Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-08 / 57. szám
« "f m /f# r • Zsófi nem A meghívó az Országházba szól, a nemzetközi nőnap tiszteletére rendezett ünnepségre, ahol Zsófi néni kitüntetést kap több évtizedes munkájáért, közéleti tevékenységéért. Amikor elolvasta a csupa nagybetűs irományt, az édesapja szavai jutottak eszébe, amelyek kitörölhetetlenek emlékezetéből. Gyerek volt még, de már meg kellett értenie, hogy csak az lehet az övé, amit két keze munkájával teremt meg. — Marokszedő lány voltam 12 éves koromban, és alig töltöttem be a tizenhatot, summásnak szegődtem a szatmári püspökségi birtokra. A tiszanánaiak, mert hiszen ott születtem, sokszor mondták, hogy ez a Zsófi már gyerekkorától nagyon igazságos. Csak egyszer fel ne bukjon az intéző csizmájában. Nem sokáig kellett erre sem várni. Amikor szót emeltem kiszolgáltatott helyzetünk ellen, az intéző utánam rúgott. Én erre összefogtam a falubelieket, felpakoltunk és otthagytuk az intézőt. Ö persze dühöngött és azt ordítozta utánam: — Takarodj, te kommunista lázitól — Ezt az időt soha nem fogom elfelejteni. Zsófi néni dolgozott Németországban is, majd hazatérve édesapjának lovakat vásárolt. Ettől kezdve életük könnyebbre fordult. Helyzetükön igazán csak a felszabadulás változtatott. Apjával együtt lépett be a pártba 1945-ben. Hamarosan, 1946- ban tagja lett az MNDSZ- nek is. Aztán nagy megtiszteltetés érte, őt választották a szövetség járási titkárává. Gyalog, majd később keréks közben ragyogóan kibeszélgetjük Inagunkat. Mindenről. Ha nagy néha nem sikerül, — bár igyekszem úgy intézni, ne jöjjön közbe semmi — úgy érezzük mind a ketten, valami hiányzik a napunkból. Fél kilenc után a nagylány is ágyba megy, s ón leülök a tv elé, vagy olvasok. Máskor beszélgetünk. Nem vagyunk a tv rabjai, s akad még mondanivalónk egymásnak is. A mosást, a vasalást szombatra hagyom, az ágyneműt a patyolatra bízom. Ha csak lehet, még a vasárnapi ebéd egy részét is megfőzöm előre. A vasárnap az négyünké. egymással törődünk. Hogy a férjem mennyit vállal? Azt hiszem, úgy ahogy az átlagférjek. Kipor- szívózik, a vizsgáim idején kimos, néha bevásárol, elmegy a gyéréként, de azért ha jó meccs van a tv.ben, nem hagyja ott a takarítás kedvéért. Viszont megérti, ha leülök tanulni, és ez sem kevés. Hát nincs a mi életünkben semmi különös. Olyan átlagcsalád vág vünk. . . ” ÄTLAGCS AH AD. És milyen jó. hogy nálunk ilyen az átlag. Mert ilyen! S mivel én az év háromszázhat- vannégy napján ritkán esik szó az „átlagasszonyról” a háromszázhatvanötödiken közöntsük őket tiszt élettel. Hiszen ők azok — több mint kétmillióan — akik vályúkra vették a terhek jó részét. Deák Rózsi párral járták a falvakat, szerveztek, agitáltak, asszonyokat toboroztak. Aztán 1948-ban meghívó érkezett a Parlamentből. Heves megye küldöttjeként részt vett az MNDSZ első kongresszusán. Ma is büszke rá, hogy a konferencia ideje alatt őrséget állt az Országház bejáratánál, majd a harmadik napon szólásra jelentkezett. összefogásra buzdított jobb megbecsültebb életet hirdetett mindenki számára. Bizonyára a kislányára gondolt,, akit éz időre a szüleinél hagyott Tiszanánán. Sorba jöttek a gyerekek, Piroskát Eta, Gizi majd Jóska követte. Fia elvesztése nagyon összeroppantotta, de férje, a gyerekei és a mindenben segítőkész munkatársak talpra állították. — A férjemről még nem beszéltem, pedig nélküle sosem jutottam volna el idáig. Ö nemcsak a mozgalmi munkában volt igazi társam, hanem a családot, a háztartást is ellátta néha helyettem. Mi mindannyian szeretünk dolgozni, erre tanítottam a gyerekeimet is. A nehéz fizikai munkától sem