Népújság, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-09 / 82. szám
Megyénk KISZ-szervezeteinek kitüntetése A hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken adták át megyénk több ifjúsági szervezetének a KISZ KB által adományozott kitüntetéseket. Ezek közül kettőről most részletesen is beszámolunk: A vörös vándorzászló Boldogon * A hatvani ‘Lenin Termelő- szövetkezet évfordulós ünnepségén, amelyet Boldogon rendeztek, Józsa Pál köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Kiss János pártvezétőségi titkár emlékezett meg április 4-e jelentőségéről, majd sor került a KISZ Központi Bizottsága vörös vándorzászlajának átadására, amelyet immár másodszor érdemelt ki mozgalmi munkájával a közös ga dns.ác KkSZ-bizottsága. Ennek" kapcsán Csuzdi Tibor, a KISZ KB tagja mondott beszédet, méltatva a „Lenin” fiataljainak helytállását, példás cselekvőkészségét. — A teritiel őszövetkezet KISZ-bizottságának irányító, segítő tevékenysége révén természetesen nem csupán az ifjúkommunisták belső szervezeti élete vált színvonalasabbá, hanem Slágerlista ! az egyes alapszervezetek, a bennük tömörült fiatalok részt vállaltak a termelő- munka sikeres végzéséből, a gondok és feladatok hatékony megoldásából is — mondotta többek között Cáuzdi Tibor. — Különösen a tehenészetben dolgozó fiatalok segítették a közösség ügyét, a takarmányfelhasználós terén egymillió forintnál is többet takarítva meg a gazdaságnak. Ugyanilyen hasznot jelent, hogy az Alkotó ifjúság pályázatra benyújtott munkák közül hatot újításként valósítottak meg. s ezek eredményeként például 200 férőhellyel bővíthették a sertéstelep koca- fiaztatóját. De a kultúra, a tömegsport .sem volt idegen a szövetkezeti , fiataloktól, városi döntőt nyertek a Könyv és ifjúság vetélkedőn, s színvonalas versenyeken mérték össze tudásukat az Edzelt ifjúságért mozgalomban. A fiatalok önkéntes rendőri csoportja pedig fontos részt vállalt a közvagyon őrzésében. A vörös vándorzászló tehát ismét jó helyre került. A termelőszövetkezeti fiatalok nevében Bolyki István, a KISZ-bizottság titkára köszönte meg a magas elismerést, majd Csuzdi Tibor a KISZ KB kitüntető oklevelét nyújtotta át Laczik Rudolfnak, a nagykökényesi alapszervezet titkárának, illetve Kontsits Pál ifjúsági bizottsági elnöknek. A szép ünnepség a boldogi iskolások műsorával, majd a Szózat hangjaival fejeződött be. Kiváló KISZ-szervezet zászló a hatvani MÁV-csomópontnál A hatvani MÁV-csomó- pont dolgozóinak ünnepségén Bartha László, az MSZMP üzemi és KISZ-bizottsága nevében köszöntötte a jelenlevőket, majd Bass Zoltánná, az állomásfőnökség párt- vezetőségének titkára méltatta az évforduló jelentőségét. Ezt követően Zelenka ’ Ferencné, a városi KISZ- bizottság munkatársa adta ót a KISZ KB Kiváló KISZ- szervezet zászló kitüntetését a csomópont ifjúsági szervezet .-nek. amelynek több mint A kétszáz tagja eredményesen vette ki részét a felszabadulási munka versenyből. Ezután további kitüntetésekre került sor: Zöld Gábor, a MÁV-csomópont KISZ-bi- zottságának titkára az aranykoszorús KISZ-jelvényt, Balázs József pedig a KISZ KB dicsérő oklevelét kapta meg. A csomópont KlSZ-fiatal- jainak nevében Zöld Gábor mondott köszönetét a kitüntetésekért és tett ígeretet a további eredményes munkára. Gólya, Hétmillió hanglemez Magyar és külföldi világslágerek Képünkön Amanda Lear, aki hazánkban változatlanul nagy népszerűségnek örvend. A közelmúltban a Kulturális Minisztérium és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban rendezte meg a hanglemezeladók továbbképzését. Itt találkoztunk Oldal Gáborral, a Hanglemezgyártó Vállalat sajtó- osztályának munkatársával, akit az elmúlt év munkájáról és a vállalat elképzeléseiről kérdeztünk meg. — Az elmúlt esztendőben hétmillió hanglemezt gyártottunk. Ebből mintegy másfél millió került exportra. A magyar zene egyre népszerűbb külföldön, amit a számok is bizonyítanak. A stúdióinkban 110 felvétel készült: ebből 30 könnyűzenei. A példányszámok azt bizonyítják, hogy sikeresen — a vevők ízlésének megfelelően néhány kemény rockzenét játszó együttes, mint például a P. Mobil, az Edda, vagy a Hobo Blues Band, s ha megfelelő közönségigény lesz felvételeikre, mind kislemezeikkel, mind albumaikkal találkozhat majd jövőre a vásárló. A jelenlegi tanfolyam célja, hogy a lemezeladás megfelelő szintű kulturális tevékenység legyen, a legtöbb helyen már a vásárlók nem „zsákbamacskát” vesznek, meghallgathatják a kiválasztott lemezt. Ezt szeretnénk mindenhol bevezetni. A Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiójának és a Népújság Ma a holnapért rovatának szerkesztői továbbra is várják leveleiteket az e havi közös slágerlista összeállításához. Arra kérünk benneteket, hogy nyílt postai levelezőlapon, vagy borítékban küldjétek el a tíz legjobb külföldi és ugyanennyi magyar sfcámot tartalmazó összeállításotokat. A javaslataitok alapján kialakult slágerlistát a Népújság április 23-i számában, az ifjúsági oldalon olvashatjátok, s ugyanezen a napon a miskolci rádió délután öt óra után kezdődő Fiatalok zenés találkozója című műsorában hall- hatjátpk. , A beküldési határidő: április 21. Az összeállításokat az alábbi címekre küldjétek: miskolci stúdió — Miskolc, % Bajcsy-Zsilinszky u. 13. és Népújság —' Eg.r, Beloiannisz u. 3. A levelezőlapra vagy borítékra ne felejtsétek el ráírni: Slágerlista — közösen. Nyuszibál Gyöngyösön — válogattunk: nagylemezeink elérték a százezres, az aranylemez eladási mennyiségét, sőt a Karády-nagyle- mez kétszázezer példányban kelt el. Új csillagok, új együttesek tűntek fel, közülük legsikeresebb az átalakult Neoton-família. Nagyon népszerűek voltak az Indiában készült, diszkó-világsikereket tartalmazó importlemezek. A felszabadulás évfordulójára mostanában sok komolyzenei felvételünk is megjeleni Most" dolgozunk egy indiai megrendelésre készülő ösz- szeállításon, amelyen többek között szerepel Kovács Kati, az LCT és a Neoton família. Ezt angol nyelven rögzítjük: úgy érezzük, fezzel sikerül végre betörni a külföldi slágerlistákra is. Nem hagyhatjuk figyelmen gólya... Tavasszal érkeznek vissza hosszú útjukról költöző madaraink, a gólyák. De vajon csak ketten jöttek? Nézzétek meg alaposan a rajzot, hátha valahol rejtőzik még ilyen hosszúcsőrű. Ha megtaláltátok, húzzátok meg pirossal a körvonalait, s ezt a rajzot küldjétek be egy papírlapra ragasztva. Ügy látszik, elmúlt heti Légy szemfüles! cimú rejtvényünk túlságosan nehéznek bizonyult, ugyanis — sajnálattal kell közölnünk — egyetlen helyes megfejtés sem érkezett, fgy természetesen ifjúsági könyvet sem sorsolhattunk ki. Reméljük, c heti rejtvényünk kevesebb fejtörést okoz majd. A megkívül az elmúlt időben véglejtést április 14-ig adjátok bemer# változásokat: a diszkózene úgv látszik, kezd kimenni a divatból, bár nálunk változatlanul nagy népszerűségnek örvend. Feltűnt A gyöngyösi városi úttörőház a helység hét úttörőcsapatának mintegy kétszáz kisdiákja részvételével az idén is megrendezte a hagyományos húsvéti nyuszibált. A hangulatos eseményen a 2. számú általános iskola kisdobosai kedveskedtek színes műsorral, ezután a programban disco szerepelt, s végén következett a szokásos tombola, amelynek főnyereménye — az alkalomhoz illően — egy élő piros szemű, fehér nyuszi volt. tit'wlv. Szabó Sándor) postára címünkre: 330(1 Eger, Beloiannisz u. !(. A levelezőlapra vagy borítékra ne felejtsétek el ráírni: Ma a holnapért. MAI MŰSOROK^ RÍDIO KOSSUTH 8.27 Szociológiai figyelő. 8.57 Beszélni nehéz. 9.09 Barokk szerzők művei. 9.44 Kis magyar néprajz. 9.49 Tarka mese, kis mese. 10.03 Visszapillantó. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Brahms: H-dúr trió. 11.30 Fúvószene. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Sporthíradó. 12.45 Házunk tája. 13.00 Operaslágerek. 13.30 Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.15 Kamarazene. 15.10 Nóták. 15.28. MR 10—14. 16.09 Kritikusok fóruma. 16.19 Amatőr zenei együttesek felvételeiből. 16.31 Zenekari muzsika. 17.07 S holnap újra meg újra!... 17.37 Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 18.30 Esti magazin. 19.15 Könyvpárbaj. 20.25 Donizetti: Don Pasquale (Opera). 23.14 József Attila két verse. 23.19 Ránki György: Cirkusz. PETŐFI 8.05 Kórusművek. 8.20 Indokína fél évszázada. 8.33 Idősebbek hullámhosszán. 9.28 Miljutyin operettjeiből, 10.00 Zenedélelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Népi zene. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Az új főnök. 13.30 Színes szőttes. 14.00 Kettőtől négyig . . . 16.00 Nem tudom a leckét... 16.35 Néhány perc tudomány. 16.40 Deseő Csaba szerzeményeiből. 17.10 Külföldről érkezett. . 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Daloló, muzsikáló tájak. 19.13 Operettek. 19.25 A Ganges partján. 19.45 A beat kedvelőinek. 20.33 „A csillagot két kézzel szórhatod”. 21.55 Történelem. 22.25 Babavá- sár. (Operettrészletek.) 23.16. A dzsessz a 70-es években. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Gyári belépő:. Ismét csillog a fekete arany. Szerv kesztő Tolnai Attila — Dzsesszkedvelők negyedórája. Sonny Rollins tenorszaxofonon játszik. 17.30 Tíz perc mezőgazdaság. A Nagymiskolci Állami Gazdaság, a megyeszékhely egyik élelmiszerbázisa. Szerkesztő-riporter: Borsodi Gyula — A borsod - sziráki Röpülj páva népdalkar énekel — Sport —18.00 Észak-magyarországi krónika — 18.25 Lap- és műsorelőzetes ... 9.00 Tévétorna. 9.05 Táborozás a múzeumban. 9.20 Tévé-ovi. 9.40 Óvodások filmműsora. 10.00 Szünidei matiné. 11.35 Delta. 11.55 Napóleon és a szerelem (Angol tévéfilmsorozat). 12.40 Lehet egy kérdéssel több? 14.40 Klimov: Hurrá, nyaralunk! (Szovjet film- vígjáték). 16.35 Spanyolország folyói. 17.05 Madame Curie (Angol tévéfilmsorozat). 18.05 „Ennél a forgatásnál ki a brigádvezető?” , 18.45 Staféta. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Hat év történelem (Dók.-film). 20.45 Jogi esetek. 21.25 Zene, zene, zene. 22.25 Tv-híradó 3. 2. műsor 19.05 Nas Ekran — A mi képernyőnk. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A rovarok életéből. ,21.10 Tv-híradó 2. ■21.30 Tudósklub ’80. 1980. április 9., szerda