Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-14 / 138. szám
rrr film Színházi levél A Kigyótojás — és ami benne van És Bergman, a lélék legtitkosabb zugainak, az érthetetlen félelmeknek, a gyermekkorból visszamaradt magyarázhatatlan iszonyatnak megszállott kutatója s kiváló ismerője is, megcsinálta a maga filmjét a fasizmusról. Fölidézve, hogy gyermekkorában cserediákként éppen a kibontakozásban lévő fasizmus Németországában vendégeskedett, vagy hogy néhány esztendeje ismét az NSZK-ban él. ott rendez, természetesnek tűnik, hogy a szinte rászakadó feladatot akarva sem tudta volna kikerülni De miért is akarta volna? Hiszen korábbi munkáiban is föltűnik egy-egy képsor tankokkal, katonákkal, amely gyermekkorában e máig megverítékeztető eseményre utal. Kígyótojás: akár az áttetsző héj alatt vonagló gyilkos hüllő, olyannak tűnik a 20- as évek végének Németországa. Ezt sugallja az amerikai—NSZK filmdráma címével a svéd rendező, aki ez alkalommal rettentő akarással elevenítette föl magában mindazokat a mesterségbeli fogásokat, amelyekkel a lehető leghatásosabban lehet elborzasztani valamitől a nézőt. Hallani szinte eltorzult kiáltását: vigyázat! Ez a hüllő a hidrák fajtájából való, ha egy fejét le is vágtuk lehet, ezer nő helyébe. Tapasztalatainak kelléktárából mindent előkotor, ami hasznos lehet a figyelmeztetésre. Ha eddigi munkáiban alig- alig fordított gondot például arra, hogy érdekes legyen egy sztori, hát most maga az izgalmas történet is leszögezi a nézőt a székhez. A színhely az 1923-as évek válságidőszakának nyomorgó-éhező Berlinje. Itt próbál élni fivérével s annak elvált feleségével Abel Rosenberg artista. Csak miután bátyja rejtélyes öngyilkosságát követően a nyomozó származásáról faggatja, akkor döbben rá, hogy mint zsidót veszély fenyegeti ebben az országban. Félelmeivel, egyre gyorsabban felőrlődő ideg- rendszerével sógornőjéhez, Manuellához menekül, aki egy piszkos lebujbán — kabaréban — végzett munkával tartja fönn magát. Abel bizakodása, hogy e kedves és tiszta nőnél otthont, megnyugvást talál, néhány órát sem tarthat. Hiszen a rendőrség arra kéri, a hullaházban segítsen azonosítani néhány brutálisan megölt embert. A gyanú szálai hozzá vezettek, ugyanis mind' a hét titokzatos körülmények között elhunyt ember az ő közvetlen környezetéből való. És most — sajnos — talán illene nem folytatnom. . . hogy mindenki „nyugodtan” végigizgulhassa a filmet, s találgathassa, ki volt a gyilkos. Sajnos! Mert úgy tűnik, a kiváló művész tiszteletre méltó szándéka — éppen a görcsös szólani akarás, tenni akarás igyekezete miatt — félresiklott. Annyi elfogult szenvedéllyel próbálta megidézni az állandó tébolyult félelemmel a titokzatos, értelmetlen és érthetetlen iszonyatokkal teli világot, hogy filmjét — páratlan művészi eszközeinek segítségével — önkéntelenül szinte már a horrorba fordította. Pedig milyen lebilincselő- ek munkájának elején filmtörténeti rímei. Megidézi a nemrég nálunk is újra bemutatott nagyszerű produkciót, a Kabarét, mintegy továbbfejlesztve annak hátborzongató hangulatát. Hiszen míg ott Lisa Mii.elli énekét hallva még el-ellágyulthat néhány pillanatra a közönség, itt már gát nélkül ömlik rá a szenny, a mocsok, Bergman képével megidézi Visconti Elkárhozóttak-ját, túlvilági rettenetéivel az Al- tonai foglyokat, vagy... Lehetne még sorolni azokat az alkotásokat, melyekkel nemcsak témája rokon, de ezúttal művészi kifejézesi módja is. A meg- és felidézésekkel azonban eljut Hitchcock rémfilmjeiig is. S éppen a titokzatos fekete mancsok, villanó rejtett kamerák, a „valaki” által beindított lift, a labirintusszerű fold alatti raktár. az őrült orvos láttán jut eszébe az embernek, hogy e produkciónak nem ártott volna, ha nemcsak a lélek bugyborékoló