Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-11 / 109. szám

A virágok világnézete

Minden tavasszal, Így most is szívesen üldögélek a város parkjaiban és elnézegetem kedvenc virágaimat. Ahogy múlik a tél Eger terein, parkjaiban, megjelennek a virágok, és megkezdik immár több évre visszatekintő világnézeti harcukat.

Igen, kedvenc virágaim világnézeti harcot folytatnak, osztályhelyzetük van, hogy úgy mondjam: marxisták. Ott virulnak, díszlenek például a Népkert Klapka utcai sarkán és évről évre abban bíznak, hogy hátha az idén már nem tépik le, nem szaggatják ki, nem fejezik le őket. Abban bíznak, hogy az emberek hozzászoktathatok a közösségi széphez. Feltételezik, hogy a tudat alakítható, hogy az emberek nem csupán annak a virágnak örülnek, ami az ő asztalukon áll az ő vázájukban, hanem annak is, amit minden reggel több százan, vagy több ezren látnak munkába menet, vagy munkából jövet, séta, vagy bevásárlás közben.

Bevallom, ezek a virágok jelképpé bomlottak ki évek hosszú során. Ezeknek a virágoknak drukkolok. Párthí- vúkké szegődtem, és csak azért is megmutatom a kacsalábon forgó hétvégi házaknak álcázott luxusvillák ellenében, a „kié a különb” kerítésekkel, a frázisok pajzsával magukat védőkkel, és az egészen másfajta virágokkal, a szóvirágokkal szemben.

Sokat, nagyon sokat jelentenek nekem ezek a virágok. Sok mindent elárulnak magunkról. Például azt is, hogy milyen nehezen vagyunk változtathatók. Hogy hiába kapott a közösségi szellem — mind az etikai, mind az esztétikai — zöld utat immár három és fél évtizede, mégis visszahúznak személyünkbe zárt történelmi ősidők beidegződései. Ezek a virágok irányították a figyelmemet arra is, hogy milyen naivak vagyunk. Nagyon sokan úgy gondoltuk, hogy ha a magántulajdont köztulajdonba veszik, ha a tereket, parkokat népligeteknek és népkerteknek hívják, akkor az emberek automatikusan átalakulnak, személyiségük magasabb minőségi fokra emelkedik, önmaguk- tól közösségi emberekké válnak.

Nézem a vörös színű tuli- pán-virágerdőt és számolom a névtelen,, jeltelen „lefejezett” hősi halottakat. Ha indulatos természet lennék, most felkiáltójelekkel követelném, hogy szigorúbb büntetést, több hivatalosan vigyázó szemet, nagyobb figyelmet kellene foganatosítani. E dörgedelmek helyett azonban egy plehanovi mondat ötlik emlékezetembe: az emberek jók, ha az érdekeik úgy kívánják. S már kínálkozik is a töprengésre érdemes gondolatsor az idézett mondat után. Vajon kellőképpen érdekeltek vagyunk-e egy magasabb fokú közösségi szellem létrehozásában? Érdekeltté tettek-e eléggé bennünket, hogy vágyaink, elképzeléseink, terveink tá- gabb horizontot célozzanak, s hogy ezek a vágyak és tervek ne egyetlen központból, az énből sugározzák szét koncentrikus köreiket, mindent az egyetlen központhoz viszonyítva, ahhoz mérve, vagy jobban mondva csak méricskélve.

Nyikolaj Konrad szovjet tudós Arnold Toynbeehez, a neves angol közgazdászhoz írt egyik levelében egy kesernyés megjegyzés található: „Az atom felfedezése mindent megváltoztatott, az emberi gondolkodás kivételével”. Milyen nehéz ezen a gondolkodásmódon változtatni. milyen nehéz az elképzelések már említett egyköz- pontú rendszerét fölváltani a több értékközpontú és uram bocsá’, több egyenlő értékrendszerű központtal bíró gondolkási rendszerré alakítani.

A kollektív döntéshozatal — amikor nem egy személy, hanem gondosan kiválasztott testület dönt valamilyen ügyben — már polgárjogot nyert az egész világon. A kollektív szempontú döntés- hozatal még kevésbé.

Jómagam, aki többnyire írásaimban gazdasági szempontú döntések vizsgálatára és gazdasági szemléletű fej- lődésmodellek — kicsiben és nagyban — vizsgálatára vagyok ítéltetve, úgy gondolom, hogy e kollektív szempontú döntéshozatal érvényre jutásától várható a tudományos-technikai forradalom legnagyobb áldása. Mert eddig talán kevésbé tűnt fel, vagy fogalmazódott meg nyíltan, hogy a világ gazdasági és politikai jelene nem bírja el többé az egyszem- pontú döntéshozatalokat. Sem személyi, sem csoportos viszonylatban. Végletesnek tűnhet a példa, de a sok- szempontúság szükségességét jól érzékelteti.

