Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-23 / 248. szám
Hárman a Mizijábó’ Lagzi bolgár módra Több figyelmet ü szakköröknek Az eddigieknél több gondoskodást érdemelnek a művelődési intézményekben működő szakkörök — állapította meg az Országos Közművelődési Tanács elnöksége a napokban tartott ülésén. A Kulturális Minisztérium előterjesztésével egyetértve hangsúlyozták: tevékenységük bár nem olyan látványos, mint például a tánc- vagy a színjátszó csoportoké, ám éppen olyan hasznos, hozzájárul a közösségi szellem, a szocialista életmód kialakításához. Jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a különböző foglalkozású emberek kielégítsék alkotókedvüket, kutató, gyűjtő szenvedélyüket, művelődjenek. Ma már csaknem tízezer szakkör működik, zömmel a CSíNwmm 1979. október 23., kedd művelődési házakban, otthonokban. A kémiai, matematikai, fizikai, csillagászati, rádióamatőr és modellező, természetjáró, barkácsoló szakkörökben, a hobby-körökben százezrek tevékenykednek. Az elnökség felhívta a figyelmet árra, hogy a fenntartók és irányítók egyeztessék terveiket, ésszerűen szervezzék meg a szakköröket. Gondoskodjanak a foglalkozásokhoz szükséges felszerelésekről, vonzó, korszerű tevékenységi formákat alkalmazzanak, támogassák a szakkörök fejlesztését szolgáló kísérleteket. Viszonylag kevés anyagi befektetéssel ugyanis széles tömegek művelődését, hasznos időtöltését segíthetik elő. Az elnökség felkérte a Kulturális Minisztériumot és a többi érdekelt főhatóságot, hogy vizsgálják meg: miként szervezhetnék meg a szakkörvezetők továbbképzését, módszertani irányítását. (MTI) 41. — Hát egészen pontosan mi sem tudjuk, jelentem. Azt hiszem, megpróbálunk visszajutni Poroszlóra. — Aztán egyenesen a szemébe nézett: — Nem tart velünk? — Nem! — jelentette ki határozottan Upomiczky, s nyilvánvaló volt, hogy sürgősen tovább óhajt haladni. — Kár. Többen talán többre mennénk. Upomiczky látta a gyereket, az anyát, a sebesültet meg a fegyvertelen katonát, s engedett valamit a szigorúságából; — Nem hiszem, hogy maguknak is sikerülni fog. Én a magam részéről befejeztem. .. Tett is egy oldalazó lépést, hogy kikerülje őket. Ébersége azonban nem engedett. Sőt, összpontosult Andrásra, az egyetlen fegyveresre. — Akkor legalább a pisztolyát itt hagyhatná.. . Nekünk még szükségünk lehet rá. — Miért gondolja, hogy nekem már nem? Soha nem tudhatja az ember. Még mindig csak igen óvatosan sasszézott tovább. S 3x1 téma TTjV ' Az ajtók — úgy : 1' [ látszik — nagyo: is nyitottak. Legalábbis a televízió nézői számára — a Washingtonban egykor a zárt ajtók mögött történtek — ma hatszor másfél órás „csemege” bennfentesség, kulisz- szák mögé nézés. John Ehrlichmann, A cég című könyvéből készült tévéfilmsorozat arra szánta el magát, hogy leleplezi mindazt, amit már a történelem ugyan leleplezett, de a történelmi intimitások iránt mindig is érdeklődő átlagpolgár személyesen még nem tett meg. Ez a „személyes” jelenlét, ez a bennfentesség az, ami elsősorban alapja lesz — mert minden bizonnyal lesz — a sikernek. A szerelmi történet, sőt történetek csak a csomagolást jelentik a tévéfilmsorozat egészét illetően, amely egészről ma még tapintatlanság, sőt nagyképű okoskodás lenne előre szólni. írni. Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy ismert titokba avatnak be a sorozat készítői, hogy meghalljuk és meglátjuk mindazt — vagy majdnem mindazt — amit már láttunk és hallottunk, — de csak hírek formájában. És az ember nemcsak kenyéren és híren él. hanem televíziós játékokon is. Különösen, ha e dokumentumszerű produkció néhány valóban figyelemre méltó színészi teljesítményt is fel tud mutatni. Nos, várjuk nyitott készülékkel a washingtoni zárt ajtók mögött történteket. 2X1. Ha nem is a tele- | ' . _ ) vízió — mármint a magyar televízió — legjobb műsorai, de a politikai adásoknak feltétlenül élenjárói a Fórum műsorai, és kis ország lévén, hát ezen belül is megkülönböztetetten a külpolitikai Fórum-adások. Nyílt és őszinte hangvételük, bölcs szerkesztésük, a résztvevők sokoldalú, igen alapos hozzáértése és nem utolsósorban az a tény, hogy a külpolitikai kérdések jobb megvilágításához a kamerák előtti vita sem hiányzik, — az élő adás mindig izgalmas és fordulatos adássá emelte a Fórumot. A nézők kedvencévé vált. Még a nemzetközi összefügv gések mélyebb régiói iránt kevésbé érdeklődő nézők számára is. A legutóbbi F6I-’laherty, a kitűnő Róbert Vaughn — a nem kevésbe kitűnő Tahi Tóth László szinkronhangján szólal mega magyar televízió nézői előtt. rum-adás azonban nem tetszett. Nem azért, mert tartalmi kifogásaim lennének, már oly értelemben, hogy a résztvevők kevesebbet tudnának most, mint a közelmúltban, hogy a kérdések és a rájuk adott válaszok önmagukban kevésbé lettek volna érdekesek, sőt izgalmasak, hanem a forma miatt. Amely a másfél óra alatt tartalommá, sőt idegesítő tartalommá vált. Fecsegő lett ez a Fórum. Illetlen. Keresett és erőltetett. Nem azért, mert a résztvevők vitáztak, mintegy igazolván Sugár Andrást, hogy igenis nincs a képernyő előtt kötelező „vonal” a külpolitikai kérdések megítélését illetően a résztvevők számára. Hanem, mert a vita helyett fecsegtek, tapintatlanul egymás szavába vágtak, s csak a bennfentesek számára lehetséges és érthető csipkelődés élménc- kedésbe csapott át. Vagy túlságosan is megrendezték ezt a kötetlen fesztelenséget, vagy egyszerűen a műsorvezető és a rendező elengedte a műsort, parttalanná tette. Nagyon komoly nem óhajt élni a genfi konvenció nyújtotta lehetőségekkel ? Miért öltözött... hm.. J civilbe? Egy pillantást vetett a vállára, s megigazította a pánton a ronggyá lőtt posztóbabát. Egy enyhe kis fej— csóválással intézte el, ej, ej, hát illik ilyet... ? De a kérdezett még mindig nem óhajtott válaszolni. Hanem ő kérdezett:. — Meddig kell itt feküdnöm? — Mért kellene feküdnie? Tápászkodjék! — szólt rá aztán váratlanul szigorúan. — Upomiczky, ön a magyar vörös hadsereg foglya! Szökevény ! Pillanatok alatt ekkorát fordult a sorsa. S ez a kellemetlen katona! Még a nevét is tudja. Honnan tudja? Az, hogy reggel találkoztak, ebből a szempontból nem jelent semmit, hiszen nem mutatkozott be ennek a bandának. — Mozgás, hé, mozgás! —•' mordult rá, immár újra öntudatos vöröskatonaként a kis feketebajúszos. Meg is emelte a bakancsát, fenyegetően, mint aki kész akár a másik kezére is rálépni. Feltápászkodott. S állt ta-' nácstalanul; ez így még kellemetlenebb helyzet volt. De segítettek rajta: — Fogja a hordagyat! Nem mozdult; annyira meglepő volt a felszólítás, hogy először fel sem fogta. De hát amikor felfogta, akkor sem akaródzott. A kis fekete nem teketóriázott, olyat lökött rajta, hogy majdnem orra bukott. Odalépett hát a hordágy elé, s várta, hogy ki fogja majd meg hátul. (Folytatjuk) < A szőke kislány párás szemű meghatottsággal várja a meggyszín menyasszonyi fátylat, amellyel anyósa előbb háromszor végigsimítja arcát, fejét, csak aztán illeszti hajára. Ám, amint rajta van ... Egy nagyon huncut mosoly, három pajkos meghajlás a násznép *fe- lé. (na. végre, rám adták), s aztán a kirobbanó örömű tüzes tánc ..., amely persze csak megnyitója az egyhetes mulatságnak. Íme lagzi bolgár módra . .. Még pontosabban targovis- tei módra, a testvérmegyéből a hazai táj szokásait-gyűjtögeti csokorba. Ezekből láthatott ízelítőt szombaton a nagyszámú egri közönség a Megyei Művelődési Központban. Ízelítőt, méghozzá pompásat. hiszen a lágy, kerengő leánytáncokat, a feszes legénytáncokat. horókat egyként. fergeteges temperamentummal, magas színvonalon és vastapsforró sikerrel adták elő. Mint a művészeti vezetőtől. Mihail Mihajlovtól megtudom. az előadás lélegzetvételnyi szünetében, ez nem is csoda, hiszen a hatvantagú csapat három elődje, a kórus, a zenekar és a tánc- együttes, 1959-ben alakult. A régi gárda újra és újra felfrissül a targovistei gyárrak. üzemek, hivatalok fiatal. lelkes dolgozóival. S az eredmény nem is maradhat el: három országos fesztiválról is hoztak el dijakat. — Ezt csak sok-sok szívvel. nagy szorgalommal lehet és szabad csinálni. így tudjuk ezt mindannyian — adja a magyarázatot kiegészítve Nedelka Zseleva Hrisztova, aki pár perccel korábban meg tarka ruhában kerengett asszonytársaival a pódiumon. — Mindnyájan dol- gazunk ugyanis. (jómagam néldául egy húskombináta pisztoly csövét el nem mozdította volna; András mellének szegezve igyekezett átkerülni a másik oldalra. — Hát igen — hagyta rá András. — Az ember sohasem tudhatja. Upomiczky elhatározta, hogy a maga részéről most már befejezi ezt a hasznosnak úgysem ígérkező csevegést. Az elválás megkönnyítése céljából jóindulatú gesztusra szánta el magát: — Felhívom a figyelmüket egy fontos körülményre... aki megadja magát az ántántcsapatoknak, az a genfi konvenció kedvezményeiben részesül. Határozottabban fordult. Most már hátrálnia kellett. De pisztolyát még most sem engedte le; még most is András esetleges ellenmozdulatait figyelte. De András nem mozdult. Úgy látszott, meggondolkcz- tatja ez a genfi konvenció. — Hát akkor... — mondta Upomiczky. S elindult. Indult volna. De éles fájdalom hasított a bokájába, s lába kirepült alóla. A lengyel, látva a helyzet alakulását, jól megkapaszko. dott a tönkőben, amin ült, s mielőtt a parasztruhás tiszt eltávolodhatott volna tőle, a legutolsó pillanatban, épen maradt lábával, minden erejét összeszedve, bokán rúgta. Upomiczky egyensúlyát vesztve a fenekére esett; a pisztolyt estében még elsütötte, de céloznia már nem nagyon sikerült; András zubbonyának a vállán a puska- szíjtartó posztóbabát lőtte ketté. Kezét ösztönösen hátrarántotta, hogy felfogja vele az esést, de csak a bal tenyerére tudott támaszkodni, jobbjából nem engedte ki a pisztolyt, öklére esett. Erre a pisztolyt tartó jobb kezére toppantott rá villámgyorsan a kis fekete katona. András meg a mellének szegezte a puskát. A katona lehajolt, fickán- dozó, hegyes bajússzal, káromkodva, s előbb a pisztolyt ráncigálta ki a tiszt markából és csak azután vette le a csuklójáról a bakancsát. Sziszegett, szitkozódott, vicsorított. András már azt várta, hogy nekiugrik a rászegezett puskacsőnek. — És ön, vezérkari különmegbízott elvtárs? Ön miért Kirobbanó örömű, tüzes tánc A zenekar néhány tagja (Fotó: Szántó György) bán), és így kevesebb időnk jut gyakorlásra, felkészülésre. mint a hivatásos művészeknek. A munka mellett természetesen legtöbbünknek még ott a család gondja. De mégis megéri — hogy mint én is, 1963 óta — hetente négy-öt órát a próbateremben töltsünk. Mert a népdalok, táncok megismerése, földolgozása rengeteg örömet ad. És persze az együttlét, a barátokkal, a régi társakkal. Violetta Szujanova Markova. a tánckar fiatal, fürge lábú tagja, még a színpadra pirosított arccal, helyeslőén bólogat. — A fiatalabbaknak igaz kezdetben talán nehéz a beilleszkedés ebbe a régi gárdába. de elég egy ilyen közös, nagy kirándulás és utána máris összerázódik a társaság. Persze egy külföldi turnéra nemcsak a legifjabbak készülődnek nagy izgalommal, hanem azok is, akik már voltak hasonló vendégszereplésen. Én is jártam már a csoporttal Szegeden és Budapesten, ennek ellenére ez a Heves megyei út már eddig is rengeteg élményt kínált. Űj tájakkál, városikkal, falvakkal és nagyon'kedves emberekkel — például a Heves megyei Építők Kórusának tagjaival — ismerkedtünk meg ez alatt a három nap alatt. Remélem, a friss barátságok nem szakadnak meg, s úgy búcsúzhatunk: viszontlátásra Targovistében. (németi) kérdésekről is lehet akár derűsen, sőt urámég, még viccelődve is szólni, de egymás szavába kotyogni és terjengősen fecsegni nem. Még négyszemközt sem, hát még a televízió milliós hallgatósága előtt. Nemcsak a Fórumot, mint keretet, de a kérdések és válaszok súlyát is megkérdőjelezi az effajta rosszul sikerült nehézkes könnyedség. A televízió az televízió, a rádió meg rádió. S bár a televízió sem lehet meg hang nélkül, de ebben a dobozban mégis a képnek, a vizualitásnak van alapvető szerepe és csak másodlagos a hang. Míg a rádióban ugye ... Felesleges^ azt hiszem, ezt tovább fejtegetnem. Talán csak még azt) hozzá kell tennem, hogy aa elemi televíziós dramaturgia szerint, a képernyőn hanggal nem lehet tojást festeni. Elnézést a hasonlatért, Vitray Tamás mégis ezt teszi. Bevallom, kevésbé érdekel —. engém —, hogy milyen ez a játék, milyenek a KapcsolJ tam kérdései, milyenek a válaszok. Engem Vitray varázslata késztet tátott szájú ámulatra. Ül a képernyő előttj félórán át — már ez is öli*, magában abszurdum — és egy telefonon tart kapcsolatot egy versenyzővel, akinek csak hangja van. Arc nélküli, gesztus nélküli lény jelei nik meg hang alakjában a képernyőn. Vitray láthatóvá teszi a hangot. Kiderült is-, mét, hogy a vox humana, az emberi hang maga az ember: a bennünk testet is ölú tenj képes ember. Ha ehhez a testet öltéshez olyan varázsló segédkezik, mint Vit-" ray Tamás. A játék alcíme) Társasjáték. Bízvást írhatnám: hangjáték. Gyurkó Géza 3X1:
