Népújság, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-19 / 66. szám
JÉGTÁNC Nem szerencsétlen szám a 13-as Csodálatos szívet-lelket melengető magyar siker, felejthetetlen ünneplés szemtanúi lehettek a televízió képernyői előtt szurkoló sportkedvelők a hét végén és hétfőn este is az ismétlésnél. A Regőczy, Sallai jégtánckettős Dortmundban megnyerte a világbajnokságot. Ugyanabban' a csarnokban, a híres We vfalenhallé- ben aratták győzelmüket, ahol másfél évtizeddel ezelőtt, 19G5-ben a magyar női kézilabda-válogatott • világbajnok lett. A hallatlan rokonszenves kettős diadala tulajdonképpen régóta érett. S azután Dortmundban kárpótlást kaptak!... A sors furcsa játéka folytán két szám, bár fordított sorrendben, győzelmük érdekes történetéhez tartozik. A kettős ugyanis pontosan 13 évvel ezelőtt kezdte közös pályafutását; a magyar műkorcsolyázók utoljára 31 esztendővel ezelőtt nyertek világ- bajnokságot, s nem utolsósorban a tánckettős elsősége volt a magyar műkorcsolyázók 13. világbajnoki győzelme. Pályafutásuk tizenhárom idényének akad további. rendkívül figyelemre méltó érdekessége is. Hivatalos világversenyen ugyanis 1970- ben Leningrádban mutatkoztak be, s ekkor a tizenharmadik ,(! !) helyen végeztek az Európa-bajnoksá- gon. Az újdonsült világbajnokok a magyar műkorcsolyázó sport gazdag hagyományainak méltó örökösei., A magyarok első. akkoriban még Europa-bajnoki aranyérmét Földváry Tibor nyerte az 1895-ben, Budapesten rendezett . viadalon. Egyébként ugyanez a Földváry Tibor dolgozta ki a műkorcsolyázás kisebb változtatásokkal ma is érvényben levő versenyszabályait, az értékelés bonyolultnak tűnő. de alapjában véve egyszerű pontozásos rendszerét. A korábbi tizenkét magyar világbajnokság közül egyébként hét még az ’első világháború előtti időszakra esik, a csak néhány éve elhunyt, s egészen addig a fiatalok versenyeit szemtanúként figyelemmel kísérő Kronberger Lili négy (1008—1911) az aradi származású Mcrai- Horválh Opika pedig három (1912—14) alkalommal nyert világbajnokságot. A két háború között, a harmincas években, a Rotter, Szollás páros állt négyszer (1931, 1933—35) a dobogó legmagasabb fokán. A felszabadulás utáni időszak korábbi egyetlen világbajnoki címe a Ké- kessy, Király kettős 1949- ben Párizsban elért teljesítményét dicséri. A két kiváló műkorcsolyázó azután egymástól . is messzire került. Kékessy Andrea Ausztráliában telepedett le, Király Ede pedig Kanadában. Akkor is hallottunk róla, amikor a világ első háromfordulós ugrásait végrehajtó Donald Jackson büszkén vallotta magát Király Ede tanítványának. Az elmúlt három évtized legjobbjainak sikereit érmes, dobogós helyezések fémjelzik. A Nagy testvérpár nyerte a magyarok kilencedik Európa-baj- nokságát (1955). Nagy László dr. egyébként nem csupán a jégen, hanem az életben is követte edzőjét és példaképét, . Szollás Lászlóhoz hasonlóan sportorvosként tevékenykedik, a sportkórház laboratóriumának vezető főorvosa; húga, Marianne a Jászberényben megnyílt műjégpályán neveli, tanítgatja a fiatalokat. A Korda, Vásárhelyi páros a jégtáncban tört első magyar kettősként az élvonalba. Vásárhelyi Pál, a nemzetközileg is elismert számítógépes , matematikus Dortmundban is ott volt mint a táncverseny egyik pontozója; partnernője, a csinos Korda Györgyi az egyik külföldi légitársaság alkalmazásában áll. Almássy Zsuzsit, a megelv ') korszak utolsó világbajnoki helyezettjét a televíziós közvetítések révén már többen