Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-23 / 248. szám
I KOMMUNISTA MÜSZA Az idén második alkaloi mai szerveztek kommunit műszakot a Heves meg; Allatforgalmi és Húsip: Vállalat szocialista brigádj A műszak alatt nagy mén nyiségű állatot vágtak le dolgoztak fel, de szállított az üzletekbe is húst és e portárut is útnak indított; A szombati munkabért vállalat dolgozóinak laka támogatására ajánlották f O MUNKAVÉDELEM. 1 zennyolc csapat részvételét rendeztek munkavédelmi v télkedőt Gyöngyösön, az IS Öntöde- és Gépgyárában, résztvevők mellett termész tesen az érdeklődők is me tekinthették a hét végén SZMT munkavédelmi vá dorkiállítását is. C> ..ABLAK’’ A DIÁKOl NAK. Ablak címmel me jelent az egri tanárkép: főiskola diákújságjának el száma. A nemes hagyom. nyokat fölelevenítő kiai ványban az alma mater h reiről, eseményeiről, a fői kóla közösségét érintő pro< lémákról olvashatnak a hal gatók. Vadászszerencse Ritka szép vadkant lőtt a napokban Páka János tsz-tag a gyöngyöspatai termelőszövetkezet kukoricásában A vaddisznó súlya 278 kilogramm volt, s a trófea értékét növeli, hogy ezen a vidéken egyébként is csak elvétve fordul elő ez az állatfajta. ■ ÜJ MTESZ-TAGOK. K új tagegyesülettel is bővül MTESZ Heves megyei Szel vezete. Kedden tartja alakú! ülését a Neumann Jám Számítógéptudományi Tál saság Heves megyei Szerre zete, pénteken pedig az Oi szagos Magyar Bányászati < Kohászati Egyesület egri őr tészeti csoportja. O CIGÁNYEGÉSZSÉGÜGJ HÉT kezdődött Recsken. , tegnap délutáni megnyitó dr. Straub Sándor, a társa dalom biztosítási igazgatósé főorvosa tartott előadást családtervezésről, valamint fogamzásgátlás módszereire, és eszközeiről O HARCITÜRA. Áz egész ségügyi szakközépiskolása és a felsőtárkányi úttörő! győzelmével zárult a hét vé gén a -megye úttörő- és if júgárdistáinak évadnyit harcitúrája, melyen a töbl mint 400 résztvevő különbö ző feladatokban mérte összt ügyességét. o könyvki ÁLLÍTÁS. / KPVDSZ kulturális napol keretében tegnap Hevesei könyvkiállitást nyitottal meg. A bemutatót októbei 27.ig nézhetik meg az érdek, lődök az Állami Biztosití hevesi fiókjában, ■ FÜSTMERGEZÉS. Az ágyban szivarozott, s közben elaludt Ecséden, Kossuth Lajos utcai lakásában a 8(1 éves Makra Lajos. A szájából kiesett szivarvégtől kigyulladt a párnahuzat, s az idős embert súlyos füstmér. gezéssel szállították a hatvani kórházba. Bentonit Vasárnapi lapszámunk 3i oldalán beszélgetést közöltünk hazai érc- és ásványi bányászatunkról. Az írásba — sajnos — több nyomdai hiba is került, sorozatosan beton szerepelt az értékes ásvány, a bentonit helyett. A hibákért olvasóink — különösen a szakmai közönség — elnézését kérjük! Szófiai cirkusz Egerben Háromnapos vendégjátékra Egerbe érkezett a Szófiai Nagycirkusz, amely ma délután hat órai kezdettel a Vásártéren mutatja be gálaműsorát. A változatos programot ígérő bolgár cirkuszt szerdán és csütörtökön is láthatja a közönség. Képünkön az egyik trapézszám. Üj tanév a nyelviskolában Az orosz nyelv oktatásáért Tegnap délelőtt került sor az MSZBT nyelviskolája Heves megyei tagozata vezetőségének ülésére az egri Megyei Művelődési Központban, majd ezt követően megtartották a megye orosz szakos nevelőinek ez évi első továbbképzését. A vezetőségi értekezleten Uracs István, a nyelviskola megyei igazgatója tartott beszámolót az elmúlt év tapasztalatairól, illetve a mostani • tanév indításáról. Kiemelte, hogy az elmúlt évben milyen sokan tettek nyelvvizsgát. 