Népújság, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-14 / 37. szám

Lake Piacid— Fehér Ház Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti Moszkvából: ( A szovjet televízió politi­kai kommentátora, Vlagyi mir Dunajev volt kénytelen foglalkozni azzal a furcsa magatartással, amelyet az amerikai hatóságok tanúsíta­nak Lake Piacidban a szov­jet sportolókkal szemben. A kommentátor megállapította, hogy a szovjet sportolókkal szemben nyílt megkülönböz­tetést tanúsiti'" ík. ellensége­sen viseltetnek velük szem­ben. szándékosan megnehezí­tik körülményeiket. Mint ismeretes, az ameri­kai hatóságok megnehezítet­ték már a szovjet sportolók utazását is, egy csoportjuk számára nem tették lehető­vé, hogy New Yorkból utazzanak a téli olimpia színhelyére. Elhelyezésük a jövendő börtönépületben van — ezzel szemben az amerikai és nyugat európai versenyzőket többnyire ké­nyelmes villákba telepítet­ték. A szovjet sportolók ed­zéslehetőségei is . nehezek, a rendezők például nem biz­tosítanak számukra kellő számú járművet ahhoz, hogy a versenyek színhelyére jus­sanak edzésre, Így kényte­lenek gyakran gyalog menni a tréningekre. Az amerikai sportolók általában barátság­gal fogadják a szovjet kol­légáikat, — a megkülönböz tetés az amerikai hatóságok müve. Amerikai véleménye­ket idézve állapította meg a televízió kommentátora: ha amerikai sportolókkal szem­ben járnának így el Moszk­vában, akkor az Egyesült Államok sajtója tele lenne az emberi jogok megsértésé­ről szóló drámai hangú cik kekkel. Tizenegy gól a nyitómérkőzésen Megkezdődött a jégkorongtorna Lake Piacid Noha a téli olimpiai já­tékok megnyitó ünnepsége csak szeruán este volt Lake Piacidban, a versenyprog­ram mar keck en megkezdő­dött, mégpedig a versenyek fénypontjának számító jég­korongtornával. A küzdel­mekben két csoportra oszt­va 12 válogatott vesz részt, amelyek kétségtelenül a sportág élvonalát képviselik, hiszen rajthoz áll a S2or- jetunió. Csehszlovákia, Ka­nada, Egyesült Államok. Svédország és Finnország is amelyek mellett Lengyelor­szág, Hollandia. Japán. Ro­mánia, az NSZK és Norvé- pia sorakozik, mintegy a második vonalat képviselve. A torna nyitómérkőzésén Csehszlovákia és Norvégia együttese találkozott, a pa­pírforma olyannyira beiga­zolódott. hogy a csehszlová­kok 11 gólt ütöttek, amire a norvégok eggyel sem tudtak válaszolni. Hasonlóan ala­kult a címet védő Szovjet­unió és Japán összecsapása, azzal a különbséggel, hogy az 1976-os aranyérem meg­védéséért küzdő együttes 16 góllal terhelte a távol-kele­tiek kapuját, miközben azok egyetlen találattal sem büszkélkedhettek. Ugyancsak könnyedén győzött Kanada (Hollandia ellen),, az Egyesült Államok —Svédország mérkőzés pontosztozkodással zárult, míg a lengyelek némi megle­petéssel legyőzték Finnor­szágot. Mészáros (Egri VM) sikere sából a Borsodi Volán, Az Egri VM több versenyzővel képviseltette magát • a kiírá­son, s Mészáros Ágnes sze­mélyében a női egyes győz­tesét adta. Mészáros az utób­bi években mutatott legjobb játékával Czima és Németh (mindkettő MÉMTE) előtt nyert, lazán, jól védett, s villámgyors pörgetései rend­re, védhetetlenül bejöttek. Az ifjúsági leány egyesben, egri színekben - Beniczky Magdi, a negyedik helyezést érte el. A többiek közül Do- rozs Zsuzsa játéka említhe­tő még. aki a felnőtteknél a legjobb nyolc között éppen klubtársától, a későbbi győztestől szenvedett veresé­get. Az ifjúsásiak közül nyolc közé került Bánkúti, a legjobb 16 közé pedig Molnár Ági és Pogonyi Zsu­zsa. M’^kolcon országos HL osztályú felnőtt és ifjúsági asztali tenisz-versenyt ren­dezeti a MOATSZ megbízg­\ Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger. Vincellériskola u. 3., ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖRBEN gyors-gépírni tudó dolgozót alkalmaz. Felvesz és betanít: KORSZERŰ KÖNYVKÖTÉSZETI GÉPEKEN TÖRTÉNŐ MUNKAVÉGZÉSRE 8. ált. iskolai végzettséggel rendelkező MUNKAERŐKET. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. Mi lett velük? A 105 magyar olimpiai bajnokság nyomában Párizs, 1900 Az úszás után a követ­kező olimpián a másik leg­jelentősebb sportágban, az atlétikában is magyar győz­test ünnepeltek. Bauer Ru­dolf nyerte a diszkoszvetést, s ha ma kicsit „furcsának” ‘is tűnő eredménnyel, de a 36,04 méter akkor elég volt az aranyéremhez. Bauer Rudolf 1879-ben született, s fiatal korában nemcsak az atlétikával fog­lalkozott. hanem a labdarú­gással (tagja volt a BTC csapatának) és az evezéssel is. Igazi szerelme a „sportok királynője” volt, sokan .az 6 nevének tulajdonítják az akkor új stílus bevezetését, — ez a fordulásos dobás volt. A magyar sport harmadik olimpiai bajnoka elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát és élete végéig vidéken gazdálkodott, 1932- ben, 53 éves korában halt meg. Csak röviden... Salgótarjáni TC—Apci Vasas 3—0 (2—0). Előkészü­leti labdarúgó-mérkőzés, Salgótarján. V: Martinkó. A hazai NB I-es együttes gól­jait Kajdi. Fábri és Juhász lőtte. Az apciak közül Tóth, Fodor és Csorba nyújtott jó teljesítményt. A Vörös Meteor Kupáért hét tekecsapat versenyzői álltai a dobóhelyekre az egri népkerti automata pá­lyán. A mintegy 100 férfi tekézőt felvonultató, csapat- és egyéni helyezésekért folyt küzdelem eredményei. Csa­patban: 1. Egri Közút 2552. 2. ZÖLDÉRT 2393. 3. Agria SC 2328 fa. Egyéniben: 1. Hídvégi 449. 2. Szecskó 442. 3. Nagy G.y. (mind E. Köz­út) 433 fával. A Vörös Me­teor Kupa védője egy évig az Egri Közút csapata. A vándorserleget az Egri VM szakosztálya alapította. Február 19-én jár le a ne­vezési határidő az 1980. évi Heves megyei kézilabda- baj/iokságra. A csapatoknak a nevezé'eket személyesen, vagy ajánlott levélben kell eljuttatniuk a megyei szak- szövetség címére (3300 Eger. Kossuth L. út 9). A bajnok­ság sorsolására február 23- án. 15 órakor kerül sor a megyei sporthivatalban. Egv fő férfi segéd­munkást. mutatvá­nyos szakmában ál­landó foglalkoztatás­ra felveszek. Kovács Géza, Eger. Kertész utca 3. szám, mu­tatványos. BP Eger. Tetemvár út 2. szám alatti 2 szoba- konyhás. kis családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni du. 17 óra után. Szombat. vasárnap egész nap. ______• K is családi ház el­adó. Érdeklődni va-1 sárnap. Eger, Újsor út 75._________________ Borházas pince Szép- asszonv-völgyben eladó. Cím: Besse- n.yeiné. Eger. Lenin ut 8. Gyöngyöshalászon háromszobás, kom­fortos. kertes csalá­di ház beköltözhető, en eladó. Érdeklődni Gyöngyöshalász, Te­mető u. 13. Egy-- vagy másfél szobás lakást bérel­nék, bútorozatlanul. ..Megbízható” jel­igére a Magyar Hirdető Hm-j köz­pontjába. 3 szobás OTP-s örök­lakás garázzsal el­adó. Eger. Olasz út 9. II 5. Csebokszári. A VOLÁN 4. SZ. VÁLLALAT felvesz autószerelő és géplakatos szakmunkásokat. Jelehlkezni lehet: Eger. Lenin út 194. Műszaki Főosztály. Gyöngyös. Vöröshadsereg útja. Hatvan, Bercsényi u. Sertéstenyésztők! A sertéstenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági kistermelők ebben az évben is előnyös feltételekkel, HITELBEN VÁSÁROLHATNAK NAGY IENYÉSZÉRTÉKÜ VEMHES KOCASÜLDÖKET AZ ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALATOKTÓL. A kocasüldők a legjobb nagyüzemi tenyészetekből és a kistermelői tartási körülményeket jól bíró fajtákból származnak. A tenyészállatok vételára 5900 Ft. A vételárat az átvételtől számított másfél éven belül lehet kiegyenlíteni. Kérjük, hogy vásárlási szándékukról értesítsék az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatok járási kirendeltségeit. ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT 700 000 Ft kp-ért ker­tes családi házat vennék Egerben. ..Hajdúhegy előny­ben” jeligére a Ma­gyar Hirdető Hm-i központjába, / __ C sebokszáriban 2 szoba-összkomfortos OTP-öröklakás be­költözhetően sürgő. iáén- eladó. ' Érdeklőd­ni Eger, Lenin út 91. in 2. Győriné. Eladó szövetkezeti ’ lakás kp + OTP-át- vállalással. Érdek­lődni a délutáni órákban. Eger, val­lon út 19. IV/14. Csebokszári. Magas ráfizetéssel elcserélném egri IV. emeleti Csebokszári 2 szobás OTP-örök- lakásomat lehetőleg a környéken, föld­szintire. vagy 1. emeletire. Érdeklőd­ni Eger. telefon: 15-394. Este. __________ 15 0 000 Ft -f OTP- átválialással lakás- megoldást keresünk. Egerben. ..Májusi költözés” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Külön bejáratú bú­torozott szoba 2 lány, vagy gyer­mektelen házaspár részére fürdőszoba- használattal kiadó. ..Zsolt” jeligére a. Magyar Hirdető He­ves megyei központ­jába. Elcserélném mező-' kövesdi 2. emeleti másfél szobás, kom. fortos tanácsi laká­somat egri hason­lóra. ,,Jereván” jel-, igére a Magyar Hirdető Hm-i köz­pontjába. JÁRMŰ Lada 1500. garázsban tartott eladó. Dáciá­ra, vagy Fiat 127-re cserélhető. Eger, Beloiannisz u. 7. •Hl. 1. ___________ E ladó most műszaki vizsgázott ZK-s rendszámú Trabant Combi. Istenmezeje. Ady u. 2. Bőgős Já­nos. ________ 7 éves 1500-as Polski Fiat, 8l-ig érvényes műszaki vizsgával, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni mindennap 3 óra után. Eger, Pozsonyi út 3. ______________ Ü zemképes, rend­szám nélküli Super- *zetor eladó 20 000 Ft_ I ért. Ugyanitt 1 db j üzemképes 350-es Csepel tehergépkocsi ' 15 000 Ft-ért. Kovács Géza. Eger. Kertész utca 3. szám, mu­tatványa,______­T rabant, ötéves,, ki­fogástalan állapot­ban eladó. Érdek­lődni lehet Éger. Kossuth u. 14. szám alatt kettőtől hatig és szombaton dél­előtt. VEGYES tJj férfi irhabunda és bőrzakó eladó. Eger. Bornemissza u. 14. _____________ N agy, egyes ló. 200 q első osztályú takarmány eladó. Bak Károly, Szil­vásvárad, Akácfa út Garanciális M 2405~S sztereó orsósmagnó eladó. Telefon: Eger. 14-692. Biedermeier ülőgar­nitúra (1 kanapé és 2 fotel) igényesnek eladó. Érdeklődni Eger, Hatvanasez- ,red út 18. 16 óra "után. 40 m kéri tésf ómat eladó. Eger. Rajner K ._ú t_L____________ E ladó üzemképes szalagfűrész. Kai. Fő út. felső 18. szám alatt. A HEVES MEGYEI Vf/MÜ VÁLLALAT GYÖNGYÖSI ÜZEMEGYSÉGE értesíti a fogyasztókat, hogy az új telefon­száma 13-608. Ezen a számon kéri a vízszolgáltatással kapcsolatos és egyéb hibabejelentéseket. Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, munkatársak kai és ismerősökkel, hogy MOLNÁR MIKLÓS nyugdíjas postai dolgozó életének 74 ik évében váratlanul elhunyt. Temetése február 15-én 11 órakor lesz az egri Kisasszony-temetőben. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak és jó barátoknak, akik drága jó férjemet, édesapánkat, nagyapánkat SZABÓ GYÖRGYÖT temetésén utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Özv. Szabó Györgyné és családja Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BÓTA MIHÁLYNÉ sz.: Kocsis Anna temetésén megjelentek, sírjára virágot és koszorút helyeztek. A gyászoló család 4

Next

/
Thumbnails
Contents