Erdei láp Szegedtől tizenöt kilomé­ternyire, a Dorozsmán ke­resztül Kiskunmajsára veze­tő utón érjük el Zsombót. Kis falu a homokos, löszös vidékein. Mégis érdemes oda vágj' inkább mellé látogatni. Sze­gedről menet a falutábla előtt, de már házsorral szemközt érjük el azt a zsombékos területet, amely­ről a község is kaphatta a nevét. Jobb kézről egy út ágazik ki Szatymaz felé, s átellenben, utunk bal olda­lán terül el a zsombói kis erdő, amely a természetvé­dők szavával élve az alföldi táj ősi képét őrzi. Mit látunk itt? Az út mentén mindenekelőtt az er­dőt, amelyben az akác és a nyár uralkodik, s nem ritka benne a kőris meg a szil és sűrű az .'íjnövényzet. Az elegyes erdő ben néhol ösz- szefüggő akácos terjeszkedik, it.t-ott pedig ritkásabb feny­vesek zöldellmek. (A szerző felvétele) Az elágazástól nem. mesz- sze, az út mellett az átala­kított csárdaépület, felirata l/tZJUx a szerkesztő ,,Elkeseredett feleség” jeligére: Kérjük, írja meg vállalat cí­mét, s természetesen férje ne­vét, hiszen enélkül nem tudjuk kivizsgáltatni, hogy történt-e mulasztás az üzem részéről. Ugyanakkor javasoljuk, fordul­jon férje a vállalat munkaügyi döntőbizottságához, bérügyek­ben is a munkaügyi döntőbi­zottságnál lehet panaszt emelni első fokon. ..Sárkány utcai lakosok, Hat­van” jeligére: Panaszukat a hatvdni vámosi tanács egészségügyi osztálya vizsgálta ki, s megállapították, hoay a panasz jogos. Mivel a város e területén a tanács ha­tározata szerini sertéstartásra nem adnak engedélyt, az osz­tály felkérte a szükséges intéz­kedés megtételére az inazgatrí- si osztályt. Reméljük, az intéz­kedés hatására hamarosan meg­szűnnek a panaszok. J. János, Eger: Észrevételével teljes mértékben egyetértettünk, s levele alap­ján köröttük is javaslatunkat. Az illetékesek válaszáról Pf 23. című roimtunkban tájékoz- tatjuk az érdekelteket. Köszön- jük a levelet. Kereszteli vény Kelet felől szerini Rózsa Sándor betyár­csárda. Ki hinné, hogy a hagyomány szerint postaépület volt, azaz — még a lovas postajáratok korában — itt váltott volna lovat a posta. Még meré­szebb a képzelet abban a történetben, amely szerint a betyároknak jeles tanyázó­helye volt e csárda. (S te­gyük hozzá, melyik volt csárdához nem fűződik itt a Dél-Alföldön betyárhistória, mégpedig lehetőleg Rózsa Sándor szerepeltetésével?) Ügy mondják, a pincéből rejtekalagút vitt az út túlol­dalára, s ezen át meneked- tek a betyárok a pandúrok elől. Nemrég pedig a szegedi Somogyi-könyvtár kiadásá­ban megjelent Marián Mik­lós A Dél-Alföld madárvilá­ga című könyvében olvas­hattunk e tájról szép össze­foglalást — főleg madárvilá­gát illetőéin. N. F. G. Gizella, Gyöngyös: Egyet kell értenünk azzal, hiszen a gyakorlatban sajnos nagyon sok üdülő tapasztalja, hogy a mátrai üdülők gyümölcs- ellátása akadozó s a beszer­zési árak jóval magasabbak, mint a környező településeken kialakult árak. Javaslatát to­vábbítjuk. a válaszig kérjük szives türelmét. B. Imre, Heves: Egy korábbi rendelet már korlátozta a kollektív szerző­désben meghatározható