46 tanfolyamon 803-an fejezték be tanulmányaikat megyénkben. A résztvevők hozzáállása sokat javult, lemorzsolódás szinte egyáltalán nem volt. Ebben az évben 50 tanfolyamot indítottak 750 résztvevővel. Sikerült a felnőttek tanfolyamainak számát emelni, s ezek a csoportok ideális létszámmal,fs megfelelő tárgyi körülmények között dolgoznak. A tanfolyamokon i a nyelv elsajátítása mellett a Szovjetunió és a világ békemozgalmának megismerését, a levelezési kapcsolatok \ kialakítását tűzték ki célul az intézet munkatársai. Az ülésen részt vett dr. Horváth Tamás, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Pócs Ilona, a Gorkij Nyelviskola igazgatója, '' aki ezt követően előadást is tartott a továbbképzésen az intenzív nyelvtanfolyamok lehetőségeiről. A továbbképzés másik előadója L. Ny. Gye- gyuhina tanszékvezető docens volt, aki a magyarok orosz nyelvi hibáiról beszélt. Cserbenhagyta áldozatát Ismeretlen gázoló után nyomoz a rendőrség Az elmúlt hét végén több esetben riasztották balesethez a megyei közlekedésren* dészet járőreit, illetve a mentőket. Komlón Csáki Jónás helyi lakos kerékpárjával összeütközött a Kovács András kerecsendi lakos által vezetett személygépkocsival. A baleset miatt Csáki Jónás, súlyos, de nem élet- veszélyes állapotban került kórházba. Palócz János gyöngyösi lakos személygépkocsijával ittasan közlekedett Hevesen, s összeütközött az ugyancsak ittasan kerékpározó Bodnár János erdőtelki lakossal. Személyi sérülés ugyan nem történt, de az ittas járművezetőtől bevonták a jogosítványt. Ostoros és Eger között figyelmetlenül vezette járművét Prokaj János egri lakos, lehajtott az útpadkára, majd a menetirány szerinti bal oldalon felborult Utasa könnyű sérüléseket szendve- dett a balesetkor. Az anyagi kár jelentős. A hét végén baleset történt Hatvan és Boldog között is; egy eddig ismeretlen járművel elgázolták Budai Ferenc nyugdíjas hatvani lakost, aki feltehetően az úttesten feküdt. A gázolás után az ismeretlen tettes segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Budai Ferencet súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség a balesetek ügyében folytatja a vizsgálatot, az ismeretlen gázoló után megindult a nyomozás, t Szép eredmények Visszatértek az if júmunkások küldöttei Hazaérkezett megyénk ,11 tagú küldöttsége, amely az országos ifjúmunkás-napokon vett részt. A delegációt Gazsó László. a megyei KISZ-bizottság ifjúmunkás- felelőse vezette. A munkás- fiatalok helytálltak az országos rendezvényen: kitűntek fegyelmezettségükkel, aktivitásukkal és vitakészségükkel. A vetélkedők országos döntőjén is kimagasló ei jd- ményeket értek el: a Gyöngyösi .Izzó csapata a munka- védelmi vetélkedőn hatodik lett. Az ezermester-vetélkedő országos döntőjén Pál Attila gyöngyösi pajtás harmadik lett, a felnőttek közül az egri Manger József első helyezést ért el, sőt még az Ezeremester Vállalat külön- díjá-t is megkapta. Hevesiek sikere Tiszafüreden Húsz év után először volt aranylakodalom színhelye a horti tanácsháza házasságkötő terme. A hetvenkét éves Ambrus Mátyás helybeli nyugdíjas kováesmester, s 68 éves felesége, Török Ilona mondott másodszor is boldogító igent Molnár Istvánná anyakönyvvezető előtt. Mintegy félszáz közeli hozzátartozó köszöntötte az idős házaspárt aranylakodalmuk alkalmából, majd átnyújtották nekik az ez alkalomból illő aranykosarat. A nem mindennapi esemény igazi lagzis mulatsággal ért véget. (Fotó: Szabó Sándor) 1979. október 23., kedd A Nap kél 6,13 órakor — nyugszik 16,43 órakor A Hold kél 8,18 órakor — nyugszik 18,25 órakor Szeretettel köszöntjiik névnapjukon GYÖNGYI nevű kedves olvasóinkat! Magyar név. amely több formában fordul elő. Ez a szó a latinban ,,gyöngy”-öt jelent. 0 — 0 Huszonöt évvel ezelőtt kezdődött meg a Hazafias Népfront alakuló kongresszusa Budapesten, az Országházban. A Hazafias Népfront sajátos helyet foglal el a magyar tömegszervezetek és mozgalmak sorában, mint a párt szövetségi politikájának, a szocialista, nemzeti egység kovácsolásának átfogó kerete, műhelye Jellegét tekintve politikai tömörülés és a legszélesebb tömegmozgalom, amely kapcsolatot teremt, ápol a párt és a magyar társadalom túlnyomó többsége közt. Ismeretes. hogy a népfrontnak nincs külön tagsága. A mozgalomban azonban — a párt részvételével és vezetésével — együtt vannak és együtt munkálkodnak a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a szervezetekhez nem tartozó, de az alapvető törekvéseinkkel egyetértők népes tábora. A politikai együttműködés megbízható, jó alapja a legdöntőbb érdekek egybeesése: ezt a munkásosztály