Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
Történelem, ideológia, kultúra Óvári Miklós válogatott beszédei és cikkei Négy harmonika egy műsorban KÉT ÉVTIZEDET fog át Övdn Miklós beszédeinek és cikkeinek a Kossuth Könyvkiadó által most megjelentetett válogatott gyűjteménye: a hatvanas és a hetvenes évek ideológiai, politikai, kulturális életéről nyer átfogó képet belőlük a kötet olvasója. A cikkek és beszédek összességéből kirajzolódik pártunk ideológiai tevékenysége és kulturális politikája a fejlett szocialista társadalom építésének eddigi időszakában. Mint a könyv címéből — Történelem, ideológia, kultúra ■— is kitetszik, Óvári Miklós munkásságában nagy helyet foglal el a történelem tapasztalatainak elemzése. A kötetben megjelent írások nem kis hányada valamilyen történelmi esemény évfordulójához kapcsolódik. Ám legyen szó akár a Párizsi Kom- mün, a Kommunista Kiáltvány megjelenése, Marx, Engels vagy Lenin születése, a Szovjetunió megalakulása, akár az Őszirózsás Forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása, vagy az MSZMP országos értekezlete évfordulójáról, a történelem eseményeit mindig a ma feladatainak szemszögéből elemzi. Nemcsak azért idézi fel ezeket, hogy — mint írja — „megemlékezzünk egy jelentős évfordulóról. Nemcsak a múltba nézünk, hanem mai és jövőbeni feladatainkra is gondolunk. A tapasztalatok fényénél világosabban látjuk az előttünk álló utat, a célokat, és a célhoz vezető módszereket is”. Megemlékezései kiváló példáját adják annak a megközelítési módnak, amelynek szükségességét a tudományosan megalapozott tőidénél emszemlélet fontosságát hangsúlyozó — a Párttörténeti Intézet létrejöttének 30. évfordulóján elhangzott — beszédében is kiemeli: „A munkásmozgalom és a párt történetét... vitií« tekinthetjük pusztán j példatárnak, amelyből — sokszor erőltetett aktualizálással — az egyes eseményeket tetszés szerint kiemelhetjük. A párttörténetnek, mint általában a történelemnek, alapvetően fontos feladata a fejlődés, az összefüggés, a tendenciák vizsgálata, annak bemutatása, hogy 'a jelen hogyan nő ki a múltból”. Épp ez a megközelítési mód teszi lehetővé,' hogy Óvári Miklósnak a történelem jeles évfordulóihoz kapcsolódó beszédei és írásai messzemenően teljesítsék az általa a propaganda művelői elé tűzött célt: a múlt. a jelen és a jövő dialektikus kapcsolatának érzékeltetésével segítik a szocializmust építő emberek tudatának, társada- lomszemléletének formálását,. A TÖRTÉNELMI tapasztalatok állandó jelenlétét érezzük a szerzőnek azokban a munkáiban is, amelyek ideológiai életünk mai folyamatait, jelenségeit, tendenciáit elemzik. Mint a párt felelős tisztséget betöltő vezetője, Óvári Miklós e folyamatokat és tendenciákat mindig a politikai cselekvés oldalánál közelíti meg. Azt kutatja, melyek a kom-' munisták, a szocializmus építésén tudatos elkötelezettséggel munkálkodó emberek tennivalói a közgondolkodás formálásában, eszméink terjesztésében. Különös fontosságot tulajdonít a közösségi szocialista t, gondolkodásmód erősítésének és az individualista gondolkodásmód visszaszorításának, amire — különböző összefüggésekben — többször is visszatér. Ugyancsak a visszatérő témája a kötetnek a szocialista haza- fiság és az internacionalizmus erősítése, a küzdelem a nacionalizmus és nemzeti közömbösség ellen. „Hazafi- ság és nemzetköziség” című, 1968-ban született tanulmóA MSmUMiL 1980, március vasárnap nya kristálytiszta logikával és az érvek meggyőző erejével világítja meg ennek az összekuszálódott és olykor mesterségesen is összekuszált problémakörnek a lényegi összefüggéseit, legfőbb tartalmi kérdéseit. Fejtegetései1 korábbi vitákra utalnak, de mai problémáinkban is' hasznosíthatóak a honi történelem szemlélésének módjára. nemzeti öntudatunkra, a nacionalizmus gyökereire és veszélyére vonatkozó gondolatai. Mai kérdéseinket vizsgálva Óvári Miklós nemegyszer visszanyúl a marxizmus— leninizmus klasszikusainak útmutatásaihoz, gondolataihoz. Ebben is ugyanezt a mércét tekinti irányadónak önmaga számára, mint amit másoknak ajánl figyelmébe: „A ma kérdéseire a ma emberének kell válaszolnia, s ez alól a kötelezettség alól a legragyogóbb Lenin-idézetek sem adnak felmentést. .. De ugyanígy igaz az is, hogy a konkrét helyzet konkrét elemzéséhez Marx, Engels és Lenin teremtette meg az elméleti alapot”. Erről az elméleti alapról elemzi a szerző napjaink problémáit, hangsúlyozva, hogy „a valóságot megváltoztatni csak a valóság talaján állva lehet”. „A munkásosztály — mutat rá ezzel kapcsolatban — a tudományos szocializmus elméletével megalapozott valóságérzékéhez teszi hozzá a maga forradalmi bátorságát és lendületét”. A TUDOMÁNYOS szocializmus elmélete áltail megalapozott valóságérzék vezérli a szerzőt társadalmunk jellegzetességednek megítélésében. „Olyan világot nem tudunk teremteni — hangoztatja —. amelyben nincsenek ellentmondások, társadalmi feszültségek. De azt el tudjuk érni. hogy ezek az ellentmondások és feszültségek az elkerülhetetlennél ne legyenek nagyobbak és felesleges nehézségeket ne okozzanak”. Ennek azonban — mutat rá más helyütt — nem lehet az az útja, amit a szu bjekti vista látásmód sugall. Óvári Miklós ezzel kapcsolatban kétfajta türelmetlenséget különböztet meg. Az egyik a tettekben is megnyilvánuló egészséges türelmetlensége a lazasággal, a fegyelmezetlenséggel, a rassz munkával szemben. A másik viszont azoké, akik úgy képzelik, hogy gondjaink, feszültségeink leküzdéséhez elegendő csupán az elhatározás. Csakhogy „a gondokat, a feszültségeket, a szocializmus építésének problémáit nem lehet úgy megszüntetni, hogy egyszer jól odacsapunk, és utána minden rendben lesz. A szocializmus építésének feladatait csakis szívós, türelmes munkával oldhatjuk meg”. Ebbe a szívós, türelmes munkába mindenkit be kell vonni, aki kész tenni a közösségért. Óvári Miklós számos helyen és alkalommal hangsúlyozza a legszélesebb tömegek összefogását célzó szövetségi politika fontosságát, az emberek meggyőzésének, megnyerésének szükségességét. Az ideológiai kérdésekben folyó vitákat is mindenekelőtt azért tartja szükségesnek, hogy ezek révén is meggyőzzük az embereket, megnyerjük őket ügyünknek, közelítsük őket álláspontunkhoz. A művészeti területen dolgozó kommunisták előtt hangzott el, de nemcsak nekik szól a gondolat: „...nem árt, ha mindig azzal mérjük az elvi szilárdság és az elvi vita hatékonyságát, hogy megnézzük, ki hány embert győzött meg igazunkról, politikánk helyességéről. Lehet i'alaki elvileg sziklaszilárd, de ha egyetlen embert sem nyer meg a mi ügyünknek, akkor ez az elvi szilárdság wj&ikeveset ér". Az írott szó, a sajtó szerepét is elsősorban ebben az összefüggésben értékeli nélkülözhetetlennek, tekinti