Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-10 / 108. szám
Amerikai film Szenzáció??? Az új amerikai filmvígjá- ték magyar címének eredetije persze nem kérdés, hanem felkiáltás, A néző azonban az első néhány kocka után hajlamos felcserélni az írásjeleket, bármekkora várakozással is foglalt helyet korábban « vetítővászon előtt. Várakozással. hiszen a könnyűműfaj-kedvelők számára igencsak vonzóak e film sztárjai — a főszerepeket Jack Lemmon és Walter Matthau játssza — és meglehetősen sokat ígér a sztori is. > Vajon sikerül-e vé'gre megnősülnie a chikagói nagy lap legjobb riporterének? Igaz, egy mondattal összefoglalható a tartalom, ám a mozikedvelő szakértő okkal szimatol e szűkszavú témamegjelölés mögött is számos szórakoztató helyzetet. Üjságíróvilág — bohémvilág, Chicago — gengszterek. Ráadásul Jack Lemmon, amint nősülni akar . .. Nos, egy remek komédiához ennyi tényleg elég lehetne. Különösen, ha hozzátesz- szük mi az, ami akadályozza a boldog nászt. Vagyis hogy hősünket főnöke elsősorban azért kívánja visszatartani — csellel, s akár erőszakkal is —, mert egy szenzációs bűnügyi riport megírását várja tőle. Akasztják a rendőrgyilköst, Earl Willi- amst (azaz csak akasztanák, ha a kellő időben meg nem lépne, búvóhelyet épp a börtön kesaj tóközpontjában resve...) Sajnos a pompás alapszituáción kívül (az ötlet Ben Hechté és Sharles MacArturé) alig-alíg sikerült a rendezőnek, Billy Wildernek valamit még felmutatnia. Pedig a néző igazán okkal várja el a limonádétól is, hogy kellő mennyiségű víz, cukor és citrom legyen benne...! Ez utóbbi vitamfndús adalék az, amely talán leginkább hiányzott a produkcióból. Bár a lehetőség biztosítva lett volna. A történet ugyanis 1929-ben játszódik, s az enyhén bugyuta Villi- ams éppen a kor kommunistaellenes hisztériája miatt válik önhibáján kívül rendőrgyilkossá. Igaz, a humor üdítő forrása se igen bugyogott. A két méltán világhírű komédiás megfelelő színészvezetés nélkül önmagára hagyatkozva igyekezett bolondozni. Erejükből a megszokott kommersz sémák fölelevenítésén kívül nem sok másra tellett. A váratlan, izgalmas esemény (szenzáció) így teljes mértékben elmarad. Az operatőri munka is (Jordan S. Cronenweth) éppen csak megfelelt e művészeti' ág alapszintjének. Kár, hogy ezúttal a máskor oly kiváló magyar szinkronon sincs mit dicsérni. Sőt! Németi Zsuzsa Dámszarvasok a Mátrában, újabb muflonokat honosítanak meg a Blikkben Füzesabonyi Állami Gazdaság üzemi vadászterületének biztosítja a törzsállomány utánpótlását — az idén már háromezres törzsállománnyal rendelkezik. A MAVOSZ vadgazdálkodási főosztályának szervezésében 200 dámszarvat és 60 muflont telepített 15 vadász- társaság. A dámokat nagyrészt Tolna, Veszprém és Komárom megyében bocsátották szabadon. Űj vadfajjal bővült a vadállomány Heves megyében is, ahol a Mátra Múzeum és az Egyesült Tarnavölgye Vadásztársaság területére 30 dámszarvast hoztak. A nagyvadtelepítések programja ezzel az akcióval természetesen még nem ért véget. Nemrég a rózsaszent- mártoni Jószerencsét Vt. 14, a Jurij Gagarin Vt. 22, a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság Vadásztársasága pedig 10 muflont kapott. Az állami gazdaság vadász- területén különben immár három éve foglalkoznak muflonok telepítésével és jelenlegi állományuk eléri az 50 darabot. A muflonok mostani letelepítése a már meglévő állomány frissítését szolgálja. Nem volt eddig muflonja az egri Dobó István Vadásztársaságnak, csak akkor láthatták a csavart csigájú szép muflonkosokat, ha azok az erdőgazdaság rezervátumából területükre tévedtek. Az idén "a vadásztársaság 25 muflon érkezését várja, amelyet befogásuk után Telkiből szállítanak az Egerhez közeli bükki erdőrészekbe. A nagyvadtelepítés mellett intenzíven foglalkoznak Heves megyében a fácánok tenyésztésével, neveié-, sével is. A Tass-pusztai fácántelep — amely Heves, Pest és Borsod