Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
PILLANATKÉP A TÉLRŐL. .. Lelelmentő ásatások a Tiszazugban Az alföldi régészek a CJsongród térségében felépülő harmadik tiszai vízlépcső és hatalmas tározójának leendő területére koncentrálják a kővetkező évek leletmentő munkáit. Régmúlt századok emlékekben gazdag, topográ- fiailag értékes vidékét nyel maid el a nagyszabású építkezés nyomán kialakuló mesterséges tó. A Körös és a Tisza határolta, termékeny Tiszazug az őskortól egészen a török korig sűrűn lakott terület volt. ezen a vidéken ötszörié több régészeti lelőhely található. mint a kiskörei vízlépcső környékén — mondja a megújuló tájról dr. Raczki Pál. a szolnoki Damjanich János Múzeum fiatal, energikus régésze. Milyen eredményeket hoztak az első Szondázó ásatások? A Kunszentmártontól Szelevényig terjedő víz menti terület egyik őskori lelőhe- i lyéről például ülő női szobrot emeltek ki. A művészi megformálásű alkotást csodálatos fejdísz és háromszögletű. lapos álarc díszíti. A vallástörténeti jelentőségű lelet a görög mítosz szerint [ nőnemű isteni alak. A Csong- rád megyei Szegváron már találtak ugyan hasonlót hazánkban, az a lelet viszont az őskori istenség hímnemű alakját szimbolizálta. Az épségben megtalált szobor származási idejét az időszámítás előtti 2800—2700-as évekre becsülik. A vizsgálódások során egy nagy reményekre jogosító Árpád-kori lelőhelyet is felfedeztek. Az első szondázások alkalmával honfoglalás kori templom és település nyomait találták ' meg. A leletek egyértelműen bizonyítják. hogy a Tiszazug az Árpád-korban is népes település volt. Ezenkívül a kezdeti vizsgálódások . alapján úgy vélik a régészek, hogy az őskorból és a középkorból fedhetik fel a legtöbb emléket. Ezért a kutatási munkát is ennek megfelelően csoportosítják. A- munkacsoportok 3—4 éves kutatással monográfiát készítenek a tájról, majd a későbbi feltáró folyamatokban is közreműködnek. Bőven lesz tennivalójuk, hiszen legalább egy évtized szükséges ahhoz, hogy megmentsék a vizek mentén élő népességek több évszázados, évezredes emlékeit és ezzel is gazdagítsák ismereteinket a földről, a tájról, ahol élünk. Endrész Sándor Vizsga? Zárthelyi? Teszt? Egyetemi hallgatók a számonkérésről f Alig akad diák, aki szereti a feleltetést, a vizsgát! Látszólag a legszívesebben eltörölnének minden számonkérést, beszámoltatást. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Az FPK pszichológiai osztályán 1973 óta folynak felmérések a hallgatók élet- és munkakörülményeiről, érték- orientációjáról. Ennek részeként kérdezték meg mintegy 1400 másodéves hallgató véleményét — az erre az évfolyamra járók 10 százalékát — a vizsgáról. Válaszaik a nagy szám miatt alkalmasak az általánosításra. .4 megkérdezettek a hagyományos vizsgát tartják a legrosszabbnak a jelenlegi értékelési, ellenőrzési módok közül. Minden 100 hallgató közül 41 ítéli el: 25 viszont jónak tartja. A zárthelyi dolgozatnál fordított az arány. A zárthelyi mellett a gyakorlatokon és a laboratóriumi foglalkozáson történő számonkérésről is sokan azt mondták, hogy „viszonylag jobb forrná". A tesztvizsga a rangsor középső helyén foglal helyet. Ezt követi a szemináriumi számonkérés. s a vizsga —, mint említettük — az utolsó helyen áll. A fizikai dolgozók gyermekei inkább a gyakorlatokon, a laborban történő értékelés mellett adták le a vok- sukat. A teljesítménymérést tehát abban a közegben érzik a legkedvezőbbnek, amelyben gyakorlati készségeik, képességeik is megnyilvánulhatnak, s ahol a szóbeli kifejező- készségnek viszonylag kisebb a jelentősége. Szinte( kivétel nélkül minden hallgató fenntartásokkal él azokkal a vizsgaformákkal szemben, amelyeken a teljesítménymérés egy-egy alkalomra koncentrálódik. Az olyan módszerek, eljárások alkalmazásának általánossá tételét sürgetik, amelyek a vizsgánál rendszeresebben, tehát viszonylag folyamatosan értékelik a teljesítményt, az egyénre szabottan jelzik a haladás mértékét és a tudás hiányosságait, amelyek konkrét segítséget adnak a további mun- ' kához. Általában objektívebb, a véletleneket és a szubjektív L tényezőket jobbap kizáró- vizsgáztatási formákra lenne ■ szükség. Az alapvető kérdésekben lényegében egyezett a különböző típusú intézmények hallgatóinak a véleménye. Sajátos szerepet tölt be az értékelési rendszer a művészeti főiskolákon. Az a néhány hallgató, aki kifogást emelt ellene, a vizsgának csupán az értékmegállapító szerepét ellenezte. Vizsga kell — hangsúlyozták —, mert a vizsga határidő, produkció, a fejlődés állomása, de az értékelés ne a vizsgán, hanem a tanár és a hallgató közös munkáján alapnlion. Különösen figyelemreméltó a pedagógusképző főiskolák hallgatóinak véleménye: Tanulmányaik befejezése után ugyanis értékelők lesznek az „értékeltekből”. A tanárképző főiskolák megkérdezettjei többé-kevésbé elfogadják a jelenlegi értékelési módszereket, legfőbb hibaként azonban ők is a szubjektivitást említik. A tanítóképző főiskolások, valószínűleg az előbbihez hasonló meggondolásból, még általánosabbá tennék a tesztvizsgákat. Lényegében az óvónőképző intézetek hallgatói sem bírálták az értékelés jelenlegi rendszerét, nyilván, mert „kapásból” ők sem igen tudnának helyette jobbat ajánlani. Dercgán Gábor Humorszolgálat Egy nő rohan be a fotószaküzletbe: — Segítsen, kérem! A férjem leesett a tetőről és most az ereszcsatornán lóg. — Hívjam a tűzoltókat? — Dehogy, adjon egy tekercs filmet a fényképezőgépembe! — Az elején kell kezdenünk, hogy tisztában legyek a problémával — mondja a pszichiáter. — Rendben van — mondja a páciens —, szóval, először megteremtettem a földet és az eget. Csődben a házasság.. Az ifjú feleség zokog: — Visszamegyek a mamához! Először is beteggé teszi a rendetlenségem, másodszor pedig nekem nem esik jól a föztje. Bíró a tanúhoz: — Igaz, hogy ön a vádlottal töltötte az éjszakát a szállodában? — Igaz, de semmit nem tudtam tenni ellene, egyszerűen lerohant. — És ezt hogyan tette? — Azt mondta a portásnak, hogy a felesége vagyok. Két indián először lát vízisít: — Miért megy olyan gyorsan az a csónak? — kérdezi az egyik. — Hát nem látod, hogy az a férfi a kötél végén üldözi? — válaszolja a másik. Szól a telefon az állatorvosnál: — Hamarosan jelentkezik magánál ai feleségem öreg macskánkkal. Kérem, adjon neki egy injekciót, hogy fájdalom nélkül elaludjon! — Szívesen. De hazatalál a macskájuk egyedül is? Az igazgató a vonzó fiatal hölgyhöz, aki titkárnői állásra pályázik: — Tartós m unkaviszonyra van kilátás. Hacsak csődbe nem jutunk, vagy a feleségem meg nem látja önt. ArATI MIKLÓS: Egy mondat a békéről kevés, ha eszünkbe jut a történelem, a történelem köznapi parlandója. vagy semleges, szőke szünetjele, kevés, mert a bekenek nincs története, új szót nem fogan e szó, mert immár az építésről sem az épületek jutnak eszünkbe, csak az újjáépítés. ■ a hajókról sem az utazás egy kék végtelenen át. hanem az anyahajókkal elárasztott tengeröblök, feszülő repülőgépmotorok, tehát a tömegek újra békét, építést követelnek, mert egy mondat kevés, mert a béke már nem természetes, nem anyaöl. nem a havasok égkék levegője. de füst, de rom, de éhezés előérzetc, a szeretet hívő önfeláldozása, hogy van remény, hogy van jövő. hogy a füstben hadonászó mondatok között váratlanul felbukkan egy szó: ENYHÜLÉS, kettő: CSALÁDI BÉKE, cs újra beszélgethetünk, lakhatunk, étkezhetünk, ajándékozhatunk, félretéve másik életünket, mely reménytelen, mert feláldoztatott, hát el se hisszük, hogy nem lesz mindig béke, hát el sem hisszük az éhezést, a szomjhalán egy baljós sivatagban, a képzelt tömegsírra egy könnycseppet mázolunk. felröppentjük a végső és sérthetetlen papírrepülőt, a szerelmet, egy hiábavaló mosolyt vetünk , szeretteinkre, míg utoljára bevetjük a földet gabonamaggal és műanyag-szennyel, mert a háborút sem értjük, a tömeghalált, a tömeget se értjük, ha békéért menetel, vonul, s üvölt: ROHAMRAAA--------m íg otthon a gyerekek a rádiót lesik, hogy megtudják: hol áll a front most, s hogy hol áll a karácsonyfa majd. •A* 3*,» ■*„ (Fóbián László karikatúrája) Kétnapi megfeszített gondolkodás és alkotó írás után előttem sorakozott a lista, miszerint legalább hetvennégy címre, ismerősnek, barátnak, elvtársnak meg akinek illik és meg akinek ajánlatos kell karácsonyra üdvözlő lapot küldenem. Nem vagyok smucig alak és a postát is szívesen támogatom, hogy legyen végre valamilyen munkája is, így az unalmas és semmittevő ünnepek előtt, ám gyors szorzást végeztem, és megállapítottam, hogyha a posta jól is járna, én minden bizonnyal rosszul: majd négyszáz forintba kerülne az, hogy esetleg el se olvassák, mit kívánok. — Csökkenteni kell, de ésszerűen.— mondta a feleségem, aki a bölcsességért soha, csak sóért és paprikáért megy a szomszédba. — Már tudom, miért jó veled élni. Mert, hogy ilyen okos vagy —, mondtam erre én, mire ö azt mondta, hogy minden férj olyan feleséget kap, amilyet megérdemel, és még a névnapokat se írtam fel, mert külön kellene írni a Jánosoknak, Összeszámláltam Istvánoknak, az Éváknak. Az érvek súlya alatt majd összeros- kadtam és azonmód hozzá is kezdtem, hogy kirostáljam azokat, akiket nem akarok ünnepi köszöntésbe részesíteni. Nekem azért senki se érezze magát jól karácsonykor, mert az én üdvözletem neki jót, nékem éhezést hozott, Tehát Ková- cséknak nem küldünk — kezdtem a törlést a dolgok és a sorok végén, gondolván, hogy azért kell ott kezdeni, mert akinek a neve. a végén jut az ember eszébe, az ugye... — ... pont Ková- csékon akarsz öt forintot megspórolni? Múltkor is milyen szép halat hozott az asszony, s különben is, ők mindig küldenek nekünk... — mondta a feleségem, mire mondtam én, hogy igaza van, a halakért mindent, akkor viszont Nágyékát is fel kell írni még a listára, mert azok az én névnapomon is felköszöntöttek, és meghívtak a szüretükre is, még két kiló szőlőt is adtak, sőt egy kis mustot is ... Feleségem helyeselt, s azonnal hozzáfűzte. hogy tejóég, de jóhogy eszembe jutott, Lörincéknek is okvetlen küldeni kell, múlt évben is megsértődtek, s a férfi a minisztériumban van, a bátyja meg a központban és én azonnal igazat adtam ebben az ügyben is ... Két óra múlva, már nyolcszáz forintnál tartottunk, amikor is kijelentettem, hogy: — ... mert a te hülye barátaid, meg ismerőseid, meg azok rokonai, meg azok alattasai és felettesei miatt ne egyek majd még egy szelet beig- lit sem? Mire a feleségem kijelentette, hogy ne sértegessem az ő barátait, vannak azok olyanok, mint az én barátaim, meg az én feletteseim és ismerőseim és ő inkább zsíros kenyeret eszik mind a három, sőt a világ minden következő ünnepén, de azt a szégyent el nem bírja, hogy a listáról kimaradt Pacolaié- kat, akikről annyit írtam már, s ezt ők olyan jól tűrték, szóval, hogy Pacolaiékat ne köszöntsük, kellemes ünnepeket kívánva nékik. Ebben maradtunk. S míg más azért kos- latott magának ki egy kis OTP-hitelt, hogy rajta ajándékot vegyen, én baráti kölcsön után loholtam, hogy köszöntő lapokat vegyek. Most éppen százhatvannyolcnál tartunk és már megkezdtük a címzést a borítékolást, a bélyegnyalást is. Csak hajnaltájt, mikor abbahagyjuk, vagyunk kissé álmosak. De sebaj, jön még az a szép, üres, ünnep nélküli január. Ha csak ki nem találunk arra is valamit. Hogy ne legyen olyan üres. Gyurkó Géza „Szóljon a szánk...!" A címben idézett nyelvi formát egy felszólalás alábbi mondatából emeltük ki: „Hallgatni se mindig arany, csak szóljon a szánk, s nem fáj a fejünk”. Két ismert szólás változatának elevenségével és pontosságával tapintott a lényegre a felszólaló. Mondanivalóját az is erősítette, hogy két régi példabeszédünk nem a megszokott formában és használati értékben jutott közlő szerephez. Ennek a nyelvhasználati módnak éppen napjainkban gyakran tanúi lehetünk. Akik a felszólalást figyelmesen hallgatták, azt is jól tudták, hogy egy ismert szólás formálódott át, hogy a mai szemléletnek és magatartásnak megfelelően új jelentést hordozzon. A regi szólást általában így szoktuk emlegetni: Ne szólj szám, nem fáj fejem. Hogy ez a mondás milyen beszéd helyzetekben s milyen - szándékok szolgálatában vállalhat kulcsszerepet, arról ezek a versrészletek is tanúskodnak: „A szekszárdi bort megiszom magam, / S a keserű ízt gyorsan lenyelem: Ha nem szól szám. tán nem fáj majd fejem’’ (Vas István: Levél Weöres Sándorhoz). — „Ne szólj .szám, nem fáj a fejem se — suttogják. .. s bennem zakatol: / Ne szóljon szád, nem fáj a fejed se” (Mezei András: A ’ teljes felszabadulás). A két részlet ironikus hangvétele már jelzi, hogy változó használati értékben került a szólás két mai vers nyelvi szövetébe. Az sem véletlen, hogy Kálnoky László egy moralista intelmei között szerepelteti ezt a mondatot is: „De ne szólj szám. nem fáj a fejem”. Valóban már a régi szóbeszédnek megváltozott a valóságháttere. Érről az lg- bizonykodik. hogy Illyés Gyula Koszorú című nagy versében úgy szól erről a szólásformáról, mint apáink, nagyapáink kényszerűen keserű bölcsességének múltbeli kifejezésbeli lehetőségéről. „Ne szólj szám. nem / fáj fejem aggjai közt” a régi szólásnak igen csak volt -hitele, valóságtartalma. Ezeknek az ismereteknek a birtokában természetes nyelvhasználati fejlemény-, nek tekinthetjük tehát a ré-1 gi szólás átformált változatával élést. A megváltozott társadalmi háttér hitelesíti a szólás tartalmát és mondanivalóját is. Dr. Bakos József í t
