Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-30 / 24. szám

Barcsay Jenő vendégei voltunk Avagy: sikeresen rajtolt a hatvani galeriabusz-V ' ' .. . s* . * ' .i ' - ■ : ■ ■■ ■ Valaki futtában felkapasz­kodik még a tágas,' jól fű­tött panorámabuszra, aztán nekilendülünk. Irány Szent­endre, a festők városa. Elöl a kocsiparancsnok, Hegedűs Zoltán vigyázza az utat Bu­dapestig. Itt száll fél hoz­zánk Barcsay Jenő, hogy át-* vegye a házigazda tisztét. A hatvani galériabusz negyven utasa ezen a délutánon az ő múzeumát tekinti meg. A fővárostól Szentendre alig negyedóra. S miközben futjuk a kilométereket, a nyolcvanéves mester arco­kat és városneveket emel ki a múltból, életútjának jeles állomásait, művesen formál­va a mondatokat fehérlő szakálla felett. — Igen, mint tudjátok, Ka-' tonáról indultam. Erdély, Kolozs megye. A Mezőség tulajdonképpen, ahonnan Sü­tő András is kiszakadt. Mi több, egyazon iskolában ta­nultuk a betűvetést, csak ö jóval később fogott bele. Hogy piktorrá miként let- lem? Szinte gyerekkoromtól bennem bujkált a vágy. Majd Nagyenyeden, Kolozs­váron segítő mentorom is akadt. S én Trianon után Bukarest helyett a budapesti főiskolát választottam. Gyöngyös ajándéka Ott Rudnay Gyula tanít­ványa a fiatal Barcsay. Azé a mesteré, aki akkortájt or­szágos tekintély, hiszen dí­jakat nyer sorozatban sajá­tos atmoszférájú, melegbar­na színvilágú képeivel. Vá­rosok versengenek érte, hogy osztályát egy-egy nyáron pár hónapra befogadhassák. — Hát így, Rudnayval ke­rültem én 1923-ban Gyön­gyösre például. S emlékeze­tem szerint egy Csépány ne­vű birtokos gondoskodott szállásunkról, a törvényható­ság pedig megszavazta kosz­tunkat. Éhünket naponta a Prukner-vendéglőben vertük el. Egyébként Tóth Mihály, Kántor Lajos, Förstner Dé­nes, Dettre Lóránt, Barta László, Zinober Miklós évfo­lyamtársaim neve él ben­nem. mint akikkel jókedvű­en jártuk a várost, s renge­teget vázlatoztunk, festet­tünk. Valójában ott, azon a nyáron éreztem meg villa­násszerűen, hogy igazán fes­tő lettem. A természet él­ményén túl ott döbbentem rá, hogy én a festészet esz­közeit kölcsönvéve ki tudom már fejezni a síkon a for­mát, a tömeget, behatottam a harmadik dimenzióba. A Fő téren egy koldusféle alak akadt az utamba, az ült mo­dellt emlékezetes munkám­hoz, s a kép szerepelt a ta- nyázásunkat záró kiállítá­son, amire Rudnay is Gyön­gyösre érkezett. Halálos bűn Immár Szentendre, deré­kig érő hóban. Fehér a fal, s szigorú szerkesztésű, puri­tán képekkel teli a Barcsay- múzeum. Festmények, grafi­kák, mozaikok váltják egy­mást, ahogyan a művész for­manyelve is változik, alakul, új és új témákat ölel magá­hoz az idő múlásával. Min­den mű megannyi szál, kötő­dés a városhoz, megannyi vallomás a hűségről. S ez kicsendül a művész szerény, csöndes szavaiból is, amint teremről teremre kalauzolja hatvani vendégeit. Ritka al­kalom ez. Szinte szertartás. Amit érzünk valamennyien. Ezért a nagy csend, a figye­lem. Talán „Munkáslány” című, első fontos művéről beszél éppen, amikor eszem­be jut, hogy valamikor ta- gadta^szentendreiségét. Vagy hazudnék. ..? OiMMkM IS80. jsmtiár 3fl„ méi — Igazád vgh. S ma is vallom, hogy e kis ország művészetét, képzőművészeti kultúráját halálos bűn föl­I szabdajpi. Ilyen művésztelep, olyan iskola! Jegyezzétek meg, hogy műhely csak egy volt: Nagybánya. Amely a század hazai festészetét Eu­rópához kapcsolta. A másik kincs, a másik pillér pedig Munkácsy. Akit divat sza- pulni, ám