Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

melioráció Márványtáblák - S-kanyarral Gondol egyet, s nagy S- kanyart vesz az út Hevesen, a járásszékhely főterén, azon frissiben így indul el Heves- vezekény felé. A kanyar felső (délkeletil hajlatában mainak éppenséggel nem ne­vezhető. de gonddal karban­tartott épület áll. Kicsit olyan, mintha őrizné, vi­gyázná a nagyközségből ki-, vagy éppenséggel oda be­vezető utat. Rajta a cégjel­zés, az idegen fül számára kissé szokatlan felirattal: Hanyi-sajfoki Vízgazdálko­dási Társulat. A továbbiakban aztán már kevésbé szokatlan felirattal három szép márványtábla áll egy sorban, mindhármon az ál! aranybetűkkel, hogy KI­VÁLÓ VÁLLALAT. A táb­lák, a betűk teljesen egyfor­mák. csak a dátum külön­bözik rajtuk, az sem sokat: 1975, 1976, 1977. És ezzel kész, vége a sor­nak. Ügy tűnik, a harmadik táblával véget ért egy szép sikersorozat. — Vagy talán...? Ez a kérdés nemcsak hogy bizalmaskodónak, de még bizalmasnak sem tekinthető. A belső folyosót ékesítő tab­lók és grafikonok, valamint az igazgatói szobát díszítő oklevelek ugyanis arról ta­núskodnak. hogy a két he­tessel végződő dátum után sem pihentek meg babérjai­kon a társulat dolgozói. Talán innen a tény, hogy Qzsvári László, a társulat mérnök-igazgatója nemcsak hogy meg sem rezzen, ellen­kezőleg: mosolyog a bizony­talankodó kérdésen. — Nincs szó visszaesésről, bár az is igaz, hogy újabb már vány táblás címet nem si­került szereznünk a kint lát­ható első három mellé. Tu­dom, ez így mondva, kissé ellentmondásosnak tűnhet, de igaz. Tény ugyanis, hogy bár újabb „kiváló” címmel nem tüntetett ki bennünket a vállalatunk, megítélésünk szerint azonban — és ezt szerénytelenség nélkül el­mondhatjuk — sokat fejlőd­tünk, tovább javultak terme­lési mutatóink. Nem szeret­nék „száraz” számokkal un­tatni senkit, bizonyságul ta­lán mégsem árt, ha elmon­dom: termelési értékünk 8, tiszta nyereségünk 23 száza­lékkal növekedett. Pénzben mérve ez 8,6 milliót jelen­tett. Mentségünkre mondván Mármost meglehet, hogy a helyzetet — tehát a társula­tot — közelebbről nem is­merők számára nem nagyon sokat mondanak ezek a szá­mok. A kedvükért — és hogy a kép is teljesebb le­gyen — talán nem haszon­talan elmondani, hogy ez az aránylag kis közösség (múlt évi átlagos állományi létszá­muk 121 volt) sokszor nagyon nehéz körülmények között produkálta sikersorozatát. Más kérdés, hogy ezt mikor mennyire méltányolták a fe­lettes szervek. — Ila már semmiképpen sem kerülhetjük el a ma­gyarázkodást — jegyzi meg itt a fiatal, de a társulat élén már több mint öt esztendeje tevékenykedő igazgató —, hadd hozzam fel „mentsé­günkre”, hogy beléptünk a hevesi szennyvízprogram megvalósításába. Ez a fel­adat a nagyközség további fejlődése szempontjából, ta­lán mondanom sem kell: igen-igen fontos, hiszen meg­felelő csatornahálózat nélkül nem lehet szó igazi urbani­zációról. (Ha csak zárójelben is, de föltétien meg kell itt emlí­tenünk, hogy a hevesi járás, illetve a nagyközség vezetői teljes egészében egyetérte­nek ebben a kérdésben Ózs- vári Lászlóval. Sokszor és sok fórumon szóltak már el­ismeréssel arról, mi mindent tett a társulat a járásszék­hely fejlődéséért.) — Visszatérve a szenny­vízprogramhoz — folytatja a megkezdett gondolatot az igazgató —, erről tudni kell, hogy nagyon munkaigényes. A személyi feltételeket ép­pen ezért létszámnövekedés­sel kellett biztosítani, ami viszont azzal a következ­ménnyel járt, hogy az elmúlt évben stagnált az egy dolgozóra jutó termelési ér­ték: „mindössze” 275 ezer forint. Nemrég sártenger volt Az évről évre fokozódó követelmények sodrában ez bizony nem jelentett jó pon­tot a társulat számára, az pedig már más kérdés, hogy a vezetők ezt előre látták és vállalták, mondhatni: önzet­lenül, mert nem saját mu­tatóik várható alakulását, hanem Heves érdekeit tekin­tették elsőrendű kérdésnek. Ez a tény nem jelenti azon­ban azt, hogy lemondtak volna saját fejlődésükről. Sokrétű munkájuk magas Szeptembertől új tantárgy A szövetkezeti ismeretekről Gyöngyösön Érdekes, sokakat foglalkoz­tató ankétot rendezett Gyön. gyösön, a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem főiskolai karán a Hazafias Népfront Országos Tanácsának szövet­kezetpolitikai albizottsága. A résztvevők megállapították, hogy a szövetkezeti ismerete­ket az eddigieknél nagyobb súllyal kell tanítani a fel­sőfokú oktatási intézmények, ben. Ezek ugyanis jól odail­lenek az egyetemek és a főiskolák tar^terveibe, min- .den olyan tárgykörhöz, ame­lyek kapcsolódnak az ipari, a fogyasztási és a mezőgaz­dasági termelőszövetkezet, ben dolgozó szakemberek képzéséhez. A vitában neves szakembe­rek mondták el véleményü­ket.. közöttük dr. Molnár Frigyes, n SZÖVOSZ, Ágh István, az országos hírű Sa­sad Termel ő.szö vet k e zet nyugalmazott elnöke, vala. mini Somkúti Elemér és Palkovics Miklós egyetemi tanár. Rámutattak, hogy a szövetkezeti ismeretek okta­tására azért is szükség van, mert a mozgalom múltját, harcokban kibontakozott fej­lődését a mai fiatal szövet­kezeti szakemberek még ke. vésbé ismerik! Javasolták, tKitty az új tantárgy keleté­ben a magyar szövetkezeti mozgalom történetét is mu­tassák be. Dr. Gullner Vilmostól, a gyöngyösi főiskolai kar igaz­gatóhelyettesétől megtud­tuk, hogy az MSZMP Köz­ponti Bizottsága szövetkezet- politikai munkaközösségé­nek 1979. január 19-i állás­pontja alapján szorgalmazzák az új tárgy oktatásának be­vezetését. A gyöngyösi főis­kola hallgatói eddig külön­böző tantárgyakból ismerked­tek a szövetkezeti tulajdon­nal, az elosztási viszonyok, kai, a szövetkezetek kialaku­lásával, munkaszervezetével, gazdálkodási rendjével, a tag­ság érdekeltségi viszonyaival, a háztájival és a szövetke­zeti törvénnyel, dr új tan­tárgy mindezeket összesíti és egységbe foglalja. Javaslat hangzott el, hogy a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium dolgoz­za ki az új tantárgy alapja­it, melyet szeptembertől fél­éves időtartammal bevezet­nek a gyöngyösi főiskolán is. Ehhez már is megvannak a feltételek. A szövetkezeti is­meretek hozzájárulnak majd a felsőoktatási intézmények­ben tanulói külföldi diákok ez irányú képzéséhez is. (mentusz) ■ szintű megvalósítása mellett, azzal párhuzamosan nagy energiákat fordítottak ki­emelt beruházásuk, a gépte­lep megépítésére. Komoly eredménnyel. Mert a terület, amely korábban sivár, vize­nyős puszta volt, mindin­kább a korszerű géptelep ké­pét mutatja. A régebbi egyet­len épület raktár lett, a sár­tenger helyén mindenütt be­ton és szerelőcsarnok és ga­rázs, és szociális épület, plusz egy rövidesen kialakuló sportkert... Ózsvári László nem titkolt örömmel mutat, magyaráz: itt ilyen gépek vannak, ott szerelőaknák. Az épületeken még dolgoznak, augusztus 20- ra tervezik az avatást, de már szinte teljeß értékű mun­ka folyik itt, mindnyájuk nem kis örömére. Miközben pedig a géptelep napról napra szépül, s köze­ledik a befejezéshez — lan­kadatlan erővel dolgoznak a Heves számára olyannyira fontos Nyitrai-tó belvízileve­zető csatornájának építésén. Az állami gazdaság és a ter­melőszövetkezet e területet elfoglaló földjein a legutób­bi időkig nagyon sok kárt okozott itt a belvíz. Az en­nek levezetésére épülő. 3 km hosszúságú csatorna építési munkálataiból egy fontos szakasz még hátra van — a megépült rész azonban már szépen működik, kereken ezer hektár terület válik ter­mékenyebbé általa. Önámítás nincs A kis „kitérő”, a. csatorna és a géptelep feltérképezése természetesen nem jelenti azt, hogy teljességében meg­ismerkedtünk volna a társu­lat sokirányú, mindenekelőtt meliorációs, talajjavító tevé­kenységével. Ehhez azonban még nagy területbejárásokra (leírásukhoz, itt, az újságban további hasábokra) lenne szükség. Bízván abban, hogy — talán nem nagyon soká­ra — egyszer majd erre is sor kerül, visszatérünk ah­hoz a bizonyos .^’’-kanyar­hoz, ahonnan kiindultunk: vajon visszaesést jelez-e, hogy a három márványtábla mellé nem került fel a ne­gyedik, aranybetűs cím: — KIVÁLÓ. — Mi nem ámítjuk ma­gunkat — dönti el egyféle nyugodt derűvel Ózsvári László a kérdést —, tudjuk, hogy egyre többet és mind jobban kell dolgoznunk. Mi ezt megtesszük, és így ott vagyunk az-élmezőnyben. B, Kun Tibor — Legyen elég. édesapám — mondta az asszony lány. Eladja azt a malacot és kész. Többet ne vesződjön jószág­gal. — Nem vesződség ez, lá­nyom. Dolog. — Csak vigasztalja magát! Lassan nyolcvanéves. Mikor nyugszik? — Tudod te, a mi fajtánk sose nyugszik. — Beszéltem Kiss Imre Jóskával, Egy óra múlva itt lesz. Hatszázert viszi, ha ad­ja. — Kevés. Az utolsó mala­com. — Ingyen kapta. Ha a Ga- dányiék disznaja sem fiadzik tizennégyet, akkor már nem lenne jószága. Az öregember hallgatott. Maga előtt látta a három hónappal ezelőtti napot. Ga- dányiné beállított hozzá, kö­tényében sivalkodó kismalac­cal. Azt mondta: János bá­tyám, odaadnám ezt a ma­lacot, ha elfogadja. A kocá­nak sok. Az öregember nem tudott ellentállni. Kár lenne agyon­csapni, mondta Gadányiné- nak, és az ól is üres, egy hete mentek el az utolsó hí­zók. Nap mint nap cumiztatta a kismalacot. Tejet hozott neki a csarnokból, ha ke! - lett, kamillateát itatott ve­le, s ahogy nőtt a kis jószág, úgy szoktatta rá a nehezebb eleségre. Főtt krumplival ki. nálta; majd tejes- kukorica*.. Nagy fügédről Tíz éve annak, hogy a budapesti Tímáripari Szövet­kezet Nagy fügédén részleget alakított. Ma már közel száz asszonynak ad munkalehetőséget a szövetkezet telepe, akik munkavédelmi kesztyűket készítenék. Idén mintegy 280 ezer pár készül itt, a munkaruházati szakboltok ré­szére. Juhász Ferencné és munkatársnői az összeállításon ‘ szorgoskodnak. A kész kesztyűket Bakos József né és Kovács Péterné meózza (Fotó: Szabó Sándor.) A kismalac Tiszai napok - Poroszlón Szombaton esté hét óra­kor ünnepélyes külsőségek között nyitották meg Po­roszló nagyközség művelő­dési házában a hagyomá­nyos „Tiszai napok” rendez­vénysorozatát. Naponta vál­tozatos program várja az ér­deklődőket, Az első napi mű­sor gyermekkarnevállal in­dult, amelynek keretében az általános iskola diákjai mu­tattak be különböző jelme­zes jeleneteket. A karnevált cigányest követte: Békés megyéből érkezett vendégek adtak elő dalokat, táncokat, meséket, jeleneteket a cigá­nyok életéből. A mai, vasárnapi prog­ram 9 órakor kezdődik a gyermekklubok találkozó­jával. Délután 2 órakor autós ügyességi versenyre kerül sor a Cserőháton, míg a művelődési házban kórusfesztivált tartanak a füzesabonyi járás énekka­rainak részvételével. Hétfőn délután agrártech­nikai vetélkedőt rendeznek, amelyen a helyi Magyar— Szovjet Barátság Tsz szere­lő és traktoros szocialista brigádjai adnak számot szakmai felkészültségükről. Kedden ugyancsak tartal­mas program lesz a műve­lődési házban, „Hej, halá­szok. ..” címmel természet- védelmi és halászati témájú filmeket vetítenek a helyi horgászegyesület tagjainak. A „Tiszai napok” rendez­vénysorozata keretében, amedy 25-én zárul, több ki­állítást is nyitottak. A tiszai tájakat idézi dr. Kővári László kiállítása, dokumen­tumkiállítást láthatnak 35 éve szabad hazánk címmel. Mint eddig minden évben, most is kiállítják a halásza­ti eszközök szép gyűjtemé­nyét, és válogatást nézhet­nek végig az általános isko­la diákjainak sikeres rajzai­ból. Hétszáz oldal Szeghalomról „Szeghalom” címmel törté­nelmi, néprajzi és földrajzi tanulmánykötetet jelentetett meg a helyi tanács: a szép kivitelű, hétszáz oldalas könyv szerzői kollektívája Szegha­lom és környéke népének éle­tét az újkőkortól napjainkig dolgozza fel. A kötetben több, országos érdeklődésre számot tartó tanulmány is helyet kapott. 1 darával etette csöppnyi ma­lacát. — Mondom, itt lesz a Jós­ka. Hadd vigye. Maga se dolgozhat ítéletnapjáig. — Jól van, lányom, jöjjön csak a Jóska. Kiss Imre József fekete, sil. tes bőrsapkában, papucsban állított be az öregemberhez. — No, Jóska, gyüttél? — Gyüttem, János bátyám. Az öreg nem szólt többet, megfordult, s a disznóól felé vette az irányt. Az ól mel. leti szederfáról levelet té­pett, s a kifutóba dobta. — Alszik a Gyuri. — Neve is van? — Van neki. Kiss Imre József az ól­deszkának támaszkodott, be- sercintett a kőre és várt. Gyuri malac előjött, a sze- derfa levél re. Ráröffentett egyet, s az öregemberre né­zett. — Jóban vannak — je­gyezte meg Kiss Imre József és somolygott. — Egyedül van ő is, én isi Mustrálták a malacot. — Megjárja — állapította meg a vevő. — Meg. Az anyja nem ne­velte volna így. — Elég dolog lehetett ve­le.- — Volt'élég. Kiss Imre József rágyúj­tott. — Jó hízó lenne. Hizlalja meg, Jani bátyám. — Nem tehetem, Jóska. Fogytán az erő. — Akkor is. Hízó nélkül nem lehet az emberfia. — Nekem már nem köll. A lányomék mosnak, főznek rám. Minek a hízó? — Jó, ha van. Kiss Imre József az öreg­re sandított. — Mennyire tartja, János bátyám? — Amennyit neked megér. Te mire gondolsz? — Hatszázra. — Kevés, Jóska. Akinek a koca nevelte a malacot, ad­hatja hatszázért. Nem ve­sződött vele? De én napjában háromszor cumiztattam, ápol­tam. pátyo'lgattam. Nyolcszáz az. ára. — Sok. — Sok. sok. Gondolkodjál. Mindennap háromszor cu- miztátni, tejért nv'nríi a csarnokba, langyosUani az eleséget. Tüzelő is kellett. Az is pénz. — Hatszáz. — Az atyaistennek se. — Hatszázötven. — Nyolcszáz, Jóska. Alább nem adom az utolsó malaco­mat.­Az öregember bajuszát rágta, s nem vette le szemét a kismalacról. — Nem bánom. — szólalt meg később —, legyen hét­százötven. — Az is sok. Hétszáz. — Vigyen el az ördög Hétszázhúsz. — Tartom. Hétszázhúsz. ■ Kiss Imre József elővette ósdi bugyellárisát. ujja he­gyére köpött és előhúzta í pénzt. — Legyen vele szerencséé — mondta az öregember, mi után átnyálazta a százaso kát. — Zsákot hoztál? — Hoztam. Kint a bicik lin. Kiss Imire József elballa gott az utcai kapu felé, ké sőbb kerékpárját tolva ma ga mellett, visszajött. Az öregember gondosai bekötötte a zsák szájál majd Gyuri malacot gyakor lőtt mozdulattal felhelyezte i csomagtartóra, s nuidzagga kötözte. / — Nagy könnyebbség, Jan bátyám. Nem kell már jó szaggal vesződjön. — Nagy, Jóska, — helye seit az öregember, de reme gett a hangja, — csak n legyen benne részed soha. Varga S. József NwüsmGí 1980, május 18,, vasára*#

Next

/
Thumbnails
Contents