Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-15 / 38. szám
Minek a lehetőségekkel Közművelődési térkép a Mátravidéki Fémművekből A gyárat felesleges bemutatni, hiszen oly sokan ismerik. Több ezren dolgoznak itt, s csak Sírokba negyvenöt községből érkeznek nap mint nap a munkások. Ide- és visszaszállításukról természetesen a cég gondoskodik. Nem kis feladat ez, hiszen az összlétszám hetven százalékáról van szó. A Mátravidéki Fémművek azonban nem szűkmarkú, s a lehetőségekhez képest mindent megtesz azért, hogy kedvező szociális adottságokat biztosítson. Az is tény, hogy az isme- retgyarapítés vágyának felkeltésére, a közművelődés támogatására sem sajnálják a forintokat. Erre a célra évente mintegy nyolcszázezret áldoznak. Ottjáríunkkor arra voltunk kíváncsiak, hogy ebből a tetemes summából milyen kulturális kínálatot biztosítanak, s miként képesek az embereket meggyőzni arról, hogy a maguk érdekében és a köz javára éljenek is vele. Első a tanulás í’ónnd Sándor személyzeti és oktatási főosztályvezető azt hangsúlyozza, hogy elsősorban a tanulást szorgalmazzák. — Sajátos helyzetben vagyunk, hiszen az itt tevékenykedők jelentős hányada, mintegy ötvenkét százaléka nő. Közülük igen sokan nem fejezték be általános iskolai tanulmányaikat, s ez akadálya annak, hogy valamilyen tanfolyam keretében szakmunkásképesítést szerezzenek. Ez azért is aggasztó, mert a termelés megköveteli azt, hogy tájékozott emberek álljanak a korszerű gépek mellett. Sajnos, mintegy hétszáz férfire és nőre nem számíthatunk. Természetesen — s ez már hagyomány nálunk — nem tétlenkedtünk. Esztendőkről esztendőre beindítjuk a dolgozók iskolájának ötödik-hatodik- heledik és nyolcadik osztályát. A pedagógusok kijönnek ide, s az oktatás részben munkaidő alatt folyik. Évente huszonötén—harmincán végeznek itt, valamint Verpeléten és Kápolnán. Ez azonban csak csepp a tengerben. Ráadásul az újratermelődéssel is számolnunk kell. Abba mégsem hagyjuk, mert hosszabb távon csak komoly eredmény várható. A beszélgetés során arra is fény derül, hogy a szervezés, a meggyőzés során kerülik a sablonokat. Alapoznak a szocialista brigádok kötőerejére. Ezekbe a közösségekbe csak azok tartozhatnak, akik megszerezték a továbbfejlődéshez feltétlenül szükséges tudást, iskolai végzettséget. Ha valakinél ez hiányzik, akkor a pótlásra határidőt szabnak meg, s ezt következetesen be is tartatják mindenkivel. Szorgalmazzák a felnőtt- oktatás egyéb formáit is. Erről beszédes adalékok sora tanúskodik. — Dolgozóink egy része mintegy hatvan tanfolyamon vesz részt. A lányok és asz- szonyok nem tülekszenek. Ennek számos oka van. A legfontosabb az, hogy az otthoni teendőket is nekik kell ellátniuk, s két műszak után már nem szívesen veszik elő a tankönyveket és a jegyzeteket. Az is igaz, ha valaki ügyes, akkor betanítottként is keres annyit, mintha magasabb szintre jutott volna el. Egyetemre vagy főiskolára — bár számos kedvezményt kínálunk, jóval többet, mint a férfiaknak* — csak ritkán pályáznak. Könyvek az üzemekben A szabad idő okos felhasználására is gondolnak, s ezzel kapcsolatban számos ötletet ajánlanak. Azt vallják — s ebben van valami —, hogy a legjobb, a leghatékonyabb az, ha házhoz viszik a kultúrát. — Az üzemrészeken belül tehetünk a legtöbbet. Központi könyvtárunk mindenütt letéti anyagokat helyezett el. A szép- és a szakirodalmi alkotásokat rendszeresen cserélik, azaz mindenki a neki leginkább