Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-29 / 151. szám
Czinke Ferenc grafikái Egerben Mint már hírül adtuk, Czinke Ferenc grafikusművész alkotásaiból rendeztek kiállítást az egri Gárdonyi Géza Színházban. Több mint félszáz bemutatott müve közül kepéinkén a Termékenység (fent), illetve a Virágzás l, (jobbra) címűt mulatjuk be. A Kalevala Aj fordítása „Ha hódolni akarunk Suo- nvinak. testvéreink országának, mondjuk ezt: Dalból született” — írta Kosztolányi. - A Kalevala valóban nemzetterem tö szerepet játszott Finnország történetében. Általa egy szinte elfelejtett, eltemetett nép bukkant föl a homályból. Az évszázadok óta idegen rabságban sínylődő, a pusztulás veszélyével szembenéző finneknek ez a hősköltemény adott megtartó erőt, ez tudatosította, hogy nekik is van helyük és küldetésük az egyenrangú nemzetek sorában. A magyarok a Kalevala megjelenése idjén ugyanazokkal a sorsproblémákkal viaskodtak, mint a finnek: nekünk is nemzeti értékeinket, a megmaradáshoz való jogunkat kellett igazolnunk a Habsburg gyarmatosító törekvésekkel szemben. A finn példa segítette a magyar nemzeti öntudat kiteljesedését, az újbóli fölemelkedés reményét sugallta. Ezt a hatást jelentősen fokozta az a körülmény, hogy a Kalevala világhírűvé válásának évtizedeiben teljed el mind szélesebb körökben a finn— magyar rokonság gondolata. Érthető tehát, hogy az eposz már a legkorábbi időkben szerves alkotóelemévé vált nemzeti kultúránknak, s kultusza napjamkhan folytonos. Ki első betjee fordítás 1871-ben jelent meg Barna Ferdinand jóvoltából. Igazán ..magyar művé” az eposzt Vikár Béla 1909-ben közreadott átültetése tette. Munkáját Arany Hamletijével és Bérezi Anyeginjával együtt emlegették. Ä költői szépségű fordítás ösztönözte az új, XX. századi magyar irodalmi népiesség kialakulását, a „bartóki szintézis” megszületését is. Bizonyítja ezt többek közt József Attila. Gulyás Pál és Juhász Ferenc lírája, akik életre szóló indítást kaptak a Kalevalától. Jó félszázadig úgy tűnt, hogy Vikár Béla fordítása pótolhatatlan és felülmúlhatatlan. Az utóbbi évtized azonban megcáfolta ez a feltételezést. Két friss keletű fordítással is gazdagabbak lettünk: 1972-ben jelem meg az erdélyi Hagy Kálmán, su. idei ünnepi könyvhéten Rács István Kalevalája, Vikár után mi indokoltja az új fordítási kísérletek lét- jogosultságát? VikáS' Béla fordítása Arany János poétikai elveire és gyakorlatára épült, s ez az eljárás nem adhatta vissza teljes hűséggel az eposz eredeti szépségeit. Csoóri Sándor mutatott rá Szántottam gyöpöt című esszéjében, hogy a népköltészet nemcsak realista, Petőfire és Aranyra jellemző megközelítést tesz lehetővé: József Attila vagy Nagy László fölfedezte benne a „realizmuson t«Ii”-t is. A Kalevala különösen gazdag kincstára a primitív em- ,ber panteista természetszemléletén alapuló, a szürrealizmusra emlékeztető képalkotásnak. Ha az eposz Vikár fordításában ösztönzést adott a modern magyar líra kialakulásához. ez a költészet, túl is haladt rajta, s a hősköltemény új koncepciójú lefordítását tette szükségessé. Vikár szövegében itt-ott • erői teteit, „barokkos” népiességgel, mesterkélt arehaiz- miusokkal, túlzó formai játékokkal is találkozunk. A formai hűséggel szemben elkövetett. vétségnek tekintheti a végirím alkalmazása. Ezzel ellensúlyozta a fordító, hogy a finn all iterációkat következetlenül sikerűit