Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-29 / 75. szám
Kiállítás és vásár Segítenek a brigádtagok visszhang gyöngyösön Evek óla gazdag hagyományai vannak városunkban a piactéren kiállítással egybekötött vásárnak. Az áfészek által felállított fóliasátrakban és a szakboltokban gazdag árukészlet várja a látogatókat. Az egyik pavilonban többfajta vetőmagot és különböző gyümölcsfákat találunk. Rákóczi- talvárói összesen 2480, a helyi mezőgazdasági főiskoláról pedig 953 gyümölcsfa érkezett. Az egres és ribizli pillanatok alatt elfogyott. A legnagyobb érdeklődés a vetőmugburgonya iránt volt. A másik pavilonban mintegy 2.5—3 millió értékű áru várja a vevőket. A kiválasztott árut ott helyben meg lelehet vásárolni, Sok más egyéb között találunk itt A Vámosgyörk és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet tevékenységét négy köz-ség — Adács, Karácsond, Visznek és Vámosgyörk — területén fejti ki, ahol megközelítően 12 ezer ember él, s a lakosság több mint 40 százaléka tartozik tagjai sorába. A takarékszövetkezet 82 millió forintos betétállományával nem tartozik ugyan a legnagyobbak közé, de kezdeményezéseivel, a szolga ltot ások állandó bővítésével «-megyei szinten is az élen jár. ^ Pár évvel ezelőtt elsők között volt — a ma mór egyre népszerűbbé vált — az ifjúsági előtakarékossági betétek szervezésében, a múlt évben pedig a megyében is elsőnek vezette be az egyéni átutalási számla vezetését. Ennek az új szolgáltatásnak a célja, hogy a tagok részéről kapott megbízás alapján, s helyettük a rendszeresen, vagy esetenként jelentkező kiadósokat — mint például a villanyszámla, tv- előfizetési díj, biztosítási díj, .sajtótermékek előf i zetése, sépkocsiadó, kölcsöntörlesz- tések — 'átvállalja, így a szerszámórukat, permetező- gépeket, tápkiegészítőket, ön- itutókat, még madáreieséget is. Nagy az érdeklődés az RK—01 rotációs és az MPM —2 ugyancsak rotációs kápák iránt. Naponta három-négyezer látogató van. Nekem személy szerint az is nagyon tetszett, hogy közvetlen a kiállítás bejáratánál több polcon katonás sorrendben különböző szakkönyvek sorakoztak. Ahogy később megtudtam, a legnagyobb érdeklődés a kertészeti és gyümölcsszak- könyveknél van. Még tart a kiállítás és a vásár, amelyet bizonyára még az utolsó napon. március 30-án is sokan keresnek fel. Rafael János Gyöngyös megbízókat tételenként egy forint térítés ellenében ezektől a gondoktól tehermentesíti, Előnye, hogy az e célra befizetett és fel nem használt összegek utón kamatot fizet. Havonta pedig a pénzfelhasználásról, a pénzmaradványokról részletes kimutatást küld a megbízóknak. Legújabb feladatként, az ország több más takarékszövetkezetéhez hasonlóan, ebben az évben a COOPTOU- R1ST megbízásából a vámos- györki takarékszövetkezet is szervez bel- és külföldi társasutazásokat és ezekhez a tagság részére, ha igénylik, minden esetben és soron kivit! kölcsönt is folyósít. A tagság, a lakossággal való jobb kapcsolat kialakítását célozza az is, hogy több vállalattal történt megállapodás alapján a felvásárolt áruk ellenértékét a takarékszövetkezet fizeti ki. A takarékszövetkezet tehát nemcsak a betétek gyűjéésé- vel. a hitelek folyósításával foglalkozik, hanem sok más, a tagság igényeit biztosító szolgáltatást is végez. Medve János Adács A Népújság hasábjain mór korábban is jelent meg híradás a Vámosgyörkön megépített központi politechnikai műhelyről. Ennek az intézménynek az a feladaía, hogy a gyöngyösi járásban működő általános iskolák gyakorlati foglalkozásához a szükséges anyagokat és szerszámokat biztosítsa, A községi tanács, a járás és a megyei pénzalapok felhasználásával egy felújított épületben helyezte el a műhelyt. Az