tetsző műveket választhatja ki. Érdeklődőben nincs hiány, mégsem lehetünk elégedettek azzal, hogy a létszámnak csak nyolc-tíz százaléka állandó olvasó. Az viszont örvendetes, hogy a Kossuth Kiadó által megjelentetett könyvekre százezer forintot költöttek tavaly, s ezzel megszerezték a megyei elsőséget. — Bizonyára nem maradnak el a mindenütt szokásos Alexovics László kiállítása Győrött Első alkalommal mutatkozott be Alexovics László t»7 éves szobrászművész gyűjteményes kiállításával Győrött, 1980. február 15., péntek A Pesterzsébeten született művész a felszabadulás utáni években került Győrbe. Tizennyolc köztéri alkotása között egyalakos kompozíció, emléktábla és hősi emlékmű szerepel. A Győri Műcsarnokban negyvenkét alkotásából nyílt kiállítás, (MTI fotó — Matwz Károly fel — KS) színházi és mozielőadások sem? — Nálunk is divatosak, akárcsak a szervezett kirándulások. Arra azonban vigyázunk, hogy lehetőleg mindig száműzzük a sablonosságot. Negyven bérletünket csak azok kapják meg, akik nemcsak jól dolgoznak, hanem valóban szomjúhoz- zák a kultúrát. Az élményeket megbeszélik, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy fokozatosan formálódjék ízlésük. A kirándulások nem borozásokba torkollnak: gondos tervezés előzi meg ezeket, s nem hiányoznak a múzeumi séták, a műemléknézések sem. Hasznosak ezek a bevált formák, ha a következetességről nem feledkezünk meg. Művelődési ház, gondokkal Az elmúlt években csak jót hallottunk a siroki mű-' velődési otthonról. Fenntartására a gyár sokat áldozott, de ez a befektetés megtérült, hiszen az ide betérőket mindig változatos kínálat várta. . Az eredményeket jelezte a kiváló cím megszerzése is. Az utóbbi időben azonban gondokról érkeztek jelzések, Vajon mi rejlik a hírek mögött? — Főiskolát végzett, gyakorlati tapasztalatokban bővelkedő függetlenített népművelő váltotta feil azt, aki korábban nyugdíjba ment, s a sikerek kovácsa volt. A fiatalember sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s végül is meg kellett válnunk tőle. Ez kétségtelen bizonyos mérvű megtorpanással járt. Az otthon ideiglenes vezetője — a teendőket mellékállásban végzi —,. arra törekszik, hogy hasznos rendezvények sorát kínálja. Működik a KRESZ- csoport, rendszeresek a kiállítások. Itt tartják a vetélkedőket. próbál az irodalmi színpad és az asszonykórus, közkedvelt a kézimunkaszakkör, jó programokkal büszkélkedhet az ifjúsági klub. Ügy terveztük, hogy máshonnan hozunk szakképzett igazgatót. Sajnos egyetlen pályázatot sem tudtunk elfogadni, mert a jelentkezők erősen túlzó követelményekkel léptek fel. így hát helyből oldjuk még az utánpótlást, bízva abban, hogy a felkészültséget nemegyszer pótolhatja a szorgalommal társult lelkesedés. Ebben van valami, mégis megérte volna egy kissé tovább várni, jobban szétnézni, hiszen a talpraesett népművelői ötletekre nagy szükség van. Akik élen járnak Török Józsefné, a Radnóti Miklós nevét viselő bronzkoszorús szocialista brigád képviselőjeként hallgatta“ végig a számvetést. Véleményét — a tizenegy t-agú gárda tapasztalataira is alapozva —, így fogalmazza meg. — Szerintem a lehetőségek mindenki számára adottak. csak élni kellene Velük. A mi körünkben nem felesleges bizonygatni az. ismeret- gyarapítás fontosságát, Hiszen folyvást részt veszünk valamilyen oktatási formában. Nem hiányzunk a különböző vetélkedőkről sem. Ezeket komolyan vesszük, becsületesen felkészülünk, ezért