Népújság, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-17 / 13. szám
KEDD ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: j . .... I Washingtoni kardcsörtetés EZEKBEN A NAPOKBAN a washingtoni Fehér Ház, a külügyminisztérium és a hadügyminisztérium valóságos felbolygatott méhkashoz hasonlít. Elsősorban erről a három helyről irányítják azt a világméretű kampányt, amely minden józanságot sutbadobva, szinte csak a nekivadult indulatok — no meg a belpolitikai szempontok — alapján közreműködőket toboroz egy egyetemes szovjetellenes kampányhoz. Csöngenek a távolsági telefonok, amerikai diplomaták járják a különböző fővárosokat: az Afganisztánból eredő állítólagos „szovjet veszély” érvei nyílt amerikai gazdasági és politikai zsarolással érnek fék Igen. a világ a washingtoni kardcsörtetéstől hangos. A TASZSZ most volt kénytelen megcáfolni egy teljesen alaptalan UPI-jelentést, amely szerint „szovjet csapatösszevonások folynak az iráni—afgán határon”. Warren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes előbb a brüsszeli NATO-ülésen,- majd Bonnban és Párizsban igyekszik felzárkóztatni a bizony húzódozó nyugat-eürópai országokat, a gátlástalan amerikai kampány mögé. Pedig sokasodnak annak jelei, hogy Nyugat-Európában egyedül a hidegháborút kezdettől fogva önkéntes lelkesedéssel támogató konzervatív angol kabinet helyesli fenntartás nélkül a Washington által tervezett intézkedéseket. Ezt jelzi Carrington brit külügyminiszter közel- és közép-keloti tárgyalássorozata is. AMIT CHRISTOPHER Nyugat-Európában próbál, azzal kísérletezik az amerikai kormány egy másik különmegbízottja. Philip Habib Japánban — ugyancsak enyhén szólva vegyes eredménnyel. Ami a Washington által szorgalmazott gabonaembargót illeti. a világ egyik nagy gabonaexportőr országa, Argentína máris bejelentette, hogy a maga részéről nem szakítja meg kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval. Lord Killannin, a nemzetközi olimpiai bizottság elnöke pedig — természetesen — síkraszállt a moszkvai olimpia védelmében. Washingtonnak lépten-nyomon tapasztalnia kell, hogy harcias intézkedései még szövetségesei között is aggodalmat keltenek. Ez vonatkozik egyébként az Iránnal szemben tervezett katonai intézkedésekre is, amelyek között olyan veszélyes lépések szerepelnének, mint a Hor- muzi-szoros lezárása és a Perzsa-öböl fontos részeinek elaknásítása. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT senkit nem lepett meg Gromiko szovjet külügyminiszter keddi beszédének az a mondata, amely szerint ..számos olyan fejlemény következett be a nemzetközi politikában, amely az imperialista agresszív irányvona’ megjelenési formája”. Harmat Endre Nyugat-Európai állásfoglalások Párizs • Élesen tiltakozik a L'I-Iu manité hasábjain Marcel Zaidner, a Francia KP Központi Bizottságának tagja Carter elnöknek arra vonatkozó nyilátkozata ellen, hogy fenntartja a moszkvai olimpia bojkottjának lehetőségét. A francia kormánynak — hangsúlyozza Zaidner — világosan állást kell foglalnia. vissza kell utasítania az olimpia ellen irányuló előkészületekben való részvételét és el' kell hárítania minden akadályt a Francia- országhoz méltó színvonalon történő részvétel előtt. Bírálja a bojkott gondolatát a Le Figaró is. Meggyilkolni a sportot a nemzetközi politika oltárára dobott áldozatként hiábavaló lenne és semmiben sem változtatná bolygónk sorsán — szögezi le a lap. Afganisztán Á „nagy terv" füstbement ZÜRICH A Neue Zürcfler Zeitung keddi száma leleplező cikket közölt arról’ az imperialista tervről, amelynek célja az afganisztáni népi hatalom intervenció útján történő megdöntése, valamint Kabul és. más afgán nagyvárosok légide§szant egységek általi elfoglalása lett volna 1980 elején. A cikkből kitűnik, hogy Afganisztánon kívül fekvő kiképzőtáborokban az Egyesült Államok, Kína és más országok közvetlen anyagi, kiképzési támogatásával és fegyvei’szállítmányaival ellenforradalmi csapatokat hoztak létre: ezeket 1980 januárjában vagy februárjában repülőgépről dobták volna le Afganisztán fölött, azzal a céllal, hogy „végleg felszámolják a kommunista rendszert”. A „nagy terv” — így nevezi a svájci lap az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság elleni imperiaÁusztráliában tárgyal a japán kormányfő Ausztráliában tárgyal a .’apán kormányfő. A kénen Ohira Maszajosi Malcolm Fraser ausztrál miniszterelnök társaságában. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) r iljabb otromba NATO- koholmány Vlagyimir Goncsarov, a TASZSZ politikai hírmagyarázója írja. A napokban a nyugati reakciós sajtó nyilvánvaló su- galmazásra és a NATO propaganda-szerveivel összehangoltan újabb rosszindulatú kampányt indított, amelynek célja, hogy árnyat vessen a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolataira. Mint az elmúlt években már többször előfordult, az efféle. valóban fantasztikus koholmányok szerzői valamiféle jugoszlávellenes szándékot próbálnak a Szovjetuniónak tulajdonítani. A The Daily Telegraph című angol lap szerdai szerkesztőségi cikkében például olyan provokatív megállapítást enged meg magának, hogy ,.a NATO dolgozzon ki akciótervet arra az esetre, ha a Szovjetunió Jugoszlávia függetlenségét fenye- ge'né". Minden olyan állítás — hangzik a kommentár —, hogy a Szovjetunió „Jugoszlávia függetlenségét fenyegeti” durva provokáció és otromba hazugság. Mindazonáltal kétségtelen. hogy az országaink közötti együttműködés bőm- 1 asz tusára irányuló jelenlegi NATO-kísérletek épp olyan meddőnek bizonyulnak, mint a korábbiak. 1989. január 17., csütörtök Salvador Hosszú népi háború? JANUÁR ELEJÉN LEMONDTAK a tényleges hatalommal egyébként sem rendelkező, tétlenségre kárhoztatott salvadori kormány tagjai. A kabinet eddigi intézkedései — például a kávé- és a cukorkereskedelem államosítása, az agrárreform bejelentése, az el nem kötelezett külpolitikai irányvonal hangoztatása — dühödt ellenállást váltottak ki az oligarchiából és a hadsereg vele szövetséges tisztjeiből. E körök változatlanul mindent elkövetnek, hogy jobbra kormányozhassák az ország szekerét. Az ötmilliós közép-amerikai országban a múlt év őszéig ugyanúgy Amerika- barát diktátorok követték egymást, miht a szomszédos Nicaraguában. Az egyre erősödő USA- és diktatúra- ellenes tömegmozgalmak hatására azonban Washington latin-amerikai politikájának újraértékelésére kényszerült. A nicaraguaihoz hasonló forradalmi változásoktól tartva hajtották végre — amerikai segítséggel — 1979. októberében a ..megelőző hatalomátvételt” Salvadorban. A hatalmat Adolfo Arnol- do Majano és Jaime Abdul Guiterrez ezredes kétszemélyes juntája ragadta kézbe. A demokratikus pártok és szervezetek azonban hamar rájöttek, hogy becsapták őket: az országban nem demokratikus fordulat, hanem palotaforradalom játszódott le. Az amerikai forgatókönyv legfőbb célja világos vol't: kifogni a szelet a haladó erők vitorláiból, megelőzni a forradalmi folyamatot. Salvador latin-amerikai mércével mérve is a földrész egyik legelmaradottabb állama: monokultúrás mezőgazdasága a kávén, a cukron és a gyapottermelésen alapszik. A lakosság döntő többségét alkotó parasztok földéhségén aligha csodálkozhatunk: a népesség 91 százaléka a megművelhető földterületnek mindössze 23 százalékával rendelkezik. A többin, alig kétezer földbirtokos csalód osztozik. A . TÖMEGEK demokratizálási követelésére alakították meg a 22 tagú kormányt. A- kabinet azonban lényegében semmilyen intézkedést nem hozhatott önállóan: elképzeléseit a tényleges hatalmat kezében tartó öttagú juntával kellett jóváhagyatnia. Így a kormány elveszítette azt a csekély tömegbázist is. amelyet hivatalba lépésekor még magáénak mondhatott. Ezért érthető hogv egyes szervezetek (mint például a P0—70 ezer követővel rendelkező Néni Forradalmi Tömb (BPR) és annak fegyveres szárnya) a junta által alkalmazott erőszakra erőszakkal válaszoltak. Támogatták a parasztok földfoglaló akcióit, laktanyákat támadtak meg és rádió- állomásokat foglaltak el. (Az ő számlájukra írható a délafrikai nagykövet elrablása is.) A kommunista pórt és a hozzá közel álló demokratikus erők nem értenek egyet a gerillaszervezetek erőszakos akcióival, de azokat úgv ítélik meg, mint a tömegek jogos felháborodásának megnyilvánulását, Egyetértenek azzal az értékeléssel, hogy a tömegek követelését ma már nem lehet ígéretekkel kielégíteni. A közhangulatot egyébként jól érzékelteti, hogy Romero San Salvador-i érsek, (csak, névrokona a megbuktatott elnöknek) legutóbbi prédikációjában ismertette a hatalmat kézben tartó katonatisztek bűnlajst- romát, s követelte a bűnösök felelősségre vonását. A KATONÁK ezt kategorikusan visszautasították. Ekkor mondtak le a kormány polgári tagjai, a Népy Felszabadító Hadsereg — Farabundo Marti (FPL) elnevezésű baloldali mozgalom gerillái pedig elfoglalták a főváros hat rádióállomását. Nyilatkozataikban nemzeti felkelésre, ..hosszú népi háborúra” szólították fel Salvador lakosságát. Kanjó András lista intervenciót — a Szovjetunió segítségnyújtása következtében azonban „egyelőre” megvalósíthatatlanná tette. KABUL „Ha népünk meg nem dönti Hafizullah Amin uralmát. és a Szovjetunió nem nyújt segítséget a külső intervenció elleni küzdelmünkhöz, Afganisztán szuverenitása ás területi épsége súlyos veszélybe kerül” — jelentette ki szerdán a kabuli kormányzat közoktatásügyi miniszterasszonya, Anahita Ratebzad. Ratebzad asszony, aki az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Politikai Bizottságának is tagja, kommunista' pártlapok különtudósítói- nak és szocialista országokból érkezett más újságíróknak nyilatkozott. Megerősítette, hogy az ország ’egna- gyobb részén a muzulmán lázadók tömegével adják le a fegyvereiket a kijelölt központokban. Ezzel -egyidejűleg. a kormányzat erőfeszítéseket tesz, hogy tárgyalások útján rendezze mindazokat a vitás kérdéseket, amelyek Afganisztán és Irán, illetve Pakisztán között fennállnak — mondotta. Irán csökkenti olajtermelését Teherán, Tokio Irán kész a jelenleginek felére, napi 1,5 millió hordóra csökkenteni olajtermelését, ha Nyugat-Európa és Japán az Egyesült Államok nyomásának eleget téve, csatlakoznék a Teherán ellen irányuló gazdasági megtorló intézkedésekhez —, jelentette ki szerdán . ali Akbar Moinfar iráni kőolajipari miniszter. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy Irán minden olyan országtól megtagadja az olaj- szállításokat, amely Washingtonhoz hasonlóan gazdasági embargót léptet életbe. Moinfar előzőleg ilyen értelmű figyelmeztetést intézett külön Japánhoz annak tehe- ráni nagykövetén keresztül. Washington « Cyrus Vance amerikai külügyminiszter szerdán a The New York Timesben megjelent nyilatkozatában kijelen' tette, hogy a Szovjetunió afganisztáni szerepe „igen negatív” hatást gyakorolt a két nagyhatalom kapcsolataira és amerikai részről „határozott és tartós” válaszlépésekre készülnek. Ezek között említette Vance az olimpia esetleges bojkottját, amennyiben a Szovjetunió február közepéig nem vonja ki csapatait Afganisztánból. A külügyminiszter maga is elismerte azonban, hogy aligha van lehetőség a csapatkivonással kapcsolatos amerikai igények teljesülésére.* Damaszkusz: Hafez Asszad Szíriái államfő előtt szerdán Damasz- kuszban letette a hivatalos esküt a 37 tagú új kormány- Az új miniszterek közül 23 eddig még nem volt tagja a kabinetnek. Nincs változás a külügyi, a hadügyi és a tájé- koztatósügyi tárca élén. Megfigyelők ebből arra következtetnek, hogy Szíria külpolitikája és ezen belül a Washington szorgalmazta izraeli-egyiptomi különalkuvat. való éles szembenállás változatlan marad, és az új vezetés elsőrendű feladatának a belpolitikai reformok megvalósítását tekinti. Peking ,, A kínai sajtó cikkekben, kommentárokban és olvasói levelekben ostorozza azokat az előjogokat és kiváltságokat, amelyeket a különböző szintű vezetők élveznek. Érdekes és figyelemre méltó jelenség, hogy elsősorban a kínai párt veterán kádereit érintő támadás kezdeményezője és ösztönzője az ugyancsak veterán Teng Hsziao- ping pártalelnök és miniszterelnök-helyettes. New Orleans Harminc tonna, mintegy. 38 millió dollár értékűt mari- juanát foglaltak le kédden New Orleans közelében egy hajó fedélzetén. A kábítószer lefoglalásával együtt a rendőrség letartóztatta a hajó legénységének két középamerikai származású tagját. A hajó kapitányának síké'ült elmenekülnie. OPECpénzügyminiszterek Bécsben Becsben tanácskoznak az OPEC pénzügyminiszterei (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette szerdán délelőtt megnyílt Bécsben a kőolajexportáló országok szervezete (OPEC) tagországi p énzügy mi niszfe- reinek konferenciája. Az OPEC bécsi székhelyén megrendezett tanácskozáson a szervezet 13 tagországa közül 12 küldte el képviselőit. Irán pénzügy minisztere eddig meg nem nevezett okok miatt nem vesz részt az ülésen. A kuvaiti küldöttség vezetőjének elnökletével megnyílt tanácskozáson az OPECdiplomaták pénzügyi és devizális kérdésekről tárgyalnak, majd az előzetes értesítések szerint szó lesz a szervezet úgynevezett különleges segélyalapja tőkéjének kibővítéséről is. A pénzügy- miniszterek megvitatják a segélyprogramok odaítélési mechanizmusának reformját s várható, hogy az eddigi segélyalapból, OPEC-bankot hoznak létre. Az alap-4 milliárd dollárra tervezett tőkéjéből a fejlődő országok nagyobb beruházásaihoz nyújtanak pénzügyi segítséget. k *i I