megye vadásztársaságainak, és a Briliáns zongorajáték Ránki Dezső előadóestje Egerben Az Országos Filharmóni bérleti hangversenysorozatának jóvoltából az egri közönség legutóbb Ránki Dezső Liszt- és Kossuth-dijas világjáró fiatal, művészünk önálló zongoraestjén Beethoven, Schubert és Bartók zongorámuzsikájában gyönyörködhetett a zsúfolásig megtelt Gárdonyi Géza Színházban. A műsor bevezető számaként Beethoven c-moll, ún. „Patetique” szonátáját hallhattuk. Beethoven továbbfejleszti nagy elődjeinek, Haydnnak és Mozartnak e műfajban elért eredményeit, nem csupán a zongora hangja, hangzása válik tömörebbé, súlyosabbá, hanem ezen túl már újfajta tételtípusokat is alkalmaz. A népszerű, olykor zenekari hanghatásokat megidéző mű előadásának nem kedvezett a kis méretű hangversenyzongora, főleg a fortehangzások voltak többnyire bántóak, ennek ellenére csodálatosan meghitt pillanatok tanúi lehettünk. Különösen, a második tétel álmodozó témájának átélt megfogalmazása tetszett, amely bár sokszor felbukkant, mégis mindig más és más hangszínt kapott Ránki kifinomult billentés- technikájának „palettájáról”. Az 1926-os év Bartók számára igen termékeny volt. Több jelentős zongoradarabja mellett ekkor komponálta „Szabadban” című művét, amely az est második száma volt. A szerző az öt darabból álló sorozat minden tételének' külön címet adott, ennek ellenére mégsem programzenével állunk szemben. Inkább jellemdarabok, helyzetképek ezek, olyan típusúak, mint Debussy Prelüdjei. Bartók mindig előszeretettel használta a zongora ütőhangszer- és zörej lehetőségeit, többek közt a mű nyitó darabja is ezt példázza (Síppal, dobbal...) szinte hallani véljük a zongora mély regisztereiben a féldübörgő dobok hangját. Valóban érezzük a nyári éj mozdulatlanságában az élőlények surranó neszezé- seit, a békák brekegését, a tücsök ciripelését, a madárcsicsergést, majd a középrészben egy himnikus koráldallamot, melynek nyugalmát a beszűrődő éjszakai zajok sem zavarják. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a varázslatos naturális hangulatfestést, melyet Tóth Aladár — a mű első esztétikai értelmezője — úgy értékel, hogy „a magyar természetpoézisnek egyik legcsodálatosabb remekműve”. A műhöz méltó volt megszólaltatása: Ránki rendkívül tudatosan felépítve, gondosan kimunkálva, lenyűgöző hangszíneket varázsolt a hangszeren. Kissé furcsának tűnő műsorösszeállítás révén Schubert D-dúr szonátájával visszakanyarodtunk időben és stílusban 100 évet. Az emberben önkéntelenül felmerült a kérdés, hogy a Bartók-mű után lehet-e érdekfeszítő a Schubert-darab? Nos, az aggodalom alaptalannak bizonyult, a szünet után rövid időn belül feloldódtunk a gazdagon áradó schuberti dallamvilágban.. A második tétel lassú lírat témája, már-már egy szöveg nélküli dalra emlékeztetett. Ránki amellett, hogy e szonáta előadásával fe’ lez- tette velünk Schubert zseniális hangszerkezelését, feltárta a maga teljes, magas szintű művészi kelléktárát is. Játékában nem érezzük gondnak a rendkívüli nehéz technikai akadályok leküzdését, természetes köny- nyedséggel és póztalan eleganciával oldja meg a művekkel kapcsolatos elképzeléseit. A közönség szűnni nem akaró ovációval és vastaps- sal köszönte meg a koncertet, amelyet a kitűnő művész ráadásként a Schubert Esz- dúr impromptu briliáns jó* tékával viszonzott. Nagy Miklós Ot évre szóló megállapodásokat kötöttek Mint lapunkban már hírt adtunk róla: Egerben — a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán — nemzetközi rektori tanácskozás kezdődött. A csütörtökön megérkezett vendégek pénteken reggel azt vitatták meg, hogy miként formálódtak az elmúlt fél évtized során a testvérkapcsolatok. Ezt követően aláírták az újabb öt évre szóló szerződéseket. Délután a rektorokat a megyei pártbizottságon fogadta dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára. A napi program a főiskola pinceklubjában rendezett fő- , igazgatói fogadással zárult. * Ma az egyes felsőoktatási intézményekben folyó tanárképzés tapasztalatait értékelik. Délután ott lesznek a megyeszékhely felsőoktatási intézményének ballagási ün- j népségén. Vasárnap a Hortobágy, Debrecen és Nyíregyháza — az utóbbi helyütt ellátogatnak az ottani főiskolára is, — nevezetességeivel ismerkednek meg. A vendégek IL főn utaz-, nak haza. Tartalmasabbá formálódott az ismeretterjesztés Pénteken délután Egerben kibővített ülést tartoLt a TIT Heves megyei Szervezetének elnöksége. A résztvevők elsőként megvitatták azt a tájékoztatót, amely az 1977 óta végzett ismeretterjesztő munka mérlegét vonta meg. Örvendetes az, hogy az elmúlt három év alatt 19.8 százalékkal nőtt az előadások száma. A meny- nyiségi fejlődés tartalmi gazdagodással is járt. Gyarapodott a gazdaságpolitikai témájú, a termelést közvetlenül segítő rendezvények sora. Az is megnyugtató, nos.y az alapozó jellegű természettudományos ismeretterjesztés végre kimozdult a holtpontról. ■ Természetesen gondok is akadnak. Tény az, hogy mind a tanfolyamok, mint a különböző programok erősen városközpontúak. Ugyanakkor a járások többségében erőteljesen csökkent az érdeklődés. Ezt követően szó esett a párt XII kongresszusa álSíkmüsöa 1980. május 10., szombat u tál megszabott feladatok végrehajtásával kapcsolatos tennivalókról is. Elemezték a gyermekek körében elért eredményeket is. Megállapították, hogy szűkebb hazánkban nagy hagyománya van a kis matematikusok baráti körének. Az utóbbi időben a fiatalabb korosztály körében nőtt a nyelvismeret iránti igény, beváltak a középiskolára előkészítő tanfolyamok is. A jelenlevők összegzést hallgathattak meg a már hagyományossá , vált nyári egyetemi tagozatok előkészítéséről. A műemlékvédelmit tizedik, a filmművészetit hetedik alkalommal rendezik meg. Az előbbi a magyar műemlékvédelem fejlődésének sajátosságaival, az utóbbi Makk Károly alkotói út- jával foglalkozik majd. Ezen az ülésen ‘ alakult meg az önálló néprajzi és pszichológiai szakosztály. Végezetül kitüntetéseket adtak át. TIT aranykoszorús jelvényt öten kaptak, az országos elnökség oklevelét nyolcán, a megyeiét 25-en kapták nieg. Máté György: Kincses Attila V. Az Attila-sír legendájának keletkezése Az Attila vélt sírjáról keletkezett legenda forrása minden bizonnyal Jordanesz (Jordánia) i. sz. a 6. században élt gót történetíró, ra- vennai püspök a római birodalom történetéről írott terjedelmes krónikája. Jordanesz érthetően nagy figyelmet szentelt I. Alarich nyugati gót hadvezérnek (396—410), aki eleinte római zsoldban állt, de kihasználta a rabszolga.tartó rendszer válságát és a rabszolgalázadásokat, 410-ben eToglalta és kifosztotta Rómát, Röviddel ezután meghalt. Jordanesz szerint Alarich testét hármas koporsóba zárták és a dél-olaszországi Busente folyócska medrébe temették. Jordanesz utóbb Attiláról is bőven írt (krónikája nyomán festette Rafael hatalmas művét Attila római kalandjáról). Attila temetés; ceremóniájáról is sok mindent elmond. Temetéséről azonban ennyit írt: „Éjjel a holttestet titokban a földbe rejtették.” Ezt írta Jordanesz. nem mást. A hazai források ezt az állítást 12 évszázadon át el is fogadták, nem költöttek köré semmi titokzatosságot. Az Alarich- koporsókról és az Attila-sír- ról írott — valószínűleg ugyancsak sok költött elemet tartalmazó — gót kódexrészlet összekeverése és „dicső múltunk” szerves részévé változtatása a múlt század második felében következett be. Ahogy a nyelvújítás során különféle hazai és külföldi elemek összeolvasztásával, alakítgatásával született újjá és vált kifejezőbbé írók, politikusok és polihisztorok jóvoltából a magyar nyelv, úgy formálódott újra a „régi dicsőségről”, a „diadalmas ősökről”, beszélő magyar mondavilág. A fantáziadús, gyér történeti forrásokat is csak gondolatkeltőnek felhasználó polihisztor, Ipolyi Arnold gyúrta először