Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-07 / 235. szám
I Rekord mennyiségű csemegekukorica A Kecskeméti Konzervgyárban az idén előreláthatóan min_ den eddiginél több, mintegy tízezer tonna csemegekukoricát dolgoznak fel. A termesztőgazdaságokból cjjel-nappal folyamatosan, napi 200 tonna csöves kukorica érkezik, amelyből a legkorszerűbb vákuumzárásos technológiával, csaknem 300 ezer félkilós konzerv az egy napra eső termelés. A termék jelentős része exportra kerül. — (MTI-fotó: Karáth Imre felvétele — KS.) Ml LEGYEN A GYEREKBŐL? Pályaválasztási hetek Az esztendő utolsó három hónapjában rendszeresen megrendezik a megyei tanács Pályaválasztási Tanácsadó Intézete a pályaválasztási heteket az iskolák, az üzemek és a társadalmi tömegszervezetek közreműködésével. Ez alatt az idő alatt a szülők és a fiatalok sokirányú tájékoztatást kaphatnak a választható foglalkozásokról. A jövő héttől kezdve az egri TIT-szervezettel közösen filmvetítéssel egybekötött szakmaismertető előadásokat tartanak az intézet munkatársai, a TIT Knézich Károly u. 8. szám alatt lévő előadótermeiben. Az első előadást október 9-én, kedden a gép- és szerelőipari szakmáról hallhatják az érdeklődők. A Nyitott kapuk akció keretében pedig, mintegy ötven 'nagyüzem és termelőszövetkezet munkájával ismerkedhetnek az általános iskolások. Október végétől kezdődően külön előadássorozaton hallhatnak a résztvevők a felsőfokú képzettséget igénylő pályákról. Novemberben és decemberben az intézet munkatársai kerekasztal- beszélgetésre várják a szülőket a Megyei Művelődési Központban. Ebben az időszakban a megye mozijaiban kísérőfilmként olyan rövidfilmeket mutatnak be, amelyek különféle szakmákról szólnak. Az MMK-ban hétfőn nyílt meg az a gyermek- rajz-kiállítás, amely a pályaválasztási hetek ideje alatt különböző szakmák szépségeit mutatja meg a gyermekek szemével. Az eddigi hagyománnyal ellentétben az idén nem megyei, hanem' járási és városi pályaválasztási vetélkedőket rendeznek. Ezeket a patronáló gyárak szervezik és díjazzák. A szaktanácsadás az intézetben a pályaválasztási hetek alatt is folyamatos. Kommunista műszakok Megyénkben újabb kommunista műszakokra került sor a hét végén. Az Universal Szerviz Ipari Szövetkezet csaknem félezer dolgozója cserélte munkára pihenőnapját. Az önkéntes akció résztvevői megszokott feladataikat végezték szombaton is. Gyöngyösön és Hatvanban a gázszereléseket folytatták, Egerben saját beruházásuk megvalósítását is gyorsították. Több közintézményben olajkályhák bekötéseivel foglalkoztak, a szervizszolgálat ügyeletet tartott, lakossági kéréseket teljesített. A műszak esedékes — mintegy 80 ezer forintnyi — munkabérét közös akarattal Iriaiánlották a szövetkezeti gyermeküdültetés segítésére, s különböző jóléti, kulturális célokra. Kommunista szombat volt tegnap a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál is. Mint gyöngyösi tudósítónktól, Gyenes Istvántól értesültünk: a műszakban jelentős állatvágásra, húsfeldolgozásra és -szállításokra került sor. A kisegítő üzemek dolgozói mindennapi .tevékenységük mellett takarítást is végeztek a telepen, a munkahelyeket csinosították. A nap folyamán a résztvevők tovább folytatták saját sportpályájuk fejlesztését is. Munkájuk ellenértékét pedig munkáslakás-építések- adták. LÁTJÁK, DEHEMVESZnC ÉSZRE Éjszaka a munkavédelmi felügyelőkkel A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának munka- védelmi osztályán már hagyomány, hogy a felügyelők évente néhányszor a megszokottabbtól eltérően — délután, este és éjszaka •— is végeznek ellenőrzést „szűkebb hazánk" üzemeiben. Legutóbb a közelmúltban került sor ilyen portyára — s ezen részt vettek a Népújság munkatársai is. Az útról szól e riport. Már javában tart a második műszak, amikor Egerből elindulunk. ..Házigazdáink” egyike főfoglalkozása alapján, társa pedig a mozgalom aktivistájaként ült kocsiba. Útközben korábbi tapasztalataikról folyik a szó, arról, hogy ilyentájban sajnos, gyakran már fellazulnak a munkahelyek kötöttségei. Alighogy hazamennek a legfőbb vezetők, a többiek „lazítanak”. Találgatják, hogy vajon most így lesz-e, latolgatják, hol kellene kezdenünk a tájékozódást, hol álljunk meg először. Végül is a h'orti MEZÖ- GÉP-nél maradunk. Délután háromnegyed hat, amikor a gyáregységhez érünk. Alighogy átjutunk a portán, s belépünk az első csarnokba, előkerül az első felelős vezető, Oláh István, aki készséggel segít eligazodásunkban. A fiatalember körzetében már a bejáratnál feltűnik, hogy szabálytalanul tárolják a hegesztők által használt gázpalackokat — nincsenek biztosítva az eldőlés ellen, leszerelt kupakjaik miatt könnyen megsérülhet a nyílásuknál levő menetes rész — jóllehet, mindjárt a szomszédságukban ott a körülkerített, megfelelően elkészített raktártér. Arrébb, a kijelölt üzemi ut-akon különféle akadályok nehezítik a közlekedést, használható lámpák nélküli, veszélyes köszörűgépek okozhatnak könnyen balesetet. Ambrus Tibor, az egyik ifjú esztergályos, aki már a tanulókorát is itt töltötte, úgyszólván még csak nem is találkozott a védőszemüveggel. Kiömlött, nagy területen szétfolyt olajat kerülgetünk, hogy alaposabban is szemügyre vehessük, megvizsgálhassuk a nyitva felejtett elektromos kapcsolószekrényt. A rosszul megvilágított udvaron meglehetős rendetlenséggel elhelyezett anyagok, alkatrészek, félkésztermékek, a lakatos-, prés- és hegesztőműhely gépén velőt rázó dübörgéssel aprítja egy asszony a nyolc milliméter vastagságú szögvasat. Közelebb lépünk a daraboló Simon Ferencnéhez, s persze hogy nem látjuk rajta a fülvédőt. — Elég a lehúzott fejkendő is — bizonygatja a legnagyobb természetességgel a megszólított. No,ha tudja, hogy -sántít, amit vall, s mily gyakori napjainkban a halláskárosodás. A közelünkben szikra pattog, vakító fények lobbannak szemünkbe. Két hegesztőnek, úgy látszik, már nem jutott paraván. Kísérőnk is tudja — s egyetért ezzel az időközben hozzánk csatlakozott Nagygyör Csaba igazgató is —, hogy nem a szaktársaik tehetnek róla... Néhány perccel hét óra után nyitunk a hatvani Park Szálló éttermébe. A kiszolgálóablak előtt éppen egy valaha jobb napokat látott Az egységnek — ' amelynek egyébként a város első számú vendéglátóipart üzletének kellene lennie — minden" bizonnyal mentségére próbálta beírni néhány napja a vállalati ellenőr, hogy: „Az épület átépítésre kerül...” A vezető sem vi-, tatkozik azonban azon, hogy ami itt van, addig is kevés... Nyolc óra tájban járjuk a Hatvani Konzervgyárat. Általában rend van, nem találunk nagyobb mulasztásokat. Áz új üzemben úgyszólván csak nyitva felejtett és őrizetlenül hagyott elektromos kapcsolószekrényekre kell figyelmeztetni a reggel hét óta dolgozó elektroműszerészt, a kezelőpódiufnok hiányzó korlátjait juttatjuk Jds®rőink eszébe, s a léállomáson egy védőtetőn bármikor megcsúszható, leeshető nagy