Egy szocialista nagyválla- (lat vezető testületé döntést ' hoz. A világgazdaság egy vérkörű rendszerében csak olyan döntést hozhat, amely számol a kapitalista partner érdekeivel, ha úgy tetszik, szempontjaival is.

Egy erőmű építéséről megszületik a terv. A tervnek figyelembe kell vennie a munkaerő helyi eloszlását, az energiahordozók kérdését, a környezet épségben megőrzésének lehetőségeit. Egyszóval a döntések kollektív szempontja, több szempontú szemlélete az egyik — ha nem a kulcsfontosságú — kérdése a jelennek. A jövőnek — amely pedig csak közösségibb és komplexebb szemléletű lehet — pedig még inkább.

Reggelenként elüldögélek egy picit kedvenc virágaim mellett. Érdekes, hogy ilyenkor napközben senki nem tép le belőlük. Ügy látszik, tartanak a közösségtől, az utca népétől, hogy megszólják őket, hogy a tettekben megnyilvánuló önzésre rásüti a járókelő közösség a kitaszítottak bélyegét.

Nézegetem kedvenc, optimista világnézetű virágaimat. És ha látok is elhullott fövegű harcosokat, örömmel állapítom meg, hogy évről évre kevesebb a csonka szár. A város megvédi virágait. Nem őrökkel, nem testőrökkel, a közösség szellemével vigyáz rájuk.

Szigethy András

Megújul

az

atomreaktor

A Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutató Intézetében megkezdődött az öt megawattos kísérleti atomreaktor rekonstrukciója. A korszerűsítés első lépése volt, hogy számítógéprendszerre „bízták” a reaktor működtetését, szabályozását. A KFKI—Videoton kooperációban készült számítógép-együttes nagy teljesítményű atomerőmüvekhez is használható és az idén már Líbiába exportálnak belőle.

(MTI Fotó: Tóth Gyula felvétele — KS)

í Akt - I

liilil»!

íáS; íií ' ■

A legszebb falunk:

Verpelét

Engedtessék meg, hogy személyes vallomással kezdjem: Verpelét faluját mindig is kedveltem, mióta ezen a tájon élek. Szerettem elüldögélni, időzni az itteni emberek között,1 beszédüket hallgatni régi időkről, mai hétköznapokról. Ez a falu, szinte naponta újuló, fiatalodó küllemében is sokat megőrzött múltjának hagyományaiból, szokásaiból. Csak egyet említek: itt még naponta kiülnek az idősebbek a ház előtti kis padokra, vagy a vaskerítések betonpadkájára terített plédekre egy kis megpihentető terefe- rére, csendes pipaszóra. Láttam ezt legutóbb is, ott jártamkor. Jó hír hajtott ki a faluba: a faluszépítési, vi- rágosítási mozgalomban, a háromezer lélekszámút meghaladó községek kategóriájában, Verpelétnek ítélték az első díjat. Éz a minősítés azt jelenti, hogy — legszebb falunk Verpelét.

Rendezett, tiszta falu. Az itt lakó, itt élő emberek a falu jó gazdájaként gondozzák, ápolják környezetüket, s nemcsak portájukat, házuk táját, hanem a közterületeket, parkokat is. Az utcák- nak azon az oldalán, ahol nincs betonjárda, felseperték, gereblyézték a földet —

nem látni ott felesleges fűszálat, de még szélfútta falevelet sem. Szépen megmunkáltak a házak előtti kiskertek, a műút szürke szalagja mentén egymást érik a virágágyások. Egy mellékutcában, a termelőszövetkezet központja felé ballagva, még fürtösen nyíló, fűszeres illatfelhővel pompázó gyöngyvirágokat is felfedeztem. Azt is megfigyelhettem újra, hogy a verpeléti emberek nemcsak a virágokat szeretik, hanem a fákat is. Gyümölcsfák dús tenyészete virul az udvarokat, házakat övező kertekben. S olyannyira kihasználják a kincset érő termőtalajt, hogy még az útmenti virágágyások közé is elültettek szilvafákat, cseresznyét, meggyet. Ahol nem kedvező a föld a gyümölcsfáknak, oda szép formájú díszcserjéket telepítettek.

— Szorgos, dolgos nép lakja ezt a falut — mondja Polgár József, a nagyközségi közös tanács elnöke. — Erős pillérű itt a társadalmi ösz- szefogás. Első szóra megmozdulnak az emberek, jön a lakosság apraja-nagyja. Nincs semmi széthúzás a falu dolgaiban. Igen népesek a gyűléseink is, nem kell odarángatni senkit. Csak a legB

evallom, hosszú volt ez a hét esztendő. Már amit a hatvani tanács tagjaként lehúztam. Különösen a kezdeti időszak tűnik utólag terhesnek. A testületi munkával, a feladatokkal, a választópolgárokkal való ismerkedés. Annak megválo- gatása. hogy mit is kell nekem komolyan vennem, mivel kell igazán foglalkoznom. Mert, tudják, az én körzetemben eleinte mindenki azt hitte, hogy a tanácstag atyaisten, csak panaszkodni kell, helyére teszi a dolgokat. Meg aztán legjobb nála kezdeni. Megválasztottuk, intézkedjen. Sok anomáliám támadt akkoriban emiatt. Reggel nyolckor cseng a telefon, s Öze Gábor nekihevülten szidja az ÉMÁSZ-t, amiért az este nem volt előttük közvilágítás. Kérdem tőle; szólt már a villanyosoknak? Azt mondja, hogy nem. Hát ott kellett volna kezdeni, itt pedig akkor csengessen, ha nem állnak magával szóba, vagy éppen elhárítják a panaszt. Öze hallgatott pár pillanatig a kagylóban, majd csöndesen megjegyezte, igazam van, elnézést kér a zavarásért.

P

ersze vannak másfajta emberek is. Ha a megfelelő helyre irányítom őket, akkor csak morgolódnak. S fölteszik a szónoki kérdést, hogy minek a tanácstag? Minek olyat megválasztani, aki még lakást sem szerez a fiának, aki még a lány egyetemi felvételében sem interveniál? Ezek képtelenek fölfogni, hogy egytaEgy tanácstagjelölt vallomása

É

nácstag, ha tizenkét lába és ugyanannyi keze van, akkor sem képes a körzetében lakók apró-cseprő személyes gondjaiban eljárni, vicinális ügyekben a kezét tördelni. Nincs víz nyáron az emeleti lakásokban? A lakótelep apróságainak játszótér kellene? A házfelügyelők rosszul végzik dolgukat, szemetes a lépcsőház, piszkosak az ablakok? Vagy éppen hetekig hiányos a közeli élelmiszer- üzlet árulistája? Netán járhatatlanná vált a gyalogút? Ez mindjárt más. Bizonyára emlékeznek is választóim, hogy az ilyen dolgokat rögvest fölvállaltam, s telefonáltam, kilincseltem, amíg valamilyen érdemleges lépés nem történt.

R rideg valósághoz tartozik néhány kudarcom. Amikor így sem mentek a dolgok. A balsiker mögött azonban rendszerint tényszerű akadályok sorakoztak. Pár éve azért kerestek meg a körzetből, hogy az épületek közti világítást fejleszteni kellene. Sok a kapuk előtt, a parkolókban éjszakázó autó, s utóbb Hatvanban is több kocsit feltörtek az éj leple alatt. Űj kandelábereket mégsem sikerült kitalpalnom. Nem a tanács közömbössége miatt. Hanem egyszerűen nem volt akkora

megfelelő rovaton annyi pénzük, amiből az igen költséges szereléseket fedezhetnék. Ócsároltak, de mit tehettem. A „szép” szavakat zsebre raktam, teleszívtam magam friss levegővel, s olyan ügyekbe kapaszkodtam, amelyek elintézése több reménnyel kecsegtetett.

E

gyébként van ennél keserűbb tapasztalatom hét esztendő távlatában. A tanácstagi beszámolókra gondolok elsősorban. Amikor a tanács és munkám számvetésére készültem, s a foghíjas széksorokból éppen azok hiányoztak, akikért futkostam. Akiknek elmondhattam volna, hogy a levelükbe, panaszukba foglalt sérelmek miért nem orvosolhatók, illetve a Költségvetési. Üzemmel, az Ingatlankezelő Vállalat igazgatójával mire mentem a kukák gyakoribb ürítése, vagy a megrongálódott lakóépület renoválása dolgában. És az még hagyján, hogy nem voltak kíváncsiak a közösség, a szőkébb városrész sorsának alakulására. Sokkal pimaszabb, hogy két-három hónap múlva utcán, szórakozóhelyen, kivel hol szaladtam össze, szememre vetették érdektelenségemet. Nem foglalkozom a körzettel! ____

N

é

hány emberrel a társadalmi munkák miatt is vitába keveredtem a hét esztendő során. S ki volt a hangos ? Ki utasította visz- sza a népfronttal közösen indított szervezést? Mit gondolnak? Az a szülő, akinek az apróságai végett homokozót, bitumenes játszóteret kezdtünk építeni, tanácsi anyag fölhasználásával. Pontosan az a cukorgyári munkás, akinek jogos kérelmére pinceklubot létesítettünk közös erővel. Most persze ő benne a leggyakoribb vendég. Na, ettől megy fel az emberben a „hemoglobin”, ahogy Hofi hülyéskedik a televízióban. .. Ez a színész különben tetszik nekem. Az önkéntes munkával kapcsolatban is volt külön bejáratú véleménye a múltkoriban. Ha jól emlékszem, azt fejtegette, hogy összekutyul- juk az egész ügy lényegét. Mert, aszongya, aki kipiszkálja háza előtt az áteresz piszkát, azt rögtön minősítjük, az strigulát kap. az vállalt valamit a közért, s ez mindjárt forintra átszámítható. De a színész, a zenész, a mérnök, a népművelő áldozhat időt, energiát méretlen' a köz javára, az sehol nem esik latba, sehol nem minidül táisadalmi tettnek.