a szocialista demokrácia fejlesztése elengedhetetlen eszközének, mint ahogy ez az egyik megyei lep — a Pest megyei Hírlap — szerkesztőségi tanácskozásán elhangzott felszólalásában olvasható. Ez a szemléletmód hatja át a kulturális politika elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó beszédeket és cikkeket is. Legyen szó akár a tudomány és a művészetek társadalmi hivatásáról, akár a közoktatás fejlesztéséről, akár a művelődési lehetőségek alakulásáról, mindenütt érzékelhető e törekvés a kultúra demokratizálására, az egész nép műveltségi színvonalának emelésére és kulturális alkotóerejének kibontakoztatására. A művelődést sohasem önmagában, hanem mindig társadalmi céljainkkal, szocialista fejlődésünk követelményeivel és igényeivel összefüggésben vizsgálja. A kultúra fejlesztése számára szorosan összekapcsolódik azzal a feladiattal, amit „A társadalmi tudat és a művelődés” című tanulmányában egy hasonlattal így érzékeltet: „Nemcsak felhúzni kell a szocialista társadalom épületét, hanem ezt az épületet be is kell rendezni, mégpedig szépen, ízlésesen, célszerűen, szocialista emberhez méltóan”. A KÖNYV TARTALMI elemzéseiben kibontakoznak a fejlett szocialista társadalom építéséből adódó kulturális és ideológiai tennivalók lényegi összefüggései. A szerző higgadt, körültekintő, mindenfajta fellengzősségtől mentes és mindig a valóság tényeire építő hangvétele pedig méltóképpen reprezentálja a Magyar Szocialista Munkáspánt munkastílusát. Gyenes László Az elmúlt pénteken mutatkozott be a szelesebb közönségnek a Megyei Művelődési Központ dísztermében az Egri Harmonika Kvartett barokk, romantikus és mai mesterek műveiből összeállított műsorával. A kvartett tagjai: Kovács Péter. Balázs Tivadar, Cselényi László és Lukács András. Ez a most induló új, egri együttes azért is figyelmet érdemel, mert egy évtizedekkel ezelőtt divatban volt Hangszert igyekszik ismét az érdeklődés közelébe vinni. Még az idősebbek emlékében él és felidézhető, hogy a negyvenes és ötvenes évek táján jóformán nem volt a napnak olyan szaka, amikor egy-egy tetszetős, fülbemászó harmonikaszám a rádióban el ne hangzott volna, koncerteken ne szerepelt volna egy-egy harmonikavirtuóz. Ma ez a gyakorlat kiment a divatból, ez a hangszer nem olyan népszerű, a pódiumokon nem szerepel, nem írnak rá új számokat. ■ Ezért is érdekelt bennünket, hogyan fogadja a közönség ezt az új együttest, amelyben egy ma még különösnek látszó elgondolás fogalmazódik meg: négy harmonika kisegyüttes módjára muzsikál és úgy ad elő klasszikus számokat — Bach, Händel, Mozart muzsikáját —, mintha a szerzők ezt a zenei letétet is megálmodták volna. Arra vigyáznak, hogy a harmonikamuzsika ne legyen erőltetés, erőltetettség, a komoly művek gondolatisága ne sikkadhasson el. Ezért inkább a szerzők könnyedebb hangvételű darabjait iktatják a műsorba, ahol inkább a vidámság, a jókedv, a tánclé- pé.sek határozzák rneg a hangulat és az élmény terjedelmét. Mozart Egy kis éji zenéjéből is csak a menüetté tétel hangzik fel, igazodván ahhoz a meggondoláshoz, hogy a fesztiválszámok mindig megeszik a magukét, megkedveltetik az előadókat is. Az együttes művészeti vezetője és lelke Kovács Péter. A kvartett elgondolása és megteremtése is nyilvánvalóan őt dicséri. Egy együttes megszületésének időszakában ildomtalan dolog lenne előhozakodni kételyeinkkel, hiszen a szorgalom és a lelkiismeretes munka, az ér- lelődés majd kialakítja ezt a csoportot olyanná, amilyenné a képességek majd fejlődni engedik. De egy észrevételünket nem hallgathatjuk el. Túl a hangulatos estén, a műsor hatásos elemeiben azt is nyugtázva, hogy Kovács Péter technikai felkészültsége és alapos zenei ismeretei itt- ott szárnyalni késztetik a társakat is, egyelőre úgy tűnik, hogy a kvartett még nem egységes. Áz együttes zenélés ugyanis azt tételezi fel, hogy az együttes tagjai egyenrangúak, vagy közel egyenrangúak tudásban, zenei érettségben, hogy a zenélés sokszínűsége, a megszólaltatott harmóniák minden egyéniséget bemutathassanak, akik a közös zenélésben részt vesznek. Itt erről még nincs szó! Igaz ugyan, hogy a két tehetséges fiatal, Cselényi László és Balázs Tivadar szólójában reményt keltő muzikalitás észlelhető, de ők még benn, a kvartettben nem úgy tudnak közreműködni, mint például Kovács Péter, amikor Cselényi László kísérte Csajkovszkij ábrándos hangvételű Édes álomképében. A műsort az egyébként is hatásos Hönde i-muzsi kával, a D-moll concerto grosso zárótételével fejezték be, ráadásul Vivaldi-művet is megszólaltatott Kovács Péter és társai. Mi mégis azzal biztatnánk a harmonikaegyüttest, hogy a szórakoztatóbb, a könnyebb műfajt vegyék célba előbb, okosan válogatva a lehetőségek között. Mert egyszerre négy harmonika csak akkor szólhat indokoltan, ha minden hangszernek érezhetően megvan a maga külön szerepe, egyénisége. Mint a kisegyüttesekben általában. (farkas) 1 Lenin ismeretlen kézirata Lenin eddig ismeretlen kéziratát adta át az SZKP Központi Archívumának Olga Uljanova, a moszkvai egyetem docense. A füzetlap, amelyet Lenin unokahúga régi papírjai között talált meg. a 7. és 8. oldalú a nemzeti kérdéssel foglalkozó, elveszett füzetnek. Mint ismeretes, Lenin 1912 —1916 között hét füzetet állított össze a nemzeti kérdésről. Ezek a füzetek azoknak a cikkeknek és könyveknek vázlatait tartalmazzák, amelyek nem sokkal az imperialista háború előtt jelentek meg. Hat füzetet (a másodiktól a hetedikig! kiadtak, de az elsőt nem találták meg. Lenin 1913-ban és 1914 elején több mint tizenöt előadást tartott Lengyelországban, Franciaországban, Svájcban, Belgiumban, Németországban a nemzeti kérdésről. Bírálta a különböző színezetű nacionalistákat, köztük Otto Bauer osztrák „marxista” nézeteit. A most előkerült füzetlap oldalain kivonatolja Ottó Bauer „A nemzeti kérdés és a szociáldemokrácia^ című könyvét és az idézetek-» hez hozzáfűzi megjegyzései ti észrevételeit, amelyekben bírálja a szerző hibás tételeit. A kézirat — állapítja meg! a Pravda — ismét aláhúzza, hogy Lenin engesztelhetetlen harcot folytatott a nacionalizmus ellen, a prole+árforrn- dalom ügyével szemben el^ lenséges, álmarxista elme-letek ellen. BARTHA GÁBOR* Útközben Itt frta, erre írta, tatán ugyanúgy látta a vonat ablakából a tájat Sarkadi Imre, ahogyan most én. Gőgös fácánkakas néz közömbösen a csendháborító vonatra, mert tudja, hogy neki nem árthatunk. Valaki felkiált, mert őzeket lát iramlani a hajnal harmatos füvében. Kékes füsttel mond jóreggelt egy dombok ölébe bújt tanya. És ők is ott állnak az ablaknál, mint a kedves Sar- kadi-hősök, a tanyasi tanító és az egyetemista kislány. Hogyan is volt? Előkereshetném a novellát, de hát tudom, hogy a tanító hajna- lonta