Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-11 / 289. szám
Telesport és nevetés NEM TELESPORT „vagy" nevetés, hanem: „és”. Es nem azért, mert a Telesport <5? KÉPERNYŐ ELŐTT Galgóczi Erzsébet színművét is az elmúlt héten mutatta be a képen látható Gobbi Hilda főszereplésével a televízió. A bemutató méltán sorakozik Galgóczi tévéforgatókönyvírói munkásságának értékei közé. megnevettetné a nézőt, szándékai szerint legalábbis sohasem, s nem mintha a .nevetés, a jó ízű kacagás oly mindennapos vendég lenne a televízió háza táján. A két fogalom ezzel az és-sel Ösz- .szekapcsolva az elmúlt hét tévékritikusi töprengései nyomán került egy cikkbe és úgy ide, az újságba. Szóljunk először a Telesportról, amelynek rajzos „szignálja” talán a legi'égibb a magyar televízióban, s amely nem egyszerűen régi volta, mint inkább témája, a sport miatt vált ki érdeklődést a nézők körében. De nem tetszik a Telesport, legalábbis nekem nem tetszik, s hogy miért nem, arra éppen az elmúlt héten jöttem rá. Mert érdektelen. Mert szenvtelen. Mert híreinek információs értéke — szerencsére azért nem mindegyiknek “ néha alig több a nullánál. Mert nemcsak szignálja, hanem a szerkesztési elképzelései is réginek, kimondom: ósdinak tűnnek, l’edig munkatársairól külön- külön ezt aligha lehetne elmondani. Vegyük hát elő a múlt hetet — példának csupán. Beszámolt a tévé többek között a vízilabda Szuper Kupáról, ám valahogyan úgy, mint az egyszeri tábornok, aki a kérdésre emígyen válaszolt: és hogy a mi veszteségeink milyenek? Azt, kérem, az ellenség mondja be... Hullottak a gólok, az FTC- gólok. de még egy jó szót sem kapott, nemhogy szépszámú góljaikból egyet is bemutatott volna, a spanyol együttest is megtisztelve, meg az igazságnak is helyet adva így — a Telesport. Ugyancsak a hét „szenzációja” volt *— vagy már nem is szennzáció? —, hogy Nyilasi állítólag egy csehszlovák csapathoz akar igazolni, s hogy ez nem is igaz, az viszont igaz volt, hogy keményen eljártak a szarkaökölvívókkal szemben és a jégkorongozók állampolgári fegyelmének megszilárdítása irányában is történtek lépéLiszt Ferencnek szobrot emelnek Szekszárdon, az egykori kedvelt pihenővárosában, a Liszt Ferenc Társaság helyi csoportja kezdeményezésére. Borsos Miklós R oss u t h -d í j as s zobrás z m ű OctíMMM 1959. december 11., kedd Vártam, hogy a televízió kommentál, kifejezi örömét, hogy keményen fellépünk, nem fejezi ki örömét, hogy még mindig nehézkesen lépünk fel, egyáltalán kritizál, bírál ebben a műsorban — mindebből azonban semmi, de semmi vélemény bem volt a képernyőn. Csak hírek, amelyek mire ide kerültek, megkoptak ékeik, azaz éppen a hír voltuk. Nem a hetenkint egyszer — nem a televíziós sportadásokról szólók, hanem egyértelműen a Telesport szokásos heti jelentkezéséről — érdeklődéssel várt és az érdeklődést felkeltő, vitára is késztető műsor után keltem fel a fotelból, hanem húszpercnyi majdhogynem érdektelenség után. Sport és érdektelenség? És mindez hétről hétre a képernyőn? ...ÉS A NEVETÉS. Talán már harmadszor láttam Norman Wlsdom En és a tábornok című komédiáját. A kisember a háborúban, a bürokrácia, sőt a katonakrácia a háborúban, meg a tökéletes hasonlóság — voltaképpen ismert sémák é.s mégis könnyesre nevettem magam. Űjra. Gondolom, a humor iránt kevésbé fogékony lelkekben is tanyát vert a devészt. kérték fel az életnagyságú mellszobor megalkotására. amelyet talapzaton állítanak fel a zeneköltő nevét viselő megyei zeneiskola melletti téren. A Liszt-szobor felállításának költségeire hangversenyeket rendeznek és bronz emlékplakebtet is árusítanak (500 forintért!. A Liszt- emlékplakettet Farkas Pál szekszárdi szobrászművész mintázta meg. (MTI) rű, a kitűnő színész esetlégéi, botlásai, remek játéka, s az elvállalt mese „komoly” kivitelezése nyomán. Teljesen felesleges lenne most ezt a filmet minősíteni, s voltaképpen nem is a filmről ejtek most szót, hanem csak az ürügyén. Fájdalmasan, sőt szívszomorítóan kevés a nevetés a magyar televízióban. Napokon, estéken keresztül ülhet az ember a képernyő előtt, hogy arcizma se ránduljon, Már ami a mosolyt illeti. Elöntötte a „művészet” a képernyőt, s mintha ebbe a művészetbe a kacagtatás és a kacagás múzsája még kaccintásnyi zugot sem kaphatna. Az Önök kérték időnkénti programjának a fele, ha nem több, a nevetést igényli, évekre, sőt immár évtizedekre is visszaemlékezve egy-egy sikeres és humoros' műsorra. Mert az emberek, akár még saját magukon is készek nevetni, ha tiszta szívvel, jó szándékkal nevettetni is akarják őket. Kedves Magyar Televízió, engedd nevetni Is nézőidet! II. A BETYÁROK UTOLSÓ UNOKÁJA A lány enni kezdett, két marokkal habzsolta a kenyeret, a paprikát, a szalámit. Különben is mindent falt, zabáit, legyen az út vagy egy- helybenállás. Már ezt a vitát is rég megette. Már nem is érdekes. Pedig lexikonnal is bizonyíthatná, hogy neki van igaza. Mindegy. Ügy érezte, már ezt az autót sem tudja többet elindítani. Valami hasadék keletkezett. Ahogy azokon a tengerparti köveken, amit lassan szétmállaszt a víz, először egy kis hasadék keletkezik. Hőtől, hidegtől, hullámoktól, széltől apálytól, dagálytól. Az embernek elég egy pillanat, s kész a rés, * beomlik a tenger. Pedig azt írta: végre jó lenne önmagunk lenni. A tenger nélkülünk csak pocsolya, csak velünk terebélyesedik végtelenné. Micsoda hülye szöveg. Most fal. Milyen szépek azok a tengerparti kövek. Ha felfordítod, utálatos vízibogarak másznak ki alóluk — akarta mondani, de nem tudta, hogy a lány mit fog válaszolni. Inkább nem beszélt. Játszott a beszéddel. — Nem tudsz lassabban enni? — Mi közöd hozzá? — Nem szeretem, ha habzsolnak. Nem érzed az étel ízét. zamatát. Te emiatt szeretkezni sem tudsz. Mindent elrontasz. Csak ugrálsz az ágyban, mint egy bazári majom. — Te meg mit ínyenc- kedsz? Te a világot is kéje- legve pusztítanád el. Megrágva minden falatot... — Jó lenne, ha megtanulnál táncolni. A férfi tudta, hogy erre a legbüszkébb a lány. Ahogy, vonaglik a diseó zenéjére, sek. Szobor Liszt Ferencnek Gyurkó Géza Norman YVisdom, mint alferegója, a náci tábornok Gazdag program, sok érdeklődő Régi hagyomány az, hogy hazánkban októberben rendezik meg a múzeumi és műemléki hónap eseménysoroza. tát. Ilyenkor mindenütt arra törekszenek, hogy a különböző korú és képzettségű emberek előtt szélesre tárják a kapukat, s megismertessék velük a múlt értékes örökségét. Ez a tisztes szándék vezérelte a Heves megyei szakembereket is, s ehhez mérten alakították ki a meglehetősen változatos kínálatot. A megnyitón Kracker János Lukácsra, arra a neves festőre emlékeztek, aki kétszáz esztendeje hunyt el Egerben. Érdeklődőben nem volt hiány, hiszen dr. Garas Klára akadémikus előadását mintegy kétszázan hallgatták meg. A jól megválogatott témáknak és az eredményes szervezésnek köszönhető, hogy valamennyi rendezvény vonzotta a közönséget. Hosz- sza.s szünet után végre ismét útjára indult a Művészet és Valóság című képző- művészeti vándorkiállítás. A mészvázak Világának titkait fejthették meg azok, akik megtekintették a vármúzeum klubtermében közszemlére tett anyagot, amelyet a gyöngyösi Mátra Múzeurrí gyűjteményéből válogattak Össze. Általában ötvenen- nyolcvanan' voltak kiváncsiak arra, hogy miként jutott Eger török kézre, hogyan élnek a magyarok Kanadában. Lényegében mindenki megtalálhatta a neki leginkább tetsző kérdéskört. Nem csalódtak a műemlékvédelem rajongói sem: a Mátra fővárosában és környékén erről tájékoztatták őket a felkészült muzeológusok. Ök elemezték a természet és a környezetvédelem megannyi feladatát is. Kozák Károly régész kalauzolta azokat, akiket a várfeltárás helyzete vonzott. A