ismerik. szeretik. A mérnöki diplomás bajnoknő rövidebb időre egy svájci jégrevüben kamatoztatja képességeit. A Regőczy, Sallai jégtánckettős világbajnokságával mindenképpen újabb időszak kezdődik a magyar mű- korcsolyázó sportban. A rokonszenves páros korábban bejelentett elhatározásának megfelelően Dortmundban versenyzett utoljára. Így már csak az utódokat kell keresni. .. De bizonyos fordulatot hozhat a nagy sport- csarnok megnyitása is. A jelenlegi előírások szerint már csak fedett pályán lehet világversenyt rendezni. S így Budapest a három világbajnokság (1909, 1929 és 1935) valamint négy Európa-baj- nokság (1895, 1909. 1955 és 1963) után újabb világverseny házigazdájának szerepére vállalkozhat. Vad Dezső FÜZESABONY Áruházunk műszaki osztályán, vasboltjainkban március 20-tól: 10—20—30 százalékos engedménnyel vásárolhat: szovjet női kerékpárokat; Riga és Verhovina mopedeket; házi vízellátókat; hősugárzókat, hajsütőket; kvarclámpákat. AMÍG A KÉSZLET TART! AJÁNLATUNK MEZŐGAZDASÁGI SZAKBOLTUNKBÓL: növényvédő szerek; kerti szerszámok; permetezők; locsolótömlők BŐ VÁLASZTÉKBAN! JÓ VÁSÁRLÁST KÍVÁNUNK! A Vízügyi Építő Vállalat Egri Csoport épít és vezetősége építőipari gépek üzemeltetésében jártas villanyszerelőt vész fel, azonnali belépéssel. Jelentkezés: Eger, Lenin út 142/C. sz alatt AZ EGER—MÁTRA VIDÉKI BORGAZDASÁGI KOMBINÁT FELVÉTELT HIRDET ÉPÍTÉSI SZAKELŐADÓ munkakörbe középfokú Végzettséggel, magasépítésben jártas, vagy főiskolai végzettséggel 1—2 éves gyakorlattal rendelkezők részére. Jelentkezés helye: Eger. Széchenyi u. 3., személyzeti osztály.-------------------------------A Vízügyi Építő Vállalat Egri Csoport építés vezetősége vízépítő technikust vesz fel. Jelentkezés: Eger, Lenin út 142/c. sz. alatt. Kiegészítő ágazatok vezetésére rátermett gépészmérnököt FELVESZ a borsodivánkai ..Kossuth” Mgtsz. 3462 Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak. barátoknak, ismerősöknek. akik drága halottunk ÖZV. BUKUCS BERNÁTNÉ temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A MÁTRAHÁZÁI SZOT VASUTAS- ÜDÜLŐ felvételre keres szakácsot, cukrászt, főzőnőt. takarítónőket és konyhai segédmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk! Személves jelentkezést kérünk. Húsvéti köinivásár MÁRCIUS 20-TÓL AZ IPARCIKK KISKER. EGRI - GYÖNGYÖSI - HATVANI ILLATSZER-SZAKUZLETEIBEN. NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK: aerosolos kölnik és parfümök: Tabach, Bob, Rómeó, Satnoár, Chatnoir, E. D. C., Gilbert; üveges és figurás locsolók. FÉRFIAKNAK, NŐKNEK EGYARÁNT SZÉP HÚSVÉTI AJÁNDÉK A KÖLNI. APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS AZ „EGRI CSILLAGOK” MGTSZ felvételre keres beruházási és pénzügyi osztályvezetőt Feltételek a 31/1977. MÉM. sz. rendelet szerint. Jelentkezés: március 20-ig a közgazdasási i elnökhelyettes- \ nél. Eger, dr. Münnich F. út 6. A HEVFS MEGYEI PATYOLAT VÁLLALAT felvételre keres felsőfokú, vagy középfokú műszaki végzettségű dolgozót (vegyipari gépész, gépész, vagy vegyész képesítésű) középvezetői munkakörbe. Munkavédelmi szakirányú képesítéssel rendelkezők előnyben. Keresünk továbbá középfokú végzettségű hivatásos gk.- vezetői jogosítvánnyal rendelkező dolgozót, anyagbeszerzői ni unka körbe. Jelentkezés: a vállalat központ iábari. Eger. Tinódi út 28. FIGYELEM! Szövetkezetünk el ősz er/. üdééit köt VILLANY- SZERELŐ szak ni ti nkás- tanuló- képzésre 18. évet be nem töltött fiatallal, aki a 8 általános iskolai tanulmányait lí»80-ban fejezi be. A tanuló képzést kap: világításerőátviteli technikai szerelésben, valamint elektromérési és szervizeinkben háztartási gépek javításában. Univerzális oktatás! Az oktatásban csoportosítást nyer a 25 1977. Mii. M.-rendelet szerint. Kollégiumi elhelyezést biztovsitunk ! Részletes felvilágosítást adunk levél megkeresésre is. Jelentkezés 1 helye: Általános Villamossági Ipari Szövetkezet, 1137 Budaoest. XIII., Radnóti Miklós u. 41. Ogviméző: Kurz. Telefon: 295-669. Érettségizett, fiatal, 'gyermektelen házaspár iidülőte’epen állást változtatna esztergályos szakmával. kazánfűtői vizsgával. Szolgálati lakás szükséges. ..Minden m eg o 1 d á s érdekel 196021” jeligére Bp.. Felszabadulás téri hirdetőbe. Építőipari technikus több éves gyakorlattá;! állást keres. Egerben, vagy környékén. Ajánlatokat ..Perspektíva” jeligére a Magyar Hirdető Heves megyei központjába. Gép- és műszeripari szakközépiskola gvártáslechnológus szakán végzett kezdő szakember képzettségének megfelelő munkát keres. Műszerész. / vagv egyéb szellemi tevékenységet igénylő munkát elvállalok. Kadétnek alacsony fizetéssel is megelégszem. Aián’atokrt ..Mielőbb” iélieére p Magyar Hirdető Hm-i központjába. Eger belvárosában nagy alapterületű, négylakásos. kertes társasház építéséhez társakat keresek. Válaszokat ..Vörösmarty” jeligére a Magyar Hirdető egri kirendeltségébe kérem._________________^ Balatonaligai 4 szoba-hallos, kétszintes, alápincézett, befejezés előtt álló összkomfortos házamat — mely üdülőnek is alkalmas — sürgősen eladnám. ,,M7-es” jeligére az egri hirdetőbe._______________ H atvanban három- szoba-összkomfortos családi ház mellék- épületekkel félkész állapotban. 1600 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet Hatvan. Zöldfa u. 4. __________________ E ladó Füzesabony, Honvéd út 2 a. számú ház, bármilyen elfogadható áron. Érdeklődni Verseny út 3. szám alatt. Házaspár 2 gyermekkel szoba-konyhás •albérletet keres, bútorozva, vagy üresen 1 évre. ..Megbízható 323” jeligére az egri hirdetőbe.__________. Nagyméretű belvárosi társasházhoz társakat keresünk. Készpénz megjelölésével ..Eger 6.” jeligére Magyar Hirdető Heves megyei köz- pontjábá. Földszinti, vagy I. emeleti, összkomfortos 1 szobás, vagy garzonlakást bérelnék Egerben. ..Központban” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába, _____~~ - ' E ladó 2 szoba-összkomfortos OTP. gázfűtéses lakás. Érdeklődni csak délután. Eger, Cifrakapu út 126. III 11. Külön bejáratú szoba-konyha albérletbe kiudó. Előnevelt sárga. kendermagos és fehér csirke eladó. Eger. Csokonai út 53. Du. 3 órától. _ 12 ni- alapterületű» összerakható saját- készítésű íaliáz eladó. Érdeklődni az esti órákban. Cím: Eger. Kassai út 17 b. Sarud, Arany János u. 34. sz. alatti családi ház 300 . rr.-öfes telekkel eladó. Tanácsúig kijelölt üdülőfcörrzetben. Érdeklődni lehet: Sarud. Kossuth út 182. Eladó Sarud, Arany János út 21. sz. alatti Jakás 400 n.-öles telekkel. Érdeklődni lehet Sarud. Kossuth 213. sz. alatt. Elcserélném egri másfél szobás belvárosi tanácsi lakásomat salgótarjáni, vagy kisterenyei hasonlóra. „II. emelet” jeligére a Heves megyei Hirdető központjába. _________ E lcserélném Hatvan város központjában levő 2 szobás, plusz 3 helyiséges déli fekvésű tanácsi bérlakásom budapesti bérlakásért. Érdeklődni Horváth Lajos. Hat- van, Lenin tér 3. Nagy lédén, Móricz Zs. u. 6. sz. alatt egyszoba-konyhás ház mellékhelyiségekkel beköltözhetően eladó. Érdeklő dni j^hely^zíneffi^ Adácson, Széchenyi u. 6. sz. alatt másfél szobás, konyhás ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. JÁRMŰ Zi rendszámú Trabant gépkocsi 25 000 km-rel eladó. Érdeklődni Egerbakta. Dobó út 33. ____________ 1 200-as Zsiguli 1982- ig műszaki vizsgázott sürgősen eladó. Kál. Fő út alsó 6._ M egkímélt jó állapotban levő IK-s 1200-as Lada eladó. Érdeklődni Eger, 15- 161-es telefonon 17 órától.