Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-27 / 73. szám

Jirek,.. események... hi reit... események. ..hírek.. 1980. március 27., csütörtök A Nap kél 5,33 órakor — nyugszik 18,07 órakor A Hold kél 14,02 órakor — nyugszik 3,50 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat! Vörösmarty Mihály alkotása. Nem sokkal a Zalán fu­tása c. költeménye után e névből lett a Hajnal. Haj­nalka női név. 0—0 Nyolcvanöt évvel ezelőtt született Garasin Rudolf nyomdász, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő harcosa. A fiatal segéd a nyom­dászszakszervezetben és a Szociáldemokrata Pártban kezdte meg hat évtizedes munkásmozgalmi útjának első lépéseit. Az orosz fronton 1915-ben az első nap fogságba esett, ahol kapcsolatba került bolsevikokkal. 1918 januárjában felvették a bolsevik párt tagjai közé. Amikor a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után szovjet földön internacionalista dandár alakúit a ma­gyar kommün megsegítésére, rögtön bekapcsolódott a szervező munkába és hamarosan ezredparancsnok lett. A Nagy Honvédő Háborúban ismét fegyvert fogott, s 1945-ben őrnagyi rangban részt vett hazánk felszaba­dításában is. Miután 1947-ben leszerelt igazságügyi és belügyi téren dolgozott, s 1957-től nyugdíjazásáig Mon­góliában volt a Magyar Népköztársaság nagykövete. Sok magas kitüntetés mellett 1967-ben elnyerte a Len in-rendet is. Időjárás: Várható időjárás ma estig: változóan, időnként erősen felhős idő, szórványosan kisebb esővel, futó záporeső­vel, esetleg zivatarral. Hajnalban, kora reggel sokfelé köd. Éjszaka gyenge, napközben megélénkülő délire, délnyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 11, 16 fok között. Tetszik.,. 7 Ilyen a sapkadivat (Fotó: Szabó Sándor) Jogos? — Jogtalan? II Népújság jogtanácsosa válaszol Segítség tíz megye mezőgazdaságának A Népújság jogtanácsosa március 28-án, pénteken, de. 9—11 óra között Gyöngyö­sön, a helyi szerkesztőség­ben, míg Egerben, szomba­ton és hétfőn — ugyancsak 9—11 óra között — várja a panaszosokat jogi ügyeikkel, a helyi szerkesztőségben. A Dunától keletre tíz megye, köztük Heves mező- gazdasági termelését segíti elő a rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezet irányí­tásával Szolnokon működő Gabona- és Ipari Növények Termelési Rendszer. A me­gyénkből 21 termelőszövet­kezet mintegy 26 ezer hek­táron folytatott 1979-ben búza-, árpa-, káposztarepce-, cukorrépa-, kukorica- és nápraforgó-termelést a szol­noki rendszer útmutatásai alapján. Ezt értékelték szerdán dél­előtt Egerben, a Technika Házában azon a részközgyű­lésen, amelyen a partner­gazdaságok vezetői vettek részt. Ott volt Kocsis Gyu­la, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes veze­tője is. Bozsik Zoltán rend­Tavaszt csinálnak? EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Fábián Bálint találkozása Istennel Színes magyar film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Csak du. 4 és este 8 órakor: Detektív két tűz között Színes, ssánkroiüzált amerikai bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN Örült nők ketrece Hegérkeztek a fecskék GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél-4 órakor: A farkassziget rejtélyt Este fél 6 és fél 8 orakorv Csúfak és gonoszak HATVANI VÖRÖS CSILLAG Szelíd motorosok FÜZESABONY Harminc lány és Phytagoras A választásokra készülnek Ülést tartott az SZMT elnöksége Tegnap, március 26-án ülést tartott