Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-30 / 280. szám

A Bükkben Készletgazdálkodás, üdültetés Ülést tartott a KISZÖV elnöksége 1979. november 30., péntek A Nap kél 7,09 órakor — nyugszik 13,56 órakor A Hold kél 14,25 órakor — nyugszik 2,45 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANDRÁS nevű kedves olvasóinkat! is vágják a karácsonyfákat Görög eredetű név, mely nyelvben az „andra” Jelen­tése: ,.férfi”. 0 — 0 Harmincöt évvel ezelőtt e napon Néplap címmel meg„ jelent Debrecenben a felszabadulás utáni első napi­lap; ennek utódja a mai Hajdú-Bihari Napló. A de­mokratikus napilapként induló Néplap néhány tagú szerkesztősége elsősorban arra törekedett, hogy segít­se az élet beindulását. Debrecenben is megalakultak a népi szervek, amelyek kezükbe vették a közügyek intézését, ellenőrzésük alá vonták, és újjászervezték a helyi közigazgatást. Sűrűn ülésezett a Nemzeti Bizott­ság és szerveződni kezdett a karhatalom, hogy rövid idő alatt kifejlődjék belőle az új, demokratikus rend­őrség. Az üzemekben megalakultak az üzemi bizott­ságok, amelyek megszervezték a munkát, hogy meg. induljon a termelés. A debreceni Néplap 1944. novem­ber 30-i száma hozta nyilvánosságra a Magyar Kom­munista Párt javaslatát: Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programját, amely világosan megszabta a teendőket a nemzeti erők ösz- szefogásában, s az ország újjáépítésében, meghirdetve a kommunista párt jelszavát: „Lesz magyar újjászü­letés!”. Időjárás: Várható időjárás ma estig: általában erősen felhős idő, mérsékelt, időnként kissé megélénkülő nyugati szél. többfelé köd. A legmagasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön általában 6. 11. ,fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel nulla fok fölött. Megkezdték a karácsony­fák vágását a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság bükki és zempléni erdőségé­ben. A többségük házgyári lakásokba „növesztették”: egy-másfél méteresek lesz­nek. Ezeket külön e célra te­lepített „karácsonyfa-ker­tekből” vágják általában há­rom-négy éves korukban. Az intézmények, a gyárak, a vállalatok részére szánt há­rom-öt méter magas évtize­des fákat viszont a telepí­tett fenyőerdők úgynevezett gyérítése során vágják ki. A Borsodi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság az idén mintegy százezer folyóméter — körülbelül hetvenezer da­rab — fenyőfát szállít a ke­reskedelemnek. (MTI) Az ipari szövetkezetek készletgazdálkodásának idő­szerű feladatairól tárgyalt tegnap délután a KISZÖV megyei elnöksége. Megálla­pították, hogy a nyereség- érdekeltség a mai napig nem ösztönözte a szövetkezeteket arra, hogy évenként elszá­molják a fel nem használ­ható anyagokat, alkatrésze­ket, fogyóeszközöket. Az ülé­sen rámutattak arra is, hogy a jövőben célszerű külön készletezési terveket készí­teni, s ennek végrehajtását a vezetők értékelésénél is fi­gyelembe kell venni. Második napirendi pont­ként az elnökség a jogi, és is. Találkozó a Komszomol' főiskola hallgatóival + ORVOS ÜGYELET Egerben felnőtt betegek ré­szére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000.) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-640.) Mindkét ügye­let este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Ren­delések közötti napi ügyelet 12- től 14 óráig. (Telefon: 11-727.) Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KöJAL-készenlét: Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 14-496.) Színes olasz westernfilm Este 10 órakor: Nincs előadás » „ EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) Csak délután 4 órakor: A skarlát betű Színes, szinkronizált NSZK film GYÖNGYÖSI PUSKIN: A kétbalkezes meg az örömlány Este 10 órakor: A pofon GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Délután fél 4 és fél 6 órakor: A vadhattyúk HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Magyar rapszódia HATVANI KOSSUTH: Agyő, haver! FÜZESABONY: Utolsó szolgálat HEVES: Az űrből jött lovag LŐRINCI: Sugarlandi hajtővadászat PETERVASARA: Halálgyár az őserdőben I—II. Az agráregyesiilel idei éve Csütörtökön délután Eger­ben, a Technika Házában évzáró elnökségi ülést tar­tott az Agrártudományi Egye­sület Heves megyei szerve­zete. Fekete Győr Endre el­nöki megnyitója után Koós Viktor titkár adott tájékoz­tatást a több mint ezer ta­got számláló szervezet idei tevékenységéről, az üzemi, a termelési feladatokat segítő munkáról. Ezután a legjobb aktivistákat megjutalmazták. A mozgalmi és gazdasági munkában élenjáró fiatalok 37 tagú fcsoportja nyolc nac pót töltött jutalomként a Szovjetunióban. Az utat a hevesi járási KISZ-bizottság szervezte. A fiatalok repülő­géppel tették meg a hosszú és élményekben gazdag utat, melyből négy-négy napot töltöttek Moszkva, illetve Rendőrségi felhívás I mozi I |színházi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-883) Délután