indulás azonban nehézségekbe ütközik, főleg a renEn is azoknak a számát szaporítom, akik valamilyen formában szót emelnek környezetük védelméért, a szennyezés ellen. Nem tudom szó nélkül hagyni, amit nap mint nap látok a Malom utcából kijőve az Egér- patakban. Az, hogy a patak közvetlen környéke szemetes, az még csak hagyján, de ami a medrében van. az már egu kicsit túlzás. Miről is van tulajdonképpen szó? A patak medrében, a vízben rossz tűzhely, összetört heverő és újabban egy szép szál gerendaforma fenyőfa is található. Ezek együttesen kimerítik a környezet- szennyezés fogalmát. Az apróbb sze-mét, lom is csúnya. delkezésre álló kevés pénz miatt. Gondjainkon segít a vómosgyörki Barátság Tsz. II. Rákóczi Ferenc szocialista brigádja. Kongresszusi felajánlásukban vállalták, hogy hét óra társadalmi munkaórát teljesítenek a műhely takarításában, berendezésében. A 23 tagú brigád vállalásának eleget tett a kongresszus megkezdéséig. Ezt örökítettük meg a mellékelt fényképen. Hám László tanár Vámosgyörk Ennél már csak az a szomorúbb, hogy feltehetően felelőtlen emberek nem restellnek olyan dolgokat a patakba dobni, amit még egy közepes árvíz sem képes elvinni. Jó lenne, ha változtathatnánk ezeken. Annál is inkább, mert például a régi ócskavas, ha gyűjtőhelyre kerül, értékké válik, a rossz heverő ben faanyag van, talán valaki hasznosíthatta volna azt is. Az a bizonyos fenyőgerenda pedig. ami minden kétséget kizáróan a csebokszári-lakótelepi építkezések valamelyikéről vándorolt a patak vizébe, mindenképpen érték, de az már sajnos elúszott... Ne játsszunk a tűzzel! Az olyan ízetlen tréfákt amelyekről a Népújság korábbi számában „Tréfás telefonálók?!" címmel glosszát olvashattunk, köztudomású, hogy már nagyon régiek. Éppen ezért a komolyan gondolkodó emberek csak azon tűnődnek el inkább, hogy még ma is akadnak olyanok, akik komolytalan „ugratásokkal” játszanak. Néhány napja beszélte egyik ismerősöm, hogy egy munkahelyen, ahol több fiatal dolgozik, az alábbi telefonbeszélgetésre lett figyelmes: ..Halló! Tűzoltóság? igen? Jaj!... Jöjjenek gyorsan, ég a ... Móri néni... piros papucsa. Siessenek, mert Mari néni meg is akarja mutatni... Mit? ... hát a papucsát, merthogy már nagyon melege van a lábának. . . Gyorsan jöjjenek!” Aztán ayorsan letettélc a kagylót és nagyokat nevettek. A dolog nem új. E sorok írója nagyon sok hasonló, sőt gyakran még durvább beugratásnak volt személyes résztvevője. Ugyanis épven harminc évvel ezelőtt, állami tűzoltó voltam különböző városokban. Abban •az időhpn még vidéken a tűzoltóság látta el a mentői szolgálatot is. Mint gévkocsive- zetn. gyakran vonultam, hol mint tűzoltó, hol mint mentős. megszámlálhatatlan ilyen, ragu viccből, vagy félreértésből előforduló vaklártná- hoz. El lehet képzelni, mit éreztünk ilyenkor: Arról már nem is beszélve, hogy ugyanabban az időben más helyen viszont valóban sürgős segítséget kértek és oda csak késve tudtunk érkezni. Mi ez, ha nem felelőtlenség, vagy egyenesen rosszindulat? Miért játszunk a tűzzel?! Sokszor lehet olyan kijelentést hallani, hogy a tűzoltóknak könnyű életük van, nem dolgoznak. Ez tévedés, mert a tűzoltók tulajdonképpen akkor dolgoznak jól, ha minél kevesebb a tűzeset. Ök végeredményben nemcsak arra hivatottak, hogy a tüzet eloltsák, hanem, hogy megelőzzék. Dávid József Gyöngyös Eredményes esztendőt zártak Leveleink között TALLÓZVA Varga Gyula Eger Négy község takarékszövetkezete Á patak nem szeméttároló Egy kis lépéssel előbbre A Hatvani Házi-, Kézmű- es Bőripari Szövetkezet vezetősége a közeli napokban számolt be az 1979-es esztendő gazdasági eredményeiről. A szövetkezet működési területe mintegy öt megyére terjed ki. A mérlegzáró közgyűlés írásos jelentéséhez először Hegedűs Ferencné, a szövetkezet megbízott elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. Megállapította, hogy a nehézségek ellenére teljesítették ífz előírt termelési feladatokat, az elvárásoknak megfelelően gazdálkodtak a bérrel, a nem utolsósorban komoly takarékossági intézkedések révén nyereség! tervüket is túlteljesítették. A szövetkezet 9,1 százalékos termelésnövekedést irányzott elő. A tagság jól megértette a tervben kitűzött feladatokat, s munkája révén túl is teljesítette a célkitűzéseket, 4.7 millió forint nyereségük volt. az 1978. évi nek a kétszerese. Az eredmények jó alakulásához hozzájárult, hogy az elmúlt időszakban megerősödött a szövetkezetnél a szocialista munkaverseny, ebben jelentö-s szerepet vállalt az öt szocialista brigád is. A szövetkezet vezetősége nagy gondot fordított a tagság szociális ellátására, üdültetésére, a kulturális és sporttevékenység segítésére. Több mint 400 ezer forintot fordítottak e célokra. Megoldották a közös üzemben foglalkoztatott dolgozók üzemi étkeztetését is. Fá.lóskú- ton már van üdülőtelkük, itt szeretnének saját üdülőt létesíteni, hogy a családosok gondjain is segítsenek. Jelentősek az idei tervek is. Ebben az évben 8.8 százalékkal kívánják emelni a termelési és értékesítési tervüket. A bérszínvonal 3 százalékkal növekszik majd. A termékek első félévi értékesítése biztosított, gond. hogy egy részlegük, a. cipőkonfekció, csak az első negyedévi-e rendelkezik szerződéssel. Ebbén az évben legnagyobb fejlődés a textil-konfekció részlegnél lesz. A beszámolókhoz többen hozzászóltak. A szövetkezet kollektívája a tervfeladatok teljesítésének lehetőségeit megvitatta, s úgy ítélik meg. teljesítése összehangolt munkát kíván vezetőktől és beosztottaktól egyaránt. Ködmön Ferenc Hatvan Huszonnégy gyerek közül kettő leszokott a dohányzásról. Igaz, nem valami falrengető, de eredmény. És elgondolkoztató. Hat héttel ezelőtt, — mint arról levelében a megyei egészségnevelési csoport egyik dolgozója beszámolt — érdekes kísérlet színhelye volt az egri 212. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Az egészségnevelési csoport dolgozói kerekasztal- beszélgetést szerveztek a gyerekekkel, fiúkkal, lányokkal vegyesen. Huszonnégy gyerek vett részt a ,,kúrán", vállalkozott arra, hogy leszokik a dohányzásról. Kettőnek, — és éppen mert valóban erős akarattal tették. . megérdemlik a nevük közlését. — Körömi Istvánnak és Takács Kálmánnak — sikerült is. De a többieknél sem maradt egész nyomtalan a kísérlet, ma már jóval kevesebbszer nyúlnak a cigaretta után. És ez azért mégiscsak eredmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy évről évre nő a dohányzó italok száma, és egyre fiatalabb az a korosztály, amely rágyújt az első füstölnivalóra. Köztudott, ha nem is vesz- szük szívesen tudomásul, vagy legalábbis igyekszünk nem tudomásul venni, hogy a rákos megbetegedések, egyik-másik fajtája, a keringési zavarok, a szívinfarktusok száma összefügg a nikotinnal, mégsem hozott eddig nagy eredményt a le- szoktatásra való propaganda. Akármerre járunk, öles plakátok szemléltetik elrettentő módon, milyen káros az egészségre minden elszívott cigaretta. Se szeri se száma az adatoknak arról, hány esetben okoz koraszülést e káros szenvedély. Az információ özöne mégsem hoz semmi lényeges változást, mint ahogy az sem, hogy a cigarettásdobozokon olvasható : „A dohányzás káros az egészségre”. Ügylehet. propagandánk e formája nem eléggé célravezető. éppen ezért érdemel nagyobb figyelmet a módszer, ahogyan a megyei egészségnevelés a szakmunkástanuló fiatalokkal foglalkozott. Ügy tűnik, ha első hallásra szerény is az