Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-04 / 102. szám
VÍZILABDA Helytállás idegenben, győzelem itthon Hosszabb szünet után kettős fordulóval folytatódott az első osztályú vízilabda- bajnokság. Az egriek előbb Budapesten, tegnap este pedig itthon szerepellek. FTC—Eger 7—5 (2—0, 3—1, 2—2) OB I-es mérkőzés, Komjá- di uszoda. 300 néző. V: Gulyás, Tibai. FTC: dr. Steinmetz—Varga, Wiesner, Udvardi. Kotlám, Fehér. Szóltál'. Csere: Molnár, Bujka. Edző: dr. Mayer Mihály. Eger: Lipovics—Kelemen A,, Búza, Gyulavári, Nagy, Pettyánszky Vincze. Csere: Leü'Ier Kelemen. L. Edző: Pozsgay Zsolt. A gólok sorrendje: Udvardi, Kohán (e), Szollár (4 m), Szollár* (e), Búza (e), Varga (eh), Kelemen A. (e), Nagy (e), Gyulavári, Fehér, Pety_ tyánszky (e), Fehér (e). Az első negyedben nem akadt dolga a Fradi kapusának, s közben csapata fölényben. játszva már 4—0-ra húzott el. Ekkor kezdtek magukra találná az egriek. Elénkebb, kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de nem sikerült felzárkózni az ESE- | nek, ment előbb Vincze ej* [ tett kapu mellé gólheűyzet- : bői, majd Pettyánszky puskázott el egy emberelőnyt. A harmadik negyedben majdnem fordult a kocka. Egyre jobban játékba lendült az Eger, előnyös helyzeteit magabiztosan váltotta godra, míg az FTC nem tudott élni hasonló lehetőségeivel, sőt Búza hátrányban remekül szerelt, megúszott, de gyenge ejtését Steinmetz megfogta. Az utolsó játékrészben is az ESE kezdeményezett többet, de ekkor már felváltva estek a gólok, s az egyenlítés nem. sikerült. Két-két edlenitétes negyedet hozott az összecsapás. Eleinte- az egriek bénultam, vállalkozókedv nélkül, majdhogynem ügyetlenül úszkáltak a vízben,' aztán pedig felvonultatták mindazt az erényt, ami őket jellemzi: gyorsak, erőszakosak voltak, s küzdőszellemük is. fölülmúlta ellenfelükét. — Ha egy is végig átlagon felülit nyújtott volna közülünk, megfoghattuk volna a Fradit — mondták többéin a mérkőzés után. S ez valós megállapítás, de az is hozzátehető, hogy az újonc csapat Budapesten most sem vallott szégyent. Eger SE—Volán 5—1 (2—1 1—1 1—1 1—1) OB I-es mérkőzés, Eger, 300 néző. V: PulSás, Tibai. Eger: Lipovics—Kelemen A. Búza, Gyulavári, Nagy, Pety- tyánszky, Vincze. Csere: Kelemen L. Edző: Pozsgay Zsolt. Volán: Gál—Molnár, Dr. Fonó, Füri, Dr. Szellő, Dan'ko, Pázmányi. Csere: Tamás, Nyárádi, Rabb. Edző: Brandi Jenő. A gólok sorrendje: Pety- tyánszky (e), Pázmányi (e). Nagy" (ej, Füri (e), Nagy (ej, Rabb, Pettyánszky, Búza, Dankó. A Volán nem tudta kihasználni első emberelőnyös helyzetét, az Eger viszont vezetést szerzett ebből. Ezután a Volán egyenlített, de az újabb egri emberelőny, újabb megoldása ismét gólt hozott. A második játékrészben kevés volt a mozgás, s csak Gyulavári kipontozódását követően esett ismét előnyből egy-egy gól. A harmadik játékrészt Nagy kapufája vezette be. Rabb ejtése viszont gólt hozott. Ettől kezdve már csak akcióból estek gólok, előbb Pettyánszky volt eredményes, majd a negyedik negyedben, nagy izgalmak közepette. Búza forgatta be védőjét, aki két kézzel ütötte az egri játékost, de így sem tudta megakadályozni, hogy a kapuba találjon. A vártnál nehezebben született meg az egriek harmadik győzelme, de a lényeg az. hogy most már hat pont áll a csapat neve mögött. Virágh Tibor *. Olimpiai JL * TOTO Rejtvénypályázatunk 13. fordulójának megfejtése: x. 2, 1. x, x, 2, x, 2, x, 2, 1, x, 2, 1. A 13. héten a telitalálatos szelvények száma 1093. 