féltem. Sőt sokszor hiányzott is. 1954-ben letelepedtünk Gyöngyösön, azóta itt dolgozom a húsiparnál. Lányaim közül kettő követett ide is. öt évjg voltam a Tyereskova szocialista brigád vezetője. Rengeteget dolgozunk, két műszakban naponta 200 mázsa hurkát, kolbászt, virslit készítünk. Az üzemben is szeretik, megbecsülik Zsófi nénit nyíltságáért, emberszereteté- ért. A vállalatnál is ő volt a nők követe, szószólója. A brigádtagok mindenben követik. öt éve, amikor ötvenéves fejjel beült az iskolapadba, kilencen csatlakoztak hozzá a kollektívából. Zsófi néni kitűnő eredménnyel szakvizsgázott. Nemrégen újra beválasztották a városi pártbizottság tagjai közé. — Évekig a vállalat nőfelelőse voltam, de most, áprilisban nyugdíjba megyek. Szeretnék sokat pihenni, de ha szükség lesz rám, újra a gép mellé állok. De most semmi másra nem tudok gondolni, csak a parlamenti meghívóra, hiszen másodszor lépem majd át az Országház kapuját. Húszévesen még a hangom sem reszketett a szónoki emelvényen, most, meg attól félek, hogy majd földbe gyökerezik a lábam, ha felszólítanak: „A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta Siseri Józsefné, gyöngyösi szak- munkásnö.” Gratulálunk, Zsófi néntl Szüle R**» RÉGÖTA DÉDELGETETT témám, beszélgetni asszonyokkal arról, hogy ebben a rohanó két-három műszakos világban mikor nevelik a gyereket, A gyerekeket, akikről ezerszer elmondjuk hangosan, hogy nem ismerik az élet nehéz oldalát, éppen ezért követelőzőek, udvariatlanok és figyelmetlenek, s csupán nagy ritkán és csöndben ismerjük be, mi neveljük őket. A beszélgetések során találkoztam eggyel, a;ki ugyan semmiben sem tűnt ki az átlagból, és mégis talán azért ragadott meg a példája, mert ráébredtem, ma ő az átlagasszohy és anya. Hetvenedszer ünnepeljük a nőnapot. Egv szál virág, egy kisebb vagy nagyobb ajándék, otthon és a munkahelyen, a főnökök néhány köszönő szava ma a nőkre fordítja a figyelmet. Minden nőre. Azokra is, akik tulajdonképpen nem emelkednek ki fejjel a sorból tudásuk. munkájuk, vagy éppen társadalmi megbízatásuk alapján, de akik az év minden szürke kis hétköznapján ott vannak a helyükön-és teszik, amit tenniük rendeltetett, különösebb zokszó nélkül. Sorsukat teljesnek láthatják abban, ahogy Hétköznapi asszonyok 1980. március 8., szombat napjaikat a munkahely és a család között pergetik. Átlagemberek. Atiagnők, ha úgy tetszik. De milyen ma az átlagnő? Hadd idézzem Annuskát, akinek teljes nevét csak azért nem írom le, mert milliónyi él hozzá hasonlóan. Mert önmaga példázza e milliót. „Két gyerekük van. A nagyobbik hetedikes. A kicsi óvodás. Elég nagy a korkülönbség. s az évek kettőjük között, tulajdonképpen a fészekrakás, a tanulás évei voltak, A nagyobbik még az albérletben született. A vad spórolások időszakában amikor még azt is kétszer meggondoltuk, megigyunk-e egy kávét a presszóban. Szövetkezeti lakásra spóroltunk:" Megkaptuk. A következő két év a bebútorozásé volt. Akik hozzánk hasonlóan csinálják végig, azoknak mit meséljem? Akik készen kapják mindezt, azok meg úgysem értenék. Szóval, úgy éreztük, nagyon is elég az az egy gyerek. Igaz, hogy a szövetkezeti lakással vállaltunk mi még egyet, de őszintén megmondom, nem gondoltuk komolyan. Amikor összeházasodtunk, i alig- a szakmunkásvizsg ;k. után, én eladó voltam, a férjem szakmunkás. Ahol én dolgozom, többen vagyunk a csoportban, valamennyien nők. Illetve van egy férfi-: a csoportvezetőnk. Nemrég lettem a helyettese. De erről nem is akarok többet mondani. Férjem egy nap azzal jött haza a személyzetis rábeszélte, kezdje meg a szakközépiskolát. Miért maradtam volna el