Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-11 / 289. szám

Az első nap Eged Zita tarolt Áz Sz. Spartacusé a vándorserleg Molnár Vnna — képünkön — rendkívüli hajlékonyságával, színvo aias gyakorlataival, s a hazai mezőnyben talán legki­fejezőbb mozgásával Egerben is nagy közönségsikert aratott. Jubileumi ritmikus sport- gimnasztikai emlékverseny házigazdája volt — ezúttal tizedszer — az Egri Kolacs- kovszky SE szakosztálya. A kétnapos körcsarnoki ver­seny az utánpótlás-korúak színrelépésével indult. Szom­baton a serdülő I. osztályú­ak mezőnyében az egri Eged Zita valamennyi szeren az élen végzett, ezzel együtt természetesen az összetett­ben is. Itt az indulók rzáma 27 (!) volt. Az ifjúsági I. osztályban a várakozásnak megfelelően a bajnoki címet védő kazincbarcikai Mészá­ros Judit győzött ugyancsak magabiztosan. Vasárnap a felnőttek lép­tek küzdőtérre, az ő vetél­Az egyéni összetettben má­sodikként végzett Szabolcsi Juditnak dr. Abád Józsefné. az RSB elnöke adta át a díjat. kedőjüket Pusztai László, a megyei sporthivatal elnöké­nek ünnepi megnyitója ve- ze'te be. Megemlékezett a verseny névadójáról, a mun­kásmozgalom egri harcosá­ról, Kolacskovszky Lajosról és az MTSH nevében ván- dorserleget ajánlott fel. A Kolacskov'szky-vándorserleg elnyeréséért színvonalas küzdelem folyt, ezt biztosí- -otta az is, hogy a felnőtt bajnok. Kovács Györgyi ki­vételével Egerbe jött és be­mutatta gyakorlatait a sport­ág színe-java. A csapatel­sőséget — noha a meglepe­téshez mindössze 35 század pont hiányzott — a buda­pesti Szolgáltató Spartacus ,.A” együttese nyerte, meg­érdemelten. A Kolacskovszky-vándor- serleg védője: Sz. ^Spartacus (Patrik. Schluth, 'Bencsina) 101.05. 2. Egri Kolacskovszky (Szabolcsi. Rózsavölgyi, Eged) 100.85, 3. Kazincbarcikai Ve­gyész (Heiter, Mészáros, Priszter) 100.10 ponttal. Ke'emen Márta tanítvá­nyain)'. az Egri Kolacskovsz- kv SF élversenyzőiről any- nvit: Eged Zita jó formában versenyzett, amit bizonyít például, hogy a felnőttek mezőnyében is —, ahol ver- senyer kívül szerepelt —, hatodik lett volna összetett­ben Szabolcsi Judit mozgá­sén észrevehető volt a nem- icg kinevert sérülés, óvatos­ságát magyarázza, hogy ne­ki rövidesen Moszkvában kell válogatottként verse­nyezni. Eredmények. Serdülő l. o. (27 induló). Labda: 1. Eged Zita (Egri Kolacskovszky) 9,25. 2. Priszter (Kazincbar­cikai Vegyész) 9.20, 3. Szán­tai (Sz. Spartacus) 9,20. Ka­rika: 1. Eged 9,40, 2. Csuzi (Sz. Spartacus) 9,20, 3. Prisz­ter (KVSE) 9,20, . ... 6. Vass Anita (Egri Kolacskovszky) 9.00. Szalag: 1. Eged 9,25, 2. Priszter 9,20, 3. Bencsina (Sz. Spartacus) 9.20. ... 5. Vass 8,90. Egyéni összetett: 1. Eged Zita 27,90, 2. Prisz­ter 27,60, 3. Bencsina 27,40. Ifjúsági I. o. (17). Kötél: 1. Mészáros Judit (KVSE) 9.45, 2. Schulth (Sz. Spartacus) 9,05. 3. Balassi (Óbuda) 9,05, 4. Dancz Zsuzsa (Egri Ko­lacskovszky) 8.95. Buzogány: 1. Schluth 9,20, 2. Mészáros 9,15, ,3. Strausz (Sz, Sparta­cus) 8.90,. .. 6. Csank Judit (Egri Kolacskovszky) 8,80. Labda: 1. Mészáros 9,50 2. Schluth 9,05, 3. Csikós (OSC) 9.00. Szalag: 1. Mészáros 9,30, 2. Schluth 9,25, 3. Dancz 9,00, 4. Csank 8,95. Egyéni össze­tett: 1. Mészáros 37,40, 2. Schluth 36,55, 3. Balassi 35.60. Felnőtt I. o. (14). Kö­tél: 1. Molnár Anna (OSC) 9,45, 2. Fajt (Óbuda) 9,40, 3 A serdülök legjobbja Eged Zita volt (Szántó György felvételei) —4. Pelle (OSC) és Szirácz- ky (Óbuda) 9,35. Buzogány: 1. Molnár 9,60, 2. Sziráczky 9.55, 3. Szabolcsi Judit (Egri Kolacskovszky) 9,50. Labda: 1. Szabolcsi 9,60, 2. Molnár 9.55, 3—4. Fajt és Sziráczky 9,40—9,40. Szalag: 1. Molnár 9,60, 2. Szabolcsi 9,55, 3. Pel­le 9,35. Egyéni összetett: 1. Molnár 38,20, 2. Szabolcsi 37,95, 3. Fajt 37,40, 4. Pelle 37,35, 5. Sziráczky 37,25, 6. Petrik (Sz. Spartacus) 37,05. A verseny végén a jubi­leumi évforduló jegyében Molnár István, az Egri Ko­lacskovszky SE szakosztály vezetője Kelemen Márta ed­zőnek ajándékot adott át. Ugyancsak megköszönték tízéves, eddigi eredményes versenyzői pályafutását Sza­bolcsi Juditnak, a válogatot­tat a Siroki Vasas nevében Berta István ajándékozta meg. Értesítjük kedves vevőinket, hogy egri lerakatunk folyó év december 18—1980. január 3-ig valamennyi osztályon leJtárfelvételt tart. Kérjük kedves vevőinket, hogy megrendeléseiket december 15-ig küldjék meg lerakatunknak, hogy a megrendelt árukat legkésőbb december 29-ig kiszállíthassuk. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÖVIKÖT NAGYKER. V. Arany­vasárnap A FÜZESABONYI ÁRUHÁZBAN! 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL EGYES RUHÁZATI ÉS MŰSZAKI ÁRUK. KERESSE FEL KORSZERŰSÍTETT ÁRUHÁZUNKAT. MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNKNAK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! ÁRUHÁZUNK NYITVA: 9—13,00 ÓRÁIG. n. . Vé Felhívjuk vásárlóin figyelmét, hogy a TÜZÉP-telepeinken befizetett falazati anyag és betontermék MŰVI UTALVÁNYOK BEVÁLTÁSI' HATÁRIDEJE DECEMBER 31. Az év végi sorbanállás elkerülése érdekében kérjük, hogy a befizetést követő 72 órán belül szíveskedjenek az áru elszállításáról gondoskodni. » Érettségizett. német —angol nyelvtudás­sal, kereskedelmi, banki, pénzügyi és szállodai gyakorlat­tal, valamint mú­zeumi berendezői gyakorlattal rendel­kező házaspár ki­sebb szálloda veze­tését, vagy gond-, nokságát.. turis'taház vezetését. vagy gondnokságát, skanzen campingtá- bor vezetését, vagy gondnokságát vállal­ja 1980-tól. ..Szol­gálati lakás szüksé­ges” jeligére a bé­késcsabai hirdetőbe. INGAT­LAN Egerszalók, Kossuth u. 124. alatt családi ház eladó, vagv egri tanácsira cserélném. Érdeklődni Eger, Csokonai u. 55. __ R égi típusú 2 szoba- konvhás ház eladó. A telek úi ház épí­tésére alkalmas. Fü­zesabony.. Bocskai út 6. sz. Gyöngyöshalászon, a Vasút u. 29. sz. a’atti kétszobás, komfortos úi családi ház eladó 240 négy­szögöles kerttel. Ér­deklődni a helyszí­nen. Kazincbarcikai egy_ szoba + étkezős ta­nácsi lakásomat egri hasonlóra cserélném. ..Minden megoldás érdekel 026” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Garázs télre kiadó. Hatvan, Zöldfa _u.J>. Xagyrédén, Bartók B. u. 21. alatt csa­ládi ház 470 négy­szögöl területtel, fele málna, beköltözhető, en eladó. Érdeklőd­ni Nagyréde, Bartók B. u. 21. Bakos Jó- zsef.­Nagyrédén, Dobó u. 9. sz. alatti három- szobás, komfortos családi ház 470 négyszögöl kerttel beköltözhetően el­adó. Érdeklődni a helyszínen du. 16 órától, vasárnap egész nap. Bútorozott szoba fürdőszoba-haszná­lattal kiadó. Eger, Rákóczi út 26. fszt. 2. JÁRMŰ IR frsz. Lada 1200-as szgk. megkímélt: ál­lapotban sürgősen eladó. Érdeklődni Tárnáméra. Árpád u. 65. CG 1000-es Wartburg 1980 végéig műszaki vizsgáztatva, alkat, részként is olcsón eladó. Eger. Ka.Dó- malom 40. I 5. Ér­deklődni 16 órától. IE-s Tourist eladó. Eger, Universal Au. tószerviz, Montvai. IY 1200-as Zsiguli. 45 000 km-rel eladó. Bíró, Eger, Bajcsy- Zs._ 5*—7. Tel.: 13-817. C\r-os Wartburg fel_ újított állapotban el­adó. Te-efon: Eger, 11-155, munkaidőben. Zakar. ___________ T rabant szeméiy-gép­kocsi. IR rendszámú, 1981. IX. hóig mü- szakiztatva eladó. Zaja Dezső. 3262 Márkáz, Felszabedu­lás út 13. sz.________ F elújított IF frsz. Wartburg eladó. Jászárokszállás. Kis- faludi u. 44. Érdek­lődni egész nap. Zsiguli 1200—15011-a Moszkvics 408—412-es. Polski 1300—1500-as gépkocsik javítása, műszakiztatása. mo­tor generálj a vitása garanciával. Cím: Bóta Tibor autósze­relő mester. Gyön­gyöstarján, Hősök u. 11. VEGYES Németjuhász köly­kök NSZK import, szülőktől eladók. Többször győztes apától és kitűnő anyáktól, valamint egyéves szukák , fül­tetováltak. Tábi László, 3281 Kará- csond, Hunyadi u. 23. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, anyós és nagymama ÖZV. BŐT A IGNÁCNÉ KELEMEN MÁRIA 1979. december 9-én elhunyt. Temetése 1979. december 11-én 13.30 órakor lesz az egri Hatvani-temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JUHÁSZ ANTAL erdőfelügyelő életének 58-ik évében, rövid szenvedés után, december 8-án elhunyt. Temetése 11-én 13,00-kor lesz a makiári temetőben. A gyászoló család Egri Erdöfelügyelöség Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága édesanyánk' PELLE GERGELYNÉ 1979. december 8-án elhunyt. Temetése december 12-én 14 órakor lesz az egri Kisasszony- temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejt hetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk i KULCZYCKI KAJETÁN temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család , A Posta kéri= ünnepi küldeményeit* idejében és* pontos címzéssel adja fel! m M A

Next

/
Thumbnails
Contents