visszaadnia. Először Nagy Kálmán „köznyelvű Kalevalá”-ja hozta közelebb az eposzt a mai ember gondolkodásához, nyelvi és esztétikai igényeihez. Ezen az úton lépett tovább Rácz István is, aki közvetlen élményeket szerezhetett a Kalevala világáról: több mint húsz éve él Helsinkiben, a misztikus finn rengetegek, a zord fenyvesek és kecses nyirfaligetek szomszédságában. Fordításában először a hosszú sorok tűnnek föl: tizenhat szótagosra tagolja az' eddig nyolc szótagra tördelt sorpárokat. A legújabb finn kiadások is ezt a módszert követik. A nyolcszótogos sorpárok két tagja ugyanis majdnem azonos tartalmú mondatszerkezetük is hasonló felépítésű. Azt a szép ősi szertartást idézik elénk, amikor a Kaíe**a$a egyssaenl énekmondoi dalolas közben egymással szemben ültek, összefonták ujjaikat, felváltva, a gondolatokat ismételgetve adták elő a rúnákat, s közben ringatóztak a vers üteménr Kapcsoljuk most kezünk egybe, fogas ujjunk fogjuk össze, úgy dalolgasstik danánkat, énekeljünk ékes verset, fiatalok figyelhessék, tud- nivágyók tanulhassák! Az újszerű szótagol as jobban érvényesíti a gondolatritmust, a verselés játékosságát, az eposz textúráját szervezettebbé és ugyanakkor érdekesebbé teszi. Vikár, lírai hangvétele, Nagy Kálmán balladásra hajló dikciója helyett itt a Kalevala epikus szóözonlése válik uralkodóvá. Ebből is fakad a fordítás magával ragadó le-ndüle- te, erőteljes dinamikája, megállíthatatlan sodrása. Rendkívül gazdag és egységes a fordítás szókincse. Rácz István igen leleményes az azonos és rokon értelmű szavak megtalálásában. Zökkenők nélkül. változatosan hömpölyögted a mondatpárhuzamokat. Sehol sem erőlteti a népdességet, ritkán használ tájnyelvi és régi szavakat, többnyire ő is a köznyelviből meríti szóanyagát. Végnimeket nem csendít föl, annál gyakrabban él a finn eredetiben „bokrosán” ' előforduló, soksizor több hangra is kiterjedői, tőismétlésekkel variált alli terációkat. Vikár „komoly öreg Vejne- möjnen”-jét például találóan, a betűrímeket hűen. visszaadva „vénséges vén Vejnemöjnen”-nek kereszteli. A szöveget Rácz Istvánnak a helsinki Nemzeti Múzeum népművészeti anyagából készített fényképfelvételei illusztrálják. Úttörő kezdeményezés ez is. A fotók a Kalevalát 1 termő finn nép tárgyi műveltségének értékeit ragyogtatjak föl, a runok elbájoló mesevilágát szembesítik a hajdanvolt idők művészi alkotásaival. A könyv az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg, szép kiállítása a gyomai Kner Nyomdát dicséri. Lisztó ez ky L aszói l odon láma mindig megtartotta szerzetesi fogadalmát, és arról volt híres, hogy örökké csak a múlandó világ hiábavalóságéról elmélkedik. Bal vállán átvetett vörös kendőjével, élénksárga papi köntösében egy ízben éppen a Gandan domb lejtőjén lépegetett lefelé, mikor szembetalálkozott a ragyogó szemű, huncut Cerenlhammal, aki jobbról, a sáros Teherhordó utcából egyenesen feléje tartott. Cerenlham. pénzszűkében volt, és éppen azt fontolgatta magasában, hogy néhány ezüstért eladja egyetlen gyűrűjét. Amikor azonban váratlanul megpillantotta a lámát —, akiről hallotta, bogy lágyszívű, könnyen hajlítható ember, és azonkívül még nagy vagyona, sok pénze is van '—, nyomban kifundált egy ravasz tervet. Megállt a láma előtt, s arcára bánatos kifejezést öltve, megszólította: — Tisztelendő, kedves láma! öreg édesanyám nagyon beteg, már talán halálán Is van ... Legyen