Egerben a Szakszervezeteik Heves me­gyei Tanácsának elnöksége. Az ülésen elsőként az 1975. évi küldöttértekezlet óta vég­zett munkáról készült jelen­tést vitatták meg és fogad­ták el, majd tájékoztatóra került sor az idei választá­sokra való megyei készülő­dés tapasztalatairól. Á turistaidény előtt Szerdán délelőtt az érde­kelt szervek, vállalatok, szö­vetkezetek vezetőinek rész­vételével idegenforgalmi sze­zonelőkészítő értekezletet tartottak Egerben, a Panorá­ma Szálloda és Vendéglátó Vállalat tanácskozótermében, ahol többek között jelen volt dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyette­se. A tanácskozás résztvevői először referátumot hallgat­tak meg az idei turistaidény előkészítésével kapcsolatos legfontosabb feladatokról: arról, hogy az elmúlt évhez képest 200 férőhellyel bővül a fizetővendég-szolgálat, s differenciáltabb ételkínálat­tal kívánnak megfelelő ellá­tást biztosítani a megyeszék­helyre látogatóknak a ven­déglátó vállalatok éttermed­ben és más egységeiben. Az előadást vita követte, majd javaslatok hangzottak el az utazási irodák és a vendég­látó vállalatok együttműkö­désének továbbfejlesztésére, valamint új módszerek ki­dolgozására az idegenforgal­mi programok szervezésé­ben. Ünnepi nyitva tartási rend szerigazgató tartott beszá­molót. Hangsúlyozta, hogy tevékenységi körüket tavaly a cukorrépaágazattal bőví­tették, kapcsolatot létesítve ezzel a Heves megyei, a szol­noki és a szerencsi cukor­gyárakkal. Kenyérgaboná­ból tíz megyében 160 ezer hektár területtel, a legna­gyobb hazai termelési rend­szerek közé zárkóztak fel. Az idei tervekről szólva aláhúzta, hogy a rendszer tovább bővíti szolgáltatásait, főleg a kedvezőtlen termő­helyi adottságok között, így a homokhátságokon és a hegyvidéki környezetben le­vő üzemek termelésének ja­vítására. Az eddigieknél job­ban megszervezik a gépek­hez szükséges pótalkatrész­ellátást és tökéletesítik a szervizhálózatot is. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium meghatározta a kereskedelmi hálózat április 4-i, illetve húsvéti nyitva tartási rendjét. Eszerint április 3-án, csü­törtökön az élelmiszerboltok, a csarnokok és a piacok — tekintettel a teljes munka­napra — 19.00 óráig tarta­nak nyitva. Az ennél később záró élelmiszerboltokban a szokásos hétköznapi nyit­va tartási rend érvé­nyes. Az iparcikk- és a ruházati üzletek, az áruhá­zak, a dohány- és a virágüz­letek, valamint az édesség­boltok az egyébként szoká­sos hétköznapi rendjük sze­rint, a kijelölt üzletek pedig a „bevásárló napi” rendnek megfelelően tartanak nyitva. A vendéglátóhelyeken a szombati nyitva tartási rend érvényes. Április 4-én, pénteken az édesség-, a dohány- és a vi­rágüzletek, valamint a ven­déglátóhelyek vasárnapi rendjük szerint tartanak nyitva, minden más üzlet és áruház zárva tart. Április 5-én, szabad szom­baton az élelmiszer- és édes­ségboltok, valamint a csar­nokok és a piacok 17 óráig, az ennél egyébként később záró kijelölt élelmiszerüzle­tek szombati nyitva tartási rendjük szerint, az ipareikk- és a ruházati üzletek, az áruházak, a dohány- és vi­rágboltok, valamint a ven­déglátóhelyek ugyancsak a szombati nyitva tartási rend­jük szerint tartanak nyitva. Április 6-án, vasárnap a vendéglátóhelyek a szomba­ti. a dohány- és az édesség­boltok, valamint a virágüz­letek a vasárnapi nyitva tar­tási rendet alkalmazzák, minden más üzlet és áruház zárva tart. Április 7-én, hétfőn a