Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-12 / 85. szám
& cm? ; kkááuéajti 1980. április 12., szombat A Nap kél 6,01 órakor — nyugszik 19,29 órakor A Hold kél 4,49 órakor — nyugszik 16,02 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYULA \ nevű kedves olvasóinkat! í Egyesek szerint a latin '„Júllus'’-ból ered, mások sze» rint viszont ősmagyar név. ' 0—0 S zúzhatván 51 évvel ezelőtt, született Römer Flóris regese, művészettörténész, egyetemi professzor. 1839-től a győri gimnáziumban a magyar és a latin nyelv, utóbb a természetrajz tanára volt. 1842-től pedig a győri bölcsészeti tanfolyamon bencés növendékek természettudományi képzését Vezette. A szabadságharcban kapitányi rangot szerzett; a Bach-korszakban nyolcévi börtönre ítélték, de néhány évvel előbb szabadult. 1861-ben Pestre költözött, otthagyta a bencésrendet, s előbb gimnáziumi Igazgató, majd az egyetemen az archeológia tanára lett', Nagy érdeme, hogy az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát 1876-ban Budapesten tartották meg. Kiadatlan, saját rajzaival ellátott több kötetes naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem értékes forrása. Sokoldalú tudományos irodalmi tevékenységet folytatott; egyebek közt Ráth Károllyal közösen szerkesztette a Győri Történeti és Régészeti Füzeteket, később pedig az Archeológiái Közleményeket Időjárást Várható időjárás ma estig; kevés felhő, valószínűleg csapadék nélkül. A nappali felmelegedés erősödik. ^4 Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fok körűi. JireLmméwk.JireL.es^ r Egeiben: délután fél i órakor": * A kutya testamentuma Petőfi ifjúsági bérlet Este 7 órakor: A KCPEYA TESTAMENTUMA Madách bériét I. \ •, EGRI VÖRÖS CSILLAG '• Teleforr: 11-888 .Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor; Örült nők ketrece Színes, szinkronizált francia—olasz filmvígiátefc Este 10 órakor-. Butch Cassidy és Sundence kölyök Színes amerikai film EGRI BffiÖDY Telefone 11-773 Du. 4 órakor: Utazás a világ végére Színes francia film Este 6 és 8 órakor: Félelem a város felett Színes, szinkronizált francia bűnügyi film EGRI tUTTÖRÖMOZI Du. 3 órakor: A fekefce város I—n. GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Sivatagban, őserdőben i—II. Este 8 órakor; Lidércnyomás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. Aél 4 orakors Fel a fejjel Este lét 8 órakor; A jő, a jössz, és a csüf I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG őszi szonáta HATVANI KOSSUTH ördögcsapat; FÜZESABONY Rafferty és »«lányok PÉTERVÁSÁRA Konvoj + 0RVQS1 JijJGVELET^^I Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet helye? Eger, Kossuth Bajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Az ügyelet igénybe vehető? hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasárnap és ünnepnapokon: előző nap délután Hidrától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a Technika Házában« Az Eger komyéskS dssaewonf; ügyeleti szolgálat df lselyenc Egerben., aa Alkotmánv utca 3. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyér* mek. és felnőttbet egeit: Axudor-* .naktálya; Maki ár. Ostoros, No- vaj, Kerecsend, Demjén, Felső- tárkány, Noszvaj. Az ügyelet igénybe vehető vasárnap és ünnepnapokon : előző nap délután 14 órától az ünnepet követő regi gél 7 óráig. Telefon: 11-669. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: délután 15 —18 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet-: £—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet 9—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. Telefon: 10-04.. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügjaelet vasárnap 8 —10,30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 8—10 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. Telefon: 10-04. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 14-496. Állatorvosi ügyelet: A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig: Eger: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza, Eger, Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon: 12-388. Füzesabony.: Víztársulat. Rákóczi u. 43. Telefon: 3. Gyöngyös: Állatkor ház. Tele- : fon: 11-645. Hatvan: Városi Tanács. Kos- " sutli tér 2. fsz. 30. Telefon: 19-97. Heves: Heves megyei Tanaca V. B. Járási Hivatala: Telefon: *24. „Almogyar^-Merengő” városrész Kiosztották a tervpályázat díjait Az egri városi tanács, a megyei tanács, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tavaly pályázatot hirdetett Eger Almagyar és Merengő városrésze rendezési tervének elkészítésére. A pályázók feladatként kapták, hogy e szép fekvésű dombokon a zöldövezet jellegének megőrzésével tervezzék meg a városrészt, dolgozzák ki a lehetőségét mintegy ezer lakás és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítmények, intézmények felépítésének. A városrészben korszerű, kistelkes családi házak, társasházak, esetleg telepszerű többszintes házak épülnek majd. A pályázatra 28 pályamű érkezett, s külön rangsor nélkül négy pályamű kapta meg az eső helyezettnek járó 60—60 ezer forintot; a győztesek — mutatja az ország minden részéből jelentkező érdeklődést — miskolci, gyulai, budapesti és szegedi építészek. A pályadíjakat pénteken délután az egri városi tanácson adták át a győzteseknek. Megalakult a MflB mezőgazdasági szakbizottsága Mint lapunkban korábban beszámoltunk róla, a múlt év novemberében megalakult a Magyar Tudományos Akadémia miskolci bizottsága. Feladata, hogy Észak- Magyarországon: BorsodAbaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében a tudományos kutatásokat irányítsa és összefogja. Ennek szellemében alakult meg pénteken délután Miskolcon, a mező- gazdasági szakbizottság. Az ünnepségen részt vett Deme László, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára. Kalina István, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese és Herencsényi József, Nógrád megye Tanácsának elnökhelyettese is. Zambó János akadémikus köszöntő szavai után dr. Szalai György kandidátus, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kompolti kutatóintézetének igazgatója tartott előadást. Röviden vázolta az új szakbizottság célkitűzéseit. Rámutatott, hogy fő feladatuk a kedvezőtlen termőhelyi adottságok között gazdálkodó észak-magyarországi mezőgazdasági üzemek termelésének segítése. A tudományos eredmények gyors üzemi elterjesztése, főleg a lejtős területek hasznosítása korszerűbb növény- termeléssel, az állattenyésztést elősegítő takarmány- gazdálkodással és erdőgazdálkodással. A bevezető előadás után vitára került sor, majd megalakult a 18 tagú szakbizottság, melynek elnöke dr. Szalai György, titkára pedig Szemző János, a Heves megyei TESZÖV titkárhelyettese lett. Az új szakbizottságot Kalina István, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese köszöntötte. Á mezőgazdaság feladatairól Egerben A mezőgazdaság és az élelmiszeripar idei tervfeladatairól, az aktuális tavaVadnyugati jelenet Sírokban Lövöldözés a kocsmaudvaron A siroki italbolt udvara csütörtökön délután nem a jókedvű mulatozóktól volt hangos, hanem lövésektől. A vadnyugati filmekbe illő jelenet „főszereplője” Holló István 21 éves segédmunkás, siroki lakos volt. A