séta résztvevői bepillanthattak az Országos Műemléki Felügyelőség által végzett kutatások műhelytitkaiba is. A már említett előadások elsősorban a három városra, s néhány hozzájuk' közel- eső községre korlátozódtak. A jövőben — s ez nagyon helyes elképzelés — szélesíteni óhajtják a kört, hiszen a kisebb települések sem kerülhetnek ilyen szempontból hátrányos helyzetbe. A hónap sajátos színfoltja volt a megyeszékhely nevezetes Ráctemplomához tartozó ikonok bemutatása. Lapunk cikkek sorával kardoskodott azért, hogy ezek a ritka kincsek visszajussanak Egerbe. A jókora épületben több százan szorongtak, s érdeklődéssel figyelték Géczy Csabát, az OMF munkatársát, aki a híres festmények krónikájának jelentős fordulóit idézte. Később megtörtént a hivatalos átadás is: "az ünnepségen megjelentek a helyreállított ikonosztáz szépségében is gyönyörködhettek. Sokak számára jó hír az — az információt Bodó Sándortól, a megyei múzeumi szervezet igazgatójától kaptuk —, hogy decemberben bárki megnézheti ezt a nem mindennapi látványosságot. A szakemberek egyébként törlesztettek egy régi adósságot is: a templomban fellelhető páratlan értékeket gondosan jegyzékbe vették, leírták, s az iparművészeti Múzeumnak javasolták, hogy védett együttessé nyilvánítsa. Az idén is jutalmazták a néprajzi, a nyelvjárási, a történeti tárgyú dolgozatokat. Azt szeretnék, ha a jelenleginél jóval többen vállalkoznának gyűjtő munkára, s az így szerzett tapasztalatok összegzésére. A megyei pártbizottság kezdeményezésére összehívták azokat, akik szűkebb pátriánkban történettudományi kutatásokkal foglalkoznak. A program célja az volt, hogy azonos elveken alapuló gyakorlatot teremtsenek, s kiiktassák a ma még meglévő átfedéseket, Megállapodtak abban is, hogy a műhelybeszélgetések folytatódnak, s ezek révén idővel elérhető az eddig feldolgozatlan területek elemzése. Kellett ez az újszerű megközelítés, hiszen ezen a téren is csak következetesen haladva lehet előbbre jutni. Az egész hónapot jellemezte az az egészséges törekvés, hogy a múzeumok egyre kö; zelebb kerüljenek a munká* sokhoz, a tanulókhoz, az értelmiségiekhez, a fiatalokhoz és az idősebbekhez. Va* lamennyiük sajátos igényeire gondoltak a tervezés során, Ezért hirdettek Gyöngyösön pályázatot a néprajzi és a helytörténeti búvárkodásra, emiatt rendeztek hangversenyeket az Egri Képtárban és a mátraalji városban. Ezt szolgálta a Tájak—Korok-—Múzeumok mozgalom népszerűsítése. Eredményes munkálkodásáért mintegy ötven megyei résztvevő vehette át az aranyjelvényt. A kétségtelen siker igazolására csak egyetlen számadatot említsünk meg: októberben hatvanezer látogató tekintette meg a kiállításokat, ennyi érdeklődő jelent meg a különböző rendezvényeken. A jó ötleteket a hétköznapok folyamán is kamatoztatni óhajtják. Azt akarják, hogy az eddiginél jóval többet nyújtsanak az embereknek. Ezért növelik még ebben az évben a kiállító tereket. A természetrajzi gyűjteményt a Dobó utca 18. szám alá költöztetik, így bővítik a raktárakat, s felszabadíthatják a gótikus palota földszintjének egy részét. Hatvan-Nagygomboson egy épületet szereztek, ahová nemcsak helyi, hanem egri anyagot is elhelyezhetnek. •Jól haladnak az új történeti állandó kiállítás előkészítő és rendezési munkálatai : azaz jövőre újdonságok regimentje várja majd a hazai és a külföldi turistákat. Egyre hatékonyabb együttműködést alakítanak ki más múzeumokkal. A-' borsodi kollégák bekapcsolódnak A Bükk világa című természetes történettudományi, néprajzi és régészeti kutatási programba. Ebből az érdekes témakörből előadások sora hangzik majd el a miskolci stúdióban. Mindez arra utal, hogy a kapukat valóban szélesre tárták: csak be kell lépni rajtuk... Pécsi István behunyt szemmel, s mintha levegő után kapkodna a karjaival, markával. Csípőjét, mint valami