eredmény, hogy más módon, a gyerekekhez közelebb jutva, közvetlenül beszélgetve többet érhetünk el, mint a plakátok ezreivel. S ha ez így igaz, akkor bizonyos, hogy ezt a módszert fejleszteni, folytatni kell, s éppen mert a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a tizenévek elején kezdenek el dohányozni a gyerekek — máraz általános iskolában Is. És nem csupán a tiltás módján. Az sem lehet vitás, hogy a dohányzás elleni, s ezen belül különösen a fiatalok dohányzása elleni propagandát nem lehet ..hónapokra” korlátozni. hanem annak egy egész éven át tartó munkának kell lennie. Hogy egészségesebbek legyenek a gyerekek. a mai. és jövő generációi egyaránt. S ha még ehhez hozzátennénk némi személyes példamutatást mi, felnőttek... ■ — deák — MAI műsorok: IÍ0I0 , KOSSUTH 8.00 Hírek. 8.30 Lányok, asszonyok, 8.55 Tipegő. A Gyermekrádió műsora felnőtteknek. 9.30 Helyettem írták... 10.05 Alessandro Scarlatti: Amor kertje. Egy fel v. opera. 11.06 Szeressetek! Versek. 11.11 Mindenki szórakozik. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva. .. 12.45 Tömegdalok. 13.00 Rádiószínház. Az út. 14.10 Hangszerszólók. 14.30 A kongresszus után. Beszélgetés a Falurádióban. 15.05 Uj Zenei Újság. 16.00 168 óra. 17.30 Bemutatjuk új Gold- mark-felvételünket. 18.15 Esti mese. 18.40 Rádiószínház. Karhyóné, avagy a vénasszony szerelme. 19.40 Operaáriák. 20.00 Nótaest. 20.53 Világhírt zongoraművészek. Lazarij Berman. 2215 Sporthírek. 22.20 Híres előadóművészek lemezeiből. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI 8.05 Táncdalok. 8.33 Haty- tyúdal. Filmzene-részi. 8.40 Magnósok, figyelem! 9.25 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.40 Hétvége — a Vidám Parkban. 11.40 Fiataloknak! 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 Éneklő Ifjúság. 14.00 Harminc perc rock. 14.35 Orvosi tanácsok. 14.40 Emlékek Móricz Zsigmondiul. 14.54 Fúvószene. 15.29 Krokodil Klub. 16.33 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50 Pophullám. 18.00 Közv. a Vasas—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 18.53 Egy rádiós naplójából. 19.45 Közv. az Üjpesti Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó-mérk. II. félidejéről. 20.38 Colas Breug- non. R.-játék. 21.32 Operettkettősök. 22.10 Népdalok. 23.10 Slágennúzeum. MISKOLC 9.00 Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkesztő: Dalocsa István. (A tartalomból: A nap hírei. eseményei — Szemle alföldi napilapokból. — Határszemlén — Brigádnapló — Hétvégi kulturális és sportprogram — Időjárás. 9.30 Hallgatóink kívánságára. 9.45 Szolgáltatásaink. Riporter: Kardos Ernő. 10.00 Hírek. 10.05—10.30 Kedvenceink voltak. Demis Roussos énekel. Közben Áprilisi fümújdonságokról. 8.13 Műsorismertetés. 8.15 Torna. 8.20—10.00 ITV. 10.00 Mindenki közlekedik... 10.15 Hat év történelem. 2. rész: Moszkva előtt. (Ism.). 11.05 Nyugalmunk érdekében. 11.35 Játék a betűkkel. 14.12 Műsorismertetés. 14.15 Hangoskodó. 14.45 Idesüss! 15.10 Hírek. 15.15 Reklám. 15.20 Szabó Lőrinc: Tücsökzéne. 15.50 Sukhothai. 16.20 A fej nélküli lovas. Szovjet film. 17.55 Volt egyszer egy mese. . . A Csizmás kandúr. 18.35 Főzőcske — de okosan. 19.00 Reklám. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20,05 Egy ház a körúton. Kaba- rétörténet. 11. rész. 21.20 Egymillió fontos hagyjegy. 21.40 Jean Gabín-sorozat. Nagy családok. Francia film. 23.10 Tv-híradó. 2. MOSOK 17.33 Műsorismertetés. 17.35 Mexikói jegyzetlapok. 18.35 Új vendég érkezett — 1919. május. Nagy Lajos drámájának tévéváltozata. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A fogoly ítéletre vár. Olasz film. 21.40 Tv-híradó. 22.00 Mesterművek — műalkotások. Hangverseny. } 1 4