jutalom­szabadságokat, s csupán úgy rögzítették, hogy bizonyos ese­tekben adható. Kivételt képe­zett a törzsgárdatagoknak ad­ható jutalomszabadság, melyet a törzsgárdaf okozatok elérésének évében lehetett a dolgozók ré­szére biztosítani. Újabb változást hozott e téren a napokban meg. jelent lOílltm. VII. W. számú — a Minisztertanács és a Szak- szervezetek Országos Tanácsa elnökségének együttes határo­zata. A 3. e. pont ja így szgl: ff b. pontban foglaltakat méh* haladó (egyes fokozatoknál aranyosan mnn—ionn Ft-ig terje­dő összeg / anyagi elismerés, 7 ajándéktárgy / vagy jutalom- szabadsáa nem adható. Változatlanul érvényben van az a lehetőség, hogy a mun- kahelui vezető. mérlegelés alapján, a végzett munka ju­talmaként 12 napig tarledő ju­talom szabadságban részesítheti a kiemelkedő munkát végző dolgozókat. a 45. számúnak. 44. Víz az eleme. 46. Orfeumi csoportos tánc. 48. Ideszállítja. 49. Be­jegyzett 52. Kívül. 53. Az élen. 56. Román pénz töb­bes száma. 58, Ürmérték. 59. Keleti férfinév. 60. NSZK­Ufom kétezer éré lelt út: — szolgák, rabszolgák, vad nomád pásztorok, keresztesek, hajdúk, kurucok hólepte nyomán jövök, — honnan a pór­hadaknak élén, — mindig Kelet felói: — ... Váci Mihály: „Kelet felöl” című verséből idézünk: folytatása a vízszintes 14. és függőleges 19 számú so. rok megfejtése. Vízszintes; 1. Az ős tenger megszemélyesítője a. görög mitológiában. 9. Ébreszti. 14. Az idézet első folytatása 15. A tévébeli „Esti mesék” Károly bácsijának kutyája. 16. Hamis. 17. Prémes állat (—’). 18. A nitrogén és a fluor vegyjele. 19. Kéthar­mad rőí! 20. Szaharai vihar. 22. Teodor páratlan betűi. 23. Fiatal nóstényszairvas. 24. Anyagi ügyeit rendezi. 25. Öltöget. 26. A gadolinium vegyjele. 27. Hangot ad. 28. Tengeri rák. 30. Női név. 32. A Fülöp-szigetek fővárosa. 33. Kutyák. 36. Kioktató. 38. Nevezetes országgyűlés szín­helye. 39. ..Bűvös.. . ” (Weber operája). 41. Becézett Mária. 43. Olajbogyó. 45. Szívesen látott vendég — lányos ház­nál. 46. Szomszédos betűk. 47. Bolgár pénz. 48. Havan­na spanyolosán. 50. Niesak. 51. Három zenében. 52. Jár­ványos betegség. 54. Indulat­szó. 55. Te meg én. 56. ... Taylor (filmsztár). (37. Egyforma betűk. 58. Fény­máz, névelővel. 62. Vízmo­sás. 65. Régi olasz gépkocsi- típus. Függőleiges: 1. Az oxigén, a jód és a fluor vegyjele. 2. Kör alakú tér. 3. Etelka be­cézve. 4. Élösdi. 5. Község Tolna megyében (i. sz. 7215). 6. Az ozmium vegyjele. 7. Percent. 8. Vörösmarty által megénekelt bolgár vezér. 9. Kicsinyítő képző. 10. Ézsau másik neve a bibliában. 11. Kábítószer. 12. Morsehang. 13. Semmibe vevő. 17.. . esik (helyesírási hibával). 19. Az idézet befejezése. 20. Szám­tani műveletet végez. 21. Ópiumot is készítenek belő­le. 22. Tenor szerep „A va­rázsfuvola” című operában. 24. Dohányzik. 25. A hegedű tartozéka. 28. Abban az eset­ben. 29. Az egykori egyipto­mi alkirály török neve volt. ,31 Minisztérium névjele. 32. Gleccserkő. 34. Balett. • táncosnő. 35. Falnyílások kő­keretének függőleges oldala. 37. Tisztogató. 40. Súlyarány rövidítése. 