mondvacsinált cowboy egy csehszilovák gyártmányú légpisztollyal puffogtatott. A pisztolyt egyébként házilag átalakította és így a fegy vert kispuskagolyó kilövésé re — tehát emberélet kiöl tására — alkalmassá , tette A fiatalember ittas állapot' ban volt, s amikor Lakatos Tibor önkéntes rendőr — egyébként levélkihordó — karszalagot viselve, tehát hivatalosan fellépve meg akarta akadályozni az ittas Holló veszélyes lövöldözését, akkor az célzott lövést adott le az önkéntes rendHét végi piaci jelentés őrre, aki így a jobb vállán megsérült. Holló hasonlóan célzott, lövést adott le Szatmári László 18 éves siroki lakosra, akit a bal combján el is talált, s így ő is sérülést szenvedett. Az italbolt, udvarán végül is a sérült , Lakatos Tibor vetett véget a lövöldözésnek: sikerült lefegyvereznie Hollót és így megakadályozta az esetleges további bűn- cselekményt. Holló lakásán egyébként a házkutatás alkalmával egész kis fegyverarzenált talált a rendőrség: egy szám nélküli légpuskát, egy házilag készített forgópisztolyt, valamint kispuskalőszereket és régi mintájú karabélyokhoz való töltényeket. Az ügyben — bűnügyi őrizet mellett — a Heves megyei Rendőr-főkapitány- ség folytatja a vizsgálatot. szí munkák helyzetéről, az új közgazdasági szabályozó- rendszer hatásairól, az élelmiszer-gazdaság anyagi, műszaki helyzetéről tartottak megbeszélést pénteken délelőtt Egerben. A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet állomásának nagytermében rendezett konzultációt dr. Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes vezette, melyen öt megye vezető szakemberei vettek részt. Heves megye mezőgazdaságának tavaszi rajtjáról, a felkészülés helyzetéről Koós Viktor főtanácsos. a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője adott számot. A miniszterhelyettes vezetésével a megbeszélés résztvevői a délutáni órákban megismerkedtek a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet egri állomásénak munkájával is. A fajnemesítésről, valamint a borászati kutatásokról Molnár János igazgató tájékoztatta az osztályvezetőket. Halálos balesetek Csütörtökön a késő esti órákban Puskás Ferencné, 30 éves háztartásbeli, hatvani lakos, otthonának egyik szobájában megfogta a szabálytalanul falon kívül vezetett villanyvezetéket és olyan áramütést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Pénteken reggel 7 órakor Tiszanána és Kömlő között Bajzáth Sándor tehergépkocsi-vezető elütötte Dómján Zsigmond tsz-tagot, aki a helyszínen meghalt. Dómján a kerékpárján szabálytalanéi, a menetiránnyal szemben hatedt és fék távolsáson belül akart jobbra kanyarodni. Drága a karfiol és a kelkáposzta Szeszélyes az április, változékony az idő. Ügy tűnik azonban, hogy a hét végén már 'több lesz a napfény, megkezdődik a fokozatos felmelegedés. Szükség is van erre, hiszen ez egyik függvénye annak, hogy még több áru kerüljön megyénk piacaira is. A hét végén a megyeszékhelyen drágán, 25—40 forintért adták a kelkáposztát, 120 forint volt a fokhagyma, és 6—7 forint a retek csomója, illetve a paprika darabja, EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak alapján: a burgonya kilója 6, a sárgarépa 13, a savanyú káposzta 26, a tojás darabja 1,80, a petrezselyem lő, a vöröshagyma 14, a kelkájwszfca 25—40 forint volt. A karalábé 7, az alma 16, a fokhagyma 120, a paraj 20, a sóska 30, a száraz bab 28, a gomba 90, a fejes saláta 7, a hagyma 4, az uborka 60, a retek csomója és a paprika darabja 6—7 forint. GYÖNGYÖSÖN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya kilója 5, a sárgarépa 14, a petrezselyem 15, a