fél 4 és este 7 órakor: A jó, a rossz és a csúf I—II. Egerben este 7 órakor: Ház a város mellett (Déryné-bérlet). O TÁNCHÁZ Egerben. Szombaton délután hat órá­tól kezdődik a már hagyo­mányos táncház az egri Me­gyei Művelődési Központ nagytermében. Ezúttal egy francia népzenészt, Montana- ro Michelt látják vendégül. ISgri cssiiieagpoSc Gárdonyi Géza művének Feldolgozta; MÁRKDSZ LÁSZLÓ képregény változata Rajzolta: ZÖRÁD ERNŐ A Mezőkövesdi Városi és Járási Rendőrkapitányság nyomozást folytat csalás bűntettének elkövetése mi­att Kiss László 39 éves me­zőkövesdi lakos ellen. A szó­ban forgó személy Borsod és Heves megyék területén csa- ládiház-tulajdonosokat ke­resett fel, s magát a Kőolaj­fúró Vállalat, illetve a Gáz­művek dolgozójának kiadva háztartási fűtő-, illetve gáz­olajat, pb-gázpalackokat, to­vábbá személygépkocsi-gu­miabroncsokat kínált meg­vételre. Ennek során a vá­sárlóktól elismervény elle­nében 500—600 forintos ösz- szegeket vett fel —, de az említett áruk szállításával adósa maradt megrendelői­nek. Tanácsi vb­ülések revizori iroda működését te­kintette át, majd tájékozta­tót hallgattak meg a részt­vevők az üdültetéssel kap­csolatos munkáról. Az üdü­lőjegyek egy részét nem használták föl. Egyebek mel­lett arról is határozott a KISZÖV elnöksége, hogy a jövőben a szövetkezeti ta­gok, bedolgozók tagsági iga­zolványt kapnak, hogy mind többen utazhassanak, nya­ralhassanak. Megszervezik az üdülési felelősök tovább­képzését, hogy megszüntes­sék a ma még gyakori ad­minisztrációs hiányosságokat Gyöngyösön a tankötele­zettségről szóló törvény vég­rehajtására vonatkozó jelen­tés szerepelt többek között a gyöngyösi városi tanács vég­rehajtó bizottságának tegna­pi ülésén. Hatvan város vb-iilése a hatodik ötéves tervidőszakra való átmenet előkészítésének helyzetéről szóló tájékozta­tót, illetve a személyzeti mun­kára vonatkozó határozat végrehajtását vitatta meg. Az ülés foglalkozott a városig művelődési központ tevé­kenységével is, megszabva a. legfontosabb követendő cél­kitűzéseket. Leningrád nevezetességeinek megismerésével. A program egyik kiemel­kedő eseményeként a hevesi járás fiataljai találkoztak a Komszomol-főiskola magyar hallgatóival és hosszan, ba- rátian elbeszélgettek velük életükről, tanulmányaikról. A fiatalok küldöttsége szer­dán, az esti órákban érkezett haza. O ÜLÉS A BERVÁBAN. Tegnap a KISZ Eger városi Bizottsága kihelyezett ta­nácskozást tartott a Finom- szerei vénygy árban. Az ülé­sen először a Volán 4. szá­mú Vállalata KlSZ-szerve- zetének jelentése hangzott el az ideológiai és politikai ne­vel® munkáról, majd a Fi- nomszerelvénygyár KISZ-- szervezete a tőkésexport teljesítése érdekében végzett: gazdaságpolitikai agitációs; és mozgósító tevékenységé­ről. KIÁLLÍTÁS. Tornyai Já­nos festőművész alkotásaiból, nyílik emlékkiállítás decem­ber 1-én, szombaton délután. 3 órakor a Gyöngyösi Galé­riában. A tárlatot a hónap> végéig látogathatják az ér­deklődők. Á rendőrség kéri, hogy mindazok, akik Kiss Lász­lónak pénzösszegeket adtak át az említett esetekben, személyesen, vagy levélben keressék meg a Mezőkövesdi Városi és Járási Rendőrka­pitányság bűnügyi osztályát (Mezőkövesd, Egri út 2. Pf. 4; irányítószám: 3400). O A GYERMEKÉV JEGYÉ­BEN. A Mátraaljai Szénbá­nyák Vállalat szakszervezeti bizottsága látogatásra hívta meg a hatvani Mező Imre úti és a Dózsa téri óvoda nagycsoportosait. A gyerme­kek megtekintették a küjjgj- tésen folyó munkákat, is a' Gagarin Hőerőművet. Az Egri Városi és Járási Rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzék az a kb. 40 év körüli férfi, aki 1979. november 5-én 18—19 óra között gépkocsijával az új postaépület közelében parkí­rozott és segítséget nyújtott egy 79 éves asszonynak. PÁLYAVÁLASZTÁS. Ülést tartott csütörtökön Egerben a megyei pályavá­lasztási tanács, s megvitatta a mezőgazdasági szakmun­kásképzőben végzett fiatalok beilleszkedésének tapasz­talatait. Az ülésen osztották ki a pályaválasztási üzemi megbízottak részére kiírt, pályázat díjait is. fJMSnMhűnhiL A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszeskesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadia- a Heves mesvei ranWa^ Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség - Eger, Beloiannisz u. 3 3301. (PL: 23.) Telefon: 13-644 Gyöngyös ' Rózsa u 'ion Telefon. 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3099 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Riadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23.) Telefon- 13-381 Terjeszti a M;i”vaí p™ia' Előfizetési díj egy hőnapra 30,— Ft, negyedévre 90,- Ft, egy évre 360,- Ft. Előfizethető a hírUDkézbesüő postahivataloknál és kézbesítőknél Index- ZOOM _ Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: BEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705. ' ■* t

Next

/
Thumbnails
Contents