42. Igent mondott beli és norvég gépkocsik jel­zése. 61. Köpülö része! 63. Fényit. A július 11-i keresztrejt­vényünk helyes megfejtése: „Mária Terézia — Országo­kon, városokon keresztül — Magyar nemzeti nyelv és irodalom”. ★ A helyes megfejtést bekül­dők közül sorsolással egy- egy könyvet nyertek: Bog­dán Lajos Gyöngyös, Szabó János Tiszanána, Pataki Lajosné Eger. Tóth Kálmán­ná Kömlő, Gyuráki István Zagyvaszántó. A könyveket postán küldjük cl. MAI MŰSOROK RADIO Kossuth 8.25 A halhatalansag jár­művei. 8.35 Kam ara muzsi­ka. 0.34 Szállj le, pille . . 9.53 Lottósorsolas! 10.05 Hétszinvirág 10.35 Salamon király álma. 10.40 Opera­áriák. 11.00 Katonadalok. 11.10 A népszínmű regé­nye. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Zenekari muzsika. 14.01 Kórusfesztivál. 14.16 A népszokások dalai. 14.44 Magyarán szólva ... 1-5.10 Magyar fúvószene. 15.28 Sztárok — anekdoták nél­kül. 16.05 Húszas stúdió. 17.10 Barokk kamarazene. 17.35 Láttuk, hallottuk. 18.00 Régi filmslágerek. 18.15 Hol volt hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Óra, mutató nélkül. 20.21 Régi híres énekesek műsorából. 20.45 Népi ze­ne. 21.19 Mozart-művek. 22.15 Moszkva ’80. 22.30 Tíz perc külpolitika. 22.4Ö Lutoslawski: II. szimfónia, 23.15 Romantikus operafi­nálék. Petőfi 8 05 Könnyűzene. 8.20 TÍ2 perc külpolitika. 8.33 Slá­ger-múzeum. 9.21 Harminc perc alatt a föld körül. 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Zene­delelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anya­nyelvűnk. 12.38 Népi zene. 13.15 Nőkről nőknek. 14.00 Kettőtől ötig ... 17.00 Szó­ból ért az ember. 17.30 Ötödik sebesség. 18,33 Bé­csi vér. (O peret tresz letek). 19.00 Válogatott felvételek. 20.00 Régi nóta, híres nó­ta. 20.33 Válogatott ember - mesék. 21.32 Popműhely. 22.17 Zenes játékokból. 23.15 Nóták. Miskolc 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Kulturális körkép. Vissza­tekintés az ifj. Horváth István országos amatőr színjátszó-fesztiválra. Szer­kesztő: Antal Magda és Dobog Béla — Country­zene. 17.40 Emberek, utak, járművek ... (Hol parkíroz­hatunk a kirándulóhelye­ken? Útépítések és forga­lomkorlátozások Heves me­gyében). Szerkesztő: Imreh József. 18.00 Észak-magyar­országi krónika. — 18.25 Lap. és műsorelózetes... 16.15 Természetbarát. 16.35 Csali... 16.40 Mindenki közlekedik ... 16.55 Irány az olimpia! 17.35 Játék a betűkkel. 17.50 Vásár ’80. 16.25 öt perc meteorológia. 18.30 Amit nem építünk fel... 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Delta. 20.20 Családi j kör. 21.10 Muszorgszkij: Gyermekszoba. 21.30 Tele. sport. 22.05 Támadás egy idegen bolygóról. (Ameri­kai filmsorozat). 22.55 Tv- hiradó 3. 2. műsor 18.10 Még egyszer — gye­rekeknek! 18.45 Természet­barát. 19.05 öt perc mete­orológia. 19.10 Mindenki közlekedik... 19.30 Tv-hir- adó. 20.00 Az emberiség hajnala. (Olasz filmsorozat). 21.00 Tv-hiradó 2. 21.25 Te­levíziós mesék felnőtteknek. Mesék az Ezeregyéjszaká­ról. 22.20 Az építészet ürü­gyén. 1980. július 18., periek I

Next

/
Thumbnails
Contents