félelmének — igaz, kitűnő — leírásával próbálja a kort megjeleníte% Is mirtWg Salt azt keresi, ami hiányzik az alkotásiul, ahelyett, hogy azt nézné, ami van. .. — le- gyinthet most az olvasó, s lehet, igaza van. Hisz mind ez ideig még nem esett szó a Kígyótojás gyönyörű, tiszta szerkezetéről, felépítéséről. vagy például Bergman színészeinek megszokottan kiemelkedő játékáról. Liv Ullmann Manuella szerepében, David Carradine Ábelként, vagy akár Gert Froebe, ~a felügyelő és Heinz Ben- nent, az orvos sokáig emlékezetes marad, akárcsak Sven Nykvist operatőr képei. S nem lehet megfeledkezni a rendező ismét megújulni látszó művészi eszközeiről, melyek segítségével végül is megrázó és maradandó élményt kínál a nézőknek. Kojakunk Pesten... Nos. azoknak, akik azokhoz a rendes nézőkhöz tartoznak, akik ha már beültek egyszer egy szórakoztató filmre, akkor minden poénnak szánt napi viccen fegyelmezetten nevetnek — érdemes megtekinteniük az új magyar filmvígjátékot, amelynek címe: Kojak Budapesten. Természetesen elsősorban akkor, ha nem tartanak attól, hogy a produkció második felétől olyanná változik a frizurájuk, mint a fényes koponyájú főhősnek. . . A szándék persze ezúttal is elismerést érdemel: alaposan megnevettetni a nyáron — mindenki úgy tudja — kacagásra kiéhezett közönséget. Az eredeti ötlet nem is rossz. Kölcsönvenni és magyarra átültetni az amerikai krimisorozat neves figuráját. Hiszen miért is ne lehetne elképzelhető, hogy mint annyi kiválósága a világnak, ő is távolba szakadt hazánkfia. Milyen kár azonban, hogy a kölcsönvevést Kállai István író és Szálkái Sándor társíró, rendező nem úgy folytatta, hogy mondjuk a remek angolszász humor elemeit magyarította, hanem ehelyett az elmúlt évek job- han-rosszabban sikeredett „helybéli” kabarétréfáit elevenítette föl. És sajnos nem is egyszer elsütve a poénokat, hanem a gyengébbek kedvéért kétszer megismételve. A film első részében még esetleg van mód derülni a régi postás-, patyolatos-, rendőr-, avagy hivatalvicceken, különösen, hogy a rendezők sikeresen fűszerezik ezeket az Ínke László és Kojak külső hasonlatosságából adódó ötletekkel. És eleinte az iram sem rossz. Amikor azonban az egyszeri máié professzor titokzatos halálának okait ismételten is elmagyarázzak, már keserűvé válik a néző szája» szögletében ülő mosoly. Még jó, hogy a csinos szőke bérgyilkos (Esztergályos Cecília) kígyószerű, izgató bártáncai, kárpótlást nyújthatnak azok-' nak, akik már esetleg unják az Inke László tar fejércsattanó tréfákat. De legalábbis a nézőtér férfifelének. .. Németi Zsuzsa CSERNAI ZOLTÁN: ✓ o az 00 ARGUS-1 kísérlet SM június 11.. szombat „Hallatlan, ismeretlen veszélyekkel” ijesztgetett, mire dühbe gurultam, és közöltem vele, hogy bármily mennyiségű papírt hajlandó vagyok aláírni, sőt, hogy tökéletesen mentesítsem őt s intézetét a felelősség alól, holnaptól szabadságot kérek, és otthon fejezem be a kísérletet! Szeptember 8. — Elkezdtem Zéró felkészítését. Jókedvűen, a legcsekélyebb fájdalomérzés je'ei nélkül viseli el a vizisztorálást. Szeptember 12. — összeállítottam egy, a saját fejemre méretezett bio-vizisz- tort. Közönséges hallókészülékre hasonlít. Előbb a Cézártól kivezetett — tele- recordingon rögzített — álomfilm átvételét kíséreltem meg. Felvettem egy teljes sötétséget biztosító fekete szemüveget, lehunyt szemmel bekapcsoltam a készii- léket. .. Semmiféle fájdalmat nem éreztem, mégis felkiáltottam. amikor agyamban felvillantak az első képek. Hihetetlenül furcsa érzés volt ez a közvetlen, agyi látás! Első alkalommal nem is bírtam tovább néhány másodpercnél, pánikszerűen kapcsoltam ki a bio-vizisztort, vettem le a szemüveget. Később fokozatosan hozzászoktam az álomfilm-átvételhez. De vajon milyen lesz az,, amikor folyamatosan látok