vakolat- és kődarabok mielőbbi eltávolítását sürgetjük. A dolgozók valahogy nem szeretik az arcvédőket. Enélkül végzik feladataikat jó néhá- nyan a kokillaontödében s a tömbgyártó új csarnokban is, a láncos berendezésnél. Nem állhatjuk szó nélkül s nem hagyjuk annyiban, hogy például Bakos Tiborné részéről egyszerűen kellemetlen a védőfelszerelés használata, így aztán a közelben ledobott kabát alól nagy hirtelen elő is kerül az, aminek a fejen lenne a helye. Ám, amint hátat fordítunk, az asszony megint csak leteszi. A gyár tömbgyártó csarnokát gazdátlanul találjuk, a két nagy kemence egyikénél sincs munkás. Keressük őket az udvaron is, de hasztalan. Szemközt- targonca közeledik, de mielőtt mellénk érne, leugrik róla valaki s gyorsan eloson az éjszaka sötétjében. Észrevesszük, delnő kérési káromkodva a pincért, akitől hasztalan kérte már kétszer is a kávét. Őszintén szólva magunk is szívesen meginnánk már egy- egy duplát, de ahogy jobban is körülnézünk, nem merünk rendelni. A vendéglő: vendégriasztó! A koszos, kopott falak által ölelt terem rideg, hideg, kiegészítő helyiségeinek állapota kritikán aluli. S nem marasztalóbb az emeleti hotel sem, amelynek széntüzelésű — mint mondják: a fűtési szezonban füstös, gázos — szobáitól bizony különbeket láthatunk ma már egy közepes munkásszállón is. Az egyetlen, közös fürdővel talán egyező nagyságú a férfi személyzet öltözője, ami amolyan Patyolat-raktár és széntároló is egyben. Apci pillanatkép: az egyiknek jó, a másiknak nem. Vajon miért találták ki az arcvédőt... (Szabó Sándor felvétele.) KÉSLELTETIK A SZEDÉST Szüreti csúcs, borvídékeinlcen A száraz, napfényes október eleji időjárás hatására csúcsidejéhez érkezett a szüret Heves megye történelmi borvidékein. Az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát feldolgozó üzemeiben pénteken például 25 ezer mázsa szőlőből szűrtek mustot. Ez a csúcsidény csaknem két hétig tart, és a termelőüzemek továbbra is szem előtt tartják, hogy a szőlő teljesen érett állapotban és fajtánként kerüljön feldolgozásra. így az idei igen jó minőségű termésből kiváló borokat készíthetnek. Az egri és a mátraalji pincékben az eddigi szüret eredményeként már csaknem 150 ezer hektoliter mustot érlelnek. Hordókban vannak a korai és középérésű fajták, többek között a me- doc noir, a muskat ottonel, az oportó, a rizlingszilváni, valamint a leányka és a kékfrankos nagyobb része is. A tapasztalatok szerint az idei szőlőfajtákra jellemző, illat- és zamatanyag, valamint a cukorfok jóval magasabb a szokásosnál, igy a pincékbe került mustból kiváló borok érlelhetők. A szüretet továbbra is pontos ütemezés alapján végzik, hogy az idei különlegesen jó termés maradéktalanul megőrizze kedvező tulajdonságait. Egyes szőlőtáblákon, főleg a későbbi érésű olaszrizling, hárslevelű, tramini és muskotály táblákon a jellegzetes bort adó fajtáknál továbbra is késleltetik a szedést. A borkombinát laboratóriumában rendszeresen figyelemmel kísérik az egyes fajták, sőt az egyes, táblák termésének minőségét, tulajdonságait, és így határozzák meg a szedésre legalkalmasabb időpontot. Ezzel legalább 100 ezer mázsa különleges minőségű kék és fehér szőlőt vehetnek át, melyeknek cukorfoka 21—24 közötti. Ezektől tőkés exportra érlelnek majd borokat. A szüret előreláthatóan november közepéig tart. Addig csaknem 450 ezer mázsa- szőlőt dolgoznak fel. többit, maguk az itteniek diktálják jegyzetfüzetünkbe: a művezetők jó ideje a „saját szakállukra” járnak régi köpenyükben, mert az előírt, zseb nélküli újat nem tartják praktikusnak, számukra megfelelőnek. Az automata dobozüzemben pedig — ahol savval, denaturált szesszel, cinkkloridal, /olajjal dolgoznak a szerelők — kénytelenek magánvásárlással beszerezni a munkaruhát, mert ebben a környezetben nem bírja ki a megállapított egy esztendőt. Az ellenállóim öltözékről, a már évek óta forgalomban levő sav- terilén ruháról még csak nem is hallottak! Kilenc órakor már a Duna Cipőgyár 2. számú, üzemegységében vagyunk. Hipszki István megbízott, műszakfelelőssel megyünk végig a telepen, ahol — pontosan nem tudja, hogy hány emberrel — a második műszak telik. A nagy csarnokban papucsban száguld el mellettünk egy fiatal nő, majd néhány méter után megbotlik, elesik és szétteríti a kezében szorított talpbéléseket. A szalagok mellett még serény a munka, a jobbra-balra szorgoskodó 15—16 éves gyerekeken sincs különösebb nyoma a fáradtságnak. Gyűrűk, órák csillannak meg itt is, ott is, amerre nézünk, a megszólítottaknak eszébe sem jut, hogy ilyesmiket munka közben nem szabad viselni, Azt sem tudják, hogy az anyagmozgató kis kocsikat tolni kell és nem húzni, mert különben könnyen a lábuk látja kárát. Ismeretlen a munkavédelmi őrség, a hiányosan vezetett munkavédelmi napló véletlenül sincs szinkronban a baleseti nyilvántartással. Tizenegy órakor az apci Qualität Könnyűfémöntödében folytatjuk utunkat Dob- rocsi István műszakvezetővel. Ami az üzempkét járva először feltűnik; az^ itteni persze hogy észrevesszük, de nem teszünk megjegyzést a szabálytalan személyszállításra. Ám, amikor valamivel később, ismét pótutassal jön a targonca, egyik egri társunk, Asszonyi László szigorúan megállítja. Mint kiderül: Gyalog István vezeti a kis járművet, s Jámbor Ferenc kapaszkodott fel hozzá, hogy a lábát kímélje. Pontosabban — legalábbis, amint védekezik —, hogy: elcsíphesse a targoncást, akit nehéz másképpen megtalálnia és segítségül hívni munkájához. Ám nemcsak a targoncással, hanem a targoncával is baj van. Műszakilag nincs egészen rendben, s ez a korábban meghallgatott Réti János panaszaival együtt feltétlenül arra enged következtetni, hogy a vállalatnál nem törődnek kellő gondossággal, felelősséggel ezekkel a szállítóeszközökkel. A Selypi Cukorgyár udvarán — ahol éjfél után, fél egykor járunk — feltétlenül törődésre vall, hogy a sok idős embert foglalkoztató munkahely szabadtéri melegedőjében nemcsak a kis bódé négy fala, hanem parázsló kályha is melegíti a betérőt Néhány apró figyelmetlenség azért, persze az itteni üzemrészekben is akad. A répaszivattyúháznál például a lánc helyett stabilabb védőkorlát kellene a nagy mélység fölött, az 1 kilogrammos cukorcsomagoló- nál hiányzik a védőburkolat, a javítóműhelyben — miért, miért nem? — leszedve, a gépek mellett tartják az esztergák tokmányvédőit. S hasonló könnyelműségeknek vagyunk tanúi később utunk utolsó állomásán, a selypi Zsófia-malomban is.' Mintha, azokat a védőburkolatokat nem azért találták kolna ki, hogy az emberek biztonságát óvják! Gyóni Gyula A délutáni, éjszakás mWziikban vártakat — többnyire nem találtuk. feljegyzett szabálytalanságok szinte mind olyanok — mondta Kelemen -Mihály, az SZMT munkavédelmi felügyelője —. amrelyek. nappal is megvannak akkor is láthatók, amikor,a legfőbb vezetők a-helyükön tartózkaának- Pusztán az a meglepő, ' észre, azokat??“. 2J
