Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

Varga Imre szobrai

A szobrászra tárgyválasz, tása is jellemző. Varga Imre szobrai hősök, forradalmárok, forradalmi szellemű alkotók.

Prométheusz, az első lázadó. aki elhozta az embereknek a tüzet. Radnóti Miklós, az „erőltetett menet” költő- i je, a Professzor a magyar Faustként emlegetett Hatvani professzor emlékére, Madách Imre, Derkovits. vagy Kulicli Gyula emlékműve, a partizán, amely már egész történelmi korszakot szimbo. lizál. Károlyi-szobra hajlott öregember.

— Az ember és az általa képviselt eszme képes vonzalmat, vagy ellenszenvet kiváltani — mondja Varga Imre —, függetlenül attól, hogy az ember szép-e, fia- taj-e. Aki Károlyi Mihály eszméivel szimpatizál, az ném a i politikus idealizált megjelenését keresi a szoborban sem.

— Leninje sem ünnepélyes, hanem egyszerű, emberi jelenség.

— A nagyszerű emberek nem nagyságukkal, testi méretükkel különböztek közepes .kortársaiktól. Ügy gondolom, ha az utcán sétálva, egy-egy parkban sakkozva találkozna valaki Leninnel

— például svájci emigrációja idején —, küllemében semmiképpen nem a forradalmi vezért látná. Viszont azoknak az elhatározó tetteknek a sora, amelyek Lenint azzá tették, aki, szinte ijeszfc távolságot tesznek közé és a mai ember közé. Azt gondoltam, megpróbálom visszahozni érinthető testi hétköznapiságát, hogy ezen keresztül próbáljak hidat verni a történelmi nagysághoz. Erre az bátorított, hogy előttem eredményes kísérte, töt tett hasonló értelemben Gyurkó László Lenin októbere című könyvével. E művet olvasva éreztem lehetségesnek, járhatónak ezt az utat.

A szobrászra formanyelve, formaválasztása is jellemző

— a mód, ahogyan gondolatait. érzéseit kifejezi. Varga Imre szobrai érthetők, gondolatgazdagok.

Varga Imre azt mondja:

— Stílusa nem az egyes embernek, a kornak van. A művész akkor fejezi ki világosan önmagát, ha a korstílus egybeesik önmaga megvalósításával. Ha a művész kommunikálni akar, ha azt akarja, hogy megértsék, akkor a kor és nemzete stílusában, jelrendszerében kell megszólalnia. A nemzeti kultúra nyelvét kell keresnie, megtalálnia. Bartók is ezt tette.

Szobrai ajtóban, ablakban állnak, széken ülnek, lépcsőn járnak.

— Igen, így van. Azért, hogy a figura viszonyait rögzítsem a környező világgal, ezzel bonyolítsam vagy egyszerűsítsem. Az önmagában hordott, sűrített kifejezniva- ló — bizonyos mennyiségben lehet csak a figurában, ha több ennél, akkor megbomlik az arány. Mint ahogy a beszédben is ha egy mondatnak a mellékmondatait is akarom mondani — ki kell tágítani a közlés eszköztárát. Azt tapasztalom, ez az eszköz hasznos, érthető. Ha a szobor a valóságos környezet elemeit is magába olvasztja, akkor fokozza a hatást.

Szobrait nem mindig úgy állították fel, nem olyan környezetbe helyezték,

ahogy elképzelte. A kritika is megállapította, például az újpesti Partizán emlékműről, hogy szerencsésebb lett volna felállítani a kisplasztika! változat szerint. Derko- vitsa ideiglenes helyen áll Szombathelyen, Leninje körül majd lebontják a teret Mohácson.

— Milyen a viszonya a szobraival?

— Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy a mű igazat mondjon, ne legyen hazug, se érzelmileg, se tartalmában, se formájában.

Varga Imre vállalja szobrait.

Kádár Márta

Derkovits

Á legnagyobb sűrűség közepe

Csák Gyula kisregénye

•

A mai magyar könyvkiadás gazdagon áradó sorozatai között az olvasó már megbarátkozhatott a Magvető Könyvkiadó „Rakéta regénytárá”-val, amely néhány kötetével — a jó értelmű, igényes szórakoztató irodalom megismertetését is vállalva — a mai magyar irodalom népszerűsítését is elősegíti. A sorozatban legutóbb Csák Gyula A legnagyobb sűrűség közepe című kisregényét olvashattuk, amelyÁ nek gondolati értékei, izgalmas élethelyzete ugyanúgy kiválthatják érdeklődésünket, mint megformálásának erényei és gyengéi. A kisregény tárgyával a mai társadalmi valóság érzékeny pontját érinti: a sorsok kifulladásáról és az emberi kapcsolatok széthullásának tragikumáról olvashatunk tömören megszerkesztett cselekményében. Dr. Sadeczky Kálmán egy szépen ívelő karrier várományosaként indult pályáján. Annak az „első nemzedéknek” a képviselője, amelynek tcj^jai maguk mögött hagyták a felnevelő paraszti világot, s talán nem is. tehetségtelenül élni tudtak az új társadalom által felkínált lehetőségekkel. Sadeczky Kálmán egy külkereskedelmi cég üzletkötőiéként és tolmácsaként . teremtett magának mutatós, de belül üres, őszinte emberi érzéseket nélkülöző egzisztenciát. Átélte közben az ötvenes éveket, az ellenforradalmat, és a legszebb „férfikorban” —, ahogyan a köztudat megítéli az ötven évhez közeledő férfiak lehetőségeit — egyszerre elfárad, megcsömörlik a kő-' rülötte élő emberektől. Rájön, hogy munkájában több volt a talmi csillogás, mint a boldogító öröm, hogy szerelem nélkül korán értelmetlenné vált házassága is inkább kerékkötője volt életének, mintsem előresegítő biztonsága. Ki-' égett életének kétféle következményét láttatja — alighanem a legkomorabb életigazságot felismerve — az író: Sadeczky doktor rálép a morális önpusztitgs útjára is, az ital és á szexualitás elvadító lehetőségei vonzzák, de több benne a félelem, a gátlás, a bátortalanság, és így a mindent összeromboló halált választaná inkább.

