Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
Döntött a Legfelsőbb Bíróság Maradjanak a nagyszülő nél? Amikor a házastársak elváltak. két kiskorú gyermekük bú'ósági határozattal az anyai nagyszülőkhöz került. Az apa négy évvel később, arra hivatkozva, hogy újból meg házasodott, rendes lakása, jövedelme van, a gyerekek gondozását felesége vállalja, nála történő elhelyezésükért pert indított. A járás- bíróság, majd fellebezésre a megyei bíróság, helyt adott a keresetnek. Törvényességi óvásra azonban a Legfelső Bíróság mindkét ítéletet hatályon kívül helyezte és az apa kérelmét elutasította. — A családjogi törvény úgy rendelkezik, hogy a gyermekek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság döntését alapította, később lényegesen megváltoztak, a gyermekek testi, értelmi, erkölcsi fejlődése jelenlegi környezetükben már nincs biztosítva és érdekük a másik .szülőnél vagy más helyen történő elhelyezésüket teszi szükségessé — hangzik a határozat. — A nagyszülők ragaszkodtak unokáikhoz. Egyebek között arra is hivatkoztak. hogy az apa rend- szertelenül, néha évekig sem látogatja a gyermekeket. Az apa ezt tagadta, s kijelentette: legalább évente kétszer fölkereste őket. A tárgyaláson azonban beismerte, hogy egy éve nem találkozott velük. Az is kiderült, hogy a nagyszülők unokáikat hosz- szabb időre, nyaralásra, szívesen átengedték volna apjuknak. az azonban ezzel a lehetőséggel nem élt. Viszont az apa sem vitatta, hogy a nagyszülők a kicsinyekről. minden tekintetben megfelelően gondoskodtak, az idős házaspár lakáskörülményei pedig az övénél jobbak. — Mindezekből nyilvánvaló, hogv megfelelő szülőgyermeki kapcsolat nem alakult ki — hangzik tovább a határozat. — A gyermekeknél az anyai és az apai szerepet a nagyszülők töltik be és biztosítják azt a családi környezetet, amelyből való kiemelésük a kicsinyek érdekével ellentétes volna. Végrendelkezés szóban, betegágyban Egy súlyosan beteg asz- szony a kórházban látogatóban nála tartózkodó férfit megkérte: hívjon tanúkat, mert végrendelkezni akar. A tanúk megjelenése után pedig kijelentette: minden vagyonát a szóban forgó férfira hagyja. Másnap meghalt. A szóbeli végrendelkezés érvénytelenségének kimondásáért az elhunyt testvére pert indított. A beperelt férfi viszantkeresettel élt, amelyben örökösi minőségének megállapítását kérte. Az alsófokú bíróság a keresetnek helyt adott és a viszontkereset et elutasította. Ezt azzal indokolta, hogy a férfi gondoskodott a tanúkról és a végrendelkezésnél a nagybeteg ágyánál is jelen volt. Ezért közreműködőnek minősül, ami a javára történt szóbeli végrendeletet érvénytelenné teszi. Törvényességi óvásra a Legfelső Bíróság más álláspontra helyezkedett és a végrendeletet érvényesnek mondta ki. — Közreműködő az, akinek a végrendelet tartalma kialakításában meghatározó szerepe volt — hangzik a határozat. — Ez esetben az örökösül kijelölt férfi mindössze küldönc szerepet töltött be, amikor a beteg kérésére végrendeleti tanúkat hívott. Hogy aiz aktusnál jelen volt, csupán passzív magatartás. ami a végrendelet megalkotására nem hatott ki. Az 1979. évet az ENSZ a gyermekek nemzetközi évének nyilvánította. A gyermekek helyzetének javítása volt