vöröshagyma 13, a fejes káposzta 25, a kelkáposzta 40, a fejes saláta 6, a karalábé 8, a karfiol 160 forint volt. A hegyes zöldpaprika darabja 4—5, a töltenivalóé 10 forint volt. Az uborka kilója 50, a hónapos retek csomója 5, a zöldhagyma csomója 4, a paraj kilója 18, a sóska 20, a téli piros alma 16, a téli fehér 16, az újkaralábé darabja 10, az újzöldség csomója 8, a héjas dió 35, a száraz bab 30 forint, a lencse 60, a savanyú káposzta 25, a mák 58 forint HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak a következők: a burgonya kilója 6, a fejes saláta 4—8, a tölteni való paprika darabja 6, a hegyes erős 5, a karalábé 5, a zöldhagyma 2,50—3, a főzőhagyma 16, a fokhagyma 50, a petrezselyem 1, a sárgarépa 8, a vegyes zöldség 14 volt. A retek csomója 3—4, a sóska 3, a torma 14, a savanyú káposzta 25, a mák kilója 60, a dióbél kilója 120 forint A száraz bab 20—23, a piros téli alma 18, a fehér almáé 15 forint volt. Lottónyerőszámok A Sportfogadási cs Lottó- igazgatóság közlése szerint a Jánoshalmán megtartott 15. heti lctlósorsoiás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 17,23,34,55,88. O NŐTT AZ EXPORT. A Mátravidéki Fémművek első negyedévi gazdasági eredményeit értékelték pénteken a vállalat központjában. A jó évkezdést tanúsítja többi között, hogy a vállalat túlteljesítette exportkötelezettségeit, s eddig 5 millió 400 ezer aerosol palackot gyártott, jobbára tőkés megrendelőknek. ■ KÓRUSTALÁLKOZÓ SARUDON. Vasárnap délelőtt megyei kórustalálkozót rendeznek a helyi művelődési házban, ahol a házigazdákon kívül Átány, Erdőtelek, Egerfarmos, Ecséd, Gyöngyösoroszi, Abasár, Hatvan, Karácsond, Komié, Mezőszemere, Márkáz, Poroszló és az Egri Csillagok Tsz együttese lép pódiumra. Az egri járás csoportjai egy héttel később Tarnaleleszen találkoznak. O TÁRLATNYITÁS EGERBEN. Hatvani sikeres kiúllí- . tása után a megyeszékhelyen is bemutatkozik műveivel Zombori László szegedi festőművész. A tárlatot vasárnap délelőtt 10 órakor nyitják meg a Megyei Művelődési Központ kisgalériájában. ■ FÁSÍTÁSI ANKÉT. Az erdőtelepítés, a fásítás helyzetéről és annak jelentőségéről tanácskoztak Bélapátfalván. Koós Béla szövetkezeti ágazatvezető tartott előadást a közös gazdaság erdőtelepítési feladatairól, módszereiről, majd Bessenyei János, az Egri Erdöfelügyelőség igazgatója beszélt a fásítások .jelentőségéről. Az ankét résztvevői végül erdészeti bemutatót tekintettek meg. O MADRIGÁLKÖRUS. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozatában hétfőn este a Budapesti Madrigálkórus ad koncertet a Gárdonyi Géza Színházban. A zenekultúra egri barátai ez alkalommal Lugosi Melinda énekművészeiében és a Magyar Barokk Trió produkciójában is gyönyörködhetnek. O V ARJtj Rí ADÓI Hevesre, Baranyára, Bács-Kiskunra, Borsodra, Csongrádrá, Fejérre, Szabolcs-Szatmárra. Szolnokra és Tolna megyére kiterjedő „hadjárat” kezdődött a héten a mérhetetlenül elszaporodott vetési varjak ellen. Csak varjúfélékre káros, szelektív méreggel töltött tyúktojásokat helyeznek ki a varjúfészkes facsoportok környékére, s a 400 ezer tojás mindegyikét halálfejjel jelölik meg. O HATVANI KISDOBOSOK. Pénteken délelőtt az Ady Endre Könyvtárban rendezett költészetnapi versenyen versmondásban, Szabó Katalin, a Bajcsy-Zsi- linszky úti, prózamondásban pedig Robotkay Rita, a Farkas Imre utcai Általános Iskola kisdobosa győzött. Rózsa díj egy hónapra 30,- qt, negyedévre 90,- Ft, egy évre 360.- Ft. Előfizethető a hirlapkezbesitő postahivataloknál”'* mda-BBtt &aregs»aege,--Kgec, -JaacejttHnwkcia n. ■a.-gg. teazgatos.HLDE--g>TgÁN, —hd tssn-oí33-otos.