ven­déglátóhelyek, a dohány- és édességboltok, valamint a virágüzletek vasárnapi rend­jük szerint tartanak nyitva, minden más üzlet és áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátóhe­lyek április 4-én, 6-án és 7- én tejet, kenyeret, és péksü­teményt árusítanak. (MTI) Csak leragasztott borítékban... A pusztaszeri tájvédelmi területre megérkeztek a fecs­kék első csapatai, Előbb a vadvizek környékét szállják meg, s csak később, legalább egy hét eltelte után költöznek be lakott helyekre. Ma már egyedül a molnárfecskék a város­lakók. A füstifecskék egyre inkább kiszorulnak a városokból, s már csak a falvak, a tanyák még meglevő fagerendás istállói nyújtanak számukra menedéket, fészekrakó helyet. LŐRINCI Egigérő fű A közlekedés- és posta- ügyi miniszter rendelete módosította a postai levél- küldemények feladásának feltételeit. A rendelkezés lényege, hogy ezentúl a leve­leket csak leragasztott borí­tékban — a nagyobb terje­delmű, 500 grammon aluli, még levélnek számító külde­mények pedig dobozban, ta- sakban vagy papírba csoma­golva — adhatók postára. Az eddigi gyakorlattól el­térő változás az is, hogy a korábban nyomtatványként kezelt meghívók, értesítések, gyászjelentések, körlevelek szintén csak borítékban és leragasztva adhatók fel. Bo­ríték nélkül kizárólag nyom­tatványlapokat fogad el a posta. A módosítást a küldemé­nyek egységesítése érdeké­ben, s az automatizált levél­feldolgozás tapasztalatai alapján vezették be. A szab­ványostól eltérő küldemé­nyeket a berendezés össze­gyűri, eltépi, s ez gyakran okoz zavart az érzékeny, nagy teljesítményű értékes gép működésében. Azok a küldemények, amelyeknek szabályos borí­tékolása nem oldható meg — például a hírlapok, nyom­tatványlapok, füzetek — változatlanul az eddigi gya­korlat szerint adhatók pos­tára, ezeket, továbbra is ké­zi munkával irányítják, osz­tályozzák. iiminiHHiimiiiiiHii* HEVES Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? + ORVOSI ÜGYELET Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. Te­lefon : 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: ll->727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-004, 14-496 és 17-396. Az időjárással kapcsolatos véleménylkialakításnak igen sokféle módja ismeretes ná­lunk. Vannak, akik a hiva­tásos meteorológusok állás­pontját képviselik, s kizáró­lag a tudományos megfigye­léseknek, előrejelzéseknek hisznek. Akkor is, ha né­hányszor csalódniuk kellett a hivatalos előrejelzésekben, mint már az idei tavaszon is többször. Már csak... Idei tavasz? — teheti fél persze joggal a kérdést az olvasó. Hol van az? Hiszen még tartja magát erősen a tél. Valóban, a mostani már­ciusra aligha lehet elmonda­ni, hogy tavaszias jellege van. Éppen emiatt a télre jellemző magatartás miatt mások a hivatalos előrejel­zéseknél jobban hisznek sa­ját, vagy mások ízületeiben. Mert ha valakinek fáj a válla, vagy a nyaka, az mindennél jobban jelzi, hogy esős, borús, vagy éppenség­gel napsütéses időjárás vár­ható. Persze eme jelzéseket is csak fenntartással lehet fogadni, mert saját magam is tapasztaltam már, hogy ismerőseim megérzésed igen­csak helytelennek bizonyul­tak. S a napsütést jelző váll- fájás szomorú esőt hozott. Megint mások a természet jeledből vonnak le következ­tetést. Több héttel ezelőtt az újságokban is megjelent a hír, hogy a Mecsek alján kivirágzott a téltemető ne­vű virág, ami egyértelműen a tél végét, a tavasz kezde­tét — kellett volija hogy je­lentse. Nos, az elmúlt he­tek időjárása nem igazolta e szerény virág jóslatát. Ami jómagámat illeti, én a névnapokban hittem. Alig vártam Sándort és Józsefet, hogy zsákban hozzák a me­leget. Sajnos nem hozták. Ezután már csak Benedek­ben bíztam, de a meleg he­lyett ez az illető olyan hó­esést produkált, hogy mél­tán megérdemelte volna ne­ve napjának törlését a nap­tárból. E kudarcok ellenére sem adtam még fel a re­ményt Közeledik Zalán nap­ja, s abban reménykedem, hogy ez idő tájra a tél úgy megfutamodik, mint a ne­vezetes hős annak idején. (kaposi) ■ KITÜJJSETÉS, A KISZ Központi Bizottsága az el múlt évfcen végzett kiemel kedó' munkája elismerése ként a Kiváló KISZ-szerve zet Zászló kitüntetést adó mányozta az Egri Megyei Bíróság ifjúsági szervezeté nek. A tegnap délután meg tartott ünnepségen a kitün tetést Palcsó Péter, az egr városi KISZ-bizottság mun katársa adta át Gálné Ká dár Katalin KISZ-titkárnak, 0 KÖZÖS SZAKEMBER ­KÉPZÉS. A megye építőipa­ri vállalatainak, szövetkeze­teinek társulása a szakem­berképzésben is együttmű­ködést határozott el. Az ok­tatási bizottság első ülésén a tagok megegyeztek az okta­tás összehangolásálban: lehe­tőséget adnak a társválla­latok dolgozódnak képzésére is. O KIRÁNDULÁS KIS- VASŰTTAL. A néphadsereg gyöngyösi Helyőrségi Műve­lődési Otthona Pajtás-klub­jának tagjai ma délután négy órakor kirándulást ren­deznek kisvasúttal Mátrafü- redre. Felkeresik az itt léte­sített, védetté nyilvánított úgynevezett madárerdőt is. ■ KONCZ GÁBOR ÉS A CALCUTTA-TRIÖ. Ma este 7 órai kezdettel a gyöngyösi főiskolán Konc: Gábor színművész és a Cal- cutta-trió lép fel, O KALANDOK A VILÁG­ŰRBEN. Szombaton délután 3 órai kezdettel, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ színháztermében a Népszín­ház együttese tudomány os- fantasztikus mesejátékot játsszik, Kalandok a világ­űrben címmel. A darabot Stanislaw Lem novelláiból állították össze. i © SZOCIÁLIS GONDO­ZÁS. Az egri járási hivatal egészségügyi osztálya szer­vezésében tanácskozás voll szerdán Egerben. A járói községeiben tevékenykedő szociális gondozók tartottak szakmai megbeszélést, ame­lyen harmincötén vettek részt. O PROGRAM GYÖN­GYÖSÖN. Ma este, hat órai kezdettel, a gyöngösi Mátra Művelődési Központban Ho­gyan uralkodik hazánkban a munkásosztály? címmel les: filmvetítéssel egybekötöd előadás. Közreműködik: Vas: László, a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem tanára. Ezzel egyidöben, c művelődési központ nemzet­közi klubjában dr. Mólnál Gyuláné tanárnő tart elő­adást Napóleon Párizsa cím­mel. M KORONÁZÁSI JELVÉ­NYEK. Ma, csütörtökön dél­után, három órakor előadási tart a Hatvani Konzervgyái szakszervezeti tanácskozó­jában dr. Lovag Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Múzeum tu­dományos munkatársa. Elő- dósának címe, amelyet szí­nes diavetítéssel illusztrál A magyar koronázási jelvé­nyek. O HOBB1K1 ÁLLÍT ÁS KÖMLÖN. A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat komlói munkásklubjában ki­állítást nyitnak ma, a válla­lat dolgozóinak munkáiból A kiállításon bemutatnak akvarelleket, gobelineket fafaragásokat, üvegfestést és más érdekességeket. © ADY MŰVÉSZETE. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban az irodalomtör­téneti sorozat keretében március 28-án este hat óra­kor a költő munkásságáról tart előadást dr. Görömbei András, irodalomtörténész.

Next

/
Thumbnails
Contents