Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-23 / 248. szám

Hárman a Mizijábó’ Lagzi bolgár módra Több figyelmet ü szakköröknek Az eddigieknél több gon­doskodást érdemelnek a művelődési intézmények­ben működő szakkörök — állapította meg az Országos Közművelődési Tanács el­nöksége a napokban tartott ülésén. A Kulturális Minisz­térium előterjesztésével egyetértve hangsúlyozták: tevékenységük bár nem olyan látványos, mint példá­ul a tánc- vagy a színját­szó csoportoké, ám éppen olyan hasznos, hozzájárul a közösségi szellem, a szocia­lista életmód kialakításához. Jó lehetőséget kínálnak ar­ra, hogy a különböző fog­lalkozású emberek kielégít­sék alkotókedvüket, kutató, gyűjtő szenvedélyüket, mű­velődjenek. Ma már csaknem tízezer szakkör működik, zömmel a CSíNwmm 1979. október 23., kedd művelődési házakban, ottho­nokban. A kémiai, matema­tikai, fizikai, csillagászati, rá­dióamatőr és modellező, ter­mészetjáró, barkácsoló szak­körökben, a hobby-körökben százezrek tevékenykednek. Az elnökség felhívta a fi­gyelmet árra, hogy a fenn­tartók és irányítók egyeztes­sék terveiket, ésszerűen szervezzék meg a szakkörö­ket. Gondoskodjanak a foglalkozásokhoz szükséges felszerelésekről, vonzó, kor­szerű tevékenységi formákat alkalmazzanak, támogassák a szakkörök fejlesztését szol­gáló kísérleteket. Viszonylag kevés anyagi befektetéssel ugyanis széles tömegek mű­velődését, hasznos időtöltését segíthetik elő. Az elnökség felkérte a Kulturális Minisztériumot és a többi érdekelt főhatóságot, hogy vizsgálják meg: mi­ként szervezhetnék meg a szakkörvezetők továbbkép­zését, módszertani irányítá­sát. (MTI) 41. — Hát egészen pontosan mi sem tudjuk, jelentem. Azt hiszem, megpróbálunk visszajutni Poroszlóra. — Aztán egyenesen a szemébe nézett: — Nem tart velünk? — Nem! — jelentette ki határozottan Upomiczky, s nyilvánvaló volt, hogy sür­gősen tovább óhajt haladni. — Kár. Többen talán több­re mennénk. Upomiczky látta a gyere­ket, az anyát, a sebesültet meg a fegyvertelen katonát, s engedett valamit a szigorú­ságából; — Nem hiszem, hogy ma­guknak is sikerülni fog. Én a magam részéről befejez­tem. .. Tett is egy oldalazó lépést, hogy kikerülje őket. Ébersége azonban nem engedett. Sőt, összpontosult Andrásra, az egyetlen fegyveresre. — Akkor legalább a pisz­tolyát itt hagyhatná.. . Ne­künk még szükségünk lehet rá. — Miért gondolja, hogy ne­kem már nem? Soha nem tudhatja az ember. Még mindig csak igen óva­tosan sasszézott tovább. S 3x1 téma TTjV ' Az ajtók — úgy : 1' [ látszik — nagyo: is nyitottak. Legalábbis a televízió nézői számára — a Washingtonban egykor a zárt ajtók mögött történtek — ma hatszor másfél órás „cse­mege” bennfentesség, kulisz- szák mögé nézés. John Ehrlichmann, A cég című könyvéből készült tévéfilm­sorozat arra szánta el magát, hogy leleplezi mindazt, amit már a történelem ugyan le­leplezett, de a történelmi in­timitások iránt mindig is érdeklődő átlagpolgár szemé­lyesen még nem tett meg. Ez a „személyes” jelenlét, ez a bennfentesség az, ami első­sorban alapja lesz — mert minden bizonnyal lesz — a sikernek. A szerelmi történet, sőt történetek csak a csomago­lást jelentik a tévéfilmso­rozat egészét illetően, amely egészről ma még tapintat­lanság, sőt nagyképű okos­kodás lenne előre szólni. ír­ni. Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy ismert titokba avatnak be a sorozat készí­tői, hogy meghalljuk és meglátjuk mindazt — vagy majdnem mindazt — amit már láttunk és hallottunk, — de csak hírek formájá­ban. És az ember nemcsak kenyéren és híren él. hanem televíziós játékokon is. Külö­nösen, ha e dokumentum­szerű produkció néhány va­lóban figyelemre méltó szí­nészi teljesítményt is fel tud mutatni. Nos, várjuk nyitott készü­lékkel a washingtoni zárt ajtók mögött történteket. 2X1. Ha nem is a tele- | ' . _ ) vízió — mármint a magyar televízió — leg­jobb műsorai, de a politikai adásoknak feltétlenül élenjá­rói a Fórum műsorai, és kis ország lévén, hát ezen belül is megkülönböztetetten a külpolitikai Fórum-adások. Nyílt és őszinte hangvéte­lük, bölcs szerkesztésük, a résztvevők sokoldalú, igen alapos hozzáértése és nem utolsósorban az a tény, hogy a külpolitikai kérdések jobb megvilágításához a kamerák előtti vita sem hiányzik, — az élő adás mindig izgalmas és fordulatos adássá emelte a Fórumot. A nézők kedvencévé vált. Még a nemzetközi összefügv gések mélyebb régiói iránt kevésbé érdeklődő nézők számára is. A legutóbbi F6­I-’laherty, a kitűnő Róbert Vaughn — a nem kevésbe kitűnő Tahi Tóth László szinkronhangján szólal mega magyar televízió nézői előtt. rum-adás azonban nem tet­szett. Nem azért, mert tar­talmi kifogásaim lennének, már oly értelemben, hogy a résztvevők kevesebbet tud­nának most, mint a közel­múltban, hogy a kérdések és a rájuk adott válaszok önmagukban kevésbé lettek volna érdekesek, sőt izgal­masak, hanem a forma mi­att. Amely a másfél óra alatt tartalommá, sőt idege­sítő tartalommá vált. Fecsegő lett ez a Fórum. Illetlen. Keresett és erőlte­tett. Nem azért, mert a résztvevők vitáztak, mint­egy igazolván Sugár And­rást, hogy igenis nincs a képernyő előtt kötelező „vo­nal” a külpolitikai kérdések megítélését illetően a részt­vevők számára. Hanem, mert a vita helyett fecsegtek, ta­pintatlanul egymás szavába vágtak, s csak a bennfente­sek számára lehetséges és érthető csipkelődés élménc- kedésbe csapott át. Vagy túlságosan is meg­rendezték ezt a kötetlen fesz­telenséget, vagy egyszerűen a műsorvezető és a rendező elengedte a műsort, partta­lanná tette. Nagyon komoly nem óhajt élni a genfi kon­venció nyújtotta lehetőségek­kel ? Miért öltözött... hm.. J civilbe? Egy pillantást vetett a vállára, s megigazította a pánton a ronggyá lőtt posz­tóbabát. Egy enyhe kis fej— csóválással intézte el, ej, ej, hát illik ilyet... ? De a kérdezett még min­dig nem óhajtott válaszolni. Hanem ő kérdezett:. — Meddig kell itt feküd­nöm? — Mért kellene feküdnie? Tápászkodjék! — szólt rá aztán váratlanul szigorúan. — Upomiczky, ön a magyar vörös hadsereg foglya! Szö­kevény ! Pillanatok alatt ekkorát fordult a sorsa. S ez a kel­lemetlen katona! Még a ne­vét is tudja. Honnan tudja? Az, hogy reggel találkoztak, ebből a szempontból nem je­lent semmit, hiszen nem mu­tatkozott be ennek a bandá­nak. — Mozgás, hé, mozgás! —•' mordult rá, immár újra ön­tudatos vöröskatonaként a kis feketebajúszos. Meg is emelte a bakancsát, fenye­getően, mint aki kész akár a másik kezére is rálépni. Feltápászkodott. S állt ta-' nácstalanul; ez így még kel­lemetlenebb helyzet volt. De segítettek rajta: — Fogja a hordagyat! Nem mozdult; annyira meglepő volt a felszólítás, hogy először fel sem fogta. De hát amikor felfogta, ak­kor sem akaródzott. A kis fekete nem teketó­riázott, olyat lökött rajta, hogy majdnem orra bukott. Odalépett hát a hordágy elé, s várta, hogy ki fogja majd meg hátul. (Folytatjuk) < A szőke kislány párás sze­mű meghatottsággal várja a meggyszín menyasszonyi fátylat, amellyel anyósa előbb háromszor végigsimít­ja arcát, fejét, csak aztán illeszti hajára. Ám, amint rajta van ... Egy nagyon huncut mosoly, három paj­kos meghajlás a násznép *fe- lé. (na. végre, rám adták), s aztán a kirobbanó örömű tüzes tánc ..., amely persze csak megnyitója az egyhe­tes mulatságnak. Íme lagzi bolgár módra . .. Még pontosabban targovis- tei módra, a testvérmegyéből a hazai táj szokásait-gyűjtö­geti csokorba. Ezekből látha­tott ízelítőt szombaton a nagyszámú egri közönség a Megyei Művelődési Központ­ban. Ízelítőt, méghozzá pompá­sat. hiszen a lágy, kerengő leánytáncokat, a feszes le­génytáncokat. horókat egy­ként. fergeteges tempera­mentummal, magas színvo­nalon és vastapsforró siker­rel adták elő. Mint a művészeti vezető­től. Mihail Mihajlovtól meg­tudom. az előadás lélegzet­vételnyi szünetében, ez nem is csoda, hiszen a hatvan­tagú csapat három elődje, a kórus, a zenekar és a tánc- együttes, 1959-ben alakult. A régi gárda újra és újra felfrissül a targovistei gyár­rak. üzemek, hivatalok fia­tal. lelkes dolgozóival. S az eredmény nem is maradhat el: három országos fesztivál­ról is hoztak el dijakat. — Ezt csak sok-sok szív­vel. nagy szorgalommal lehet és szabad csinálni. így tud­juk ezt mindannyian — adja a magyarázatot kiegészítve Nedelka Zseleva Hrisztova, aki pár perccel korábban meg tarka ruhában keren­gett asszonytársaival a pódi­umon. — Mindnyájan dol- gazunk ugyanis. (jómagam néldául egy húskombinát­a pisztoly csövét el nem moz­dította volna; András mellé­nek szegezve igyekezett át­kerülni a másik oldalra. — Hát igen — hagyta rá András. — Az ember soha­sem tudhatja. Upomiczky elhatározta, hogy a maga részéről most már befejezi ezt a hasznos­nak úgysem ígérkező cseve­gést. Az elválás megkönnyí­tése céljából jóindulatú gesz­tusra szánta el magát: — Felhívom a figyelmüket egy fontos körülményre... aki megadja magát az án­tántcsapatoknak, az a genfi konvenció kedvezményeiben részesül. Határozottabban fordult. Most már hátrálnia kellett. De pisztolyát még most sem engedte le; még most is András esetleges ellenmoz­dulatait figyelte. De András nem mozdult. Úgy látszott, meggondolkcz- tatja ez a genfi konvenció. — Hát akkor... — mondta Upomiczky. S elindult. Indult volna. De éles fáj­dalom hasított a bokájába, s lába kirepült alóla. A lengyel, látva a helyzet alakulását, jól megkapaszko. dott a tönkőben, amin ült, s mielőtt a parasztruhás tiszt eltávolodhatott volna tőle, a legutolsó pillanatban, épen maradt lábával, minden ere­jét összeszedve, bokán rúgta. Upomiczky egyensúlyát vesztve a fenekére esett; a pisztolyt estében még elsü­tötte, de céloznia már nem nagyon sikerült; András zub­bonyának a vállán a puska- szíjtartó posztóbabát lőtte ketté. Kezét ösztönösen hát­rarántotta, hogy felfogja ve­le az esést, de csak a bal te­nyerére tudott támaszkodni, jobbjából nem engedte ki a pisztolyt, öklére esett. Erre a pisztolyt tartó jobb kezére toppantott rá villám­gyorsan a kis fekete kato­na. András meg a mellének szegezte a puskát. A katona lehajolt, fickán- dozó, hegyes bajússzal, ká­romkodva, s előbb a pisz­tolyt ráncigálta ki a tiszt markából és csak azután vet­te le a csuklójáról a bakan­csát. Sziszegett, szitkozódott, vi­csorított. András már azt várta, hogy nekiugrik a rá­szegezett puskacsőnek. — És ön, vezérkari külön­megbízott elvtárs? Ön miért Kirobbanó örömű, tüzes tánc A zenekar néhány tagja (Fotó: Szántó György) bán), és így kevesebb időnk jut gyakorlásra, felkészülés­re. mint a hivatásos művé­szeknek. A munka mellett természetesen legtöbbünk­nek még ott a család gond­ja. De mégis megéri — hogy mint én is, 1963 óta — he­tente négy-öt órát a próba­teremben töltsünk. Mert a népdalok, táncok megisme­rése, földolgozása rengeteg örömet ad. És persze az együttlét, a barátokkal, a régi társakkal. Violetta Szujanova Mar­kova. a tánckar fiatal, fürge lábú tagja, még a színpadra pirosított arccal, helyeslőén bólogat. — A fiatalabbaknak igaz kezdetben talán nehéz a be­illeszkedés ebbe a régi gár­dába. de elég egy ilyen kö­zös, nagy kirándulás és utá­na máris összerázódik a tár­saság. Persze egy külföldi turnéra nemcsak a legifjab­bak készülődnek nagy izga­lommal, hanem azok is, akik már voltak hasonló vendégszereplésen. Én is jár­tam már a csoporttal Sze­geden és Budapesten, ennek ellenére ez a Heves megyei út már eddig is rengeteg él­ményt kínált. Űj tájakkál, városikkal, falvakkal és na­gyon'kedves emberekkel — például a Heves megyei Építők Kórusának tagjaival — ismerkedtünk meg ez alatt a három nap alatt. Remélem, a friss barátsá­gok nem szakadnak meg, s úgy búcsúzhatunk: viszont­látásra Targovistében. (németi) kérdésekről is lehet akár derűsen, sőt urámég, még viccelődve is szólni, de egy­más szavába kotyogni és terjengősen fecsegni nem. Még négyszemközt sem, hát még a televízió milliós hallgatósága előtt. Nemcsak a Fórumot, mint keretet, de a kérdések és válaszok sú­lyát is megkérdőjelezi az ef­fajta rosszul sikerült nehéz­kes könnyedség. A televízió az te­levízió, a rádió meg rádió. S bár a televízió sem lehet meg hang nélkül, de ebben a dobozban mégis a képnek, a vizualitásnak van alapvető szerepe és csak másodlagos a hang. Míg a rádióban ugye ... Felesleges^ azt hiszem, ezt tovább fejte­getnem. Talán csak még azt) hozzá kell tennem, hogy aa elemi televíziós dramaturgia szerint, a képernyőn hanggal nem lehet tojást festeni. El­nézést a hasonlatért, Vitray Tamás mégis ezt teszi. Be­vallom, kevésbé érdekel —. engém —, hogy milyen ez a játék, milyenek a KapcsolJ tam kérdései, milyenek a válaszok. Engem Vitray va­rázslata késztet tátott szájú ámulatra. Ül a képernyő előttj félórán át — már ez is öli*, magában abszurdum — és egy telefonon tart kapcsola­tot egy versenyzővel, akinek csak hangja van. Arc nélkü­li, gesztus nélküli lény jelei nik meg hang alakjában a képernyőn. Vitray láthatóvá teszi a hangot. Kiderült is-, mét, hogy a vox humana, az emberi hang maga az em­ber: a bennünk testet is ölú tenj képes ember. Ha ehhez a testet öltéshez olyan va­rázsló segédkezik, mint Vit-" ray Tamás. A játék alcíme) Társasjáték. Bízvást írhatnám: hang­játék. Gyurkó Géza 3X1:

Next

/
Thumbnails
Contents