________________ T rabant 601-es 2 éves műszakival eladó. Érdeklődni egész nap. Eger. Árpád út 11. Ili 21.___ Z K 1300-as Zsiguli eladó. Kápolna, Petőfi u.. 11.___________ M ost vizsgázott Trabant Limousin eladó. Érdeklődni Eger, Szalapart út 84. (Eü. Gyermekotthon), du. 16— 19 óráig. Pintér. ZD-s 1500-as. Lada eladó. Recsk, Táncsics út 23. ,sz. alatt. ZL-cs Wartburg eladó. ' Érdeklődni Gyöngyös, Kócsag u. 26. 1. 3.. du. 17 .órától._____________. , Zl írsz. 3 éves Za- porozsec eladó. Bükkszenterzsébet. Szabadság út 77.- sz. 500-as Fiat eladó, 1981-ig érvényes műszakival. Cím: Kulcsár Ernő. Xger. Rá- kóczi út 22. IIIT2. UT-s Wartburg de LUxe megkímélt, eladó. Besenyőtelek, Gárdonyi 24. Bölkény. ________ V ennék Simson motorkerékpárt. vagy blokkot. „Rendszám nélküliek” előnyben jeligére az egri hirdetőbe^_________ S imson Svalbe motorkerékpár újszerű állapotban eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Egri u. 5. 'Majoros. Telefon : 14-363. VEGYES Juhtartó gazdaságok, termelőszövetkezetek, egyéni termelők, figyelem! Juhok jelölésére kizárólag engedélyezett Y—66—2 jelzésű ju’oelző színezék beszerezhető a 72. sz. Háztartási Boltban. Eger, Széna tér. Felhívjuk szíves figyelmüket arra. hogy a juhok bundája semmiféle más egyéb festékanyaggal (kátránnyal. szurokkal. mfniumm.al. olajjal) nem jelölhető. Gyapjüforeaimi Eger Vermona erősítő 30 V-os zengetős, eladó. Beíkovics László. Kisnána. Mester ' u. 16. _ ' Kisárutermelők figyelmébe ! Borsep- rőt. gyümölcscefrét napi áron’ vásáro- luwyfc, Eger, Faiskola úti szeszfőzde. Nagy egyes ló. 200 q első osztályú takarmány eladó. Bak Károly. Szilvásvá- rad. Akácfa u. 2. NDK sport gyermek- kocsi eladó. Érdeklődni Egei* 14-594-es telefonon J7 órától. Antikfotel, 2 db asztallal eladó. Eger, telefon: 14-606. ______ 2 6 db fi asj Uh 2—3 éves eladó. Fedémes. Petőfi út 79. TZK—10. csehszlovák kerti traktor felújítva, kiváló állapotban eladó. Márkáz. Jókai u. 13., egész nap, 8 hónapos kuvasz öl adó. Érdeklődni Andomaktálya, Dói zsa Gy._YL__________ F ehér és . sárga előnevelt csirke kapható. Eger. Keglevich út 12. A FIT mögött, du. 5 órától.________ E ladó 1 db új Unitra M 1417 S. típusú sztereó magnetofon garanciával. Érdeklődni Eger. Szarvas Gábor u. 7. sz. fsz. 4. 17 órától. Választási malacok eladók. Eger, Kertész út 77. ___________ 2 db kecske eladó. Mezőtárkány, Arany János 24.____________ 2 x25 W-os sztereó erősítő hangfalakkal nagyon olcsón, sürgősen eladó. Eger. Rákóczi út 60. IX/28. Hajdú Szuper automata mosógép és Orfeusz sztereó rádió jó állapotban eladó. Telefon: Eger, 14-498. 17 órától. Kertigép, Tera, 5 LE szántó, kapáló eladó. 26 ezerért. Eger, Csi- ky S. út 52. Üj Tottya 3,5 tip. kazán, öntöttvas radiátorok. villanymotoros fűrészgép. M 24-es Volga kup- lunghenger. karburátor eladó. Eger. Türk F. út 21. Telefon: munkaidőben 13-446. Türk. 25/170 barna. jó megjelenésű. káros szenvedélyektől mentes. technikus meg* ismerkedne házasság céljából intelligens nővel. „Agria” jeligére a Magyar Hir- v dető Hm-i központjába. I