mögötte? Hozzáfogtam. Leérettségiztem. Nem lettem több, csak más. Most is vevőkkel foglalkozom, és mégis változott valami az életünkben. A kislányunk közben nőtt. Iskolás lett. Egy este — sohase fogom elfelejteni szemrehányó tekintetét.' — elénk állt. hogy neki miért nincs testvére? Csak néztünk egymásra. Elég vagy te nekünk, csókolgattuk, aztán csak hallgattunk. A LAKÓTELEPÜNKÖN rengeteg a gyerek. Tologatják őket a mamák, s tucatjával ha.ncúroznak a játszótéren. Én meg azon kapom magam, egyre többször kukucskálok be a babakocsikba, s irigylem azokat az asszonyokat, akik a- parányi csöppségeket pólyázzák. A férjem meg csak mosolyog rajtam. Fölytassam? A második is kislány lett. De mi ezt egyáltalán nem bántuk. Közben, most már két gverek mellett beiratkoztam í egv szaktanfolyamra. Hogy telik el egy napom? Regaeí hatkor kelek. Megcsinálom a reggelit a két gyereknek. (A férjem hatra jár.) Iskolába engedem a na- gyobbikat, a kicsi velem jön, útközben adom be az oviba. Amíg ők reggeliznek, egy kicsit összedobom a lakást. Délután a férjem korábban jön haza, ő elvégzi az utolsó „simításokat”. A délután az már nehezebb ügy. Attól függ, melyikünknek fut be valami rendkívüli gyűlés, pluszmunka hirtelen tennivaló. Ha sima napom van, öt után megyek a kicsiért. Útközben bevásárolunk együtt. A nagyobbik otthon vár, ő csak ebédel az iskolában. Mire hazamegyünk, általában kész a leckéje, ha csak nem volt valami úttörőfoglalkozás. Úgy szoktattam elejétől, hogy ebéd után egy órányi játék, aztán a lecke jön, hogy estére ne maradjon semmi. Általában én vásárolok be. de nem főzök. Tudom, így di'ágább. már az is vfsz- szajött az anyósomtól, hogy nem törődöm a fia gyomrával. De 1 hát a fiával abban egyeztünk meg; ne vesszenek el az esti órák főzéssel, mosogatással. Előkészítem a vacsorát, a kicsi még megnézi a mesét, utána fürdés, és ágyba. Pillanatokon belül alszik, mint a tej. Fél nyolctól fél kilencig viszont a nagylányomé az idő. Ha esik. ha fúj,-felöltözünk. sétálunk egy nagyot. Mind a kettőnknek jót tesz, Nők az izzóban Papp Ferencné (lent) e kis üzemrész szakszervezeti* bizalmija. Három éve került ide, három műszakban dolgozik. Az IC-k a tokozás után a mérőszobába kerülnek. Kovács Istvánná meós naponta több ezer integrált áramkört mér, ellenőriz. Talán ez egyik legizgalmasabb és legszebb üzemrésze az Izzó Gyöngyösi Gyárának a termokomprimáló. Persze ez a kifejezés csak a kívülállónak érthetetlen, az itt dolgozó lányok és asszonyok nagyon jól tudják jelentését. Nagyon érzékeny mikroszkóp alatt többféle műveletet végeznek, pontosabban az integrált áramkörök kivezetését készítik el. Turcsányi Lászlóné (jobbra) még az úgynevezett „tanulósoron” ül, mégis olyan ügyesen és gyorsan tevékenykedik, mintha már évek óta ezt csinálná. TÓTH ENDRE: j Asszonyok, gyönge nők Honnan veszitek az erőt, törékeny, gyönge nők, fáradhatatlan asszonyok? Honnan veszitek az erőt, honnan a türelmet, hogy nem csüggeszt el se rossz férj, se gyermek s a vége-ninesen sok dolog? Honnan veszitek az erőt, ti szorgos, fürge nők? Rohantok hajnalban, korán, vár a munka száz csarnoka: a föld, a gyár, az iroda, a műhely, vagy az iskola, hol áldott kezetek nyomán átalakul a nyersanyag s a sziklából is víz fakad. Honnan veszitek az erőt, asszonyok, gyönge nők? Mennyit dolgoztok, hogy az otthon tisztán és derűsen ragyogjon s benne a férj, a család jól érezhesse magát. Asszonyok, gyönge nők, mikor észre sem veszitek, — otthon, az utcán, a munkában, vagy mikor megálltok sóváran egy pazar kirakat előtt, — J hányszor elnézlek titeket I és olyankor gondolatban } minden férfi nevében í meghajolok előttetek. 4 k