könyörületes. méltóztassék eljönni hozzá és imádkozni érte! — A Keleti kolostorba megyek istentiszteletre, most nincs időm. Hívjatok valakit a közelben lakó lámák közül — felelte Lödön. Cerenlham úgy tett, mintha nagyon el lenne keseredve: egyre csak szomorú állapotukat hajtogatta, s kérlelte mindenféle módon, A láma ingadozott. A lány vétségbeesése láttán megfordult benne, hogy ilyen súlyos esetben bizonyára gazdag ajándékot kap. Elindult hát a lány után, hogy imát mondjon az öregasszony egészségéért. N emsokára naptól fehéiTe fakult kapun léptek be. végigmentek két vályogkunyhó között egy szűk átjárón. Odúforma ; házba jutottak, amely az udvar ’ sarkában állt. Cerenlham IeültetD. Nacagrodzs: A kegyes láma könnyei te a lámát egy székre.' — Megyek, hozok teát — mondta, és eltűnt. Közbeni a láma körülnézett. Közvetlenül a bejárattal szemben gondosan bevetett, - színes szőttessel letakart nagy ágy terpeszkedett. Oldalt a falnál négyszögletes, fehér térítőé asztalka állt, rajta nagy óra és különféle fényképek. A mennyezet olyan ala.- csony volt. hogy úgy rémlett, Lodonnak csak fel kell állnia, és fejével megérintheti. A szoba egyetlen kis ablakát két réteg vastag kínai papirossal ragasztották be, és piros papírmintákkal díszítették. Bár kinn fényes nappal volt, a szobám félhomály borult. Az ablak sarkába kis nyílást vágtak, amelyen át valószínűleg az udvarra, a ki-be járó emberek után szoktak lesfcelődni. Hamarosan visszatért a leány, és egy csésze teát tett a láma elé. — Könyörületes láma — kérlelte —, gondoljon anyám üdvére, kegyeskedjék meggyógyítani őt! A láma észrevette, hogy a leány arca, amely kinn a napfényben sápadtnak, vértelennek látszott, a szobában kipirult, és olyan szép lett, mint a Fehér Dhára istennő képmása, amely előtt minden reggel imádkozni szokott. Bűnös világi gondolatok köde kezdett gomolyogni fejében. — Jól van. lányom. Hol van hát édesanyád? — kérdezte nagyon nyájasan. a lanynak közben már volt ideje arra, hogy ágyba dugja betegséget színlelő anyját. — Ift van anyám — mondta, s átvezette a lámát a másik szobába, ahol takaróba burkolva egy öregasszony 'feküdt, A szoba túlsó sarkában porlepte kis házi oltár állt Budd’ha-szoborml. Eléje kínai módra két vörös gyertyát állítottak. Amikor a láma az imamondást és a ráolvasást is végre befejezte, már öreg este lett. Az anya úgy tett, mintha megkönnyebbült volna, és buzgó imádkozás közben folyvást csak azt hajtogatta, hogy a láma meggyógyította. A leány is íjtatos tiszteletet mutatott Lödön iránt. Öröm volt nézni, milyen kedvesen beszélgetett vele, milyen vidáman mosolygott rá. Valahányszor a leány ráyillantot- ta fekete szemét, Lödön szíve fel-fellobbant. Megsejtve a láma állapotát, így szólt Cerenlham: — Kegyes láma! Már késő este van. Távozása előtt nem ízlelné-e üteg vacsoránkat ? A láma nem sokat teketóriázott, hanem gyorsan elfogadta a meghívást, s követte a leányt a másik helyiségbe. Kissé már meg is éhezett, meg aztán a lámáknak amúgy is régi szokásuk, hogy egy- egy imamondás után ott maradjanak a háznál és jól tartassák magukat étellel, itallal. A leány hívatta szakácsát, és megtérített, aztán hozzálátott, hogy megvendégelje Lodont. Eközben ugyancsak felbátorodott, s egyre több kétértelmű szót ejtett el a beszélgetés során. Csevegtek erről-amarról, s a lámát egyre jobban eltöltötték a földi élet örömeit magasztaló