majd Zéró kutyám „élő szemén” át? ★ Bertalan professzor felsóhajtott. Abbahagyta az olvasást, kigombolta inggallérját. A napló rendezett, olvasható kézírása a következő bejegyzéstől kezdve megváltozott, kusza, aszimmetrikus, nehe.ei olvasható sorok következtek... „Szeptember 17. — Mindennek vége! Valahol elhibáztam. Igaza volt, á főnöknek: kevés volt a kont- rollvir'gálat, és... Amikor elkezdtük Zéróval az udvaron, eleinte minden jól ment. Igaz, rettentő furcsa volt úgy látni, alulról, tőlem függetlenül, külön mozgó szemmel látni... Elvesztettem az egyensúlyomat, leültem, ösztönös mozdulattal letéptem a sötét szemüveget és kikapcsoltam a vizisz- tort. Sajnos elkéstem — utána is teljes sötétség vett körül! Megvakultam. .. Lázasan kezdtem gondolkodni, hol követtem el a hibát?! A sorrend — villant belém a felismerés. Előbb vettem le a szemüveget, és csak utána kapcsoltam ki a vizisztort! A készülék tehát egy-két másodpercen át elsötétítés nélkül. nyitott szememmel együtt működött! Megvakultam... Zéró ott ült mellettem, simogattam, nyugtattam és vártám, hogy a kísérleti állatokhoz hasonlóan elmúljon átmeneti vakságom. Nagyon sokáig vártam. Hiába... Zéró már erősen nyugtalankodott. Ekkor kétségbeesett gondolat villant fel bennem —az utolsó lehetőség?! Üjra fejemre csatoltam a vizisztort. vezetékét Zéró pórázával egybefogva a kezemben .szorongattam. A sötét szemüvegre már nem volt szükségem. . . Bekapcsoltam a készüléket és —újra láttam! fl színpadéhséyrúl Elnézést kérek a címben szereplő szóért, tudom, merényletet követtem ei anyanyelvűnk ellen. De jobb kifejezést nem találtam arra, amiről néhány mondatot szeretnék közölni. Az oka a szolnoki színészek legutóbbi gyöngyösi előadása. Nem hiszemhogy ennek a „kirándulásnak” a ténye valaha is nagybetűkkel kerül bele a Szigligeti Színház történetébe. Feltételezem azt is, hogy maguk a legérdekeltebbek, ennek az alkalmi együttesnek a tagjai sem tartanak igényt arra, hogy mérföldkőnek nevezzék vállalkozásukat. Nem azért, mert a műfaj, a zenés bohózat önmagában leértékelhetné előadásukat. Manapság is szokás ugyan Sznobéknál valamiféle arisztokratikus túlérzékenység miatt a színházművészetet a veretes stílusú tragédiával egybekapcsolni. De hát ez csak rájuk tartozik. Mondják, hogy a legsi- kamlósabb deszkák a vígjáték előadásakor jutnak a színház talpa alá. Ilyenkor lehet a legkönnyebben elcsúszni. Csak egy hajszálon múlik minden. Azon innen: nagyszerű játék, azon túl: ripacskodás az egész. Mennyivel „ veszélyesebb” még ennél is a zenés bohózat. Az első perctől kezdve az utolsóig borotvaélen táncol mindenki a színpadon. A szolnokiak a balett könnyedségével játszották el ezt a mutatványt. Jók voltak. A közönség nagyon kellemes estét töltött velük. Még azt is elfelejtette, hogy egyik-másik szereplőtől számon kérje a zenei hallást. Ezt a csekély hiányosságukat észrevehetetlenné tették — játékukkal — o szereplők. Mi késztetheti arra a színészeknek egy csoportját, hogy „minden áron” De mit? Az eget és a felhőket! Zéró felemelt fejjel vonított, ugrált mellettem.. . Most már mindegy. Mégis — látok! Talán ezután mindig csak így — Zéró szemével!—, de mégis látok! Szeptember 19. — Két napja gyakorolunk Zéróval. Szenvedünk.. . Engem tűrhetetlen fejfájás kínoz, szinte parázslik a tarkóm és a halántékom. Zéró is szenved, és egyre nehezebben engedelmeskedik nekem. Kénytelen vagyok szigorúan bánni vele, hiszen neki most már mindig oda kell néznie, ahová én akarom! — ahová én akarok nézni! Mi mást tehetnék? Nem, segítséget nem kérek! Amíg tökéletesen be nem gyakoroljuk a páros látást, ki sem mozdulunk itthonról! Élelem van elég mindkettőnk számára. . . Nem kérek sem a felelősségre vonásból, sem a szánalomból! Szeptember 25. — Ez lesz az utolsó