lovagolt, az elsőéves medikát operálni hívta a professzor... Mindez alföldi álom volt, a születő szerelem gyönyörű licitje. Hazugság? Nem igaz! Álom. Ketten állnak most is az ablaknál. Válluk össze-össze- koccan, húszéves kóstolós és birtokbavevő örömmel. Nézik a reggelt. A főiskolás lány, és a katona fiú. Ismerős a táj. Itt mondta nekem egyszer, egy — akkor az én szememben — öregember csillagnézős fekete estén, hogy az Isten csak az egyik kezével vette el az emberektől az Édent, a bal' kezével odaadta nekik az ál- modás tudományát. Annak az embernek, Erdei Józsefnek hívták, féllába volt. Egyszer lecsatolta előttem a mű- iaJaát, kezemmel megmérette a súlyát, & moKrrm+stt* a felvérzett csonkiát, amit nem mutatott meg máskor senkinek. Az ő nagy álma volt, hogy konok nyárban is együtt menjen a többiekkel, hogy senki ne kiálthasson nyomorékot utána. Ma autószerelő fia, óvónő lánya, és ha jól tudom, egyetemista' vagy főiskolás fia van. ö akkor negyvenéves volt, nekem időtlenül öreg, én húsz, neki érthetetlenül fiatal. Ö tanító bácsizott engem, és Erdei bácsiztam őt, én mondtam neki a csillagokat, amiket könyvből tanultam, ő mondta az életéről, amit akkor sem taníthattak volna meg a könyvek, ha a tisztességes szónak minden adóját elengedi is a történelem. Ugyanaz a táj. ha más is a nagyobb táblákkal, ha elveszett róla néhány régi, ha mintázza is néhány új bokor. Mielőtt megtanulta a várost, Sarkadi Imre is a Nyírséget és a Hajdúságot tudta. Talán a vasúti kocsi is ugyanazokon a síneken szalad még. Erdei Jóska akkor ültetett diófája ma terem, én sohasem lettem tanító. Hallani szeretném? Nem. Hallani akarom a két gyerek beszélgetését. * mert elmúlhat az embertől az elmondható emlék, elfelejthet egy egykor élményt adó novellát, de nem múlhatnak el az emberből a gyermekkori tájak, a világ se múlhat el, amit valamikor szeretett. — Tudod, azt mondtam, hogy vagy lemegyek legalább jóra, vagy halasztók. Részben az ösztöndíj miatt... — Tudod, nekem megmondta a százados, hogy rajtam múlik: ha akarom, akkor ezzel a szakmával megélek. Rajtam múlik, hogy levelezőn elvégzem-e a mérnökit ... — Én ha bent maradhatnék a főiskolán ... — Munka mellett végezném, kereshetek közben ... El lehet menni egy tájról, de a tájnak útravalót adnak: Erdei Jóska bátyám Isten bal kezébe képzelt vigasztalását, az álmodozni ’ tudást. Egy nénike rosszallóan elfordult. mert tíz ujj összefonódik az. ablaknál. Látod-e Sarkadi Imre. látnod kellene, mert értenéd; az álmok ledobták a megvalósulhalat- lanság keresztjét. Ez a két gyerek itt tervez, és ha nagyon sokat tudnak érni egymásnak, akkor ez nem alom; hanem terv. Összekoccan a válluk? A sin hibája? Az élet hibátlanságában való izgalmas gyönyörűség. A táj ugyanaz. Erdei Jóska viszont jól tudta az álmok hatalmát, mert hihetetlen közelségben élt a földdel, mert beszélt a kikelő növényhez, mert kínok ellen védte a termés. És diófát ültetett, ami igazán a gyerekeinek terem. Az ugyanaz a táj ezért nem igaz ugyanúgy, bár helyén van a domb, és egy ideig a kék füsttel jóreggelt kívánó tanya is, ahol még bölcső ring, s a bölcsőben talán egy új Sarkadi, akinek szárnyait hatalmassá növeli a táj ... Már váltókon csattog a Vonat. Ök ketlen még az ablaknál állnak, talán semmit se tudnak Sarkadiról. de többek most minden irodalomnál. — írsz? — Válaszolok. — Oké? — Oké.