ppen ez forgott a fejemben pór napja is, amint jelölőgyűlésre baktattam, kellemes késő délutáni sugárzásban, merthogy a népfront ismét listájára vett. Adatok, jelenségek zsongtak bennem a fölkészülés nyomán. S megpen- dült gondolataim között egy húr: mi lesz, ha nem käpok bizalmat? Utam a körzet tömbjei előtt vitt, ahol asz- szonyok, férfiak sütkéreztek békességben. Na, velük sem találkozom ma, nyilait belém a fölismerés. Mások .kocsiba, motorra cihelődtek, hogy valahová elhúzzák a csíkot. Tehát a mérnök, a cipőgyári szalagmunkás, a konzer- ves tisztviselő sem lesz ott. Akkor kinek beszélek én, minek készültem én? Ki jelöl, s kit jelölnek? Tizen^gy- néhányan azért összejöttünk. Minden rendben lezajlott. Többen okos észrevételt, javaslatot tettek. Majd sor került a jelölésre, amely újfent megerősített. Én azonban mindmáig nem ennek örülök igazán. Hanem a levezető elnök záró szavainak. Amikor azt mondta: „Ilyen jól még nem éreztem magam jelölőgyűlésen! Csak sajnálhatják, akik közömbösen otthon maradtak. Merthogy kritikus volt ugyan a hangnem, de abban minden vitatkozó egyetértett, hogy a talpsimogatásnak régen befellegzett. Előre csupán küzdve, egymásért terheket vállalva juthatunk jelenben, jövendőben. .

\

Moldvay Győző

frissebb példát említem. A \

választások előkészületeként 35 jelölőgyűlést, tartottunk, ezeken több mint ezren vettek részt, és kétszáznál többen szólaltak fel, mondták el javaslataikat, véleményüket.

— Mikor kezdődött a fa- luszépítési mozgalom Verpe- léten?

, — Tizennégy évvel ezelőtt, 1966-ban. Lassan küzdöttük fel magunkat a legjobbak közé, s különösen az utóbbi években mutatkoztak a közös erőfeszítések éred- ményei, amikor a versenyben harmadikok, majd másodikok lettünk.

— És most a legnagyobb jutalom: az első díj...

— Ebben szinte mindén itt élő ember kezemunkája benne van. És folytatjuk tovább a faluszépítést, hiszen az első díj 5még újabb helytállásokra kötelez. A Vörös- kereszt, a Hazafias Népfront, a tanács' és a pártszervezet vezetősége közös felhívást adott ki, hogy az idén is mindenki cselekvő munkával segítse a faluszépítést. A felhívást minden itt élő állampolgár, akire számítunk, kézhez kapta.

— Mire költik az első díjjal nyert pénzt?

— Az első díjjal 150 ezer forintot kaptunk. Nem sok pénz, de nem is ennek a nagysága számít, hanem az erkölcsi elismerés. Az emberek nagyon büszkék, hogj? a mi falunké lett a pálma. Nagy kedv és lelkesedés munkál itt, amit az is bizonyít, hogy az eddigi tavaszi szép napokon 2000 cserjét, csemetét ültettünk földbe. Nagy tervünk, hogy az Iskola és az Ifjúság utcák találkozásánál, egy hektárnyi területen, sportparkot létesítünk. Megtalálhatja majd itt a maga elfoglaltságát, szórakozását a bölcsődésektől a nyugdíjas öregekig bárki. Lesz a parkban sakkasztal, létrás tomafal, gumiabrones- és forgóhinta, egyensúlyozó gerenda, mászóívek, műkőcsúszda. Természetes ligetes részeket is kialakítunk, pihenőnapokkal. A sportpark első munkálatait a kapott 150 ezer forinttal kezdjük, s az egész létesítmény a tervek szerint egymillióba kerül. Nem hamarkodjuk el a dolgunkat, a park megépítésére két évet szabtunk. Az itteni üzemek szocialista brigádjai már megtették vállalásaikat, mit készítenek el társadalmi munkában a park berendezései közül.

És mint máskor, ott lesz a segítésben most is Verpelét apraja-nagyja. -I

(pataky)

Mmm3uے

1980. május 11., vasárnap