össze a két jordaneszi elemből Attila rejtett koporsóinak „sztoriját”. Nem véletlen, hogy éppen azok az írók merítettek Ipolyi „felfedezéséből”, akik különösen sokat tettek a szabadságharc legyőzetését követő sötét évtizedekben a hazafiasság, a szülőföldhöz, a magyar nyelvhez, a szabadság eszméjéhez való ragaszkodás ébrentartásáért. A nemzeti önbecsülés megmentésére szolgáló írói programot Arany János így fejtette ki a Buda halála elején: „Hullatja levelét az' idő vén fája — Borítva hatalmas rétegben alája — Én ez avart jártam, tűnődve megálltam — Egy régi levélen ezt írva találtam” Vörösmarty tovább ment a „Zalán futása” előhangjában: „Kebelemben nagyrakelen- dő képzeletek villannak meg diadalmas Ügekről — a deli Álmosról s Álmosnak büszke fiáról,' párducos Árpádról — Ó kor, meghallgatsz-e engem — S nagyratörő, té_ hetősb fiaid hallgatnak-e számra?” Mindketten félreérthetetlenül adják olvasóik tudtára: a krónikák, a mondák sovány alapanyagát töltik meg hazafias, érzelmi tartalommal, hogy ezzel serkentsék tettre a letaposott hazafiúi tettrevágyást. A nagy romantikus, minden idők legolvasottabb magyar regényírója, Jókai Mór „Bálványos vár” című, nem különösen népszerű könyvében Jordaneszre is, Ipolyira is hivatkozik, nagy részletességgel és megragadóan írja le a temetést; története azonban nem Attiláról szól. Másutt „A legszebb halál” című rövid leírásában pótolja a hiányt: „Atiila holttestét hármas koporsóba tették. Ki soha nem viselt magán aranyat, holta után arany-, ezüst- és vaskoporsóba záratott. Most ott nyugszik valahol a Tisza medrében. Sírásóit, kik eltemették, visszatértükben a hunok legyilkolták, hogy soha meg ne tudhassa senki a helyet, ahol Attila nyugszik.” Ez a tömör és dísztelen leírás alig hasonlít Jókaihoz, „a Bálványos várban mindent elmondott, amit erről megái- mondott, de pontosan tartalmazza mindazt, amit az állítólagos sírról az írói fantázia megalkotott. Benedek Elek „Attila halála” című kis írásában egészíti ki Jókai „állításait”: a hármas koporsó leírása után kifejtette: „fegyvereit, ékszereit is melléje tették... s emeltek föléje magas halmot”. Gaal Mózes, a kiváló erdélyi író „Etele temetése” című, költői ihletésű dolgozatában végképpen felkelti a kincskereső hajlandóságot: „Aranylábon, széles nyújtóz, tató pádon el is helyezték királyi ruhában, skófium- varrottas, arannyal kihímzett királyi palástban, fejére rátették gyémánttól szikrázó, rubintkővel ékes arany koronáját. .. s a mi űr még maradt arany koporsóban, kincsesháza legszebb ritkaságaival, sárga aranypénzzel ■ színültig megtöltők... Ott pihen valahol a Tisza medrében. .. Néha pedig vad tűz szállja meg a Tiszát, tengerré dagadva ágyából föltámad, s bőgve neki ront a végtelen rónának s elnyeli mohón, hogy kétségbeesett kiáltással a nép menekül előle. Ilyenkor talán Etele haragja hármas koporsónak falain áttörve pusztító erejét a Tiszának adja, hogy ostora légyen késő unokáknak.” A hármas koporsó meséjét Gárdonyi Géza tette igazán közkinccsé olyannyira, hogy az iskolai kötelező olvasmánnyá, minden elemi iskolában is tanult versként hatolt be a , köztudatba. „Á láthatatlan ember” című regényének temetési jelenetében nagy megjelenítőerővel festi le mindazt, amit addig kitaláltak. A sír égi sugallatra kijelölt ..helyéről” ő mondja el a legtöbbet: „A Tisza tele van apró szigettel. Egyik helyen a keske- nvebbik mederről térítsétek el a vizet. Ott ássátok meg a sírt mélyen és szélesítsétek meg a medret, hogy az legyen a nagyobbik. Aztán ha el van temetve a király, bocsássátok vissza a vizet.” Hogy könnyebb legyen meg. jegyezni, versbe is foglalta: „Tetemeit tettük hármas koporsóba — így vittük föld alá, föld alá, víz alá. .. — Tisza árja indul lassú zuho- g ássál — Elborítja a sírt csillogó hullámmal. .-*» ^ (Következik: iá sírkeresők) \ szeged nagyszéksósi hunkori fejedelmi sírlelet iranyedényei. Kicsinyítve.