általában tisztes helyezést érünk el. A Kell a jó könyv című versengés egri területi döntőién pé'dául hatodikok lettünk. Színházba esvütt járunk: saját kocs!l-- kal megviink. ísv visszajőve* van id*nk megbeszélni a látottakat. A kulturális vállalásokat eevénekre szabjuk meg. ezért van mit számon kérni. Az‘úttásíró kedvező információkkal felvértezve távozott, Ez érthető is. ttodén Sírokban komolyan veszik a munkásművelődést. Nemcsak az. eredményeket emlegetik, hanem a gondokat is sorolják. s azok felszámolásának módszereit is kutatják. Megnyerő hosszú táv’-a szóló optimizmusuk. fik tudják, hogy a közművelődés nem .kampányfeladat, s a jövőben legalább annyi tennivalóval iár. mint nan- jainkban. A fehér foltok csak fgv tűnhetnek el: nem máról holnapra, hanem fokozatosan. .. Pécsi István Van úgy az ember, hogy egy-egy szó hallatán hirtelen és váratlanul régi emlékképek jutnak az eszébe. Ezek a képek hol halványabbak, hol erősebb fényűek, itt-ott megkopottak is talán, de azért igazak. Negyven, negyvenöt esztendeje — teljesen mindegy — kényes, deres lovak húzta hintó porzott végig falum ki kátyúzott makadámútján. Utána szekerek, a szekérderékban egy halom gyerek. — Éljen Marcsikényi! Éljeeen... A lárma egyre erősödött, mi pedig usgyí a szekér után! Valaki felrántott a kasba, és a fülembe ordította: — Kiabálj te is! Éljen Marcsikényi! Még szóhoz sem jutottam, máris telenyomták a markomat apró cukorral, a másik kocsin pedig medvecukrot osztogatlak a gyerekek között. Iparkodtam meghálálni az ajándékot és mint a sakál ordítottam a többiekkel: — Éljen Marcsikényi! Egyszer csak szemből autó tülkölt, és mindnyájan tudtuk. hogy a méltóságos Botlik báró úr maga személyesen üt a sofőr mellett. A kocsi megállt, köréje suttyó legények, meg cselédemberek gyülekeztek és elkezdték karban mondani a gúny verset: „Marcsikényi felment Pestre, hazajön majd holnap este. Főzünk neki jó vacsorát, nehézséges istennyilát.” Délután új jelölt érkezett, vitéz Gomba személyében, és mi, két zseb apró cukorért megint szívesen vállaltuk a korteskedést. Emlékszem, az iskola előtt két söröshordót is csapra vertek, és emiatt még nagyobb lett a tumultus. Erről a vitéz Gombáról különben valaki kiderítette, hogy.va- gyonasodása előtt, az első világháborúban tisztiszolgaként működött. Ezért tehát így hangzott a betanított gúnyvers: „Tisztiszolga magas állás, van is azon istenáldás. Hol pusztított gránát s bomba, kutyát mosott vitéz | Gomba.” Estére pirosra és dagadtra ordítottuk a torkunkat és cukorral volt tele még a madzaggal elkötött kabátujj is. Még egy Puskás nevű, volt vitéz kántor-tanító is akadt a jelöltek között. Két zseb cukorért annak a gúnyversét is megtanultam: „Vitéz Puskás nevelő, pedig csak a neve lő. t Gyermekeket nevel ő. vitéz Puskás nevelő.” Most, hogy eszembe jutnak a hülye kis versek, újabb einlékképek villannak elő: Marcsikényi hordói előtt ötven-hatvan ember. Egy drapériával letakart törekes ferslógon Marcsikényi szónokol. Utat. iskolát ígér és azt, hogy kiépíti a fürdőt. Megoldjuk az ivóvízgondokat! — Hazudik!.