bejegyzésem. A többit majd. . . Éz már maga á pokol! Zéró teljesen megvadult, szembeszegül velem, nem engedelmeskedik! Rájött azzal a sátáni eszével, hogy mire használom fel, és arra is, hogyan béníthat meg! Nem nyitja ki a szemét! Hiába ütöm, verem, csukott szemmel kúszik. menekül előlem. . . a vak elől! Mégis mindig én vagyok a győztes: a póráz és a vizisztor vezetéke az én kezemben van! Nem engedem el. .. hiszen enél- kül... Zéró nyitott szeme nélküli... tehetetlen vak lennék! Nem ütöm meg többé! Sikerült újra összebarátkoznunk. Itt ül az ölemben és a naplóra néz! Holnap majd...” ★ Bertalan professzor becsukta a füzetet. Arcát tenyerébe szorítva üldögélt még egy ideig, majd az előtte fekvő iratokhoz nyúlt, színpadra lépjenek? Alkalmi csoportot hozzanak ösz- sze és kiválasszák Schön» than—Kellér A szabin nők elrablása című művét? Meg akarják mutatni, hogy milyen kiváló képességekkel rendelkeznek a köny- hyű műfajban is? Lehetséges. De gyanítható, hogy a végső ok — a színpadéhség. Szerepelni akarnak. Játszani. Találkozni a közönséggel. Élni azt a világot, amit maguk alakította^ ki maguknak a „kellékek” segítségével. Érthető ez a törekvésük, ha úgy érzik, kevesebb feladatot kapnak otthon, mint amennyi igényeiknek megfelelne. A színész sem elégszik meg azzal, hogy egy társulatnak a tagja lehessen, hanem játszani akar — „minden áron”. Nem a szolnokiak az el- s°k- Nem is ez a mostam előadás nyitotta meg a sort. Amiből az is következhet, hogy színházaink talán jóval nagyobb társulattal léteznek, mint amilyenre a lehetőségeik folytán szükségük lenne. Sok a színész. A szerep pedig kévés. Néhányuknak feltétlenül. A színpadéhség pedig arra sarkallja őket, hogy „eladják” magukat. Itt a nyár, az emberek egyébként is szeretnek szórakozni és még hálásak is. ha jó játékban gyönyörködhetnek. Hogy a zenekar? A zei nés darab egyik lényeges alkotóeleme csupán egy jól- rosszul hangolt ptanmora zsugorodik össze? Ja, szegény ember vízzel főz. Bzt a ,,gyenge levest” azonban nem volna szabad feltálalni, főként egy olyan jó gárdának, mint amilyen volt a szolnokiak kis csapata legutóbb Gyöngyösön. Ez már nem illik hozzájuk sem,, a szerzőkhöz sem, de a ..nagyérdemühöz” sem. Itt a bibi. G. Molnár Ferenc és kézbe vette a legfelsőt. Csak a vastagbetűs cím és néhány mondatfoszlánv érdekelték. .. — „BALESETI JEGYZŐKÖNYV... végzetes figyelmetlenség... piros jelzésen haladt át a kutyával. .. az állat eltépte pórázát és elmenekült.. tíztonnás kamion. . .” Leiette a jegyzőkönyvet, újra kézbe vette a naplót, visszatette, aztán hirtelen az asztalra borult, és két karjával lesöpört róla mindent. Felcsengett a telefon. — Halló, Irén? Maga az? Igen, éppen hívni akartam! Végeztem, elvihet mindent! Mit mond?! Hagyja már abba a siránkozást! Öt már úgysem támaszthatjuk fel! Igen... sajnos, az élet kegyetlen és megy tovább! Lehet, hogy holnap maga vagy én járunk ugyanígy! Ebben az őrült nagyvárosi forgalomban állandó veszélyben van valamennyiünk é'ete. .. Igen. .. „közönséges” közlekedési baleset volt! Mi más lett volta?! A rendőrség lezárta az ügyet. . Ezeket a holmikat vigye át a munkaügyi osztályra, intézzenek el mindent. A nekrológot is, természetesen. .. Igen, a megszokott szöveggel: „A tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Martin Géza tudományos főmunkatársat intézetünk saját halottjának tekinti...” stb stb.! Lecsapta a kagylót. Felállt, és fáradt, nehéz léptekkel kisétált a teraszra, onnan tovább, a parkba. Leült az útjába eső legelső padra. ki-, fújta magát, és a zakója zsebében cigaretta után kezdett kotorászni. A közelben ekkor megmozdult egy bokor. Csapzott szőrű, csontig lesoványodott kutya bújt elő és szűkölye, feltartott orral szimatolva Bertalan proíesz- szor felé vánszorgott. (VÉGE)