gondolatok. Egykettőre elfelejtette kolostorát, s annak oltárát, valamennyi Buddha-szoboi-ral együtt. — Nincs hátasunk, amelyen ha- zajuthaitma tisztelendöséged, ráJcftfouf me. nfo fc megeredl — mondta Cerenihwm. — Nem lenne jobb, ha ezt az éjszakát nálunk töltené, es csak holnap térne haza-? A fáma mór maga is ezen gondolkodott. Valóban, az éjszaka lég leszállt, az eső is kiadósán esett, a lánnyal viszont igen ke- iélyesen telt az idő Rögvest szívesen beleegyezett hát, hogy ott éjszakázzék. A leány pajkos öröm- i mel már vetette is az ágyat. A zután, hogy ki~ki lefeküdt a maga szobájában, a leány néha halkan köhintett egyet. A lámának, amint ez gondolható, sehogyan sem jött álom a szemére. Nqha már egész este vágyakozott a lány után, most mégis nagyon elbátortalanodott, mivel éppenséggel- nem volt jártas az asszonyokkal és leányokkal való érintkezésben. Amikor már nem bírta tovább, elszánta magát: „Felkelek, mintha levegőzni mennék, visszafelé pedig belopódzom hozzá” — gondolta, és kiment. Csakhamar visszatért. megállt hallgatózni. majd zajtalanul kinyitotta a leány ajtaját. — Várjon egy kicsit, tiszlelen- döséged! Amikor Lödön meghallotta a leány szavait, nem tudta tovább türtőztetni magát: mutatóujját megnyálazva bebökte a papírablakot, és a kis lyukon keresztül leskelődni kezdett. Cerenlham ott ült az ágytakarón, és éppen az inget vetette le. Az imbolygó mécsvilágnál a kép' igen csábítónak tetszett. Nagy gerjeddmeben fejéből a lámaista filozófia tanai már rég a másvilágra, a szerzetesi rendszabályok pedig a messzi Nyugati kolostor tájára röppenteit. Fellobbant benne a szenvedély lángja: sietve lépett be a szobába, és az egész éjszakát a lány karjai közt töltötte. N ehéz lenne elmesélni, hogy a láma ettől kezdve milyen csodálatosnak és elragadónak találta a világi dolgokat. Bár mindennap reggel tért haza, csalthetmer forrvS; az ««Gén jSrt az-esze, és éjszakánként vissaasietett , a lányhoz. Néhány hónap alatt a Teherhordó utca és a Gandan domb között, ahol a kolostor állt, keskeny ösvényt taposott ki. Ce- renlhaimra pedig — hála a gazdag láma erényeinek — boldog napok köszöntöttek. A tisztelendő láma eladta gan- dani házát és minden holmiját, amit azért gyűjtött össze, hogy elnyerhesse a teológia doktpra méltóságot, és Cerenlham háztartásét ily módon bőségesen ellátta. Kevéssel ezután Lödön egy napon ismét elment a leányhoz, s amikor be akart nyitni hozzá, az ajtót elreteszelve találta. Belesett az ablaknyiláson. és látta, hogy Cerenlham egy fiatal legénnyel ölelkezik. Egyszerre átlátta, mit is ér valójában Cerenlham iránta mutatott nagy szerelme. Vad haragra gerjedt: „Összetöröm” — gondolta, miközben benyomta az ajtót, majd a szobába rontva ektelen szilko- zódásba kezdett A leány azonban egy cseppet sem ijedt meg. még csak zavarba se jött. Éppen ellenkezőleg: csúíolódva kijelentette, hogy nem szereti a lámát, majd jól lehordta, és végül kidobta. Lödön először azt gondolta, perre viszi a dolgot, de minthogy maga is megszegte a szerzetesi fogadalmat, nem volt mit tennie, zsákutcába került. Ilyenformán aztán teljesen elcsüggedt, s a leány küszöbére bo-. rulva így panaszkodott: Kedvesem, ó, úgy szeretlek! Nélküled most hova menjek? ' Az se baj, ha mást szeretsz, Csak engemet el ne vess... É s szeméből, mint a záporeső, hullottuk a keserű világi könnyek. Mongolból fordította: Zahemszky László