élcsapatának, a Magyar Szocialista Munkáspártnak a politikája juttatja kifejezésre. Időjárás: Változóan felhős idő, szórványosan eső, záporeső. Időnként megélénkülő északkeleti, keleti szél. Hajnalt bán és reggel néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali .hőmérséklet általában 10, 15 fok között. +' ORVOSI ' • ■___ __ [ Tügyelet il Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: il-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727 Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 13. szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlct Egerben: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 14-496. Tisztújítás az Universal szövetkezetnél Az Universal Szerviz Ipari Szövetkezet vasárnapi közgyűlésével megkezdődött a tisztújítás a megyei KISZÖV területén. Az ünnepi esemény alkalmával — amelyhez hasonlóra a jövő nyárig valamennyi tagszövetkezetnél sor kerül — ismét számos jó eredményről adtak számot a küldötteknek közreadott írásos jelentések és Kulcsár Viktor elnök szóbeli kiegészítése. Mint — egyebek mellett — kiderült: EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: íl-888 Allegro barbaro Színes, magyar film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Délután 4 órakor: Az aranyfej Du. 6 és este 8 órakor: Sandakan 8 Szülés japán film GYÖNGYÖSI PUSKIN Telefon: 11-066 Du fél 4, 6 és este fél 9 órakor: Ivinai negyed GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Telefon: 11-135 Du fel 4 órakor: Lizán a Du. fel 6 és este fél B órakor: A no illaf a HATVANI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 18-31 Du. fél 4 órakor: üldözés Du. fél 6 és este fel 8 órakor: Dráma a tengerparton HATVANI KOSSUTH .Telefon: 17-00 Picdonc Afrikában FÜZESABONY A kívánság fája tovább fejlődtek a szolgáltatások, s bővült az „UNI- SZERV” kereskedelmi tevékenysége is. Az 1974-es árbevétel így már a tavalyi év végére több mint négyszeresére nőtt s a nyereség megháromszorozódott. Javították munkájukat a szövetkezet választott szervei, s ennek következtében sikeresebbé vált a munkaverseny, fokozódott a dolgozókkal való sokoldalú törődés. Az öt év után újra megtartott vasárnapi tisztújításon az elnöki posztra ismét Kulcsár Viktor kapott bizalmat, s helyetteseiül Rónai Józsefet illetve Herczog Tamást választották. Az ünnepi esemény kedves színfoltja volt a tízéves szövetkezet 14 alapítójának kitüntetése. s a törzsgárda öt illetve tíz esztendeje tevékenykedő tagjainak megjuSzombaton, október húsza-' dikán a korábban kialakult baráti, jó kapcsolatok eredményeként Heves nagyközség mutatkozott be a szintén nagyközségi rangot viselő Tiszafüreden. Délelőtt a gyerekműsorok, délután a felnőttek arattak nagy sikert a füredi művelődési központban, ahol többek között felléptek a hevesi járási pedagóguskar, a kömlői férfikórus, a nagyközségi KISZ-bizottság tánc- csoportja. Ezen a napon nyitották meg — szintén a művelődési központban — a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet kiállítását, amelyet, ugyancsak nagy érdeklődéssel és tetszéssel fogadtak az érdeklődők. Mind a műsorokról, mind a kiállításról, valamint a kapcsolatok további elmélyítésének szükségességéről őszinte lelkesedéssel szóltak a vendéglátó nagyközség vezetői, Nagy Tibor, a füredi pártbizottság titkára és Rente Ferenc tanácselnök. Ennek a véleményüknek adtak kifejezést a hevesi küldöttség vezetői, Bencze Béla, a nagyközségi pártbizottság titkára és dr. Grúz János tatalmazasa. nácselnök is. Ölvén ev után újból „igen...!” JSfifflfli A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23.) Telefon: 13-044 Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefon- 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23.) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar posta" Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90.— Ft. egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Index: 20062 — Révai Nyomda- Egri Gyáregysége, Eger, .Vincellériskola u. 3, sz. igazgató; BEDE IöTVAN. — m LsLN 0133—Oiüs. _ <