13 találatot 172, 12.-őt 52, 11-et 16, tízet 12 szelvényen találtunk. A 14 lalálatosok közül kisorsolt Belezned László (3300 Eger. Rákóczi út 16., IV/15.), a Panoráma Vendéglátó Vállalat 250 forintos vacsorajegyet, a Béke szocialista brigád pedig (Karácsom!, 19-es ABC) az OTP Heves megyei Igazgatósága 10 darab totószelvényre szóló utalványát nyerte. A nyereményeket postán küldjük el. Az április 30-án. szerdán megjelent 14. forduló szelvényeinek beérkezési határideje: hétfőn, délben, 12 órakor jár le. KÉZILABDA Eger SE — Székesfehérvári KÖFÉM 19-9 (8-3) NB I/B-s női mérkőzés. Eger, hervad páfya, 200 néző,. V: Gyulai, Keszthelyi II, Eger: Nácsa—Horváth 1, Bajzálné 5 Hegedűsné 0. Szabó. Grósz 2, Tóth. Csere: Csatlósaié 1, Verebélyi 3, Takács, Káló 1. Edző: Berecz- ky György. Közepes színvonalú mérkőzésen a Ahnden tekintetben jobb egri csapat akár nagyobb különbségű győzelmet is arathatott volna a lelkesen küzdő vendégek ellen. Jók: Bajzáimé, Verebélyi. TENISZ Győzött a BVSC Budapesten került sor az OB Des női tenisz-csapa t_ bajnokság második fordulójában az Eger SE—BVSC találkozóra. Az egii lányok nem győztek ugyan, de az 1380. május 1., vasárnap itthoni MTK elleni nyolcegyes vereségtől jobb eredményt értek el. Az egri együttes 6—3 arányban szenvedett vereséget a Budapesti Vasutas együttestől. Az egriek három pontját Kiss Nóra és Halász Mónika szerezte. Mindketten nyerték egyes mérkőzéseiket, s közös párosuk is jobbnak bizonyult a BVSC kettősénél, Labdarúgás Mindenki bizakodó Az ünnepek miatt úgy alakult, hogy ma. vasárnap ellenére ..hétközi'’ fordulóra kerül sor a labdarúgó NB II-ben. Az estébe nyúló tálé 1 k ozókon a gyöngyösi ek Szolnokon, az egriek pedig saját otthonu'ban lépnek pályára. A „papírforma” szerint a gyöngyösieknek lesz nehezebb dolguk, de nem mehetnek biztosra a piros- kékek sem, mert ugyan a D. Kinizsi a táblázat végén kullog, de azzal az elhatározással jöttek Egerbe, hogy győznek. Más eredmény számukra — hangsúlyozták — nem lehet elfogadható. AZ EGER SE vezető edzője. Bánkuti László kissé szomorúan foglalta össze az elmúlt heti vereség körülményeit: — Nem véletlenül adtaik négy csillagot a mérkőzésünkre. mert igazán jó játékot láthattak a nézők. Mi voltunk mezőnyfölényben, de rengeteg helyzetei kihagytunk, s ez lett a vesztünk. — Az ünnepek ellenére a héten végiig dolgoztunk. Sajnos Erdős vállsérülése nehezen javult, várhatóan Baár fog védeni. Zágonyi megkapta második sárga lapját, ő sem játszhat. — AD. Kinizsi alaposam megerősödött az őszhöz képest. és szépen és tetszetősen is játszanak. Ennek ellenére feltétlenül meg kell nyerünk ezt a találkozót ellenük. A keret: Baár, Erdős, Veigli, üanyi, Zsidai, Birin- csik, Csuhay. Móricz, Horváth 1.. Szarvas, Jánosi. Fegyverneki. Fenyves. Ambrus. A mérkőzés 17.30 órakor kezdődik és Maczkó vezeti. GYÖNGYÖSI SE Fordulatokban bővelkedő 90 percet láthattak a szurkolók egy hete Gyöngyösön. Hiába vezetett már két góllal a hazai gárda, jószerivel a döntetlennek is örülni kellett a Papp SE ellenében, hiszen a honvéd együttes vezetett később 3—2-re. A 3— 3-as végeredményből, s a látottakból Péczely Szabolcs vezető edző azt a kövekezte- tést vonta le, hogy csapata javuló formát mutat. Ezzel együtt — még a tavalyi bravúrra emlékezve — sem mondhatott biztatóbb előrejelzést a mai szolnoki vendégjátékra a szakvezető: minthogy kíváncsian várja mire lesz ez elég' a szintén javuló eredményességet magáénak vallható Szolnoki MÁV—MTE-vel szemben. Az összeállításit illetően Vágó sérülése adott okot izgalomra. úgy tűnik a labdarúgó pályára léphet. A kiapadva ülhet hosszabb betegségéből felgyógyulva a rutinos Kovács kapus. A Szolnok elleni tervezett kezdő tizenegy: Szőke—Ado- nyi, Budai, Borsányi, Nagy— Vágó. Vilmán, Pörögi—Gombos, Kántor, Szabó. Cserék: Kovács, Acs és Párái. Mérlegképes könyvelői és okleveles árszakértői képesítéssel. állást keresek Egerben. ..Gyakorlóit" jeligére, az egri hirdetőbe. Gépírni tudó adminisztrátori munkakörben elhelyezkednék. „Lehetőség” jeligére, az egri hirdetőbe. Kisiparos, mindennemű íestó-mázoló munkát azonnal vállalok. Vidéken is. „Precíz” jeligére, az egri hirdetőbe. Angol nyelvtanárt keresek. Érdeklődni: 16-1121 telefonon. INGATLAN Eger, vár bejáratánál levő, 10 m- alapterületű, acélváz szerkezetű elárusítópavilon eladó. Érdeklődni: telefonon, 840-389 vagy Eger, Park Szálló, Inter- tourist-üzlet vezetőjének _________ K étszobás, kertes családi házamat elcserélném másfél szobás, központi fü- téses tanácsi lakásért, megegyezései. Érdeklődni: Gyöngyös. Csabánka u. 14.. 16—13 óráig. Gyöngyöshalászon több szobás, kertes családi ház eladó. Gyöngyösi csere is érdekel. Érdeklődni: Gyöngyöshalász, Atkán u. 34/1. Eladó Kertész u. 150. sz. alatt 2 garázsnak való helyiség. Érdeklődni: du. 16 órától. Balázs Ignác u. 40. sz. ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Eger, / Wart- burg-szerviz, egész nap vagy a 14-750-es telefonon. 2 szobás, szövetkezeti lakás garázzsal eladó. Ugyanitt eladó 601-es Trabant is. Érdeklődni: Eger*. Kertész u. 40., ÍT/2. vagy 15-992-es telefonon. ______ _ E ger, Balázs Ignác utca elején, családi ház eladó. Ajánlato- kat: Eger. Pf.: 142. Elcserélném 47 négyzetméteres, másfél szobás, összkomfortos. nyíregyházi főbérletem. egri hasonlóra. Érdeklődni: Simon. Parádsasvár, Kossuth u. 31. Sürgősen eladó kis családi ház, 400 n.- öl telekkel. Poroszló, Petőfi u. 37. Eladó Éger belvárosában kis családi ház, bcköltözhetö- séggcl, 2 szobabútor stb. Éger, Balassa B. u. 27._____________ E ladom Lenin úti, 2 I szoba összkomfortos + garázsos társasházi lakásom. Leveleket: .,31” jeligére. I az egri hirdetőbe. 2 szobás OTP-örök- lakás sürgősen eladó vagy füzesabonyi családi házra cserélhető. „Sürgős 122” jeligére, az egri hirdetőbe.____________ E ladó a belvárosban. kétszoba-összkom- íortos. 68 m--es lakás. Garázs az udvarban. Sürgős! Jelige: ..Készpénz”, az egri hirdetőbe. ______ M oson magyaróvá ri vagy csornai lakást cserélnék gyöngyösire. Szakács, Csorna,, Eszperantó u. 13._________ Belvárosi, 3 szoba, összkomfortos lakás. IBUSZ-on keresztül, vállalatnak kiadó. Válaszokat „Sürgős 30” jeligére, az egri hirdetőben_______ 1 szoba, konyhás lakást vennék, megegyezéssel. „Garzon” jeligére, az egri hir- detöbe._______________ T anácsi lakással rendelkezők figyelmébe ! Belvárosban, 2xi szoba, konyhás ház eladó. 2 szintes, 2 lakásos ház. építési lehetőség van. 1 szoba konyhás bérlakást beszámítok. Érdeklődni: munkanapokon 8—15-ig, Eger. Telefon: 12-008. .58 négyzetméteres, 1,5 szobás, összkomfortos, központi fű- téses OTP-öröklaká- somat nagyobbra cserélném. Eger, Kallómalom u. 46., III/10._________________ összkomfortos albérletbe férők lakótársat keresek;»*.,' Belváros^ 88" jeligére, az eg- ri hirdetőbe. 273 n.-öl beépíthető házhelytelek. bekerítve eladó. Kál, Ke- recsendi út 21. Érdeklődni: a szom- szédbán, Nagyéknál. összkomfortos családi ház, gazdasági épületekkel, 300 n.öles telekkel, eladó. Feldebrő, Bajcsy-Zs. u. 16. ________________ 5 00 n.-öl szőlő, gyümölcsössel. a Szép- asszony-völgyhöz közel, eladó. Eger, 17-229-es telefonon, este.__________________ E ladó Bp., Sas-hegyen, 3 szoba, garázs, műhely. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Kállay Györgyi (telefonon, fél 9—16 óráig, 12— 13 között nem! Budapest, 152-291/261.) Kisebb méretű pincét vagy pinceágat veszek vagy bérbe vennék. Eger. Kertész u. 40„ 1IL 2. JÁRMŰ Eladó egy MZ TS 250-es motorkerékpár, legjobb kivitelben. Barcsik Imre, 3385 Tiszanána, Kos- suth u. 15. sz. Most felújított, piros. UF-es Wartburg eladó. Eger, Wart- burg-szerviz. ________ K iskerekü Wartburg eladó. Wartburg- szerviz, Eger. Mepol Terra kerti traktorom tartozékait olcsó áron eladnám. Tartozékai: PO—18 váltva forgató eke: N—1 és N—2 nehéztartók, súlyokkal: T—20 teljes hajtómű szekrény : TG—1 rezgéscsillapító: VK —l vezető kerék és végül: OSU—2 kapálóberendezés. Cím: Kisfüzes, Kossuth út 21.______________ 2 50-es TS MZ motor- kerékpár bukásgátlóval eladó. Érdeklődni: 16 órától, Eger, Merengő u. 3. Eladó egy 250-es MOSZKVA csónakmotor, üzemképes. Érdeklődni: Eger. Merengő u. 3., 16 órától. ______ U Z Skoda S 100-as eladó. Eger, Babo- csai u. 13. Rendszám nélküli. 1500-as Polski Fiat sürgősen eladó, olcsó áron. Érdeklődni lehet: egész nap. Füzesabony, Tárkányi út 51. Elveszett egy új. piros KOMÁR motor- kerékpár. Becsületes nyomra vezetőt magas pénzösszeggelju-, talmazom. Telefon: 16-712._______^ U B rendszámú, 1200- as Zsiguli, 1982 végéig vizsgázott, jó állapotban eladó. Lu- das. Kassai u. 72. IF frsz. Trabant Combi eladó. Érdeklődni: Gyöngyös, Aranysas u.’35/2„ fsz. 2. _____ 3 53 Wartburg eladó. Érdeklődni: Eger, Széchenyi u. 61. 4 éves Polski Fiat 1500-as, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni : Karácsond, József A. tér 4. _ J ó állapotban levő, 1200-as Zsiguli, 1982- ig érvényes vizsgával, eladó. Eger, Pu- k.v M. u. 2.. 11/8. Te- lefon: 14-971. Felújított, 601-es Trabant- m o tor eladó. Érdeklődni »í^Fischer, Egeresehi. Petőfi u. 4L, 15 után. Autósok, figyelem! Karosszériái a vitás t és -felújítást 'vállal: Símé István karosszérialakatos-mester. Gyöngyöspata, Jókai u. 40. sz.________ M Z 125-ös motorkerékpár eladó. Eger, Türk Frigyes u. 31. (Vár-állomásnál), du. 17 órától. ÍD frsz. S 100-as Skoda eladó, 81 novemberéig müszakiz- tatva. Érdeklődni: Gyöngyös, Mérges u. 2., X. 62. _____________ U X-es Trabant gépkocsi eladó. Eger, Úttörő u. 38._________ J ó állapotban levő, UB-s Zsiguli eladó. Érdeklődni lehet: Hatvan, Horváth M. u. 147., egész nap. Eladó IG frsz. 850- es Fiat. Eger, Kallómalom u. 80.,__IIl/lO, í titünö állapotban levő, UB-s Polski Fiat. 82-ig műszakiz- tatva. eladó. Eger, Hajdúhegy, Radnóti u. 27. _________ IM-es. jó állapotban levő Trabant eladó. Érdeklődni: 17 órától, Eger. Cifrakapu u. 124., 1/3. Telefon: 15-633. 60l-es Trabant, 81 végéig vizsgáztatva, sürgősen eladó. Cím: Pári, Tárnáméra, Mátyás út 19. Érdeklődni: délután 16 órától. ________* 4 12-es Moszkvics eladó. jó állapotban. Kerecsend, Fő út 186. Földvári. 1981 végéig műszakizott. ib rendszámú 601-es Trabant eladó. Érdeklődni lehet: Jászné, Jászkisér Bocskai u. 4. Tele fon: 25. IF^es Skoda S 100-as jó állapotban eladó. Patkó. Kisköre, Kossuth u. 62. sz.______ 6 01-es Trabant. 1982- ig műszaki vizsgázott. eladó. Eger, Munkácsi u. 6. Kitűnő szülőktől bernáthegyi kiskutyák eladók, kiválaszthatók. Gőz Gyula, Tiszanána. Martinovics u. 2„ egész nap. Antikvár könyvek vására Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban, 1980. május 6—7—8-án. Könyvek. könyviárak vétele, eladása. Antikvárium, Mis- kole, Déryné u. 2. Tewimatic NSZK kötőgép, „Csini” masz- szírozógép és Mondial férfikerékpár eladó. Eger, Sertekapu u. 34,_____________ Ú j, jugoszláv ülőgarnitúra. szekrénysor, dohányzóasztallal, költözködés miatt eladó. Mátrai. Eger, Árpád u. 9— 11., B. 11/13., du. 4 óra után._______ E lőnevelt csirke állandóan kapható sötét és sárga, kender- magos, szürke és fogolyszínű, tovább- tenyésztésre is alkalmasak. Eger, Rákóczi út 15. 12/100-as DIAMANT kötőgép olcsón eladó. Budapest TIT.. Kőrös u. 15. Telefon: 871.-994. Parkettacsiszolást és .lakkozást vállalok. Nagy Gábor, Hatvan, Béke út 65. Előnevelt sárga, kendermagos csirke eladó. Érdeklődni: du. 4 órától. Eger, Cso- konai u. §3. sz. Eladó 8 hónapos vemhes üsző. Tóth Sándor. Atány, Ság- vári út 7. sz. VEGYES Tottya 35 000 kcal. új kazán eladó. Eger. Türk Frigyes u. 21— 31., du. 17 órától. Intelligens, jó megjelenésű. középtermetű, 48 éves özvegy férfi (asztalos) család nélküli, saját lakással — teljesen független — házasság céljából megismerkedne mindenben hozzá illő idősebb leánnyal vagy özvegyasszonnyal, aki lehetőleg független. ..Rossz egyedül” jeligére, az egri hirdetőbe. Köszönetét mojdijnk mindazoknak, akik szeretett férjem és fiam, SZABÓ LÁSZLÓ gyászszertartásán részt vettek, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége és édesapja Értesítjük kedves vendégeinket, hogy hatvani strandunkat 1980. május 1-tol szeptember 1-ig üzemeltetjük. NYITVA TARTÁS; május 9—IS éráig, június, július, augusztus 9—19 éráig. Minden kedves vendégnek kellemes pihenést, jó szórakozást kíván az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat. Köszönetét mondunk mindazon vállalatok dolgozóinak és munkatársainak, akik szerető férjem és édesapám, NAGY BÉLA temetésén virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Gyöngyös nxsm Az Universal Szerviz Ipari Szövetkezet 1980. május 1. napjától kezdődően, a Cscbokszári-lakótelepcn levő autószervizében beindítja karosszériajavító és autófényező tevékenységét, mely szolgáltatásra Jelentkezés: autószerviz, Rákóczi út 95. FELVESZÜNK EGERBEN LÉTESÜLŐ SZÁMÍTÓKÖZPONTUNKHOZ érettségivel rendelkező dolgozókat, 30 éves korig, számítógéptermi müszakvezetői munkakörbe (ketmüszakos) — 1980, október 1-i belépéssel. Szakmai kiképzést munkaidőben biztosítunk. A jelentkezéseket írásban — részletes önéletrajzzal — budapesti központunk címére (KSH SZÜV Hálózatfejlesztési Igazgatóság, 1145 Budapest, Szugló u, 9—15.) kérjük megküldeni. AZ Köszönetét mondunk ANDORNAKTÁLYAI mindazoknak, akik EGERVÖLGYE felejthetetlen kislányunk. MG. TERMELŐSZÖVETKEZET NAGY ESZTEK kőműves szakmunkás, elhalálozása alkalmából építőipari segédmunkás, temetésén megjelentek erögépvezetöi vagy részvétükkel munkakörbe fájdalmunkat enyhítették. föl. A Nagy család IKi™ IVl Nögrád megyei vételt Építőipari Szövetkezel pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére. Jelentkezhetnek hirdet. gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettségű szakemberek. Érdeklődni: a szövetkezet műszaki „Hatvan és Gyöngyös főmérnökénél szombati környékiek előnyben nap kivételével naponta •í 193901” jeligére az egri 8 és 18 óra között. Hirdetőbe. Lt—--------------