A kisregény hősének életútján egyetlen ponton sűrűsödnek össze a megoldhatatlannak látszó, konfliktusok. Ma-, gányosan élő, beteg édesapjának körzeti orvosa figyelmezteti kötelességére, de ő visszahúzó bilincsnek, tehernek érzi a gondoskodást, és egy idő után apja közeledő halálában látja a felszabadulást. Erkölcsi lealjasodásának mélypoptja ez a titkon óhajtott halál, amelytől — tévesen és elhibázott pályájának minden dühével — azt várja, hogy megszabadítja a reánehezedő terhektől. Elembertelenedésének utolsó állomásán ő maga adja apja kezébe az öngyilkosságra 'alkalmas törött üvegcserepeket....

Csák Gyula írói művészete bonyolult, sokoldalúan motivált, jellemet és sorsot igyekezett láttatni. Sadeczky Kálmán gyengének bizonyult a történelem adta lehetőségek között vállalt feladatok teljesítésére. Talán készületlen is volt hozzá, majd később nem tudta már vállalni a szívós hétköznapi munka reális kötelezettségét. Légvarakat épített, s a beteljesületlenségek kiábrándító mélypontján az apjához fűződő kapcsolatban kényszerült letenni az utolsó vizsgát. Amikor apja sikertelen öngyilkossági kísérlete után zokogva öleli magához a vértől maszatos öregember testét, talán átéli a megtisztító katarzis igaz útra terelő fájdalmasan szép emberi élményét.

A kisregény cselekményvilágában elsősorban a főhős alakját igyekezett gondosan felépíteni az író. Erénye is ez, de közben kidolgozatlan maradt néhány olyan emberi kapcsolat, amelyeknek gondosabb ábrázolása teljesebbé tette volna a főalakra koncentrált eszmeiséget, A kezdetben fontos, katalizátor-szerepet játszó orvosnő „kiejtése” a történetből, a feleség halványan körvonalazott alakja, s főképpen az apa vázlatosra sikerült jellemzése nem használtak a művészi teljesítménynek. A regény azonban olvasmány- élményként kitűnő: a főalak körül vibráló nyugtalanság és zaklatottság mindvégig ébren tartja érdeklődésünket. Nem is szólva újólag arról a gondolati-eszmei izgalomról, amellyel Csák Gyula igényes írói. vállalkozása a mai társadalom erkölcsi, etikai kérdései felé fordítja időnként ellankadó figyelmünket-^, ,

E. NAGY SÁNDOR

Mario Persike:

Ahogy egy szerelmei történetet magamnak elképzelek

E

gy nő és egy. férfi mindenesetre kell hozzá. De nézzük csak sorjában! Először a férfi! Elképzelem magamban, ahogy lassú léptekkel halad az utcán. Lezseren öltözött, és az esze nem ott jár, ahol ő. így például kezdődhetne a történeit.

Nos, akkor jöhet a nő. Fontolgatom: hogy nézzen ki? A férfi még mindig az utcán lépked, s a végén az én lelkemen szárad, ha lejárja a lábát, mivel nekem semmi nem jut eszembe...

Szóval jön a nő, és természetesen ellenkező irányból. Jól néz ki. Szőke. Frufruja van. Karcsú és irtó jól passzol a férfihoz, akit kigondoltam neki. Elkezdem alaposabban szemügyre venni a nőt. Megpróbálok behatolni leikébe. Huszonhárom éves és nincs férjnél. Most éppen annak örül, hogy végre tavasz van. ,.Egy éve már, hogy nincs velem. És ebben a korban bizony nehéz lesz valakit találni, valakit, aki igazán illik hozzám. ..”

A férfi már elég közel jár hozzá. .. De gondolatai még máshol járnak. Ügy intézem, hogy találkozzanak — különben csődöt mond a történetem. A délutáni csúcsforgalom kellős közepén vagyunk persze. E pillanatban mindketten a kereszteződésnél állnak. A férfi az egyik, a nő a másik oldalon. Vállalom — értük teszem — a rizikót,

hiszen meg kell ismerkedniük. Ezt a történet követeli meg tőlem, íme: a nő elindul, át akar menni az úton, megbotlik és elesik.

De ott a férfi! Elintéztem. Tüstént odauferik hozzá és felsegíti. Táskáját felemeli, összeszed mindent, ami kihullott, majd átkíséri ban van ám a nő. Mosolyt erőltet a nőt a túlsó oldalra. Jaj, zavar- arcára. Mondania kell valamit! De ki szólaljon meg előbb?

Aha, a nő:

— ... Nagyon köszönöm... Biztos megbotlottam... — magyarázkodik zavartan.

A férfin a sor. Na, gyerünk már! Mondj valamit! —... Igen, biztos. ... azaz örömömre szolgált, hogy segíthettem önnek.

Ember! Micsoda badarságot hord ez itt össze, gondolom magamban. Remélem, kapcsol a nő. különben minek írnám a történetet?

— Hogy köszönjem meg. hogy...? — kérdeztetem a nővel. — Talán iszunk egy kávét. Mi a véleménye? Így már O. K. Leesett a nőnél.

Mégiscsak jó, hogy már egy éve elhagyta a barátját. Most feleltetem a férfit:

— Mehetünk.

És mennek. Hát persze, hogy egyetért a férfi. Hogyne értene egyet! Hiszen kikerestem neki, és csakis neki, ezt az annyira helyes, csinos nőt. Bemennek egy presszóba, Útközben beszélgettek. Hogy miről? Azt én nem tudhatom. Én ugyanis azzal vagyok elfoglalva, hogy mindent megírjak. Leülnek és két feketét rendelnek. Most legyen egy kis csend, hallgassanak, gondolom magamban. A pincérnővel meg gyorsan hozatom, amit kértek, mert a világért sem akarom, hogy mérgelődjenek.

Nos, most kellene bemutatkozniuk egymásnak. Rájuk illő nevet keresek. Végül is valahogy folytatódnia kell a dolognak. Férfinév. .. Talán Gottlieb? Á,. nem. A nő valószínű kinevetné. Christian ? Igen, ez az, Christian. Már kezdi is: — Az én nevem Christian. — És kezét nyújtja. Minő udvariasság! Részemről a nő felé. Aztán a ■nő következik... Igen, de mivel? .,. Már meg is van:

— Szólítson Kiarának.

A férfi válaszol!

— Ne magázzon már!

A nő:

— Jó, de akkor maga se engem! Látom már. jól haladok a történettel. A . férfi: — Tehát Klara.

És a nő:

— Christian.

I

sznak egy kortyot. Ugye! Nem csak azt intéztem él, hogy külsőleg jól Ilijének egymáshoz, hanem egyébként is, gondolkodásban, . ahogy mindjárt látni fogjuk. A férfi már pedzi is:

— Engem a művészettörténet érdekel.

Mire a nő:

— Nahát! Téged is? Tulajdonképpen csak most kezdődik igazán a szerelmes történetem. Ismerik egymást, tegeződnek, későre jár és egyikük sem állt meg a kávénál. Egy üveg bor, a nőnek fagylalt. Természetesen a férfi fizet. S mivel ez az én történetem. , én írom, hát fizessek is szépen helyette. Elvégre az írás rizikóval jár.

— Messze laksz? — Kérdezi a férfi.

— Tíz perc innen. — Hangzik a nő válasza.

Nem szeretném fölöslegesen hosszú lére engedni a történetet.

Kísérje csak hazai A lakása bejáratánál tétovázva kérdezi a nő-:

— Van kedved még néhány percre felugrani hozzám?

A férfi — bár először sietve felfelé pillant —, mivel az én figurám, elég okos ahhoz, hogy dönteni tudjon, ő nyit ajtót a nőnek. Még egy erős kávé, megisszák, de ennek ellenére elálmosodnak. Á férfit haza kellene indítanom, töprengek magamban. Ekkor villan át az agyamon, hogy ilyen későn már semmi sem jár. A nőnék nincs telefonja, hogy taxit hívhatnának. Ember! Jól megcsináltam nekik! Most mi lesz? Hiszen holnap reggel korán kell kelniük. Mindketten dolgoznak. Valamit sürgősen ki kell találnom. Na nézd csak! Ezek már egymás mellett fekszenek ezen a szörnyű keskeny heverőn! Én itt már semmit sem tehetek. Mi több, már odanézni sem merek. Átkozottul szorosan ölelik egymást. Szerencse, hogy olyan jól összeillenek. .. Hát már az irodalomban is azt csinálják az emberek, amit ők akarnak? ... Én meg állok, mint szamár a hegyen. Mondhatom. Mindent megszerveztem nekik, fizettem a férfi helyett. a nőnek férfit szereztem, s egyáltalán: megírtam a történetet.

M

indenesetre, ami történetem szerelmes mivoltát illeti, úgy tűnik, megértették, s bizonyára nem akarták kivárni — maguknak — az én befejezésemet.

(Németből fordította? Niedzielsky Katalin)

Radnóti