— ordították többen is. Két hete jártam az akkor szegény falumban. Most a fél falu új házakból áll, a házakban villany és csapi víz, a kultúrházban pedig egy halk szavú parasztasszony választási beszédet tartott. Nagy tapsot kapott, pedig semmi különöset, nem ígért, csak annyit, hogy a mostani úton haladunk tovább. _ , , Szalay István Munkahelyi gyűjtés a golyóstollat, s csak azután mondta: — Géza bácsi leesett a létráról! Mondanom sem kell, hogy ijedten a pénztárcámhoz A tízórai után éppen megcsípett a munkahelyi cece- légy, amikor belépett a szobába Eszthy Lajos, osztályunk függetlenített pénzgyűjtője. Erre rögtön kiment az álom a szememből, és rosszat sejtve az asztali naptáramra néztem. Aztán védekezőén kijelentettem: — Mit akarsz már megint, Lajos?! Ma nincs anyák napja, nőnap, gyermeknap, karácsony, húsvét, mert ma Izidor napja van. És Izidor nevű egy se dolgozik az osztályunkon, csak Ákos, Barbara, Csaba, Elza, Gábor. Krisztina, Mátyás, Ödön, Paula, Réka, Róza, Szilvia, Taksony, Vilma, Vince, Zsigmond, Zsófia, meg te és én. Ezeken a névnapokon pedig becsülettel leszurkoltam a százast! És tudtommal senkinek sem halt meg senkije, senki sem ment el nyugdíjba vagy szülni, és senki sem törte ki a lábát. De öröklakásról, építési kölcsönről vagy vakbélműtétről sem tudok. Csak azt ne mondd, hogy felvettünk egy új kollégát, aki éppen Izidor!? Mondókám végén Lajos fiz-imiskáján erőt vett a szokásos fölényesség. Mire én fölhördültem: — Jézusom, kinek van születésnapja ma?! Az asszonynak azt mondtam, hogy kijövök ezen a héten száz forint zsebpénzből. Csakhogy függetlenített pénzgyűjtőnk most is kegyetlen volt, és munkahelyi beosztásénak megfelelő szigorral közötte: — Mindenki annyit ad, amennyit akar! Elkezdett forogni velem a szoba, mivel a múlt hónapban csupán nyolcszázat adtam ki munkahelyi szokásból az ötszáz forint havi zsebpénzemből. Pont három névnap jött össze, s cigi helyett egész hónapban az ujjamat szívtam. Ezért egy mélytengeri búvár hangján kérdeztem: — Ki megy férjhez? A Paula, vagy a Vilma? Lajos elém tette a nevekkel, összegekkel és aláírásokkal telefirkált ívet, majd kaptam: — Ki az a Géza bácsi?!!! A kegyetlen Lajos rögtön ráfelelt: — A vállalat nyugdíjas kifutófiúja. Biztosan láttad már! És ez a Géza bácsi nagyon kis pénzből él, hát még most, hogy részegen leesett a létráról. A főnök háromszázat adott. Én meg nem kaptam levegőt. A klinikai halál küszöbén nyögdécseltem: — Háromszázat?! Akkor egész hónapban le kell mondanom a napi egy fröccsröl! Én inkább öngyilkos leszek. — Nem baj, majd neked is gyűjtünk. — És mennyit adott a Vince? Hiszen 8 heti száz lottószelvénnyel játszik. — ö kétszázat. •— De kapott prémiumot! — Ne légy ilyen anyagias, én is százötvenet adtam! Kicsordult egy csepp könny a szememből, de őszintén szólva nem a Gésa bácsi miatt, hanem a volt- nincs dugipénzemért. Lajos ezt zsebrevágta, aztán elővett egy újabb gyűjtőívet Közben a fülembe súgta: — Bizalmas forrásból megtudtuk, hogy a Gábor! pénteken kinevezik. Beláthatod, hogy muszáj rendeznünk tiszteletére egy kis munkahelyi bulit! Nem láttam be, mert valami megpattant a fejemben. Lajos ennek ellenére folytatta: A főnök jó példát mutatott, és kétszázat adott! Ödön százötvenet, a lányok pedig... Sajnos, nem hallottam tovább, mivel megütött a guta. Kezemben a legeslegutolsó ötvenesemmel. Lajos ezt precízen elkönyvelte, aláírta helyettem, majd az újabb munkafeladattól felvillanyozva felfektetett egy harmadik gyűjtőívet. Ezen végre nekem is ösz- szeadhatnak a kollégák, bár amilyen pechem van nekem, még az is lehet, hogy váratlan gutaütésem után kilépnek a vállalattól, és elmennek egy olyan munkahelyre, ahol nem gyűjt senki semmire. Csak az nyugtat meg, hogy ilyen vállalat és kollektíva nincs. Tormai Lásaté
