Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-30 / 304. szám

r VTLÄG EROLETARJ AI, EGYESÜLJETEK! ,J¥p/i ujtau AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 304. szám ÁRA: 1,20 FORINT ' 1979. december 30., vasárnap Korszak­váltás Ti udrri mór tudjuk, hogy nehéz idők elé­be nézünk. Ebben-abban már érezzük is. Értjük is, hogy az eddigiekhez képest új, más gyakorlatra van szükség. Csakhogy, az ed­digiek túl mélyen ra­kódtak már le tudatunk­ban. Termelj ma töb­bet, mint tegnap — mozgósító erejű jelszó volt ez. A százszázalékos terv­teljesítés pedig hovatovább inkább számított szégyen­nek, mint dicséretesnek. Ma már mindenképpen külön korszaknak kell te­kintenünk gazdaságépítő munkánkban azokat az éveket, amelyekben a tel­jes foglalkoztatás megte­remtése, s ebből követke­zőleg az üzemek vidéki te­lephelyeinek szaporítása állt a gazdaságpolitika homlokterében. Megtehet­tük, mert volt munkaerő, amennyi kellett, s a terme­lésben könnyen szerezhet­tünk olcsó energiát, nyers­anyagot. Az említett korszakvál­tás tulajdonképpen a ne­gyedik ötéves terv utolsó, két esztendejében követke­zett be, s bár gazdasági rendszerünk, még inkább árrendszerünk sajátosságai falként fogták föl a világ­gazdasági korszakváltás káros következményeit, itt­hon is látnunk, éreznünk, tapasztalnunk kellett, hogy váltanunk kell. Alapvetővé és döntővé váltak a haté­konyság, a termelékeny­ség és a gazdaságosság. Az ötödik ötéves terv in­dításakor tehát a korszak- váltás nem a küszöbön állt, nem kopogtatott, hanem itt volt, átitatva mindennap­jainkat. Ezt tükrözték a pórt Központi Bizottságá­nak napvilágot látó hatá­rozatai is, amelyek a ter­mék-szerkezetváltást, a ha­tékonyságot, a termelé­kenység növelését, a mun­kaidőalap jobb kihaszná­lását, s egyáltalán a tarta­lékok feltárását — köztük például a munka- és üzem- szervezés korszerűsítését — sürgették. A gyakorlat azonban — valljuk be — nagyon keve­set és nagyon lassan vál­tozott. A késlekedés okát kutatva, aligha lenne cél­ravezető felelősök után ki­áltanunk. Legfeljebb, ha egymásra mutogatnánk. A korszakváltás megtörtént. Ám, ami volt, túl mélyen rakódott le a gyakorlat után baktató tudatunkban. A korszakok változását a szemléletátalakulás rend­szerint fáziskéséssel követi. Nagyon sok múlik azon, hogy ez a fázis mennyire nyúlik el. Mikorra érik meghatározóvá, természe­tessé tetteinkben, gondol­kodásunkban mindaz, ami néha még most is — konk­rét tartalom híján — üre­sen cseng fülünkben: a minőségi munka, a min­den piacon haszonnal ér­tékesíthető termék, a telje­sítmény és a bér szoros összefüggése, anyag- és energiatakarékos termelés —, vagyis mindaz, ami az új korszakot jellemzi. Amely nemcsak a szemlé­letünket formálja át, ha­nem jövőnket is alapozza. (K. E. P.) Iparágak év végi összegezése Túlteljesítés a bányákban, mérsékelt növekedés a gépiparban, exportsiker a kohászati üzemekben Az 1979-es év vállalati mérlegbeszámolóira néhány hetet még várni kell, az előzetes adatok azonban többnyire már ismertek, A BÁNYÁSZOK kiemelkedő eredménnyel zárják az esztendőt: a nép­gazdaság kérésének megfele­lően, az ország energiamér­legének javítására félmillió tonna szenet termeltek ter­ven felül, s összesen 25,7 millió tonna szenet küldtek a felszínre. A geológiai ne­hézségek néhány vállalatnál a vártnál nagyobb akadályo­kat idéztek elő. Itt fokozott erőfeszítések árán sem tud­ták a tervét teljesíteni, má­sutt viszont, főként az orosz­lányiak, a borsodiak és a mátraalji külfejtés dolgozói vállalásaikat is túlteljesítet­ték, jó néhány szabad nap­juk feláldozásával. Az év el­ső 11 hónapjának adatai sze­rint a szén fűtőértéke is el­éri a tervben megszabott szintet. A bányászok felké­szültek arra, hogy jövőre folytatják a kongresszusi és a felszabadulási munkaver­senyt, az idei terv túlteljesí­tésével párhuzamosan újabb munkahelyeket készítettek elő, s ezzel a jövő évi sike­rek lényeges feltételét is meg teremtették. A GÉPIPAR — a belföldi igények csök­kenésének hatására — várt­nál valamivel mérsékelteb­ben növelte termelését, de így is 4,1 százalékkal gyár­tott többet, mint tavaly. A struktúraváltás kibontakozó folyamata fejeződik ki ab­ban, hogy az átlagosnál len­dületesebben fejlődött a mű­szer- és a híradástechnikai ipar, megelőzve a villamos­gépek és a közlekedési esz­közök gyártásának növeke­dési ütemét. Az exportban is lényeges különbségek alakultak' ki a vállalatok kö­zött. A minisztérium kedve­zőnek ítéli meg egyebek kö­zött az Egyesült Izzó, az Ikarus, a Medicor Művek és hűtőgépgyár exportmunká­ját, kevésbé volt eredmé­nyes a Ganz-MÁVAG, a Videoton és a Hajdúsági Iparművek. Megkezdődött, bár még lassan halad a gazdaságtalan, korszerűtlen termékek gyártásának visz- szaszorítása, a következő években is ez marad az egyik legfontosabb feladat. Hasonlóképpen sok még a tartalék a termelékenység emelésében, jóllehet az idén történt előrelépés. A terme­lés 4,1 százalékos növelését a tavalyinál 1,8 százalékkal kisebb létszámmal érték el, vagyis a termelékenység a tervezettnek megfelelően, mintegy 6 százalékkal javult. A VASKOHÁSZAT idei legfőbb eredménye, hogy hengereltáruiból re­kordmennyiséget, 900 ezer tonnányit exportáltak, még­pedig a korábbinál kedve­zőbb áron. Ugyanakkor a belföldi ellátás is általában kiegyensúlyozott volt, ami­ben az is közrejátszott, hogy megrendelőik csökkentették korábban felhalmozott ma­gas készleteiket, s így az idén a vártnál kevesebbet igényeltek. AZ ÉPÍTŐIPAR dolgozói az idén 45 milliárd forint értékű új lakással és a lakóterületekhez1 szorosan kapcsolódó létesítménnyel gazdagították a nemzeti va­gyont. Mintegy 300 ezer em­ber költözhetett új lakásba, s a csaknem 7 milliárd fo­rintos, meggyorsított lakó­házfenntartási program tel­jesítése 18 ezer régi lakás felújítását és 7 ezernek a korszerűsítését eredményez­te. Budapesten az előirányzót); 12 ezer 'helyett 12 400 új la­kást építettek az ÉVM vál­lalatai. A fővárosban és a megyék nagy részében is ja­vult az építésben részt ve­vők együttműködése, az építési területek előkészíté­se, így az átadások a koráb­binál egyenletesebbek vol­tak, kevesebb hiányt kellett utólag pótolni. Különösen a Borsod, a Veszprém, a Fe­jér, a Győr, a Hajdú, a Ko­márom és a Tolna megyei ÉVM-vállalatok munkája vált egyenletesebbé, s javult a minőség. Az idén — az eredetileg számítotthoz képest — va­lamivel kevesebb magánla­kás épült, a jövőre kezdődő építkezésekhez ugyanis már az idén sok anyagot és sze­relvényt előre megvásárol­tak, s az így keletkezett el­látási gondok késleltették a félkész épületek befejezését. India élénken ügyel Afganisztánra Kabulban szombaton be­jelentették, hogy az Afga­nisztáni Demokratikus Köz­társaság új kormánya afgán állampolgárokat bocsátott szabadon a börtönökből — köztük az Afganisztáni Né­pi Demokratikus Pórt tag­jait, katonákat és polgári személyeket, munkásokat, parasztokat, muzulmán val­lási személyiségeket, akiket Hafizullah Amin parancsára törvénytelenül tartóztattak le és ítéltek el. Afganisztánban nyuga­lom van, az afgán szabadsá­gért küzdő hadsereg és a kormány teljes mértékben ura a helyzetnek — jelentet­te szombaton a kabuli rá­dió. India élénk figyelemmel kíséri az afganisztáni fejle­ményeket és értesüléseit sa­ját kabuli képviselőitől szer­zi be — mondotta az újság­íróknak az indiai külügymi­nisztérium hivatalos képvi­selője szombaton egy Űj- Delhiben rendezett sajtókon­ferencián. Az újságírók kérdéseire válaszolva a hivatalos kép­viselő hangsúlyozta, hogy aVnennyiben a Szovjetunió a-z afgán vezetők kérésére tette meg az ismert lépése­ket, úgy ez nem jelenti az el nem kötelezettség elvei­nek megsértését. Minden országnak joga, hogy vég­szükség esetén más állam­hoz forduljon segítségért az ENSZ alapokmánya 51. szakaszának értelmében. a Gagarin Hőerőműben t Egy sikeres esztendő számvetése Jutalom a jó munkáért: Bótli Bélától veszi át Bakos Tibor, a szállítási üzem dolgozója Büszkén hallgathatta a meghívott mintegy kétszáz dolgozó Bódi Béla vezér- igazgató értékelő szavajt a Gagarin