akit senki sem tu­dott kikerülni. Ilyenformán vagy epigonjává törpült, vagy beépítette piktúrájába mindazt a kultúrát, amely nevéhez, nagyságához tapad. Szentendre miért más mégis, mint Vásárhely vagy Szol­nok? Ott egy-egy sajátos utat vállaltak Tornyai, Endre Bé­la, Fényes Adolf. Aba-Novák szellemi örökösei, azt fejlesz­tik tovább tiszteletreméltó következetességgel. Itt, fé­lénk viszont, szélesebb a ská­la. A naturális ábrázolást éppen úgy művelik, mint az absztrakciót - vagy nonfigu­ratív hajtásait. De végsőben egy családot alkotunk, egy ügyet szolgálunk. Művek Hatvannak Hóban, s mélyeket szip­pantva a friss, metsző Duna- parti levegőből, elballagunk a megyei művelődési köz­pontba is, amelynek aulájá­ban Barcsay Jenő fő művét, legnagyobb mozaikját rak­ták ki muránói üvegből. Bosszankodik cseppet a rossz megvilágítás miatt, de a le­egyszerűsített, tömör, ritmu­sában méltóságos figuracso­portok látványa így is lenyű­göz. Aztán már csak a Gö­rög kancsó, az idős mester kedvelt vendéglője követke­zik. Ahol asztalfőre ültetjük, ünnepi pohárköszöntő hang­zik a nyolcvanadik születés­nap alkalmából, majd ki-ki a tányérja, étele fölé hajol. Iszunk is. Vörös oportót. A második pohárnál azonban házigazdánk fejéhez kap. — Igaz is, én a Hatvani Galériában rendezett kiállí­tásom után, amit még sze­gény Solymár Pista nyitott meg, a városnak ajándékoz­tam tizenhét munkámat. Mit csináltatok vele? Használ az? Vagy valami raktárban la­pul az anyag...? Dr. Baranyai Miklós, a galéria baráti körének elnö­ke, meg Nagy László tsz- elnökhelyettes nyugtatják. — Jenő bácsi, tavasszal végleges otthonába költözik a Hatvani Galéria. A tizenhéti tBarcsay-képet oda szánjuk.] Állandó része, gazdagság* lesz a kiállító épületnek. Hasznos vállalkozás Hazafelé a szentendrei fél nap eseményeit, benyomásait vásszük számba Paksi Gyula művésztanárral. Kovács Im­rémé közművelődési felügye­lővel. Hallatja szavát Gazsó János és Verebes János, a pártbizottság két osztályve­zetője is. S a vélemény egy­öntetű: a galériabusz bevált, újszerű, hasznos közművelő­dési vállalkozás, amit érde­mes folytatni, tovább fej­leszteni. De más is kiderült ezen a délutánon! Sokrétű volt az utazó gárda. Garázs­mester, orvos, pártmunkás, tisztviselő éppen úgy akadt a buszon, mint* jogász, lap­kihordó, agrármérnök, gyári fiatal, vagy pénzügyi szak­ember. A sorból mégsem ló­gott ki senki, a baráti kör összetételének heterogén ifol- ta pillanatig sem befolyásol­ta az összhangot, a társaság kellemes közérzetét. Aki el­ment Szentendrére, mind Barcsay Jenő életművét akarta látni. S feloldódott, egynemű közösséggé lénye­gült a képek és egy nagy művészegyéniség sugárzásá­ban. Moldvay Győző A mficmllEyéfeftitol idei terveiből Folytatódik az egri vár rekonstrukcié§a ■Mintegy 50 millió forintot fordíthat az idén hazánk építészeti emlékeinek védel­mére az Országos Műemléki Felügyelőség. Folytatják egyebek között Sopron kö­zépkori városmagjának, az egri várnak és Pécs városfa­lának több éves helyreállí­tási programját, s a már ki­dolgozott tervek alapján újabb értékes, ám pusztulás­sal fenyegető épület meg­mentéséhez is hozzákezdhet­nek — tájékoztatta az MTI munkatársát Mendele Ferenc, az Országos Műemléki Fel­ügyelőség igazgatóhelyettese. — Az utóbbi években fő­ként az ország 18 ezer mű­emlék lakásának felújítására összpontosítottuk erőinket, a távlati tervek szerint most. a középületek állagmegóvásá­ra, célszerű hasznosítására kerül a nagyobb hangsúly — mondotta. — Idén mintegy száz munkahelyen dolgoznak a műemléki felügyelőség kivi­telezési részlegei. Történelmi emlékekben gazdag északi hegyvidékünk számos pont­ján folynak most is a mun­kálatok. Hollókő népi lakó­házegyüttesét eredeti szépsé­gében őrzi meg az évtizede tartó rekonstrukció, s már elkezdődött a XIII. századi gótikus várrom helyreállítá­sa is. Miskolcon az év végé­re befejeződik a fél évezre­des avasi református temp­lom felújítása. Két kora kö­zépkori műemlékünk, a fel- debröi és a tarnaszentmáriai templom restaurálásához pe­dig most kezdtek hozzá a szakemberek. — A Dunántúlon végzett munkálatok közül kiemelke­dik a pécsi városfal feltárá­sa: Közép-Európában egye­dülálló reneszánsz falrend­szer kerül így felszínre. 1980-ban konzerválják és a közönségnek is hozzáférhető­vé teszik a Pécs belvárosá­ban talált ókeresztény festett sírkamrákat. Kerámia-alkotó­ház kap majd helyet az új­jászülető siklósi ferences ko­lostorban; tovább folyik az ozorai vár állagvédelme, il­letve Somogyvár romjainak konzerválása is. Jelentős fel­adatok várják Sopronban a városméretű műemléki re­konstrukció kivitelezőit. Idén elkezdődik a híres Storno- ház felújítása, s eltüntetik a múló idő nyomait a Szent Mihály-templom falairól. Több középkori lakóház ugyancsak * tatarozásra szo­rul. Folyamatosan megújul Kőszeg városmagja is. — A főváros környékén is több műemléki rekonstruk­ció készül el, így Ráckevén a Savoyai kastélyé — ahol egyébként építész-alkotóház lesz — Szentendrén' pedig a görögkeleti püspöki templom rekonstrukciója. Ojabb népi épületekkel gazdagodik a szentendrei skanzen is. Vi- segrádon a legkorábbi kö­zépkori freskóanyagunkat őr­ző prépostsági templomrom helyreállítása van soron. Emellett országszerte számos ' kastélyépület, illetve temp= lom belső terének megóvásán — freskók, oltárok, szobrok-, restaurálásán — dolgoznak! majd a szakemberek. Mint-! egy 80—100 épület felújítá-J sához pedig anyagi támoga-á tással járul hozzá a műem-j léki felügyelőség. Lehetősé-' geink persze korlátozottak. Ai műemlékek gazdái azonban elsősorban a tulajdonosok és . a helyi kezelő szervek. Nagy­részt az ő munkájukon, gon-: doskodásukon múlik, hogy értékeink megőrződjenek a jelen és a jövő számára. (MTI) Gazdag választék Á 23. mezőgazdasági könyvhónapon Az idén huszonharmadszor rendezik meg a szakkönyvek seregszemléjét, amelynek megfogalmazott célja: az ag­rárértelmiség, a falusi lakos­ság és a kistermelők szaktu­dásának elmélyítése. A mezőgazdasági könyvhó­nap rangosságát bizonyítja, hogy 44 könyv jelent meg több mint másfél millió pél­dányban. Nemcsak a Mező- gazdasági Kiadó tett ki ma­gáért 35 könyvvel, hanem csatlakozott hozzá az Aka­démiai Könyvkiadó 2, a Kos­suth Kiadó 1, a Műszaki Ki­adó 2, a Közgazdasági és Jo­gi, valamint a Medicina Ki­adó három, illetve egy mű gondozásával. A szakmai könyvkiadás alapvető célja az ismeret­terjesztés. A szakmai' tájé­kozottság adja sokszor a gyakorlati szakember kezébe a gondok megoldásának kul­csát. Ezért határozták el, hogy — elsősorban a mező- gazdasági nagyüzemek dol­gozói számára — olyan so­rozatot bocsátanak útjára,- amely a szarvasmarha-te­nyésztéstől magába foglalja a baromfi-, a juh- és sertés- tenyésztés ismeretanyagát, jól szerkesztett kézi könyvek formájában. A mezőgazdaság eredmé­nyei sokban függnek a he­lyes takarmányozástól. A Mezőgazdasági Kiadó ezért a takarmányozás elméletét és gyakorlatát taglaló sorozatot bocsát útjára, mmek Veti? könyve a Popov—Dmitro- 1 csenko—Krilov szovjet szer-/ zőhármas műve: A gazdasá-A gi állatok fehérjeellátása. A könyv hasznos segítséget nyújt a fehérjeképzés hatás- i foka javításához. A Mezőgazdasági Szak-! munkás Könyvtár most két ’, új kötettel gyarapodott. Megjelent Darabant András A tojástól a brojler csirkéig és Kriszten György Tavasz­tól tavaszig a szőlőben című munkája. Mindkét könyv színes rajzokkal illusztrált és - haszonnal forgathatják azok is, akik háztáji gazdaságuk­ban foglalkoznak baromfine­veléssel, vagy kiskertjükben szőlőműveléssel. Régi hiányt pótol Dohy János Állattenyésztési gene­tika című műve. Ez a mos­tani könyvhónap egyik szen­zációja' Az alapvető mű a klasszikus genetika mellett a populáció-genetika alkalma­zásáról és annak korlátáiról szóló ismereteket, a citogene­tika, az ökológiai genetika problémakörét tartalmazza. A Mezőgazdasági Kiadó to­vább folytatja a sikeres fak­szimile kiadások megjelente­tését. Ezek a könyvek hasz­nos, értelmes kikapcsolódást nyújtanak. Ezek sorába tar­tozik Tseh Márton Lovakat orvosló könyv, melynek ere­detije 1797-ben jelent meg. B.l. II. — Mé»z-e már... — nyi­tott be az anyja, halkabban szólva a piros fülű kisfiú­hoz. Pisti éppen Miska vitéz arcképét nézegette a köny­vében. Miska ... ö tanította meg a sereg igazgatására, a végvári harc fortélyaira, a vitézi bátorságra, így hát Pisti mindig tőle kért taná­csot, ha félt valamitől. Mert a víztől nagyon félt. Ha né­hanapján fürödni küldte az anyja, Pisti mindig abban reménykedett, hogy úgy­sem lesz semmi baja, mert otthon figyel rá a sereg, és azonnal ott terem, ha vala­mi veszedelem fenyegetné a kapitányt — ha a Duna el­vinné magával a város fe­lé, ha a kövek szétnyílnának a lába alatt, amint a víz szélére merészkedik, vagy ha a túlsó partról vízen járó ló vágtatna át, hogy Pistit a hátára dobja, és elvigye valahová messze még a túl­só part füzesein is túlra. A sereg — Pisti biztosan tud­ta — készen áll. A . rend, amit megteremtett a kato­nák között: örök rend. Mis­ka vitéz és az újságok ele­gendő tudást adtak neki, hogy hatalmas erőt szervez­zen maga mögé — vagy inkább maga elé, hiszen a sereg őt védi, neki csak leg­utoljára szabad elesni, a várral együtt, hiszen ő a kapitány, és nem érheti baj sehol, sem a Dunánál, ahol naponta jár a távolsági busz, amelyik előbb vagy utóbb őt is elviszi majd valamelyik városba, de a sereg akkor is vele tart, és menetoszlopba tömörülve követi a buszt, követi egészen a városig, ahol Pisti felnőtt lwz. bölcs hadvezérré lesz, és ugyan­olyan sikerrel igazgatja majd az embereket,' mind a meg­öregedett sereget, mert a sereg akkor is, mint mindig, ott lesz Pisti közelében, pa­rancsára várva, védelmére készen. BÓLYA PÉTER: lőtt disznót, rothadt törzse­ket hoz már csak a Duna. A kapitány csüggedten nézelődik. Jó volna találni valamit. Az idén még csak egy mosóteknőt talált, per­sze, üresen: sőt, azt sem itt a falu előtt, hanem ott fel­A sereg Pisti előkotorta a gereb- lyét a kamrából, és elindult a kert végébe: ott nyílik a kert alatti kapu a töltés fe­lé. Idegen kertek között ve­zet a földút a Dunához: ol­dalt cseresznyefák pirosod­nak, földieper terem az út mellett, s a víz felől erős, bosszantó szagot hoz a szél. A Duna szürkén, piszko­san nyaldosta a megmaga­sított töltés oldalát: habos tajtékot, koszos gallyakat, színtelenné ázott rongyokat emelgettek a hullámok. A víz széles volt, mint Pisti rossz álmaiban. A túlsó part most jóval távolabb lát­szott: a füzesek között buj­káló ellenség is visszavonult, mert jól tudta, hogy áradás idején nem tanácsos átkel­ni a túlsó partra, és fárad­tan, vizesen ütközni meg Pisti seregével. — Nincs semmi itt... — mormolta Pisti, amint a víz szélét kémlelte. Levonulóban az. ár, Pistin kívül nincs senki más a töltésen: dög-, jebb fogta, ahol a szántó­földekről vezet az út a töl­tésre. Pisti újra vállára emeli a gereblyét — arra­felé indul. Elmarad az utolsó ház is. Jobbra a szántóföldek, balra a víz: Pisti továbbmegy, egyre nézegeti a vizet, itt találta valahol a teknőt.. .. — Az... az ott. .. Megtorpan. Néhány lépés­re tőle emberalakot ringat a víz a töltés mellett Pisti közelebb lép, előrehajol. Asszony. Arca a vízben, a haja szétterül. Puffadt, lila kézfej úszik a válla mellett. Ing feszült a feldagadt tes­ten, a szoknya lefelé húzza az alsótestet, csak térdhajla­tig látszik a durva haris,- nyás láb. Hullámzik a víz, ütemesen ringatózik a test, kopasznak tűnő feje búbja a töltéshez ütődik. Pisti leguggol, megszólítja. — Néni... — suttogja. — Néni... Halkan csobban a víz Pisti lábánál. •— Néni... mit csinál?... Pisti rémülten nézi az asszonyt. Ez lenne az? Ez lenne az, amit úgy monda­nak: meghalt? Néha már hallott valamit a konyhából, ez halt meg. az halt meg, volt néhány ember, aki egyik pillanatról a másikra eltűnt az életéből, arra is azt mondták: meghalt... Ez lenne az? ö lenne az, aki „meghalt”? ... — Néni... — súgta. — Él még? ... Guggolt az asszony fejénél. Fázott a keze, reszketett , a lába. Minden, ami körülvet­te, ellene támadt. A víz fe­léje kapkodott, a gereblye a nyakára tekeredett. a szél a torkában sípolt, valami kí- vül-belül ütötte, a töltés omlani készült, hogy ököl- nyire préselje ... De ... de talán a sereg? ... Pisti hátrafordul, a ház a kert felé néz. A sereg? ... Itt az idő. — Heeecej, gye* rünk, fiúk, riadóóó, ide hoz­zám mindenki, Wjniijiijj, tűz a palánkról, tűz, tűűűz. .. — Pisti felíjgrik, hosszút füttyent, magasra emeli a gereblyét, riadóóó,' riadó, ide hozzám mindenki, mindenki, védjetek meg, fiúk, védje­tek meg... A gereblye táncol a ma, gasban: aztán lejjebb száll, a töltésre támaszkodik. — Heeej, hol vagytok?..'. Szürkül, sötétedik az ég alja a falu felett. Pisti még mindig arrafelé néz, ahon­nan a sereget várja. — Hol vagytok? ... Már halkan suttog, moz­dulatlanul áll. — Nem jöttök?... Félve fordul vissza az asz.j szony felé. Űjra leguggol, átfogja a térdét. — Itt hagytatok?... Már tudja, hogy a sereg elhagyta. Menekülnek, porzik a látóhatár a lábuk alatt, amint egyre messzebb kerül­nek Pistitől, a háztól, a kert­től. Pisti meggörnyed. Mind­járt elsőre ... mindjárt el­sőre megfutottak... A diófa diófa lett, a vályú moslékra vár._ a málnásban görény bújik meg alkonyaikor a ház tetején macskák panasz­kodnak. denevér ütődik az ablaknak, odabenn ég a lámpa, Pisti kezéből kicsú­szik a könyv, hiszen hazug­ság az egész, nincs már se­rege, megfutott, mind meg­futott ... És ki lesz, aki el­kíséri, ha majd a várasba viszi a poros autóbusz?,.. — Lehet... lehet, hogy én is meghalok? ... Reszketve guggol az asz- szony mellett. Szorosan át­fogja a térdét, a halott szét­terülő haját nézi. Egyedül maradt, . vesztesen. A sereg már messze a határban po­rol, végképp magára hagyva Istvánt, az utolsó várkapi­tányt. Vége I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents