Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-18 / 295. szám

Boldogságos

pokoljárás

E SOROK ÍRÖJA mindöszsze névben rokon a Faustul doktor boldogságos pokoljárása című mű szerzőjével. Gyurkó László-val mégha a címzésben néha össze is tévesztik vele. Igaz. őt velem .soha. Mindennek elői^bocsá- tásóra azért volt szükség, nehogy rokoni — • legfeljebb név rokoni — elfogultsággal vádoljon az olvasó, amikor a Nyitott könyv programja keKÉPERNYŐ

ELŐTT

relében Gyurkó László e műve került a képernyőre és az ezt méltató sorok e papírra. Pontosabban e műnek egy részlete, amelyben, mint oly közhelyszerűen írni és mondani szokták, cseppben tengerként ott rejtezett az

Bitskey Tibor és Horesnyi László

Hegemlékezések Kodály Zoltán születésének évfordulóján

A fővárosban vasárnap három eseménnyel emlékezlek meg Kodály Zoltán születésének évfordulójáról. '

Délelőtt a Kodály Körön- dön levő emléktáblán helyezték el a magyar, illetve a nemzetközi Kodály-társaság, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kodály Zoltán tudományos diákköre koszorúit. Az ünnepségen Bónis Ferenc, a Zeneművészeti Főiskola tanára mondott beszédet, majd az Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa Kodály-dalokat adott elő.

Délután a Farkasréti temetőben Kodály Zoltán síremlékénél tartottak megemlékezést. Elhelyezték a magyar, illetve a nemzetközi Kodály Intézet koszorúját, s a hozzátartozók, a tanítványok és a tisztelők virágait.

Este a Zeneakadémián emButi István

festőművész

síremléke

A három évvel ezelőtt elhunyt Buti István festőművésznek, a volt szocialista képzőművész csoport tagjának síremlékét hétfőn avatták fel a rákoskeresztúri újköztemetőben. A csoport tag- jai. a két világháború közötti időszakban alkotó szocialista művészközösség nevében Farkas Aladár szobrász, Munkácsy-díjas érdemes művész méltatta Buti István művészetét. A síremlékre koszorút helyeztek el a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja nevében.

(MTI)

ÁSVJ. december 18-, kedd

lékhangversenyt rendeztek Kodály Zoltán születésének évfordulóján. Csajbók Terézia és a KISZ Központi Művészegyüttes énekkara, valamint a MÁV Szimfonikusok a Galántai táncok, a Két zenekari dal, a Háry János szvit és a Budavári tedeum című műveket adták elő.

(MTI)

egész mű, de az alapgondolata mindenképpen.

Gyurkó László majd hatszáz oldalas könyvében egyetlen hős — Szabados György — életén keresztül vázolta fel társadalmunk elmúlt h^rom évtizedet Vállalván és hirdetvén abba vetett hitét és bizodalmát, hogy igenis nem kell annak po- ko'ra menni, aki dudás akar lenni. S ha igen. hát lehet boldoTsános is. az embertelenség közben is emberi, a belel,iesül-eflenségben is teljesült pokoljárás.

..... — én úgy vélekedem, — mondja a regény utolsó sorában az író — védencem élete voltakénnen boldognak volt mondható...” Az volt-e vagy sem. optimista-e Gvur- kó. vagy csak egy madáchi mondat ez az emberi élet értelméről? — az mór a regény és a regényt méltatok dolga. Az enyém, hogy arról írjak, mint volt sikeres az önállónak, kerek egésznek ható részletek kiválasztása és képernyőre vitele, mint lett fordulatos, cselekményekben és érzésekben is gazdag, színészi játékban emlékezetes Gaál Albert ín- venciózus rendezése nyomán Gyurkó László regényének tév*vái<to7<»ta.

szándékosán írtam,

hogy tévéváltozata. Mert bár. mint jeleztem fentebb, a harminc- évet átfogó, szélesen hömpölygő regényből és hősének életéből most csak egy részlet villant fel. s bár nem tartom lehetetlennek, hogy majdan „bővebben” is, akár tévésorozatként is viszontláthassuk Szabados György történetét — mégis öntörvényű, egésznek ható alkotás került a képernyőre. A jeles színészi alakítások között örömmel láttuk új arcként a régi színészt. For- gách Kálmánt, és Pap Vera is bebizonyította, hogy nem egy évre felfedezett művésze ő a hazai színészetnek. Megkapó alakításával sokáig emlékezetes „kettőst” jelentett Bitskey Tiborral. Má- nyai Zsuzsa, Horesnyi László, Sinkovits Imre, Szegedi Erika és a többiek, nem egyszerűen eDizódistái voltak e játéknak, hanem a játék egyes epizódjainak valóságos főhősei.

Gyurkó Géza

Megalakult a Magyar Népművelők Egyesülete

Fórum, műhely a közművelődés gyakorlati és elméleti dolgozóinak

Az alapszabály és a program elfogadásával, a 35 tagú elnökség, valamint az ellenőrző bizottság megválasztásával vasárnap befejezte munkáját a Magyar Népművelők Egyesületének alakuló közgyűlése. A budapesti Kertészeti Egyetemen szombaton megkezdődött' tanácskozás második napján a résztvevők plenáris* ülésen folytatták az egész társadalmat átfogó közművelődési program végrehajtásán

munkálkodó szakemberek tennivalóinak megvitatását.

Az alakuló közgyűlésen kialakult élénk vitában a hozzászólók gyakorlati tapasztalataik alapján az eredmények mellett a továbblépést akadályozó gondokat is érzékeltették. A többi között rámutattak: sok helyütt még nem mérték fel a köz- művelődésnek az élet minden területére ható fontos szerepét, s ezért a népművelők egy részének — főként a kisebb településeken — az

előítéletekkel, a közömbösséggel is meg kell küzdeniük. Az anyagi javak esetenként túlburjánzó hajszolása sem szolgálja a tudás, a műveltség társadalmi presztízsének erősítését. Az egyesület mind a népművelők körében, mind az egész társadalomban tovább kívánja erősíteni az egységes köz- művelődési szemléletet. Ennek érdekében szorgalmazza az anyagi és szellemi energiák összehangolását, a köz- művelődési. az oktatási és sportintézmények együttműködésének javítását.

Tagjainak fórumot teremt szakmai álláspontjuk ismertetésére, felkarolja az új kezdeményezéseket, az országosan is hasznosítható tapasztalatokat, javaslatokat, kísérleteket. Ezzel is hozzá kíván járulni a közművelődést érintő állami és társadalmi intézkedések előkészítéséhez.

A Magyar Népművelők Egyesülete első elnökévé

Gyarmati Kálmánt, a debreceni Művelődési Központ Állami-díjas igazgatóját vó-j lasztották.

‘ A tanácskozáson részt vett és felszólalt Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes, aki az alakuló közgyűlés befejezése után rövid nyilatkozatot adott az MTI tudósítójának:

— A következő időszakban a közművelődési tevékenységben -még tovább nő a társadalmi erők összefogásának szerepe. Ennek egyik jele a Magyar. Népművelők Egyesületének megalakulása, s az elfogadott program, amely a közművelődést szolgáló tervezői, végrehajtói tevékenységet még szélesebb alapra kívánja ^helyezni. A Kulturális Minisztérium üdvözli az egyesület életre hívását, s minden segítséget megad a népművelőknek, s rajtuk keresztül az egész társadalmat érintő munkához. (MTI)

Emlekalbum

A negyedszázados Gyöngyösi Játékszín műsora

Ugyancsak nehéz feladatra . vállalkozott a fennállásának negyed százados jubileumát ünneplő Gyöngyösi Játékszín, amikor Emlékalbum címmel részleteket mutatott be a huszonöt év alatt játszott színpadi művekből.

Mert minden albumnak, amely a múlt idők akkor-volt kedves eseményeit őrzi képekben, van egyfajta tulajdonsága. Főként- az érdekelteknek szép, érdekes és szívet melengető a sok-sok relikvia, amely látszólag csak egy fénykép, egy plakát, egy szereposztás vagy egy bármiféle tárgy. Akinek azonban ezekhez testi-lelki gyöterel- mei, erőfeszítései és sikerei kapcsolódnak újra átélhető valóságként, az minden tárgyat, képet, plakátot egy kicsit az élete darabjának tart.

Szóval: egészen más valakinek megmutatni, olyannak, aki csak az emléktárgyakat látja, és egészen más mindezt újra élni annak, aki maga is részese volt a valamikori eseményeknek.

Ezért vállalkozott nagyon nehéz feladatra a közismert

gyöngyösi műkedvelő együttes. A végeredmény, ami ilyenkor a nézők tapsával mérhető mindenekelőtt, viszont őket igazolta. Tudtak hangulatot teremteni, tudtak frissek lenni a múlt elhomályosult tereit járva, és tudtak úgy kötődni a mához, hogy az nem tűnt eről- tetettnek, megjátszottnak.

Apró-cseprő nehézségek ugyan előfordultak, főként olyankor, amikor egy kicsit ráfeledkeztek hajdanvolt önmagukra, visszasóhajtva a soha meg nem idézhető, már elröppent perceket, személyeket, eseményeket, mégha a technika^ segítségével meg is maradt a különben elszánó szó.

De hát a színpad mindenekelőtt — látvány. Ha ott nem történik semmi, dramaturg és rendező legyen a talpán, aki olyankor is tud feszültséget teremteni és tudja megőrizni azt a csak színházi eszközökkel kialakítható kapcsolatot, ami egységbe olvasztja a színészt és a közönségét.

Örültünk annak, hogy „a régiek” is újra megjelentek

a díszletek között, örültünk1 annak, hogy hivatásos művészek is közreműködtek most is, mint az elmúlt két és fél évtized során annyiszor és nagyon örültünk annak, hogy a finálé méltó volt a jubileumhoz, amiben igencsak nagy szerepe volt a Herneczki-kettősnek, apónak és lányának. Ök teremtették meg a hangulat tetőpontját, ami az egész előadás fűtöttségéhez mérve is valóban jó teljesítményt igényelt.

A színpad utáni még egy ünnepi társulati ülésen találkoztak a korábbi és a mai műkedvelők a hét végén és ezzel. a baráti összejövetellel tettek pontot a jubileumi rendezvénysorozat végére, ami azonban nem zárt le semmit, hanem tulajdonképpen egy újabb jubileumot készített elő, nyitotta meg annak lehetőségét.

A színházi játékot kedvelő közönség és a színházat játszó műkedvelők örömére.

(gmf)

Pető Sándor:

Kánya Feri repülői

í.

A barakkot júniusban kezdték alapozni, őszre már állt is. A tanács építtette, a kilakoltatott cigányok meg néhány magyar család számára. Körülötte gyerekek szaladgáltak, kócos asszonyok bukkantak elő, szétlöttyintve az éjjeliedények tartalmát. Férfiak botorkáltak ki a szűk ajtón,, idegenül a friss levegőre.

Utálta őket a környék. Hangosak voltak, szi tkozó- dók. Belekötöttek mindenkibe, aki nem tetszett nekik. Cigány népség, mondogatták a szak esik, akiket hajnali ötkor már nem az ébresztőóra csörgése zavart ki az ágyból, hanem a barakko- sok részeg komyikálása, az örökös csetepaté.

Éjjelente csak úgy süvített a rendőrkocsi szirénája. El-, vittek közülük néhányat, de h'amar ki is engedték. Ök sem tudtak mit kezdeni velük.

Gézáék ablakából oda lehetett látni. Sokszor éjfélig is ott könyököltünk, s bámultuk az újságpapírral be- függönyözött ablakokat, a mögöttük felsejlő árnyakat, meg a kocsmából hazatérő cigánylányok viháncolásót.

Időnként átmentünk Kánya Ferihez, aki közvetlenül a barakk mellett a kertből kikerített magának egy darabot, s azóta kint lakott.

Be nem ment volna a barakkba, meg sehová. Ott ült a kertjében, s hajtogatta a papírrepülőket, állandó támadást indítva az olajgyár hatalmas kéményei ellen, ahol szerinte a Sátán lakik, aki nemcsak nappal, de éjjelente is teleköpdösi fekete szotyolahéjjal az emberek arcát, meg a házak tetejét, s ő, Kánya Feri hivatott arra, hogy kiűzze onnan a bestiát.

Géza több ízben lerajzolta az öreget, míg az feszesen ülve, kezében egy-egy papírrepülővel büszkén tűrte.

— Aztán el ne csúfíts, te lakli, mert kiverem a fogad az egyik lökössel!

— Ugyan már, olyan lesz, mint Ferenc Jóska.

— No azért vigyázz, bár a Jóska snájdig gyerek volt, de én biz nem akarok hasonmása lenni.

— Jól van, akkor olyan lesz, mint a vajda.

— Csak legyek is, ne féljetek, akkor mindenkitől megvédélek benneteket. Habár magyarok vagytok, azért még rendes cigány lenne belőletek.

— Majd kiállunk a térre, hadd köpjön tele a Sátán fekete szotyolahéjjal — mondtam neki. — Kér cigit? — húztam elő a dobozt az öreg elé tartva.

— Inkább sodrok magamnak.

— Csak most ne, mert benne lesz a képben — intett nevetve Géza.

— Nem szégyellem én azt — állt föl a vászonra sandítva. — Te, mi a kórság az a fejemen?

— Cicomás kalap, mint a

vajdáé.

— Na.csak vigyázz, mert jön a lökös — fenyegette meg barátságosan az egyik papírgéppel.

Rágyújtottam. Néztem Kánya Ferit, a hóbortos, öreg cigányt, amint feszesen bámul Géza arcába.

A többiekkel jött ő is valahonnan Szentmihályról, hátára kötött batyuval, meg Marival. Kifestette a télen hideg, nyáron meleg szobát. Eljárt zsákolni az olajgyárba, míg meg nem roppant a gerince. Hónapokig nyomra az ágyat, míg felépült. Akkor aztán már nem ment dolgozni, a barakkból is kiköltözött, ki a kertbe. Építi a papi fiókosokét, s megszórja vele az olajgyár környékét. Utálják is érte a szemetesek. Ha elkapják, ben.yorhják a szeméttárolóba, megforgatják, aztán elzavarják. De ő nem törődik velük. Még csak nem is átkozódik, legyint rájuk, s tovább szórja a kémények felé a röpcsiket. Tőlünk kér papírost, ha elfogy az üzemanyag. Gyűlöli a környéket.

— Még csak nem is cigánynak való! Ez senkinek sem való, talán azoknak ott fönn, azoknak való — szokta mondogatni.

A közeli szövőgyár kétórás szelepje elkezdett kelepet ni.

— Te, nem az amcsik? — nézett föl Feri, bevetésre szánva a bal kezében levő gépet.

— A gyár kelepet

— Azért — eresztette le a kezét.

A sarkon már föl is tűnt ' néhány szövőgyári. Asszonyok nagy szatyrokkal, fejkendőben, sietős léptekkel, haza főzni, masni takarítani, férjük alá dőlni megadóan, nem gondolva inasra, csak a holnapi felkelésre, hogy megint a nojma, meg, hogy a

főnök .. . még két nap fizetésig, miből fogok főzni, egy új ruha is kéne, a gyereknek cipő ... míg el nem alszik, olyan mély álommal, ahogyan csak az agyonütöttek tudnak aludni.

Jönnek az albérletis lányok csapatokban, lötyögve a kis, dohos szobák felé, magányos ágyakba, vagy a kültelki bárok olcsó örömei felé, vagányokhoz bújtatni minden védtelenségüket, akik aztán kihasználják őket.

Férfiak, szemükig lehúzott sapkában, zsíros aktatáskát lóbálva, a Jóbarátba igyekezve, leöblíteni a délelőttöt egy pofa sörrel, talán egészen estig, a berúgásig.

Mint a kinyílt legyező szárnyai, sietitek szét minden irányban.

Már is jött mór, Kánya Feri lánya, áttetsző selyem- ruhában, barna mellei kinyomták a blúzát.

— Már megint itt koslat- tok? — kiáltott felénk köszönés helyett.

— Letelt a műszak?

— És ha le? — vetette hátra haját kacéran.

— Nem jössz ide? — kérdeztem.

— Kis hülye — mondta, aztán eltűnt a barakk függönyajtaja mögött. Utána mentem.

A folyosó végében lakott. Mióta az öreg kint élt a kertben, azóta egyedül.

Kopogtam, nyílt az ajtó.

Résnyire meg

(Fel ylat juhi