a célja a gondolatnak, amelynek jegyében a bélyegek millióit bocsátották ki szerte a világon. A Magyar Posta is kapcsolódott a mozgalomhoz és az év utolsó bélyegkiadásóval a gyermekeknek adózott. December 29-én meséket ábrázoló, hatértékű sorozatot és egy blokkot bocsátott ki, amelyeken Kass János grafikusművész tervrajza alapján a gyermekek által ismert meséket ábrázolnak. Az egyes bélyegek ábrái: 40 f Hüvelyk Matyi, a 60 f A rút kiskacsa, az 1 Ft-os A halász és az aranyhal, a 2 Ft-os Hamupipőke, a 3 Ft-os Gulliver, a 4 Ft-os Forró vizet a kopaszra és az 5 Ft-os János vitéz meséit mutatják be, míg a 20 Ft értékű blokkon Tündér Ilona mesealakjában gyönyörködhetnek a gyűjtők és a gyermekek. A sorozat a moszkvai Górnak nyomda munkája. Példányszáma a sorozatnak 410 000 fogazott és 10 000 vágott. A blokkot a budapesti Állami Nyomda készítette 279 300 fogazott és 11 300 vágott példányban. Január 12-re összehívták a MABÉOSZ országos vezetőségét. Az ülésen megtárgyalják az 1979. évi munkaterv teljesítését és az éves gazdálkodás eredményét. Megállapítják az 1980-as munkatervet és az éves költségvetést. Az 1978. évi küldött- közgyűlés határozata alapján a. munkaterv fő célja a köri munka tartalmi fejlesztése, melynek keretében előadásokat szerveznek, bélyegbemutatókat és kiállításokat r«ndeznek. Január 17-én 11 órakor nyílik meg a Lengyel Tájékoztatási és Kulturális Központban (Bp. VI. Népköz- társaság útja 32.) Varsó fel- szabadulásának 35. évfordulójáról megemlékező bélyeg- kiállítás. ahol lengyel és magyar gyűjtők Varsó felszabadulására utaló bélyegeket állítanak ki. A kiállításon a posta emlékbélyegzőt használ. Bélyegújdonságok: — Tengerentúl: Argentína: Rowland Hill halálának centenáriuma alkalmából 300 S bélyeg jelent meg. — Ausztrália: Kétértékű bélyegsor köszöntötte a karácsonyt, értéke 70 c. Brazília: Rió de Janeiróban rendezték a 3. tematikus bélyeg-világkiállítást, az alkalomból háromértékű sort adtak ki 27 Cr. értékben. — Csád: A nemzetközi gyermekév köszöntésére négyértékű sor és egy blokk jelent meg. Értéke 290+250 Fr. — Egyiptom: A zenei fesztivál alkalmából két tekercsben nyomott sort adtak ki. Értéke 80 m. — Kanada: Négyértékű sor hid- roplánokat ábrázol, értéke 104 c. Példányszáma: 25 000 000. — Kongó: Kétértékű sor a Moukoulouban épült vízlépcsőt ábrázolja. Einstein és J. S. Bach arcképével két bélyeg jelent meg a híres embereket ábrázoló sorban. — Koreai NDK: Hétértékű sor és egy blokk jelent meg 3,60 von értékben a moszkvai olimpia előhírnökeként. A bélyegek kisívben együtt nyomva is megjelentek. Egy másik kilencértékű sort és blokkot is kiadtak a moszkvai olimpia előhírnökeként 3,90 von névértékben. — Kuba: Az Universiade alkalmára 13 c. értékű bélyeg jelent meg. — Nepál: A nemzetközi gyermekév alkalmából 1 R. értékű bélyeget adtak ki. — Pakisztán: A pakisztáni kézműipar négy remeke látható négyértékű soron, értéke 4.90 R. — Paraguay: Kilencértékű blokkon vitorláshajó- festmények láthatók. Értéke 88 G. Példányszáma 10 000. Németi V. A szóbeli végrendelet, tartalma kialakításában az illetőnek semmi szerepe sem volt, ezért őt nem lehet közreműködőnek minősíteni. Az apaság megállapítása prolongálva Az apaság megállapítása iránt indított perben, ahogy az rendszerint történni szokott. a fiatalember mindent tagadott. A csecsemő kilenc- hónapos volt, amikor reá. az anyára, valamint a férfira vércsoport-vizsgálatot rendeltek el. Az eredmény: a beperelt fiatalember apasága kizárt. Ezek után a járásbíróság a keresetet elutasította. A döntés ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvással élt. aminek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, a járásbíróság Ítéletét hatályon kívül helyezte és az ügyben új eljárást rendelt el. A megállapítás szerint a vizsgálatot a férfinál egy hónappal később végezték el, mint az anyánál és a gyereknél. Ilyen esetben az anyát értesíteni kellett volna, hogy a vérvételnél személyesen vagy képviselője útján részt vehet. Ez azonban nem történt meg, ami eljárási szabálysértést jelent. A továbbiakban a Legfelsőbb Bíróság iránymutatóul kimondta: tekintve, hogy a vérvétel alkalmával a csecsemő csak kilenchónapos volt, egyéves kora betöltése után a vizsgálatot meg kellett volna ismételni. Az Országos Igazságügyi Intézet á”áspontja szerint ugyanis egy éven aluli gyermekek vértulajdonság jellegei megállapításánál bizonytalan eredménnyel is számolni kell, ezért ajánlatos azt az egyéves kor betöltése után újból elvégeztetni. Szükség esetén antropológiai vizsgálatot is el keli rend tt ni. Hajdú Endre a szerkesztő „Tavasz R” jeligére Recsk: Ezeket a vitákat elsősorban a helyi tanács segítségével lehet és véleményünk szerint kell is elintézni. Javasoljuk, keresse fel a tanács vb-titkárát, s ott mindkettőjüket meghallgatva döntést hoznak. Ameny- nyiben ezzel a döntéssel nem értenének egyet, polgári peres eljárással lehet tovább folytatni az ügyet, ámbár meggondolandó, érdemes-e hosszú évtizedes jószomszédi viszonyt ennyire elrontani. Kiss Sándor. Eger: Egyetértünk azzal, hogy az emberek éjjel pihenni szeretnének, de úgy véljük, kissé túlzott a panasz. Több esetben is foglalkoztunk már az Alkomány és Széchenyi út sarlcán levő házak lakóitól érkezett panaszokkal, de úgy véljük, azért az önök részéről sem ártana több türelem. S az sem. ha nem egymás nevében keresnék fel a szerkesztőséget.- „Új esztendő, új munkahely” jeligére: Munkaadói nem jártak el zott időre szóló szerződéses munkaviszony lejárta miatt visszaküldték. A meghatározott időre szóló munkaviszony. — amennyiben más megállapodás nem történik — a szerződés lejárta napján automatikusan megszűnik, tekintet nélkül arra. hogy a dolgozó táppénzes állományban vagy szülési szabadsá gon van. A munkaviszony megszűnése ebben az esetben táppénzre való jogát nem érinti, arra épp úgy jogosult, mintha munkaviszonyban állna. Természetesen a táppénz folyósításának szabályai szerint. A szerződéses munkaviszony megszűnése esetében nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek szerint hátrányos helyzetbe kerül a többszöri munkahely-változtatás miatt. Harmadik kérdésére is kedvező választ adhatunk. A gyermekgondozási segélyre való innnt r.-ni cso"ó>rin az ha szerződéses munkaviszonyban szerzi meg a szükséges időt. A feltétel: a szülést megelőző 18 hónapon belüli 12 hónapos munkaviszony, legalább hatórás munkaidő, s az, hogv a szülést megelőző egy hónapon belül még munkaviszoni/bav álljon. A szerződés lejártával a gyermekgondozási segély sr'nllc meg. — de hát- ránva az. hogy ebben az esetben a goes ideiét nem srnmitmk munkaviszonyban töltött időnek. ..Régi dolgozó VJ.” jeligé. A vállalat vem köteles fizetés nélküli szabadságot biztosítani, a körülmények mérlegelésével adható ilyen szabadság. A Munka törvénykönyv kiemeli azokat a körülményeket, melyek során feltétlenül biztosítani kell. de az ön levelében leírtak nem tartoznak ezen kivételek közé. Csak azt javasolhatjuk, hogy ismételten keresse fel a vállalat illetékes vezetőit. Kunhegyesi műemlékek Eredeti formájukat kapják vissza a Tisza II. vízlépcső körzetéhez tartozó Kunhegyes műemlékei. A több mint 150 éves, klasszicista stílusban épült református templom helyreállítása hamarosan befejeződik; jelenleg'már a homlokzatát renoválják. Megkezdődött a XVIII. században épült barokk stílusú „sóház” felújítása is. A restauráláshoz a központi támogatás melilett a helyi ipari és mezőgazdasági üzemek 400 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak föl. Keresztrejtvén y Vízesés m-es vízesése Hawaiiban. Zárt betű: A. 40. Két római szám, az első a másodiknak tízszerese. 44. Mátka. 46. Női és férfi becenév egyaránt. 48. Föld alatti út. 50. „A pe- leskei nótárius” írója (JóVízszintes.' 1. A Kongó 40 m magas vízesése Zaire-ban; a Victoria- zuhatag felfedezőjének nevét viseli. Zárt betű: S. 11. Sereg. 14. Hivatalos akta. 15. Gépkocsihoz csatolt1"'j egytengelyű szállítóeszköz. 17. Vad szárnyas. 18. Victoria-tó partjánál fekvő afrikai köztársaság. 19. Az argon vegy- jele. 20. Tunéziai gépkocsik jelzése. 21. Szűrőt része! 22. Franklin ... Roosevelt. 24. A szó művésze. 26. Szálloda. 28. Mialatt. 29. A Dnyeper mellékvize. 30 Az erek ösz. szessege a falevélen. 31. Ké: római seám, az első a másodiknak százszorosa. 32... .a szabadba! 33. A nitrogén és a fluor vegyjele. 34. Hegycsúcs. 36. Ütközet. 39. Nobel-díjas (1950) német kémikus (Kurt). 41. Iraki hírügynökség. 42. Sakkban áll! 43. A Volga mellékvize. 45. Visszahív! 46. Igavonó állat. 47. A föld leghíresebb vízesése (59 m) Kanada éis az USA között. Zárt betű: A.t 49. Építési anyag. 51: Balatoni üdülőhely. .73. Az olasz rádió név- jele. 54. Az ón vegyjele. 55. „Rába ... ”, győri sportegyesület. 58. „ ... tett város” (Mark Twain írása). 60. A Tisza #«í: ékvize. fii. Találja. 62. Madár pihenőhelye. 63. Nagvobb szabású tánc- mulatságokra iáró. 65. A me. sebeli 40 rabló „babája”. 66. „Kis . . . hamar forr” (köz. mondás), 68. Délceg. 70. A hasonnevű folvó 81 m-es vízesése az USA-ban. Zárt betű: K. (eavhen hét angolul). 71. ízeltlábúak tett- része. 72. A Chuzenii-tó vízesése (101 m) Japánban. Zárt betű: K. Függőleges: l. Az, azonos nevű folyó 340 m. es zuhartagja Zaire-ban. Zárt beül: O. 2. Sikátor ré. szel 3. A Zambézinek ezt a 108 m-es zu hatagát 1858—64 közötti utazása alkalmával Livingstone skót kutató fedezte fel. 4. Fővárosa Teherán. 5. Nanking része! 6. „Lokomotív ... ”. 7. A hasonnevű folyó 948 m-es zuhatag Dél-Afrikában. 8. A jelzett időtől mostanáig. 9, Régi magyar neve a mai Bélgrádnak. 10. Német filmnek záró felirata. 11. Fekete István írása egy bagolyról. 12. Bródy Sándor színműve. 13. Brikettet nevezitek el róla. 16. Falrakó. 18. Csillagvizsgáló. 21. Kergetik. 23. Földrész. 25. Egy érc- és kőbányájáról ismert Heves megyei helységből való. 26. Kettős betű. 27. Előmozdít. 35. Az Ipobe folyó 152 m-es zuhatag ja Guyanában. Zárt betű: I. 36. A Cu.sitin a folvó 300 m-es vízesése Kolumbiában. Zárt bttű: D.-.37. A régi rómaiak felsőruhája. 38. A hasonnevű folyó 135 zsef). 52. Repülőgéptípus. 54. Magánszám. 56. Szinültig. 57. Olajzöld. 59. Nemes ital. 60 .........mozog. 62. Kerti m unkát végez. 84. ODE. 66. A szén és a nitrogén vegyjele. 87. Olasz folyó. 69. Izomkötő. Beküldendő sorok: Vízszintes: 1., 47., 70., 72. Függőleges: 1„ 3., 7., 35., 36., 38. A decemberi 28-i keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „A szerencse csak üvegjószág / Amíg kápráztat, már el is tört”. ★ A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy•• egy könyvet nyertek: Mohá- csik József Erdőtelek, Megyeri L ászióné Aha sár, Pataki Laiósné Eger. Nefn.es László Poroszló, Szabó Katalin Tiszavána. A könyve, két postán küldjük el, E. B. MAI műsorok: RÁDIÓ KOSSUTH 8.27 Bemutatkozik a Sport- robi. 8.37 Slágermúzeum. 9.33 Óvodások műsora. 10.05 Hétszínvirág. 10.40 Orosz és szovjet kórusmuzsika. 11.00 Változatok egy pályára. 12.35 Hétvégi Panoráma. 13.57 Népzene. 14.10 Filmzene. 14.44 Magya ' i szólva... 15.10 Egy Mátra vidéki nótafa. 15.26 Írók, gyerekek, irodalom. 15.44 Húszas stúdió. 17.12 Gulyás Dénes énekel. 17.38 Láttuk, hallottuk. 18.03 Kodály: Mátrai képek. 19.15 Operettdalok. 19.40 Az etruszk váza (r.-játék). 20.07 Bellini : A puritánok. 23.03 Zenekari muzsika. PETŐFI 8.05 Indulók fúvószenekarra. 8.33 Szopránáriák. 9.00 Nóták. 9.21 Nemzetközi magazin. 10.00 Zened élelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvűnk. 12.38 Népi muzsika. 13.15 Nőkről— nőknek. 14.00 Kettőtől ötig ... 17.00 Nem tudom a leckét. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Régi magyar dalok és táncok 18.54 Barangolás régi hanglemezek között. 19.12 Magnósok figyelem! 20.00 Régi nóta. híres nóta. 20.33 Embermesék. 21.32 Egy óra dzisessz. 22.32 Népdalok. 23.15 Zenés játékokból. SZOLNOK 17.00-iől 18.30-ig. Miskolc 17.00 Hírek, időjárás — 17.05 Kulturális körkép. Miskolc munkósmű velőd é- séért. Szerkesztő: Antal Magda —• A Miskolci Szimfonikus Zenekar műsorából — 17.40 Emberek, uitak, járművek. Sátoraljaújhely közlekedési helyzete. Szerkesztő riporter: Imreh József 18.00 Észak-magyarországi krónika — 18.25 Lap- és műsarelőzetes ... 9.00 Tévétorn«. 9.05 A természet válaszol. 9.15 Sunk, Vászja... és az ige. Munka. 9.35 Szünidei matiné. 16.30 Síugró Világ Kupa. ,17.45 Játék a betűkikel. 18.10 Délalföldi krónika. 18.50 Mindenki közlekedik ... 19.10 Tévétoma 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Delta. 20.20 Családi kör. 21.10 A vénassizonyok nyara (Tv- játék). 22.15 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.20 Cimbora. 19.10 Mindenki közlekedik... 19.30 Tv-hfcwdó. 20.00 Vörös és fekete (szovjet film). 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 Asszonyok, vendégeink a négy égtáj felől (dók. film). 21.50 .. . szóval. . . zene .. szóval... zene. MwsMih 1980. január 4., péntek 1 t