tehetetlen bolyát ingatja a kobaltfényben. Dühös lett, amikor észrevette, hogy tánc közben megszűnik a lény számára, aki csak a zenére figyelt meg-megrebbenő szemhéjakkal. Vagy inkább csak saját magára, ahogy most eszik, tömpe és vastag ujja- in végigfolyik a zsír, az ezüstgyűrűk között eléri kézfejét. Akkor volt először mérges. A tizenhatodik emeleten a diseó szünetében vette észre: aki most mellette ül, akármiről beszél, csak a kis ügyeit, érdektelen élményeit szajkózza. Autóstop. Mit mondott a papa, mama? Mit veszített el gyermekkorában, aztán később, de vesztesnek soha nem érezte magát. Valamelyik hentergés után mondta a lány: én vagyok a betyárok utolsó unokája. Szép volt. Gyerekesen szép a teste, arca, melle. Elhitte, hogy valamelyik bakonyi betyár utolsó leszármazottja a lány. Erdők és ösvények unokája. Nem a betonutaké, az agyonunt sztrádáké. Nem az emeletes házaké, a lökdösődéseké, az irigykedéseké. Valami rés keletkezett. Ahogy a visszapillantó tükör szétvágja az előtte elterülő teret, s fekete keretével fölvillantja a mögötte lévőt, az elhagyottat, ami végül is soha sem marad el egészen, ö tükörerdőkben lakott, a lány valódi fák között. Ó szüntelen meggörbítette a tükröket, hogy lásson, a lány csak kinyitotta szemét. Neki a tenger hullámai is tükrök voltak, a lánynak fölhabzó létezés. Szakadék nyílt az esőben, messze a tenger felett, a tizenhatodik emeleten. , Fölszállt, mint a buborék' gyengeségeitől és gyávaságaitól is. Valamit mondott a lánynak. De két napja nem jutott őszébe az a simogatás, amivel sérteni is tudott. S váratlanul fölállt az asztaltól a lány. Otthagyta. Félbe maradt idejével, s a tenger kettétört idejével. Körülnézett, van-e szabad nő, de a másik pillanatban már tudta, hogy ez semmi. Félbeszakadt idejével hiába lép oda valakihez, hiába szorítja magához öncsalásait is. Idegesek voltak, nem tudtak miről beszélni. A lány bőre begyulladt, kenőcsöket kent magára, ezt is utálta. Talán csak azért, mert a lány büszkélkedve kérkedett: az ő bőre nem kényes. Még a kenőcsök alatt is ezt hajtogatta. Akkor érezte meg, hogy már vitatkozni sem érdemes. Ez alá a bőr alá nem kerülnek szavak. S ez a bőr csak a mértéktelen és hülye napozástól gyullad be, az eszmékre érzéketlen. Pedig szép bőr. Kemény, rugalmas, fél vad. Csak vászoning kellene rá, zsákruha. Nem fodros és rafinált szoknyák. Ki kellene fosztani ezt a nőt. Két kézzel, a fejétől a talpáig. Még ha közben ő semmisül meg akkor is. De reménytelen, ellopkódni az ő fáit. az ö erdejét, az ő tisztásait. így indult útnak. De reménytelen, nincs elhagyott hintó, csak ez a benzingőzös Zsiguli, nincsenek betyárok, csak útszéli rendőrök büntetik meg. ha véletlenül átlépi a záróvonalat. Csak két külön börtöncella van, amelyben a kisasszony zabái, nyitott szájjal. néha észrevenni hátul betömött fogát is. S mellette egy másik cellában a betyár gyomorbajjal és máj- zsugorral. A következő börtöncella a kocsi, aztán az út, aztán a tenger, de mindez megfordítható. lehet, hogy a tenger a legkisebb börtön, s a csámcsogás a legnagyobb. Ellustul a kéz, az erekben elfárad az izgalom. A mellnek, tengernek, ágyéknak nincs horizontja. Csak önindítózás van. Csak fölber- regés és továbbrohanás. Örült öngerjesztés. A lány ránézett, miután kidobálta az ablakon a szalámivéget, a kenyérhéjat, a papírokat. Ránézett azzal a félig fennakadt,' félig meleg, félig barna szemével. Mosolygott. A férfi visszafogta szavait, hiába beszélne. Nincs más út, csak hazáig, ahol több részre szakad a félbe- tört idő is. A betyárok utolsó unokája nem lázad fel. hanem beleéli magát a világba. elfogy, .szélmorzsolódik, mint a tengerparti kövek. Szétnyílik, akár a kagylók, gyönyörűen és bűzösen. Elhagyja majd a fákat, ösvényeket, s úgy marad abba a faluvég, a dac szemében, mint a következő kilométer. (VEGE)