Hőerőmű Vállalat szombatom reggel rendezett munkásgyűlésén. Sikeres esztendőt zárhat a kollektí­va, egyedülálló teljesítmé­nyével: alaposain túlteljesítet­ték a tervükben megszabott villamos energia-termelést, miközben gyors és jó minő­ségű munkával végrehajtot­ták a IV. blokk teljes re­konstrukcióját. A munkásgyűlésen ott voltak a Villamos Művek Tröszt és a társcég, a Thorez Külfejtéses Bánya­üzem vezetői, jelen volt a vendégek között ^ Zsirka László, a gyöngyösi járási, pártbizottság titkára, aki nemrég még a hőerőmű pártbizottságát irányította és Palcsó Pál, a megyei pártbizottság munktársa is. Az erőmű dolgozói év közben mint bűvös számot emlegették a 4,2 milliárdot. Ennyi kilowattóra energia termelését határozták él, amikor a legutóbbi munkás- gyűlésen,. augusztusban fel­ajánlásokat tettek a párt- kongresszus és hazánk fel­szabadulásénak jubileuma tiszteletére. Ez a vállalás az év utolsó napjaira maradék­talanul teljesül! E teljesítmény értékét igazán csak a szakmában dolgozók mérhetik le, de a kívülállók a fogyasztók is érzékelhetik jelentőségét,, hiszen ma már lassan leg­drágább kincsünk lesz az energia. A blakkrekon- strukció munkáinak nagysá­gát is érzékeltetik a követ­kező számok: 170 kilométer a beszerelt csövek hossza, több mint 15 ezer hegeszté­si műveletet végeztek el a 130 millió forintos költségű beruházás 152 napja alatt. Miközben ezekről a sike­rekről szólt a vezérigazgató, 'említést tett a jövő eszten­dő feladatairól is, amelyek nyilvánvalóan az ideinél is nagyobbak lesznek. Már nem a 4.2, hanem a 4.3 milliárd lesz a „bűvös s ám”, amelynek eléréséhez el is készült a vállaláster­vezet a kongresszusi mun. kaverseny második szaka­szára. Készletcsökkentés­sel, a költségeiben több mint 16 millió forintos meg­takarítással, társadalmi mun­kaakciók szervezésével igye­keznek hírnevükhöz méltón versenyezni jövőre is a hő­erőmű dolgozói. Természete­sen munkájuk sikere nagy­ban múlik a velük szorosa n együttműködő külfejtései bánya dolgozóinak helytál­lásán. A Thorez-bámya az idén több mint 7 millió tonna lignitet termelt és jó szervezéssel a korábbiaknál egyenletesebb minőségben adta azt át a hőerőműnek. Az együttműködés javításá­val még nagyobb eredmé­nyeket érhet el a népgazda­ság oly fontos ágazatában dolgozó két vállalat — töb­bek között ezt hangsúlyozta feszólalásában Kálomista Imre, a Thorez-bánya igaz­gatója is. Bár a vállálástervezetet a januárban sorra kerülő bri­gádgyűléseken vitatják majd meg, a felszólalók kö­zöttük hírneves brigádok vezetői tettek javaslatokat a jobb, eredményesebb munka érdekében. Jövőre is tervez­nek blokfcrekomtsirukciót, újabb feladatok adódnak a hulladékhő hasznosítására; sokrétű tennivalókkal kell megbirkóznia jövőre is 1300 tagú kollektívának, amelynek jó munkáját a legutóbbi ágazati aktívaér­tekezleten külön is kiemelte Simon Pál nehézipari mi­niszter. A helytállás jutalma volt a munkásgyűlés végén kiosz­tott mintegy 420 ezer fo­rint, amelyet a munkaver- senyben élenjáró kétszáz dolgozó kapott. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa szombaton ülést tartott. Az Elnöki Ta­nács az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése és az igazságügyi szervezet to­vábbi egységesítése érdeké­ben — törvényerejű rende­lettel módosított egyes pol­gári eljárásjogi szabályokat. A földre vonatkozó tulaj­don- és használati viszonyok terén az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatokat fi­gyelembe véve az Elnöki Ta­nács kisebb mértékben mó­dosította a. mezőgazdasági rendeltetésű földek védelmé­ről. a földtulajdon és a föld- használat továbbfejlesztésé­ről szóló törvényeket, to­vábbá a tartós földhaszná­latról szóló törvényerejű ren­deletet. Az elfogadott törvényerejű rendeletek 1980. január 1-én lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács bírákat mentett fel és választott meg, végül egyéb, folyamat­ban levő ügyeket tárgyalt. (MTIj A munkásgyűlés hallgatósága , (Eotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents